Teslácka Stovka 100 km - 3356 m szinttel, sikeresen teljesítve 21 óra 08 perc alatt.
100 km sosem könnyű.. Viszont lehet azt mondani hogy könnyebb, mint mondjuk a többi. Hamis illúzióba ringattam magam mint később kiderült.
Harmadjára is részt veszek ezen a túrán 2021, és 2022 után. Reggel utazunk le végül kocsival, Elblinger Bálinntal, Vikivel, és Vincze Zolival. Javaslatomra a logisztika ugyanaz mint tavaly. A célnál hagyjuk a kocsit, és egy jó 4 km gyaloglással érünk fel a Kamzík csúcsára, ahol a regisztráció és egyben az indulás is lesz.
Éjszaka, és még hajnalban is csöpörgött valami esőféleség, de mire elindultunk elállt. Később kiderült ez bizony nem akármilyen eső volt..
6:00-tól 8:00-ig volt rajt, mi pöccre pontosan 8 órakor indultunk. Szeretem a Kis-Kárpátokat, jól el vannak osztva a szintek, és rengeteg szép látnivalót talál benne az idelátogató. Alig 1 km után a szinte kimondhatatlan nevű Pod Chlmcom nevű elágazásnál fordulunk a P-ról S-ra, és egy picit belekocogunk hogy bemelegítsük a hajtóművet. Nem terveztem most egyáltalán sietni, a nagykabát, és a melegítő naci is erről tanúskodik, de hébe-hóba jólesett belekocogni óvatosan. Első szintünket megmászva ikonikusan a S-jelzésen jön rám a S-sáv "felfestése" (cizellálva: wc-zhetnék) :) Zoli is így tesz, Bálint és Viki addig tova sétál az időközben jókora nagy ködben, ami utunk során gyakorlatilag végig kísért minket. A P-jelzést elérve lefotózzuk a kódot, majd ezen szépen lekocogva érkezünk Marianka településre, kerek 10 km-hez, ahol Bálinték keresik a lefotózni való turistatáblát. Az útvonal, és az igazolópontok szinte teljesen a fejemben vannak, így hamar megleljük a táblát, majd ismét négyesben túrázunk tovább. Kisebb mászás után, következő településünk Borinka. Itt eddig mindig élő pont volt, most vagy a boltot fotózzuk le, vagy bent kérünk céges pecsétet. Utóbbi mellett döntünk, és ha már itt vagyunk megreggelizünk. Bálint és Viki hamar tovaszáll, Zolival kiülünk az egykori élő pont helyére, és a két kifli után még a boltban vett dobozos sört is elfogyasztjuk itt. Most intenzívebb mászás fog következni, Pajstún, azaz Borostyánkő várához. Zoli örömmel nyugtázza hogy hamarabb felért mint 2 éve, ennek én is örülök, így csak minimálisat kell fagyoskodnom :) Bár az új jelzés nem érinti, de természetesen kinézünk a várhoz. Sajnos az óriási köd miatt nem sok értelme volt bemenni, de a tavalyi beszámolómban tettem föl képeket, akkor ugyanis szuper panoráma tárulkozott például a Kamzík tornyára is. Ez után a szokásos kép is elkészül az ominózus fánál, ami közepébe pont befér egy ember feje :) A későbbi rajtnak köszönhetően most nem kell aggódni hogy a Západnuty-kút indián-barlangászkocsma zárva lesz, így az előző két évet kompenzálva igen kellemesen lehet kocogni Kosarisko üdülőövezetig.
Ahogy rátérünk az aszfaltra hamar megálljt parancsolnak a lábaink, ugyanis brutálisan erős tükörjéggel szembesülünk. Ajjaj, akkor az az ominózus éjszakai meg hajnali ónos eső volt, ez nagyon nem jó hír. Gyanúnk beigazolódik, szó szerint csoszogunk a Západnuty-kútig, ami 20 km-nél volt. Az viszont örömmel tölt el hogy az eddigiektől eltérően frissítőpont vár minket. Ráadásul jó ismerősöm Brano a pontőr, akivel sokat mentem már különböző százasokon, meg például az idei MKMK 225 km-esén is a második éjszaka. Közben nyílik a csomagtartó, rengeteg finomságból választhatunk, és 1 euróért lehet venni sört. Élünk vele, így nem kell a benti helyen háromszor ennyiért fogyasztani legalább. Viszont nem teszek le arról hogy egy jó intenzív káposztalevest együnk odabent. Sajnos az most sem volt szintúgy mint tavaly, de egy sárgaborsókrém levest kenyérkockával rendelünk, ami sokáig szolgáltatja az energiát a későbbiekben is.
