Túrabeszámolók


Kilátó Maraton+ / Kilátó 25

kekdroidTúra éve: 20072007.07.28 23:02:52
Kilátó Maraton+

Csorna, minden percben kétszer nézek rá az órámra, de ugyanúgy mutatja a hét perc késést, ami a vasútnál manapság nem is rossz eredmény, de pontosan ennyi idõm van Sopronban a helyi buszra átszállni. Végül a zöld-sárga bezzegvasút megmenti a napomat, lefaragja a késést, én pedig már a 12A jelû buszon várom a végállomást. Elvégre saját idõ terhére rajtolok, így is nagy köszönet jár a kissé kihalt Lõvér Kempingben üldögélõ rendezõknek, hogy 9:15-ös rajtidõvel is elengednek a hosszú távon. Indulás elõtt még rábeszélek egy kisgyermeket, hogy a túrabotjaim közül legalább az egyiket hagyja meg nekem, végtelen jószívûségében mindkettõt visszaadja :).

Nekivágok az érdekes (nem egészen szabványos, de többnyire jól látható) jelzésekkel telizsúfolt Soproni-hegységnek. Esõre áll az idõ, a kabát viszont inkább a táskában pihen, némi önuralom gyakorlásával még akkor sem veszem fel, amikor jobban elered az égi áldás. Csodálatos parkerdõben, nagyon jól járható úton indul a túra, néha erdei tornapálya tábláit hagyom el. A piros sáv szépen emelkedik, egy-egy keresztezõdésben kisméretû, de precíz fatábla igazít el és már el is érem a Bögre- majd a Csalóka-forrásokat. Utóbbinál iszom saját készletbõl, nem állok neki a foglalatot keresgélni. Párszor rápillantok térképemre (nincs rajta rácsozás, sokszor csalóka a táv, õrület), a helyes út ugyanis olykor trükkös éles kanyarokat vesz. Van idõm mindenfélén gondolkodni, egy lélek sem járja az erdõ ezen tájékát, legalábbis úgy tûnik. Gondolataimba merülve érem el a Hét bükkfát, tényleg hét és tényleg bükkfa, még egész fiatalok. A Hármas-forrásig tartó, nagyjából szintben haladó szakasz nyeri el így utólag a túra legszebb fejezete címet nálam, kissé alpesi beütésû az út és sok a fenyõ. A forrást és egyben az elsõ ellenõrzõpontot meredek lépcsõsoron leereszkedve érem el.

Egy ideig beszélgetek a pontõrrel, megtudom, összesen 33 induló van a két távon, ebbõl a hosszútávon 11, én vagyok az utolsó, de a pontzárások miatt nem kell aggódnom. Ez jó hír, indulok is tovább, kikapaszkodva az árokból észreveszek néhány túrázót, kicsit közelebb érve kiderül, hogy családilag jöttek a rövid távra. Jó utat kívánok és elporoszkálok az éppen adódó lejtõn. Szalag vezet bele a susnyásba, amely nem bizonyul olyan veszélyesnek, mint véltem. Közben szép lassan eloszlanak a felhõk, kisüt a nap, átkelek egy hegy, a térkép alapján a Muck gerincén, majd a néhol süppedõs avarral borított úton leereszkedem a Köves-árokba. Innen fölfelé menet kis társaságot hagyok el, ketten veszedelmes méretû husángokat cipelnek túrabot gyanánt. Az emelkedõ a hegy felé közeledve megszelídül, szép gerincúton érem el a Béke-kilátót, ahol gyümölccsel kínálnak, a szilva még kicsit korai, de az alma, az hibátlan. Felnézek a fatoronyba is, csodaszép, általam még nem látott panoráma tárul elém. Elbúcsúzom a pontõröktõl és néhol belekocogva érem el a két táv különválását, ahonnan a "fekete ló" jelzésen talpalok tovább, eleinte széles dózerúton, késõbb szalagozott ösvényen, végül mindenféle utcákon (itt is volt szalag) érem el Brennbergbánya híres templom-kocsmáját.

Pár évvel ezelõtt voltunk családilag az itteni bányászati emlékmúzeumban, itt folyt Magyarországon elõször mélymûvelésû szénbányászat. A kis gyûjtemény gondnoka, egy idõs bácsi, még fejtett kézzel szenet az "Égõ hegy" gyomrában, meg-megbicsaklott a hangja, ahogy vezetett minket a tárlaton. Ez jut eszembe, ahogy itt gyaloglok, meg az, hogy néhány évtizede még határsáv-engedély kellett idejönni, most meg mindjárt éppen a határvonalon fogok túrázni. Azért a nagy gondolkodás közben betérek a boltba, némi könnyen fogyasztható élelmet vételezni. Megszakítás nélküli emelkedõn érem el a határon haladó piros sávot és az idõközben felfestett vasfüggöny-menti turistaút helyi szeletét (zöld sáv). Megvan az elsõ általam látott hosszútávos pár, még négy túrázóval találkozom a gerincen, továbbá Ilonaaknánál átnézek, mi újság a túloldalon, az osztrák határõr fel sem nézve mormol valami köszönésfélét. A Magas-bérc kilátóját sem hagyom ki, messze, távol az Alpok hegyei sejlenek kéken. Fényes napsütésben jutok el az Asztalfõig (Urak asztala), ahol kétféle müzliszeletet kapok a kedves pontõröktõl, továbbá megállok igazítani a bakancsomon.

