Černohorské Slapoty 116 km - 2900 m szinttel sikeresen teljesítve 20 óra 04 perc alatt.
Zolival péntek délután a 13:30-as közvetlen vonattal indultunk el Brno-ba, ami szerencsére tűpontos volt, így még pont elcsíptük a gyalogosok rajtját, ami 18:30-kor volt. Nevezés után szerencsére nem azt a rettenetet kaptuk mint tavaly (vagyis szó szerint semmit, csak a kódoknak helyet), hanem egy szépen, pontokkal jelzett pecsételőlapot, egy igen jól követhető itinert, résztábla-távolságadatokkal, és hogy milyen jelzéseken kell menni, illetve egy komplett angol útvonalleírást, a szervezők elérhetőségével. Ez már döfi! A rajtban büfé is üzemel. Ezzel nem élek, mert hoztam itthonról meleg kaját, viszont a nevezéskor kapott két bónt biztos a célban sokkal jobb lesz beváltani.
Szép lassan megjönnek a 20:00-ás futórajthoz készülők is, sok-sok ismerőssel. De jól esik látni őket mindig, és váltani pár mondatot.
20:00-kor Olaf kiparancsol minket a jelenleg -7 fokos hidegbe, majd tüstént útnak is indulunk. Pár futó hamar kilő mint tavaly is, aztán én húzom a mezőnyt, szintúgy mint egy éve. Akkor sem éreztem ezt jó döntésnek, most sem, így Brno-Reckovice városrészt elhagyva, kicsit visszább veszek a gyorshajtásból, nem úgy mint mások. A rajt után 3 km-re kódot kell jegyzetelnünk, szerencsére van nálam ceruza. Ebben is fejlődés lett tavaly óta, ugyanis most jól látható nagy táblákon vannak a kódok, ellentétben a tavalyi miniatűr alig látható valamikkel szemben. Zolival kocogunk tovább, egy-két futó a környékünkön, de más senki.
Szerencsére a tavalyi borzadályos sár most nem volt akadály, cserébe igen hideg volt, és sajnos a jégmezők ezáltal intenzíven képviseltették is magukat.. A túra első 45 km-e igen egyszerű, de figyelni kell, mert könnyen el lehet futni, nem megfelelő sebességet választva. 15 km-nél Moravské Knínice településre érkezve egy hosszabb kerékpárúton Zoli végleg lemarad, innen egyedül tolom tovább a túrát. Az első frissítőpont 23 km-nél volt, Veverská Bítyska településen. Megint fejlődés az előző évekhez képest, mert anno csak 45-nél volt az első frissítő. Az ellátás nem volt valami extra, de a nevezési díj sem volt túl combos, így nem elégedetlenkedek. Bevágtam két banánt, a kólámat kofolára cserélem, a zsíros-hagymás kenyérre pedig nem merek ráfanyalodni, így két üres kenyérrel az arcomban indulok tovább a hideg éjszakába.
P- jelzést követek 12 km-en keresztül. Az útvonal ismerős, már harmadjára vagyok itt (na meg még régen voltam két Cernohorské 100-ason, amiben 90 km aszfalt volt). Hosszan haladok a Svratka folyó mellett, már kesztyűben is fázik a kezem, pedig futok.. Szép lassan utolérek a gyorsabban kilövők közül néhány emberkét. Gondolataimba meredve érkezek meg 33 km-nél Tisnov városába, ahol épp két futólány keresi az utat a lezárt főúton, mert a jelzés bizony ott megy. Én hamar meglelem a kis gyaloghidat, mindössze az építkezési korláton kell átlépni. Sikeremre a lányok is bátrabbak lettek, aztán engedtem is hadd kocogjanak, én addig gyönyörködtem Tisnov-ban kicsit. A város szélén már Z-jelzés a mérvadó, és teperek a csajok után fölfele a szerpentines emelkedős úton. Én a szép kilátópontoknál már pedig megállok, hadd menjenek csak. Gyönyörű panoráma mutatkozik Tisnov-ra a Kvetnice hegy 470 m-es mászása közben. Kód megvan, korábban indulókat érek utol. A futólányok hiába gyorsabbak, az elágazásoknál folyamatosan tanakodnak, így megint eléjük kerülök, aztán elfutnak, és ismételjük ezt még párszor. Jön a túra egyik legingerszegényebb része. 6 km a vasút mellett, síkon, szántóföld szélén. Stepánovice után nem veszem észre az erdőbe emelkedős útra bevivő P-t, persze a lányok jönnek szembe, ezen mondjuk nem lepődök meg. Mondtam hogy továbbmenve egy szekérúton visszajutunk a P-ba. Ők visszamentek az elágazásig, én figyeltem az alkalmazáson hol kell visszamenni a jelbe, bár így sajnos picit csíptem az útvonalból, mert az fent szerpentinezett. Persze pont akkor találkozok Jozef-fel amikor visszaérek a jelhez. Közlöm hogy eltévedtem, amiben azért volt igazság, és megkérdezem nem volt-e "tajná kontrola" ami titkos pont, de szerencsémre nem.
