Túrabeszámolók

Iszkiri 145 km - 3462 m szinttel, sikeresen teljesítve 28 óra 45 perc alatt. 

Jubileumi rendezéshez érkezett a túra, és ennek alkalmából egy 145 km-es táv lett szervezve. Vacilláltam hogy menjek-e, de végül engedtem a csábításnak, hiszen azért a klasszikus 110 km-es távot már 8x teljesítettem. 

Az első 60 km a Vértesben lett kijelölve, a többi része a túrának ugyanaz mint eddig, tehát Szárligettől, Tatáig, majd egy 7 km-es tókör, és Tatáról vissza ugyanúgy Szárligetre. Kemény szellemi és fizikai kihívás ez!

Vincze Zolival már péntek este leutaztunk, ugyanis a Közösségi házban lehetett hálózsákban aludni. 

A szombati rajtoltatás látszólag is flottul ment, én a nevezést már pénteken este el is intéztem szerencsére. Végül kereken 7:00-kor vágok neki a nagy megmérettetésnek, Láng Ritával együtt. Varga Laci is velünk tart jó darabon át. Az időjárás még viszonylag szolidabb arcát mutatja, de bizony a szél nem tágít, és pontosan 28 órán át, és 45 percen keresztül végig is kíséri utunkat.. Első pontunk 5,7 km-nél van, a Körtvélyespusztai-elágazásnál. Itt máris kánaán vár minket Sissy és Jani jóvoltából. A házi sajtos tallér mindent vitt! Én is vittem magammal még továbbiakat útravalónak, de azt nem gondoltam volna, hogy majdnem 20 km-en keresztül cipelni fogom a kezemben, Rita néha jókat mosolygott ezen :) 