Rögtön rossz irányt veszek, vagy kétszáz méter után eszmélek és visszatérek a piros jelzésre, a lejtõn szépen elkezdek kocogni, amikor hirtelen begörcsöl a vádlim. Ez kellemetlen, még lejutok a lejtõn a mûútig, ott meg kell állnom, kinyújtani, kimasszírozni a lábamat, mert innen még messze a cél. A rendkívül fantáziadúsan Elsõ- Második- stb. nevekre hallgató halmokon átbucskázom, majd a túrát a különös, Terv névre hallgató, néhol igen nyitott köves úton folytatom. Pár kilométer után megint megállok nyújtani, ilyen még sosem történt velem, elgondolkodom, mi válthatta ki. Közben a jelzés otthagyja az utat, késõn kapcsolok, visszamegyek, korrigálok, Ágfalva meg csak nem akar közelebb jönni. Aztán szép lassan, még két túratársat megelõzve, itt-ott mindenféle kanyargós, benõtt ösvényeken elérem Agendorf-ot, azért írom a német nevet, mert jódarabig magyar rendszámú autót nem is láttam. A pont a falu felett, a Ház-hegyen tanyázik, a nyomóskút az elágazásban nyilván csak dísz. Aztán beugrik, vízkorlátozás is lehet. Fent a ponton mindenesetre életet ment a kapott pohárnyi hideg víz, közben a kilátásban gyönyörködöm.

Visszatérve a faluba megnézem a templomot és nem hagyom ki az imént ajánlott fagyizót sem. Fagyit nyalogatva, a templom harangjátékát (nem harangjáték, valami gép játszott) hallgatva sétálok tovább, elég hamar elérem a soron következõ ep-t. Innen szépen lesétálok Bánfalvára, a görcs örvendetesen enyhült, ha odébb nem is állt teljesen. Az útra kiérve minden autósra rácsodálkozom, hogy lassítva, indexelve, példásan lehúzódva kerülnek ki. Vagy nagyon jó itt a morál, vagy nagyon rosszul nézhetek ki :). A túra legmeredekebb emelkedõje MTB pálya nyomvonalával halad közösen néhány helyen, de egy kerékpárost sem látok. Utolérem az egyetlen, még pályán lévõ sporttársat, aki elõttem van, (egy futó ért már célba) kicsit beszélgetünk, észreveszem, hogy még elérhetem a hatórás vonatot, elköszönök és kilépek. A Várhely kilátója így kimarad, a kedves pontõrök kínálta szóda azonban nem, jó szolgálatot tesz az idõközben állandóra rendszeresített bögre.

A Tacsi-árok nem válik a kedvenc szakaszommá, szederbokor van minden mennyiségben, ahogy az távvezetékek nyiladékában sokszor elõfordul. Pedig eleinte egész kellemes, barátságos, aztán átvált mindenféle tüskésbe, de lehetne rosszabb is, ráadásul egész hamar átérek rajta. A Szalamandra-tó felé közeledve két gépesített "természetjáró" jön szembe, ha tudnák, mennyire rühellem ezt a módját a közlekedésnek... De a pontõrök kedvessége, a kínált zsíroskenyér és a bõvizû, igényesen foglalt Természetbarát-forrás feledteti õket, én pedig szép lassan elindulok az utolsó kilométereken. Még van némi emelkedõ, beborul az ég, de az esõ még csak valami komolytalan szemerkéléssel próbálkozik, miközben fentebb átvágok egy szépen kaszált réten. Megint a jelzésekkel sûrûn átszõtt környéken járok, figyelnem kell, el ne tévesszem itt a végén. A Károly-magaslatra felvezetõ aszfaltcsík megint próbára teszi a türelmem, valamint a lábaimat. A pontõr hirtelen a célbélyegzõ helyére adja az igazolást, semmi gond, legalább különleges lesz. Innen lejtmenet következik, lassú, megfontolt kocogásra váltok, amíg elérem a szállodákat, hadd higgye a sok nyaraló, micsoda sportos vagyok. Pedig nem is.

Az Ojtozi sétány széles útja a túra utolsó szakasza, megnézem az emlékmûvet, onnan már pillanatok kérdése a cél, ahol kedvesen gratulálnak, átveszem a díjazást, kis borítékban. Innen a lassan eleredõ esõben már csak le kell sétálnom a vasútállomásra, a vonaton aztán hagyom magam elringatni a nyílegyenes pályán.
A túráról igen pozitívan tudok nyilatkozni, követhetõ, szép útvonalon mehettünk, az idõjárással is szerencsém volt. Ahol szalagozni kellett, ott voltak szalagok, néhány helyen esetleg a jelzést megerõsítendõ, elfért volna egy kicsit több. Ahol eltévedtem, ott mindenesetre nem a hiányos jelzések/szalagok miatt tettem :). Külön jó pont, hogy engedtek rajtolni, igyekeztem helyrehozni a dolgot :).
Köszönöm a túrát és gratulálok minden teljesítõnek!