Kellemes egyórás biciklizés után érkezem Királyrétre. Míg a sorban állok, megvirrad, úgyhogy nem kell lámpával bajlódnom. Bajlódok mással. Például a biciklisnadrágot elfelejtem levenni, a Cseresznyefa parkolóban megejtem ezt is. Na, de hova tegyem? A táska zsinórjai megtartják. Persze egy bújj, bújj zöld ág a Kövirózsás táján megpróbálja kiszabadítani, de ne szaladjunk ennyire előre.
Ritka jó formában érzem magam, a körülmények optimálisak, még sár sincs. Bár egyre távolodik az előttem induló futó, de könnyűek a lábaim, felfelé is jól megy. Mígnem a jobb combom elkezd görcsölni. No, fene. Pedig reggel még magnéziumot is vettem be. Na, mindegy, majd elmúlik, nyomom neki tovább, ez azonban nem javítja a helyzetet.
Nagy-Hideg-hegyen van meleg tea, ami azért is nagyon jó, mert innivaló nélkül indultam útnak. Vajon az egy csészényi elég lesz Fekete-völgyig? Kénytelen lesz. Fent tél van, de tündérkerti, ráadásul a hó sem hátráltat különösebben. Csóványos felé előznek meg először. Lefelé nincs gond, de a mögém érkezőkre általában gyorsítással reagálok, ami egy-két megcsúszást is eredményez, de inkább az avaron, mint jégen. (Apropó, hoztam csúszásgátlót, aztán körbe is vittem a pályán a táskában.) Egy előzés ezen a szakaszon is adódik, póló-rövidnadrágos fiatalember húz el mellettem.
A Fekete-völgyben is van meleg tea, ami nagyon jó, töltök is belőle. Egy-két falat, és nekivágok a második felvonásnak. De a görcs megállít a P4-en. Olyan szinten elővesz, hogy a visszaforduláson gondolkodom, ha felfelé ilyen lesz, akkor lehetetlen végig mennem. Aztán megemberelem magam, visszaveszek pár fokozatot, próbálom nem hajlítani a lábam, és megyek tovább. Pár biztató szó is segít. Meg John Cleese a Hülye Járások Minisztériumából. Most mindenkit elengedek, félreállok, ami kissé nyomasztó az eddigiekhez képest, de legalább haladok. Csak mikor fogok beérni? Ráadásul egy rétegbe öltöztem, ami ilyen tempónál már kezd kevés lenni.
Salgóváron Gyuri örömmel üdvözöl, én is örülök, hogy már itt vagyok. Lefelé megy a kocogás, de már a síkfutás is görcsbe rándít. Lassíts. Magyar-hegyről legurulok. A völgyben is jólesik a tea. Próbálok gyorsabban gyalogolni, az is lever a lábamról. Akkor lassabban gyalogolok. Bányapuszta után bal lép fel, jobbot húzom magam után. De NHH már csak 3 km. Hanák-réten csoportosan veszik fel a csúszásgátlót, az előző kör alapján elleszek nélküle. Ugyan az ösvény csúszós, de legtöbbször úgyis mellette megyek, hogy elengedjem a többieket. Aztán a nagyobb hóban már nem számít.
Mivel a telefont még az első félórában kikapcsoltam, nem tudom, hogyan állok idővel. Kérdem a ponton, azt mondják negyed kettő lesz. Nem hiszem el. Annyian mentek el mellettem, és annyira lassúnak éreztem magam, hogy legalább 2-re tippeltem volna. De akkor akár 2-re be is érhetek! De jó! Ennek megfelelően esek neki a lejtőnek. Taxi-rét után máglya az út közepén. Zoli (és Lajos) mondja, hogy itt van az utolsó ellenőrzőpont, ezt sem akarom elhinni a korábbi évek alapján, de tényleg kapok egy pecsétet. Meg magnéziumot is. Megkérdem Zolitól, hogy tényleg negyed kettő körül jár-e az idő. Tényleg. Egy kötelező fotózkodás után egy fokkal bátrabban csapatom tovább. Aztán egy óvatlan pillanatban megcsúszom, térdeim beverem, jobb alkar felett, poharat a földhöz csapva bukfencezem egyet, de talpon folytatom, igaz, a mosolyom nem őszinte. Szóval így jár az, akinek a hátán van a csúszásgátlója.
Királyréten azzal fogadnak, hogy telibe hét óra alatt értem be, nahát, eddig egyszer mentem jobbat 10 próbálkozásból. Kapok egy új cetlit, mert a reggeliről fogalmam sincs, hogy hol lehet. (A biciklistáskában figyelte, hogy szükség lesz-e rá.) Megebédelek. Kimegyek a biciklihez, már előre fázom a hazatekeréstől (jé, itt a cetli), ráadásul fel kell vennem a kint hagyott hideg ruhákat, cipőt. De majd bent. Ott aztán abban a megtiszteltetésben van részem, hogy együtt öltözködhetem Anitával, bár az ő produkciója kétségtelenül látványosabbra sikeredett. Hazafelé aztán nem úgy gurult a bicikli, mint ide, de legalább nem fáztam.
Az év túrája! Köszönöm! |
