Túrabeszámolók

Éjszakai Gyermekvasút Nyomában 20 km - 890 m szinttel - 4 óra 45 perc alatt.

Másnap este az Éjszakai Gyermekvasút 20-ra még elmentem, immár 11x-es teljesítő lettem ott is. Végig egyedül mentem, 20:30-as indulással. A tömegből szerencsére szinte semmit sem érzékeltem. A 2:30-as vonatot simán elértem, kb 1:15-re érkeztem be, így maradt idő még a célban dumcsizni kicsit az ismerősökkel is. A legjobb sztori az volt hogy a Normafa állomás után a Z-körséta elején utolértem három fiatal srácot, igen szépen mozogtak így a vége fele. Csatlakoztak hozzám, bácsi lettem vagy 1 órán át, kérdezgettek csomó dolgot a túrázással kapcsolatban, én meg mint a jó apuka mindenre ügyesen válaszoltam :) Azt nem mertem mondjuk elmondani hol voltam 1 nappal előtte mert úgysem hitték volna el :)

100 Míl Krajom Malych Karpát (100 MKMK) - 225 km - 8225 m szinttel - 52 óra 22 perc (abszolút 2. helyezés).

Immár nyolcszoros teljesítője lettem ennek a nagyon durva megmérettetésnek. Mindig a leghosszabb távot sikerült teljesítenem.

Pénteken már hajnal 4 órakor ébren voltam. Most Komáromba kellett levonatoznom, ott vett föl Feri és Mariann, majd együtt suhantunk le Chtelnicára, ahol a rajt, és egyben cél is volt. Volt egy lassabb, és egy gyorsabb csoport rajt. Az egyik 12:00-kor, a másik 13:30-kor indult. Én utóbbival tartottam, így bőven volt időm mindent átnézni, összepakolni, eldepózni. Közben rengeteg ismerőst köszöntök, majdnem mindenkit ismerek akik itt vannak.

 

Végül 13:30-kor elindul az én rajtom is. Lassan, óvatosan kocogva indulok neki a távnak. Irgalmatlan meleg van, szó szerint fáj menni érzésre is körülbelül.. Végre 2 km után elhagyjuk a települést, és kicsit kiemelkedünk az erdőszélre. P-, majd saját jelöléseken érkezek meg a Vytok nevű kis faházas pihenőhelyre, amit ezen kívül bízom benne még kétszer is érinthetek. 9 km-nél járok, ki vannak téve vizes kannák, jól esik kicsit utántölteni, bár elég meleg a hőfoka, de mégis csak folyadék. Innen jön egy kisebb emelkedő a S-n, el is maradnak a sporik mögöttem, és egyedül haladok egy darabig. Az első frissítőpont 16,2 km-nél volt, ahova 2:14 alatt érkeztem. Snackek voltak, sós-édes dolgok, kofola-kóla-izó, stb. Mindenki megtalálhatta a számítását, kinek mi válik be. Irgalmatlan meleg van, de irány tovább most egy jó 5 km-en át a P-on. Ami fura, hogy eddig nem volt kódos-filces-ragasztós ellenőrzőpont. Tavaly már kettő is volt ennyi km alatt. Akkor az volt a feladat, hogy 70 rubrika volt feltüntetve (majd rosszul lettem először), és betűket kellett megkeresnem, amik mondjuk szépen ki voltak jelölve. Szerencsére volt olyan ami több számhoz is tartozott. Pl egy "A" betűt lehetett mondjuk a 21,34,45,67-re beírni, és így tovább. Most viszont nem értettem miért nincsenek ilyenek eddig. Valószínűleg magamtól soha az életbe nem jöttem volna rá hogy idén mi a feladat. Szerencsémre, előttem egy futólány, Nela fura módon a turistatábla hátulját fotózza. Motoszkál bennem a kisördög hogy mi van ott, és akkor egyszer csak meglátok egy pici sárga pöttyben, egy fekete számot (fényképeim között feltöltve). Na neee.... Jól kifaggatom Nelát, ő mutatja hogy kaptunk egy külön papírt, ahol meg vannak jelölve a nevek (persze az hogy hol, az nem, így lehet térképészkedni eszeveszett módon, vagy rutinból meglelni mint én párat később) hogy hol vannak a pontok. Ha jól látom már hármat ki is hagytunk, de most komolyan, ilyen gagyi lesz végig az egész?

Szerencsére Slavo nem veszi véresen komolyan ezt, de nagyon kíváncsi lettem volna hogy valaki megtalálta-e mind, tuti nem..

Ezek a kis pöttyök, persze a leglehetetlenebb helyeken voltak elrejtve. Turistatáblák hátoldala, tájékoztató táblák hátoldala, csúcsdobozok alatt (!), jobb esetben az útvonalon egy fán, aztán ha szerencséd van épp arra nézel. Na mindegy, sajnos elég hamar demotivált lettem ez ügyben, de később már egyre ügyesebben megleltem ezeket a papír alapján, ahol meg harmadjára sem találtam semmit körbejárva, ott inkább fotóztam.

Tavalyról tudtam hogy az akkori igazolás pontosan melyik fa hátoldalán volt, észre is veszem, megmutatom Nelának. Azért ezt is lefotózom, de illett volna levenni már.. Hamarosan utolérem Ferit és Mariannt, akik szintén nem értik hogyhogy nem volt eddig pont. Elmagyarázok mindent, és hát persze ők is igen dühösek maradnak. Kicsit beszélgetünk, majd utolérem Vit Randyseket. Ő megtalált még kettő pöttyöt, kértem légyszi mondja meg melyikeket, hiszen jártam ott. Ez után tollal le is igazoltam. Feriék is így tettek. Na, kicsit le kellene nyugodni nekem is, erre pont alkalmas a P- kellemes lejtője a Raková völgy irányába. Tudtam hogy hamarosan lesz jobbra egy forrás, alig vártam ideérjek. Hatalmas fürdést rendeztem, na meg persze folyadék utánpótlást vételeztem. Közben beinvitáltam a mögöttem érkező Petrát és Pavlát is a kissé eldugott forráshoz. A hosszú aszfalton a kocogás-gyaloglás kombinációt választom, de még így is jelez a szervezet hogy vissza kellene venni. Érzésre dehidratálódtam, és feszül a lábam is. 31 km-nél érem utol Adrit, Zsoltot, és Attilát. Velük maradok egy darabig, hadd fussanak csak el a cseh leányzók. Sokkal jobban esik a nyugisabb tempó most, közben dumcsizunk is bőven. Megcsodáljuk Sokolské chaty kis üdülőövezetét gyönyörű házakkal, kertekkel. Megint lelek egy régi kódot a fa mögött, ez sem lett leszedve, de így legalább a többieknek megmutatom hogy volt az igazolás tavaly. Szerencsére a mostanit is megleljük egy turistatábla hátoldalára ragasztva. Felkapaszkodunk egy dombocskára, közben égmorajlás csapja meg fülünket. Bízunk benne elkerül minket a zuhé, szerencsére így is történt. Felérvén a tetőre elbúcsúzok a többiektől, sikeres teljesítést kívánva, és kocogva robogok Bukováig, ami előtt még Blankát csípem el, aki itt még egész jól mozgott.

A frissítőpont a szokásos helyen, 39 km-nél, egy ház teraszán volt berendezve. Ismét rengeteg finomságból lehetett választani, ráadásul még igen finom levest is kaptunk. Sokan itt pihentek, hosszabb-rövidebb távosok, illetve már volt is jópár feladó. 6:01 alatt értem ide. Tavaly 5:16 volt, akkor piszkosul ment a szekér, és a végén is nagyon jó időt mentem. Nem baj, az akkor volt, ez meg most van. Nagyon fel kell itt töltekezni, mert a következő élő pont csak 28 km múlva lesz, és addig akad szint is rendesen, például tovább indulván egyből a Záruby 767 m-es csúcsa. Saját jelzéseken kellene haladnom, de ez érdeklődés hiányában elmaradt. Még jó hogy leszedtem a térképet. Itt jegyezném meg hogy sajnos a saját jelölések az előző évekhez képest borzasztóan gyengék voltak, ahol egyáltalán voltak. Alapvető elágazásokban nem volt semmi, volt olyan hogy a széles utakról tüskebokros benőtt részekre kellett áttérni, semmi de semmi nem jelezte ezeket, szóval folyamatosan figyelni kellett a telefonomat, és az élő pontokon az első dolog hogy rátenni a töltőre, nehogy lemerüljön. Az előző évekről emlékeztem amúgy a jelzetlen útra, és így értem bele a P-ba, ahol megálltam immár lámpát kapcsolni, 42 km-nél. A Záruby mászása türelemjáték, sziklás, nehezen haladható rész ez, főleg sötétben. Néha meg is álltam, mert hátrafele igen szép panoráma mutatkozott. A csúcs előtt nem sokkal igen sok embert értem utol, nem tudtam ki melyik távon van, de a két cseh lányt is befogtam.

Megleljük a kis pöttyöt a csúcsjelző táblán, majd igen meredek lefele jön a Z-ön. Hamar ellépek mindenkitől, pedig a cipőmnek már szó szerint szinte talpa sincs, csillapítása meg nulla. Végre jól lehetne haladni a Z-n, ha valamiért nem szemétkedne a vádlim. Betolok egy magnéziumot, kicsit jobb lesz, de inkább maradok az óvatos kocogásnál egészen Jahodníkig. Fotózom a kódot, megjönnek a cseh lányok, szólok nekik óvatosan közelítsék meg az igazolást, mert egy hatalmas pók "őrzi" a kódot. Amúgy ez több helyen is így volt. Pár km után a S-n intenzív emelkedő következik a Cierna Skala 662 m-es csúcsára. Lihegek a csajok után, akikről kiderítettem hogy a 225-öst nyomják. Egy srác van még velük, azt hittem együtt mennek, de nem. Igen kemény mászás után gyönyörű a panoráma, látunk jó mélyen két fejlámpás alakot jönni. Pötty megvan, kocogás lefele. A következő településig (Plavecky Mikulás) picit elléptem a többiektől. Azt tudtam hogy egy életmentő söröző van a településen, és hogy tavaly nagyban nyitva volt. Idén mondjuk már majdnem éjfél volt mire oda értem. Hatalmas szerencsém volt, ugyanis két perc múlva szó szerint zárt a hely. Bár üdítőt már nem kaptam, de a flakonjaimat feltöltötték hideg vízzel, ami nagyon kellett, mert alig volt nálam már valami, és még jóval odébb volt a 67 km-es ellenőrzőpont.

Le is ülök a kinti padra, addig pikk-pakk bezár a hely, én pedig egy sport szeletet majszolok el végre megpihenve. Megjönnek a csajok, nagyon nem boldogok amikor mondtam hogy gyakorlatilag egy perce zárt be a hely.. Azt nem közöltem hogy nekem szerencsém volt. A következő igen durva, és soha véget nem érő emelkedő a Z- jelzésen a Jelenia hora, majd a Javorinka csúcsok megmászása volt, egy bányaperem szélén. Tavaly ez után túlfutottam a jelzetlen elágazáson, most navigálok, nehogy elrontsam. Az Amonová luka elágazástól végig K- jelzés a frissítőpontig. A Báborská hegy után brutál meredek lefele jön, ebben a cipőben minden lépést háromszor megfontolok. A Plavecky hrad kastélya előtt lódarazsak gonoszkodnak, lámpa le, majd fel, ezt játszom vagy háromszor. Szombaton hajnal 2:01-kor, 12:31-es menetidővel megérkezek a 67 km-es pontra, Plavecky Podhradie-be. Itt érem utol a korábban induló, de jól haladó Márkot, és a velem egy időben induló Lydiát. Most nagyon kell a pihenés, mert tudom mi vár rám innentől..

A pontőröknél ismét van minden finomság, például virslit is majszolhatok. Én kb 40 percet töltök a ponton, de tudom hogy a következő frissítőpont csak 31 km múlva lesz, teli durva emelkedőkkel. Sajnos már sok éve így van a túrán hogy nagyon kevésnek érzem darabszámra a frissítőpontokat.. Régebben volt Jahodníknál, és Smolenice vasútállomásnál is, ami éppen eszembe jut.. Márkkal haladunk tovább, következik a túra egyik legmagasabb pontjának, a Vápennának a (747 m) megmászása. Nem is cifrázik sokat a jelzés, komoly emelkedőbe vált, és ismét egyedül haladok tovább. Közben elmellőzöm Lydiáékat, akit sajnos nem látok már többet a túrán :( Felérvén nem lelem a kis pöttyöt, valami van az itinerbe írva, angolul megtudakolom egy sráctól hogy a csúcsdoboz aljára van ragasztva. Na jó, magamtól soha nem jövök rá, de legalább így megvan. Mindig megállok itt picit kilátást csodálni, majd irány tovább lefele a P-on a Solosnická Dolina felé. Jó hosszú, olykor erőteljes lejtő visz le a völgybe, de sok kegyelem nincs, mert pár száz méter után jön a túra talán legmeredekebb emelkedője a Velky Peterklin 587 m-es csúcsára. Egy térképen is nem hivatalos, de a valóságban létező K-jelzésen kell szó szerint toronyiránt fölmászni igen hosszan. Voltam már erre jópárszor, de soha nem akar eljönni a teteje. Mikor azt hiszed ott vagy mindig beléd rúg még egyet. Csak érjek végre fel, alig várom leülhessek kajálni valamit, meg inni, de azzal iszonyú óvatosan kell bánni, mert frissítés sehol.. Huhh, végre a toronynál. Pötty meglelése után lerogyok frissíteni, majd kb negyed óra múlva saját jelzéses rész következik lefele, majdnem olyan toronyiránt mint fölfele volt. Szerencsére még pont sötét van, és vannak jelzések, de a cipőm nem létező tapadása miatt a gyök kettő nagy szó ahhoz képest ahogy haladok. Csoda, de esés nélkül megúszom, ennek jutalma pedig hogy eltehetem a fejlámpát így 77 km után. A Badura elágazás után most tavalyhoz képest van egy változás (szívatás), a hosszú betonúton egy S-tanösvény jelzés született, amin hamarosan balra fordulva ismét emelkedőn mászom meg a Zámok 559 m-es vársáncát. Ez eddig nem volt régebben a túrában, de jó kis hely amúgy. Végre jól látható saját jelzéses úton érkezek vissza a régi útba, a K- jelzésbe, amin megint egy brutál mászást kell abszolválni, a Vysoká 759 m-es csúcsára fel. Ez már sosem esik jól, sziklás, nehezen haladható.. Egy szerencsém van, hogy a nap még nem éget, csak óvatosan süt. Fellihegek a csúcskereszthez, ahol a pötty nincs meg, cserébe lefotózom a táblát, és lerogyok enni egy csokit.

Megiszom utolsó 3 dl vizemet (összesen csak 1,2-vel mentem mindig), mert tudom hogy 4 km múlva egy kis kitérővel a Cermák réten egy szuper forrás leledzik, ami mindig működik. Ha esetleg nem működik, akkor ott pusztulok meg, vagy kérek a sátrazóktól, itt úgyis mindig vannak. Egyszerűen már vattát köptem, úgy ki voltam szomjazva. Próbálom erőltetni a kocogást is, minél hamarabb odaérjek. A Hubálová elágazástól 86 km-től a mindkét irányból sokszor járt P-on haladok egészen 98 km-ig. Végre elérek a forráshoz. Működik, jéghideg! Nem sok dolgot vártam ennél jobban életemben.. Felfrissülve indulok neki a további emelkedőknek Pezinská Babáig. Morajlik az ég, szerencsére elkerül az égi áldás. Pezinská Baba 98 km-nél van, végre eljött a frissítőpont. Meglepetésre utolérem Branislav Zigo ismerősömet, aki múlt héten szintén ott vitézkedett ahol én, a Vychodniarska Stovkán. Brano közli hogy harmadik vagyok a hosszú távon, ezen kissé meglepődök. Ő hamarosan tovább megy, azt mondja majd utolérem. Ebben nem vagyok biztos, de tavaly ugyanez volt Marie Balsinková, és Jan Sameliak esetében, és akkor sikerült. Őrült nagy frissítésbe csapok, szerencsére van leves is, természetesen repetázok. Legalább fél órát voltam itt, de mivel nagyon ritkák a pontok, ezek a pihenőidők számomra kötelezőek. A következő pont már megint 24 km, és ismét forróság van.. A sípálya után, jó 3 km-t kocogok egy kellemes aszfaltúton, majd egy hosszasabb emelkedősön inkább csak gyaloglok. Rybnícek elágazás után S- jelzés erősebb emelkedővel. Meglepően jól haladok fölfele is, és hamar a Velká Homola 709 m-es kilátó alatt találom magam. A térképen kötelező a kis oda-vissza kitérő, remélem rajtam kívül is megtette mindenki.. A kilátóba persze nem volt már erőm fölmenni. Kirándulók között kocogok lefele a P-on a Zochova chatához. Előtte van egy kis strand, és egy zuhanyzó. Ugyanazt teszem mint régebben mindig, szépen lezuhanyzom, legalább tisztább is lettem :) Most viszont valamiért elcsábultam a büfének, és rendelek egy hot-dogot, ami 5 perc alatt kész is van. Nagyon jól esik a pihi. Ismét útvonal változás, a S-jelzésen fogok most haladni a K- helyett, és a Kukla volt kilátója alatti nyeregben érek vissza a régi útba. Ez után a már ismert K-en mászok fel az 564 m-es csúcsra, ahol eszembe jut hogy tavaly kicsit le kellett feküdnöm a pihenőnél mert ki voltam. Most is dúl a forróság, de örömmel tölt el hogy egész tűrhető állapotban vagyok. Lefele a szokásos szedrezés ezerrel, hadd menjen az idő, ráérek. Píla településen most sem térek ki a sörözőhöz, mert tavaly felfedeztem a jelzésen egy kis kutat, ami idén is működött, így azt teszem rendesen a magamévá inkább. A gyönyörű Cerveny Kamen kastély sosem adja magát könnyen, de megcsodálom kívülről minden évben. Castá településre érve már tényleg pusztulat meleg van, és most jönnek a nyílt részek. Észreveszek a főúton egy jégkásást. 5 dl vegyes gyümölcsöst kérek, ezt iszogatom végig Dolany-ig a nyílt aszfalton. Ez jó ötlet volt, megdícsérem magamat. Dolany söröző már 123 km-nél van, itt van a következő frissítés. A pontőrök évről évre ugyanazok, névről ismernek, és mindig nagyon megörülnek nekem. Ez kölcsönös, szó szerint lesik a kívánságaimat, meg sem kell mozdulnom. Brano is itt pihen, 20 perce érkezett, akkor a tempónk ugyanaz volt Pezinskától. Most is hamarabb tovább indul, de csak alig 10 percre rá megyek én is. Zoknicsere megvolt, frissítés a helyén, a gyomorban. A következő frissítőpont megint 30 km!! Nagyon sok! Elhagyva a települést egy szőlősdombon pusztulok meg fölfele a 35 fokban érzésre. A tetején utolérem Branot, de most még tovakocog amíg én meglelem a táblán az igazolást, és iszok is egy hatalmas kortyot. Hosszú, elég unalmas, de legalább jól haladható K- jelzés jön Majdán kis településig. Tudom hogy a söröző nyitva lesz, itt minden évben megállok. Lefele utolérem Branot, és együtt érkezünk meg a településre. Ő is persze bemegy, de vacsorázik is egy jó főtt ételt. Közben folyamatos dörgés hallatszódik, egyre közelebbről. Elég intenzívnek tűnik, és közeledik erősen a második éjszaka. Branoval együtt haladunk tovább innentől, egészen 163 km-ig. Ismerem őt, tudom hogy nagy ultrás, és jó futó, sok-sok százas van már mögötte. A kocogást minimálisan műveljük, de nagyrészt gyaloglunk már. Losonec településen áthaladva Jahodníkra érkezünk, ahol ismét van egy söröző, nagy buli készülődőben. Branot beinvitálom, most én hívom meg egy üdítőre. A S-n emelkedünk egyre följebb, majd ismét újdonság, meglepetésre a Smolenicei kastély kimarad, és helyette jobbra a Z-tanösvényen a Molpír csúcsára mászunk ki. Az igazolás lejjebb van a parasztházak hátoldalán, mondja Brano, de semmit sem leltünk, így fotóztunk. Smolenicére érve tavaly még tűzött a nap, nagyon jól mentem, egy káposztaleves is belefért saját kontóra a turistaházban, most persze már rég zárva volt. Innentől jön a rémesen unalmas rész Nahác-ig, 15 km-en át. Nagy szerencse hogy a vasútállomás előtt még nyitva volt a benzinkút, ahol egy hatalmas húsos szendvicset veszek, mert borzasztó kajás voltam, Brano addig egy két literes ásványvizet tüntet el pikk-pakk. A jó közérzetünket hamar elrontja hogy itt a második éjszaka, lámpák elő, és ráadásul villámlás is van a közelben, igen intenzíven. Tudom hogy hosszú szántóföldes utak jönnek, megnyugtató Brano társasága. Rém unalmas utakon haladunk, nagy szerencsére a villámlás a környékbeli Trnava településen végzett pusztításokat, minket pont elkerült. Végig saját jelzéses utat kellene követnünk, de egyszerűen nincs!!! Nem lenne nálam a telefon, és Branonál GPS, soha az életben nem jutottunk volna innen ki. Nagyon mérgesek vagyunk, ráadásul benőtt szar utakon haladunk csalánok között. Brano eldöntötte hogy 163-nál lenevez a 170 km-es távra. Igazából ugyanazt gondolom én is, mármint hogy a frissítések távolsága, az útvonaljelölés, és maga az útvonal is igen gyenge.. Pedig az igazán unalmas lélekromboló részek a hosszú távban voltak csak, amit nem sokat "tapasztalhattunk" meg végül. Nahác település előtt biztos ami biztos az eső rákezd emberesen 1 órán át, jól szétázva érkezünk a pontra, ahol nagyon megörülnek nekünk a pontőrök. 152 km-nél járunk, 33 óra 36 perce nyomjuk egyhuzamban eddig. Martin, egy másik srác, és Julia a pontőr. Kapok finom levest, majd pestos tésztát is, ez mellett palacsinta is akad a snackek mellett. Ez nagyon jól esett, de Brano hajthatatlan volt már az  átnevezéssel kapcsolatban. Igen nehezen indulunk tovább, már a lábak is elnehezedve működnek csak. Megleljük a K- jelzést, és hosszasan haladunk rajta a Katarína kolostor irányába. Egyszer csak a semmiből olyan holtpont jött rám, ami kapásból KO-val kicsap. Le kell ülnöm egy padra meginni az energiaitalomat, Branot tovább küldöm. Ideiglenesen rendbe jövök, a kolostorromnál ismét egyesülünk, de utána rém hosszú K-en Dobrá Vodáig megint kómázok. Ez után szerencsére még sötétben, a Z-ön érünk vissza Vytokig ami már 165 km-nél van, de előtte a szántóföldön, igen durva holtpontjaink vannak már mindkettőnknek, érzésre is nagyon lassan megyünk, de ennyi megy most.. Végre Vytok. Peter Cisár ismerősöm köszönt, mint minden évben. Martin, és Hubert is pontőrködnek mellette. Azonnal levest kérek, minden egyes kortya vérré válik. A depóscuccból kiveszem amire szükségem lesz, zoknit is cserélek. Már 37 órája nyomon egyhuzamban. Megtudom hogy mögöttem 3 leányzó jön kicsivel több mint 2 órával. Petra, Pavla együtt, és mögöttük 20 perccel Lydia. Nem semmi milyen erősek. Brano elköszön, neki már csak 7 km van hátra a célig. Nem mondom hogy nem irigylem... Nekem még 60 km. Itt kell iszonyú erősnek lenni hogy ne csábítson el a "rövid" táv, ami amúgy 170 km :)

Ráadásul tudom milyen benőtt, borzalmas úton kell folytatni az utat. Tovább indulván meg is lelem az elágazást. Saját jelzés sehol sem volt, így túl is megyek egy olyan elágazáson, ahol 10-ből 10-szer arra mentem volna tovább amerre adta magát az út. Feljebb megnézvén a térkép szerint letértem, irány vissza, csomó szintet is rátettem. Végül egy szinte teljesen benőtt úton kellett volna elfordulni. Nagyon mérges voltam, és megfogadtam hogy ha ezt valahogy megcsinálom, nem jövök már többet ide, így is a 8 teljesítés nagyon sok szerintem.

Most már 2. helyen haladok, az első valami brutál szlovák futó rengeteg órával előttem. Megint érintjük azt a kis házat ahol az első frissítőpont volt még 16 km-nél. Tavaly a betétkörben is volt, most semmi.. Nagyon jó... Mehetek megint 15 km-t frissítés nélkül, ráadásul ezeket a pöttyöket is keresgélhetem továbbra is, amit amúgy már iszonyúan unok. Eljött az a pillanat amikor egyszerűen nem tudtam ébren maradni. Ismerem ezt az érzést, a kis háznál lefeküdtem a padra, és mindössze 15 percet adtam magamnak. Egyből álomba merültem, utána kelés, majd irány tovább. 52 óra alatt mindössze ennyit aludtam, nem többet.. A Nagyszombati Százas lejtőjén érkezek le Brezová pod Bradlom településre. Azt már meg sem említem hogy saját jelzések persze nem voltak. Innen viszont végre P-. Ismerem jól ezt a részt, igen sok százason megfordultam már erre. Erőt ad hogy biztos sokan követnek hogy állok. A kisvárosban megint valami nagy feszkó volt éjjel, buli utáni színpad, majd szemét mindenhol. Megemlékezek arról a padról ahol tavaly 10 percet aludtam. Kora reggel lett, már a harmadik napom egyben. A településen szépen nyugodtan átgyaloglok, majd a monumentális Bradlo emlékműhöz jön a hosszú emelkedő a P-on. Türelemjáték a javából, de szerencsére most holt nyugodt, beletörődött állapotban vagyok éppen. Felérvén a csodás emlékműhöz, leülök a tetején, csodálom a mesés kilátást, és elmajszolok egy csokit is. Kosariskára leérvén szerencsém volt, mert az esti nagy eső miatt, a felhők még fent tanyáztak. Mondtam nekik még érezzék egy darabig ott jól magukat. Örömmel nyugtázom hogy a nyílt részen is jó idő van, nem süt a nap. Na de majd a többieknek.. A település szélén meglelem az iskolát, aminek az előterében várt a pontőr, és kínált ismét minden jóval. Virsliket ehettem, és bagetteket, szintén virslivel töltve. A pontokon nagyon jó dolgok voltak, csak a távolságok voltak a problémák mint már írtam is.. A következő megint 20 km, és jön a dögmeleg, teli nyílt résszel, aszfalttal. A nap most már beveti magát erősen, a tempóm is lelassul, el is álmosodok, de minden lépéssel közelebb vagyok a célhoz. Megnézem a követést, a csajok másfél órával vannak mögöttem. Erről a 20 km-ről annyit hogy szántóföld, aszfalt, na és az ominózus Velká Pec és Orlie Skaly környéke az ötszáz fele menő tanösvények gyűrűjében. Ez a rész egy komplett labirintus. Egyszerűen minden évben azt érzem hogy csak körözök itt össze-vissza és soha az életben nem jutok ki ebből az erdőből. Közben pedig haladok szépen, de egyszerűen nem érzem. Borzasztó nagy türelmem kell legyen..