Kimenvén Branoval még pár szót váltok, majd haladunk tovább immár a Z-ön, ami a Kozí chrbát elágazásnál P-ba vált, és balra fordulva kezdődnek a kalandok. 600 m magasságba érve a táj hirtelen téliesbe vált, de ez nem teljesen hó, hanem az ónos eső hozadéka. A fák ágai lefele meredeznek a rájuk rakódott súlytól, és a kellemes talajt tükörjeges terep váltja fel, egyre jobban megnehezítve haladásunkat. A Somár 650 m-es csúcsán nagy nehezen odatotyogunk a "csúcspadhoz" és kérünk egy fotót az itt tanyázó kirándulóktól. Lefele életveszélyes az út, megszenvedünk Zolival a lejutással, és már előre izgulunk mi lesz itt éjszaka visszafele, mert később ugyanitt kell majd visszajönni. A Konské hlavy 653 m-es csúcsánál a már sokszor látott lófejek üdvözölnek, szegényeknek tiszta jég mindenük (fotóalbumomban van kép róluk). Pezinska Babára érkezünk, ahol rutinosan a síház felé vesszük az irányt, de egy éppen onnan kijövő emberke elirányít minket, ugyanis a pont a Chata Korenny vrch étteremben van. Jókat kacagok magamban, mi lett volna ha az illető nem jön ki a síházból, mi meg csak úgy éppen rányitunk valakire :) 2 éve Zolival itt egy nagy lángost vettünk, most 5 perc múlva megyünk is tovább, mert hamarosan sötétedik. A K-jelzésen hatalmas a köd, és bizony a tükörjég sem a barátunk. Minden lépést megfontolunk, de szépen lehet időt is nyerni, így kocogunk is ahol lehet. Pont akkor nézek hátra amikor Zoli elcsúszik a jégen.. Megvan a S- is, irány balra, na meg nyomás azonnal a pszichiátriára. Ránk is férne, mert ilyen időben nem sokat kirándulnak, főleg 100 km-t.. Viszont az intézetben a portán kell pecsételni, ez a feladat. Rengetegen mászkálnak a helyiség udvarán, van baj bőven úgy látszik.. Utolérünk egy párt akik szintén a 100-ason vannak. Kicsit leülünk, megpihenünk, és csokit majszolunk, majd a többiek előtt tova is haladunk. Jön a rémesen hosszú P-, fel a Velká Homola 709 m-es kilátójához. Menet közben besötétedik, és felkapcsoljuk lámpáinkat. Jól tempót jön Zoli is, ennek örülök. Az igen combos emelkedő előtt megelőzzük Nagy Janit, majd egy fejlámpás alak jön velünk szembe, ő volt a pontőr a kilátónál. Relatíve még most is az, mert pecsétet kapunk. Nem izgulunk, az időben bőven benne vagyunk, csak gondolom a koma fázott odafent már sok órája. Felérvén a kilátót persze kihagyjuk, minek is mennénk fel a jeges lépcsőkön, meg a nagy ködben..
Kis MKMK nosztalgia nekem, viszont a P-on igen nehéz talpon maradni, így az út szélén próbálunk óvatosan lavírozni. Elérjük a S- kerékpárutat, amin már rutinból kanyarodok balra, na de ácsi. Ezen lehetetlen menni, totál le van fagyva. Bosszúsan megyünk az út mellett az avarban jó 2 km-t.. Kedvünk hamarosan viszont jobb lesz, ugyanis megérkezünk kerek 50 km-hez, még pedig a Chata pod lesom kis erdei büfébe. A nénit már egyből köszöntöm magyarul, ő is emlékszik ám rám az évek során. Magyarul beszélgetünk kicsit, és kérek egy jókora nagy kolbászt, csapolt kofolával. Zoli szintén így tesz. Fontos most a meleg kaja, mert a maradék 50 km-en csak egy helyen, 55 km-nél várható kaja, onnantól az van amit otthonról hoztunk. Nem sajnáljuk az időt, jóízűen esszük az energiát adó finomságot.
Jóllakva baktatunk tovább, azaz baktatnánk ha tudnánk, ugyanis a K- jelzést elérve megint aszfalt következik hosszan, ami természetesen vastagon le van fagyva. 4 km küzdés megint az avarban.. Az avar most zavar :) A Hubálová nevű elágazáshoz érkezünk, ahol mint írtam az utolsó étel-ital lehetőség a túrán. Viszont van itt minden kérem. Banán, kenyerek, sós-édes, gumicukor, stb.. A legjobban mégis a meleg tea esett, amiből persze repetázunk is. A keményebbeknek rum és borovicka is volt, és ahogy láttam igen fogyóeszköz lett belőle. Innentől majdnem a célig végig a P- jelzés a követendő. Felsejlenek ismét az MKMK emlékek, ugyanis jó hosszan ezen az útvonalon haladunk most is. A Cermák rétre érve most nem megyünk ki a forráshoz, bezzeg nyáron, mint a menekült úgy siettem az életmentő nedűért..
