Túrabeszámolók

Bazalt 100 (102,3 km - 3511 m szinttel) sikeresen teljesítve 19 óra 30 perc alatt.

Zsinórban harmadjára teljesítettem ezt az egyáltalán nem könnyű megmérettetést. Érdekes, utólag néztem rá hogy 2022-ben csak 6 perccel mentem gyengébbet, 2023-ban pedig mindössze 1 perccel mentem jobbat :) Azt hittem az idei tempó pedig erősebb lesz jóval az előző éveknél, de úgy látszik akkor sem tétlenkedtem.

Hajnal 4 órakor Botos Istvánnal, és Ács Gabival indulunk Eresztvénybe a rajthoz. 5:40-re meg is érkezünk, így ügyes-bajos dolgaimat kényelmesen elintézhetem. Végül 6:25-kor indulok neki a túrának. Egy ismerős környékbeli futóval indulunk neki. Az első 4 km-t végigkocogjuk, bár a barlang átkelést kihagyjuk, biztonsági szempontból fölötte visz át a szalagozás. Somoskőújfalu után indul a nemulass föl a 725 m-es Karancs csúcsára. Itt mindenki a saját tempójában halad. Jól haladok fölfele, annak örülök hogy a nagy meleg előtt letudom a goromba emelkedőt. Attól viszont már itthon paráztam hogy milyen lesz a meredek lefele az Északi Zöldön, a lassan sima talpú cipőmben. Nagyon óvatosan haladtam immár egyedül. A lényeg sikerült, szerencsére megúsztam esés nélkül, nagy megkönnyebbülés.. Utolérem Istvánt és Ritát, akik ügyesen haladnak. 22 km-ig, a Nagyromhányi-kilátóig erősen himbálózik az útvonal le-föl a határvonalban. A kilátónál frissítőpont, végre van csomó ásványvíz, és nassolnivalók, gumicukorral. Kis oda-vissza rész, jönnek az ismerősök szorosan mögöttem. Andit megmentem a talpába fúródott tüskétől, és bízom benne hamarosan utolér, végül nem így lett :( Karancsberény településen számítottam a kisboltra, szerencsére nyitva volt. Vizem volt bőven, viszont még nincs olyan meleg, így egy üveges sört le is csavarok ott helyben, majd irány a hosszú aszfalton nagyon sokáig a P- jelzésen a Légrády vadászházhoz. Itt különféle kekszek, és végre szörp is található volt.

Ez után a szemeimet erősen meresztettem, mert tudtam hogy igen kacifántos a P- jelzés útvonala. Szerencsére nem tévedek, de többször az emlékezetem húz ki, jelzés híján. Mire boldogan leérnék a 37 km-nél levő Karancsalja sportpálya nevű pontig, egyszer csak fura módon kilyukadok egy erdő szélére. Gyanút fogok, valami nem stimmel. Előveszem a térképet, és látom hogy jól letértem az útról, valami kanyart nem vettem észre, így pont kihagytam a frissítőpontot, és az út folytatásán vagyok. Ciki, nem ciki, visszafele futok, és fordítva érek oda az ellenőrzőpontra. Előtte a pontról már helyes irányba távozó nagy csapat csodálkozik honnan jövök. Sebaj, megérkeztem ez a lényeg. Jutalmam szuper lekváros kenyerek, pogácsa, és szörp. Kicsit le is ülök mert fogytán az energia. Feltöltekezvén immár a jó úton haladok, de a réten le kell ülnöm, mert fura érzés van a jobb nagy lábujjamban. Mint ha egy tüske lenne benne, de levéve a zoknit egyszerűen nem lelem.. Sokáig zavart is, párszor még meg kellett állnom, de nem értettem mi lehet a gond. Itthon átnézve egy szó szerint minimális tüske fúródott bele a kis lábujjamba, amit csak tűvel tudtam kioperálni. Na így mentem még 66 km-t..