Sterusy településre egy olyan hosszú nyílegyenes aszfalt visz le a tűző napon hogy a menettempómat kb 3-asra kell visszacsökkenteni annyira nem esik jól a menés. Leérvén a településre, kerek 200 km-nél járok, 46 óra 50 perce tolom már. Egy helybeli házikónál van a pont, gondolom az itt lakók vannak itt, de igazából bediktálom a számomat, és onnantól nem is foglalkoznak velem.. Igazából úgysem tudnék velük beszélni semmiről, inkább leülök és frissítek intenzíven. Nézem a térképen a folytatást, borzalmas unalmas részek várnak rám.. Úgyhogy nincs mese, egy csomag földimogyorót meglovasítok hogy valahogy lefoglaljam magamat. Elbúcsúzni nincs kitől, lépek tovább. A Lancár település fölötti szép kápolnánál kéne igazolást találnom, nincs ott semmi sem, így beérem akkor egy fotóval. Piros, majd zöld tanösvényeken mászok föl már lassan én sem tudom hova. A tetején látok a térképen egy esőházat, azonnal leülök. Nagyon fájnak a talpcsontjaim már oldalt, a nagy meleg is tehet róla. Átmasszírozom az egész talpamat többször is, de az első lépések nagyon nehezek, aztán szépen lassan "belelendülök" ami mondjuk már költői túlzás. Kb 2 óra eltelt a pont óta megnézem hogy állnak a csajok. Ajjaj... Már csak kereken 1 órával vannak mögöttem. Pedig azt hittem jól haladok. Elkapott egy olyan érzés hogy nem, én itt már majdnem 210 km-nél nem fogok senkinek engedni semmit. Lehet utol akarnak érni, és ők is vérszemet kaptak. Persze tök jól esne a társaság, de most már csak azért sem. Azt is eldöntöttem hogy az utolsó ponton ami szintén Vytok lesz 218 km-nél, gyorsan eszek egy levest, és húzok is tovább.

Előkaptam a maradék egy energiaitalomat, menet közben iszom meg, és előveszem a legutolsó rejtett tartalékaimat amiről még én sem tudtam valójában. Igen jó tempóban, a síkokban is belekocogva érkezek Pustá Ves településre, majd erős gyalogtempóban tolom föl a Klenova kilátóhoz. A kódot is csak gyorsan fotózom, majd az utolsó emelkedőn fel a Klenova csúcsához is igen gyorsan felérek. Innen a következő 4 km-t végig egyben kocogom. Nagyon-nagyon koncentrálok, talán kicsit veszélyesnek is tűnhetek kívülről. Visszaérek Vytokra. Biztos vagyok benne hogy hoztam a csajokon időt. Utólag nézve mindössze csak 10 percet, akkor ezt nem tudtam még. Peter Cisárnál ennék levest, innék teát, de visszakérdezve hogy forró-e, azt mondja még igen. Már pedig nekem most nincs időm!! Úgyhogy csak kofolázok, elveszek pár nasit, és megyek is tovább. Az utolsó 7 km mindig rémálom. Egész végig aszfalt, és nem akar eljönni Chtelnica soha az életben. Kocogok, gyaloglok, ezzel játszogatok. Nézegetek hátra, sehol senki. A felénél le kellett ülnöm talpcsont masszázsra, mert lassan elviselhetetlen volt a fájdalom. Ez után megint jobban haladtam. Végül vasárnap 17:52-kor, 52 óra 22 perc után megérkeztem a célba, másodikként. Petra, és Pavla 1 óra 13 perccel később érkezett, hatalmasat mentek ők is, mögöttük pedig alig 1 órával Lydia.

Nagyon megkönnyebbültem a célba, de akkor még úgy voltam vele hogy tényleg nem fogok már többet jönni. Slavo viszont ettől függetlenül adott nekem a következő évre egy vouchert, ami azt jelenti hogy ingyen indulhatok majd. Jajjjjj, na ezt már pedig nem illik visszautasítani. Így jártam :))

Eredmények: https://cdp.evizi.cz/trasa$135.html

Vychodniarska Stovka 107 km - 5320 m szinttel sikeresen teljesítve 20 óra 12 perc alatt.

Na ez számomra egy nagyon durva 100-as volt. Rég voltam ilyen nehéz megmérettetésen úgy érzem.

Péntek kora délután vonattal közelítettük meg többedmagammal a rajt helyszínéül szolgáló Kysak települést, ami Kassához van elég közel. Itt volt egyben a tornatermi szállásunk is. Este még be lehetett regisztrálni, átvenni a rajtszámokat, és a nyomkövetőt. Ez után még kicsit társasági életet éltünk a többiekkel és pár szlovák ismerőssel, egyben ez angol nyelv gyakorlásnak is felért.

Reggel 6:00-kor kb 60 mindenre elszánt futó, és néhány túrázó vetette be magát az igen kemény terepen, köztük jópár honfitársunk. Én most voltam először ezen a rendezvényen, nem ismertem a terepet, ez volt a vesztem is később. Azt hittem az így is komoly szintkülönbség elosztozik majd egyenletesen a távon, hát nem!! A szintkülönbség 80%-át gyakorlatilag letudtuk 66 (!) km alatt. Nagyon durva volt! A rajt után egyből a település fölötti régi várromot kellett megmászni szinte toronyiránt. Út az nem volt, a szalagozás a mérvadó. Lefele szintén ugyanez volt a helyzet. A P- jelzést elérve fokozatosan, sunyin emelkedett az út. A Jánosiková Basta kilátópont csak pár lépés volt, mégis rajtam kívül senki sem ment ki, hanem futottak tovább a sporik.. Már itt eléggé elnyúlt a mezőny, nem is nagyon volt körülöttem senki, pedig még csak 5 km-nél jártunk. A Prielohy elágazásnál a track nem vitt le a K- elágazáshoz, de szalag az sehol sem volt. Én rendesen a tracken haladtam, viszont hamarosan sok futó érkezett balról, megtéve a kerülőt amit nem kellett volna. Kb egy tempóban haladtunk egy darabig többekkel. Végre az első jó kis lejtő 8 km után érkezett el, Velká Lodina településre. Meg is álltam kicsit frissíteni magamat, addig a többiek el is futottak. Sokáig nem volt kegyelem, mert a szalagozás hamar jobbra parancsolt egy igen hosszú, és meredek úton fölfele. A következő településre igen hosszú szerpentinezős út vitt le. Malá Lodina volt az első frissítőpont, 17 km-nél, ahova 2:41 alatt érkeztem. Itt már több mint 1000 m szint meg volt. A szervezők tapsoltak, szurkoltak, jól esett. A frissítőpont kínálata igen tág volt. Én szuperül eltalált izoval, és kólával frissítettem. Többféle kenyér, sós-édes dolgok, banán, aszalt gyümölcsök választéka várt. Miután belakomáztam, jött a túra talán legdurvább része. Alig 3 km alatt föl kellett jutni valahogy a Boksov 810 m-es csúcsára. Út az szintén nem volt, minden szalagnál meg kellett állnom megnézni hol a következő. Előttem páran másztak, ki is előztem őket. Nagyon durva emelkedő volt ez, de felérvén a tetejére varázslatos panoráma kínálta magát. Természetesen meg is álltam frissíteni, és nézelődni kicsit. A helyzet viszont nem lett sokkal jobb, mert út nélküli gerincen kellett kidőlt fák között bukdácsolni, és szalagokat keresgélni még 5 km-en keresztül. Eléggé soha véget nem érő rész volt ez, de ettől függetlenül nagyon szép helyeken haladhattam. Egy kis forrást találva nagyon jól esett a jéghideg fürdő, a morálom is újra pozitív irányt vett. Végre ismét turistajelzést elérve (K-) ismét ritka pillanat, de haladható rész következett Kosická Bela településig, ami 33 km-nél volt. A hátráltató tényező most a borzasztó meleg volt, de szerencsére itt most meg lehetett kicsit pihenni a frissítőponton. 5 óra 43 perc alatt értem ide. Elég sok futó pihen éppen itt, én is rájárok most éppen a kenyerekre, és egy vérnarancsos mentes hideg sört is elfogyasztok. Nagyon figyelek hogy a flakonjaim mindig tele legyenek, úgy induljak ki a pontokról! Van a ponton magnézium is, most bevágok egyet. A település után ismét igen durva emelkedő következik a S-n. Hamar elégetem a bevitt kalóriákat. A dögmeleg miatt kétszer meg is kellett állni fölfele, de ráérek, van időm. 2 km alatt máris 818 m-en voltam, a Zelezny vrch csúcsán, ahol partizán emlékmű is volt. Innen még 3 km-t "sárgulok" a jelzésen, majd máris 948 m-en vagyok fent a gerincen. Innen az SNP P- jelzést kellett követni. Egy forrás jelzés mutatja balra hogy 20 m-re vízvétel, élek is a lehetőséggel, de sajnos csak nagyon lassan csepegett belőle, így tovább is álltam. Az Idcianske sedlo-t (954 m) kétszer is kellett érinteni, de még egyszer harmadjára is ott mentünk el szinte közvetlen mellette később. A következő szakaszt végre kicsit meg lehetett pörgetni jó 5 km-en keresztül. Közben viszont egy frissítőpont várt 47 km-nél. Az átlagom még mindig 6 km/h környékén mozog. A frissítőpont kínálata a szokásos, mindenki megtalálja amit éppen szeretne. A pont után még kicsit lehetett kocogni. Egy igen megtévesztő jobb kanyart lestek be páran, ahol egy darab jelzés sem volt. Ha nem jönnek balról vissza a többiek, lehet világgá mentem volna én is. Hamarosan jobbra igen durva emelkedő következett a Cervena Skálán keresztül, ahol sziklamászók is gyakoroltak éppen. Előtte a Tri Kamienky forrásból mosdottunk meg, igen jól esett a bő vize. A Sedlo Zemicky elágazásban jött egy 3,5 km-es betétkör. Na ebben sem volt kegyelem. Piszok meredeken kellett felmászni a 915 m-es Folkmarská Skala csúcsára. Közben összeverődtem Peter Matej-jel, aki tavaly elsőnek ért be a Nagyszombati 169 km-esen, ahol én voltam a második, és Lydia Závodskával, akinek szintén igen sok hosszú táv van már a lábaiban. Szó szerint felszuszogva a csúcsra, Lydiának mondom hogy balra meg kell tennünk hivatalosan is a kitérőt a panorámás sziklához. Varázslatos kilátás tárult elénk. Alattunk nagyon mélyen Kojsov település volt, ahova mi is tartottunk, és balra messze felfedeztük az 1246 m-es Kojsovska hola csúcsát, ahol a Kőris-hegyhez hasonlóan egy nagy "focilabda" áll a csúcson. Itt is fogunk még járni a túra folyamán. Befejezvén a betétkört, igen köves, sziklás meredeken óvatoskodunk le Kojsov településre, ami már 60 km-nél volt. 10:26 alatt értem ide. A szintkülönbség már 3500 m körül lehetett. Itt utolértem olyan embereket akik tudom hogy igen jó futók. Ha tudtam volna hogy a szintkülönbség mindössze 66 km-re majdnem le van tudva, valószínűleg óvatosabbra vettem volna a figurát. Itt viszont kellett egy fél óra, mert a lábaim nem voltak túl jó passzban. Görcsölgettem intenzíven. Végre meleg levest kapunk, ami a nevezési díjban benne volt, és rendelek mellé egy korsó sört is. Utána még rájárok az egyéb snackekre is. Kaja után bemutatkozunk az ultrafutó legendával, Bogár Jánossal, aki 8 perccel előttem ért ide. János mondja hogy elképesztő durva a pálya, bőszen helyeselek. Az a kemény, hogy ő igazából aszfaltfutó, de most valamiért mégis részt vett ezen a rendezvényen. Mondta hogy itt valószínűleg abbahagyja, és buzdítottam, és ahogy néztem az időket, végül szerencsére tovább ment, és sikeresen teljesítette a megmérettetést. A párja csinál közben rólunk egy közös képet. Peter, és Lydia még ejtőztek, egyedül haladtam tovább. A lábaim kicsit jobban lettek, de a combjaim nagyon lemerevedtek, és ez csak egyre rosszabb lett. Petra Ormisovát érem utol, dumcsizunk kicsit. A következő 6 km-re kb majdnem 900 m szint jön. Most másszuk meg a Kojsovská Holát. Soha véget nem érő út ez, pedig ha tudom hogy gyakorlatilag ez után már minimális a szintkülönbség, valószínű jobb kedélyállapotban másztam volna meg a csúcsot. Na de egyszer ennek is vége lett, és a jutalmam pazar panoráma túránk legmagasabb pontjáról. Lövök is pár fotót, majd az ellenőrzőpont kicsit lejjebb, egy pihenőnél volt. Itt is 20 percre meg kellett állnom. Jópár futó spori pihent itt, de ők végül hamarabb tovább indultak. Én még tömtem magamba a sok finomságot. Innen ismét az SNP P- jelzésén haladok az Idcianske sedlohoz ahol már ma egyszer jártam. Az út igen jól haladható volt, de óvatosabbra vettem innen már a tempót, nehogy begörcsöljek. A nyeregből a K- jelzésen lehetett jó kis lejtőn leérni a 75 km-nél levő Zlata Idka turistaházhoz, ahol a frissítő személyzet igen megörült amikor mondtam hogy magyar vagyok. 13:55 alatt értem ide. Ismét ejtőztem kicsit, de most nem olyan sokat, mert sötétedett, és hajtott a motiváció hogy minél tovább érhessek lámpa nélkül. Egy erősebb mászás jött, immár majdnem harmadjára is a 954 m-es Idcianske sedlonál vagyok, de előtte a szalagozás jobbra parancsol, és nagyon sokáig ezeken haladok. Előveszem fejlámpámat, kezdődik az éjszakai móka. Azt vettem észre, hogy elképesztő mennyiségű fényvisszaverő van, ennek nagyon örültem, mert gyakorlatilag lehetetlen volt eltévedni éjjel. Annak viszont kevésbé hogy többször lódarazsakba futottam bele, ahol egyből le kellett kapcsolnom a lámpát, és picit várnom. Nem hűlt le az idő este, ezért is voltak aktívak a dögök. Kifejezetten jól haladható dózerúton haladtam sokáig. Erőltettem is a kocogást, de a bemerevedett izmaim miatt nem nagyon esett már jól. 87 km-nél érkeztem meg Vysny Klátov település szélére, ahol egy hatalmas sátorban fogadott a frissítő személyzet. Itt tészta (pasta) volt a menü, szósszal, és sajttal, persze az elmaradhatatlan snackekkel, és üdítőkkel. Most is elfogyasztok közben egy vérnarancsos sört. Nagyon jól esik megpihenni, itt is elvagyok kb 20 percet. Ez után szántóföldes rész következik, mintha más dimenzióba csöppentem volna az igen komoly hegyek után. Végül ismét erdei utakon, és szuperül kijelölt fényvisszaverőkön át értem le túrám utolsó frissítőjéhez ami az Alpinka nevet viselte, egy parkban, 96 km-nél. Az egyik pontőr megismer régebbi túrákról, látásból én is őt, de nem tudom hova tenni. Itt is frissülök egy jót, majd egy kisebb mászás után igen hosszú szántóföldes rész következik. Felsejlik messzebb, majd egyre közelebb a hatalmas város, Kassa. Pompás fényáradat lengi be utamat, nem győzök gyönyörködni. Az utolsó 3 km-nél még érintek egy kilátót. Itthon megnézve róla a képeket, naivan mondtam akkor magamnak hogy ide biztos fölmegyek. A nagy fenéket, örültem hogy éltem, de "szerencsére" a kilátó le is volt zárva, így igazából teljesen mindegy volt a szitu. Nagyon meredek kőgörgetegeken ereszkedek lefele, felszisszenek többször, a combom már nem nagyon bírja. Végül leérvén a város szélére, végig futok az aszfalton is, és vasárnap hajnal 2:12-kor beérkezek a célba, ahol nagy taps fogad. A főszervező tüsténkedik körülöttem, egyből elém varázsol egy nagy tányér levest, és egy korsó kofolát. Közben a már egy ideje célban levő Dalimil Hotával beszélgetünk hosszasan régi élményekről. Ez után elvonulok tusolni, és még maradt kerek egy órám aludni a vonat indulásáig. A hazautat is jól kilogisztikáztam, gond nélkül estem be itthon az ágyba, csak azok a fránya combjaim...

Rockenbauer Pál emlékúton 130 km - 2610 m szinttel, sikeresen teljesítve 22 óra 53 perc alatt.

Immár 16x-os teljesítője lettem a Rokinak! Pénteken Bötkös Tamással utaztunk le délután a rajtba. Jó időben megérkezvén még maradt egy kis idő a társasági életre is. Szintúgy mint tavaly, villámlással dúsított vihar szelte keresztül a Zalát este, de reggel szerencsére már igazi túraidő fogadott minket.

Helgával terveztük a túrát, neki első teljesítése lesz remélhetőleg, minden új most még neki. Jó idegenvezető szerepében, igyekszem mindenhol időben informálni mikor, hol, és mi várható. Gyakorlatilag Hahótig, 40 km-ig szinte végig kocogunk, 5 óra 31 perc alatt érkezünk a Milánó kávézóhoz. Itt egy nagyobb megpihenés vár ránk, a lekváros kenyérre járok rá, és főleg a sós paradicsomra. Mivel a bolt is nyitva volt, így üdítő készletemet is feltölthettem. Innen kicsit visszafogottabb tempót veszünk föl. Söjtörön a bolt még nem volt nyitva, így a Deák házban marad a csapvíz, de legalább szomjan nem halunk. Ez után jön a híres katlan rész a túrán. Szerencsére eddig felhősebb, kissé szeles volt az időjárás, innentől viszont rendesen befűtöttek. Takács Attila, és Török Dániel társaságában haladunk kicsit, majd szépen mindenki megint a saját tempójában folytatja. Pusztaedericsen természetesen kitérünk a közkúthoz, és egy jókora nagy mosdást tartunk. Rádiházára (61 km) valamivel 15 óra után érkezünk. Itt várnak minket a depós csomagjaink. Én a babkonzervemet kajálom meg, úgy hogy még meg is mikróztattam egy tányérban. Itt most egy nagyobbat pihenünk, nagyon kell az energiapótlás, mert még forróság van. Visszakapaszkodván a K-Z- jelzések elágazásához immár igen sokáig a K- lesz a mérvadó. Szentpéterfölde településen a temetőben a kút minden évben aranyat ér. Megcsodáljuk a csodás vadászházat, majd hosszan haladunk a szellemfalu Lasztonyán keresztül a Torhay-forrásig. Számítottam a forrásra, mert eddigi teljesítéseimen, egy kivételével mindig folyt belőle a víz. No persze, most csak épphogy csöpögött. Szerencsére még kb 3 deci üdítőm maradt, ezzel kell kióvatoskodni Bázakerettyéig. Kereken 20:00-ra érkezünk a településre.

Ismét depó, most egy székelykáposztát tüntetek el a gyomromban. A bolt szerencsére nyitva van. Kajám van, üdítőkkel viszont felkészülök az éjszakára.

Végre megint kellemes időben kocoghatunk a budafai arborétumig, majd dimbes-dombos terepen át érkezünk a kistolmácsi műútra. Az éjszakai horgászat továbbra is menő a tónál. Nekünk a Tó Büfé a következő állomás. A tea, mint minden évben, mennyei. Szerencsére a zalai óriáspókok most pihenőt fújtak éjszaka, vagy éppen az előttünk levők leszedték őket. Valkonyán már 103 km-nél járunk. A zsíroskenyérre már nem bírunk ránézni, én a paprikát, és a paradicsomot azért elfogyasztom, közben Helga szuper jó sajtos keksszel kínál. A dombok mászása most sem egyszerű feladat, de Helga nagyon kitartó. Tájékozódásban nem lenne hiány ha nem ismerném az utat, de szerencsére a trükkös kanyarok sem fognak ki rajtam, bár egy rétnél ahol a kerítésen továbbra is ott a megtévesztő jelzés, ott kellett egyszer navigációt igénybe vennem. Eszteregnye előtt, viszont sorozatos lódarázs dongásban volt részünk, volt ahol rengeteget hallottam, vagyis lehet hogy a fészek mellett mentünk el.. A lámpát ilyenkor mindig lekapcsoljuk, vagy Helga pirosra teszi, így próbálunk tovább haladni. Szerencsére csípés nélkül megússzuk, de ahogy hallottam, megjárták páran :( Eszteregnyén dinnyét, és kockasajtot majszolhatunk, nagyon jól esik most, na meg leülni főleg. Ez után még két lódarazsas kalandunk volt, majd miután visszatérünk a már reggel járt K-S- elágazásba, örömmel nyugtázzuk hogy már tényleg közeledik a túra vége. Visszaérvén Bázakerettyére, most a turistaházban ellenőrzőpont üzemel, ahol már a lekváros kenyér sem kell, viszont vannak nasik, csokik, chips, amik viszont kifejezetten jól esnek.

Jön a túra monotóniában igen gazdag része visszafele.. A gumicukor hamar megbontásra kerül, és próbálunk túlélni. Zsigárdig bele-bele kocogunk, de így is megelőz minket Bévárdi Gábor, és egy fehér ruhás futó, akiket már csak a célban látunk ez után.

A rémhosszú aszfaltra kiérve a gyaloglás-kocogás kombinációt választjuk, és nagyon várjuk már a túra végét. Szerencsére 4:53-kor célba is érkezünk, ahol már vár engem Bötkös Tamás, aki igen komoly időt futott. Fél óra készülődés után haza is indulunk.

7:30-kor már itthon is voltam, Budapesten. Eddig sosem érkeztem haza ilyen korán a Roki után, úgy látszik lehet itt még másban is rekordot dönteni :)

Kellemesen elfáradva, de sok-sok szép élménnyel gazdagodva ért véget a 16. Rockenbauer túrám. Köszönöm a szervezőknek hogy továbbra is megszervezik ezt a szuper, és élményekben gazdag túrát!

Szuperkatlan 30

 

Kb 1 órát voltam otthon, ami igazából a hátizsák kipakolásával telt, meg kajálással. 9:51-kor már a Nyugatiban ültem a vonaton, ahol összefutottam Orsival, Bernadettel, és Andreával. Így végül nem alszom a vonaton, dumálgatunk, meg az energiaital is talán ébren tart. Dorogra érve végül pont 11:00-kor érkezünk meg a Molnár Sörözőhöz ahol a rajt volt. Nem sokat vagyunk ott, 11:05-kor Orsival neki is indulunk. Már most piszok meleg van. Nem akarok semmire gondolni, csak legyen meg valahogy szintidőn belül, aztán ennyi. Szerencsére hamar megelőzzük a 11-kor indult tömeget. Orsi fitten és gyorsan mozog, nekem erre a tempóra most nincs szükségem, így az időközben utolért Kiss Andrással beszélgetünk, és megyünk egészen a Nagy-Gete csúcsáig.

Innen ismét egyedül, a lejtő is teljesen jól megy, fizikailag semmi komoly baj nincs, szellemileg azért akad fáradtság. Közben felkészülök az ominózus "katlanra" a K+-en. Nagyon megfontoltan, végig gyalog megyek rajta, de jó tempóban. A Hegyes-kő tetején nagy meglepetés, Papp Bálint pontőrködik, bömböl a retro zene, és egy unikornisos nagy úszógumi van megtöltve vízzel. Rohadt jó :) Ráadásul még úgy ahogy hideg is, így pofavizitet, és kis mosdást is lehet eszközölni. Jókedvvel gurulok tovább a dzsindzsás részen át egészen a műútig. Itt azért megint komorabb lettem mert már forróság van. A Tokodi pincéknél nagyon vártam a szuper jó frissítést. Idén sem hazudtolták meg magukat. Minden volt. Az előző napi 100-as után kicsit más szemmel nézem a világot :) Hideg kóla, limonádé, szörpök, dinnye, kenyerek, sós-édes, alma, meg tényleg még csomó dolog. Nagyon megköszöntem a vendéglátást, és közben Orsi is megpihent itt, így innentől ismét együtt megyünk Mogyorósbányáig, ahol a 15 km-esek célja van. Itt pecsétet kapunk, és egy fél literes Poweradet. Hamar lehuppanok a sajnos már bezárt Kakukk söröző padjára, és bizonytalan időt engedélyezek magamnak, közben a még jó hideg kólát, és a sok sós ropit tömöm magamba. A visszafele út sokkal nehezebb, és szintesebb lesz. Nem nagyon várom, de nincs más hátra csak előre. Gábor, Veronika és Bernadett is leül mellém, ők is frissítenek. Irány tovább.. A Mogyorósbányai immár emelkedőn Orsinak mondom menjen, én eltúrázom egyedül is már.

Ismét visszaérkezek a frissítőpontra, még mindig fenomenális az ellátás. Közben folyamatosan köszöntöm még szembe jövő ismerőseimet. A Hegyes-kő mászása már azért rendesen kivesz belőlem, óvatosan lépkedek fölfele. Bálinthoz visszaérve már Kriszta is itt volt. Az unikornisos medence már viseltes állapotban volt, de Bálinttól kaptam meglepetést, húú, addig el nem mozdultam amíg el nem fogyott!

