Túrabeszámolók


7 mérföldes tekergés - ősz / Rejtekerdő

nafeTúra éve: 20072007.09.05 20:54:55
Rejtekerdõ 30
GPS-el mért távolság: 41,39 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 815 m.
Ez évben végre semmi sem jött közbe, s végre benevezhettem a túrára. Reggel igyekeztünk korán a rajthelyre érni, az indulók számának meghirdetett korlátozása miatt. Hét óra után néhány perccel át is estünk a nevezésen, megkaptuk az elemózsiás csomagot és a megtalálandó pontok listáját, a rejtvényekkel. Jó negyedórán át keresgettük a pontokat a térképen, mire egy kivételével megtaláltuk õket. Utána gyors útvonaltervezés. Hoppá! A Csáki-várral együtt már túl hosszú lenne. Keressünk rövidebbet. Végül a kiválasztott útvonal a térképmérõ hevenyészett végigtolása után, több mint 37 km-re sikeredett. Az ajánlott pontokat nem vettem igazán figyelembe, hanem mentem a saját fejem után. Az általam betervezett 4 ráadás pontból kettõnek a felkeresése igazán megérte a fáradtságot.
A Fogadót az Öreg Préshez hamar megleltük, de sehol semmiféle zöld ládikát nem találtunk, s az ott dolgozók sem tudtak segíteni. Lehet, hogy az volt a titka, hogy idõközben barnára festették?
Következõnek a Csuka-tó felkeresését terveztem. Alig 200 m-es kitérõt jelentett. Elõször a piros sávjelzésen megmásztuk a Vértes peremét, majd a kék keresztjelzésen (Figyelem! Az elsõ jelzéseket valaki lekaparta a fákról!) a Fazekas gödrök mellett elhaladva leereszkedtünk, a gyerektábor felé. Jelzetlen murvás úton mentünk tovább. A náddal és gyékénnyel teljesen benõtt tavat hamar megtaláltuk a két tûztoronynak nevezett kéménnyel. A megfejtést beírtuk, s szedtük a lábunkat. Pusztavám elõtt újra rátértünk a piros sávra. Az elsõ jel után jó másfél kilométeren át semmi, de újra meglett. A második mûút keresztezésénél balra rátértünk arra, s a ritkás jelzéseket követve értük el a Gerencsér-várat, ahol meglepetésként pontõrök fogadtak, középkori ruhában. Kis méretû, inkább õrtorony jellegû vár lehetett valaha, amelyet nem komoly ostromok kiállására terveztek. Mindazonáltal igen jó sáncárok veszi körül. A sáncárkon kívül hamar megleltük a Vár-forrást. A rejtvényt tévesen fejtettük meg. Igazi nõi logikával készülhetett a kérdés.
Ezután tettünk egy kitérõt, megkerestük a Vértesszentkereszti apátság romjait. A térkép szerint, zöld romjelzésen haladtunk, de a nagyjából két és fél km-es úton egyetlen jelet sem sikerült felfedeznünk. A túrának köszönhetõen bemehettünk az apátság területére, ami restaurálási munkák miatt le van zárva. Az apátsági templom romjai gyönyörûek. Amíg az ott dolgozó, és bennünket segítõ embertõl érdeklõdtünk, mi lehet a megfejtés, és fényképeztem, egyszer csak azt éreztem, hogy valami hátulról megböki a térdemet, majd lepillantva, az õrzõ kutya fejét látom, a szájában egy fadarabbal. Teljesen egyértelmû a felhívás játékra. A további néhány percben a beszélgetésre, csak fél füllel figyeltem a játék közben. Ha a többi csoportban is akadt olyan ember, aki hajlandó volt vele pár percet játszani, igen jó napja lehetett. Azért jó néhány képet is készítettem. Sajnos és egyben a szintidõ (célzárás) miatt szerencsére, kalauzunk elfoglaltsága, néhány percre korlátozta az ott tartózkodásunkat. Szívem szerint maradtam volna 1-2 órát.