Szerencsére ezt a pontot 45 km múlva ismét érinteni fogjuk. Jópárszor emlegetjük útközben a tavalyi terepviszonyokat, azt hiszem ez mindenkiben megmaradt aki akkor itt volt. Most tökéletes a pálya, és ahogy melegszik az idő, a szél is kevésbé zavaró már. Az "embertelen" ellenőrző pontokon filcek vannak kihelyezve, és egy szót kell igazolásként felírnunk, ami az aktuális helyen szerepel. Első ilyen pontunk a Határ-hegy, ahonnan kicsit beizzítjuk a futóművet, és kocogásra váltunk. Szinte kerek 20 km-en át a Z- jelzést kell követni. A Vérteskozmai elágazónál Erzsiéket érjük utol, akik kávéval invitálnak. Bár nem élek vele a hétköznapokban, de most elfogadom, köszönet érte. A Meszes-völgy emelkedője után ismét egy kód a jutalmunk, majd jó 3 km-en át kellemesen lejt az út, ezt ki is használjuk, továbbra is Ritával, és Lacival. A Csákvárra tartó főútnál érjük utol Zolit, aki most még lemarad, de később újult erőre kapott. Kicsit számomra álmosító rész következik a Gém-hegy aljáig, ahol már Z3-re váltunk. Sejtésem beigazolódott, a szél most éli ki magát igazán, itt a kopár hegycsúcson. Expedíciós érzéssel másszuk meg a kemény 316 m csúcsot, ahol csúcskő is van. Viccesen elsütöm hogy "Gém óver" :) Még Gánt előtt Feriék nagy csapatát is elcsípjük. A település 30 km-nél van, a rajtban kaptunk egy 500 Ft-os bónt, amit itt be lehet váltani. Inkább éhes voltam mint szomjas, de a süteményeket már elkapkodták, az egy szem jól kinéző felvágottas kenyér pedig olyan kicsi volt, hogy az semmire nem lett volna elég. Úgy hogy egy üdítőt választottam, majd mire elmentem volna, utánam szólt a kiszolgáló, hogy még + 200 Ft-ot perkáljak le. Rég ittam Fantát 700 Ft-ért... Most tényleg jól esik megpihenni, össze is gyűlünk sokan itt. Kovács András pecsétel nekünk, rég találkoztunk, jó volt összefutni így is. Laci hamarabb tovább indul, mi Ritával még kicsit élvezzük a csábító ülőhely varázsát. Közben befut Zoli is, és mire indulunk, ő is velünk tart. A S+ jelzésen még nem jártam, szántóföldön át haladunk, természetesen pofaszéllel vegyítve. Vártam már hogy újra erdőben legyünk. Befut mellénk Pető Sanyi, aki beszél a szlovák ultratrailes kalandjairól, kizökkentve az egyhangú szakaszból szerencsére. A következő pontunk Kőhányáspuszta, ahol két hete voltam egy 45 km-es túrán. Most Reni pontőrködik, a kívülről vagánynak kinéző tájház kertjében. De jó, van májkrémes kenyér, és uborka is. Közben "Vacak" kutyát is szemrevételezzük :) Zoli még marad frissíteni, Ritával tovább haladunk. A főutat keresztezve elmesélem Ritának a két héttel ezelőtti vaddisznós kalandomat ami pontosan itt volt (írtam is róla). Várgesztesre érkezünk a K-jelzésen, majd átszelve a települést, a túlvégén a tóparton keressük a pontot, de nem leljük. Lövök is két fotót, és leülünk kicsit kalóriát pótolni. Mire elkönyveltük a pont hiányt, a tó túlpartján egy másik esőbeálló előtt fedezzük fel a lógó filcet, és a kihelyezett kódot. Ritát felkészítem hogy most erősebb emelkedők következnek, továbbra is a K-en. Fellihegvén, a K3 elágazásban kicsit elgondolkozok hogy a Zsigmond-kői szép kilátáshoz is tehettek volna egy kódot, így persze nekem sem volt kedvem megtenni a kis oda-visszát. Továbbra is emelkedünk, és Ritát ismét újabb dologra készítem fel. Bár már régen jártam erre, de emlékeimben hűen élnek a különböző állati, és egyéb alakzatok vésése, amit sajnos viszont a fák kérgei szenvedtek el. Tény és való, hogy az eredmény igen élethű mindegyik esetben, de azért a szerző máshol is kiélhette volna ezen fajta művészi vénáját.. Látunk szarvast, muflont, vaddisznót, szent koronát, magyar címert, vértesi zrt falevelet (többet is). A legérdekesebb viszont a faüregben kialakított Zsigmond király (valószínűleg a közeli Zsigmond-kő miatt), és később Rockenbauer Pál arcképe. Én le is foglalom magamat egy darabig fanézéssel, és mindig felfedezek valami kreálmányt. Közben azért az utat is figyelni kell, meg is érkezünk a Mátyás-kúthoz, ahol végre volt jól bekevert málnaszörp, így után tudtam tölteni a flakonomat is. A töltött cukorból sem voltam rest markolni. Egy ideje már nem találkoztunk senkivel, most viszont Zitát érjük utol aki a 60-ason megy. Felcaplatunk ez után a Vitányvárhoz is, majd végig a K-en visszaérkezünk ismét a Körtvélyespusztai elágazásba, ahol továbbra is fenn áll a kánaán pont jelző. Most viszont nem viszek túl sok sajtos tallért, mert közeledik a 60 km, ahol bizony hot-dog lesz, és közben Janitól megtudom itt a ponton, hogy Botos István nem kéri az övét, és rám ruházta át. Nagy köszönet utólag is érte, bár végül nem kértem ki, mert jól laktam a saját részemmel is. Meglátogatjuk Ritával a Körtvélyesi-kilátót is, ahol a kód lejegyzetelése után Rakk Gyula fotóz minket a Mária-szakadék felső részénél. Ritának igen tetszik ez a következő szakasz. Én is szeretem, de persze eszünkbe jut a tavalyi sár, és a szinte járhatatlan terep. Csákányospuszta előtt szabályosan körbejárjuk a rétet a jelzés szerint, nem úgy mint a mögöttünk jövő sporik. Ez a kör már megvan lámpa nélkül, ennek örülünk. 17:20-kor visszaérkezünk Szárligetre a rajtba. 60 km-nél járunk. A hot-dog életmentő, de egyéb finomságok is vannak itt. Vajas-lekváros, májkrémes kenyerek, sajt, uborka, chips, többfajta szörp. Szuper a felhozatal. 