Élesen visszafordulva immár a S- jelzés a társam, ahol hamarosan utolér futva Fridrich Laci. A kilátó oda-visszája után utol akart érni, ez sikerült is. Innentől Lacival egészen a túra végéig együtt mentünk. Salgótarjánba érkezünk, én folyamatosan mondom Lacinak mire számíthat útvonalügyileg, és hol vannak vízvételi lehetőségek. Például máris itt. Egy közkútnál mosdunk meg igen rendesen, majd a szembe levő dohányboltba beugrok egy feketeribizlis-limeos mentes sörre. Hamarosan Laci is így tesz, és hoz egy literes kólát is, amit leülve egy lépcsőn jólesően elfogyasztunk. Feltápászkodván mondom neki hogy most egy nehezebb rész jön, a levegő állni fog, és hosszasan emelkedik az út a kohász kék jelzésen a Pécs-kő nyergébe. Ez pontosan így is történik, de közben jókat trécselünk múltról-jelenről-jövőről. Felemelkedvén a nyeregbe a főszervező hölgy vár minket itt meglepetés pontként. Számítottam rá, minden évben szokott lenni, bár tavaly túl gyors voltam és akkor még senki sem volt itt. Most viszont megállunk, jéghideg sört kapunk, és kólát. Nasik is vannak, abból is elveszek párat. Hú ez nagyon jól esett! Könnyedén fel is mászunk a Pécs-kő 543 m-es csúcsára, ahol kódot jegyzetelünk.

