Túrabeszámolók

Loučení 2024 (116 km - 5000 m szinttel) sikeresen teljesítve 24 óra 25 perc alatt.

Ez volt a 6. teljesítésem ezen a túrán, de úgy gondolom a mostani volt a legdurvább az összes közül, és ebben az időjárás is aktív szerepet vállalt. Minden évben változtatják az útvonalat, aminek örülök, mert új helyeket ismerhetek meg, de sok ismerős rész is visszaköszönt rám régebbről.

Elblinger Bálinttal, és Viki rokonával hármasban utaztunk le kocsival Ústi nad Labembe. Szerencsére igen hamar megérkeztünk, így például meg tudtam ismét nézni a plázában a könyvesboltot mint tavaly :)

Elég hideg volt, de sem csapadékot, sem szelet nem mondtak, így teljesen nyugodt voltam. Akkor még nem tudtam hogy csúnyát átvert a meteoblue (milyen meglepő...) Visszaérvén a csarnokba, szállingózott sok-sok ismerős, jól esett látni az arcokat újra! Bálinttal beregisztrálunk, majd elvonulunk még pihenni. Később Márk is megérkezik, és 22:30 körül szépen lesétálunk az alig 1 km-re levő tényleges rajtba. Végre egyszer nem kell vonatozni a regisztráció után, hanem Ústin belül indul a túra. Na de alig hogy kitettük a lábunkat a csarnokból, azonnal hóvihar támadta meg az egész mezőnyt. Hé, erről nem volt szó...

Nem hagyta abba, egyre intenzívebben indult be a hóesés, közben pedig péntek este 23:00-kor a főszervező úr elrajtoltatott minket. Bálint invitált hogy menjek vele, nekem az tuti gyors lett volna, így egyedül is maradtam, bár előttem mindig mozgott valaki egy darabon át. Ismerős részeken mozgok Strekov vára környékén. A tavalyi Loucení szemből érkezett be a célba, a szintén előző évi nyári Krajem Severoceskych Jednotek túrán pedig itt volt egy szuper frissítőpont, és szintén a mostani irányból másztunk fölfele Márkkal. Most viszont szakad a hó igen erősen.. Szerpentinezik a P- jelzés, majd a Z-tanösvényen meglelem első filces igazolópontomat egy szép kilátásnál. Ez most senkit nem izgat, inkább húzzunk mihamarabb tovább. A Vysoky Ostry 587 m-es csúcsára mászok föl, erős emelkedővel a végén. A kis kilátóból tudom hogy varázslatos kilátás adódna, átéltem ezt már szuper időben is, most csak rohanás tovább, és fejben próbálom összerakni a szuper kilátást, ami sajnos most nem adatott meg. Megint Z-tanösvény a követendő jó hosszan, de szerencsére lefele kell menni a szerpentines, de néha bokaforgató terepen. Tavaly szemből kellett menni már vagy 80 km után, és soha nem akart eljönni az emelkedő vége. Most bezzeg hamar lekocogok Brná településre, ahol a fedett buszállomáson vár az első emberes, és frissítőpontom. Fincsi süteményeket eszegetek, és egy jó kis mentes epres sört is betolok. 10 km-nél járok, eddig 6,3 km/h-val jöttem. Ezt a 6-os számot tudtam hogy most láttam utoljára, illetve úgy még akár lehet hogy 5,6 km/h, 4,6 km/h, 3,6 km/h, stb.... :)

Szerencsére otthon megnéztem az útvonalat, és igen intenzíven beleégett a retinámba a következő rész, ami mindössze alig több mint 2 km, de szó szerint a villanyvezeték mellett saját jelzéses részen emelkedett iszonyú meredeken. Útról szó sem lehetett, olyan itt nem létezett.. Feljebb érve a szakadó hó mellé megérkezett az óriási szél is, ami gyakorlatilag egész éjszaka nem is tágított... Aztán egyre sziklásabb, kövesebb lett a nem létező út, és már csak azt vettem észre hogy szikláról-sziklára próbálok lépést találni, de közben tiszta jég is már minden. Ennek a résznek a térképen is az a neve valóságban hogy "Čertova jizba", vagyis magyarul az Ördög szobája. Tökéletesen ráillik..