Jön a túra talán legmeredekebb emelkedője nem hosszú, de igen combos. A Skalnatá 704 m-es csúcsát ostromoljuk. Szegény Zolira várni kell, mert a tükörsima cipőben igen nehezen tudott feljönni a jégen. Na azért nekem sem volt egyszerű. Ismét egyesülünk, majd továbbra is a 700-as csúcsokat ostromoljuk. Brutálisan néznek ki a fák, szó szerint az ónos eső az ágakat levitte a turistaútra annyi rakódott le rá. Ráadásul a szél is feltámad, ami innentől nem is tágít.. Néha még az utat is nehezen leljük, mert pillanatok alatt eltűntek a lábnyomok a viharos szélben. Ellépek most Zolitól, majd Pezinskán úgyis találkozunk. Ismét az étteremben van a pont, és utolérem Jirkát, illetve Bernadettet és Mariannt. Jól esik pár szót váltani, de ők már indulóban vannak, én megvárom Zolit.
Meg is érkezik hamarosan, és kicsit megpihenünk, hazai csokit majszolunk. Nem esik jól kimenni, de a muszáj nagy úr.. Jó 8 km-t haladunk a nappal már megjárt úton, csak visszafele. Merőben másabb minden, talán annyival lett jobb, hogy a szél a fákról lefújta a havat az útra, így a jegesedés már nem volt annyira vészes szerencsére. Megint ellépek Zolitól, utolérem később Bernadettet és Mariannt. Nem akarok elsietni, így együtt maradunk, és ez a túra végéig így is marad. Jó hogy együtt megyünk, nem sok kedvem lenne egyedül bóklászni. Később megérkezik Zoli is, így négyen haladunk tovább. Épp látjuk ahogy a Somár hegyet megkerüli a P-kerékpárúton két résztvevő. Vicces az, hogy mi akik becsülettel megmászták, hamarabb érkezünk meg az elágazásba mint ők. Viszont látjuk a lámpáikat, és belekacagok egy jót az éjszakába, remélem hallották. Eseménytelen rész következik, turistatáblák jönnek-mennek, és már várom a Biely kríz házikóját. 80 km-nél el is érkezik. Szokásosan itt bontom meg energiaitalomat, mert a Kamzíkig még vagy 12 km vár ránk, és az út összevissza kanyarog minden felé emlékeim szerint.
Ez így is van, idegrendszereinket teszteli ez a P- jelzés, főleg amikor egyszer picit mellé is megyünk, de Zoli figyelt, és korrigálunk. Ügyesen jönnek a lányok, pedig ők aztán tényleg nem sokat aludtak az éjszaka. Örülök hogy így együtt tudunk menni. Ezt a Kamzíkot viszont tolják előttünk.. Erős piros fénnyel villog a torony az éjszakában, de minduntalan nem akar fogyni a távolság. Végül persze megérkezünk a csúcsra, ezt már mindannyian nagyon vártuk. A feladat az volt hogy fel kellett jegyezni/lefotózni a büfé nevét ahol reggel a regisztráció volt. Ennek megtörténte után a K- jelzésen megyünk a célba, ahol mi reggel feljöttünk a kocsitól. A lámpám ereje már nagyon az utolsókat húzza, de felesleges már elemet cserélni, hamarosan úgyis aszfalt jön. Kiverekedjük magunkat az erdőből, és gyönyörű panoráma nyílik Pozsonyra. Szerencsére ez már frekventált övezet, így az aszfalton már nincs jég, ezáltal biztonságosabban haladhatunk végre. Jó 4 km után, utcácskákon át beérkezünk a célba, vasárnap reggel 5:08-kor. Bent jópár szlovák/cseh ismerősöm ült, üdvözlöm őket, és gratulálok mindenkinek, Bálinték is nagyon szépet mentek. A többi magyar résztvevő is bent pihen, jó lett volna kicsit lazulni, de Bálinték siettek haza, így a célvirsli megkajálása után indulunk is.
Egy paramétereiben nyugisabb százast is át tud formálni az időjárás egy küzdős, nehéz menetre. Ez most így is történt, örülök hogy teljesíthettem ezt a megmérettetést! |