A K+- aljára érve jött a brutál Nagy-Gete mászás. Szó szerint áll a levegő, minden lépést megfontoltan veszek, de meglepetésre csak egyszer álltam meg fölfele. Kipurcanva érkezek föl ismét Henrikékhez. Kapok egy kis hideg víz permetet, ez jól esik. Nem is időzök sokat, megyek tovább. A lefelében meglepetésre még egész jól és sokat bele is tudok kocogni. Meg is előzök néhány embert, de nem is olyan sokan voltak alapból előttem. Végül 17:10-re, 6 óra 05 perces idővel megérkezek a célba. A bónt egy jéghideg dobozos Löwenre váltom be, és kapunk főtt kukoricát is ami nagyon jól esik.

A célból végül az időközben beérkező Botos Istvánnal utazunk haza Orsival, és Norbival.

Otthon nem kellett altatni...

Cervenokostelecká Stovka - 100 km - 2570 m szinttel - 17 óra 35 perc alatt

 

Péntek délután indulunk neki 38 fokban kocsival, Lipniczky Attila, és Őrsi Bálint társaságában Pestről. Igen hosszú utazás vár ránk, mert a rajthelyszín Cerveny Kostelec már elég közel van a cseh-lengyel határhoz. Tatabányán felvesszük Lutring Márkot, így teljes a magyar mezőny.

Elég komoly villámlásos esőt mondtak, kapásból a túra első hat órájában éjszaka. Útközben is komoly zivatarokon megyünk keresztül, de mire a rajtba érünk jelenleg nyugodt a légkör. Kiperkáljuk a 400 koronát, és örülünk hogy egész olcsó a túra. Pedig ha tudtuk volna hogy mi (azaz szinte semmi sem) vár ránk.. Pakolászás közben észreveszem hogy otthon maradt a futónadrágom. Nagyon jó, marad az utcai naci, bízva benne hogy az eső nem tépi majd le rólam, de nem voltam nyugodt. Márkkal még elvonulunk megkóstolni a helyi sörkülönlegességeket, majd kereken éjfélkor rajt.

Szerencsére a beígért esőnek egyelőre nyoma sincs, de látszik hogy érkezésünk előtt jókora zuhé volt, hátha megelőzött minket már.. Elköszönök a többiektől, egyedül próbálok szerencsét. Nyugis, kellemes úton kezdek kocogni, meglepetésre a csehek veterán ikonjai Blanka és Ivana is így kezd, így az első pár kilométert végigtraccsoljuk. Az első komolyabb emelkedő Malé Svatonovice település után érkezik a K-en, egy kálváriasor mellett. A  Z-re érve pedig 10,5 km-nél elérjük a 740 m magas Zaltman kilátót. Angol nyelvű itinert kaptunk, de volt pár változás, néhány helyen a kérdések helyett a turistatáblákon levő adatokra kellett válaszolni. Itt a kilátónál az volt a kérdés hány ember mehet fel maximum a kilátóba? A választ meglelem, A Z-ön nyomatom tovább. Visszakiabálok egy épp eltévedni készülő futót, aztán pici ideig nem is akar megelőzni, végül örökre elvész valahol mögöttem. A Paseka nevű elágazásban nem volt könnyű a P- jobbosát meglelni, de innen viszont egészen 44 km-ig ez a jelzés volt a követendő. Az éjszakai etap nem tartogatott túl sok izgalmat nekem, bár Bálintnak biztos, mert jó párszor kereszteztük a vasútvonalat. Hajnal 4 körül mikor elkezdett világosodni igen komoly álmosság tört rám, pedig ekkor jártam a túra egyik legszebb részénél. Dolní Adrspach településre érdemes ellátogatni, mert varázslatos sziklaalakzatok, és tavacskák vannak itt. Próbáltam én is gyönyörködni messziről, mert sajnos a túra nem vitt be a leges-legszebb részekhez..

Már 27 km-t megtettem, és egy frissítőpont sem volt, így továbbra is a saját cuccaimra hagyatkozok. Igen sokat a vasút mellett kell menni, de most tényleg nagyon szép helyeken járok, próbálom elűzni kisebb-nagyobb sikerrel az álmosságot. Teplice nad Metují város előtt megint kimarad az immár itthonról térképről nézett varázslatos sziklapark, nem is értem miért hagyja ki ezeket a túra, kicsit idegesítő..

Piszok hosszú ez a település. Innen kiérve azt veszem észre hogy megrogyik néha a lábam az álmosság miatt, de nem esek össze szerencsére. Azért nem állok meg, mert a térkép szerint közel van a Vernerovická studánka forrása amiben bízok hogy működik, és hátha lesz ismét energiám. Ez így is lett, életmentő volt a forrás, és tényleg jobb hangulatban is haladtam aztán tovább miután rendesen lefrissítettem magam a forrásból. Maga Vernerovice település igen szép kis erdei házakkal büszkélkedhet. Itt viszont utolérek két futót akik éppen gyalogolnak. Az egyikükön látszik hogy nagyon fáradt, le is ül valahova, a másik srác jön utánam. Kerek 40 km-nél járok. A településről kiérve málnabokrokat lelek igen szép terméssel. Ha már a túrán ilyen borzalmas az ellátás akkor legalább a természetben bízhatok.

Mezimestí településre érkezek, a sráccal aki jött utánam, innentől kezdünk el kommunikálni angolul úgy ahogy. Pont a vasúti felüljárón átmenve bent áll a helyi járat, mondja a srác hogy ez a legutolsó megálló Csehországban, pár km-re Lengyelország van már. Jó tempóban gyalogolunk mindketten, én megyek elől általában, és én tájékozódok, a helybeli srác meg jön utánam :)

44 km-nél immár a S- jelzésen haladunk balra Ruprechtice településre. Az itinerbe cold drink, és some hot refreshments részeket vélek felfedezni. Felcsillan a szemem, de aztán minden hiába. Az ominózus Maly Dum ránézésre már sok éve zárva van. Csak tudnám miért nem frissítik az itinert. Nagyon dühítő.

Legalább annyi pozitívum volt, hogy ez előtt nem sokkal ki voltak helyezve csokik és nápolyik, illetve még langyos teát lehetett vételezni. Ez speciel igen jól esett már 45 km után. Kellett is az energia, mert a túra legcombosabb emelkedője következett. A legmagasabb pontunkra igyekeztünk, 880 m-en várt minket a Ruprechticky Spicák kilátó ahol nem a kilátóban volt az igazolás (bezzeg ha Olaf szervezés lett volna) ,hanem mindössze egy lengyel turistatábláról kellett felírni egy adatot. Bizony, megérkeztünk a cseh-lengyel határhoz ahol igen sokat fogunk menni a továbbiakban. Persze az eső elkezd rázendíteni, a pulóverem is magamra kapom, és reménykedek hogy az utcai nadrág rajtam marad, és nem veri le rólam az eső. Eddig jól szuperált szerencsére.

Az is szerencse hogy az eső csak szemtelenkedett velünk, hol rákezd, hol abbahagyja a következő órákban. A cseh srác jön velem, néha váltunk pár mondatot, de mindenki elvan a maga kis világában. A K-Z- jelzés visz végig a határon. Az előbbi néhol letér róla ideiglenesen, mi ezt követjük, nem rövidítünk a Z-ön, bár ezen az igen retro rendezvényen a kutyát sem érdekelné, de nálam ez alap. 58 km-nél az itinerbe megint "another refreshment from 7 to 10 a.m. The control point will be by the restaurant rész szerepel. Gondolom mindenki arra gondol hogy vééégre kapunk frissítőt a túrán. A Janovicky üdülőfalu fölött egy impozáns étterem előtt pecsétel két idősebb pontőr. Kérdezem hogy "soup"? Mutatnak befele, szuper. A cseh komával leülünk, rendelünk a kis csésze húsleves mellé kólát is. Aztán kiderült hogy fizetős a végén.... Ezt a ki...cseszést.. Mi került ebben a túrában forintra átszámolva 7000 Ft-ba? A cseh srác felállt, nem tudtam mi a terve. Kiderült hogy bankkártyával kifizette az enyémet is, és hajthatatlan volt amikor oda akartam neki az összeget. A miértre azt mondta hogy köszöni hogy itt lehet velem, nem kell tájékozódni, és jó társaságkánt titulált. Ez nekem nagyon jól esett, a béka segge alatti morálom is kicsit visszament pozitívba. Az eső továbbra is kicsit még szórakozik velünk. Kajálás után visszatérünk hamarosan a határhoz, és egy jó 3 km-t még megyünk rajta, majd véglegesen elhagyjuk. 2 km múlva már szántóföldekhez érkezünk, és leérvén a hegyekből egy pillanat alatt szuper idő kerekedik, már-már túl meleg, és a napocska is pikk-pakk kibontotta sugarait. 68 km-nél Broumov településre érkezünk meg, ahol a kisboltok sajnos zárva vannak, de észreveszek egy Lidl-t, ahova egyből betérünk. Egy óriási túrós táskát veszek, és két fél literes jeges teát. Ez után kiülünk a parkba, a srác zoknit cserél, én meg megeszem a hatalmas túrós táskát. Ez nagyon jó ötlet volt, mert a célig már csak egyszer kellett megállnom egy csokit enni és semmi mást. Jó fél óra múlva tovahaladunk, immár piszok meleg lett... Kicsit lemaradva jön utánam a cseh srác, most vagy egy órán át nem is beszélünk. Alig vártam az erdei szakaszt, és az sem zavar hogy egy igen hosszú lépcsős szerpentines emelkedő visz föl a Hvezda turistaházhoz, ahol egy igen komoly étterem is van. Az viszont már igen dühítő volt hogy a szerpentinen fölfele a semmiből megcsípte a bokámat valami darázsféle, és irgalmatlanul fájt utána órákig, be is dagadt, és még most is érzem. Felérvén a P- jelzés három fele ágazott, igen hülye szokás ez a cseheknél, nem tudom mi az értelme..  A következő 2 km, viszont bátran kijelenthető hogy a túra leges-legszebb része volt. Meseszép sziklaalakzatok között-alatt-felett kellett bujkálni, barlangok bújtak meg, és gyönyörű kilátópontokhoz lehetett kitérni, amit én meg is tettem mindegyiknél. Ez a rész nagyon feldobott, örömködtem is a cseh komának. Sajnos viszont hamar véget ért, és jött a rideg valóság a szokásos szántóföldekkel, és aszfaltokkal.

Police Nad Metují városába érkezünk, ahol a főtéren található közkútnál eszméletlen nagy mosdást tartunk, és utántöltjük a flakonokat is jéghideg vízzel.

A következő 5 km végig aszfalt volt, azért a lejtőkbe még belekocogunk, de nagyrészt már csak gyalog megyünk. Horní Drevic település után balra mutattak a S- jelek, és egy nyílt szántóföldön kellett igen meredeken emelkedni a szemben levő erdősávig. Ez soha nem akart eljönni, negyed óra múlva is úgy éreztem mint aki semmit sem haladt. Itt a cseh koma is lemaradt már, és legközelebb csak a célban találkoztunk. Felcaplatok a 603 m-es Turov hegycsúcsra, ahonnan jobbról, Lengyelország felől dörgéseket hallottam sűrűbben. Jaj nem akarok már szétázni itt a vége fele. Végül megúsztam. A csúcson megint három fele menő Z- jelzésbe botlok. Ha nem nézek rá a telefonos térképemre, 100% hogy úgy eltévedtem volna mint a huzat, mert azt a Z-et amin haladnom kellett tovább, nem is láttam a csúcson, csak a térképemen. Szerencsére így nem volt gond. Már csak 10 km választott el a célomtól.

Chlívce település már 93 km-nél volt, és itt azt olvasom az itinerbe, hogy azokat a napokat kellett felírni, amikor zárva van a pub.  

E helyett viszont meglepetésre két idősebb pontőrhölgy várt pecséttel, és mondták hogy szörpöt is ihatok. Hurrá. Szóval az egész túrán a hivatalos ellátás 45, és 93 km-nél volt, de azok is csak ilyen kb semmik.. Rá is járok rendesen a szörpre, és bár tudom hogy nem lesz rá szükségem, de a flakonba is töltök belőle, jó lesz az hazafele. Egy emelkedő vár már csak, ami azt hittem húzósabb lesz, de végül egész könnyen érek föl a Svédsky vrch 660 m-es csúcsa oldalához. A turistatábláról megválaszoltam az itinerbe az utolsó kérdést is, majd innen a célig a K- jelzés volt a követendő. Könnyen nyomon követtem mennyi a cél, mert az informatív turistatáblák majdnem kilométerenként tájékoztattak. Megy a kocogás is, jó tempóban csapatom az erdőben lefele, és ebből kiérve a szántóföldön sem állok meg. Végül 17 óra 35 perckor beérkezek a célba, ahol az idősebb szervezők gratulálnak, és nagyon örülnek hogy első magyarként beérkeztem. Nem akartam mondani hogy igen silány szervezés volt, inkább a zuhanyzási lehetőséget kérdeztem. A célban még megkínálnak két pohár kofolával, kaja persze semmi. Később beér Lipniczky Attila, akinek szintén majd kilyukad a gyomra, így kénytelenek vagyunk egy kis autós városnézést tartani, de kiszúrunk egy gyrosost, és drága pénzekért, de legalább igen jóllakva fogyasztunk el egy óriási gyros tálat.

Később beérnek a többiek is, és nem sokkal este 23 óra után indulunk haza. Nem sokkal elindulásunk után hatalmas felhőszakadás tombol sokáig, hú de jó hogy a kocsiban vagyunk. Autópályát érve átveszem a kocsit Attilától, és végig vezetek végül egészen Budapestig.

Ország Közepe 120 km - 235 m szinttel teljesítve - 26 óra 34 perc alatt.

35 fok, nyáron az Alföldön, minimális ellátással.. Ez küzdős volt de nagyon..

Immár harmadjára vettem részt ezen a megmérettetésen. Mindkétszer Lázár Gabriella volt az útitársam, idén is úgy döntöttünk együtt próbálunk szerencsét. Reggel 6:40 körül már a rajtban voltunk Robinak köszönhetően, így kényelmesen készülődhettünk.

Végül 6:55-kor indultunk, Gabival, és Robival, aki most a 60-ason volt. A továbbra sem létező Z4-en jelzésen kezdjük meg menetelésünket, majd a Z-et elérve egy balkanyar után sok-sok km-en keresztül érkezünk a Gázpászta elágazás nevű kódos ellenőrzőponthoz, ahonnan azt meglelve immár a S- a követendő. Inárcs településre érkezünk, ahol szerencsénkre nyitva volt a söröző, így egyből be is vetjük magunkat az egységbe. Ezen a túrán MINDEN létező helyet muszáj felkeresni ebben a forróságban. Tudtam nagyon jól a régebbi teljesítésekről hogy ha 7-kor indulunk a túrán akkor az inárcsi egység már nyitva lesz. 8:30-ra értünk oda, így ha 6-kor indultunk volna akkor még zárt ajtók vártak volna minket. Kényelmesen elücsörgünk, majd folytatásra adjuk fejünket. Bemegyek még az útközben érintett kisboltba, veszek két pogácsát, és útközben elnyamnyogom reggeli gyanánt. Elhagyjuk a települést, és megkezdődik a pusztaság. A sapkát fel is rakom, a meleg már most érezteti erős hatását. Bivalyok pihennek egy hatalmas sáros pocsolyában a létező egyetlen fa alatt. Nekik már most elegük lett a melegből. Alig vártuk hogy végre az Ócsai Nagy-erdőben lehessünk, de itt meg majd megettek minket a szúnyogok amíg megálltunk szusszanni pár korty üdítőt inni. 21 km-nél Robi jobbra vált az aszfaltúton, itt válik el a 60-as táv, mi Gabival csapatjuk tovább balra szintén aszfalton. Jó pár sporttársat érünk utol, a nagy részük a 100 km-esen van, az is eszméletlen nagy teljesítmény ebben az időben, de igazából bármelyik táv az. A napszemüveg is előkerül, biztosra akarok menni. Az aszfaltról később letérve rém hosszan haladunk a Duna-Tisza csatorna mellett a nem létező Magyar Zarándokúton. Megint a rutinunk az, amiben bízunk. Elérünk egy keresztező aszfaltutat. Tudtuk hogyha balra fordulunk alig 150 m után lesz egy horgász büfé, amiben nagyon bíztunk hogy nyitva lesz. Nagy megkönnyebbülésre így is lett, és rendesen feltöltekezünk. Közben leülünk mint minden évben, és csodáljuk a tavat, sós chips, és egy citromos sör társaságában. Jó 20 perc után folytatjuk a csatorna mellett utunkat. A korábban meglepődött sporik csodálkoznak hogy újra előzünk, de közöljük velük a "titkos" frissítőpontokat :) A P- jelzést elérve ugyanolyan ramaty állapotban volt mint anno, vagyis inkább sehogy, mert szégyen szemre felfestve nincs.. Annak viszont nagyon örültünk hogy Levente fia kitelepült egy titkos frissítőpontra, és korlátlan mennyiségű dinnyét ehettünk. Nem számoltam rá, mert bár 2021-ben ugyanitt volt, 2022-ben már nem volt, 2023-ban meg mi nem voltunk. Ez most nagyon jól esik! Folytatván utunkat egy ipartelep mellett érünk ki közel Alsónémedihez, de a település helyett nem sokára az ócsai aszfaltútra fordulunk, ahol már döglesztő meleg van, aszfalton meg ez hatványozottan igaz. Mivel úgy hallottam hogy Ócsán a söröző zárva van, így már a horgásztói büfében "okoskodtam", és egy jó km-es kitérővel kinéztem egy dohányboltot a településen. Odaérvén Gabi megy tovább a településen, én kitérek a bolthoz, és jutalmam jéghideg citromos sör, amit ott helyben el is fogyasztok. Gabinak is veszek egyet, de hamarosan hív, hogy már a ponton van, és 12-től nyitva a söröző is. Ez szuper hír! Visszaérek a tényleges útvonalba, és közben balról Róth András kiált utánam, ő egy másik egységbe ült be, de pont most végzett, így együtt érkezünk az ellenőrzőpontra ami 36 km-nél volt. Sós rágcsák vannak, cukrok, és nápolyi. Ez után kőkemény fürdést rendezünk a közkútnál, majd bevetjük magunkat az immár nyitott egységbe. Bizonytalan időt engedélyezünk magunknak egy jó Soproni társaságában, Gabi pedig még egy fagyit is vesz. Sokat voltunk itt, de szerencsére időben nem állunk rosszul, a lényeg hogy valahogy szintidő előtt abszolváljuk a távot.

Ócsáról tovább állva végre normális P- jelzéseken haladhatunk, a Z-el fonódva. András is velünk tart jó darabon át. Felérünk a település feletti pincékhez, ahol mint minden évben megint valami esküvő féleség készülődik. Innen monoton, kitett úton haladunk sokáig. Az M5-ös autópályát keresztezve hamarosan a P+ jelzés lesz a követendő. Tudom hogy ez egy jó hosszú, végig nyílt rész, majdnem egyenesen. Gabival le is ülünk egy kicsit pihenni az elején, András addig tovább halad. Nehezen vesszük magunkat a tovább indulásra, de itt a semmi közepén mit tudunk mást csinálni.. :)

Jó 5 km után a P- jelzésen jobbra fordulunk, ahol hamarosan az előző teljesítésekről ismerős lovarda következett. A három ott dolgozó igen szívélyesen invitál be minket a csaphoz, ahol kő kemény mosdást rendezünk. Ivóvíz utántöltést nem eszközölünk belőle, mert 2 éve nem volt túl gusztusos, és lehet akkor Gabi ezért kínlódott a gyomrával éjjel. Az egyik ott dolgozó viszont velünk tart a 3 km-re levő kis erdei büféhez, amit mi is érintünk. Nagyokat sztorizgat, de inkább kevesebb az érdekes rész benne mint amire jelenleg vágynánk :) Egy elágazásnál közli hogy miért balra megyünk, a büfé jobbra van!

Nehezen tudom meggyőzni hogy nekünk fix útvonalunk van, de felőlem mehet jobbra mit bánom én. Aztán végül velünk tart, és hízik a mája hogy neki nem számítanak a kilométerek. Irigylem, szerintem nekünk egyre jobban.. :) Érzésre nagyon hosszú idő után megérkezik végre a várva-várt erdei büfécske. Ezt vártuk már sok-sok ideje. Itt sok ismerőst érünk utol, Feri, Mariann, Zoli, Gyuri, és az utólag megismert Edit, és fia. Itt extrán jól esik megpihenni, rendelünk is. A többiek hamarabb tovább indulnak, mi még élvezzük ezt a szerencsés lehetőséget Gabival, és ismét Róth Andrással.

Igen nehezen olajozódik be a gépezet amikor tovább állunk, még jó hogy megejtettem itt egy zoknicserét. A Vasad- Rózsahegy elágazásnál megleljük a kódot is, majd igen hosszú egyenesek gyepálják az agyunkat a P- jelzésen, egészen a Borókás kereszteződésig, ahol balra a S-ra térünk. Egy szép kis erdőben visz utunk egészen a 65 km-nél lévő Csévharaszt Erdőőri-lak nevű ellenőrzőponthoz, ami igazából a túra legfőbb pontja, ugyanis itt gulyást is kapunk a nassolnivalók mellett.

A többieket is utolérjük, de ők megint hamarabb indulnak tovább. Gabinak úgy látom ez most egy nagyon fontos pihenési lehetőség, hagyom is, annyit vagyunk itt amennyit ő szeretne. Mondanom sem kell azért persze nekem is igen jól esik végre a lazsálás. Mire tovább haladunk már besötétedik, aminek végre kifejezetten örülünk, mert szó szerint ég minden porcikánk. Gabival ketten megyünk, András még kicsit elidőzött a ponton. A Pusztatemplomnál könnyen megleljük a kódot, és utána figyelünk hogy nem megyünk el a Z-ig, hanem jelzetlen úton balra fordulunk, és azon érünk bele a jelzésbe.

A Muskátli éttermet elérve a helyzet az, hogy Robi miután szépen teljesítette a 60 km-es távot, visszajött ide, és ebben a panzióban aludt. Gabi érkezésünk előtt hívta őt, így Robi már várt minket. A kocsiba beültünk, én pedig a hátsó ülésen elnyújtóztam, és hamarosan el is szenderültem rövid időre.

Jó fél óra után ébredek, és menni kell tovább nincs mese. Megköszönjük Robinak, majd irány bele a végtelenbe tovább.

Újlengyel település felér a múlt heti Kazinczy 200-on Kishuta településsel. Soha véget nem érő. Utána a Z- jelzésen az itiner szerint 8 km után érkezünk Pusztavacsra, az Ország Közepe emlékműhöz, ahol már 80 km-nél jártunk. Frissítőpont volt itt, egyszemélyes pontőrsereggel, de a srác jó fej volt.

Zabrudi szelet, nápolyi, sós kréker, és cukrok voltak a ponton. Mondjuk kenyérnek vagy valami jobban táplálónak azért 100 x jobban örültem volna, de mindegy ez van.. Gabival kicsit eldőlünk a padon, ismerjük a következő etapot, fájni fog nem kicsit, erre tényleg rá kell pihenni.

Nagy levegőt véve aztán belecsapunk.. A következő szakasz 9 km totál nyílt egyenes, jelzés nélkül, még jó hogy színes térképet kaptunk. Pár km múlva, fejlámpák jönnek szemben, a 100 km-esek. Ahol a térkép jelezte hogy el kell válniuk a 120 km-től jobbra, ott egy lezárt kerítés volt, így jöhettek vissza.. Jól be volt járva az útvonal biztos..  :) Mi nem tartunk velük, tovább haladunk, kell (?) az a 120 km. Előttünk immár valahol a messzeségben csak Feri és Mariann van belátható időn belül. Gabival megküzdünk a démonjainkkal. Én haladok egy picit előrébb, de nem sokkal mögöttem jön folyamatosan, nagyon, de nagyon erős. Szó nélkül megyünk, Gabin látom hogy elképesztő elszántság van benne. Letudva ezt a rémes 9 km-t, a jobb kanyarnál azonnal leülünk mint minden évben eddig. Eszünk, iszunk, talp ápolás, már amennyire még lehet. Az igazán lélekölő részt letudtuk. Most "csak" 3 km vár ránk a betétkör egyetlen kódjáig. Meg is leljük, de közben meglepetésre utolérjük Feriéket. Eléggé belassultak, Feri mérgeskedik hogy tegnap délutántól már valami belement a szemébe és alig lát valamit. De úton vannak, ez a lényeg, mint ahogy mi is. Megint 5 km vár ránk gyakorlatilag csont egyenesen. Annyival jobb hogy legalább tanyák vannak, és a kutyaugatások minimálisan kiűzik az álmosságot a szememből. Beérünk Táborfalvára, már a mozgáskoordinációnk igen sok kívánnivalót hagy maga után.

98 km van már a lábunkban, és közben újra világos lett, vasárnap reggel van. A hosszas aszfalt után nagy öröm amikor meglátjuk ismét Levente fiát, és bár a kisbuszban most nincs dinnye, de frissülhetünk citromos sörrel, nápolyikkal, sós dolgokkal. Azonnal lehuppanunk a padra Gabival. Szerencsére erről a pontról már időben értesültünk, de régebben az utolsó 40 (!) km-es betétkörben semmi sem volt. Az mondjuk igaz, hogy csak nekünk és Feriéknek volt ilyen szerencsénk, mert állítólag mi vagyunk az elsők itt. Hamar összeraktam a mozaikot, elsők biztos nem lehetünk, max amióta itt van a pont.

