Északi Szivárvány - Új teljesítménytúra mozgalom!

Északi Szivárvány

 

A Hegyiember és Baráti Köre 2015-ben meghirdeti az Északi Szivárvány elnevezésű teljesítménytúra mozgalmat. A mozgalom célja, hogy a teljesítők megismerjék az ezerszínű és kevésbé ismert észak-magyarországi tájegységeket, kalandozzanak határon innen és túl.

 

A teljesítés feltételei:

 

2015-ben részt kell venni legalább 4 rendezvényen az alább felsorolt gyalogos teljesítménytúrák közül és teljesíteni a túra bármelyik résztávját.

 

július 18. Karsztvidék

augusztus 8. Erdőkövesd Challenge

augusztus 21. Abaúj-Hegyközi teljesítménytúra

szeptember 6. Lássuk a medvét!

szeptember 27. Tompa Mihály teljesítménytúra

december 5-6. Téli Zemplén és Zempléni Mikulás (egy rendezvénynek számít)

 

A fenti feltételeket teljesítő túrázó a nevezési díj (400 Ft) befizetése után kitűzőt és emléklapot kap.

Felhívjuk a figyelmet, hogy csak azok a túrák számíthatók be, amelyeket a túrázó teljesített, tehát a rendezőség által kiírt útvonalon és az előre megadott szintidőn belül járt végig. (Rendezői bejárás elfogadható, előzetes egyeztetés után. Rendezőnek az számít, aki a túra napján, a rendezvényen rendezői feladatokat lát el.)

 

Az igazolás módja és a díjazás átvétele:

A túrasorozatra előzetesen nem szükséges nevezni, a teljesítést a túrák igazolófüzeteinek, okleveleinek bemutatásával tekintjük elfogadottnak. Ennek időpontja és a díjazás átvétele a kiírókkal történő személyes egyeztetés tárgya. Jelentkezni legkésőbb 2016. január 10-ig lehet. A díjazásokat ezután készíttetjük el.

 

Információ:

Pető Sándor

06 (30) 511-5690

E-mail:

immolation@freemail.hu

hegyiemberesbaratikore@gmail.com

 

A kiírás megtalálható az alábbi honlapon: www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu

 

Élményekben gazdag túrázást kívánunk északi tájainkon.

 

Hegyiember és Baráti Köre