Túrabeszámolók


Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130/70/40

Rush2006Túra éve: 20072007.08.10 12:25:30
Rockenbauer Pál 130

Kapkodós napnak ígérkezett a pénteki, mert 8 óra munka után hazaérve egy szendvicset sem tudtam bekapni mivel sietni kellett a 16:25-kor Kelenföldrõl induló IC-hez. Épphogy elértem, nyugisan helyetfoglaltam, és gondolkoztam a másnapon: "Mi lesz velem épp ilyenkor holnap? Mennyinél járhatok majd? Remélem nem tévedek el!". Majd egy technikai szünetet követve megpillantottam Hajdú Ferit alias Hófutó-t. Megörültünk egymásnak, és az út hátralévõ felén a térképet böngésztük. Majd 20:00-kor megjöttünk Nagykanizsára, és próbáltunk valakire hagyatkozni a szállást illetõleg, de természetesen az elsõ kiszemelt személy (Kocsis Jani) máris az ellenkezõ irányba indult, egy kocsmát vélt felfedezni valahol a láthatatlanban :-)

Majd megjött Bálint, és így már könnyebb dolgunk volt Ferivel. Nekik beugrott egy-két régi emlék az utcákról, sajnos nekem semmi, mivel most indultam a Rokin elõször.

Szállás megvan, beneveztünk még este, majd kerestünk egy termet, szerencsénkre pont a legjobbnál lyukadtunk ki, hiszen itt volt mindenki aki számít. Ferivel elmentünk pizzázni ezután. A Robinson Pizzeriába lyukadtunk ki Prince tanácsára. Szerencsére a találkozás is megtörtént Prince-el, és Marikával, így bár fél óra volt egy kaja, és elég gyöngék voltak a felszolgálók, valamikor fél 11 fele vissza is értünk a szállásra, ahol még dumcsi a sok kedves ismerõssel, majd kb. fél 12 fele leoltottuk a lámpákat.

Másnap az én telefonomra ébredünk, végre sikerült egy jót aludnom. A hálózsák úgylátszik csodákra képes :-))

Prince-el, barátnõjével Marikával, és Hófutó kollégával indultam el a túrán, a hosszú mûúton az elsõ boltban meg is álltunk reggelizni. A mezõny el is lépett, de lényegtelen. A hosszú mûút nagyon uncsi volt, és rá sem mertem gondolni mi is lesz itt másnap visszafele.. Majd egy balkanyar, és máris a K- jelzést kellett követnünk.

Hangulatos erdõben vitt utunk, majd meg is érkeztünk Zsigárdra ahol filctollal kellett igazolnunk. Marikáék kis figurákat rajzoltak mindenhova, nekem csak elég volt egy nagy X :) Hamarosan megérkezünk Homokkomáromba, ahol betámadjuk az elsõ kocsmát, és legurítok egy sört. Tökéletesen megadja az alaphangot, kis pihenés után megyünk tovább. Ismét egy filctollas pont, és a S-n megyünk tovább. Nyomjuk a 6-os átlagot, de sehol senki, csak a távolban tûnik fel 1-2 hát. Elgondolkozunk azon hogy mindenki õrült tempóban indult, mi lesz így éjszaka velük, illetve velünk? Persze az tény hogy a világost ki kell használni ameddig csak lehet. Botondék nagyon mennek, mi Hófutóval kicsit lemaradunk, de az elsõ emberes pontnál utólérjük a csapatot. Itt feltankolunk paradicsommal, majd indulunk tovább ismét õrült tempóban. Lassan megszokom a tempót, és kicsit ellépek a többiektõl, lehet még eggyel feljebb is kapcsoltam, mert sorra érem (érjük) utól az embereket. Hahót elõtt érjük utól a TTB Team-et, akik nagyon nyomják! Hahót elõtt kicsit becsoffadok az aszfaltnál, meg dögmeleg is van, elfáradtam.. A lehetõ legjobbkor jött az EP a kocsmánál. Üveges sört nem merek inni, iszom helyette egy kólát, és egy Red Bullt. A TTB-sek is megpihennek itt, de hamarabb indulnak tovább mint mi. Az emelkedõnél utólérjük õket, kis dumcsi, majd megyünk tovább a kopár szántóföldön. Söjtörnél a kocsmában ismét pihenünk egy jóízût, Álmos és Kocsis Jani is itt van. A sör ismét jól jön. Zsotyekék nem állnak meg, bár nagy lehetett a csábítás, de szépen haladnak tovább. Rádiházára (58,5 km) érve csodálkozunk hogy merre lehetnek a többiek, de csakhamar megjönnek egy kis kavarás után. Itt kicsit hosszabb pihenés: teázás, zsíroskenyér, zokniváltás. Hejj.. de maradtunk volna még itt.. De nem lehet, várnak az ismeretlen erdõk, mezõk, utak, jelek. És engem is várnak, mert tudják hogy ottleszek, és meg akarnak majd keseríteni, de én leszek az erõsebb!

