Szent László menet!
Szombat reggel számos katona és civil állt a Szent kereszt templom elött mindenre elszántan. Aki már minden évszakban részt vett teljesítménytúrán, az tisztában volt vele, mit jelent a hõmérséklet tényezõ az emberi teljesítõképességben. Jelentõs energiákat köt le a hõháztartás kezelése a szervezet számára.
Civilként indultam egyéni kategóriában. Lelkesen vágott neki mindenki a 70km-es távnak. Szerencsémre a laktanya mögötti területen egyik régi ismerõsöm segített a helyes úton maradni. Együtt gyalogoltunk a Baji -vadászházig, ahol még 8-adik voltam. Utána tovahaladtunk a sárgán, le a vaskapuhaz, ám a térképkivonat pontatlanságai miatt én úgy értelmeztem, hogy a bányász kilátó felöl kell megközelíteni a Turul emlékmûvet. Úgyhogy annak rendje és módja szerint lementünk a piros kereszten, majd felkûzdöttük magunkat a piros háromszögön a kilátóig. Ez egy elég durva kaptató, ahhoz a gyenge emelkedõhöz képest, amit a többiek jártak a piroson. Ez volta az elsõ fölösleges kanyar. Amikor a Turulhoz értünk, akkor a 11-edikként jelentkeztem a ponton. Jólesett a banán, a narancs és a csoki, de én nem szoktam megállni sehol, így sarkonfordultam, és nekivágtam a panorámaút kemény aszfaltjának. Az autópálya hídig együtt haladtunkm, majd a csapat lelassulása miatt én megléptem tõlük, és haladtam a kisréti vadászház felé. Valahol elkavarhattam megint, mert egy jelöletlen útra tévedtem, ami szerencsémre rávezetett a sárgára, ami Koldusszállás felé tart. Eztán már egyedül róttam a kilómétereket a kéken a Vértestolnai bekötõút irányában a következõ ellenõrzõpontig. Itt tudtam meg, hogy 10-edik vagyok, és kb15 perccel ezelött ment el az elöttem haladó. Ez Red Bullként hatott rám, és mint akit puskából lõttek ki, úgy kezdtem neki a következõ szakasznak. Amint az erdészeti szántó kerítésén átmásztam, egy szinte áthatolhatatlan szedresben találtam magamat. Megdöbbentõ, hogy míg a Gerecse 50-en ez a szakasz egy egyszerû térdig érõ cserjés volt, most ílyen barátságtalan közeggé alakolt át. Bányahegyen fogtam be az elöttem haladót, majd együtt jöttünk le a Malomvölgyig. Ott megint jólesett a narancs-banán-szõlõcukor-csoki energiaösszeállítás, majd továbbhaladtam a süttõi mûúton. Így utólag mérlegelve, ez lehet, hogy hiba volt, mert kb 1-1,5km-rel késõbb, mikor a hegyek már alacsonyabbak lettek, megkockáztattam, hogy egyenesen felfutok a hegyre, „majd onnan biztos meglátom Dunaszentmiklóst”gondolatokkal a fejemben. Hát rátaláltam egy szekérútra. Amin tovább haladva a vélt helyes irányban, visszatértem a mûútra. Visszafordulás. Most másik irányba mentem. Újabb emelkedõ, a korábbi reményekkel. Ez tényleg a koörnyék legmagasabb pontjának tûnt, viszont innen elõre nem mehettem, mert egy szakadék szélén álltam, és sajnos továbbra sem láttam a következõ állomáshelyet. Balra arc, keresztül a dzsindzsáson újabb szekérútra leltem, ahonnan letértem egy másikra amely az iránytû szerint a helyes irányba vezettett VOLNA, ha nem kanyarodik el az ellenkezõ irányba. Na hosszú gyaloglás után ki is kötöttem Agostyán határában. Ekkor megfordult a fejemben, hogy talán itt abba kéne hagyni, de mivel edzõtúrának szántam, gondoltam így legalább egy kicsit keményebb lesz. Nekivágtam, nagy nehezen a susnyáson keresztül újabb szekérútra találtam, amelyen érzésbõl (mivel nem találtam a térképen ezt az utat) egyszercsak, kb. 1,5 óra gyaloglás után hallottam dunaszentmiklósi templom harangját. Ekkor visszatért belém a lélek. Az egyetlen, ami idegesített, hogy míg a tardosi pihenõnél 16:25-kor 9-edig voltam, egyéniben kb 2-dik, 3-adik, addig Dunaszentmiklósin 20:15-kor csekkoltam 25-dikként. Innen úgy éreztem, hogy már az érem elúszott, de hát messze még a cél, gyerünk tovább. Errefelé már jártam többször is, de az télen volt, egész másként néz ki minden, megint elkavartam a szõlõdombon, és végül egy katona csapatra találva, megállapodtam náluk. Velük mentem le a dunaalmási útig. Innen már csak az út mellett kellett caplatni, a laktanyáig. Mundjuk azt azért megemlítem, hogy ugyan szabályosan a forgalommal szemben, lámpával a kezemben mentem, sokan rámvillantottak, vagy az utolsó 50m-en bekapcsolták a fényszórójukat, vagy a mégprimitívebb le se kapcsolta. Talán csak 10% volt az, amelyik hagyta a tompítottat, és indexeléssel jelezve a többieknek, rendessen kikerült.
Lényeg a lényeg, este 11-kor értem a sátorhoz, amely a végét jelezte ennek a megpróbáltatásnak.
A túrával, a szervezéssel nagyon meg vagyok elégedve. Jövõre is menni fogok, ha semmi nem jön közbe. Azonban szeretnék megemlíteni egy fontos hiányosságot, amit könnyen lehet orvosolni szerintem.
Véleményem szerint nem volt elég részletesen beszakaszolva a túra, ha valaki nem becsületesen játszott, akár 10-15km-t és jónéhány méter szintemelkedést is lefaraghatott azzal, ha letért a kijelölt útról.
Én még négy fontos pontot tettem volna be.
1. A Turoltól lefelé az autópályahídnál, 2. A Kisréti-vadászháznál, valamint 3. Koldusszálláson, mert e 3-at nem érintve akárki mínusz szintemelkedéssel kurtíthat, ha a Turultól közvetlen átnegy Kisrétre, és onnan a Bunchu-kút felé kimegy a Vértestolnai keresztezõdéshez. A 4-ediket pedig Bányahegyre kellett volna helyezni, mert egy jelentõs szintemelkedõtõl kímélte meg magát az, aki egyszerûen a mûúton átgyalogolt Tardosra.
Nekem nem szándékom, hogy bárkit is megvádoljak, de szerintem a hibalehetõségeket mindig jobb elõre kizárni, hogy mindenki egyenlõ esélyekkel kûzdjön a saját kategóriájában.
Egyébként mindenkinek gratulálok a sportteljesítményéhez. Tetszett az egész túra katonás légköre, jó volt együtt küzdeni ennyi kitartó honfitárssal.
Köszönöm.
Tanczer Szabolcs |
