Szia emberek, a Gerecse lankáin…
Teljesen teljesítménytúrára állt az idő vasárnap, időjárás volt, hóhelyzet itt és az egyesültben, ahonnan új barát keletkezett a vezér felé, gondolom, hívogatják egymást, mert a hótolóink nem tudják leküzdeni a távolságot Los Angelestől Biatorbágyig. A műhold működik, ezért elindultam másodmagammal a miniszterelnök távoli rokona által megálmodott hosszú útra, a másodmagam lassan tradíciolnális nőtárs, az emberek előtt mindenképpen, odafönn majd kiderül, ahol hárfáznak a nagy elődök, a váci dereglyéstől a bélabáig és lenéznek a korcs utódokra, akik a huszonnégyesre neveznek, ez itt a hosszú táv ugyanis, rövid pedig nincs. Azért vannak ikonok a rajtnál, talán nem is cseng rosszul az eszperantós név vagy a Tenkes írójának leszármazottja, soxoros bajnokok, pereg a nevezés, unicummal, mert úgy magyaros, szokásos ellátmány a rajtcsomagban, szalagokra hívja fel a figyelmet a főszervező és a sósborszeszről elnevezett segédje. Nofene, választások előtt szalagozza a hegyoldalt az Orbán, kár, hogy egy jobb békemeneten vagy melegtüntetésen is többen látják. Elhatározzuk magunkat, fájással küzdve bevetem magam a távolságba, ez itt a szárközép, ki van írva svábul a faluszélén, de nem látom rovásírással. Odaseneki, már toljuk a távot, csúszik a jég, botokkal karcolom a kövezetet, sárga a csík ez a vezérfonalunk. Áthaladunk uccákon és vasúti pályatest alatt és már a domboldalban, piros jelen, Zuppa utca felé, szerte és szana elszórt havak, fölfelé is van meg fáj. A fájás csak úgy van. . nem kell hozzá sem hó, sem hegy, csak egy kis derék, ebből kinő a derekas amin az orvostudomány nem talál fogást, legföljebb a csontkovács. Hölgykísérőm vigasztal, vonatra unszol, de van nálam azértse meg megmutatom majd. Hátha javul, biztatom magam és megyek bele a világba, mint az ukrán partizán. Még a háromszög által jelzett kereszthez is kimászok, ezt a túraszervező el is várja tőlem, évszámot kérdez, amit csak a magasban lehet elolvasni. Kilátás helyett köd, kis fotó, hátraarc, utánunk indulókkal térünk egymás elől, hölgyek és urak, régebben elvtársak és elvtársnők voltak és a keresztek helyett csillagok, pirosból, de ez elmúlt. Tovább követjük a piros jelet, ami sáv, már taposnak előttünk, a kitaposott kerítésig. A kerítés a megkezdett autópálya-bővítést óvja a felelőtlen túrázóktól, kerülni Tatabánya vagy Budapest felé lehet, úgyhogy átbújunk alatta, mint mások, mert a jel itt volt, mielőtt a munkagép munkába állt – legalábbis kivonult. Nem von felelősségre senki, a belügy és az építésvezető is mással van elfoglalva. Egyébként is demokrácia van, nem népi hanem egyéb. Az autópálya túlsó oldala is kerített, a vízátvezető csövön hárítjuk az akadályt és a nagyegyházi buszmegálló és bányaemlék között keressük a kódot, sikertelenül. Fotókkal igazoljuk egymást és a más túrázókat, a kódot a vasárnapi ebédhez felhasználta valaki korábban. Csak Columbo tudná ezt hitelesíteni, Kovács törzszászlós soha. Megyünk is a gesztenyesoron, ami vad és jeges, autós, és beton. Fáj. Ezért letérünk és megyünk a hovédsírok felé. Itt tervezte megállítani a vörös armadát 11 magyar honvéd, ez a helyi Mohács, nemzeti kislétünk emlékhelye. Kód kellene innen is, persze, hogy naná. Megyünk tovább kétségbeesve, sápadtan, a hóban nem feltűnő. Nagyegyházi szirtek, fenséges látvány, csobogó víz, kispatak, üres nyaraló, és Óbarok szélső házak. Középen bánatosan heverő vagy ücsörgő emberkéz formázta vadászszobor, túlsó végén másik szirt, egykori kőbánya, nyári bulik színhelye, most csak árva és elhanyagolt. Innen kódot gyűjt a partnernőm, változatos, igazi orbános…és szalagokat követünk, át az autópálya alatt, Óbarok külső, át a vasút fölött, be az akácosba, hosszú egyenes, Újbarok felé, annak túlsó végén fordulunk, nehony a kisközért elcsábíthasson bárkit is. Aztán szalag, préri bölények nélkül, ellenőrző kód a sínek fölött, fordító és már a szári kálvária felé megyünk, geoláda kacsint ki a fák közül, aztán beséta már flaszteron, esőben, január van, naná hogy…a célig már semmi érdekes nem történt, ott is csak a sör, ami a csapból igen jólesik. Még derekas a fájdalom, de vigasztal, hogy másnak is. Megoldjuk még a romaintegrálást Egyházaskeszőn és Bicskén, legalábbis szavakban…
Haza, padlón feküdni, ez a menyország.
Persze, hogy jó, túrázni mindig is jó, addig sem politizálod el az életedet, nem költöd a nyugdíjadat haszontalanságokra, barátok és barátnők vesznek körül, hó és cserjék, némi fa, házak és meglepett civilizált emberek, Te pedig, büdösen, izzadtan, csapzottan, boldogan…és a jobboldali arc kitűzővel honorál. Még nagyon sok értékes gondolatom van, el is felejtem mindet. Itt a helyed, helyetek, szép magyar vitézek, aranyos leventék, fideszesek, tiszások, a hó és a távolság összemos . |