Felkészülünk az éjszakai etapra, és kereken 18 órakor nekiindulunk.. Időközben Zoli is beért, meglepően jó erőben van, jön is velünk, így ismét hármasban haladunk egy darabon át. Közben a szél mellé feltámadt az eső is. Egyelőre szemerkél, de a szél miatt nem túl komfortos. Persze ez is kitart órákon át, áztatva a könnyen süppedő talajt.. Az emelkedőkön már azért lassabban haladunk, de a lényeg hogy kijöttünk, és folytatjuk utunkat. Az M1-es autópálya aluljárójának lezárása miatt a jelzések terelésre kerültek, de ezen kívül még jobban eltereltek minket, mert állítólag az a pár 100 m, ahova a K-P-t festették, balesetveszélyes. Ez hétköznap lehet hogy így van a munkagépek miatt, de szombat este 19 óra körül még a légy sem zümmögött.. Mindegy, mi becsülettel megtettük a nyilazásos kitérőt, de tudtuk hogy visszafele is meg kell ezt tenni tök fölöslegesen. Kérdés hogy kiben volt ekkor még betyárbecsület ehhez?! Visszatérünk a régi útvonalba, majd fokozatosan elkezdjük ostromolni a Somlyóvári kulcsosházat. A ház előtt a filceknek lába kélt, így majd a következő ponton fogjuk befirkantani a kódokat. Tornyópusztára lefele végig kocogjuk az aszfaltot. Viki és Balázs vár minket. Vannak üdítők, müzliszeletek. Sajnos levest csak a második ideérkezésünkkor fogunk kapni, pedig már nagyon beleéltük magunkat :( Ismét kocogunk kicsit, Zoli most lemarad, és innentől végig Ritával haladunk kettesben. A K-et itt is elterelték az autópálya építése miatt. Azt hogy a lila mária úton a zarándokok hogy fognak közlekedni nem nagyon izgat senkit. Lelki szemeinkkel vizionáljuk hogy visszafele tetemes mennyiségű emelkedő fog ránk várni. Koldusszállásra érve megnyitom a kerti csapot, működik. Ki tudja mi lesz már velünk 41 km múlva. Most 81 km-nél járunk éppen. Jön az álmosító S- jelzés a Szent Péter templomrom felé, de az még igen messze van. Tartjuk a lelket egymásban, mesélem hogy két (?) éve a Kinizsin hogy úsztam meg amikor kb 1 km-re mellettem rombolt el a vihar, hatalmas villámlásokkal ezen a részen, és mindössze szó szerint csak pár csepp esőt kaptam. Úgy látszik ezt odafönt meghallották, mert hamarosan itt is intenzívebbre váltott az eső. Ami ott kimaradt, majd bepótolom itt. A hosszú egyenes után a lejtőn kicsit elkocogok, de aztán a romnál ismét találkozunk. Közben egy ideje már jönnek szembe a rövidebb távosok, illetve a leggyorsabb 145 km-esek. A romnál Hegedűs Csaba pontőrködik. Szuper vajas, és lekváros kenyerek vannak itt is, csalamádéval, uborkával, de a legjobb mégis csak az itt(!) készült meleg tea volt. Ülve is maradunk egy darabig. Szerencsénkre egy nagy ponyva is fel van húzva, így nem ér minket a csapadék sem. Bizonytalan idő múlva továbbmegyünk, de lefele a Baji kálvária irányába már igen nehezen járható az út. Leóvatoskodunk, és végre aszfaltot ér a lábunk. Ezen meg sem állunk 5 km-en át egészen Tatáig, ahol az Est Moziban van az ellenőrzőpont. Időközben óraátállás történt, de én nem foglalkoztam vele, folyamatosan a régi idővel számoltam, egészen a célig. Azt viszont ügyesen megoldottuk hogy úgy érkezzünk a moziba, hogy még ne zárjon be. Sikerült a bónt is beváltani. Rita egy kólát kért, én pedig egy csomag Nógrádi ropit (a legjobb), ami bár nem volt annyi mint a bón értéke, de most ez esett a legjobban, el is majszolgattam a tókörön később. Mire ténylegesen elkészültünk mindennel, zárt is a mozi, a később érkezőknek itt már csak kód volt. Következett a 7 km-es tókör. Az erdei oldal nagyon kellemes volt. Végre se szél nem fújt, se eső nem esett, és még volt a ropiból is. 