Ez után a P-háromszög jelzésen kocogunk tovább, figyelvén, nehogy az éjszakai S- jelzésre keveredjünk rá. Ponyipuszta után már irgalmatlan meleg lett, nagyon vártam hogy visszaérkezzünk Eresztvénybe 60 km-hez. Előtte viszont a P- jelzésen mászni kell hosszasan. Lacinak mondom hogy éjszaka is itt kell majd jönni, nem túl jó hír.. Megmutatom a Boszorkány-kői P3-ög elágazást, de nekünk most még a P- a mérvadó. Elérkezünk a Dornyai th-hoz, ahol egy jéghideg forrás önt lelket főleg belém, és meg tudom tölteni a flakonokat, alapos arcmosással egybekötve. Végül visszaérkezünk Eresztvénybe, ahol 57,6 km-nél járunk (nekem ez akkor is mindig 60 :) Végre megehetem az itt hagyott (depózott) paradicsomos húsgombócos konzervemet, mellé krumplival. Szuper jól esik. Közben itt van a nagy csapat is, akikkel még Karancsaljánál találkoztam amikor benéztem a jelet. 22 perc pihenés után Lacival indulunk tovább, a többiek pár perccel előttünk. A Somoskői várba nem kell felmenni, előtte egy múzeumnál írjuk föl a kódunkat, majd lejjebb egy közkútnál ismét nagy mosdás a dögmeleg miatt. Ez után a Közép-bánya tó előtt 61 km-nél érjük utol a többieket. Kis Szvetlanát, Harrer Tamást, Kovács Ádámot, Szepesi Richárdot, és a hatvani Szabó Attilát. Mivel a tempónk teljesen megegyező, így Laci szavával élve bandázunk sokáig innentől :) A frissítőponton van kalciumos és multivitaminos plussz tabletta, egyből feltuningolom a vizeimet. Érdekes ecetes chipset is kóstolhattunk, és megcsodálhattuk az igen szép tavat. Ez után a minden évben baki megint megmutatkozik. Ismét van szalagozás, de arra mutat amerre a rövid táv megy. Ami nem lenne baj, ha lenne eligazító tábla hogy melyik táv merre. Szerencsére az előző két évről berémlett (első évben el is tévedtem), így a helyes S-négyzeten haladunk nyílt részen át a Réti-keresztig, ahol megint van nasi és víz. Rónafalu, majd Rónabánya településeken áthaladva intenzívebb mászás jön a Szilvás-kő csúcsára, ahol kódot jegyzetelünk, és megcsodáljuk a pompás panorámát. Megpendítem hogy ha ügyesek vagyunk leérhetünk lámpa nélkül 72 km-hez Bárna településre, és akkor túléljük a benőtt, borzalmas S-négyzetet. Bizony ügyesek voltunk, nagyon szépen mozgott mindenki a csapatból, és kocogva haladtunk. Egyre biztosabbá vált hogy leérünk lámpa nélkül. Annak extrán örültem hogy a S-négyzet idén le volt kaszálva, így százszor kényelmesebben tudtunk rajta haladni mint az előző években. Persze azért a S-kerékpárút jelzésen továbbra sem bringáznék, csak ha szánt-szándékkal akarnék defektet magamnak. Leértünk a településre, jutalmunk frissítőpont. Én vajas kenyeret majszolok uborkával és paradicsommal. Kóla is van, szörpök is, szupi! A többiek rendelnek sört is, hogy ha 4 km után visszaérkezünk ugyan ide legyen az is. Eleinte én is kértem, de végül visszakoztam, féltem hogy a sötétben bekómázok tőle. Úgy is van itt kóla, majd azt nyomatom inkább. Tovább haladván hamarosan felkerülnek a fejlámpák, és a kohász kék igen benőtt útvonalán rambózunk, vagyis törjük az utat. Később élesen a K-háromszögre fordulván rövid, de erőteljes emelkedőn érünk fel a Nagy-kő 522 m-es csúcsára, ahol kódot írunk. Lacival kimegyünk a pár lépésre található kilátásig, így sötétben is varázslatos a táj. Ez után nem győzünk kocogni a többiek után, és csak a hegy alján érjük őket utol. Közben felélénkültek a lódarazsak, többen beszámoltak a dögökről akik éppen elől mentek. Kis tanakodás, megvan a jó út, és irány vissza Bárna. Megint frissülhetünk, szuper. Nagyon jól esik már leülni a székbe az az igazság.. Mindenki elfogyaszt mindent, irány tovább. A K- jelzés másik ágán haladunk, egy rét szélén balra kell menni, a többiek kérdezték honnan tudom. Szerencsére nyugodtan válaszolhattam hogy rutinból, mert tényleg így volt. Az igen erős emelkedőn Lacival kicsit gyorsabban haladunk, és ellépünk a többiektől, de csak minimálisan. Szőröspusztára lekocogván immár a S- jelen van jéghideg kóla a ponton, juhúú. Már 82 km-nél járunk. Kicsit időzünk, de alig 2 percre rá megjönnek a többiek is. Átadjuk a helyet, hadd pihenjenek ők is kicsit, mi addig tovább indulunk. Bizony nem könnyű rész következik.. A Kota-hegyre fel, majd utána a Somlyára. Szerencsére jó passzban vagyunk. Most Laci megy elől, én meg loholok utána. Közben a lódarazsakkal is küzdünk. Mondom Lacinak ne hadakozzon velük, mert még agresszívebbek lesznek, csak kapcsoljuk le a lámpát. Visszaérkezünk a Pécs-kő nyeregbe, és bizony a kedves főszervező által elrejtett ásványvizeket megleljük a fa mögött, és megcsapoljuk őket intenzíven.

