Túrabeszámolók

Motanice na Hromnice 102 km - 3600 m szinttel teljesítve 25 óra 00 perc alatt.

Hoppá! Egy új túra került kiírásra, ráadásul olyan helyen, ahol még sosem jártam. A főszervező is jó ismerősöm, így bíztam benne hogy egy szuper túrát kreál nekünk.

Az útvonal igen kacifántos, 4 km múlva ismét a rajt-célban vagyunk, majd ezt megismételjük 48 km-nél, és 75-nél is. Közben többször oda-vissza fogunk menni bizonyos helyeken, így magyarosan nyugodtan lehetne neki adni a "gubanc túra" elnevezést.

7 fős magyar kontingens teszi tiszteletét, ki autózik, ki vonatozik. Én előbbi verzióval élek. Fura volt Mosonmagyaróvár után nem jobbra fordulni Pozsony fele mint általában, hanem Ausztrián keresztül haladtunk tovább, Bécs, Linz, és St.Pölten városok mellett elhaladva. A rajthelyszín Vyssí Brod településen volt, ami igen csak közel esett az osztrák határhoz. A tornaterem nagyon kicsinek bizonyult, szó szerint egymás hegyén-hátán voltunk. Volt időnk bőven a rajtig szerencsére.

Végül péntek este 23 órakor a "szentbeszéd" után útnak indítottak minket. Nem terveztem sietni, így a nagykabátomban indultam neki a menetnek, amúgyis piszok hideg volt. Alig 200 m után el is hagyjuk a települést, és máris egy olyan történik velem amivel nem számoltam. Jókorát esek a tükörjégen, ráadásul egymás után kétszer. A legrosszabb hogy mindkétszer a térdkalácsomra, ami innentől nagyon fájt, és a lefeléken nagyon küzdős volt minden egyes lépés. Na ez jól kezdődik.... A főszervező úr sem kegyelmez nekünk, egyből úttalan-utakon másszuk meg a Martínkovsky vrch 846 m-es csúcsát. Fent egyesül a csapat, és az emelkedő pikk-pakk szétzilálta a mezőnyt. Ha már csapat.. Igen veretes magyar mezőny gyűlt össze. Dóri, Anna, Bálint, Márk, Attila, Laci és jómagam. Megvolt a bemelegítés, 4 km múlva ismét a rajt-célban vagyunk, de nincs igazolás, csak elhaladunk mellette, illetve akár be is ugorhattunk volna az ingyenes sörcsapból egy pohárral legurítani, de ezzel nem éltünk. Helyette a S- és a K- jelzések kalauzolnak minket egészen az osztrák határig, amit 14 km-nél át is lépünk, és egy kis ideig itt is maradunk. A határnál relikvia ágyúk sorakoznak, és igen sok ismertető tábla, de mi a kódunkat keressük amit meg is lelünk. Apropó kódok. Nagyon jól lett megoldva a pecsétes lap. Az első 48 km-es betétkörnél "H" betűs kódjaink voltak, a második 27 km-es körnél "M" betűs, majd a harmadik 27 km-es körön pedig "J" betűs. Ez azért is volt izgis, mert mivel "gubanc túráról" beszélünk ezért volt olyan kód amit többször is érintettünk, és volt olyan ami bár ott volt, de nem kellett vele foglalkozni, mert vagy az előző, vagy a következő körben volt, vagy lesz aktuális.

Szóval Ausztriába túrázunk éppen. A sógoroknál igen kellemes a haladás, széles utak vannak különösebb lejtők és emelkedők nélkül. Mi pedig heten vagyunk továbbra is mint a gonoszok. Az első frissítőpontunk egy szép étterem melletti parkolóban volt 22 km-nél. Titokban reménykedtem hogy a házban lesz, de a hidegben fagyoskodtak pontőreink, Olaf, és a főszervező Martin. Az asztalon minden finomság volt kinek kénye-kedve szerint. A csapatból mindenki igen jó kajás, így hamar lepusztítunk sok mindent. Én teszek el pár dolgot a zsebembe is, mert a következő frissítő bizony csak a rajt-cél lesz 48 km-nél. Nagyon kell figyelni, mert a terep tükörjeges, és ez a túra végéig bizony nem is nagyon változott nagyrészt. Én pedig azt éreztem hogy ha még egyet esek a bal térdemre, akkor vége, ennyi.