Jólesett a zoknicsere, a talpamnak egyelõre kutyabaja, viszont a hátsó tájék kidörzsölõdött, eléggé szúr.. Fura, mert általában máshol szokott elõjönni ez a dolog. Jó hogy Hófutónak volt valami varázskréme, így az Erdõszél nevû bólyánál kicsit tetvészkedtem, majd gatyacsere. Eleinte rohadtul csípett, de Szentpéterföldjére érve rendbejöttem, és ennek örömére ittam egy kólát, Feri követte a példámat, Marika kávézott, Botond VBK-t ivott (értsd: Vörös Boros Kóla).

Kb. 10 perc múlva ismét jött az "aranycsapat" RitaB-vel kiegészülve, és õk is megpihentek itt. Mi indultunk tovább a hosszú aszfalton. Marika mesélt Mátraverebélyi "élményükrõl". Nem szívesen túráznék ott én se ezek után. Jólesett hogy mesélt, mivel kezdtem fáradni a hosszú aszfalton, és Õ tartott most életben.

Kezdett sötétedni.. Egy hosszú egyenes út jött a térkép alapján, azt hittem itt be fogok csúnyán halni fejben, de szerencsére nem így történt. A jelzések egyre ravaszabbak voltak, és sokszor vagy 5-6 fával beljebb voltak felfestve, pedig ott ösvény sem volt. Mi maradtunk a széles földúton, mivel ott bent semmi út nem volt.

