Túrabeszámolók


Szondi György Emléktúra

vajonmerreTúra éve: 20072007.07.24 13:46:20
Szondi 100 (75)

Mivel senki sem szeret hosszú túraleírásokat olvasni, ezért gyorsan összefoglalom a lényeget : a Fekete-vögyben feladtam, bedarált a meleg és a szint. Számomra új etalon született ez lett a TÚRA - amit majd ha nagy leszek 5 év múlva - teljesítenem kell.

Köszönöm Kékdroidnak, hogy Nagy-Hideg-hegytõl több mint 30 km-en keresztül húzott, bíztatott, elviselt. Köszönöm András, nagy szíved van! Le a kalappal minden induló elõtt, nagyon nagy küzdelmek voltak minden távon. És nagy köszönet a rendezõségnek is (több egyesület volt a rendezõk között a szigethalmiak mellett), hogy megalkotta a TÚRÁ-t. És most jön a rizsa.

A Börzsöny a kedvenc tájegységem, tehát nagyon vártam a túrát. A meleget nem bírom, de próbáltam készülni rá megfelelõ étkezéssel, ruházattal, kocogtam a rekordmelegben. Próbáltam sokat pihenni a túra elõtti napokon. Amit meg lehet tenni, úgy érzem beletettem a felkészülésbe. Az otthoni alaposabb pihenést fontosabbnak tartva nem aludtam a rajtban. A hajnali vonattal mintegy féltucatnyian érkeztünk Drégelypalánkra. A BZ-n összeimerkedünk egy read-only túratárssal, aki az 50-es távra készült. Nevezek, leadom a lámpákat a Márianosztrai depóhoz. A kapott szondis pólót is beteszem a csomagba, jól jöhet még éjszakára.

Kékdroiddal vágunk neki a távnak, reménykedem, hogy nem lassítom be túlságosan. Hatos tempóval zúzunk fel Drégelyvárba. Szinte minden topikos indulóval találkozunk a vár körül. Innen kis belefutással érjük el a mûutat, majd a kis cseles Knégyzet után a nem túl fényesen jelzett S -en feltempózunk Kámorra, ahol két gyerektõl kapunk aláírást. Petamival kiegészülve letoljuk Diósjenõre, ahol a víz éppen úton van, de vannak finom zsíros-lekváros kenyerek. A tervezettnél kissé nagyobb kitérõvel találunk boltot (azaz kólát), kutat. De szerintem megérte a kitérõ.

A "kedvenc utamon" haladunk a Csóványos felé a Z jelzésen. Egy éve pl. itt vittem fel akkor féléves legkisebb fiamat hátihordóban a Csehvárra, Csóvira. Kemény kapaszkodó ez persze így is, búcsút veszünk Petamitól, nyomjuk ahogy tudjuk, tûz a nap rendesen és elkezdi a meleg szép lassan megborítani az emésztésemet. Próbálok aszaltgyümit, és extrán sózótt napraforgómagot is eszegetni reggel óta, izoport tettem a CamelBak-be de ez sajna mégis kevés volt. A szalagozott letérõ a Pogányvári-kaszáló felé egy szintben haladó, kényelmes, valaha Z háromszög jelzésen haladó földút. A rétnél Nád Bélától kapunk egy pohárnyi vizet, és egy kis kiegészítést az itinerbe. Irány tehát a Csóvi a P háromszögön. Ákibácsi húz el mellettünk a Pogányvári kemény emelkedõn, pedig mi sem lazázunk. Próbálom ellesni a gyos emelkedõ mászás titkát :-) Azért hamar mi is Csóványoson vagyunk Rozitáéknál, sajnos másodszor már nem tudtunk Magosfán találkozni :-(

De egyenlõre még lezúdulunk a borzalmasan csúszós K háromszögön, és "megcsodáljuk" a szabványoshoz még csak nem is közelítõ jelzések felfestését. Kihagyjuk a "kispista" K háromszög lejtõt, szabályosan szerpentinezünk lefelé, és természetesen elmegyünk balra a patak túlpartjára, ahogy kell. Javaslom, ha legközelebb valaki jelzést-szürkézni szeretne, akkor ezen a rövidítõ, hatalmas eróziót okozó K háromszögön tegye. A Fekete-rétnél a rákoskertiek ez ellenõrzõpont, érdeklõdünk tehát a Lemaradás 100 sorsáról. Rossz hír: valószínüleg most teljesíthettük utoljára ezen az útvonalon, a jó : esetleg egy péceli körtúra lesz belõle.

És most jön a feketeleves : a K+ mászás vissza Rakodóra. Ez a fordulópont, valahol itt száll el az emésztésem végleg. Majdnem megszülök a K jelzésen a Nagy-Hideg-hegyi turistaházig, hiába itt már vastagon 2000 m szint felett járunk. Zsotyekék éppen indulóban vannak, mi hosszabb pihenõt tartunk. Veszek kólát és levest, amiben nagyon bízom, hogy helyretesz, de nem. Alig bírom 15 perc alatt a levét egy kis kenyérrel bekanalazni, nem kívánom és ez nagy baj. Mi fog felvinni az emelkedõkön? Kékdroid szerint sem néztem kis jól itt, de a pihenés azért jól jött. Tudom, hogy bele kéne kocogni a kellemesen lejtõ K nényszögön, de sajna ehez már nincs kedvem. Fagyos-kút után el kell vonulnom egy farakás mögé, kezdõdik a hosszú agónia. Kékdroid történetei és bíztatása tartja a lelket bennem. Szerencse, hogy kevésbé szintes rész következik, még haladok, de már lassabban. Kisirtáson kívánságra jönnek a kisvonatok. Az S+ megleléséhez viszont kell a térkép is.