23 km-nél viszont megérkezünk túránk legmagasabb pontjára, a Sternstein 1125 m-es csúcsára, ahol a filces igazolás mellett egy robosztus kilátó is utunkat állja, de le van zárva sajnos. A K- jelzésen csavargunk sokáig, ami a szabványtól igen messze van, de Ausztriában ez nem meglepő. Egy technikai szünetnél fura hangokat hallok balról, mintha egy bányában dolgoznának, na de hajnal 3 körül? Mondom is a többieknek, végül mondják hogy a hang jobbról jön, ugyanis pillanatok alatt egy hatalmas szélkerékhez érkezünk, és a turbina hangját hallottam mint kiderült. A filces pont a szélkerék aljánál volt. 28 km-nél visszaérünk Csehországba, és már innen nem is tágítunk. Azért egy 14 km mégis csak volt az osztrákoknál. A 34 km-es filc trükkös helyen volt, picit ki kellett térni hozzá, és utána vissza, de a track alig jelezte. A minket nem rég megelőző Lucie-nak is szerencséje volt, mert nekünk köszönhetően még pont időben fordult vissza. Jön egy saját jelzéses útnak nevezett valami, amin erőteljesen emelkedünk fölfele. Mint később kiderült ezen a részen jópárszor tiszteletünket fogjuk tenni a túra folyamán. Márk sajnos lemaradt, így hatan maradtunk. Közben két futó érkezik, egyikükben Jan Suchomel ismerősömet tisztelhetem. Ők már a második körön járnak, nagyon keményen tolják. A jelzés kicsit megviccel minket, és rossz irányba haladunk, de szerencsére hamar rájövünk. Janék is kavarognak kicsit, végül mindenki megleli a saját helyes irányát. Loucovice fölött fölött végül jobbra megyünk a K-en, nem megyünk be a településre, mint szintén később kiderült leszünk ott eleget így is.

Közben szépen kivilágosodott, ennek kifejezetten örülünk. 40 km-nél megérkezünk Vyssí Brodba, de a helyett hogy szépen besétálnánk a közeli rajt-célba, teszünk egy 8 km-es tiszteletkört. Közben futók jönnek szemből, ők hamarosan pihenhetnek a folytatásra, mi még megmásszuk a Kraví Hora 796 m-es csúcsát. A térdem egyre jobban fáj, nagyon rossz lefele menni. Végül 9:46-kor mi is megérkezünk 48 km-hez. Iszonyú hideg van, Márk egyik képéhez amit feltöltött, Olaf szervező azt írta hogy -10 fok volt. Ejha..

A frissítőponton az iskolában meleg levest kapunk, mindenféle nasival vagy kenyérrel lehet még leöblíteni. Nagyon jól esik megpihenni, nem sajnáljuk az időt. Osztok-szorzok, a fejlámpát itt hagyom a depóscuccomba, kb 7 óra alatt csak megcsináljuk a következő 27 km-t ami szintén ide ér vissza. Nem olyan sokon múlott hogy ne így legyen.. Ebben a jég erősen partner volt. Szerencsére a nap kisüt, de a jeget nem olvassza fel nekünk.