Szerencsére éber voltam, így észrevettem hogy egy elágazásnál vagy 6 fával beljebb álló kék jelzés balra mutat, Botond jobbra ment volna. Bele se mertünk gondolni mi lett volna itt éjszaka, márpedig többen már akkor érnek ide. Persze már a tempónk is kényelmes volt, nem úgy mint nappal, visszajött az élet belém ismét, és a kisvasút nyomvonala elõtt nemsokkal elõkaptuk a lámpákat. Kezdtem izgulni úgy igazából, mivel éjszaka kemény menni, és túl kell élni valahogy. Lasztonya elõtt sajnos mindkét vádlimban elõjöttek a görcsök.. Ideges voltam, mert egy métert sem futottam ma, és mégis görcsölök már 75 km-nél. Áthaladunk a falun, majd egy ravasz jobbkanyar, (épphogy észrevettem) és ismét emelkedünk nagyon meredeken fölfele egy árokban. Sajnos a felfelében egyre inkább elõjön a görcs lábamban, de Botondék bíztatnak hogy a kövi bólyáig húzzam ki. Valahol balra kellett volna menni, jelzés nem utal rá, rátettünk 1,5 kilcsit kb. Visszafele is keressük az utat de nem leljük, majd Hófutó megy el a jó irányba, és jópár fával odébb megleli a K- jelzést. Az emelkedõt leküzdve vidám társaság mulatozik, de kifejezetten jóljön egyikõjük, mivel mutatja a helyes irányt jobbra lefele (jelzés nem utalt rá, szépen elmentünk volna egyenesen). Elérünk a bólyához, itt bekapom a görcs elleni tablettámat, a Halál 50-nél segített, de most egyszerûen nem akar.. Szerencsére a forrás csak 2 km-re van, addig kicsit rendbejön, de messze nem az igazi. Elérünk a Torhai Forráshoz, itt 2 turista pihen, egyiküknek ugyanaz a baja mint nekem, görcsöl a vádlija. Botondnak van valami krémje, és jó erõsen bekenem mindkét vádlimat. Továbbindulunk, nem veszünk észre egy balost, kiérünk egy tó mellé, idõközben megérkeznek zsotyekék, visszatérünk a helyes útra, és nagy csapatban indulunk tovább a meredek emelkedõn. Épp nyûglõdöm, valaki felismeri a hangomat mögöttem, de nem tudom ki, csak megyek és megyek. A vádlim innentõl rendbejött, nagyon féltem hogy emiatt bukom el a teljesítést, de elmúlt a görcs!! Hurrá! A következõ pont után ismét elõretörünk Botondékkal, és végre lejutunk egy mûútra a hosszú keserves erdõsrész után. K.Jani megy tovább a mûúton, mi viszont egy idõ után felkanyarodunk balra a K-re. Csúnya, meredek, vizes, és nehezen található jelzések. Ez jellemezte ezt a szakaszt Bázakerettyéig. De legalább mi a helyes úton mentünk. Megérkezünk Bázakerettyére (83 km). Beülünk a sarokba, veszek 2 Powerrade sportitalt meg egy Chipset, de nagyon elfáradtam. Nincs kedvünk továbbmenni pedig muszály. Berobban a TTB Team, kicsit pihennek és már mennek is. Példamutató. Szerencsére jó 10 perccel utánuk követjük a példát, és mi is nekiveselkedünk az útnak. Kiérve a kocsmából a csontomig hatol a hideg, borzasztóan lehûlt az idõ. Hosszú mûútnak tûnik a következõ szakasz, de nagyon hamar elmegy, példázza hogy a térképemen még azt hittem a letérésnél hogy még a mûúton kell mennünk és sehol sem vagyunk, ehhez képest már a Budafai Arborétum bejáratánál jártunk. A K+ balra mutat, de hova?? Nem találtuk az aszfalttal párhuzamosan futó kis ösvényt, így összevissza kóvályogtunk. Majd Hófutó meglelte, és a jel is meglett egy kerítésen. Meredek emelkedõ a bólyához, majd hangulatos kis út az erdõben, egészen addig amíg egy szalag meg nem téveszt minket. Balra mutat, Hófutó váltig állította hogy arra, én alig láttam a szalagot csak mentem utána. Egy idõ után gyanús volt hogy az eddig gyakori jelek eltûntek. Éreztem hogy gáz van, bár Botond más úton szeretett volna visszatalálni az útra, de én nem akartam esetleg ismét kavarni, így visszatértünk az utolsó jelhez, és a szalagok tényleg rossz helyen voltak, mert kissé jobbra, majd egyenesen kellett volna továbbmenni. Egyafene... Nem volt ez akkora kitérõ szerencsére.. Hamarosan a Kistolmácsi mûúton találjuk magunkat, a lámpát pihentetjük, és megérkezünk a ponthoz. Zsotyekék már továbbmentek, mi pihenünk kb negyed órát. Marika már rendesen elfáradt, de én sem vagyok azért annyira már a toppon. Eljön a továbbállás ideje, és elindulunk. Hófutó talál hamarosan egy mûködõképes telefont(!!) eleinte azt hittem hogy csak hülyéskedik, vagy az övé, de aztán elkezdte olvasni a neveket, és meghökkentem kissé.. Kíváncsi voltam mit rejt a telefon, de már arra is lusta voltam hogy elkérjem. Hamarosan viszont elkapott az inger a technikai szünethez, de borzasztó hideg volt, és nem akartam megállni.

Borsfa után viszont muszály volt. Ez jól jött a többieknek is, fõleg Marikának, mert eléggé kivolt ezen a részen. Miután végeztem megkönnyebbültem, és a többieknek is jól esett a kis pihenés. Hamarosan elkapott viszont a 2 jókora hotpontból túrám során az egyik.. A szõlõhegynél csukódtak lefele a szemeim, kivételesen az utat sem figyeltem, csak a többiekre hagyatkoztam, és a világosságban illetve a túlélésben reménykedtem. Egy-két sunyi kanyar, egyiknél épp jól figyeltem, és észrevettem az utat. Valkonyánál elmúlt a nagy holtpont elsõ része, leültem, és csak ettem-ettem ami belémfér. Szótlanok voltunk, nem pergett már a nyelvünk úgy mint nappal,. mindenki álmos volt, bár azért Botond "mintha most indultam volna el" napi szlogenjét egyre kevésbé kezdtük elhinni :-)) Bár látszott rajta hogy most sikerülni fog neki, tényleg jó erõben érezte magát. Az ez utáni részrõl eddig csak negatívumot hallottam (a hét dombról van szó). Itt már eltettük a lámpát, és világosban folytattuk az utunkat tovább. Errõl a részrõl csak tömören írok: Brutális, behaltam, végre lejtõ, megint emelkedik, jesszus ez durva, brutál lejtõ, alig haladok, fáj mindenem, legyek már túl ezen!!