Végre egyszer csak felérek érzésre a tetejére, de folyamatosan jönnek szemből a sporik. Azt mondják valahol itt kellene lenni a pontnak. Kevergünk kicsit, és a villanyoszlopon megleljük a filces pontot, aminek a felét már belepte a hó. Nem csodálom hogy szinte mindenki benézte, de végül közös erővel megleltük. Ez után végre kissé pihentetőbb szakasz jött Němčí, és Čeřenitě településeken keresztül. A Rytina völgy adta magát egy jó kis éjszakai kocogásra, csak a bedőlt fák okoztak néhol akadályt. Végre 3 km-t tudtam haladni.. Ez után élesen balra a Z-jelzés ismét visszazökkentett a valóságba. Egyre feljebb érve a szerpentines úton valami elemi erővel kezdett a szél fújni, és abban biztos vagyok hogy a 100 km/h-t elérte, oldalról szakadó hóeséssel, és mínusz fokokkal vegyítve. Úgyhogy hiába érkeztem meg a Poradní skála, és a Lenoch kilátópontjához, azonnal menekülőre fogtam a többiekkel egyetemben. Ráadásul mivel én bot nélkül megyek, a lefelék is lassan kellemetlenebbek voltak mint a felfelék, mert közben szépen kezdett bejegesedni az út. A Varhost 638 m-es kilátója következett, ahol tavaly is jártam. Érdekes módon akkor is hatalmas szél volt még világosban, most viszont a túra során itt volt a legbrutálisabb, sötétben. Persze a pont a kilátó legtetején volt. Ennek a fele se tréfa, alig vártam hogy végre világos legyen, de ez még nagyon messze volt. A Varhost alatti nyeregben írta a következő emberes/frissítőpontot az itiner. Itt senki sem volt ebben az ítéletidőben persze. A többiek tanakodtak, kissé megzavartak engem is, de menjünk már tovább, nem látjátok nincs itt semmi? 500 m-rel lejjebb Kundratice falu szélén vártak minket pontőreink. Rémes idő volt, de kaptam többször is meleg teát Olaftól. Meggyes süteményt, és banánt is majszolgathattam. 24 km-nél járok. Alig 5 perc múlva haladok is tovább, még utántölteni sem kell a flakonba, ebben az időben nem igen álltam meg eddig. A Plesivec hegyig jól lehetett haladni, de aztán innen jött egy nagyon meredek, sziklákkal barázdált út lefele. Egyszer csak kapcsolok, itt mentünk le a tavaly nyári túrán Márkkal. Legalább kicsit előre látok mi vár rám. Michaela elenged, de aztán később jön mögöttem. Éjszaka általában fix emberek környékén mozogtam, de ténylegesen nem csapódtam senkihez. Viszont jól esett látni mindig valakit, mert az itinerben nem voltak benne az irányok, csak a színek, és nem voltam túl nyugodt ha éppen elértem egy elágazásba hogy merre tovább.