Ismét áldom az eszemet hogy okosan döntöttünk a 7 órás reggeli startolással. Feriék hamar tovább állnak, ők azon az elven vannak hogy lassan, de keveset pihenve. Mi azon hogy elég lassan, de inkább erőt gyűjtve ahol lehet. 7 km-es erdei etap jön, ami egész szép lenne ha már órák óta csak nem a beérkezés járna a fejemben. Ismét Pusztavacs másik szélére érkezünk, befejezzük a 20 km-es bónusz kört. Itt már a 100 km-esek is visszatértek, persze ők már rég a célban vannak. Mivel már van két sikeres teljesítésünk, és lehet azt mondani hogy kötelező "babonák", így a falu másik szélén ismét leülünk a főút előtt a földre mint eddig mindkétszer, és harmadjára is ugyanitt fogyasztom el az energiaitalomat amíg Gabi egy picit lepihen. Feriék közben utolérnek és ők persze nyomatják tovább, de pár perc múlva mi is már megyünk utánuk. Pusztavacs-Rákóczitelep részen utolérjük őket, és megint dumcsizunk egy kicsit, aztán tovább állunk Gabival. Innen még egy kód vár ránk amit meg is lelünk, majd jól előirányzott gumicukor bontás következik részemről, mert tudom hogy innen a maradék 8 km-en megint nem fogjuk magunkat szétizgulni a szántóföldön. Szerencsére felhős az ég, hú de nem akarok belegondolni mi lenne ha tűzne a nap, pedig tegnap ilyenkor már az volt. Fura módon elkezdek tüsszögni, és az orrom is folyik folyamatosan. Nem értem a miértjét, de  a célig így is marad. Sajnos hétfőn délelőtt kiderült hogy elég csúnyán belázasodtam :(

120 km után célba érkezünk vasárnap reggel 9:29-kor. Nagyon örülök ennek a teljesítésnek immár harmadjára, szerintem ez volt olyan küzdős érzésre mint a másik kettő összesen. Alig várom hogy levehessem a cipőt és a zoknit. A célban gulyást kapunk, és citromos sört, na meg nagy gratulációt! Feriék is megérkeznek fél óra múlva, így a 120-ason sincs már kint senki a szervezők nagy örömére. Hazafele Robinak hatalmas köszönet a fuvarért, és Gabinak a szuper társaságért immár harmadjára. A villamosról leszállva, kb tényleg alig bírtam hazaérni úgy fájtak a talpaim..

Kazinczy 200 (203 km - 7400 m szinttel) sikeresen teljesítve 48 óra 21 perc alatt + másnap még 20 km leszalagozás az Északi Zöldön.

Immár tizenharmadik teljesítésemre készülhettem. A végletek túrája volt ez, az időjárás pénteken és szombaton egy teljesen másik arcát mutatta meg, mindkettő igazán komoly kihívás elé állított.

Csütörtök délután vonatoztunk le Zolival Sátoraljaújhelyre. Igen sok ismerős is ezzel a járattal utazott. Jó 3 és fél óra múlva Sátoraljaújhelyre érkeztünk, ahol Géza a főszervező igen rendes volt, mert kijött elénk kocsival, ugyanis rengeteg cuccunk volt. Közben többen gyalog mentek föl a Kovács-villához, megálltunk mellettük, és a nagy hátizsákokat bepakoltuk a kocsiba, ezzel is megkönnyítve a jó 3 km gyaloglásukat. Az este jó hangulatba telt, sok ismerőssel beszélgettem. Szeretem ezeket az estéket, nem lóhalálában hegynek fölfele próbálunk pár szót kicsikarni egymásból, hanem nyugodtan, időtől függetlenül trécselhetünk korlátlanul. Valamivel este 10 után takarodót fújtam, és egész jól sikerült aludni is a padláson hálózsákba.

Péntek reggel kis gyaloglás után egy nagyobb busz jön most értünk, és ez repít el egészen Széphalomba a túra rajtjához. 9:02-kor megindul a mezőny egyszerre ki-ki a saját tempójának megfelelően. Orsi jön velem, és Kuti Gábor. Két hete együtt csináltuk meg az InvesztiTúra 50-et, Gábor is igen jó erőben volt. Megfontoltan gyalogolok a máris felforrósodott levegőben. A Magas-hegyre fölfele az elején Botos István mögé állok be, teljesen jó tempóban halad, aztán az igazán meredek előtt már én megyek elől. Felérvén a kilátóba igencsak leizzadtam, de a mesebeli panoráma kárpótolt. Lefele borzasztó csúszós az út, többen esnek-kelnek, én is majdnem eltanyázok, de a fától-fáig módszert követem. Ideális terepre érve kocogunk a Zsólyomka-völgy aszfaltútján. Egy frissítőpont után már a Magyar Kálváriát másszuk, Michal Turek cseh ismerősömet érem utol, dumálunk egy jót, örülök hogy tiszteletét tette a rendezvényen. Felérvén a kálváriához kitérek a varázslatosan szép kilátópontra, majd megint óvatoskodni kell lefele nagyon. 11:06-kor a Kovács Villához érkezek, 12,3 km-nél. Ez szinte pöccre 6-os átlag.

Na de rengeteg finomság leledzik itt, kőkeményen rájárunk a frissítésre, nekem most megint teljesen független az idő, csak csináljam meg valahogy a túrát.

Hamarosan már a Nagy-Nyugodóhoz emelkedünk fel, meglepően sok ismeretlen futó között akik szintén a 200-on vannak. Felérvén ismét belekocogunk, de tényleg csak szolidan a nagy meleg miatt. Ismét frissítőpont, ebben a melegben ezeket nagyon meg kell becsülni, és odafigyelni a megfelelő pótlásra. Hosszasan emelkedik a K- jelzés, ráadásul egy autó is az orrunk alá porol amit sokáig nyelünk. Őrsi Bálint éri utol triónkat, dumálgatunk egy darabon át. Az örökké hangyás részen átérve a Cserép-tói nyeregnél jobbra a P- jelzésen haladunk immár. Hosszasan emelkedik az út, olyan igazi energiaszívósan. Jó pár kilométerrel odébb a P-háromszög jelzés kegyelmet nem ismerő módon parancsol fel minket a Fekete-hegyi kilátóhoz. A kis oda-visszán sok ismerős jön már lefele. Nagyon meredek az út, igencsak jól esik felérvén a pihenés csekkolás után. Visszaérvén az elágazásba végre haladható rész, lefele Kovács Andris kocog előttünk egészen Mikóházáig, ahol 28 km-nél vár minket egy újabb nagyobb frissítőpont. Le is ülök, van kóla, májkrémes kenyér, paradicsom, olivabogyó, só. Jól esik pusztítani a sok finomságot. Most jön az első szakasz egyik legnehezebb része. Fura módon emelkedő nincs benne, viszont végig kitett nyílt részen kell haladni sokáig. Tovább indulván a többiek megmosdanak egy közkútnál, én mondom hogy a falu szélén lesz még egy, mindig ott szoktam. Na ez hiba volt, mert az persze pont most nem működött, így égett továbbra is minden porcikám.. Mikóházán a központban Borosnyay Palival bemegyünk a boltba, és veszek egy mentes áfonyás jéghideg sört a hosszú aszfaltútra. Jól esik a jéghideg nedű nagyon. Egy métert sem futunk, szigorúan csak gyalogol hármasunk, Orsi és Gábor is jól bírja még.

Alsóregmecre érve Éva és Egon pontőrködik, akkor meg tudjuk hogy itt ellátásban nem lehet hiány. Így is volt, tömjük az arcunkat minden jóval, és nem sajnáljuk az elvesztegetett perceket egy pillanatig sem. A tehénlepényes aknamezőn haladunk tovább, majd a Felsőregmeci műútra érkezünk, amin végtelen hosszú gyaloglás következik a településig. A falu szélén a közkút szerencsére működött, és irgalmatlan nagy fürdést rendezünk. A településen nyugalom honol, csak néhányan bámulnak meg most minket. A Mátyás-hegyre fölfele megint egy olyan rész jön ahol nagyon oda kell figyelni, mert nem elég hogy emelkedik, egy deka árnyék sincs, és az út minősége is igen gyatra. Ősrög, azaz inkább Ősrég tanösvény az út neve jelzés híján. Alig várom hogy végre erdőbe érjünk. Amikor ez megtörténik azonnal megállok folyadék pótlásra. Ez a Mikóháza - Mátyás-hegy rész minden évben kicsit megöl, de erősnek kell maradni, még ha nem is így érzem jelenleg. A nem létező tanösvény szépen ki volt szalagozva, bár sokszoros teljesítőként talán még e nélkül is tudnám már az utat. Beleérünk az Északi Zöld jelzésbe. Most még szolidabb arcát mutatja, bár a meleg miatt a kisebb emelkedők is felérnek egy komolyabbal. Nagyon várom hogy végre letérjünk a Zsíros-bányai dózerútra!

Végre ez is megvan, ismét frissítőpont immár 44 km-nél. Ismét van májkrémes kenyér, na meg kockasajt. Erre járok rá igazán, vagy négyet meg is eszek.

Ez után a K+ igen galád módon emelkedik a végtelenbe, de utána megszelídül, és sok idő után egy kis kocogást is meg lehet újra ejteni. Füzérkajatára érkezvén Enikő vár minket minden finomsággal. Kóla és paradicsom. Nálam most ez a menü. Közben Ricsit, Andrást, és Kovács Editet kerülgetjük, ők is belekocognak gyakrabban. Pusztafalura érvén még egy kisebb mászásunk van, és ez után 18:45-re érkezünk Füzérre, 55 km-hez. Első kör pipa, különösebb bajom nincs most szerencsére.

A depóscuccból két Powerade-t pakolok be, majd a legfontosabbat is, a fejlámpát. Egy váltópólóm van, de nem veszem át, szerintem jó idő lesz este, hosszú nadrágot meg egyáltalán nem is hoztam. Finom gulyást kapok a ponton, ráadásul a kofola automata is üzemel, rá is járok párszor. Nem is tudom mennyi idő után vesszük a sátorfánkat és irány a második etap. Borosnyay Pali tart még velünk egy darabon, egészen a Tilalmas-határig, ahonnan a túra legnehezebb 20 km-e következik (ezt szalagoztam le hétfőn még :). A Tolvaj-hegy az ország legmeredekebb jelzett turistaútja. 700 m-re 250 m szintkülönbség dukál. Pali angolosan távozik, és Gábor is valami brutál módon nyomja fölfele. Én megfontoltan falom a hegyet, Orsi pedig még megfontoltabban. Fent a csúcson megvárom Orsit, majd a szikláknál Gábor is minket. Megkezdődik végeláthatatlan hullámvasutazásunk a Z- mentén a határvonalban. A csalán az idei évben embermagasságúvá fajult, még ezzel is meg kell küzdenünk, nem elég magával a terepviszonyokkal. A Vaskapu-hegy után beizzítjuk fejlámpáinkat, és közben utolérjük Kovács Andrást, és Halmi Ritát, akik szintén igen jól haladnak. Emelkedők, és meredek lejtők jönnek-mennek, majd felérünk a Kis-Milic kilátóhoz, ami alatt Molnár Gábor pontőrködik, és még itt is ihatunk colát, illetve vehetünk gumicukrot. Innen már csak néhány lépés a túra legmagasabb pontja a 894 m-es Nagy-Milic obeliszkje. Kocogósra veszem a figurát, de a többieknek kezd elege lenni ebből a mozgásformából :) A szlovák S- jelzés csatlakozik be egy darabig. A Skárosská vyhlidka varázslatos kilátópontjánál minden évben meg kell állnom, imádom ezt a helyet. Ez után viszont durva lejtő jön egy esőházig. Innentől meglepő módon jó 1 km-en át K+ jelzés a követendő, az Északi Zöld le van szürkítve, majd amikor a K+ elválik ismét vannak Z- jelzések. Gratulálok annak az IQ bajnoknak aki lefestette a Z-et erre az 1 km-re, és a térképen is megszüntette. Megérkezünk Andi és Tomi pontjához. Mindig plusz energiát adnak, örülök a társaságuknak, de most menni kell gyorsan tovább. Ismét hosszasan haladunk az erdőben, szép réteken keresztül, és két meredek vízmosáson át. A Nagy-Hrabó-ról lefele viszont a túra talán legmeredekebb lejtője következik az Eszkárosi útig, ahol már nagyon vártam a frissítőpontot. Korgott a gyomrom ezerrel, így sebtiben jópár májkrémes kenyér lelte halálát a gyomromban. Kis pihi után következett a következő brutalitás, a Szurok-hegy 644 m-es csúcsa. Ismerem, tudom hogy több lépcsős, ezáltal soha nem várom a csúcsot. Egykedvűen haladok fölfele, a többiek kicsit lemaradva mögöttem. Felérvén Thold Tibi és Pólya Sanyi frissít, és pontőrködik. Megváltás ide érni, hiszen tudom ha jó erőben érzi magát az ember akkor nagy gond már nem lehet innen a maradék távon Füzérig, mert a második etap igazán kemény része itt le van már tudva.

Orsi és Gábor viszont nem érzik valami fényesen magukat. Mondtam hogy lassan induljunk, de senki sem akart kötélnek állni, így egyedül folytattam utamat.

Lefelén bele is kocogok, utol is érem Borosnyay Palit, majd kiérvén a Kékedi műútra végigkocogom a főutat. Pali is így tesz, de valami eszeveszett tempóba távolodik, nem akaródzik nekem lekövetni. Gyakorlatilag folyamatosan csak a pontokon érem utol, utána meg még a lámpáját sem látom úgy elhúz.

Magányosan menetelek a faluban, megáll egy kocsi mellettem, Erdei András üdvözöl. Jönnek menteni Ágit, akinek sajnos véget ért a túra Pányoknál :( Nagy levegőt veszek jön a Z+ borzalmasan hosszú monoton útja Pányokra, majd onnan Telkibányára. Pányoknál Parai István, és Tóth Feri keni nekem a kenyereket, csakis a májkrémes továbbra is a befutó, na meg a kockasajt! Magányos menetelésem közben Szabó Jucus jelenik meg futva mögöttem, ő most a rövidebb távra ment, de jól esik pár mondatot dumcsizni, így legalább kizökkentett a monotóniából. Ez által a vártnál hamarabb meg is érkezek Telkibányára, ahol borzasztó hosszú aszfaltúton érkezek el a következő pontra, ahol már 89 km-nél járok. Magamat is meglepve nem sok időt töltök a ponton, hamar csapatom tovább, de tudom hogy iszonyú álmosító rész jön a P-on Hollóházáig. Hosszan, folyamatosan emelkedik az út, jókorákat ásítok, de beletörődök sorsomba, nekem most ezt dobta a gép, idővel pedig nem is állok rosszul. X idő után felérek a tetőre, és bár annyira nem esik jól, de kocogósra veszem a figurát, ami a sziklás terep miatt talán ha 6 km/h van nagy szó..

Hollóházára érve becsekkolok a ponton, majd haladok is tovább. Palit még a hosszú egyenesbe sem látom, rendesen tempózik. Még 4 km, és újra Füzér, jaj, legyek már ott végre!! Közben kivilágosodik, a lámpát el is rakom, A település előtt kiérvén a rétre, a vár impozáns alakja jelenik meg a semmiből, annak meg extrán örülök hogy a nap még nem kelt fel, és viszonylag kellemes klímában érhetek oda Füzérre. Szombat reggel 5:15-öt írunk, immár 103 km van a lábamban. Jesszus, ez még csak szinte a túra fele. Igyekszem a borús gondolatokat kizárni, és első utam a zuhanyzóba visz, ahol lecsapatom magam hűs vízzel. Jó 20 percig csak itt vagyok, nagyon jól esik, és kicsit fel is ébreszt. Ez után jöhet a kajálás. Rizses lecsó a menü, igen csak jól esik kanalazni. Megint pakolok be üdítőket a depós cuccból, majd megérkezik Orsi, és Gábor, akiknek itt sajnos véget ért most a túra :( Jó 1 órát itt töltök, de nem számít, a fontos hogy harcedzett állapotban folytathassam a túrát.

Közben Őrsi Bálint is pont akkor indul tovább mint én, így akkor ketten vetjük be magunkat immár a harmadik szakaszba. Bálinttal nagyon rég óta ismerjük egymást, sok belföldi-külföldi százason mentünk együtt. Jókat dumcsizunk közben. Tudtuk hogy valahol feljebb az erdőben lesz egy forrás amiben lecsapathatjuk magunkat, de az erős aljnövényzet miatt sajnos túljöttünk rajta. A Bodó-rétre felkapaszkodva visszaérünk hamarosan Andi és Tomi pontjára ismét. Ők a legkitartóbb pontőrök.

Áthelyezzük sokáig a székhelyünket, és a szlovák Z-ön haladunk tovább a Velká Marovka elágazásig, ahonnan hosszú aszfaltút következik Szalánc településig. Innen én igen sokat kocogok majdnem végig, így Bálinttal most elválnak útjaink, és nagyon sokáig nem is találkozunk. A település előtt felmászok a várba, ahol pontőr is tanyázik, majd az oda-visszán nem találkozok Bálinttal. Lekocogván Szaláncra a szokásos pontőrök, Nád Béla, és Kontha Gabi várnak. Mindig megörülök nekik, hamar le is vetem magamat a székre, és mi mást ennék ha nem májkrémes kenyeret és kockasajtot. Béla mondja hogy délutántól hatalmas esőzés várható. Meg is lepődnék ha egyszer ne lenne valami nagy szívás a túrán, tavaly is óriási zuhé volt, akkor 57 km-nél álltunk Orsival két és fél órát.

Bálint nem érkezik, tudtam hogy magányos menetelésem lesz innentől. Kalsa településre ember méretű búzamezőn keresztül visz az út, ez itt minden évben türelemjáték.. A S- jelzésre érvén utolér egy rövid távos férfi, és lánya. Kicsit beszélgetünk, jól esik a bátorításuk. A S- jelzés most meglepően jól járható egy darabig, a nagy meleg miatt nincsenek nagyon még sárfoltok sem mint minden évben. Ez is rém hosszú szakasz az Izra-tóig.

Érzem a talpcsontomat is már, fent a tónál meg is állok masszírozni, közben pedig a pontőrsereg Medveczky Gyurival az élen szolgál ki minden jóval. Dinnyét, és kolbászt is majszolhatok, most éppen szeretem a változatosságot. Már 132 km-nél járok. Jó negyed óra után továbbindulok, hamarosan újra az Északi Zöld következik, na és a piros sapkás határkövek. Eleinte igen kellemes az út, a kocogás is megyeget, ami zavar az a rengeteg apró bogár és a böglyök.

A hét árok most nem is olyan vészes, viszonylag könnyedén abszolválom ezt az etapot. Az egyiknek az alján viszont éppen útkeresésben voltam, amikor egy pillanat alatt éktelen fájdalmat éreztem a hátsómban. Egy szemét bögöly csípett meg de úgy nagyon. Piszkosul fájt, utána 1 órán át csak vakaróztam, és be is pirosodott. Na itt elég mérges lettem ám. Megérkezik a várt jobb kanyar, ahol azonnal megállok, és egy hatalmasat húzok üdítőmből. Következik a Hársas-hegy brutál meredekje. Ez a Szurok-hegy testvére. Amikor azt hinnéd fent vagy, tévedsz, mindig jön egy újabb és újabb lépcső. Szerencsére ismerem, de vagy háromszor meg kellett állnom. Így is sikerül utolérnem jó pár rövidebb távost a csúcson. Nem sokat maradok, mert lefele jön a szó szerint gyök kettős rész a Köves-hegy lefeléjén. Itt lehetetlen haladni, bele is törődök sorsomba, és óvatosan helyezem egyik lábamat a másik után minden lépésnél. Közben az ég is megdörren mögöttem..

Szerencsére a másik irányba haladt tovább, de nem sokon múlott hogy elázzak a dörgésekből ítélve. A Mester-András forráshoz leérve meglepően látom hogy nincs itt a frissítőpont, az időjárás mellett a gondolatom is elég borús lett. Leülök a padra, és harapok valamit. Ez után végül pár száz méterre szerencsére ott volt a pont, csak elköltözött, mert a Fövenyes-kút viszont üzemelt, és jól lehűtött szörpök és kóla várt itt a rágcsákon kívül. Ennek nagyon megörültem, mondtam hogy máskor is itt legyen a pont, mert ez a forrás mindig folyik, ellentétben a Mester-Andrással. A Bába-hegy mászása viszonylag könnyen ment, a meredek lefelén kellett csak igen óvatosan tipegnem. Innen már jól haladható út vitt Pusztafalura, ahol Laci frissítőpontja vár minden évben. Közben utolértem Őrsi Annát és Kotlár Lacit, de ők mennek is tovább, én még kicsit húzom itt az időt. A P-háromszögön tovább haladva a jelzés gyakorlatilag megsemmisült, mert a kedves gazdának pont sikerült ráhúznia a villanypásztort a turistaútra, pedig megtehette volna ezt a pár métert szabadon hagyni. De nem, önzőek az emberek..

Szerencsére a szalagozás szépen vezetett bent a dzsungelben, közben szidtam azt a bunkó valakit aki iderakta ezt a szart. Szegény tehénkék viszont nem tehetnek semmiről, majdnem hogy az úton legeltek, de mire odaértem elmenekültek előlem. A rétnek vége, a jelzés ismét előkerül. Az eső eléggé rákezd, de szerencsére csak ijesztgetett kb 10 percig. Meredeken szuszogva érkezek ismét a Vaskapuhoz az emberméretű csalánok között, ahol már a második szakaszon jártam. Most ellenőrzőpont is van, igazolás után hamar tovább haladok. Picit belekocogva hamarosan utolérem Annáékat, és velük is maradok ezen a néhány km-en már.

Egy feladatunk van még, felmászni a Füzéri-vár bejáratához, majd igazolás után a megszűnt K-rom jelzésen a dzsungelen keresztül leérni ismét Füzérre. Ezt sikerrel is vesszük, és immár 155 km-nél járunk. Nekem az első dolgom ismét lezuhanyozni. Élvezem a hűsítő vizet, akkor még nem tudván hogy lesz itt annyi víz a terepen később hogy ez a 20 perc zuhanyzás csak a töredéke volt. Megint eszek meleg kaját, és ismét a depós cuccból készítek elő dolgokat immár az utolsó etapra.

A talpam már elég roncs állapotban van, de egy pillanatig nem ingok meg a folytatást illetően. Amíg letusoltam Annáék tovább is álltak. Megint el voltam itt 1 órát, egyáltalán nem számít.

Immár csak 48 km választ el a célomtól, és a tizenharmadik teljesítéstől. Méghogy csak... Ezt most rengetegnek érzem. Egyedül folytatom utamat, azért a pulóvert most rákötöttem a derekamra estére, és nagyon jól is tettem mint kiderült. Már benne vagyok a szombat délutánba, az idő igen kellemes, a nap sütkérezik, de nem olyan őrült módon mint pénteken. Végeláthatatlan hosszú út következik Bózsváig. Gondolataimba merülök, de azért jó tempóban haladok érzésre. A régi kisvasút nyomvonala talán soha nem volt ennyire jó állapotban mint most. Szuper jól le volt kaszálva a fű, pedig vártam mikor jön a rémesen benőtt út, de nem jött.

Bózsvára érvén lerogyok a székre, a pontőr hölgy igen kedvesen szolgál ki minden jóval közben. Nehezen is akaródzik felállni, de aztán nincs mese jön a Kishuta-Nagyhuta soha, de tényleg SOHA véget nem érő aszfaltútja. Ez mindig rendesen odatesz az amúgy is rossz talpamnak. Próbálok gyönyörködni a házakban, épületekben, de minden erőmmel arra gondolok hogy jöjjön már el az a fránya Nagyhuta vége. Persze ez is elérkezik előbb-utóbb, érzésre inkább utóbb. A falu végén frissítés vár, Annáék csak 10 percre vannak előttem. Beizzítom újra a lámpát, és mire beérek az igen zord erdőbe a K-négyzeten, már használni is kell. Folyamatosan emelkedik az út, hol kevésbé, hol igen intenzíven. Felérvén egy gerincútra jobbra fordulok, és azt látom amit nagyon nem szeretnék. Villámlik. Mindenfelől. Jobbról-balról, elölről-hátulról.. Jaj ne. Erősebbre is veszem a gyalogtempót, de reménykedek hogy elkerül a vihar. Az viszont egyre közelebb jön, és a villámlások is intenzívebbek. Szinte másodpercenként csap le a közelben. Az Eszkálai erdészházhoz olyan tempóban rongyolok föl, hogy sosem gondoltam volna hogy ennyi kilométer után valaha így fogok menni. A K- rövid oda visszáján Annáék jönnek szembe, ők mennek bele a viharba. Ők tudják.. Én nagy megkönnyebbülésre elérem az Eszkálai-házat, ahol egy fedett pihenőbe pontőrködnek Thold Tibiék, és Szokol Dávid. Egyből közlöm hogy bizonytalan időt fogok engedélyezni itt magamnak.

Leülök, az eső pillanatok alatt elkezd ömleni, a villámlást brutális látni is. Közben eszegetek, és Tibi mondja hogy van sör és pálinka. Ahogy nézzük a radarképet ez a vihar nem fog egy hamar elmenni, így kérek mindkettőből, innentől tényleg ráérek. Rövid távosok érkeznek, de hosszú távos a közelben sehol senki. Jó 1 órát ülök, aztán megérkezik az intenzív szél is. Kapok egy esőkabátot, de Tibi mondja hogy nyugodtan üljek be a kocsiba. Így is teszek, és innentől igen sokáig ez így is marad. Közben Tóth Feri pihen a kocsiban, vele beszélgetek kicsit, majd azon kapom magamat hogy el-elbóbiskolok, de a villámlás miatt nem jön nagyon álom a szememre.

Elképesztő vihar tombol odakint, a szél a kocsit is meglengeti, hú de jó most nem kint lenni a terepen. Végül sok idő után egy óriási szélvihar kíséretében elmegy a vihar, és kikászálódok. Tibinek mondom nézzük meg a radarképet. Szuper, úgy látszik nem lesz utánpótlás, így indulásra adtam fejemet. Csak hogy érzékeltessem, 21:49-kor érkeztem az ellenőrzőpontra, és másnap 3:30-kor indultam tovább, vagyis majdnem 6 órán keresztül voltam itt!