Visszamentünk a zöld sávig, majd azon haladtunk, a kék négyzetjelzésig. Rátértünk egy nagyon kellemes murvás útra, amin remélem biciklizni is fogok valamikor. Néhány száz méter után a jelzés balra fordult, mi viszont mentünk tovább a számomra igen kedvezõ középsõ tányéros emelkedõn, a mi egy szép vízmosta völgy kezdete után nem sokkal lejteni kezdett Gánt felé, ugyanolyan szelíden, mint ahogy emelkedett. A völgy kiszélesedésekor már látható volt az az erdõ, ahol a Vörösmarty-forrás található. A völgyben több helyen is találkoztunk õszi kikericcsel, majd egy most virágzó fiatal akáccal, míg az Antal-árok bejáratánál, virágzó vadkörtefára akadtunk. Ez utóbbiakat megtréfálta a természet. A beszámoló írásakor (hétfõn), a busz ablakából, már tömegesen láttam virágozni az õszi kikericset, a Bakonyban. A forrást hamar megtaláltuk, annak ellenére, hogy jelzés megint csak a térképen létezett. Társam rögtön pótolta is folyadékkészletét, a kristálytiszta vízbõl. A forrás kövezett fedett medencéje mélyebb egy méternél, de kiválóan lehetett látni az alját. A rejtvény nem okozott gondot. Délután egy órára járt az idõ, ezért megettem egy szendvicset és mentünk tovább. A következõ bõ másfél km-en vagy 3-4 igen régi kék körjelzést láttam. Nem sokára szembejövõ túrázókkal találkoztunk, akik szerint a Gánti-barlangot nehéz megtalálni. Ezek után, a Burok-völgyi barlangokkal szerzett tapasztalataim alapján nem sok jóra számítottam. Azért olyan nehéz csak nem lehet, hiszen az elõttünk járók is megtalálták. A barlangot rejtõ sziklafal már messzirõl látszott, s alig néhány perc alatt a barlang is megvolt. Igazából nem is kellett keresni, mivel jól kitaposott ösvény vezetett hozzá. A rejtvény megfejtéséhez tényleg kellett a lámpa. Szép formákat oldott ki a víz a kövekbõl. Szép kis barlang.
Továbbindulva várt ránk az Antal-árok 150 m-es szintemelkedése. Eleinte alattomosan emelkedik a terep, majd az árok vége felé rendesen bedurvul. Jutalmul viszont az emelkedõ tetején ott a következõ pont és a hozzá kapcsolódó rejtvény, a Hajdúvári-vadászház. Két fiatalt találtunk ott, akik szintén a 30-as távon indultak. Együtt indultunk tovább a Széchenyi vadászház felé, amit õk mutattak meg a térképen. Elkezdett csöpögni az esõ, ami gyorsabb haladásra ösztökélt bennünket. Néhány perc múlva komolyabban kezdett el esni, s mi futásra váltottunk a bükkerdõ fedezékéig. Amikorra egy ritkás tölgyeshez értünk, ahol nem sok védelmet nyújtottak a fák, zuhogni kezdett. A többiek továbbmentek, én pedig beöltöztem esõruhába, majd utánuk eredtem. Úgy 20 percig esõben tempóztam. Ahogy elállt az esõ, melegen kisütött a nap, így gyorsan megszabadultam az esõruhától. Veszprémi ismerõsöket értünk utol, s beszélgettünk egy kicsit. A rejtvény szerintünk helyes megfejtése után, mi továbbindultunk a Széchenyi-vadászháztól, a Maurer-kunyhó felé. Gyönyörû volt az erdõ, az esõ után. A kék háromszögjelzésnek, csak a két vége volt normálisan jelezve. Az 1 km-es ösvényen, talán két õsi jelzést láttam. A Maurer-kunyhóra hamar ráakadtunk, s már csak a célba kellett beérni. Ekkor már biztosra vettem, hogy a névlegesnél jóval hosszabb útvonalon is a célzárás elõtt fogunk beérni. A zöld romjelzésen leereszkedtünk a Vár-völgybe, majd jött a túra legmeredekebb mászása, a kiírás szerinti célba, a Csókakõi-várba. Fent meglepetésként ért, hogy a cél sehol. Sebaj. A kilátás kiváló, nem jegesek a lépcsõk, mint Hófejérke idején, tehát irány a vár legmagasabb pontja. Nézelõdés és fényképezés után elindultam lefelé, megkeresni célt. Szerencsére ismerõs kis túrázóba botlottam, aki útbaigazított. A Vár-völgy végében végre megtaláltam a célt is, ahol közölték velem, és másokkal is, akik a várban keresték a célt, hogy nem a kiírás számít, hanem az itiner. Mindenesetre nem lett volna rossz, ha annak az érdemi részén helyezik el az információt, és nem az elsõ oldalon, vagy a rajtban felhívják rá a figyelmet. A hiba kijavítására, már nem lesz alkalom, mivel utoljára rendezték meg ezt a túrát.
Miután a térképen megtaláltam a pontokat, a terepen már könnyû volt rájuk bukkanni. A rejtvényekkel nem mindig boldogultunk. Az ellátás nem érte el a 7 mérföldes tekergéseknél megszokott színvonalat, mindazonáltal kellemes túrának találtam. A 12 pontból 10-et kerestünk meg.
A Balatonfüredi TE honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2007-es événél megtalálható lesz „néhány” a túrán készült fénykép.