Hlinná település után a kopár Hradite hegy következett ami nem volt túl vészes. Emlékszem a tavalyi Loucenín itt lefele találkoztam Ivanával aki a rövidebb távon indult, és lőtt is egy fotót rólam. Most a szél majd levág a hegyről, a filc meglelése után húzás is tovább. Mentaurov üdülőövezetet elérve Patriknak mutatom hogy tavaly melyik házban volt a frissítőpont, és a finom levesek. Bőszen bólogat, emlékszik rá. Hamarosan jobbra saját jelzéses úton haladunk. Jelet nem látok, de megyek a többiek után, remélem jó fele megyünk. Szerencsére igen, jó 10 perc után a Hibschova barlanghoz érkezünk, aminek a belsejébe helyezték el a pontot. Na de milyen jó meleg volt a barlangban, lennék most remete egy kicsit, de nem lehet.. Ez után én haladok elől, Patrik végleg lemaradt, de mögöttem Martin állít meg, és finom gumicukorral kínál minket Katerinával, és Lenkával. A következő kilátóponthoz alig bírok felmászni, úgy csúszok visszafele, de a jó hír legalább hogy a hó és a szél elmúlt, és kivilágosodott 8 óra menet után. Úgyhogy meg is csodálom a meseszép kilátást, majd alig 500 m múlva ismét filc, ismét kilátás. A Dlouhy vrch elágazása után kapcsolok hogy tavaly szintén szemből jöttem, és ásítottam igen nagyokat a hosszú elnyújtott emelkedőn. Most viszont végre lefele visz az út. Innen 24 km-en át ugyanaz  az út mint tavaly, csak most szembemegyek önmagammal. Frissítőpont következik, Stankovice buszmegállóban, immár 43 km-nél. Jó lett volna valami benti pont, kicsit leülni és átmelegedni, mert most hajnalban igen csípős az idő. Kókuszos sütik várnak, rengeteg különféle kenyérrel, és üdítővel. Egy hatalmas mákos (!) pogácsát még bekajálok, majd egy másikat meglovasítok, jól jön az majd később. Jön a várva-várt (vagy nem várt?) Trojhora 451 m-es csúcsa. Ide mindenképpen világosban szerettem volna érkezni, mert még így is életveszélyes, nem hogy sötétben. Az alján eldugtam a hátizsákot egy bokorban, és csak a pecsétes lappal mentem fel, mert úgyis ide kell visszajönni. Hihetetlen, de csak 300 m-t kell menni, viszont abban nincs kegyelem. Meredeken fel kell mászni a sziklán, majd a tetején egyensúlyozni a csipkézett gerincen, és a túloldalán lesz a végén a filc. Felfele még úgy ahogy rendben voltam, de ugye egyszer le is kell jönni. Mantráztam magamban hogy türelem, nem itt fog eldőlni a teljesítés, kivéve ha épp lezuhanok. Minden lépést kétszer meggondoltam, de szerencsésen visszaértem a hátizsákomhoz, majd folytathattam menetemet tovább a S-n. Třebuín települést átszelve már Kalich várát mászom. Felérvén eszembe jut hogy tavaly micsoda inverzió volt utam során, vagyis például itt is a felhők fölött lehettem. A pici oda-visszán találkozom többekkel, itt loholnak a nyakamban szinte, de nem érnek utol végül sokáig. A Z- jelzésen a Malé Sedlo megmászása előtt viszont igen érdekes dologgal szembesülök. Vadászok állnak az erdőben, szó szerint a turistaút mellett, meg kicsit beljebb is, puskával a kezükben. Legalább 10 vadászt láttam, felkészültem a felesleges vitázásra is, de szerencsére mindenki nyugodt maradt, így gond nélkül folytathattam utamat. Később hallottam sok-sok lövést, és menekülő őzikékben sem volt hiány. Ekkor én már a Malé Sedlot másztam, ahol rövidebb távos ismerősökkel üdvözöltük egymást. A kemény feladat viszont maga a Sedlo (726 m)-es mászása volt, ami túránk során a legmagasabb pont volt.

Tavaly innen lefele fájdult meg a térdem, ami ki is hatott a további utamra (persze sikeres lett azért a túra), így tudtam hogy most szemből igen goromba emelkedő vár rám. Az viszont nem jutott eszembe hogy egyszerűen soha nem akar eljönni a csúcs, még egy szikla, még egy emelkedő, és így tovább. Rendesen elfáradtam mire odaértem a tényleges pontra, ahol tavaly kértem egy fotót magamról ahogy a felhők fölött állok, most viszont ez nem volt, de ez által csodás kilátásban volt részem, meg is álltam egy percre nézelődni.

Lefele havas-jeges meredek, volt ahol a hátsómon csúsztam lefele ötlet híján. Komikus helyzet következett, egyszer csak észrevettem egy embert kicsit elbújva az erdőbe, és hogy valamit a kezéhez fog, és felém irányít. Gyorsan elbújtam, ez nem normális! Ezt még egyszer eljátszottam, de most már igen idegesítő volt a szitu. Végül nagy nehezen észrevettem hogy a srác kijött minket fényképezni, futókat/túrázókat, és ami a kezében volt az egy fényképezőgép. Úgy látszik ezek a vadászok belém ültették a bogarat. A srác fotózik, én meg kacagok egy jót :) A mauzóleum mellett is elhaladok, ahol tavaly magamban gyakoroltam a szóviccet (Lenin mauzóleumának lelinóleumozása). Horní Vysokéba érkezek, 63 km-hez, ahol már megint a buszmegállóba van a pont, de legalább pléddel le van fedve, így végre le tudok ülni kicsit.

Virsli rotyog, hármat kérek is belőle. Ez után a sós chipsre igen intenzíven rájárok, meg a Milka csokikra. Ha minden itt lelhetőt kipróbálnék, lehet a szintidő utolért volna :) Tehát volt választék bőven. Alig 5 percre érkezésem után megérkezik Katerina, és Lenka. Hú, nagyon gyorsak, ők le sem ülnek, állva frissítenek. Együtt indulunk tovább, de nekem Lovečkovice településen le kellett kicsit üljek, mert nagyon álmos lettem. Az energiaitalt még nem merem meginni ami nálam van, inkább egy jó 5 percre lecsukom a szememet, majd indulok tovább. A Víova kilátó következik, ami szintúgy mint tavaly sajnos ismét zárva, de a filc megvan. Sok kiránduló van éppen erre, irigylem is őket picit. A messzeségben látom a lányokat menni, de nem érzek magamban annyit hogy utolérjem őket, marad a magányos menet tovább. Közben a vadásznak hitt srác ideteleportált valahogy, és ismét fotókat készít. Azon mosolygok, olyan a háttér, mintha éppen az Alföldön túráznék itthon, sehol egy hegy, csak a szántóföld. Közben 5000 m+ vár rám... :)

