Tekeres-völgy Maraton (40 km - 1035 m szinttel) 7 óra 16 perc alatt
Nagyon szeretem ezeket a Nemesvámosról induló túrákat, ha Sárkány-völgy a neve, ha Tekeres. Természetesen most sem csalódtam.
25 mm esőt jósoltak, és reggel is még esegetett, így nem túl nagy kedvvel készülődtem. Viszont Botos István vár rám kocsival, szóval nem leszek papírkutya. Nemesvámosra érkezvén hideg, és barátságtalan idő fogad minket, de meglepetésre mire 7:14-kor elindulunk Istvánnal a túrán eláll az eső, és innentől egy csepp sem esik célba érkezésünkig. A frissítőpontokon kívül igen sok zsírkrétás, vagy önpecsételő pont lett elhelyezve. Amit már az elején sajnáltam a térképre rápillantván, hogy a túra nem megy be Veszprém óvárosába. Nekem ez a kedvenc városom! Az első frissítőpont 7 km-nél volt, kerek 1 óra alatt érünk ide, úgy hogy egy métert sem kocogtunk ezen a részen. Már itt finomságok várnak minket, a sajtos tallér szuper jó volt, tettem is párat magamnak későbbre. A Csatári barlangba le is lehetne menni közli a későbbi pontőr, de mi most nem élünk vele, tempósan gyaloglunk tovább. A Csatár-hegy tetején egykor kilátó állt, még voltam is akkor itt, mára viszont már lebontották, mondom is Istvánnak ezt a tényt. Tetszik nekem ez a vidék nagyon, és igazából egy évben csak egyszer, pont ezen a túrán járok erre mindig. 13,5 km-nél a Márkói-hídhoz érkezünk, ahol aztán tényleg minden is van a frissítőponton. Medvehagymakrém, kenyerek, medvehagymás pogácsa, sajt, forralt bor, meleg tea, és még néhány finomság. Na itt aztán nem lehet csak úgy elszelelni.. Faljuk magunkba a mennyei kajákat, és egy jó forralt borral le is öblítem torkomat. Ráadásul ezt a pontot még egyszer, 26 km-nél is fogjuk érinteni. Juhúú! Nagy nehezen továbbindulva egyből igen sáros rész következik, de lelkesedésünk Istvánnal töretlen. A lendületünket a 489 m-es Miklós Pál-hegy intenzív emelkedője töri meg, ami az első komolyabb kihívás ezen a napon. Fent már nagy köd honol, így a kilátóba sincs értelme fölmenni. Beütjük pecsétünket a megfelelő helyre, majd számomra a legszebb rész következik, a Szentgáli Tiszafa erdő szűk, ámde varázslatos kis ösvénye. Kitérünk Tóni bácsi kunyhójához, közben Szabó Attila érkezik, akivel innentől kerülgettük egymást egész végig.
Bánd településre érkezünk, megmutatom Istvánnak a "kuruc lovat" a játszótéren amin jó 10 éve én is ültem valamelyik túrán. Nocsak játszótér.. Itt kellene lennie a frissítőpontnak, de hűlt helye van. No ne már.. Szerencsére érkezik ismét Attila, és egyből eligazít minket hogy a látogatóközpontnál lesz a pont. Meg is látjuk messziről a bólyát, majd Balázs a pontőr ad bodza szörpöt, illetve meleg teát. Miután megtudom hogy a bodza szörp házi, azonnal repetázok is belőle. Sütemények is leledzenek itt kérem, innen megint nem lehet csak úgy tovább indulni.... 22 km-nél járunk. Attilával kiegészülve mászunk föl az Essegvárhoz, ahol a zsírkrétás igazolás után kisétálunk a kereszthez szép kilátást nézni.
Innen Istvánnal kicsit elhúzunk megint, a lejtő adta magát egy kellemes kocogásra. A legrosszabb rész következik, persze a szervezők nem tehetnek erről, de a 8-as út mellett a szekérúton jókora dagonya van jó 2 km-en keresztül. Éééés ismét visszaérünk a Márkói hídhoz, ahol továbbra is Erzsi, és párja szolgálják fel a finomságokat. Itt leljük Hevér Gábort és Vincze Zolit, akik szalagozzák le a hosszú távot, ők még az első körnél járnak. Megint belakmározunk, közben utolér minket Pető Sanyi, és Kreiter Balázs futva. A legmeredekebb emelkedő a Malom-hegyre föl volt, ziháltunk is rendesen mire fölértünk. Ez után egy kis darabon át Sanyiékkal haladtunk, és nosztalgiáztunk sok régi túráról kocogás közben. A Józan dűlőt elhagyva sík terep jön, itt már elengedjük Sanyit és Balázst, hadd fussanak. A túra névadója, maga a Tekeres-völgy következett. Ez is nagyon tetszett, gyönyörű sziklaalakzatok bontakoztak ki, és a 200 éves tölgyek mellett elhaladva érkezünk meg túránk utolsó frissítőpontjára, Vilmapusztára. Ildi és Csaba pontőrködött. Atyaég mennyi finomság van itt!!! Ez már luxus kérem, de nagyon jól esik a kényeztetés! Több féle sütemények, kókuszgolyó, sajtos-medvehagymás tallér és még csomó más volt, csak ennyi jutott eszembe hirtelen. Nem véletlenül került a túra tavaly a Hazai Legjobb Teljesítménytúra szavazáson az ikonikus 5. helyre. Indulásunk előtt István véletlen leveri Vilma és Frédi frissítő tábláját, a gombostűt viszont nem leljük egy darabig. Attila is megérkezik, hárman sem leljük a gombostűt, aztán inkább indulunk is tovább. Még 7 km vár ránk a célig. Kis emelkedővel felérünk a Kőris-hegyre. Ez mindössze 348 m magas, nem összekeverve a 709 m-es nagy testvérével ami a Bakony csúcsa. A megszűnt Vámosi csárdánál még egy pecsét lett kihelyezve amivel igazolunk, majd pár kilométeres szántóföldes tekergés után célba is érkezünk 14:30-kor. A tiszta menetidőnk 1 órával jobb lett, de hát ha ilyen frissítőpontok vannak, akkor egyáltalán nem érdekel mennyi idő alatt érek be :) |