Alig telik el 2 perc, mire indulunk meg is jönnek a többiek. Tyűha, igen gyorsak ők is. Most csak a Pécs-kő mellett megyünk el, ez után az egykori sípályán galoppozunk lefele. Ha az itiner nem írná soha nem jönnék rá hogy ez anno sípálya volt. Ismét megérkezünk Salgótarjánba, de most korom sötétben, és a másik végére. Hamar megleljük a Velosport kerékpár és túraboltot. Tavalyi hibámból tanulva, most tudom hogy az út túloldalán a garázsnál lesznek elrejtve a vizek, és a kód. Megleljük, kicsit leülünk, előveszem a még itthoni szendvicseimet, így 93 km után jó lenne ha elfogyna :) Kis városi etap a kórház mellett, majd ismét erdőség, és P- jel. Emelkedik az út folyamatosan, de nem vészes. Visszaérünk a nappali útvonalba, itt már intenzívebb a dőlés szög, de aztán a P-háromszöget elérve a Boszorkány-kőre teljesedik ki igazán a durvulás. Kapaszkodok fától-fáig, a cipőnek nulla a tapadása, az út törmelékes. Laci is küzd, alig várja a végét. Egyszer az is eljön, felírván a kódot gyorsan kortyolunk is vizeinkből, majd haladunk tovább, mert alig 700 m-re van a következő kód, a Salgóvár tetején. Felszenvedjük magunkat a lépcsősoron, majd meglelvén a kódot immár végig lefele visz az út. A rövid oda-visszán szemben jön a nagy csapat, nem sokkal vannak mögöttünk. Lefele már végig futunk, a Dornyay háznál most nem kell a forrásvíz, mindjárt itt a cél! Végül 102 km után hajnal 1:55-kor beérkezünk, a többiek 8 perccel utánunk. Lacival pacsizunk egyet, örültem a társaságának!

A célban finom instant levesek, virslik, és megannyi snack várt minket. Szuper jól esett fáradt testemnek a kalóriapótlás. Pont 2 óra múlva meglepetésre beérkezik Botos István is, nagyon szép időt ment! Alig fél óra múlva indulunk is, így szerencsére igen hamar hazaértem, és a majdnem teljes vasárnap az alvás jegyében telt nagyrészt. Köszönöm a szervezőknek ezt a szuper túrát, és hogy ismét felfedezhettem ezt a csodás tájegységet!

Bazalt 100 (102,3 km - 3511 m szinttel) sikeresen teljesítve 19 óra 29 perc alatt.

Egyik (ha nem a) legnehezebb százasunk, de tényleg! Pedig a paraméterek alapján elsőre nem is tűnik így.

Péntek délután Salgótarjánban éjszakáztam a Kis Rigó Vendégházban, hogy jobban sikerüljön rápihenni a túrára. Meglepetésre ismerősökbe botlottam itt is bele, akik szintén így döntöttek.

Szombaton végül 6:15-kor indultunk el Orsival. Az első 4 km végig sík részen vitt, az egykori Somoskői kőszállító vasút megszűnt vonalán. Egészen Somoskőújfaluig kocogtunk, közben jól elbeszélgetve ismerősökkel akik szintén így döntöttek idáig. Itt ásványvízzel kínáltak a szervezők, és Harrer Tomi finom juhtúrós sütijének sem lehetett nemet mondani. Ráadásul most minden energiára szükség lesz, ugyanis kapásból a túra legmeredekebb, és legnehezebb emelkedője következik föl a 729 m-es Karancs csúcsra, ami egyben a Karancs-Medves hegyvidék legmagasabb pontja is egyben. Lihegve caplatunk fölfele, szerencsére a korai rajtnak köszönhetően a nagyobb meleg még nem ér el minket. A csúcs meglátogatása előtt kötelező kitérőt kell tennünk a Kápolna-hegyre, ahol kódot jegyzetelünk. Ez után már tényleg a Karancs a következő alig 1 km-en belül. Felérvén a csúcsra, van akinek még arra is maradt energiája hogy a kilátóba fölmenjen, nekem momentán semmi. Na de kaptunk müzliszeletet, és irány lefele. 14 km-en keresztül az Északi Zöld a követendő útvonal. A csúcsról lefele borzasztó meredek és csúszós, az utolsó pillanatban mentek egyet egy jókora esés elől. Közben felsejlik a Palóc Lefagysz, amikor a túra vége fele már remegő lábakkal másztam meg az ellenkező irányból ezt a brutalitást. Letudva a kemény lefelét, himbálózásba kezdünk, és gyakorlatilag a Nagyromhányi kilátóhoz végig így is haladunk, észrevétlenül gyűjtve a szinteket. 22 km-nél jártunk.