Rémesen hosszú 5 km szántóföldes rész vár rám, gyakorlatilag nyílegyenesen a hatalmas Buková hora tornyához, ami 683 m-en van. Amúgy ezt a sík részt most egyáltalán nem bánom, sőt, jól is esik a sok keménykedés után. Elérve a tornyot pici oda-vissza egy kilátóponthoz (Ústira gyönyörű kilátás volt), majd lefele nézem be éppen az utat, ami gyanús lett. A navigációt kell segítségül hívni, és tényleg, alig látható úton kellett volna balra térni. Viszont a lábaim rendben, kocogósra veszem a figurát, de jó 1,5 km múlva megállít valami, ami a Hradiste Vraty névre hallgat (mondjuk a vártól ez igen messze állt..). Egy sziklát kellett megmászni, ami ugyan fölfele nem volt vészes, de lefele szó szerint életveszélyes helyzetet teremtett. Alig bírtam lemászni, és ránézvén az órámra még szerencsésebb is voltam, mert a mezőny nagy része már sötétben fog ideérni. Ez elég para volt, de kocogásba menekítem magamat tovább, meglepetésre hamarosan utolérem Katkát, és Lenkát. Őket is eléggé megviselte ez a szikla, és úgy voltak vele hogy ha lehet menjünk együtt innentől. Rendben, benne voltam. Alig hogy 2 km-t tudtunk kocogni, a filces pont után jobbra mutat egy saját nyíl fölfele. Rémes volt fölnézni. Út az szó szerint semmi, ismét toronyirántos mászás, immár 78 km után. Tudtam volna kicsit gyorsabban haladni, de jobb ez így a csajok után, mert nem nyúlok ki annyira mint saját tempóba. Igen hosszú mászás után végre felérünk. Ez nem lehet, még mindig mászni kell. A következőre is felérünk, még mindig, aztán ez még kétszer megismétlődik. Sosem jön el ez a pont érzésre... Aztán az x-edik hegy csúcsán ott ficegett a filc... A csajok eléggé leamortizálódtak, de ezen nem lepődök meg, brutál volt ez a rész, én is voltam már jobb passzban. Lefele nagyon lassan indulnak el a lányok, én lelépek, de jó 1 km után úgy látszik beolajozódtak, és utol is érnek. Ami pedig meglepő hogy Zubrnice településre lefele igen jó tempós kocogást vesznek föl, most én loholok mögöttük  az időközben utolért rövidebb távos Tomás-sal. Nagyon ügyesen, a lányoknak köszönhetően pont lámpa nélkül érkezünk meg a következő frissítőpontra Zubrnicébe, ahol a túra során az első (!) beülős hely következett végre. Ehhez 85 km-t kellett megtenni, rengeteg szinttel. Ez a pont viszont maga a kánaán volt. Ennyi dolgot én életemben nem láttam egy helyen! Kapásból vagy 5 fajta meleg ételből lehetett választani. Korlátlan rántott hús állt ez után rendelkezésre. Mentes, vagy sima sörből, illetve üdítőből is lehetett akármennyit inni. Rengetegféle töltött sütemények, ostyák, kenyerek, sós-édes dolgok, gumicukrok, és még ki tudja mennyi minden állt hegyekben. Innen ki a franc akar még tovább menni? :) Vagy lehet pont azért kell tovább menni mihamarabb nehogy végleg elcsábuljunk? Az utóbbi elvet követtük a csajokkal, de a 20 perc itt akkor is elmegy ha nem akarod.