Csodák-csodájára pedig épp most érkezik meg Őrsi Bálint, aki egy nagyobbat aludt 150-nél, de utána a vihar elverte őt is rendesen. Bálint ledöbben amikor látja hogy teljesen száraz vagyok, amikor közlöm vele hogy a cipőm és a zoknim is teljesen az, akkor teljesen kiakad mérgében :)

Persze ez csak egy ideiglenes volt, innentől ismét együtt haladunk tovább. Igen kíváncsi voltam a terepviszonyra, de mivel ismertem az utat sejtettem hogy ebben a maradék 28 km-ben nem lesz kegyelem.. A fenyvesekben haladva még vállalható volt az út, de a Zsidó-rét környékén jött az igazi nemulass. Egy kis darabig az út mellett a réten lehetett menni, de utána jött a nagybetűs SÁÁÁR! A Cifra-kút előtt megint vállalhatatlan volt az út szintúgy mint tavaly. Ez után érzésre hamarabb  érkeztünk Makkoshotykára mint vártam. Azért csak ért valamit ez a pihenés. Már 186 km-nél járunk. A frissítőponton Bálint Mariann szolgál ki minket. Májkrémes kenyér-kockasajt-oliva a menü nálam. Közben megtudom hogy páran elmentek az Eszkálától akik addig mögöttem voltak, de nem izgatott túlságosan.

Tovább indulván tudtuk milyen rész jön. A PT jelzésre a katasztrófa a legjobb szó. Minden lépésnél ragadós ocsmány sár ivódott a cipőbe kívülről-belülről. Ráadásul rám jött a kábelfektetés is, így Bálintot csak a Tengerszem kilátónál értem utol. Addig viszont soha el nem jövő út következett. Már a gumicukromat is megbontottam. A kilátótól akkor hát ismét Bálinttal haladunk tovább. Leérvén a meredek P- jelzésen szúnyogok hada veti ránk magát, de tudtuk hogy ez mindig ilyen rész. Azt viszont nem, hogy frissítőpont nem volt lent, pedig odafent a kilátónál a pontőr mondta hogy lesz, így egy kortyra meg is ittam a szörpömet ott. Még szerencse hogy a másikban maradt egy fél liter cola. Ez a P- jelzés is olyan rémesen hosszú, ráadásul rengeteg pocsolyát is kell kerülgetni, nem mintha már számítana éppen hova lép az ember.. Hosszas gyaloglás után elérünk a K-be, amin jobbra fordulva a túránk utolsó pontjához érünk, a Rákóczi-fához, ahol Siményi Miki, és Vili pontőrködik. Innen már csak 7 km a cél, de ez a K- jelzés minden évben gonoszkodik még velünk, össze-vissza himbálózik le-föl, az őrületbe kergetve az ember idegeit. A Nagy-Nyugodó aljára érve kicsit már mi is megnyugodunk Bálinttal, innen még egy kisebb mászás, majd felérvén másfél km a reggel már járt K+-en, és beérkezünk a célba vasárnap reggel 9:23-kor. Gratulálok Bálintnak ő is nagy küzdő, de ismerjük egymást mint írtam sok-sok ideje.

14 óra után díjátadó következik, egyenként kiszólítják a teljesítőket. Mindenki hatalmas tapsot kap, aki ezt megcsinálta annak tényleg kötélből vannak az idegrendszerei.

Végül én még maradtam a Kovács-Villában, ugyanis hétfőn még leszalagoztam a túra legnehezebb 20 km-ét 1200 m szinttel. Tolvaj-hegy - Kis-Milic - Nagy-Milic - Kéked. Itt már szépen ráérősen mentem, háromszor álltam meg a Tolvaj-hegyre meg a Milicekre, mert így éreztem jónak. Persze közben visszafele is kellett nézni nehogy fent maradjon akár egyetlen szalag is. Végül ez is sikeresen meglett.

Tanúhegyek 100 (105 km - 3200 m szinttel) sikeresen teljesítve 19 óra 55 perc alatt.

Borzasztó korán csörög az óra, 2:15-öt írunk. Álmoskásan pakolászom, az éjszakai busz kivisz valameddig, majd egy jó fél órás gyaloglással érek a Sasadi úthoz ahol Botos István vár, és együtt utazunk vele és Ács Gáborral Badacsonytördemicre a rajtba.

Jó időben megérkezünk, nincs sorban állás sem még. Kicsit elbeszélgetem az időt, így végül 6:10-kor indulok el. Hűen él emlékeimben a tavalyi teljesítés, még aznap 23:58-ra sikerült beérni, de most a várható nagy meleg, és a jövő heti Kazinczy 200 miatt nincsenek ilyen ambícióim. Komótosan, megfontoltan mászom a Bujdosók lépcsőjét, igen meredek, hamar megtörtént a bemelegítés. A Ranolder-keresztnél, illetve utána egy kilátópontnál megállok, és gyönyörködök a csodás Balatonba. Túra közben jó párszor előjött az érzés, hogy de jó lenne inkább a hűs habok között megmártózni. De most nem azért jöttem, inkább iparkodok fölfele a Badacsony csúcsára a Kisfaludy kilátóhoz. Utolérem Vincze Zolit, majd minket pedig Kovács András, és máris kocogunk lefele a S-n Klastrom-kút fele. A pontnál csokit kapunk, amit útközben el is majszolok. Badacsonytomajon a frissítőpont most nem a Sörpatikában volt (bezárt?), hanem nem sokkal mellette egy másik intézményben. Bónt kapunk, amit beválthatunk. Így is történik, jól esően isszuk meg az üdítőt, kicsit le is ültem a székre pihenés gyanánt. Kerékpárúton haladunk tovább, a következő pont nincs is messze, a Varga Pincészetben várnak minket pontőreink. András tovahalad, én leülök mert a cipőt megint nem sikerült rendesen meghúzni a rajtban, így egész idáig zavart menet közben. Közben jókat nassolunk a rágcsákból Zolival. Ketten haladunk tovább, a szalagozás szépen vezet tovább egészen a P- jelzésig, amin elérkezünk a salföldi pálos kolostorromhoz, ahol nagy örömünkre dinnyét is majszolhatunk. Jó pár percig meg sem moccanunk, csak gyűrjük magunkba a megváltó energiát. Egy meredekebb emelkedő után immár a K- jelzésen haladunk, ismerős részek a Kék Balaton túráról. Utcákon keresztül-kasba csavargunk, amíg el nem érünk a Tomaji műútig. Itt most nem balra fordulunk a K-en, hanem jobbra szalagozás visz következő frissítőpontunkhoz ami a Borbély Családi Pincészet kertjében volt. Igen megörülök a kedves pontőröknek, Éva, Egon, és még pár kedves úr/hölgy szolgál ki minket. Tepertőkrémes kenyeret ehetünk, nyámm de finom. Ezen kívül pedig igen finom a szőlőlé, amire nem vagyok rest többször rájárni. Kezdenek igen befűteni fentről, így tovább állunk. A szalagozás precízen vezet utunkon, rengeteg takaros pincészet mellett megyünk el, ahol akár kóstolóra is be lehetne térni, de ezt kihagyjuk. A következő állomás a rövid ámde igen meredek Tóti-hegy tetején várt. Felérvén igen megizzadtam, kifújom magam, közben panorámát csodálok. Zoli mondja hogy menjek nyugodtan tovább, így egyedül folytatom utamat. A K3-szög kocogásra csábít, és meg sem állok egészen Káptalantóti széléig. Innen K-rom jelzés a követendő, itt már megfontoltabban gyaloglok. Utolérem Cziczer István ismerősömet, akivel gyakorlatilag egészen a Csobáncig kerülgettük egymást. A Sabar-hegyi templomromnál kódot jegyzetelek, majd hosszú kitett szalagozott rész jött egészen a Kopasz-hegy csúcsáig. A kód itt is megvan, majd óvatosan haladok lefele az igen meredek lépcsősoron Mindszentkállára, ahol a söröző kerthelyiségében vár minket a következő frissítő. A sok finomság mellett még egy bónt is kapunk, amit beváltok üdítőre, majd megtöltöm flakonjaimat.

A következő résznél igen észnél kell lenni. 6 km, végig kitett részen, nem túl izgalmas szakaszon egy tanösvényen. Mögöttem jön Bévárdi Gábor, Őrsi Anna, Kotlár Laci, és Cziczer István. Kb 3 km után Annáék megelőznek, de előtte azért dumcsizunk egy jót, addig is gyorsabban túl leszünk ezen a részen. A mosóház után Kővágóőrsre érkezünk, ahol Gábor talál egy közkutat, és rendesen megmosdunk a kút alatt. Én még élvezem a hűsítő vizet, a többiek tovahaladnak.

Érzésre rémesen hosszasan haladunk a P-on a Fülöp-hegyi kilátóhoz, ahol a pont szigorúan a kilátó tetején volt. Eszembe is jutottak hamar a cseh Olaf túrák ahol ez mindig alap. Vágytam egy kis folyadékra, de ez itt nem volt, szerencsére még volt nálam érzésre elegendő mennyiség. Viszont kaptam mazsolát, és egy fél almát. Hogy miért csak felet, na ez jó kérdés.. Lent Gábor megpihen a kilátó tövében, én tovahaladok, jön a másik igen hosszú etap, majd 8 km végig szalagozás. Gőzöm sincs hol vagyok, csak vakon követem a szalagokat. A vicces nevű Nyálas-tó tábláját nézegetem, majd lefele picit belekocogva utolérem Annáékat, akik hamarosan közlik hogy túlmentünk egy elágazáson. Vissza kb 500 m.. Közben jön István is, ő is benézte, de aztán a tökön-babon módszert választja, mi visszamegyünk az elágazásig, ahol a szalagok szépen mutattak balra, de egy gyakorlatilag nem járt útra, így tényleg be lehetett nézni. A K- jelzésre érkezünk, és ezen mászunk fel a Hegyestű parkolójáig, ahol fiatal srácok szolgálják fel a frissítőt. Szódavíz van, nasik, és gumicukor. Feltöltöm megcsupaszított készleteimet, közben lelép mindenki, de én nem versenyzek senkivel. A Hegyestű aljánál egy balkanyarnál egy kiülős kerthelyiség/borozó volt. Három Kinizsi Százas pólós srác akik kéktúráztak közlik hogy ingyen fröccsöt adnak itt. Nem akarom elhinni, megkérdezem a személyzetet is, és tényleg! Húú, gyorsan le is ülök, ez most nagyon jól esik, és jó 10 percig meg sem moccanok, egyben gyönyörködök a szép panorámában is. Megköszönöm a nemes gesztust, majd tovább állok. Ez után mint később kiderült a track a leszürkített K- jelzésen haladt tovább, de hogy ezt nekem honnan kellett volna tudnom az megint örök talány.. Így szépen lementem a francba a K-en, majd mászhattam vissza jó 500 m-t. Közben végig azt hittem jó úton vagyok.. A Tagyoni birtokokon keresztül halad hosszasan az út egészen Szentantalfáig, ahol a falu széli forrásnál igen jól esik a töltekezés + mosdás. Már nagyon várom hogy a Halom-hegyi kilátóhoz érjek, de addig még van vagy 5 km. Megbontom egyetlen szendvicsemet, jó ízűen elmajszolom, majd kb 1 óra múlva a kilátónál vagyok, ahol szigorúan két dinnyét, és két kenyeret vehetek. A májkrémes csuda jó volt, le is huppanok a padra picit megpihenni. Az üdítőt hiányoltam jó pár helyről, a szódavíztől kezdett herótom lenni. A K-tanösvény jelzésen érkezek bele a P-ba, amin hamarosan Mencshelyre érkezek. Előtte hív Zoli merre járok, Botos Istvánnal haladt itt még, nem is olyan sokkal mögöttem. Mencshely után hűen él a memóriámban a tavalyi év, ugyanis itt kapott el az oltári nagy zuhé sokáig. Most hétágra süt a nap. Igen hosszan, hatalmas réteken, birkanyájak között visz a jelzés egészen Balatonhenyéig. Közben utolér egy rózsaszín felsős hölgy, majd Pető Sanyi és Hirth Helga, akik kicsit kizökkentenek a monotóniámból, és jókat dumcsizunk kis darabon át, majd elengedem őket hadd fussanak. Henyére érve meglepetésre Annáékat és Cziczer Istvánt is még épphogy utolérem, de ők hamarosan mennek is tovább.

Megint nincs szörp csak szóda, így bemegyek a sörözőbe, és veszek egy kólát meg egy sprite-ot folytatás gyanánt. A kaja kínálat viszont jó, megint dinnyézhetek, és nassolhatok. Továbbra is egyedül folytatom utamat, a rózsaszín ruhás hölgy nem sokkal előttem halad. Tavaly irgalmatlan sártengeren kellett menni a falu után, most ilyenről szó sincs. Az Eötvös Károly kilátó következik ahol hamar meglelem a kódot, és igen meredek fakidőléses úton óvatoskodom lefele. Megelőzöm a csajszit is közben. Megy még a kocogás is hébe-hóba azért. A Szentbékkálai-kőtenger gyönyörű rész, a túra sem hagyja ki. Ez után ismét visszaérkezek Mindszentkállára, ahol most már 74 km-nél járok. Gombalevest szolgálnak fel, nagyon jól esik. Ráadásul István nem kéri az adagját, így nyomban lecsapok a lehetőségre a repetázáshoz :)

Jól esik ejtőzni, de a Csobáncra már nem fogok feljutni lámpa nélkül. Azért megkocogom a hosszú szántóföldes részt, de meglepetésre hamar mögöttem terem a rózsaszín ruhás lány. Igen durva tempóban tolhatta ha még én is futottam és így is utolért. Előre is engedem, azt hittem már nem látom többet de nem így lett. Igen komoly emelkedők következnek a K- jelzésen. Viszont ez még messze nem a Csobánc, csak a beetetés. Előveszem a lámpát, de még nem kapcsolom be, pont letudtam ezt a részt e nélkül szerencsére. Végül a Csobánc legaljánál élesítem az eszközt, amikor már elég veszélyesen emelkedik az út sziklákon át. Végre felérvén látok egy sátrat, messziről szólok, ők még nem a pontőrök. Szegényeknek valószínűleg elég álmatlan éjszakájuk lesz, mert szerintem nem csak én hittem őket annak.

A pont közvetlen a várnál tanyázik, le is ülök kicsit relaxálni. Az időközben utolért Istvánnal indulunk tovább, de lefele még óvatosan tudok kocogni, így itt végleg lemaradt már. Utolérem a csajszit is meglepetésre, de a futókája rendben van, és csakhamar tovaszáll a Gyulakeszi utáni igen hosszú és unalmas szalagozáson. Az Eger-víznél a szervezők ácsoltak egy hidat, hatalmas köszönet érte, e nélkül lehetetlen lett volna átkelni száraz lábbal. Alig várom végre a Szent György-hegyi kulcsosháznál legyek, de előtte még van egy mászás. Odaérvén kánaán, de a kenyerekre már nem bírok ránézni sem sajnos, helyette ismét dinnyével csillapítom éhségemet. A bazaltorgonákhoz fölfele szerencse hogy van korlát, élek is a lehetőséggel. Megelőzök egy futó srácot, majd újra elkapom a csajszit is az igen meredek lefelén. Magamat is meglepve végig kocogok Hegymagas településig, majd a hosszú kerékpárúton már gyaloglásra váltok. A leányzó nem szívbajos, ezt is futja, és utolér. Innen viszont vége a macska-egér harcnak, együtt haladunk tovább. Bemutatkozunk, Szücs Helgát tisztelhetem benne. Ismerős név, és összerakjuk a mozaikot. Az egyik Vadrózsán éjszaka mentünk együtt egy darabig, akkor is már ledöbbentem milyen jól tud menni. Szigligeten a vár alatt van a frissítőpont, végre van szörp!! Hivatalosan viszont fel kell menni a tetejére, így mondom a pontőröknek hogy irányítsanak majd fel szépen mindenkit. Mivel tavaly is már lent volt a pont, szerintem felesleges innentől felvinni a várhoz az útvonalat. Helgát felkészítem az utolsó mászásra a Kamon-kőhöz. Tényleg igen durva emelkedő ez, de ügyesen haladunk megállás nélkül. A kódot meg is leljük, majd még mászunk egy picit, utána viszont örömmel konstatáljuk hogy vége a szinteknek.

Visszaérünk Szigliget szélére, majd a maradék 3 km már végig aszfalton visz a célba. Hébe-hóba belekocogunk és így érkezünk meg végül vasárnap hajnal 2:05-kor a célba. Igen jól esik megpihenni, ráadásul bolognai spagettit is ehetünk a célban, illetve italválaszték is van bőven. A már bent ülő Harrer Tamással meséljük élményeinket közben. Botos István is beérkezik jó idővel, és hamarosan indulhattunk is haza. István Székesfehérvárnál lerak, innen vonatozok, de annyira elfáradtam hogy bealudtam, és a kelleténél tovább mentem, szerencsére nem sokkal. Otthon K.O-val győzött a kispárna pillanatok alatt.

Aranybulla emléktúra 11 km - 29 m szinttel - 2:35 alatt

Vasárnap kicsit kómásan keltem, még bennem volt az előző napi túra, de nem hagytam magam visszaaludni ahhoz képest sem, hogy kinézvén éppen ömlött az eső.

Gyorsan néztem egy radarképet és láttam hogy hamar elvonul, és jó kis túraidő várható ma is. Ez így is történt, mire a vonattal suhanok Székesfehérvár irányába, már a napsütésé a főszerep. Szerencsére nem késett a vonat, mert bizony várt rám az állomástól majd' 6 km gyaloglás a rajtba, ami Székesfehérvár teljesen külterületén az Aranybulla emlékműnél volt. Jól szét is aszalódtam a napon mire odaértem. Pont akkor érkezett meg egy helyi busz, amiről igen sok túrázó szállt le jó pár ismerőssel együtt. Nem baj, nekem jó volt ez így most.

Bejelentkezvén Imrénél, megkapom térképvázlatomat, és az utcaneveket. Szerencse hogy jó szemem van, és ki tudtam igazodni a miniatűr térképen úgy ahogy. Máris felmászok az emlékműhöz, és fotózok, olvasgatok. Ez után az Öreghegyi-bányatóhoz visz utunk, ahol a hattyúkon kívül feljebb érve igen szép panoráma mutatkozik. A Szent Donát-kápolna előtt utolérem Szászfai Gabiékat, majd fotózok mindenféle érdekességet közben. Az Öreghegyi Magyarok Nagyasszonya templom előtt utolérem Róth Andrist, és Vági Petit. Jót dumcsizunk, és innentől együtt túrázzuk végig a távot. Közben betérünk a Halesz Betérőhöz ha már ez a neve. Egy korsó sör 490 Ft volt, szerencsére még vannak ilyen helyek. Jólesően elfogyasztva, tovább túrázunk a forróságban. A Krisztus Király-templomnál könnyen megválaszoljuk a kérdést, majd találkozunk Kovács Barbival, és innen már négyesben haladunk tovább. Egy temetőn szó szerint keresztbe vitt utunk, majd hamarosan megérkezünk Székesfehérvár belvárosába. Itt annyi fotótéma lenne hogy sosem érnék be, így most csak nézelődünk, és próbáljuk meglelni a térképen a helyes utat. Az Országalma feliratát kellett bevésnünk itinerünkbe, ez volt a következő feladat. Fehérvár belvárosa gyönyörű, mindig rácsodálkozok.

Végül még egy kérdésünk volt, a 69-es előre emlékműnél. Elég nehéz volt erre pontos választ adni, de a célban Imre mondta hogy ügyesen számoltam, jó a válasz.

Kis városi séta után a cél a Prohászka templomnál volt, ahol Imre várt minket, és megkaptuk igen szép díjazásunkat. Szerencsére innen már nagyon közel volt a vasút, és Andrással immár Pest felé vettük az irányt.

InvesztiTúra 50 (54 km - 2464 m szinttel) - 9:32 alatt

 

Immár harmadjára veszek részt ezen a paraméterek alapján nem könnyű megmérettetésen. Három fajta díjazás van, arany jelvény, ezüst, és bronz. Én fordítva működök, mert elsőre aranyat kértem, másodikra ezüstöt, na akkor irány előre a bronzért!

Viszonylag nem kellett hajnalban kelni hogy elrepítsen a mindenhol is megálló busz Visegrád királyi palotáig, ahonnan a rajt volt. Orsival lesz ma a menet, reggel 7:58-kor bele is vetjük magunkat a Pilis-visegrádi hegység bugyraiba. Egyből a Salamon-toronyba kapunk betekintést a K+ jelzésen. Átszelve a tornyot a K-rom jelzésen izzadunk igen intenzíven fölfele a Fellegvárhoz. Előtte utolérjük Kuti Gábort, akivel látásból ismertük egymást, de sokat még nem beszélgettünk. Tudtam hogy elég gyors, és a Kazinczy 200-ra is készül idén. Gábor csatlakozik hozzánk, és gyakorlatilag innentől a túrát hármasban csináljuk végig. Felérvén a Fellegvárhoz, a Cserey család pontőrködik, és kapunk máris csokit és gumicukrot. Nekem máris meg kellett állni, mert az új cipőt túl gyengén kötöttem meg. Mondtam a többieknek hogy egyszer kell bekötnöm, eltalálnom hogy jó, és onnantól soha többet nem kötöm ki :)

Az útvonal minimálisat változott előző két teljesítésemhez képest, de az a rész még odébb volt. A K-en a Kálvárián keresztül érünk le Visegrádra, ahonnan a Z- jelzésen folytatjuk utunkat hosszasan a Spartacus-ösvényen. Igen benőtte az utat a természet. Szerencsénkre még korán van, kirándulók sincsenek, így gond nélkül haladunk, persze a pazar kilátásoknál megállva, visszanézve a Börzsönyre. Pilisszentlászlóra érkezvén a pontőrünk nápolyival és almával kínál minket. Meglepetésre utolérjük Fridrich Laci, Rausz Peti, és Henézi Gabi hármasát, de úgy tűnik ők most kicsit lazára veszik a témát. A mi hármasunk tovarobog, de azért a Kis Rigó vendéglő előtt a közkutat eszméletlen módon megcsapoljuk. Jó hosszasan haladunk a P+-en, majd a P3-ön egészen Prédikálószéken. Erről az oldalról igen kényelmes a feljutás. Ezt támasztja alá hogy egyszer csak egy Pilisi Parkerdős gépjármű előz ki minket, rajta turisták(!!), akik szó szerint a kilátó lábához cipeltetik magukat, aztán még engem kértek meg hogy nyomjak róluk egy fotót... Hát no komment..  Amíg a kilátóban hancúroznak a gyerekek, a többiek meg igen büszkén pózolnak, addig a sofőr nagyban sörözik odalent. Ezen is lehűltünk. Megleljük szúróbélyegzőnket, majd ha már itt vagyunk természetesen fölmegyünk a kilátóba, ahonnan csodás panoráma mutatkozik. Jó negyed órát eszünk-iszunk-nézelődünk, majd tovább állunk.

Orsinak most jön a mumus, ő nagyon nem szereti a meredek lefeléket, Gábor viszont igen jó tempóval halad, próbálok a nyomában maradni, persze az első dolog a biztonság, mert igen durva ez a lefele. Jól meg is izzadok mire leérek a Szentfa-kápolnához, ahonnan pár száz méter után ismét frissítőpontot lelünk. A futó hármas már itt van, ők most nem kilátóztak. Nápolyit, és gumicukrot vehetünk, amennyit csak akarunk. A futó hármas érdekes irányban folytatja útját, mi a S- jelzésen haladunk tovább, ugyanis a Rám-szakadékot lezárták amerre régen vitt a túra, és most a jó 1,5 km-rel hosszabb Lukács-árkon kell felkapaszkodnunk amíg a Z- jelzés újra vissza nem ér a szakadék tetején. Ez után tovább kapaszkodunk fölfele immár a Z-ön a Szakó-hegy tetejére. Előtte viszont a Júlia-forrásnál olthatjuk szomjunkat, és egy jókora mosdást is rendezünk, mert nagyon felkúszott a hőmérő higanyszála már. A Szakó-hegyre felérvén megkönnyebbülök, innen végre jöhet egy hosszabb pihentetős rész egészen Pilismarót széléig. Kocogósra is vesszük a figurát. Aggodalomra mindössze az igen silány Z- jelzések adnak okot, de szerencsére ismertem ezt a részt, és megleltem a titkos beugrókat is, ahol bizony jelzések csak igen ritkán leledzettek.

Pilismarótra érve már tényleg nagyon forróság van. Kicsit több mint féltávnál vagyunk, de itt van a túra nagy frissítőpontja. A főszervező Roland, és családja tüsténkedik, nekünk egy feladatunk van, a székben ülve enni-inni. Van itt minden finomság. Lekváros, vajas kenyér, paradicsom, paprika, uborka, szőlőcukor, kétfajta szörp. Nem is sietünk mi sehova, töménytelenül eszünk-iszunk, van bőven, ugyanis a hosszú távon csak 17-en vettek részt, a Mátrai 50-es valószínű sok embert elvitt. Ki tudja mennyi idő után tovább indulunk, és hosszasan haladunk a Miklós-deák völgy aszfaltútján a P- jelzésen. Végre balkanyar, és ismét terep a lábunk alatt. A következő hegymászás lassan megkezdődik, és a Hirsch-orom 414 m-es csúcsát ostromoljuk. Az utolsó rész már szó szerint állva legelős, igen megörülünk a csúcsnak. Egyből le is vetjük magunkat a pihenőpadra kicsit feltöltődni. A Felső-Ecset-hegyi elágazás után nem sokkal megleljük a szúróbélyegzőt, és majdnem a célig immár a Z- jelzést követjük. Jó hosszú ez a rész az Enyedi-halála kereszten át. Nem restellünk belekocogni is ahol lehet. A P+ elágazásánál meredek lefele következik. Most Orsi áll előre, és jó tempóban kocogunk a Fári-kúti elágazásig. A többiek már nagyon várják a kutat, nekem még van innivalóm. Sajnos a Fári-kúthoz érvén csak pötyög a víz belőle, így kicsit csalódottan tovább állunk, de pár percre leülünk a padra felkészítvén magunkat az utolsó mászásra a Vaskapu-hegyre, föl a menedékházhoz. Meredeken szerpentinezik az út, a többiek igen jó tempóban gyalogolnak fölfele előttem. Végre felérünk, most nekem is nagy kő esik le a szívemről. A ház mögött Gethe Laci, és gyermeke pontőrködik. Snickers, illetve egy Mars csokit is kapunk ellátásként a végére. Innen kitett rész jön, a kocogást is csak igen óvatosban csináljuk már. Beérvén Esztergomba a Kis Duna sétányig kivisz jelzésünk, majd a lila mária út a követendő, de inkább a leírást olvasgatom. A végén a térképet is nézem, és egy jókora ívben kerülünk egyet, nem értem miért erre mutatta, máskor pikk-pakk a célban voltam, most pedig még mászhatunk föl egy csomó lépcsőn, és hátulról érkezünk be a célba. Sebaj, szintkülönbségből nem volt hiány a mai napra.