Nagyirtáson napsütütte kajapont, megeszek egy zsíroskenyeret, de ez is csúnyán összevész az izolöttyömmel (ennek az ízét most utáltam meg egy életre). Bár nagy hegyeken most nem kell haladni, de azért combos emelkedõk jönnek sorra. A "Nahát48"-on megkedvelt Nagy-Sashegyi panorámát és csúcsmászást sem tudom értékelni, mert tûz a nap ezerrel. Leszenvedjük magunkat a poros lejtõkön, és Nosztra felé beparáztatjuk magunkat a leírásban szereplõ, de mégsem létezõ 2. feltételes ponttal. Márinosztrán kis pihenõ, magamhoz veszem a fejlámpámat, és minden felesleges súlyt visszaküldetek a célba (majdnem a fejlámpa tartalék elemet is). Ez a pihenõ sem tesz már helyre, de elindulunk Nagybörzsöny felé. Nagyon alattomos, hosszú, lassú emelkedõk jönnek. Az S+ árokban halad sokáig, nagyon meleg van, áll a levegõ. Lassan lemegy a nap, a gyomrom nagyon fáj, kínomban a falu elõtt hánytatom magam.

Szerencsére itt hamar találunk kutat, egy helybeli kisgyerek mutatja gyorsan merre is kéne a túrán menni, mivel a kút ellenkezõ irányban van. Kis felfrissülést hoz a víz is, az izolötty helyére végre sima víz kerül. Az ep. kicsit elõbb van, kapunk müzliszeletet, energiaitalt és útbaigazítást a P jelzés megleléséhez. A müzliszelet végül szétolvadt, és mindent összekent a deréktáskámban. Egyébként az egész napi melegre jellemzõ, hogy a Neogranormonos tubusom is megfolyt. Kezd végre elviselhetõ lenni a levegõ így fél kilenc körül, a böglyök utolsó elkeseredett támadást indítanak ellenünk. Megleljük a jelzést és jön a túrám végét jelentõ keserves kapaszkodás Salgóvár felé. Lassan elõkerül a lámpa, én pedig vészesen belassulok, egyre sûrûbben kérlelem Kékdroidot, hogy nyugodtan menjen tovább, ne várjon be. Egy kicsit elõbb megkapjuk a salgóvári aláírást, de sebaj. Órák óta nem láttunk más túrázókat, egyszercsak elhúz mellettünk Kékdroid egy ismerõse. Én viszont már sehová sem húzok, inkább pihenek tíz percet. Tudom , hogy vége, ennyi, nincs már szufla a fölfelé mászásokhoz. Megyünk még egy kicsit, majd sikerül végre túratársamat rávenni, hogy menjen tovább egyedül, küzdjön helyettem is.

Mégegyszer köszi Droid, ennyit még senki nem tett értem túrán! Túra tehát finító, de sajna a puha, otthoni ágyig szószerint rögös út vezet. Aki ismeri ezt a részt, az tudja, hogy ez egy bokatörõs, sziklás gerincút. A lámpám alig pislákol, de ezt még egyenlõre nem veszem észre, hiába fejben sem vagyok a toppon. Próbálom az itt-ott felbukkanó ösvényt követni, de néha jobbra rátévedek egy-egy kitaposott, oromhoz, kilátóhoz kivezetõ mellékösvényre. Hohó, itt bazira észen kell ám lenni ember!!! Nagyon óvatosan haladok tehát, a lassút nem mondom, mert az adja magát :-) Holló-kõig egy óra kell a másfél km-re. Jobbról balról gyakran állatok szeme világít , denevérek repkednek a lámpa egy fogyó fényénél. Megint letévedek az útról, de elhúz mellettem 50m-re a jó úton két gyors túrázó. Kérdik, én mit keresek arrafelé? :-) Megvárnának, de szólok nekik, hogy mivel úgy igazán nem tudok haladni, csak menjenek. Megejtem végre az elemcserét tök sötétben, hamarabb kellett volna már. Végre van fény, de nagyon sokáig tart lejutni a sziklás gerincrõl, egy örökkévalóságig tart mire lejutok a P szelídebb részére. Innentõl már csak azért aggódom, hogy el ne menjek a Fekete-vögy felé elágazó P négyzet jelzés mellett. Ez is lassan jön el persze, és olyan sebességgel érkezem meg éjjel 1 órára a völgybe, hogy szinte menet közben tanulmányozhatnám a tanösvény tábláit. Nád Béláék várják itt a túrázókat dinnyével, itallal, kedves szóval.

Közlöm a feladás tényét, de még adnak pecsétet, hogy kérhessek 75-ös kitûzõt a célban. Lesz majd fuvar is, de még várunk, hogy megteljen az autó :-) Lerogyok egy székbe, dinnyézem, felveszem a szondis pólót. Szinte élvezem, hogy ezen a kánikulai héten fázhatom egy kicsit. Béla mesél egy kicsit a mátrai túratervekrõl, nekem a túraduatlon ötlete pl. nagyon megtetszett :-) Kiderül, hogy még egy csomóan jönnek mögöttem. Érkezik is vagy 15 ember, köztük Bubu és Cam Mogó is. A feladókat szállító autó megtelik, és hamar a célban is vagyunk. A legelsõ vonattal irány haza, ugyanazzal a túratárssal, akivel reggel jöttünk. Magasröptû beszélgetés a hazaúton nem folyt, szundi :-)

Na akkor innen majdnem 5 év van rá, hogy hozzátegyem azt a pluszt, ami majd Magofára is felvisz. 2012-ben ugyanitt!