Két kisebb rántott hússal az arcomba vetjük bele magunkat immár hármasban a második éjszakán keresztül. Rémesen hideg van, előveszem a másik csősálamat is, amit arcmaszknak használok, így jobb. P- jelzésen mászunk borzasztó hosszan a Plán nevű elágazásba. Szerencsére két éve erre vitt az út, így emlékeztem erre a hosszú emelkedőre, így nem kómáztam be nagyon. A Z- jelen két villanypásztoron keresztül visz utunk, majd gyönyörködünk a Sokolí hreben csúcsáról. Úgy tűnik most sokkal szebb időnk lesz mint az előző este volt. Hosszú szerpentines aszfalton haladunk, a csajok simán végigkocogják a 3 km-t, nagyon jó erőben vannak úgy látom. Velké Breznoba érkezvén S-ra váltunk, és megint hosszan haladunk fölfele, ahol igen nehéz a lányok tempóját tartanom. Meglelvén a saját jelzéses utat berémlik a régi útvonal, mutatom nekik hova megyünk, de előtte a Lucemburkuv kopec 564 m-es kilátóját megmásszuk. 100 m múlva éttermes ellenőrzőpont következik, gyakorlatilag kerek 100 km-nél járunk. Ebben az étteremben 3 év alatt harmadjára járok.

Megint megtudják hogy magyar vagyok, megint röpködnek a magyar szavak/ mondatok a vendégektől, pultostól, és ugyanattól a pontőrtől aki mindig itt szokott lenni. Most nem kapok grátisz sört :) Viszont a leves természetesen jár, igen jóízűen kanalazom el, vérré válik minden kortya a kinti hideg után. Ettől függetlenül van itt még csomó minden más ellátmány is, de nekem most ez kellett, meg egy kis sós dolog utána. A csajok hamar tovább indulnak, én még megbontom energiaitalomat, és megiszom, mivel máshol már nem lesz rá lehetőség zárt helyen. Jó 5 perc múlva elbúcsúzom komáimtól, és a következő feladatra koncentrálok, a Kukla 674 m-es csúcsa vár rám alig 600 m múlva. Na de ez sem volt semmi, szerencsére ismertem régebbről. A menetrend a szokásos, út nincs, saját jelzés van, toronyiránt fölfele. Extrán az útra kidőlt hatalmas fák jelentették még a kihívást ha nem lett volna még elég belőle. Mondjuk az energiaitaltól kicsit megélénkültem, és hamar utol is értem a lányokat akik a fakidőléseken át küzdöttek éppen. Felérvén megvan a filc, majd Malecov után aszfaltot ér lábunk. Úgy látom a lányoknak a Kukla megadta a kegyelemdöfést futásügyileg, de a gyalogló tempójuk még így is eszméletlen gyors. Lenkát figyelem, amilyen alacsony, kis lábakkal, valami elképesztő erővel gyalogol. Egy komolyabb feladat van még, ami normál esetben nem lenne kihívás, de a sár miatt megnehezíti a dolgunkat a Budovsky vodopád (vízesés)-hoz való lejutás. Igen mélyre kell mászni, hogy majd teljesen ugyanitt visszamásszunk. Szívatásban nincsen hiány. Persze ezt is azért sikerrel abszolváljuk, és cserébe megbontom a gumicukromat, a lányokat is megjutalmazva vele. Hamarosan Ústi nad Labem külvárosába érkezünk. A S- jelzés visz össze-vissza mindenféle utcákon keresztül. A lányok mint a gépek úgy tolják, magamtól tuti nem mennék így gyalog már. A helyett hogy elérnénk a célt adó iskolát, 50 m-re fölötte elhaladva még egy 3 km-es betétkör vár ránk :) Felmászunk (hát persze még itt is) a Mariánsky vrch feletti nyeregbe, majd a végén balra fordulunk és a Bertino údolí völgyben haladunk lefele. Igen érdekes hogy itt a városban van egy ilyen pici zöld övezet sziklákkal, vízeséssel, tanösvénnyel. Na meg sárral!! Az egész túrán a hóban meg a vízben tapicskoltam, hol lesz tiszta sár mindenem? Persze hogy itt a végén. A 700 m-es völgyi szakasz után pucolhatom itthon a cipőt, mintha egész végig óriási sártenger lett volna.. Persze ez abszolút nem érdekel ott és akkor (sőt most sem), a lényeg az hogy megérkezünk Katkával, és Lenkával szombat este 23:25-kor, 24 óra 25 perc menetidővel a célba, ahol gratulálnak nekünk, és átvesszük szerintem igen megérdemelt díjazásainkat. A büfé nyitva, virslit és sört rendelek azon nyomban, majd a szuper forró vizű zuhanyzás után a hálózsákom fele veszem az irányt. Reggel gratulálok Bálintnak aki szuper időt ment, rendelek a büféből két pirítóst, majd hazafele vesszük az irányt, telis-teli rengeteg élménnyel ismét!