A cél a csodás Bazilika lábánál volt a parkban, ahol a másik főszervező Tamás várt minket kislányaival. Átveszem bronzjelvényemet, így már teljes a repertoár.

Vár ránk még jó 3 km gyaloglás a vasútig, de ez már lényegtelen. Köszönöm a szuper szervezést, az igen szuszogtató útvonalat, és a társaságot Orsinak és Gábornak!

Mátra 115 (118 km - 6550 m szinttel) sikeresen teljesítve 25 óra 50 perc alatt.

 

Még magam is meglepődök amikor ezt leírom, hogy 14 x-es teljesítője lettem ennek az igen nehéz, ámde varázslatos szervezésű teljesítménytúrának.

A 90-es években kezdődött az egész. Akkor én még szó szerint gyerek voltam. Aztán 2009-től újjáéledt a túra, és én innentől az összes hivatalosan megszervezett rendezvényt sikerrel teljesítettem.

2024-et írunk, ha erőm és egészségem megengedi, ismét teljesítő lehetek. Varga Ági nagyon ügyesen elintézte a logisztikát, így 6:15-kor már Kisnánán voltunk a rajtban. Igen gyorsan sikerült átvenni a rajtcuccokat, és a depókat is ügyesen elhelyeztem, így volt idő kicsit traccsolni a többiekkel. Az odafele úton közel Kisnánához már láttuk hogy a hegyekről az útra mosta az eső a hordalékot, így sejtettük hogy nem lesz könnyű dolgunk, de azt azért nem gondoltam hogy ennyire megnehezíti ma a Mátra a dolgunkat.

7.00-kor tömegrajt veszi kezdetét. Ágival haladunk, az a terv hogy belekocogunk, de nem hajtjuk szét magunkat, csak pont annyira amennyi jól esik még. Ráadásul nekem van mit pótolni, mert a két évvel ezelőtti 19:07-es teljesítési időmnél szinte minimális időt töltöttem a frissítőpontokon, így idén a gasztronómiai részét is ki akartam élvezni a túrának. A S- jelzésen vesszük be a "Mátra bugyrait". Már az eleje igen nehéz, mert a hegyről lefolyó víz kisebb patakokká változtatta az útvonalat, így jobbra-balra ugrálunk. A S+-re fordulva sem lett egyszerűbb a dolgunk, ekkor már sejtettem hogy a mai nap nem egy átlagos lesz.. Felkapaszkodunk az Oroszlánvárra ahol Kovács Ádámék mini, ámde annál jobban eső frissítőpontja vár minket. Közben hozzánk csapódik egy srác, Bódog Miklós. Nem gondoltuk volna, de Miklós útitársunk lesz szinte a túra végéig. Kezdődik az igen sokszor járt gerincút, végig a K- jelzésen a Kékestetőig. Csak ott futunk ahol úgy érezzük jól esik, semmi keménykedés.. Szinte pöccre 6-os átlaggal érünk föl a csúcsra, ahol intenzív lakmározásba kezdünk a síházban elhelyezett frissítőponton. Nem sajnáljuk az időt, kell az energiapótlás. A S- jelzésen következik a híres Sombokor lejtője. Nagyon óvatosak vagyunk Ágival, egy rossz mozdulat, és máris megtörténhet a baj. Szerencsére gond nélkül leérünk, és süvítünk tovább a Mátra-nyereg irányába. A mai nap kerékpárverseny is zajlik a Mátrában, de szerencsére biztosítva volt nekünk az útvonal, és a bringásoknak még híre-hamva sem volt. A P- jelzésen nyomulunk immár Parádsasvár irányába. Ági tolja neki most igen erősen, Miklóssal csak úgy lobogunk utána. A túrának talán ez a legjobb szakasza, itt lehet bőven időt nyerni. Parádsasvárra érve Kirschner Viki és kisfia szolgál ki minden finomsággal, húú, van rostos Sió gyümölcslé. Meg is iszok két pohárral, és újratöltöm flakonjaimat kólával, és izóval. Közben elkezd esni az eső igen intenzíven.

Egyből a két évvel ezelőtti túrát vizionálom magam elé ahol ugyanitt kezdett el villámlással és dörgéssel együtt ömleni az eső. Ez a kettő szerencsére most nincs, de az eső nem akar alább hagyni. Ági előre megy, mi Miklóssal még rájárunk rendesen a frissítésre, ahol finomabbnál-finomabb dolgokból válogathattunk.

Következik a rémesen hosszú, igen meredek P+, Galyatetőre. A közepe fele utolérjük a csajokat, mert közben Ihász Vera és Makka Gabriella is igen szépen halad.

Galyatetőre érve kifújjuk magunkat, majd szerencsére az eső is szépen eláll. Meleg levest még nem tervezünk enni, majd a második érintésnél. Irány lefele Mátraalmásra! Ágival és Miklóssal haladok ismét lefele a P-on. Meseszép kilátás mutatkozik balra, a függöny kitárult, az esőnek már nyoma sincs.

A falu előtt borzalmasan saras részen kell valahogy átevickélni magunkat, nem volt könnyű. A faluba érve Enikő, és Mariann várt minket minden finomsággal. Már előre beharangoztam a többieknek a dinnyét, és lám igazam lett. Ági ismét hamarabb tovább indul, Miklóssal még a közkútnál is megmosdunk, ugyanis a Galyavár mászása nem lesz egy könnyű feladat. Megfontoltan mászom a csúcsot, jó pár sporit még így is elhagyok fölfele. Visszaérvén Galyatetőre ismét egyesül triumvirátusunk. Jól esik leülni kicsit a padra, Gász Kata finom húslevesét kanalazni. Közben még jönnek fölfele az első körösek, köztük Zoli is, akinek sok sikert kívántunk. A következő szakasz is jól pörgethető a K+-en, élünk is vele, futómozgást veszünk fel, és a Z4 elágazásig meg sem állunk.

Mátraházáig nem viccel ez a jelzés, egy spori később meg is jelzi hogy itt a Mátrában a négyzet jelzések igen gonoszak :) Jókora dagonyákon át haladunk, az egyik lefelén sikerül is egyet esni, de kivédtem, így csak a kezem lett saras, azt pedig a patakátkelésnél le is mostam. Az érdekes nevű Hatökör-uránál a szokásos Deli család pontőrködik, majd utána a megáradt patakon próbálunk átkelni, szerencsére sikerrel. Innentől türelemjáték veszi kezdetét Mátraházáig az igencsak emelkedős úton. Felérvén 45 km-nél járunk, 8:01 perc alatt. Nem érzem fáradtnak magamat, pont annyit teszek bele amennyi jól esik, és persze a frissítőpontokon való idő is beleszámolódik ebbe. Lajosházára lefele Ági megvadul és irgalmatlan tempóban toljuk. Felvesszük mi is a ritmust Miklóssal. Aztán amikor a kőgörgeteges rész elérkezik, inkább marad a megfontolt tempó, és a tocsogás a latyakban. Leérvén Lajosházára már megint frissítőpont, természetesen élünk vele. A menetrend a szokásos, Ági lelép, mi Miklóssal még kajálunk, aztán tempósabbra vesszük hogy utolérjük Ágit. Süvöltős Lajost, és ismerőseit kerülgetjük sok-sok ideje már.

Mátraszentimrére a Z4 jelzésen kell haladni, sokkal élvezetesebb mint régen a P+ volt. Megint elkezd szakadni az eső... Szerencsénkre éppen erdőben vagyunk, mondom is a többieknek hogy kicsit vegyünk is vissza a tempóból, mert itt kevésbé érezzük a zuhét a fák között. Jó hosszasan haladunk Mátraszentimréig, ami már 57 km-nél van. Ez lesz egyben a túra célja is később. Ide depóztattam két Poweradet, és a pulóveremet is. Osztok-szorzok, végül úgy döntök hogy felveszem a pulóvert, de egyelőre a derekamon utazik, aztán végül így is maradt a túra végéig, pedig azt hittem hajnalban szükségem lesz rá.

Zöldséges tésztát majszolhatok a főszakács úr Krisztián jóvoltából. Minden falatja vérré válik. Nem sajnáljuk a pihenést. Filózok egy zoknicserén is, de különösebb gond nincs azon kívül hogy tiszta sár, így egyelőre elvetem az ötletet. A Z- jelzésen haladunk tovább. A jelzést átfestették időközben, de a szalagozás a lefestett szürkén visz tovább, vagyis úgy mint eddig volt. Egy szuper jól haladható rész jönne Szorospatakig ha nem lenne elképesztő dagonya.. Nem hogy futni nem tudunk, a gyaloglás is idegtépő. Mennek a percek, és a fejjáték ezerrel. Végre elérünk egy műút elágazásához, ahol ismét frissítő, én az Oreo szeletre járok rá, húú de finom. 2 km műút következik. Nagy megváltás most ez. Gyakorlatilag végig futjuk egészen a P- jelzésig. Nem elég hogy irgalmatlanul emelkedik felfelé, még a dagonyával is meg kell küzdenünk.. Utolér minket Szűcs Lajos és Bihari Zsolt, velük is jó párszor találkoztunk már a nap folyamán. Egyszerre öten érkezünk meg az Ágasvári th-hoz. Nem is időzünk, lerakjuk a hátizsákot, és kiveszem nyomkövetőmet, így sétálok fel egészen az Ágasvár csúcsára, ahol Koppány vár minket, és lecsippantja a karperecünket. Pihenés gyanánt megcsodálom a csodás kilátást, majd igen óvatosan ereszkedünk vissza a turistaházhoz. Közben egész sokan jönnek fölfele, mindenkit üdvözlünk. Leérvén gyorsan előkapom az itineremet, és hirtelen hevesebben kezd verni a szívem. Basszus a Hidegkúti-th 76 km-nél van, én 72-nél hittem.. Ez azért gond, mert a fejlámpámat oda depóztattam, és vészesen közeledik az este. Megvárom Ágiékat, és közlöm nekik hogy nekem most igen erős tempót kell felvennem hogy odaérjek még lámpa nélkül.. Nagy szerencsémre Ági viszont megnyugtat hogy egy kis pótlámpa van nála. Akkor hát irány tovább hármasban még mindig. Az útvonal kicsit megváltozott, de a szalagok is informálnak, és én is bemagoltam itthon a változást. A Csörgő-patak átkeléstől féltem, de meglepően könnyen átkelünk rajta a sziklákon. Fallóskútra mászunk fölfele, közben utolér minket Scheidl Marci is. Felérvén a kis településre Bíró Lajosék a pontőrök, ismét el vagyunk kényeztetve minden jóval. A menetrend a szokásos, Ágit hamarosan utolérjük. Megkezdődik az este, a lámpák aktivizálva. Szalagozáson csetlünk-botlunk a borzasztó saras úton a végén pedig egy igen meredek lefelén csoda hogy egyikünk sem esett el. Ikonikusan egy temető mellett haladunk el, túl sokat nézek arrafele... :) Rövid ideig megváltó aszfalton haladunk, majd jön számomra a túra leges-legborzalmasabb része, a S- jelzésen föl a Hidegkúti-th-hoz.

Azt tudtam hogy biztosan saras lesz, de hogy ennyire?? Minél feljebb emelkedünk annál rosszabb a helyzet. Ez a rész rémálmomba se jöjjön elő ha lehet.. Igen kinyúlt állapotba érkezek meg a házhoz, ahol azonnal levetem magam a padra. A pontőrök meleg levest szervíroznak, minden kanálnál kezdek visszatérni a való világba. Találok egy félig megbontott Hellt, köszönöm a sporinak aki nem itta meg az egészet, bár nem tudom ki volt. Nem felejtem el felvenni depóscuccomat, amiben a fejlámpám is volt, ezen kívül pedig egy Hell éjszakára, és egy váltózokni, amit most bizony le is cserélek, mert tiszta víz mindenem kívülről-belülről. Mennyivel komfortosabb a száraz zokni, de csak idő kérdése meddig lesz az. Ági hamarosan indulna, én közlöm nekem még kell negyed óra, addig ha fizetnek sem megyek egy lépést sem tovább. Ő elindul, Miklós is az én elvemet követi, és még nagyban küzdünk a forró levessel, és a regenerációval. Végül kb tényleg negyed óra múlva folytatást rendelek el. Közben jópáran elmentek akik eddig mögöttünk voltak, de nem zavart egyáltalán. Lefele még szépen tudunk is meglepetésre kocogni egészen Nagyparlagig, majd onnan a Z4-en le a Zám-patakhoz. A Z3 kiágazásánál a szokásos menetrendet írom elő magamnak. Megállok, iszok egy hatalmas kortyot üdítőmből, majd fej lehajt, és indul a gyászmenet fel a Muzslára. A patak igen robosztus robajjal próbálja megnehezíteni dolgunkat, mi mint a táncosok, kettőt jobbra, kettőt balra.. Hamarosan utolérjük Őrsi Annát és Kotlár Lacit, akik szintén még Hidegkútnál előztek meg minket. Egy tempóban haladunk, teljesen jól mennek, én se mennék gyorsabban egyedül sem. A végén ahol igen meredekre vált az út, ott azért kielőzök, de pár perccel később Annáék is megérkeznek a Muzsla csúcsára. Ágit is csak itt érjük utol, ügyesen ment felfele végig.

Innen viszont sajnos a lába megadta magát, így innentől szinte már csak végig gyaloglunk. Nem számít, nem az időért jöttem, az már meg volt jópárszor. A sikeres teljesítés lebegett a szemünk előtt mindössze. Rém hosszan lejtünk a milliószor járt P- jelzésen egészen a Diós-patakig, ahol talán a leglelkesebb pontőrök vártak minket messziről kiabálva, és kerepelve. Természetesen Robi és családja, ismerősei vártak minket, mint minden évben. Ők ahol ott vannak ott garantált a jókedv. Andi most úton van, első 115-ösét abszolválta sikerrel. Robiék lesték minden kívánságunkat, és kaptam tőle Hellt is, mert tudta hogy szoktam vinni magammal estére. Micsoda memória, és micsoda jófejség :) Jó 20 perc múlva tovább haladunk a korom sötétben a Z- jelzésen. A többieknek mondom hogy sandítsunk néha balra, mert lehetne látni a Muzsláról lefele tartó fejlámpákat, de fura módon most egyet sem láttunk. Rendesen leamortizálódott a mezőny. Ismét a Zám-patakhoz kell lemenni, a többieket előre felkészítem a kis ösvényre, ami szó szerint alig járható a sártól. Leérvén a patakmederhez megküzdünk az átkeléssel, majd torony iránt másszuk meg a János-várát a S+-en. A többieknek ez új volt, én már ismertem. Felfele elléptem, de a tetején megvártam viharvert csapatunkat, Ágit és Miklóst. A S+ jelzés innentől nagyon hosszan követendő. Óriási dagonyák között érünk ki egy nagy rétre, ahol megmutatom nekik a következő megmászandó csúcsunkat a Havast. De nem úgy van az kérem szépen, előtte le kell ereszkedni a Kénes-forráshoz. Itt Gábor vár egy nagyon komoly motorral minket, amiben elhelyezte a frissítőket. Érdekes látvány, de tök jó. Ez után egyből jön egy patakátkelés. Szinte lehetetlen átkelni, nem is sikerül egyikünknek sem normálisan, de már csak legyintünk rá.. Ez után egyből szó szerint torony iránt kellett felmászni. Szerencsére egy kötél is ki volt helyezve, de így is úgy éreztem mint aki az Everest utolsó méterein akar összeesni. Persze hiába másztunk föl, jött a torony iránt lefele. Megállok, ezt hooogy? Éreztem hogy lehetetlen lesz lemenni esés nélkül, ez be is következett. Jó pár magyaros elszólás után végre megkezdődött a Havas mászása. Kicsit ellépek a többiektől. Azt mantrázom hogy türelem, türelem... Sosem fog eljönni a csúcs, de egyszer úgyis ott fogok állni a tetején. Még egy kanyar, meg még egy.. Ne idegeskedj, nyugi.. És lám, türelem Havast terem. A mátrai futók meglepetésre a pontőrök, Nándi, Gábor, és Adrián. Megörülök nekik, jól esik a társaságuk. Hamarosan megjönnek a többiek is. Azt hittem jobban el lesznek csigázva, de egész jó bőrben vannak :) Még itt a hegycsúcson is van frissítő, na ez a nem semmi.. Innen tényleg nagyon lassan tudunk haladni. Ágit sajnálom, de tudom hogy mekkorát küzd most élete legnehezebb túráján. Immár kivilágosodott, a fejlámpa lekerül, és megérkezünk Fajzatpusztára, ahol András és csapata várják a meggyötört vándorokat. Még hot-dogot (!) is lehetne enni, de én most kicsit befordult állapotba vagyok, és még egyszer megejtek egy zoknicserét. A Hellt is megbontom, és bizonytalan időt engedélyezek magamnak. Ági persze hamarosan tovább, most Miklós is vele tart. Én még nézek ki a hülye fejemből és próbálok előre gondolkodni, de olyan messzinek tűnik még a cél :( Jó 10 perc után a többiek után megyek, most valahogy jól esik az egyedül haladás. A Káva is egy olyan hegy ahol türelmesnek kell lenni, mert csak emelkedik folyamatosan, a világ végezetéig. A tetején érem utol a többieket. Itt is pontőr vár, és a frissítők mellé akár hangyákat is lehet vételezni, de ezt most kihagyom :) Az útvonal emlékeztet minket hogy már rég találkoztunk dagonyával és pocsolyákkal. No már itt az ideje! Beletörődünk sorsunkba, és ezt mantrázom magamba, jobb láb, bal láb.. Végül felérünk a 814 m magas Tót-hegyes tetejére, ahol a szokásos jó kis pontőrcsapat van. Lerogyok a kempingszékbe, és elnyamnyogok egy palacsintát. Mert itt bizony minden évben ez van, akármilyen hihetetlen! Sajnos csak egyet bírtam megenni, de jelen beszámoló írásakor kb minimum 5 lecsúszna. Miklós ellép tőlünk, azt mondja már nem bír megállni, mert annyira fáj a lába. Ágival ketten küzdjük tovább magunkat.

Hosszú oda-vissza rész következik a Világos-hegyig. Sokan jönnek már visszafele a csúcs mászása után, jól esik látni a többieket. Mi is nagy nehezen megostromoljuk a hegycsúcsot, ahol a szokásos pontőrünk sok-sok éve Lőw Andris, és kisfia. Andrisnak panaszkodok kicsit hogy nem túl jó a gyomrom. Van erre megoldás, megbont egy kecskesajtot(!) hogy majszoljam el úgy ahogy van. Lám, tényleg jobb lett utána. Elképesztő mik leledzenek itt a hegyen.

Lefele már nagyon nehezen haladunk, sokan meg is előznek minket, de ez most egyáltalán nem érdekel, innen már tudjuk hogy a teljesítés sikeres lesz. Mi is üdvözöljük még a hegy irányába tartó sporikat, majd az oda-vissza végén a Z+-en haladunk a mesés fenyveseken keresztül a Keresztesi-nyeregig. Áginak mondtam hogy itt mindig szoktak lenni óriási hangyabolyok, idén sem volt ez másképp. Az egyiket Havasnak, a másikat Muzslának neveztem el :) Leérvén a nyeregbe egy feladatunk van csak, a Z- jelzésen Bagolyirtásra felmászva leereszkedjünk célunkhoz, a Mátraszentimrei iskolához. Végül vasárnap reggel 8:50-kor beérkezünk.

Nagy kő esik le a szívemről. Apropó kő. Már megyek is válogatni mert "kő ez nekem". Ez után vadgulyást kapok, ismét Krisztián szakács úr jóvoltából. Elképesztően finom. Nem sokat maradunk, mert Ági ismerőse megérkezett, és már robogunk is hazafele hogy minél többet lehessen pihenni.

Összegzésül nagyon nehéz volt ez a Mátra 115, a figyelem egy pillanatig nem lankadhatott. Annak nagyon örülök hogy Ági is sikeresen vette a legnehezebb túráját, annak pedig külön hogy nekem immár a 14. teljesítésem is sikeres lett.

Ez egy piros betűs nap, ilyen kedvességgel, ennyi ellátással egyetlen egy túrán nem lehet találkozni, szóval ahogy az elején is írtam amíg erőm és egészségem megengedi, próbálok minden évben itt lenni köztetek!

Kinizsi Százas - 100 km - 3155 m szinttel, sikeresen teljesítve 15 óra 52 perc alatt.

Immár a tizedik Kinizsi is sikeres lett, így egy kis statisztikával kezdem a beszámolócskát.

Eddigi Kinizsis időeredmények:

2007: 13:34

2008: 12:14

2009: 17:22

2010: 15:50

2011: 14:33

2013: 15:55

2014: 15:00

2016: 14:50

2019: 21:13

2024: 15:52

7:30-as indulást tűztem ki idén, és ebben az intervallumban is kaptam helyet a nevezéskor. Végül 7:33-kor indultunk Halmi Ritával, aki tavaly a borzasztó nagy vihar ellenére megcsinálta a Kazinczy 200-at is. Az eleje könnyen ment, hamar felértünk a Nagy-Kevélyre, ahol nem tudom miért, de folyamatosan ellenőrzőpontot kerestem. Hiába, már látszik hogy jó rég voltam utoljára Kinizsin. Leérvén a Kevély-nyeregbe, az igen sáros K-en óvatoskodunk lefele a Csobánkai-műút irányába. Rita mondja hogy a műútnál lehetséges az ellenőrzőpont, de a sok depós autón kívül nem leltünk semmit. Nosza gyorsan előkaptam itineremet, és láttam hogy a Kevély csak feltételes ellenőrzőpontként volt megjelölve. Azért megkérdeztem egy-két embert, és örömmel nyugtáztam hogy tényleg nem volt pont. Egy nagy hátizsákos, szandálban induló srác jön velünk, ha kocogásra váltunk ő is így tesz, de közben be sem nevezett, a vízvételi lehetőségekről érdeklődik, és folyamatosan mintha stresszben lenne. Kicsit zavaró a dolog, de elvagyunk a szituval, kíváncsiak vagyunk meddig bírja velünk. A Hosszú-hegyi tisztásra érve szerencsére egyáltalán nincs sor, pillanatok alatt tudunk pecsételni. Megállok kicsit enni-inni, Rita addig tovakocog, a következő kilométert igen tempósan kellett abszolválnom mire utolértem.

Közben minket is utolér Gyebnár Csaba, akit eddig nem ismertem, de ő engem igen, a beszámolók és a túrák alapján. Velünk marad, és amíg mi jókat dumcsizgatunk Ritával, addig ő nyugisan jön mögöttünk. Természetesen a Szántói-nyereg előtt mindenki marad a széles úton, mi viszont szabályosan bemegyünk a Z-ön, és üdvözlöm két útvonalkövető ismerősömet, Zolit és Lajost, na és a minket közben megelőző Hegedüs Csabit.

A nyereg előtt lehet venni hideg limonádét, élünk is a lehetőséggel, nagyon jól esik elhörpinteni. A szandálos koma itt is marad, mi angolosan távozunk Ritával és Csabával.

A Trézsi-kút előtt Rakk Gyula fotóz minket, majd a hűs forrásból megtöltöm flakonomat, és egy fejmosást is abszolválok, mert már igen meleg a hőfok, bár még erdőben vagyunk. Szép tempóval haladunk a Pilis szerpentinjein át a Pilis-nyeregig. Itt csak pecsételünk, majd pár szót váltok az itt utolért Rudival és Mónival, aztán irány tovább. A Kétágú-hegy után már jóval kevesebb emberrel találkozunk, futókat, és gyorsabb gyalogosokat előzgetünk. Kesztölc előtt a levendulásnál kitelepült egy önkéntes egyesület hogy finom szörpükből ingyen kínáljanak minket. Nagyon jól esett, köszönjük utólag is. Azt pedig külön hogy a faluba beérve egy helyi lakó kitelepített egy vizeshordót, hogy a szomjas vándorok újból erőt meríthessenek a serkentő nedűből. Élek is a lehetőséggel természetesen.

Kesztölcön átkocogunk, majd Rita után loholunk tempósan egészen Dorogig, ahol 36 km-hez kerek 5 óra alatt érkezünk eddig. Tyűha, ez igen jó tempó.

Sajnos Rita egészségügyi okok miatt ki kellett hogy álljon, de más gondja egyáltalán nem volt, ha nincs probléma, simán meg tudta volna csinálni, ahogy tavaly is.

Azért előtte betámadjuk a boltot, 13 óráig volt nyitva, nem sokon múlott hogy szerencsénk legyen. Rendesen feltankolunk, majd kiülünk a placcra, és jó 20 percen át csemegézünk, eszünk-iszunk. Rita odaadja a sapkáját, nagy köszönet érte, a Mátra 115-ön Kinizsi teljesítőként kerül majd vissza gazdájához :)

Könnyes búcsú, majd Csabával indulunk neki a Nagy-Getének. Mondtam neki hogy innentől a féket keményen be kell húzni, mert Mogyorósbányáig most jön a legnehezebb etap. Azért így is jó tempóval gyaloglunk föl a Getére, ahol pecsétet kapunk. Lefele óvatosan kocogunk, nehogy baleset legyen az igen meredek úton. Utolérjük Juliannát, aki kicsit jön velünk, és váltunk pár mondatot. A K+-re éve már a fülemen veszem a levegőt olyan meleg van. A Hegyes-kőig végig gyaloglunk, csak a teteje után váltunk át óvatos kocogásra. Leérvén a műútra már nagyon vártam Mogyorósbányát, de előtte meg kellett mászni a Tokodi pincék feletti Kősziklát.