Szóval Marikával rendesen be voltunk halva ezen a részen, bár Botondnak is ez volt a mumusa, nem látszott meg nagyon rajta semmi negatívum. Az Obornaki mûúthoz szenvedés volt már az út, és innentõl én se tudtam már nagyon menni, örültem hogy lépni tudok. Ezután egy tisztáshoz érve jel sehol, kettéválunk, tanakodunk, Botondnak beugranak a régi emlékek, és máris jó úton vagyunk. 111 km fele egy rohadt fának köszönhetõen ráteszünk vagy még +3 km-t, mivel épp eltakarta a jelet, a szekérút meg adta magát balra, miközben a kis csapáson egyenesen kellett volna továbbmenni.. Itt egy jó órát elbóklásztunk, ráadásul egy másik embert is magunkkal rángattunk, aki ellépett tõlünk, és ki tudja hogy hol ért ki. Ideges lettem, és visszaérve a helyes útra õrült tempóban indultunk fölfele Hófutóval, a talpam egyik pillanatról a másikra rendbejött, vagy csak már meg sem akartam érezni. "Mintha most indultam volna el". Más szavával élni nem jó, de egyszerûen Ferivel elkezdtünk futni, és a Homokkomáromi kocsmáig meg sem álltunk. Megvárjuk Botondékat, õk még a kocsmában rendelnek, nekem minden van most. Kicsit sokat idõzünk itt, jönnek is a túrázók és kezdem kellemetlenül érezni magam, így alig várom hogy továbbinduljunk. De nem olyan könnyû az.. Úgy megyünk mint a pingvinek, ismét mindenkinek a talpa fáj. A hosszú mûúton Hófutó szórakoztat engem meg Marikát, talán már csak a fáradtság miatt hajigálja minnél messzebbre a flakont, de jókat röhögünk rajta :) Botond már egész messze elõl, épp telefonál. Zsigárdig bár ismerõs volt már az út, de természetesen 10-szer hosszabbnak tûnt, és sokszor már kiabáltam félhangosan az elõttem messze járó gyalogosoknak (persze úgy azért hogy ne hallják) hogy forduljatok már jobbra b.... :-)) De nem fordultak, csak mentek a hosszú egyenesen, és rájöttem hogy ez nem hatásos.. Majd ki tudja mennyi idõ múlva eljött a jobbkanyar, és a pont. Kicsit elüldögéltem a tea fölött, Botond és Marika hamar tovaindultak, és a célig nem is találkoztunk velük, én meg Hófutó kb. még negyed óráig a tea fölött ültünk, nagyon nehéz volt már nekem továbbindulni, fõleg hogy jön a hosszú aszfalt a városban. Hamarosan tovasántikáltunk, és elindultunk az utolsó 7,6 km-nek. Nekem már az aszfaltos rész is nehezen jött el nemhogy még onnan a cél.. Majd rátértünk a végeláthatatlan hosszú aszfaltnak. Eleinte próbáltunk hülyéskedni, valamivel elcsapni az idõt, majd taktikát váltottunk, és elkezdtünk rongyolni elõre jó gyorsan. Lehajtott fejjel, fogcsikorgatással, de szépen haladtunk. Elhagyunk könnyen két turistát, fejek lehorgasztva, agy kikapcsolva, és nyomás! Egyszercsak meglátjuk az iskolát, nagy pacsi egymásnak, és nagyon boldog lettem, mert sikerült! Sosem hittem volna, de sikerült! Megkaptam ezt a kicsi, ámde csodálatos, és tisztelet érdemlõ jelvényt. Bent már a többiek beszélgetnek-alszanak. Gratuláltam mindenkinek, majd Hófutó nagyon rendes volt, és az élettársa hazafuvarozott a házamig, így már du. fél 4-kor aludtam mint a bunda.

Az idõnk szinte kerek 30 óra lett, nem a legjobb idõ, de azért bõven szintidõn belül, és a lényeg az volt hogy meglegyen, és meglett! Köszönöm társaimnak az utat, a szórakozást, és az élményt amit tudtak adni nekem!!