Tovább indulván hamarosan egy igen szép vízesés mellett haladunk, amit a többiek meg is örökítenek innen-onnan. Újra érkezik a benőtt nem létező út fölfele, amiről írtam hogy fogunk mi erre járni. Most viszont a P3-ön kitérőt kell tennünk a Vyklestilka 887 m magasan álló sziklájához. A filc természetesen a legtetején, láncokon küzdünk a csúcsra jutáshoz. Azon imádkoztam hogy be ne vágjam a térdemet, minden lépést háromszor meggondoltam. Pazar volt, lent megvárom a többieket, addig legalább kicsit tudom magamat frissíteni. A P- a követendő, Petr és Tomás megy előttünk hasonló tempóban. Közben pár 55 km-en induló futó is elrobog, ők még fittek. Egy mini kereszthez kell kitérni oda-vissza, majd a Medvedí hora, tehát a Medve-hegy 934 m-es csúcsán vár minket a filc. Mivel így is magasan voltunk, nem volt nagy kihívás ez a pár méter felfele. Kicsit elálmosodunk, így leülünk a sziklákra majszolni, ki mit hozott magával. A következő szakaszon Bálinték kinéztek egy sziklát, ahonnan valószínű szép kilátás adódott, de ehhez picit ki kellett térni az útról. Mi viszont Attilával haladunk tovább, nem akartam a térdemet kitenni semmi extra plusznak most. Innentől (60 km) Attilával ketten haladunk tovább, Bálintékkal csak egyszer találkozunk már, a következő oda-visszán, illetve futólag 75 km-nél. Borzasztó rossz lefele jön. Minden tiszta jég, bennem van a félsz igen rendesen. Pillanatok alatt esek megint egyet, szerencsére a hátsómra. Kicsit a könyököm is bánta, de ez nem vész. Közben gyanús lesz mert a K- jelzés eltűnt. Megnézvén a tracket valahol elment jobbra, így leérünk egy aszfaltútra, majd visszamászunk a meglelt jelzésen. Úgy látszik azt a letérést senki sem találta, mert közben Petr és Tomás megjelent jobbról, de az sem a K- volt, csak ők hamarabb kapcsoltak és valahol átvágtak. K3 jelen kell egy sziklát meglátogatnunk ahol a filc volt, de semmi extra kilátás nem volt innen. Visszafele jönnek Bálinték is, ők is benézték a K-et, de úgy jöhettek mint Petr-ék. Attilával ketten haladunk továbbra is. Egy nagy víztározó mellett haladunk, megváltás volt ez az 500 m aszfalt jég nélkül. Itthon böngészve az útvonalat eljött az a rész amitől még a gép előtt is meghőköltem. Saját nyilazásos szó szerint toronyirántos rész következik. A legalján megállunk frissíteni, és erőt gyűjteni. Fától-fáig visz az igen goromba fölfele a távvezeték mellett. Egyből a tavaly téli Loucení túra ugrott be, az ominózus Certova jizba rettenete amiről írtam is az akkori beszámolómban. Szerencsére ennek 300 méter múlva vége is lett, és kiértünk a szántóföldre, ahol már kultúrált körülmények fogadtak útvonalügyileg. Még hátra van egy 10-es hogy bezáruljon a következő kör. Később ismét csak fény derült az igazságra, nagyrészt a harmadik etap majdnem ugyanez lesz, csak szemből. Akkor ezt még nem tudtuk, így máris a K- jelzésen mászunk terebélyes sziklák árnyékában a Luc 933 m-es csúcsára, ahol ismét igazolófilc vár minket. Ez után egy tekintélyes sziklára leszünk figyelmesek jobbra, amire létra van kihelyezve. Wow, vagánynak tűnik. Ráadásul valami ficeg is a tetején, közelebb érve egy "J" betűs kódra leszünk figyelmesek. Hoppá, akkor ezzel még feladatunk lesz a harmadik körben immár a második éjjel. Most viszont haladunk tovább az iszonyú meredek lefelén. Borzasztó rossz így menni, a térdemmel minden lépés egy kín. Nagy nehezen leérünk (leérek, Attila jól elvan) Loucovice településre, ahol bár akkor még nem tudtuk, de még kétszer tiszteletünket tesszük a későbbiekben. Amilyen meredeken jöttünk le, a település túloldalán legalább olyan meredeken is mászunk ismét felfele. Na most ez nekem a jobbik eset. Megelőzzük Miroslavot és Marekot akik erősen küzdenek felfele. Megint a Vyklestilka 887 m-es szikla mellett vagyunk (amit láncokon másztunk meg délelőtt), de most nem kell fölmenni, hanem milyen meglepő, immár harmadjára is a benőtt nem létező úton haladunk lefele. Jaj de türelmesnek kell lennem ezekben a lefelékben... Eztán felkapaszkodunk a túra első négy kilométerében érintett kápolnához újra, majd ismét összefutunk Jan-nal. Rá már mindössze 2 km vár a tényleges célig, nagyon szépet futott. Persze túl szép lenne ha minden klappolna, irgalmatlan tükörjégen csoszogunk pár száz méteren át a település előtt. Na de újra megérkezünk Vyssí Brodba, immár 75 km-nél járunk. A második kör is bezárult.

Persze egyből a konyhába vetem magamat, most lencseleves vár minket, remélem a szerencsénket is meghozza. Azért nézzük meg mi van még a kondérba. Kinyitom, és óriási rántott húsok szemeznek velem, wow!! Kettőt le is gyűrök, kettőt pedig meglovasítok a második éjszakára. Ez szuper meglepi volt! Jóllakván magamhoz veszem a depóból a fejlámpámat, elemet cserélek, és útnak indulunk Attilával, immár a befejező 27 km vár ránk. Közben beérkeznek Bálinték, jó utat kívánunk Nekik a folytatáshoz.