Valamiért ez most nagyon nem esett jól, osztottam-szoroztam és rájöttem hogy Mogyorósbányán kell egy nagyobb pihi. Leérvén a faluba azonnal a közkút alá vetjük magunkat, majd megérkezünk az EP-re. Időt nem is néztem, lesz pár fontosabb dolgom úgy éreztem. Pecsételés után veszek egy jó hideg citromos sört, majd zoknicsere következik, mert az egyik már igen megadta magát. Előveszem a hazai szendvicset, azt is elnyamnyogom. Közben Somogyi Tibivel dumcsizgatok, aki szintén még itt tanyázott. Csabának nem látszott hogy gondja lenne. (jó, én is próbáltam így tenni) :) Itt is vagy jó 20 perc után megyünk tovább. Hú banyek, mint ha ólomból lenne a lábam. Kellett egy jó negyed óra mire azt éreztem hogy ismét bemelegedtem, és a közérzetem is jobb lett valamennyivel. Az Öreg-kőre fölfele egyszer csak megdörren az ég, és pillanatok alatt sötét lesz Mogyorósbánya, és a Gete környékén. Szerencse hogy időben távoztunk onnan, így az esőt is megúsztuk, mert más irányba ment végül. Fent a kőnél Mészáros János úr és csapata van a feltételes ellenőrzőpontnál. Pár szót váltunk, és alma is van náluk, a kalóriabevitel pedig fontos, főleg egy ilyen minimális ellátottságú túrán. Péliföldszentkeresztnél eldöntöttem hogy eszem majd a Bika-völgynél egy hot-dogot is, de amikor odaértünk és megláttam az árát, rögtön visszakoztam. Viszont azért vettem egy sportitalt, ami olyan szinten jéghideg volt hogy szó szerint a jégkocka is benne volt. Ez persze igen jól esett a nagy melegben, csak iszonyú lassan tudtam meginni, mert a hideg minden kortynál felment az agyvizembe, és igen erősen fájt. Nem baj, hadd menjen az idő, nincsen semmi terv, amúgy sem. Pusztamarótra érve már tényleg sokáig senki sincs a környéken, hébe-hóba érünk utol csak egy-két embert Bányahegyig, köztük jó ismerősömet Istvánt, akit Zsigáék várnak fent a ponton.

Bányahegyre érvén finom teát kapunk, majd vizet vételezünk a folytatáshoz. Csaba elképesztően fitt, ahhoz képest hogy még nem is olyan sok túra van a lábában nagyon durván nyomja. Ha kocogásra váltunk szó nélkül jön, sőt van amikor ő megy elől, én meg lihegek utána éppen.

A Vértestolnai műúthoz szinte végig kocogunk, nagyon kellemes és haladós a terep. Ott viszont megállít minket az ide ideiglenesen kitelepült Varga István és kislánya. Csak úgy kijöttek ide, hoztak otthonról hozott cseresznyét, almát, nápolyit, és vizet nekünk, vándoroknak. Iszonyú jól esett ez a gesztus, István hatalmas köszönet érte! Kereken 20:00 van, Csabával megpróbálunk elérni lámpa nélkül Koldusszállásra. Mondom neki hogy a következő etapon rengeteg pocsolya és sár lesz, attól függetlenül hogy semmi eső nem esett itt még. Ez így is van, nem győzzük kerülgetni a tócsákat, nagyon örülök hogy itt még lámpa nélkül tudunk haladni.

A tempót is magasabb hőfokra kapcsoljuk, és 20:53-kor megérkezünk Koldusszállásra, lámpa nélkül, juhúú. Számoltam arra hogy itt finom levest fogunk kortyolgatni, de mondták hogy még sajnos nincsen kész. Kicsit átcsapok negatívba, és akkor egy a fene megiszom az energiaitalomat. A lámpát elővesszük, de a széles úton immár a S- jelzésen egy darabig gond nélkül haladunk lámpa nélkül, ismerem jól az utat sok túráról. Viszont fura villódzásokra leszünk figyelmesek hátunk mögött, és amikor a hosszan emelkedő úton balra fordulunk, egyszer csak meglátjuk hogy Tatabánya felől folyamatosan villámlik, és a szélirány és felénk tart. Néznék egy időképet de nincs térerő. A lámpát beaktivizáljuk, a vihar pedig piszok gyorsan közeleg. Óriási szerencsénk volt, mert gyakorlatilag jobbra mellettünk alig 2 km-re elsüvített, hatalmas villámlásokkal. Szó szerint csak néhány cseppet kaptunk belőle, de mivel tudtam hogy mi is arról jöttünk amerre ment a vihar, ezért mélyen együtt éreztem a többi sporival akik mögöttünk jöttek valahol. Rémesen hosszú ez a S- jelzés mindig.. A hosszú egyenesben egy jó ideig gyaloglunk, aztán Csabát elkapja a gépszíj és elkezdünk futni. Ez már nekem is túl gyors, maradok a saját tempómnál, de azért a templomrom előtt kifutom a felfelét, így utolérem őt is, na meg jó pár futó sporit is. Nem tökölünk sokat, pecsét, aztán nyomás tovább. Néhány kidőlt fára kell fokozottan figyelni, na meg a Baji kálvária igen sziklás lefeléjén kell óvatoskodni. Végre leérünk Baj település szélére. Lefele kocogva Fiala Petit érjük utol, majd kicsit dumcsizunk. Leérvén a Baji műútra balról már megint vihar jön igen intenzíven.. Csabával próbálunk bele-belekocogni. Én is vérszemet kaptam, mert közben látom hogy 16 óra alatt is beérhetek. A vasút után mindössze 1,5 km lett volna a célig, amikor egyszer csak kiszakadt a felhőzsák, és nagy erejű manna öntöz meg minket odafentről. Most már tényleg erősen futunk, és még a cél előtt is megelőzünk 3 futót. Szétázva, de boldogan érkezünk meg 23:25-kor a célba. Megkapom 10x-es teljesítésre az extra pólót is. Csabának gratulálok, nem semmi teljesítményt rakott le, azt hiszem találkozunk még jópár 100-ason ha így halad.

Elvonulunk kajálni, végre igen gazdagon mérik a gulyást. Közben nagy robaj csapja meg a fülemet, gyorsan kinézek, és extrém módon ömlik az eső, hú de jó hogy ezt már pont megúsztuk. Az időközben beérkezett Lévai Viktor felajánlja hogy elvisz Pestig, így nem kell megvárnom az első vonatot. Mire kiérünk a verdához, az eső is elmúlik, csak átfázva igen remegek a kocsiig. Nagy köszönet Viktor a hazaútért, így már kicsivel hajnal 1 óra után otthon is voltam.

Így telt ez a tizedik Kinizsi, köszönöm hogy elolvastátok :)

Rakovnická Stovka (R100) - 107 km - 2400 m szinttel, sikeresen teljesítve 15 óra 36 perc alatt.

 

Nagyon húzós volt százas ügyileg ez a hét, bíztam benne ezt is sikerrel fogom venni, és akkor végül 310 km kerül bele a virgácsokba.

Ezt a túrát jövőre mindenkinek ajánlom! Aki még csak most ismerkedik a százasok világával, annak is, mert a paraméterek alapján nincsenek benne komolyabb technikás részek, ámde látnivalóból sincsen hiány egyáltalán.

Becsületkasszás a nevezés (én 200 koronát tettem be), cserébe viszont olyan ellátás van hogy elképesztő, pozitív értelemben.

Pénteken kora délután indulunk neki kocsival ketten, Lipniczky Attilával. Igen hosszú út vár ránk, jó 6 órán keresztül, de mivel már nem mostanság találkoztunk, van miről beszélni bőven. Este 20 óra körül meg is érkezünk, Rakovník településre. Első utunk a Restaurace Séba étterembe vezetett, ahol egyből be is regisztráltunk, és megkaptuk egyszerű, de igen informatív itinerünket, és természetesen bedobtuk az üvegbe a 200 koronát.

Lutring Márk is hamar észrevett minket, ő már itt volt, vonattal jött. Attila el is ment pihenni, mi Márkkal néhány igen finom "pivo" kíséretében meghallgattuk Jirka előadását. Közben jó pár ismerősömmel is összefutottam, mindig megörülünk egymásnak!

Szombat reggeli 5 órás kelést követően kisétálunk pár száz métert a központba, mert a tényleges start ott lesz a főtéren. Az időjárás igen szomorkás, el is kezd hamar esni az eső.. A főszervezői eligazítás után végül 6:10-kor nekilódulunk a megmérettetésnek. Márknak és Attilának sok szerencsét kívánok, én futva indulok most neki. Hosszasan haladunk a városban a flaszteron, majd jó 2 km után elhagyjuk a települést, és a S- jelzés kísér utamon. Nem akarom kinyírni magamat az erős hét miatt, így ahogy egy kisebb emelkedő is jön, egyből gyaloglásra váltok. Martin Zbruz, és egy másik látásból ismerősöm haladnak előttem, ők is hasonló elven vannak mint én. 6 km után kiérünk egy szántóföldre, és fura zene csapja meg a fülemet. Biztos hogy az ellenőrzőpontról jön, mert a Senecká hora kilátója már csak 2 km. A kilátó alatt banánokat, és kólát osztogattak, az igazolás a kilátó tetejében volt.

Na de ahogy följebb mentem a lépcsőkön, egyre hangosabban bömbölt a zene. Mit látnak szemeim? A legtetején fent volt egy DJ teljes cuccal, és nyomatta a friss slágereket, egy trombitás meg tolta mellette ezerrel ritmusra :) Nagyon komoly volt, igen jó kedvvel vetem magam bele utána a kilátó alján a frissítésbe. Pár percig még elkísér a zene, majd egyedül maradok, de előttem-mögöttem valakik mindig vannak tisztes távolságban.

Senec, majd Zdáry település után Malinová következik. Eszembe is jut a csinos cseh futónő, akinek szintén ez a neve. Az eső igazából nem szakad, csak daraszerűen esik, de azt kitartóan, és folyamatosan. Elég zavaró, és a terep is kezd igen sáros lenni néhol. Gondolataimban révedve érkezek Krakovec településre, ahol egy csodás várnál vár a túra következő frissítőpontja 19,5 km-nél. Itt aztán van minden, banán, narancsok, sós, édes, többfajta kenyér, kofoláktól kezdve a rumig minden, kinek mit bír a szervezete :)

El is időzök itt kicsit, közben Klárával beszélgetek kicsit angolul, aki most a 40-es távon indult, ami 46 km, és végül 4:13 alatt futotta le abszolút másodikként. Ez a táv innen fog indulni, de én még korábban vagyok, így csak tovább haladván 100-asok futkorásznak előttem. A következő 5 km viszont igen izgalmasan telt. A P- majd S- jelzéseken végig egy patakmeder mellett kellett haladni, de bizony sokszor keresztezte a patakot a jelzés. Egy jó darabig akrobatikus mozdulatokkal de megúsztam a beázást, a vége fele viszont lehetetlen volt átkelni beázás nélkül, így sanyarú arccal gyalogoltam bele többször is a patakba. Nem örültem neki, bár van váltózoknim, de még nem veszem fel. A 40-es futók nem tökölnek, toronyiránt gondolkozás nélkül át trappolnak a patakon. Végre elhagyom a medret, saját jelzések vezetnek föl a Dudáková jáma nevű elágazásba, ahol megint ledöbbentem, ugyanis egy skót dudás emberke áll az erdő közepén, és nagyban játszik különböző nótákat. A többi futó előttem videózza is nagyban. A muzsika közben beragasztom igazoló matricámat is, majd továbbra is szuper kedvvel futkorászok. Az út visszaér a patakmederbe, de itt végre már nincsenek komolyabb átkelések, így könnyen érkezek meg 4 óra 08 perc alatt 33 km-hez. Ajjaj, ez 8-as átlag, pedig próbáltam visszafogott lenni.

Itt már egy nagyobb frissítőpont várt, 40-es, és 60-as távosok is érkeztek, majd másik irányban távoztak is. Már-már zavarba ejtően sok minden volt a ponton, egy jó 10 perc után tovább is álltam. A többi futó még frissítgetett, most közelben s távolban senki. Átkelvén a Berounka folyó hídján a P- jelzésen emelkedek Zvíkovec településen át. Chlum faluba érve éppen a helyi tűzoltó fesztivál van, nagyban rotyog a bogrács, és igen jókedvűek az urak-hölgyek.

Az én feladatom megtalálni a P-háromszöget, és kimenni a Na Plazu gyönyörű kilátópontjára, és matricát ragasztani az itinerre. Visszatérvén a P-ba, végig futva érkezek a 42 km-nél levő panzióhoz. Olaf csippantja le a QR-kódot az itineremen. Az ellátás egy hatalmas gulyás, és egy korsó kofola (vagy ki amit kér). Még egyszer írom, becsületkasszás nevezési díjért!!

5 óra 25 perc alatt értem mindössze ide eddig a rajttól. A leves igen meleg volt, kicsit el is időztem itt. Jól lakva, és töretlen lelkesedéssel vetem bele magamat az erdőbe immár a Z-ön. Elég sok kidőlt fa volt, és az út is erősen emelkedett, így óvatosabbra vettem a figurát, a gulyásleves miatt..

4 km után viszont ismét tudtam futni, és egy szántóföldes részen gyönyörködtem a pazar kilátásban. Az idő továbbra is szomorkás volt, most hol rákezdett, hol abbahagyta az eső. Egy borzalmas sáros úton csúszok le a mélybe, majd emelkedek föl a Svaty vojtech erdei kápolnához, ahol ismét frissítőpont van, kerek 50 km-nél.

Kenyerek, sajt, szalámi, banán, sós-édes, kofola, kóla, üdítők, sör. Biztos kihagytam még legalább három dolgot. :) Trebnuska település után 14 km hosszan a K- jelzés volt a követendő, végig egy patakmeder közelében, de aszfaltos, vagy széles szekérúton nagyrészt. Nagyon tetszett nekem ez a rész. Gyönyörű hétvégi nyaralók, kettő erdei malom, kemping, tavacskák, és a végefele egy vízesés, ami után nem is volt olyan könnyű átkelni a sziklákon.

Skryje településre érkezek 64 km-hez. A pont a Restaurace Trilobit-nál van, ahol ismét gulyásleves az ellátás, és mindenféle egyéb finomság.

Hihetetlen mennyire szuper ez a túra eddig! Itt viszont zoknit cserélek, mert érzem hogy valamelyik lábujjamnál hólyag gyanús dolog keletkezett, valószínű még a patakátkelés miatt az eleje fele. Az eső elállt, pillanatok alatt a napé lett a főszerep, én pedig épp egy mezőn perzselődök meg, és harcolok a bogarakkal. 60 km-es résztávosokat érek utol, az ő útvonaluk most épp a miénkkel együtt halad. P- jelzésen érkezek 70 km-hez egy erdei elágazáshoz, ahol ismét frissítőpont :) Nagyrészt a rövidebb távosok kifosztották, de akad itt még sok finomság bőőőőőven! Én viszont éreztem hogy elkezdtem kidörzsölődni, így kisebb dzsungelharcot vívva vetem be magam a mélybe hogy bekrémezhessem magamat, és később igen kényelmes is lett a haladás. Hamarosan elválik a 60-as táv, körülöttem sehol senki. Magam mögött esőfelhők gyülekeznek, és mire felkapaszkodok a Nezabudické Skály kilátópontjára rákezd a zápor, de mindössze 15 perc után el is távozott, és innentől kb délután 15 órától szuper időben túrázhattam tovább, immár végleg esőmentesen.

Persze pont most kell áthaladni egy benőtt réten, így a cipőm ismét beázott. Kiérvén az aszfaltra, ezen haladok tovább a 77 km-nél levő Velká Buková gyönyörű kilátójához. Bevallom felmenni most nem volt kedvem, helyette inkább a ponton már megint eszem-iszom, mert persze itt is volt ellátás.

Szép lassan begyűjtök pár futót menet közben. Egy kellemes úton kocogok le a mélybe Roztoky településre. Nagyon kellett figyeljek, mert egy híd mellett ki lett helyezve egy titkos ellenőrzőpont, ennek kihagyása időbüntetést is okozhatott volna. Állítólag azért lett kihelyezve, mert mellette a S- jelzésen a gyaloghídon életveszélyes átkelni, és a térkép toronyiránt mutatott át az igen megáradt patakon. Na nee, elsőre nem tűnt vészesnek a híd, de amikor mégis bevállaltam az "életveszélyt", rájöttem hogy nincs itt semmi, lehet szívatás volt az egész..

Alig 200 m múlva a vyhlídka Paraplícko kilátópontjára emelkedtem, hogy beragasszam matricámat. A többi futó ment is tovább, én azért kigyönyörködtem magamat ha már ilyen messzire eljöttem. Jó kis erdei úton kocogok tovább, megcsodálom viszonylag közelről a gyönyörű Krivoklát várát. A település szélén kanyarogva ismét erdőben vagyok. Egy igen szép gerincúton visz utam, pazar kilátásokkal tarkítva, például a Berounka folyóra.

Písky ici-pici falu, a buszmegállónál kell matricát ragasztanom, 85 km-nél járok. Innen hosszabb szántóföldes rész jön a S-n, szerencsére a nap ereje már kevésbé éget. Ismét megelőzök két futót, akiket sokáig láttam még 30 km környékén. Mecná, rozcestí S- Z- elágazásba érkezve látok megint egy matricás pontot, de fura mert az itiner sem jelzi, és hely sincsen neki az igazolások között. Azért a biztonság kedvéért lekapok egyet, és az itiner aljára ragasztom.

Egy kisebb kimászást követően szó szerint úttalan úton megyek jó 1 km-t a kukoricaföld szélén. Szerencse hogy előttem már kitaposták az embermagasságú növényzetet. Szerencsére a saját jelzések szépen vezettek utamon.

A túra utolsó frissítőpontja a 95 km-nél található Pustovety falu sörözőjénél volt, kint a kert helyiségben. Itt is kapok szuper jó levest, snackeket, és üdítőt.

Öt csillag all inclusive! Még 12 km vár rám. Egy futó sráccal indulunk tovább, aki közli angolul hogy nem hozott lámpát, így motiválja magát. Mondtam neki hogy komám akkor kapd össze magad, mert közel jár az est.. Megállok technikai szünetre, a srác tolja tovább, én is a közelében mozgok, a kisebb emelkedőket is kocogjuk. Csak nem vérszemet kaptam én is? Bár nekem van lámpám, de milyen királyság lenne ha nem kellene használni. Na szép, már megint versenyzek..

Kissé egyhangú úton kanyargok össze-vissza, a saját jelzések szuperül vezetnek. Kerek 100 km-nél vár az utolsó matricás pont, ez is megvan.

Előveszem a lámpát, de eszem ágában sincs bekapcsolni, csak feltettem a fejemre, pedig igen félhomály van már. A legvégén egy patakmederben kb tényleg semmit nem látok már. Magas léptekkel haladok, de lehet nincs is előttem semmi :) Végül 104 km-nél kiérek a Papírna elágazáshoz immár végleg aszfaltra. Meg lett lámpa nélkül, juhúú! Jutalmul végig is kocogom a maradék 3 km-t a célig, és előtte el is kapom a lámpa nélküli srácot. Kölcsönösen gratulálunk egymásnak, majd beérvén a célba a Restaurace Séba étterembe ahol előző nap is voltunk, Olaf olvassa be az itineremen a QR-kódot, és hatalmas megkönnyebbüléssel ülök le a padra azonnal kikérve egy cseh remek sört. Még egy órát itt vagyok, tapsolok a beérkezőknek, majd elsétálok, és a tornateremben térek nyugovóra.

Nagyon szuper túra volt, mindenkinek ajánlom, csak ne lenne ilyen messze.. (a hazafele utat is sikeresen abszolváltuk felváltott vezetéssel Attilával).

Szerdai Szédelgő - 102,5 km - 1930 m szinttel - 16 óra 14 perc alatt.

 

4 nap telt el az előző százas óta, így azért kíváncsi voltam hogy fog ez menni. A Kamaraerdő itt van a közelemben. Nekem ez az etalon, a minden, a szerelem. Hűvösvölgyre, és Szépjuhásznéhoz is majdnem egy órát kell utaznom, pedig az is még Budapest része.

Úgyhogy kaptam az alkalmon, amúgy egyszer már teljesítettem a 22 + 12-t egy igen emlékezetes teljesen szétázós szerda délután 2019-ben.

Ezekre a hétköznapi túrasorozatokra amúgy nem szoktam járni. Persze nem a szervezőkkel van bajom, sőt, kedves ismerőseim, hanem mert valamiért a hétköznapokat tabunak érzem, eleget szenvedek/örömködök én hétvégén :) Most viszont kapva az alkalmon hogy az én kis Kamaraerdőmben és a Tétényi-fennsíkon lesz egy egyszeri 100 km-es, gyorsan szabira is mentem, bár igaz hogy csak a szerdát kértem ki. A ttt naptárt figyelgettem, láttam hogy a 100-ason is reggel 5 órától van rajt. Magamban szépen be is lőttem az első 41-es villamost. Villámcsapásként (hú azt nagyon nem szeretem) ért az e-mail, aminek a végén az állt hogy "találkozunk szerdán 00:00-kor". Hogy mi? Gyorsan felhívom Dórit, mondta hogy tényleg éjfél az éjfél. A ttt-t utána át is javította, de végül én mivel már így kalibráltam be magamat, reggel 5:35-kor indultam el a túrán.

A 102,5 km-re van 18 óra 25 percem hogy szintidőben beérjek. De ez még mindig nem jó, ugyanis az utolsó villamos elmegy 23:18-kor, vagyis legrosszabb esetben 17 óra 40 perces idő jöhet szóba hogy utána gyorsan lesprintelhessek a villamosig.

Többfajta variációban lehetett teljesíteni a túrát, én végül a 4 x 22,5 km + 1 x 12 km-es kombót választottam.

A rajtba még gyalogolván mögöttem megjelenik két futó, Bötkös Tamás, és Harrer Tamás képében. Ők most végeztek a második körükkel, vagyis már az éjféli rajtjukhoz mérve 45 km volt a lábukban. Bötkös Tamás fut is tovább, Harrer Tamás viszont velem marad, és gyakorlatilag innentől az én 102,5 km-emen egész végig együtt megyünk. Nem tűnik egyáltalán fáradtnak. Az itiner a kezemben, olvasgatok, de a szalagozás, és a krétázás tökéletesen mutatja az útirányt. Tamás is rácsodálkozik dolgokra, világosban neki is ez az első köre. Egy hosszantosan emelkedő aszfaltúton haladunk, ami kivisz a Tétényi-fennsík szélére. Belekocogva érkezünk el az első pontra, ahol  egy illegális szemétlerakás mellett volt első kódunk amit fel kellett jegyezni.

Immár a fennsíkon haladunk tovább, messzebb nézve a törökbálinti Anna-hegy kilátótornya magasodik előttünk. Nekünk is ez lesz a következő állomásunk, de előtte még egy igen forgalmas főút szélén küzdünk a túlélésért, majd balra fordulván a szalagok tökéletesen felvezetnek a kilátóhoz, ahol önpecsételést kell végeznünk. Megfogadtam hogy természetesen felmegyek a kilátóba, de csak szigorúan az utolsó körben. Igen sokszor kirándultam vagy futottam csak úgy magamban a P- jelzésen, amit most egészen Törökbálintig lekövetünk. Kellemesen futható az út, az időjárás is még partner ebben.

A főútra érve balra fordulunk, majd egy kis közben jobbra felmászunk a Kálváriához, ahol filccel igazolunk. Vissza a főútra majd tovább a József-hegy felé.

Nagyon ismerős részek jönnek, az úton belüli emlékműveket, pihenőhelyeket, mind én töltöttem fel a mapyra egy kellemes kirándulás alkalma után.

Szalagozott úton kapaszkodunk fel a József-hegy 243 m-es kilátás nélküli csúcsához, ami mellett a pihenőnél, 10 km-nél vár minket túránk első frissítőpontja. Málna és almaszörp, illetve különféle rágcsák, és gumicukrok várnak sorsukra. Jóízűen fogyasztunk, majd 2 km-t haladunk a P- jelzésen hogy visszaérhessünk ismét az Anna-hegyi kilátóhoz. Az M0-hoz közel, még a kilátó előtt lejjebb a Z- keresztezett minket, eszembe jutott amikor Áronnal felfedezőúton voltunk, és keresgéltük az akkor még nagyapánk korabeli jelzéseket. Azóta szépen fel lettek újítva.

A kilátó után egy igen hosszú egyenes úton kocogunk lefele Tamással. Erzsiék nagy csapatát érjük utol, meg is állunk kicsit dumcsizni, majd koccanunk tovább, nekem szűkös a szintidő most eléggé. Átmegyünk az M0-s autópálya felüljáróján, majd pillanatok alatt Diósdra érkezünk. Végig ismerős utakon haladok, ugyanis a Covid idejében amikor nem voltak túrák, kijelöltem magamnak egy "karantén körút" becenévre hallgató jó 12 km-es utacskát, amiben Érden, Diósdon, és Törökbálinton belül kerestem fel kaptárköveket, és kilátópontokat.

Lefutunk a Diósdi kőbányához, ó itt is mennyit jártam még kiskoromban is. Zöld színű filccel igazoljuk itt jártunkat, majd innentől ismeretlen részek várnak rám egy ideig, kíváncsian várom. Egy rövid de igen meredek emelkedőn alig 400 m, és ismét filces pont, a Diósdi pincék kilátóponton vagyunk.

Ezt nem is ismertem. Borpincék sorakoznak mellettünk, az utolsón egy törpe néz velünk farkasszemet. Egy nagy kutyafuttatónál futunk tovább lefele, majd különböző utcákon jobbra-balra. Az ominózus "gúlánál" egy magyar zászló után ismét a Tétényi-fennsíkon vagyunk, de most jóval nagyobb területet járunk be itt, mint túránk elején. Megleljük az önbélyegző pontot, 17 km-nél vagyunk.

A Mechanikai Művek főbejárata mellett haladunk el, a kamionok felcsapják nekünk a port rendesen, de látjuk hogy az itt parkolt autók is napi szintem mehetnek mosásra kb. Hosszasan kanyargunk tovább a fennsíkon, jobbról bejön egy tanösvény, az 5. állomásánál van kihelyezve nekünk a bélyegző.