Itt élő pont volt, korlátlan ásványvíz, szőlőcukor, ropi, és gumicukor az ellátás. Közben már piszkosul meleg lett. Úgy döntöttem csak az egyik flakonomat töltöm meg. Közel van Karancsberény, ahol tavaly is nyitva volt az élelmiszerbolt, majd ott veszek kólát. Kiérvén az erdőből Kovács András és Kiss Laci tart velünk, gyakorlatilag a túra elejétől hol együtt megyünk, hol látótávolságon belül. Elkocogok a tűző aszfalton a boltig, de meglepetésemre ki volt írva hogy tavaly decembertől végleg bezárt. Na fiam, most mi lesz? Tavalyról tudtam hogy 5 km múlva egy vadászháznál volt víz meg szörp. Viszont ez nem azt jelenti hogy most is így lesz. A P- jelzés balra elkanyarodik, innentől 17 km-en át ezt a jelet kell követni. A sarkon meglátok egy kerti csapot és egy bácsit. Nem vagyok rest vizet tarhálni, hátha a vadászháznál nincs, és akkor a maradék fél literrel meg vagyok lőve. Szerencsére kedves volt a bácsi, és hideg vizet töltött. A többiek is követték ezen megmozdulásomat, ráadásul a végén kaptunk egy másfél literest is, amit végül úgy döntöttünk Andrással és Orsival hogy a fejünkre öntjük megosztozva, hú de szupi érzés volt. Na de alig pár percre a az élelmiszerbolt meg tárva nyitva volt. Ezzel nem számoltam, mert tavaly meg zárva volt hasonló időtájt. Akkor hát ide is beugrok. Víz mellé, jöhet a kóla!

Felfrissülve indulunk tovább az égető 5 km hosszú aszfaltnak legalább. A Légrády vadászháznál ismét élő pont van. Patakban hűtött víz plussz tablettákkal, győri édes keksz, ropi, és "párakapu" várt minket, ami kifejezetten invitált egy kis maradásra.

Továbbra is a P- jelzés a követendő. Tudtam tavalyról, hogy odafigyelős rész jön, mert össze-vissza kanyarog az út, a jeleket meg nehéz észrevenni. El is tévedtek páran, így mire 37 km-hez, Karancsalja szélére értünk, egész sokan lettünk hirtelen. Orsival kivégezzük a bodzaszörpöt, én pedig mennyei lekváros kenyereket tömök magamba ezerrel. A pontőrök igen kedvesek, még útközben el is viszek egy lekváros szendvicset ami még jó pár km-en emlékeztet az ellenőrzőpontra. A hosszabb menet után S- jelzésre térünk, és így érünk le Salgótarján központjába. Közben ismét utolérjük Annát és Lacit, akikkel kicsit együtt megyünk, majd a hatalmas hőség miatt Orsival leülünk inkább a központba. Én egy gyümölcsös sört, és egy müzliszeletet rejtek el magamba azonnal, mert kicsit megkongott a vészharang. Tudtam hogy ez után pokoli meleg rész jön, tavaly Fullmann Janival is küzdős volt fölfele, pedig akkor ennyire nem volt meleg. A Kohász Kék jelzését követve emelkedünk egyre följebb. Lassabb tempót terveztem, de hajt a lábam :) A Pécs-kő nyeregbe érve mondom Orsinak hogy tavaly milyen szupi volt a meglepetés frissítőpont itt, most sajnos semmi :(

Még egy kis mászás már a S-n, és végre felérünk a Pécs-kő 543 m-es csúcsára. A kód picit lejjebb volt, a legtetejére most nem másztunk ki, lesz még itt bőven szép kilátás. A P3-ön haladunk óvatosan lefele egy igen szép, ámde technikás rövid szurdokban. Ez után leérünk ismét a dögmelegben Ponyipusztára, de előtte azért pár kutya jól megugat minket, szerencsére nincs gond. A P3 P- elágazásban megjelenik Anna és Laci mögöttünk, kitértek a temetőbe vízért Andrással együtt, de ő csak 58-nál ért minket utol. Annáékat elengedjük, hosszú az emelkedő a P-on, nincs kedvem most erősebben menni egyáltalán. Végül ezen a jelzésen érkezünk meg 58 km-hez ami egyben a rajt-cél, az Eresztvényi Geopark. Csábító lehet az itt maradás, autó, ágyak, büfé.. Jó páran éltek is vele mint kiderült. Eddig 9 óra 45 percet jöttünk, kerek 16 órára voltunk itt.