Csakhamar meg is érkezem Borac vasútállomásra 46 km-hez, ahol mint máskor, most is virslit szolgálnak fel, ketchuppal, és kenyérrel, na meg a jó kis Kofola. Kicsit leülök pihenni, mert kezdek elmacskásodni. Eddig 6,75 km/h-s az átlagom. Megjönnek a futócsajok, de többet nem látom már őket a túrán. Kb 10 perc pihi után rémes érzés a fogcsikorgató hidegbe visszamenni, de egy markáns emelkedő a Z-ön hamar dob a komfortérzetemen. Mindössze a hosszúsága nem tetszik, soha nem akar véget érni, vagy csak máskor jobb formában voltam (ez a része mondjuk teljesen helytálló). Lomnice településre érkezve, azt hiszem a túra leghidegebb része itt volt számomra, ráadásul idegtépő sunyin emelkedő aszfalton is kellett haladni a K-en. Erről lefordulva már komplett hóban tapostam tovább az utat, és bizony rémesen hideg volt itt.
Szántóföldre érvén még a szembe fújó szél is betársult, na meg ezáltal sokáig tükörjégen szerencsétlenkedtem. Kezdtem kicsit mérges lenni. A Babylon 657 m-es kilátója előtt meg kellett állnom egy pihenőnél, muszáj enni meg inni, mert már tényleg mogorva vagyok erre az időre. A kilátót úgy ahogy megcsodálom, a kódot feljegyzem, majd jön a megint borzasztó hosszú S- jelzés, de ez legalább erdőben visz, és lejt, vagy síkon megy. Majdnem 10 km-t haladok rajta, a vége fele kivilágosodik. Érdekes hogy tavaly, és tavalyelőtt is valahol ugyanitt tettem el a lámpát. A különbség az, hogy akkor edzettebb voltam, és jobban ment, most nem érzem magamban az átütő erőt, amit a combom is erősen jelez, a térdem meg csak ezután fog. Nembaj, szépen haladok ez a lényeg. 68 km-nél vár az újabb frissítőpont, reggel 6:47-et írunk. Olaf, és egy másik szervező pontőrködik. A zsíros-hagymás kenyeret most sem kívánom, így marad a szokásos banán-kofola kombó. Ezzel viszont nem lehet nagyon jól lakni, így útközben azért az otthonról zsákba bepakolt csokikra is rá kell járni intenzíven. Itt is nagyon hideg van, de már látszik hogy szépen jön fel a nap, felhő pedig nincs az égen. Már csak kb fél óra, nyugtatom magamat.. Itt érem utol Karin, Patrik, és Miro hármasát, akik a korábbi rajttal indultak. Kicsit maradok velük, jókat dumcsizunk. Karinnak mondom hogy tavaly teljesen ugyanitt értem utol, vannak véletlenek. Cerná Horába már egyedül érkezek ismét. Az ikonikus sörgyárat mindig megcsodálom, majd a kódot is hamar meglelem. A probléma az hogy nagyon elálmosodok. Az energiaitalt nem merem megbontani, még nagyon sok km a cél. A gumicukrot is későbbre szántam, viszont most megbontom, és okosan beosztva, sokáig csemegézek, a hangulatom pozitívra váltott hamar. A Spesovská kilátóhoz (ami igazából csak egy vadászles), meglepően lefele kell menni, aztán a kód után persze ugyanott vissza fölfele. Beleérek a Z-be, 500 m magasan vagyok, balról-jobbra messze szép nagy hegyek bontakoznak ki. Ezek most kimaradnak. Két éve itt hódara hullott, tavaly a pocsolyákat kerülgettem, most meg a "Maradj talpon" műsorban vagyok az egyik szereplő, csak nem kvízkérdésekre válaszolok, hanem intenzíven ellensúlyozok, nehogy arccal az anyaföldbe csapódjak a totál jeges úton sokáig.