Ezen a településen mindig piszok hideg van, ha nappal vagyunk itt, ha este. Szerencsére még a lámpát nem kell izzítani. Az első 1,5 km ugyanaz mint a második kör elején, de most nem a szép vízesés fele fordulunk, hanem a S- másik ágán haladunk tovább. Elérünk egy kerékpárúthoz, és ezen visz tovább utunk, ami azért is jó, mert nem kell lámpát kapcsolni, pedig az erdőbe már kellene. Szerencsére tempósan gyaloglunk, mert itt pont nincs jég, csak minimálisan. Nagyon figyelünk hol kell letérni az útról az erdőbe, pedig én még úgy el lettem volna a betonon.. Picike mászással érkezünk a Certova stena sziklához, majd igazolás után bekeményít kicsit a P-. Már majdnem megint a Vyklestilka láncos sziklájánál vagyunk, de most előtte jobbra térünk a S-n, le Loucovicére ahol ugye már jártunk, és egy darabig most szembe megyünk akkori önmagunkkal. Meglepődünk, mert sorban jönnek szemből lámpával. Többüket ismerek is, de nem értjük miért csinálja mindenki fordítva a kört amikor az igazolások és az itiner elég egyértelműek.. Ez később kiderült, de addig tévhitben éltünk. Megint a településen, most a K-en fölfele haladunk. Mennyivel jobb mint lefele, amikor írtam hogy szó szerint minden lépés kín volt. Megelőz minket közben egy másik Jan, ő Pavlík, váltunk is pár mondatot angolul, majd igen tempósan el is húz fölfele. Azért az én tempómra sem lehet panasz, a fölfelével nincs gond, Attila lohol mögöttem kissé lemaradva. Most pedig következik az a szikla, amiről írtam hogy létra visz fel a tetejére. Eljött a mi időnk, be is cserkésszük a "J" betűnél található filcet. A fölfelének még nincs vége, de hamarosan újra a Luc 933 m-esén állhatok. Egyből felfigyelek a kódra, de most ezt nekünk nem kell felírni, a második etapban volt ez feladat. Amíg Attila megérkezik eljött az idő a gumicukrot megbontani. Ismét egyesülve arra is figyelek hogy mindig más ízűvel kínáljam. Hol kiviset kap, hol eprest, hol narancsost, hol citromost :) Kell is egy pici jókedv, mert megint a fránya lefele jön, ahol a gumicukrok tartanak életben. Egy hosszabb szántóföldön ereszkedünk végre kellemes szögben a Loucovicky Mlyn elágazásba, ahol a filcet meglelve megvan a táv fele, és elkezdődhet az egyik óriás rántott hús bekebelezése. Végül olyan tartalmas volt, hogy a másikat csak itthon ettem már meg. -10 fokban sötétben még nem ettem rántott húst, ennek is úgy látszik eljött az ideje :) Elérünk egy vasúti sínhez, ami mellett jó 3,5 km-t haladunk. Talán ez volt a túra legrosszabb része. Az egész úton végig tükörjég. Nagyon észnél kellett lenni így a második éjszaka, így is volt csúszkálás, de végül megúsztuk épen. Végre vége ennek is, na és már megint Loucovicére érkezünk. Megállunk, tanulmányozzuk merre tovább, és akkor kapcsolok hogy innen már ugyanaz az utolsó 8 km a célig, mint a második kör végén volt. Ennek örülök, mert emlékeztem az útvonalra. Arra is hamar rájövök hogy nem véletlen jöttek velünk szembe még jóval hamarabb, ugyanis ők nem fordítva csinálták végül a betétkört, hanem már 14 km-rel előrébb jártak, és már a cél fele meneteltek. Na jól van, hülyén ma sem halunk meg.. Közben velünk is jönnek szembe a még lassabbak, nem irigyeljük őket.. Immár negyedjére is a benőtt nem létező út következik, persze lefele, ami már tényleg kínkeservesen megy. Ismét felmászunk a kápolnához, majd még egyszer megúszom az irgalmatlan tükörjeget, és újra megcsodálhatom a tett színhelyét ahol térdre rogytam még az elején. Aszfaltot ér lábunk, és a sors különös fintora, hogy kereken 0:00 perckor érkezünk be a célba, pedig semmi ilyen terv nem volt, csak mentünk-mendegéltünk :) Átvesszük díjazásainkat, én megkapom a 75 x 100 km-es CSUT arany érmemet, amiért 2013 óta kellett küzdeni. A célban már nincs leves, nincs rántott hús, de nem is kell, mert nem vagyok éhes.

Köszönöm Attilának a jó társaságot, a többieknek pedig az első 60 km-t, szép munka volt!