Első dolgom hogy a rajtban itt hagyott konzervemet megegyem, még hidegen is sok energiát adhat. Aztán vettem egy kólát meg egy gyümölcsös sört, utána pedig pici relax. Végül pont fél óra pihenés után megyünk tovább Orsival. Még mindig nagyon meleg van. A Petőfi-kunyhó kódja után utólag Drabik Kriszta mondta hogy a Bakancsos söröző teraszán is volt egy kód. Ezt nem tudtuk, de ott mentünk el amúgy a söröző mellett. Hogy mi értelme volt ennek a kódnak nem tudom, amikor a kunyhóhoz így is el kell menni mellette. Tájékozódós szakasz jön, kiemelten figyelem a telefonos térképemet, P-kerékpárút, majd Z-tanösvény. A Középbánya-tó következik, a pontőrök dícsérnek milyen korán itt vagyunk. Vizet töltünk, majd haladunk is tovább. Megtévesztő szalagozás vinne el minket rossz irányba, de szerencsére rémlik tavalyról hogy az a rövid távé. Mondjuk azért elfért volna pár tábla, kíváncsi vagyok hányan nézték be. A Réti-keresztnél (65 km) is élő pont van, a hosszú nyílt tisztás után jól esik a finom szörp, és a nápolyik. Lekocogunk Rónafaluba, majd jelzetlen aszfalton kötünk át Rónabányába. A Szilvás-kő 628 m-es csúcsa következik, a végén a S3 igen megdolgoztatja tüdőkapacitásunkat, de cserébe gyönyörű kilátással ajándékoz meg minket a természet, a kód feljegyzése után. Igazából egy nagyobb vágyam volt, hogy a Bárna faluba leérkező S4 jelzést még világosban abszolváljam. Hogy miért? Ez az út egy katasztrófa. Benőtt, csalános, köves, egy nyomtávos, hosszú. Amin tavaly is meghőköltem, de idén valamiért még jobban, hogy ez az út S-kerékpárúttal is van jelezve. Sajnos a Kedves Olvasók nagy része nem tudja milyen volt ez az út, de esküszöm aki ezt felfestette kerékpárútnak, egy nap mindössze csak kétszer zavarnám föl-le itt, nem többször. Azt hiszem utána azonnal szürkézné is le. Mindegy, a legfontosabb hogy sikerült világosban 72 km-hez érni, Bárna faluba. Itt a központban élő pont üzemel. A finom vajas kenyerek mellett paradicsom, és uborka is volt, na meg ásványvíz. Kellett most nagyon az energiabevitel, mert ez a S4 eléggé felőrölt, és jön a nagy meredek fölfele hamarosan a Nagy-kő 522 m-es csúcsára. Hátulról kerüljük meg a hegyet, és végül az igen meredek K3-ön érünk fel a tetejére. A kód kicsit lejjebb volt, de mondtam Orsinak ezt a pár métert tegyük meg, cserébe gyönyörű kilátásban volt részünk. Itt tényleg szusszanni kellett, még pedig azért is, mert lámpa nélkül sikerült az idejövetel, viszont lefele a 3-szög másik ágán már kelleni fog a pilács. Elég horror ez a lemenetel, de legalább szerencsére nincsenek lódarazsak mint tavaly. A jelzés vége fele viszont egyszer csak véget ér az út.. Na most mi van? Megint elő kell venni a térképet. Egyenesen jelöli, na de ott emberméretű csalán van. Pedig arra.. Közben szembe jön Balázs és Helga, mondom nekik hogy rossz felől jönnek, de Balázs inkább leteremt hogy menjek már, mert épp szarrá csipkedik a csalánok :) Mire innen kiértünk mi sem voltunk ezzel másképp, és mint a bolhás kutya, össze-vissza vakarózva érünk vissza ismét Bárnára. A jó viszont hogy a frissítőpontot ismét érintjük, így után lehet tölteni a folytatásra.

