Téli Kab-hegy 20
Már régóta vágytam egy olyan túrára, ami nem elsõsorban a teljesítményrõl szól, hanem a természet szépségeirõl, amit az idõjárás még pompásabbá varázsol. Az eddigi õsz elkápráztatott bennünket enyhe idõvel, és gyakorlatilag végig ideális kora õszi körülmények között lehetett túrázni.
A héten azonban az idõ késõ õsziesre fordult, és most esély volt arra hogy a ködös-fagyos erdõ látványát csodálhassuk.
A túrára _Vándor Csillag_, _lupin_ és _sportoljunk_ társaságában utaztam le. _Sportoljunk_ spori ügyes sofõrként már 2 órán belül lefuvarozott Nagyvázsonyba, ahol viszonylag egyszerûen megtaláltuk a rajtot a Kinizsi sörözõben. Habár megérkezésünkkor már csaknem 1 órája zajlott a rajtoltatás, elõttünk csupán 18-an indultak el. Igazolófüzetként egy A4-es lapot kaptunk, egyik oldalon térképvázlattal valamint a pecsétek helyével, a másik oldalon pedig egy részletes szöveges leírással. Érdemes még megjegyezni, hogy a nevezési lapon a "túrán saját felelõsségemre veszek részt" szöveg angol nyelven is fel volt tüntetve, eddig ilyesmivel nem találkoztam. Õszintén szólva tanulságos lehet, hiszen nem egy rendezvényen látni külföldrõl érkezett résztvevõket.
Az itiner olvasásából kitûnt, hogy ellenõrzõpont csak a Kab-hegy csúcsán lesz, illetve hogy az útvonal maga egy nagy oda-visszából áll. A sporttársak kellemes társaságot nyújtottak egy klassz beszélgetéshez, szinte észrevétlenül mentek el mellettünk a kilóméterek. A harapnivaló köd miatt Nagyvázsonyban a Kinizsi várat még közvetlen közelrõl sem sikerült "egészségesen" lefényképezni, na persze, most nem is emiatt jöttünk. A Veszprém-Tapolca mûutat keresztezve a K+ jelzésen haladtunk észak felé, elõször a szántóföld széli fagyott szekérúton alig észrevehetõ enyhe emelkedõn. Az utat a rendezõség kiszalagozta, a kritikus helyekre is elhelyeztek szalagokat, talán a színválasztás lehetett volna szerencsésebb, mivel a fehér szalagok a ködben a zúzmarás fákon nem mutattak nagy kontrasztot.
Nagyjából félúton Kab-hegy felé egy útmenti hatalmas, leveleitõl megfosztott fa kötötte le figyelmünket.
Az OKT-be való becsatlakozás után az emelkedés szöge fokozatosan nõtt, de korántsem öltött börzsönyi vagy mátrai méreteket. Egy szélesebb erdészeti út keresztezése után szinte az orrunkig sem láttunk, és a fák zúzmarái is egyre vastagodtak. Fantasztikus látvány volt!
Az útvonal oda-vissza voltából következõen útközben találkozhattunk már visszafelé tartó túrázókkal, akik már jelezték nekünk, hogy fent a csúcson nagyszerû idõ vár majd minket. Az utolsó, de egyben legmeredekebb emelkedõt szépen kényelmesen megmásztuk, miközben a bükkerdõben a látótávolság egyre nagyobb lett, sõt mi több, kiértünk a ködbõl. Fent a csúcson szikrázó napsütés, felhõtlen ég fogadott. Ennek örömére az ellenõrzõpont szolgáltatásának elfogyasztása elõtt kimentünk a Kinizsi Pál kilátóhoz, ahonnan hihetetlen látvány tárult szemünk elé. Felettünk egyetlen felhõ se, alattunk pedig a köd, minden irányban, mellettünk pedig a Nap olvasztotta zúzmara hullott a fákról. A kilátó csúszós lépcsõfokairól lefelé csak tolató üzemmódban próbálkoztunk lemenni.
Az ellenõrzõponton virslit kaptunk, amit _sportoljunk_ spori ötletére majonézes mustárral fogyasztottam el. Néhány percet még elidõztünk itt a csúcson, kiélvezve még a napsütést, és morfondírozva azon, hogy a Tortúra résztvevõi a Bükkben vajon hasonló jelenségnek lehettek-e tanúi. Szerintem ez majd rövidesen a beszámolókból ki fog derülni...
Néhány perc múlva tehát visszaindultunk arra, amerrõl jöttünk. Rövidesen konstatáltuk, hogy a ködhatár egy kicsit lejjebb vonult, így a második balkanyar után a kerítés mellett a fákról ugyanúgy hullott a zúzmara, mint fent a csúcson, csak azzal a különbséggel, hogy most a nyakunkba kopogott a jég. _lupin_ spori még a teája utolsó kortyait iszogatta, amikor õ is kapott fentrõl egy kis zúzmarát, amire megjegyezte: "azért jeget nem kértem a teámba..." A hulló zúzmara látványa a mélykék felhõtlen ég hátterével leírhatatlanul szép volt! Meg is kellett álljunk, hogy ebben a csodában tovább gyönyörködjünk.
A ködbe visszajutva szépen lassan jöttek szembe az utánunk indulók (kiderült, hogy összesen 100 körülien neveztek), akik hitetlenkedve hallgatták tõlünk, hogy a csúcson bizony süt a Nap. A visszautat is szép kényelmes tempóban tettük meg, a talajviszonyok sem változtak sokat az odaúthoz képest, lévén hogy a ködben csak alig engedett ki a fagyott talaj.
A célban egy szép emléklapot kaptunk, kitûzõt pedig két fajtából választhattunk.
Nagyon klassz kis rendezvény volt, amihez az idõjárás is kitûnõen "asszisztált". A sok kemény kihívást jelentõ túra mellett most jól esett élvezni a természet csodáit, amelynek emlékeivel tértünk vissza Budapestre. |
