Túrabeszámolók


Lovasberény - Pátka túranap

nafeTúra éve: 20072007.06.11 21:23:19
Lovasberény-Pátka 65 MTB
Távolság 69 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 555 m. Végre megint egy olyan túra, ahol pontosak a szervezõk által megadott értékek. Mondjuk kerékpárnál a távolság esetén érthetõ is.
Mivel a túra indítását fél tizenegyre hirdették meg a szervezõk, így ráértem 8 órakor elindulni otthonról. A nevezés gyorsan megtörtént. Tíz órakor rövid, a sablonostól jóval személyesebb hangú, kis ünnepség keretében átadták, a Velencei-hegységben, és környékén felfestett kerékpáros túra útvonalakat. Az ünnepség után még vártunk egy kicsit, majd fél tizenegy elõtt néhány perccel, végre nekivághattunk a táv teljesítésének.
A Csákvárig vezetõ aszfaltos szakaszt gyorsan magunk mögött tudhattuk. A Geszner-ház felé, csaknem túlmentem a keresztezõdésen. Mire el tudtam olvasni a tábla feliratát, már csak egy bal háromnegyed körrel tudtam befordulni. A szépen helyreállított malom épületnél megkaptuk az elsõ pecsétet, s finom bodza szörpöt hozzá. Pár fénykép elkészítése után továbbindultunk. Amikor végre földútra tértünk az elsõ ellenõrzõpontnál összejött ötfõs társaságból egyedül maradtam. Ketten erõsebbek lévén nálam, elhagytak, kettõt pedig én hagytam le. A túra folyamán azért még többször is találkoztunk. A füves út elég nagy gördülési ellenállást jelentett a kerekeknek, ezét jól esett rátérni az ezt követõ murvás útra. A füves úton megálltam fényképezni. Érdekes, hogy a déli irányból, mennyire átmenet nélkül kezdõdik a Vértes. Az elsõ meredek hegyvonulat lábáig alföldi jellegû táj, utána pedig hegység. A murva után ismét pár kilométer aszfalt következett, a második EP-ig. Nem irigyeltem a pontõröket. Sehol semmi árnyék. Számunkra viszont ismét jó kis földút kezdõdött, ami egészen Pátkáig kitartott. Szerencsére nem kaptam defektet, pedig a veszélye megvolt, mivel csaknem végig akácok mellett és között vezetett az út. Itt ismét késve láttam meg a jobbra mutató jelzést, s megint csak bal 270 fokos fordulóval tudtam rátérni a kijelölt útvonalra. Voltak, akik itt tovább is mentek. A Pátkai-víztározó töltésére csak a biciklit tolva tudtam feljutni, ahol találkoztam, a gyalogosok egyik pontõrségével. Rövidesen beszereztem a harmadik pecsétet, s irány tovább a töltésen. Hamarosan elértem a Nemzetõr Pihenõházat, ahol a szervezõk gulyásra invitáltak. Nem éreztem magam éhesnek, ezért pár perc beszélgetés után inkább tovább indultam. Késõbb rájöttem, tévesen döntöttem, mert Sukoró elõtt csaknem eléheztem. A pátkai ellenõrzõ pont után végre elértem a Velencei-hegységet, ami azért inkább dombvidék jellegû, mint sem hegység. Rövid meredek emelkedõk és lejtõk váltogatták egymást. Némelyik lejtõn, a laza, homokos-murvás talaj csaknem megviccelt. Gyõztem a biciklin maradni. Az István-major után jött egy emelkedõ, amit a laza, a kerekek alól kiforgó murva tett húzóssá. A rövid erdei szakasz után egyszerre ismerõs úton találtam magam. Az elõzõ héten, a Velence 35-ön erre gyalogoltunk. Itt egy jókora, 35 km-en induló csoportot elõztem meg. Ettõl kezdve ismerõs úton mehettem a Kocka-kõig (ahol újabb pecsétet kaptam), majd tovább egy jócskán vízmosta úton, Pákozdig. Nem mertem nagyon ereszteni a lejtõn, így ketten akiket defekt szerelés közben elhagytam, most visszaelõztek. Ismét aszfalton róhattuk a kilométereket. Amikor lefordultunk, az 1848-as emlékmûhöz vezetõ útra, egyértelmûvé, vált, hogy itt a nyár. Rendesen durrogtak a bicikli kerekei alatt a bitumen buborékok. Az ellenõrzõ pontnál letettem, a biciklit, s futólépésben, irány az emlékmû, és környéke, néhány fénykép elkészítésére. A lefelé úton, megálltam lefényképezni, a cserszömörce, rózsaszínû vattacukorra emlékeztetõ virágait. Továbbmenve éreztem, baj van. Kezdek kicsit gyenge lenni az éhségtõl. Szerencsére nem volt már messze a Zsuzsi sörözõ, így megúsztam, komoly eléhezés nélkül. Gyorsan megettem, egy energiaszeletet, egy fél szendvicset, amit jó hideg alkoholmentes sörrel öblítettem le (szükségem van a jogosítványomra). Amint továbbindultam, meg is lett a „dõzsölés” böjtje. Az a Sukorói aszfaltos emelkedõ nagyon nem esett jól. Az utolsó tíz métere kifogott rajtam. Csaknem hanyatt rántottam a biciklit, így leszállni kényszerültem. Egészen Nadapig terepen mehettem. Nem is akármilyenen. Nadaptól, csaknem végig aszfalton mentünk. Pázmánd elõtt volt még vagy két kilométer laza talajú földút, de ezzel vége is volt a terepnek. Vereb után, még a Pogánykõnél álltam meg, fényképezni, s hamarosan ismét Lovasberény házai között tekertem. Néhány képet készítettem, a kastélyról, majd hamarosan befutottam a célba, ahol átvehettem az oklevelet, a kitûzõt, s a térség kerékpáros jelzéseit tartalmazó tartalmazó térképet. Ezután, a szervezõk, gulyáságyúban fõzött jó sûrû, finom gulyással látták vendégül a túrázókat.
Nagyon kellemes kis túra volt. Megtapasztalhattam, hogy kerékpáros jelzéseket sokkal nehezebb megfelelõen felfesteni, mint gyalogost, ugyanis 30-40 km/h-s sebességnél is idõben észlehetõnek kell lenni, ha a jelzés kanyarodik. Célszerûnek tartanám, hogy útelágazások elõtt, ha a jelzés lekanyarodik az addigi útról, 10-20 méterrel korábban legyen egy elõjelzés is. A gyalogosoknál bevált módszer, miszerint minden útkeresztezõdésnél benézek a keresztezõ utakra is, hátha meglátom a jelzést, biciklinél nem mûködik. Azért lakott területen kívül egyszer sem tévedtem le, a jelzésrõl. Egyébként, a jelenlegi felfestés, még mindig jobban követhetõ, mint a gyalogos jelzések. Út statisztikát nem készítettem, de becslésem szerint a túra kétharmada-háromnegyede vezetett aszfalton, amit montis eseménynél egy kicsit sokallok.
Azért, ha minden jól megy akkor jövõre is eljövök.