Igazán tájékozódós rész jön, főleg a rétre felvivő bal kanyart kell megtalálni, na meg hogy magán a réten merre. Ha ez meg van, onnantól nyugisan lehet haladni a K-en, majd akár kocogni a S-n egészen Szőröspusztáig (82 km). A pontőrnél jégkockában úszó kóla volt, illetve jó kis nasik. Itt le is ültünk egy 10 percre. A következő rész nekem olyan soha véget nem érő volt. Mindig csak másztunk és másztunk.. Először a Kota-nyeregbe találtuk meg a kódot, majd a Somlya 584 m-es csúcsa volt terítéken. Próbáltunk ez után lefele még kocorászni több-kevesebb sikerrel, aztán ez így is maradt a végéig, inkább nagyrészt gyalog. Ismét felmászunk a Pécs-kő nyeregbe mint nappal, csak másik irányból. Szomorúan mutatom Orsinak hogy tavaly melyik fánál voltak elrejtve az ásványvizek a szervezők részéről. Nekünk semmi sem volt most sem, viszont a később utánunk jövőknek állítólag már kitelepült egy frissítőpont. De jó nekik. A Pécs-kőnél most csak egy kódot kellett lejjebb felírni, majd irány a S- bozótos rettenet lefeléjén az egykori sípályán. Na az már jó rég volt sípálya... Kifejezetten elfáradtam mire leértünk ismét Salgótarjánba. Nincs energiaitalom, na most egyet meg tudtam volna inni. A Velosport kerékpárbolthoz érkezünk, kódot nem lelek (itiner olvasás luxus volt sajnos), így nyomunk egy fotót a boltról, majd leülünk. Én matekozok, van még 10 km, és kb fél liter vizem. De ha a kódot megleltük volna ott volt csomó ásványvíz, megspórolhattam volna magamnak ezt a hulla fáradtan való matekozást (ezt is Kriszta mondta el utólag a célban). Innen sokáig P- jelzés, el a helyi kórház mellett, majd hosszú emelkedő. Terelem gondolataim, most nem itt járok, másképp nyomasztó lenne ez a hosszú rész. A P-rom jelzés leágazását viszont már nagyon vártam. Szerencsére tudtam hogy a Boszorkány-kőhöz brutál meredek visz föl, így nem ért meglepetésként. A fáradtságos időszak után megfontoltan, de gond nélkül értem fel a tetejére, ahol meglátva a panorámát, és érezve a lágy szellőt, fittebb is lettem hamar. Úgy gondolom ez a leges-legszebb panoráma a Karancs-Medves hegységben. Utána pedig az, ami ez után 700 m-re következett, a Salgóvár leges-legtetejéről. A kód is ott volt, a végén a lépcsőn már úgy mozogtam kb. mint egy reumás csiga. Még jó hogy volt korlát. Innen viszont már csak 3 km a cél, végig lejtővel. Majdnem végigkocogjuk, ahogy még épphogy megy, majd vasárnap hajnal 1:44-kor érkezünk be a célba, ahol az első hármas beérkezőknek (Csabi, Anna, Laci) gratulálunk, majd utána mi következtünk.

A célban több fajta ízesítésű porleves, és virsli várt minket, pogácsák, nápolyik, és kenyerek társaságában. Kis beszélgetés a többi beérkezővel, majd jóízűen lefekszem a célban levő kanapéra ami sokáig rabul is ejtett, néha el-elszenderedve. Ez tényleg egy kemény túra, első százasnak nem ajánlom, de aki már ment párat, az rengeteg örömöt, és gyönyört fog látni, ami el fogja fojtani a sajgó térd és vádlifájdalmat :)