A két kód meglelése után jött a túloldali nyílt szakasz. A szél szembefújt, az eső rákezdett, a ropi elfogyott... Azt tudtuk hogy Rakk Gyula kitelepült pecsételni egy kajak-kenu klub elé, de azt nem hogy még ellátást is kapunk. A tiramisus csokit választom, a nápolyik nagyon jól esnek, a chipset nem győzöm ropogtatni, ráadásul megint felpakolok cukorkával is. Gyula mondta, hogy hivatalosan vissza kell menni a mozihoz, ahol a bejárat fölött kell felírnunk egy feliratot amihez elmondta az instrukciót. Most már 106 km-nél járunk, és indul a visszaút. Ugyanaz az út innen Szárligetre, csak szembe. Ehhez kell lelkierő, de mindketten motiváltak vagyunk. Találkozunk több, még szemben érkező sporttárssal, köztük ismerősökkel is. Most kevésbé esik jól az aszfalt, és ahogy letudjuk megint az 5 km-t a kálvária aljáig, a semmiből elkezdett fájni a jobb kislábujjam de úgy nagyon. Gyorsan eszközölök egy zoknicserét, és ez úgy látszik rendbe is tette. A kálváriához fölfele most kicsit ellépek, a templomromnál megvárom Ritát. Megint eszünk-iszunk Csabánál, és az életmentő meleg teát persze most is megkóstoljuk. Bernadettet találjuk itt, aki kicsit álmoskás, de halad is tovább, "majd utolérjük" búcsúzással. Mi még elvagyunk itt egy darabig, most van házi májkrémes kenyér is, mennyivel jobb mint a sima natúr. Tyűha, nehezen haladunk tovább, már látszanak a megtett kilométerek erősen. A nagyon hosszú egyenesben sem látom Bernit, tényleg jól elidőztünk a ponton, ami persze nem baj. Ami idefele emelkedett, most lejt. Mennyivel jobban is esik óvatosan lekocogni Koldusszállás irányába. Az ellentétje pedig az új terelt K-, amiről írtam is feljebb. Most bizony megfontolt tempóra sarkall minket az emelkedő. Tornyópusztánál érjük utol Bernadettet. Mindenkinek szuper jól esik a megérdemelt leves, amit Viki és Balázs szervíroz föl. Igen cudar hely ez a szél szempontjából pontőrködni, rááadásul a szántóföld sem véd semmit ez ellen. Rozoga szerkezetekkel tovahaladva most már hárman küzdünk a maradék 18 km-en. Bernadett hamarosan kicsit elvonul, erre ajánlom neki még a mapyn is jelzett és feltöltött budit, ami a Somlyóvári kulcsosház mellett van picit. Élt is a lehetőséggel. (itt a hangsúly a mapyra feltöltött budin van természetesen) :) Most jut eszembe, a Somlyóvár környéki turistatáblák kaotikusak. Hihetetlen hogy ezt nem veszik észre már sok éve. Egymás mellett áll a két tábla, és 700 m differencia van a két adat között. A másiknál pedig a Somlyó csúcsa előtti K3 kiágazásnál Szárliget 11,2 km, majd a település irányába haladva kb 500 m után Szárliget nemhogy kevesebb lenne, még több, 12 km.. Meg is értem az illetőt aki aláfirkantotta filccel hogy "egyre több???????" 

Jön az utolsó 15 km-ünk. Szerencsére most végig lejt az út, de a kocogást már csak imitáljuk. Úgy döntöttem hogy megbontom gumicukromat. Rita a két legfinomabbat választotta belőle. Merőben másabb ez a vasárnap reggel mint a szombat volt. Goromba felhők suhannak, széllel, és esővel nehezítve persze utunkat. A Nagyegyházi felesleges nyilazott kitérőt természetesen megtesszük, aztán még mindig van erő egy kis humorizálásra, ugyanis az autópálya építkezésnél ki van írva a jelzésnél, hogy belépés csak turistáknak és munkagépeknek. Jól elképzeljük amikor a hatalmas markolók és dömperek között lavíroznak a kéktúrázók :) Jutalmunk még egy helyi viszonylatokban masszívabb emelkedő, ami már a Zuppa-nyeregbe repít vissza minket. Innentől már csak a Szárliget előtti meredek lejtőn óvatoskodunk le, és kiérünk a település szélére. Átkelvén a vasúti felüljárón 11:45-kor (óraátállítással 12:45)  beérkezünk a célban, ahol jól esik hogy megtapsolnak minket. Sissy lesi a kívánságaimat, fel sem kell állnom úgy érkeznek hozzám a finom kenyerek, és teák. Ritának gratulálok, nagyon jó társaság volt, fejben, és fizikálisan is nagyon erős. 

András még kivisz párunkat a vasúthoz, majd egy rögtönzött élménybeszámolót tartunk a vonaton a többiekkel Kelenföldig. 

Én is örülök hogy sikerült ezt a nagy távot megtennem, különösebb probléma nélkül, és a szervezőknek is nagy köszönet hogy ennyi finomsággal rukkoltak elő számunkra.