A semmiből a szó szerinti, és a ténylegesen jobb térdem is elkezdett fájni, ezt viszont nem tudtam mire vélni, talán az éjszakai nagyon hideg segítette elő. Kocogásnál igen intenzív lett, így hamar megálltam, és bekentem az itthonról hozott Diclofenaccal, de egyszerűen nem javult utána sem. Így persze a tempó hamar visszaugrott, és sokat gyalogoltam már bele. Blansko városába érkezve, szerencsére rutinból tudom az utat, persze jelzés egy darab sem hogy merre az arra. A vasútállomáshoz érvén már 84 km-nél járok, az átlagom még így is kicsit 6-os feletti. Reméltem hogy az a finomság vár itt, mint minden évben, és igen! Halkrémes kenyeret pusztítok leülvén a kempingszékbe. Itthon meg nem enném, de itt valamiért nagyon jól esik. Amúgy az olivabogyóval vagyok még ugyanígy. A székből felállás na az már egyre nehezebb. Ahogy jól lakok, induláskor hátranézve látom hogy érkezik Milan Mikulásek, és Václav Jindra futva. Ők nem vettek még észre. Na innentől már a kocogás sem megy lefele sem, de legalább a gyalogtempóra nem lehet panasz. Várom mikor érnek utol, de ez meglepetésre sokára történik csak meg. Addig én elkirándulgatok, amúgy igen szép helyeken halad most a túra, erdőben át hosszasan. 97 km-nél egy erős emelkedő után érnek be a többiek, de maradnak mögöttem. Vranov településre borzasztó hosszú a P- jelzés. Folyamatosan csak sunyin és hosszan emelkedik, na itt aztán fejben tényleg ott kell lenni. Pontosan 100 km-nél járok.
5 percre le kell ülnöm egy amúgy igen érdekes helyen, a srácok tovahaladnak. Azt hittem többet nem találkozunk, de nem így lett. Szóval többször észrevettem hogy a cseheknél/szlovákoknál vannak az erdőben főleg ilyen becsületkasszás büfék. Ez itt Vranov szélén nagyon vagány volt. Rengetegfajta szörpből-sörből-édességekből-süteményekből lehetett választani. Külön korsók is voltak, legalább 50 db. Kerékpáros, és gyalogos kiránduló is rengeteg volt, és becsületesen tették bele, gondolom az ártáblán feltüntetett értéket. Elképzeltem hogy nálunk meddig élne egy ilyen. Percek, órák, napok? Mindenki képzeletére bízom.
Nekem sajnos nincs időm itt nagyon álmélkodni, mert még vár rám 16 km. A "fejbenfutás" az nagyon jól megy, a fizikális már kevésbé. Most pedig jön a túra egyik legszebb, de legtechnikásabb része is, a Babí lom 526 m-es kilátójának meghódítása. Ez most nem olyan egyszerű, mert rengeteg sziklán keresztül visz a P-jelzés, ráadásul sunyin megbúvó jégfoltban sincs hiány, és itt aztán egy rossz mozdulat és repülsz.. Milanék igen óvatosak, meg is előzöm őket, nem gondoltam volna. A kilátó tetején van a kód. Amúgy gyönyörű hely, és a másik irányba haladva lefele, kirándulók sokasága küzd hogy ők is megcsodálhassák ama pazar panorámát mint én. Végre vége a technikás sziklás résznek, meg is fogadom hogy Lelekovice településen az első buszmegállóba leülök és megiszom most már az energiaitalomat, mert innen már csak egy 10-es van, teljesen kényelmes terepen. Meglepetésre viszont frissítőpont volt kitelepítve, így még nápolyikat is ehettem. Milan és Václav is megállt, de egyszerre indulunk tovább, viszont ők gyorsabbak, és megint eltávolodtak.
A túra utolsó kisebb emelkedőjét, a Horka elágazást elérvén a srácok keresik az utolsó kódot, én tudom hogy a Rakoveci étteremnél lesz, így együtt haladunk tovább. Belül jó érzés hogy magyarként én irányítok, pedig mindketten voltak már ezen a túrán :) Meg is van a kód, ott ahol én gondoltam. Itt már Brno szélén vagyunk, de 2 km vár minket az amúgy nagyon szép Rakoveci-völgyben. Ezt Milannal végigdumáljuk, sok-sok dologról beszélgetünk ez a 20 perc alatt, majd megint erősebb tempóra vált, de most már nem engedem el itt a végén, Václav meg úgy tűnik eléggé küzd mögöttünk de ő is ezen az elven van mint én. A szokásos felesleges gyárkerülés a végén nem maradhat el, de a hivatalos út erre visz. Végül vasárnap 16:04-kor érkezünk meg a rajt-célba, kölcsönös gratulációk kíséretében. Nagyon jól esett beérkezni! Ez után a 2 bónomat beváltom egy gulyásra, és egy hatalmas kolbászra. Később még vásárolok süteményt, meg melegszendvicseket is, miközben jókat dumálunk a többiekkel. Időm tengernyi, Zoli még küzd az elemekkel, de aztán később ő is beér. Immár 5x-ös Cernohorské teljesítő lettem! |