Innen hamarosan a Kamaraerdőhöz érkezünk. Megörülünk az erdőségnek, mert már kezdenek fentről befűteni rendesen. Lefutunk a Nagy-rétig, ahol a jókora esőházban vár minket túránk 2. frissítőpontja, 21,5 km-nél. Cserey Balázs ismerősöm, és felesége pontőrködik. Nagy respekt nekik, mert egész nap ők voltak, és sürögtek-forogtak hogy nekünk csak enni-inni kelljen. Abból viszont nem volt hiány. Töménytelen mennyiségű finomság volt itt, és olyan nem volt hogy valami végleg elfogyjon. Jól belakomáztunk, és 1 km múlva be is érkeztem első, Tamás pedig a harmadik köréről.

 

Igazából az útvonalról mindent leírtam, azzal lehet kiegészíteni, hogy egyre melegebb lett, sok volt a nyílt rész, de Tamás szuper jó társaság volt, így gond nélkül róttuk sorban a köröket.  Az utolsó 22,5 km-es körömben természetesen felmentem az Anna-hegyi kilátó tetejére. Délután 14 óra körül babgulyás érkezett a Nagy-réti frissítőpontra. Ha ettem már életem során igen finomat, na ez köztük volt. Alig volt benne lé, helyette szalonna, kolbász, bab. Volt sűrűje rendesen, imádtam minden falatját. Pár órával később viszont virslik érkeztek ugyanide, az igazi finom fajtából, és nem volt megszabva mennyit lehet enni! Igaz, én háromnál meg is álltam. Nagyon-nagyon tetszett az útvonal, és az ellátás is!

Beérkezvén a negyedik 22,5 km-es körömről, már 90 km-nél jártam, de várt még a 12 km-es, azt is meg akartam nézni. Tamás ide is velem tartott, pedig az ő össz kilométerei a mai napra már brutálisak! Itt már nem futottunk, csak minimálisat. A lámpát is magunkhoz vettük, sejtettük hogy szükség lesz rá.

A túra első része a Kána-tó megkerüléséről szólt, majd a Fülőke utcán a Z+-en kapaszkodunk bele a Z-be. Tamásnak mondom hogy én már akkor is túráztam erre amikor még mindezen jelzések P-ak voltak. A számomra rengetegszer járt Z- jelzésen érünk fel a Vadász-hegy tetejére, ahol a toronynál leljük meg kódunkat. Meredek lépcsősoron próbálunk balesetmentesen leérni a Nagy-rétre. Anno a rétről többször felfutottam itt a hegytetőre, jó kis vádli edzés volt! Már megint a Nagy-rét, juhúú! Persze frissítünk ezerrel.

Akik csak 12-es köröket mentek egész nap, azok szerintem tuti híztak, mert ezt a pontot kétszer is érintette ez a táv. Utolér minket Kovács Andris is, akivel már napközben a 22,5 km-esen is többször kerülgettük egymást.

Már lámpafényben nyomulunk tovább a Z-körsétán, de én már annyiszor futottam-kirándultam itt hogy igazából elmennék lámpa nélkül is. A Szoborpark szélénél vár minket kódunk, majd ízelítőt kapunk a Tétényi-fennsík ezen részéről is, ahol tanösvény fut.

A következő pont már ugyanaz mint a 22,5 km-esnek volt, a tanösvény 5. állomása. Innen ismét Kamaraerdő, majd azért csak lefutunk vissza a Nagy-rétre. Ismét virsliket majszolhatunk, végre a majonézt is megleltem. Tamás kávét is kap, persze ez mellett minden egyéb is van, de a többire már rá sem bírunk nézni, olyan jól laktunk.

Innen 1 km a cél, jóllakottan legyalogoljuk, és megköszönjük ezt az igen szuper ellátást, na meg az útvonalat! Ráadásul már 21:49-kor célba is érkeztem Tamással. Ha nem állunk meg a végén virslizni, még 15-tel kezdődhetett volna a célidőm, de ez abszolút hidegen hagyott már akkor :)

Tamás végül 148 km-t ment majdnem 3000 m szinttel, úgy hogy útközben nem is látszott rajta semmi, na ez a kemény!

Azért persze én is örülök hogy négy nappal a cseh százas után megint ilyen jól sikerült ez is. Kicsit félek hogy visszaüt, mert holnap megint 107 km vár rám Csehországban :)

Cavisovska Stovka 100 km - 2585 m szinttel - 14 óra 59 perc alatt.

 

Sikerült a jubilálás! Most tényleg boldog vagyok, ugyanis ez volt a 300. száz kilométer feletti teljesítménytúrám. Ennek örömére néhány statisztikai adatot is hozok ezen kívül.

 

- Belföldi százasok vagy a felettik száma összesen: 196

- Külföldi százasok vagy a felettik száma összesen: 104

- Eddigi megtett táv teljesítménytúrákon: 74.899 Km

- Eddigi megtett szintkülönbség teljesítménytúrákon: 2.355.960 m.

- Eddigi összes teljesítménytúráim száma: 1377 db

 

Százasok évekre lebontva:

2006: 1

2007: 6

2008: 13

2009: 13

2010: 11

2011: 13

2012: 22

2013: 30

2014: 22

2015: 22

2016: 35

2017: 20

2018: 16

2019: 9

2020: 8 (COVID év)

2021: 12 (COVID év)

2022: 15

2023: 26

2024: 6 (legutolsó: Cavisovska Stovka)

 

100 km, vagy a feletti belföldiek:

 

A Kör 152 km 1x

Attila Király Emléktúra 115 km 3x

Árpád Vezér 130 km 4x

Bakony Vadon 100 km 2x

Balatoni Kilátók 100 km 1x

Bazalt 100 km 2x

BEAC Maxi 110 km 17x

BEAC Szuper Maxi 150 km 1x

Communitas Fidelissima 100 km 1x

Dél-Balatoni Várak 115 km 2x

Herman Ottó 110 km 2x

Hősök Túrája 100 km 4x

Iszinik 100 km 7x

Iszkiri 100 km 7x

Kazinczy 200 km 12x = 24 százas

KeSaPiZ 100 km 4x

Kék Balaton 160 km 1x

Kék Balaton 110 km 7x

Kétszer Kettő Néha Öt 100 km 1x

Kinizsi 100 km 9x

Kohász-kék 130 km 2x

Lemaradás 100 km 2x

Less Nándor Emléktúra 120 km 2x

Magas-Bakonyi Túlélőverseny - Nagymedve 100 km 1x

Mátra 115 km 13x

Mecsek 100 km 1x

Mecsek 110 km 1x

Mecseki Láthatatlanok Nyomában 100 km 2x

Mecseki Mátrix 130 km 1x

Mecseki Trinity 150 km 1x

NaHáT 100 km 10x

Ország Közepe 120 km 2x

Őrvidék 120 km 1x

Őrvidék 100 km 5x

Palipista 100 km 5x

Palóc Expedíció 125 km 1x

Palóc Expedíció 100 km 2x

Rákóczi 150 km 1x

Rákóczi 110 km 3x

Rockenbauer 130 km 15x

Szent Erzsébet 100 km 1x

Szondi 100 km 3x

Tanúhegyek 100 km 2x

Téli Bakony 100 km 1x

Turul 200 km 3x = 6 százas

Ultramonoton Ultramaraton 126 km 1x

Útvonalkövető 110 km 1x

Vadegér 135 km 1x

Vadregényes Börzsöny 110 km 1x

Vadrózsa 160 km 7x

Via Dolorosa 115 km 1x

 

100 km, vagy a feletti nemzetköziek

 

100 Míl Malych Karpát 175 km 1x

100 Míl Malych Karpát 207 km 5x = 10 százas

100 Míl Malych Karpát 224 km 1x = 2 százas

Banovska Stovka 105 km 1x

Beskidy Ultra Trail 220 km 1x = 2 százas

Bieg 7 Szczytów 223 km 1x = 2 százas

BLK-Boubín-Libín-Klet 118 km 2x

Brtnické Ledopady 100 km 4x

Burgenland Extrem Tour 120 km 2x

Cavisovska Stovka 100 km 1x

Černohorské Šlápoty 100 km 4x

Fruska Gora Serbian Ultratrail 110 km 1x

Görbitzer Frühlingswanderung 100 km 1x

Jarním Sluknovskem 110 km 5x

Javorník Stovka 100 km 2x

Jurasteig Ultratrail 230 km 1x = 2 százas

Kozarski Planinarski Marathon 104 km 1x

Krakonosova Stovka 100 km 2x

Kysucka Stovka 100 km 5x

Lazova Stovka 106 km 5x

Letecka Stovka 100 km 2x

Loucení s turistickym rokem 110 km 5x

Malofatranska Stovka 108 km 3x

Malohanácká Stovka 100 km 1x

Pochod Krajem Severočeských Jednotek 100 1x

Ponitrianska Stovka 105 km 3x

Pradědova Stovka 115 km 3x

Pražska Stovka 100 km 9x,

Presporsky Ultra Trail 100 km 3x

Špačince Stovka 106 km 3x,

Spacír Stovka 100 km 1x

Stovka Považím 130 km 2x

Teslácka Stovka 100 km 2x

Transylvania 100 km 1x

Trnavska Stovka 169 km 2x

Tynistske Slapoty 120 km 4x

Ultra Trail du Mont Blanc 170 km 1x

Z Brna na Devet Skal 120 km 1x

Za Malínskym Krenem 100 km 1x

Za Povidlovym Kolacem 100 km 1x

 

Hogy hogyan tovább? Ezt nem tudom megmondani. Annak örülök hogy még élvezem, és szeretem csinálni ezt a sportot, kijárok külföldre is, imádom az ottani társaságot, lehetőleg minél többet szeretnék menni főleg Szlovákiában, és Csehországban

Dél-balatoni várak 116 km - 2716 m szinttel sikeresen teljesítve 20 óra 32 perc alatt.

 

Tavaly volt az első szervezése ennek a túrának. Kisebb bakik akkor voltak szalagozás ügyileg, és az ellátás sem volt úgy az igazi. Idén ígéretet kaptunk hogy mindez fel lesz turbózva, kíváncsian vártam. Ráadásul idén fordítva lesz megszervezve a túra, vagyis Ságvár a rajt, és Somogyvár a cél.

Igen korai kelés után a vonaton Mátéval, Bernadettel, és Péterrel összefutva jutottunk le a rajtba, ahol igen megörültek nekünk a szervezők. Már a rajtban finom ízesítésű teákat lehetett kóstolni. Megkapva itinerünket elég informatív útvonalleírást véltem felfedezni. A leírás végig a kezemben is maradt, de csak akkor néztem bele, vagy olvastam előre amikor jelzésváltást írtak.

Végül 7:20-kor nekiindultunk a rajtnak. Orsi csapódott hozzám, és innentől egészen a célig együtt is mentünk. A Bújó-likon átbújva az első 3 km-en a S- volt a követendő. Tavaly is együtt mentünk Orsival, nosztalgiázunk hogy akkor itt már igen hideg volt éjszaka, most pedig a nap már bújik elő felforrósítva a levegőt. Első pontunk alig 2 km-re volt a Bódis-pincénél, ahol máris rágcsálnivalókat kaptunk a pecsét mellé. Ez után egy extra kódot kellett feljegyzetelnünk, szerencsére Orsinál volt toll. A S+ majdnem megtréfált minket, de végül időben kapcsolok. A P+-be beleérve hamar eljött a túra talán legnagyobb bakija. Egy rétre kiérve az erdőszélén egyenesen mutatnak tovább a nagy fehér szalagok, a leírás viszont P+-et ír. Egy váratlan terelést gondolnánk, így simán elindulunk a szalagozott úton, de szerencsénkre egy terepjáró áll meg mellettünk, ahol egy egyik szervező közli hogy nem jól megyünk, az a rövidebb táv szalagja, és a P+ a követendő. Megköszönöm az infót, de azért belegondolva nem ártott volna egy tábla hogy nekünk hosszú távosoknak nem a szalagozás a követendő út. Az utolért ismerősöktől hallva, szinte mindenki ezen az elven volt. Kicsit félve haladunk tovább, mi vár még ránk a mai nap? A Kási-vár aljához érve egy nagyobb kört tesz a túra, pont összefutunk korábban indult ismerősökkel akik már abszolválták. A szalagozás most jó, könnyen felkapaszkodunk a várhoz, ahol meg is leljük kódunkat. A P-rom jelzést is megleljük. Kiérvén egy rét szélére igen komoly rövidítésnek leszünk szemtanúi néhány sporttárs által... Mi szépen körbemegyünk, majd elérvén a P- jelzést fejezzük be mi is ezt a kis kört. Ezen a jelzésen érünk fel a Flóra-hegy 288 m-es csúcsára, ahol egy geodéziai torony is állt. Mónikával és Gergővel futunk össze, majd pár szót váltva kocogunk tovább lefele Orsival. Sajnos érzem hogy a derekam minden lépésnél nagyon fáj, ezek főleg a lefelékben nyilvánultak meg folyamatosan :(

Az Ali-réti elágazásnál 20 km-nél vár minket túránk első frissítőpontja. Nutellás, és lekváros kenyerek sorakoznak, paradicsommal, és különböző üdítőkkel. Kicsit le is ülök a derekam miatt, de egy jó 10 perc után muszáj tovahaladni. Megcsodáljuk az igen gyönyörű vadászházat és környezetét, majd hosszasan haladunk a P-on egészen Cinege-pusztáig, ahol Z-re váltunk. Az itiner nem írta, de szerencsére figyeltem, mert a pontok között a Cinege-forrás is megtalálható volt, ahol kódot kellett jegyzetelni. Megdícsérem magamat, magamban. :) Igen sokáig, 16 km-en át "zöldülünk" a jelzésen. Ne meg majd megsülünk, mert a nap már magasban jár. Gyönyörű részeken haladunk, hatalmas horgásztavak mellett, szép erdőben. Eszünkbe jut tavaly, amikor sötétben egy baglyot láttunk az egyik oszlopon ami meg sem mozdult. Sorban érjük utol a korábban indultakat, és egy darabon át beszélgetünk is, jól esik a társaság.

Végig nyílt részen át perzselődünk egészen Balatonendrédig, ami 36 km-nél volt, és a következő frissítőpont. Pont előtte értünk utol sokakat, így körülbelül egyszerre vagy 20-an érkezünk meg Józsi, és Krisztián frissítőpontjára. A szörp pikk-pakk elfogy, így marad a víz utántöltésileg. Viszont van zsírosdeszka, és alma, amiből többet is elfogyasztok. Józsi intenzív telefonálásba kezd, mert a "sáska raj" intenzíven termel, és fogyást mutat a készlet az utánunk jövőknek :) Orsival tovább indulván egy darabig még nyílt részen haladunk, majd végre erdőben visz tovább utunk egészen a Vaskeresztig, ahol kódot jegyzetelünk. Innen egy darabig lehet kocogni, de a derekam miatt nem nagyon esik ez jól.. Adriék négyesfogatát érjük utol, majd egy kis terefere után tovahaladunk a Gyugy-hát magas adótornya fele. Aszfaltot ér lábunk, négy lovast érünk utol, akiket meg is előzünk. Az első lovon ülő ember mondja hogy el ne áruljuk senkinek hogy gyalog megelőztük őket :)

Mire belelendülnénk az aszfaltgyilkolásba jobbra, egy szekérútra terelnek szalagjaink. Gyönyörű panoráma mutatkozik a völgyhídra, a Balatonra, illetve a távoli tanúhegyekre. Tavaly itt csodás naplementénk volt ellenkező irányból, lőttünk is pár képet, most óvatosan kocogunk lefele a meredek úton. Utolérjük Norbit, majd Ildit és Csabát, végül Ritát és Zolit is. Kereki településre érve az aszfaltról balra szalagozás visz föl, de pár száz méter múlva újból a főúton vagyunk.

Szerencsére nyitva van a várva-várt söröző, a meleg miatt hamar bent találjuk magunkat. Marci, és a két Péter is éppen itt fogyasztja megérdemeltjét. Egy zéró jéghideg citromos sört rendelek, és a folytatásra egy kólát. Jól esik leülni, és érezni ahogy a hideg ital átjárja felforrósodott szervezetemet.

Tovább haladván alig 1 km múlva megérkezünk Kereki látogatóközpont parkjába, 52 km-nél járunk. Frissítőpont vár minket, nagy örömünkre hot-dog is van ellátásként. Innivaló ügyileg is szuper az ellátás, már megint jól esik megpihenni, csak ilyenkor nehezen megy ám a tovább indulás..

Vagy 10-en leledzünk éppen itt, de mi vesszük rá elsőnek magunkat a tovább indulásra. Emlékeim szerint igen meredek emelkedő következik, jól gondoltam. A Kereki-várat vesszük be győztesként, a tábla hátoldalán meg is leljük az igazoló kódot. Ez után nagyon hosszan egy erdő szélén haladunk szántóföldeken keresztül. A P-ba beleérvén Somogy-megye legmagasabb pontjára érkezünk, amit emlékmű is jelez, az Alman-tető kemény 316 m-es magasságú csúcsára érkezünk.

A szoborpark tetejéről varázslatos panoráma tárul elénk. Nezde településre érvén kerek 60 km-nél járunk, az átlagunk pöccre 6 km/h eddig. Igen hosszú aszfaltos rész következik. A nap erősen sütkérezik, már rendesen le vagyunk égve. Teleki település fölött egy kápolna magasodik, itt van a következő kódunk, de egy nagy kerülővel visznek ide végül szalagjaink. Tegyük hozzá, a reggeli affértól eltekintve a szalagozás most nagyon jó idén! Mónit és Rudit érjük utol közben.

Végre a nap kezd lemenő ágban lenni, és az időjárás is elviselhetőbbé kezd válni. Látszólag kevésbé járt S-en ügyeskedünk kidőlt fák között, majd meglelve a So-t lenézünk a Bóbita-forráshoz, ami valójában csak egy posvány. Kód pipa, vissza a S-ra, aztán balra S-rom jelzés. Nagy szerencse hogy éppen olvasó fázisban vagyok itinerügyileg, mert a jelzés egy vadászles után szinte észrevétlenül jobbra lemegy egy alig járt ösvényre. Ügyesen ezt meglelve haladunk egészen Rádpusztáig. Tavaly itt volt egy szuper frissítőpont, idén csak szúróbélyegző lett kihelyezve. 7 km-en át S+ lesz a követendő. A tavaly még építés alatt levő híd idénre már kész lett, könnyen át is keltünk a 67-es főút fölött. Szarvasmarhák intenzív tekintete mellett haladunk hosszasan egyenesen egészen Látrány településig. Ismét nosztalgiázunk, tavaly a sörözőnél igen jó társaságban fogyasztottunk, idén nem volt betervezve, de amúgy is zárva volt az egység.

A frissítőpont a település szélén a Füzes-tó partján volt egy házikónál. Immár 78 km-nél járunk, 27 km volt a két frissítő között, igen jól esett ideérni.

Annak is megörülök hogy pont sötétedés előtt sikerült ideérni, a fejlámpákat csak itt kellett elővenni, konszolidált körülmények között. A legjobban viszont annak hogy krumplis tészta várt minket, fejedelmi ellátás! Ez mellett snackeket is ropogtathattunk, illetve több fajta szörp is várt minket. Valaki itt hagyta a fél literes coláját.. Ez már bizony az enyém lesz.. A ponton érjük utol a tavaly ezen a túrán a csapatunk részeként levő Jurijt, illetve a látásból ismert Jánost.

Ők hamarabb tovaindulnak, mi még élvezzük a kánaánt kicsit. A fejlámpákat beizzítva mi is tovább indulunk végül Orsival, és a vadi új S+ jelzéseken emelkedünk egyre magasabbra. Jutalmunk mesés éjszakai panoráma a Balatonra, és a környékbeli településekre. Egy meredekebb úton érünk bele a S-ba, majd a Kis-hegyi kilátónál megleljük a fán a kódot. Természetesen lesétálunk megcsodálni az éjszakai panorámát is. Aszfaltutat ér a lábunk, kicsit kocogósra is vesszük a figurát, majd a sárga emlékmű jelzésen haladunk balra, ami szintén vadi új festés. Ezen érkezünk meg a Rácfa nevű emlékhelyhez, ahol egy oszlopon leljük meg kódunkat.

Immár a zöld emlékmű jelzésen érünk be Szőlőskislakra, ahol utolérjük Jurijt, aki igen szép tempóban halad. Innen a maradék 28 km-en gyakorlatilag végig a Z- jelzést kell követnünk, ami el-elbújik ám néhol. Egy hatalmas területű szőlődombra felkapaszkodván egy kutya acsarkodása állít meg minket Orsival, az eb az út közepén visong. Szerencsére a még Látránynál utolért János érkezik pillanatok alatt, és hármasban haladván már a kutyus is jámborabbá válik, így gond nélkül haladhatunk tovább utunkon. Gyugy településre érve 96 km-nél vár minket túránk utolsó frissítőpontja a tűzoltószertárban.

Megannyi rágcsálnivaló akad itt, és finom teát is kapunk a pontőröktől. Pálinkával is kínálnak, én inkább az energiaitalomat bontom meg, mert tavalyról emlékszem hogy igen uncsi rész következik. Éjszaka pedig ez hatványozottan igaz lehet. Jurij és János még kicsit marad a ponton, mi jó negyed óra után kimegyünk az immár igen hűs időjárásba. Erdőben tekergünk jobbra-balra egészen az utolsó kódos pontunkig a Béndeki kápolna romjáig. Hács településre beérve jó 3 km hosszan nyílegyenesen haladunk tovább. Ez után nyílt szántóföldeken, majd egy elvarázsolt erdőben haladunk, aminek soha nem akar vége lenni. Utolérjük Krisztát, és Andrást így még a végére. A tavalyi rajt helyszín most nem releváns célnak, így előtte egy szalagozott úton emelkedünk még kidőlt fák között Somogyvár szélére. Viszont a helyett hogy begyalogolnánk az aszfaltcsíkon a célba, a S- jelzésen még egy kis kerülőt kell tenni a fűben, ahol pillanatok alatt átázik a cipő, de már nem foglalkozunk vele, úgyis hoztam váltóruhát. Végre beérvén a településre jó 500 m kutyagolás után célt érünk, vasárnap hajnal 3:52-kor.

Megkapjuk díjazásainkat, megköszönöm az igen szuper szervezést, majd a konyhába invitálnak, ahol mennyei ellátás vár még minket. A látrányi krumplis tésztából lehet még fogyasztani, illetve gulyást is kínál fel a célban Csilla, aki most szervezőként segédkezett.

Ez mellett rengeteg sós-édes finomság, sör-bor-üdítőhegyek, szóval kánaán.

Már majdnem a logisztikával kezdtem foglalkozni, miközben kiderült hogy Botos István megvárt a célban, addig is aludt egy jót. Ez által Székesfehérvárig elrepített, ahonnan vonattal már könnyen hazajutottam. Nagy köszönet érte!

2/2 teljesítés, a szervezők tavalyról betartották ígéretüket, és klasszisokkal jobb lett a túra ellátás, és szalagozás ügyileg is, bár tavaly is jól éreztem magam!

Sárga 70 km - 2123 m szinttel, sikeresen teljesítve 10 óra 10 perc alatt.



Direkt a 23:26-ra Esztergomba érkező vonattal mentem, mert tudtam hogy az előző kettőn hatalmas tömegnyomor várható. Később be is igazolódott hogy igazam volt. Rutinos túrázó lévén, az állomás előtt a vonat legelejéhez mentem, és Esztergomba érkezve pár gyorsabb lépés után máris pikk-pakk be is tudtam nevezni még mielőtt a sok ember mögött beragadtam volna már a rajtban.

Kis szerelvényigazítás, majd 23:37-kor neki is veselkedek, igen hosszú kalandomnak. Már az elején sok-sok ismerőst köszönthetek, akikkel jól is esik pár szót váltani, majd tovarobogok. Alig 3 nap múlva itt van a Dél-Balatoni Várak 115, így próbáltam komfortosan haladni, a kocogást is lazábbra vettem, ahogy pedig minimális emelkedőbe váltott az út, azonnal gyalogtempóra váltottam. Egy hosszabb emelkedő után szántóföldhöz érkezek, ahonnan később visszanézve gyönyörű látvány a megannyi fénycsóva. Többször vissza is pillantgatok. A Barát-kúti erdészház előtt egy létrán kellett átmászni, jó sokan összegyűltünk, 10 perc múlva tudtam csak átkelni a létrán, de hamarosan mögöttem még hosszabb lett a sor. 10 perc elment, oda se neki. Emelkedősebb részek jönnek-mennek, majd Pilisszentléleken találom magamat. Közben előzgetnek a futótávon indulók, én maradok a saját tempómnál. A kis falu igen csendes, szinte a légy sem zümmög. Elhagyván a települést intenzív emelkedő következik, egészen a Pilis-nyeregig. Innen viszont jól futható az út egészen Klastrompusztáig. Elvétve érem utol már csak a gyorsabb gyalogosokat. Nagyrészt kitisztult előttem az út, lassan jöhet a magányos túrázás. Klastrompuszta az első frissítőpont. Van nápolyi, és üdítő, de nekem a sajátból még bőven van, így az innivalóra nem rabolok rá. A következő rész kicsit uncsibb volt, de jól ismertem, és nagy részt végig is gyalogoltam. Később utolérem Ritát, és kicsit futkorásztunk, ő is jön a szombati 115-re, erős. Az Iluska-forrásnál most fura módon nincs ellenőrzőpont, én azért megállok mint ha lenne, és meghúzom üdítős flaskámat. A Fehér-hegyre rövid, ámde toronyirántos emelkedő következik. Innen viszont kellemesen lehet haladni egészen Pilisvörösvárig. A Kálvária-hegyi pecsét után a sörözőben van az újabb frissítőpont, 30 km-nél. Kerek 4 óra alatt érek ide a rajttól számítva. Papíron csak 7 perccel ezelőtt nyitott ki a pont. Mit írtam, papíron? Ja hogy nekem olyan már nem volt, ugyanis a rajtban elfogyott.. Szerencsére sokszoros teljesítőként tudtam az utat, de például frissítés után valahogy vissza kellett csatlakozni a S-ba. Papír nélkül nekem a valahogy az volt, hogy toronyiránt lementem a főútig, mert tudtam hogy ott ment a jelzés. Vagy jól mentem, vagy nem.. Hamarosan pirkad, én pedig egy futó távon induló komával előzgetjük egymást kis darabon át. Az Antónia-árok idegtépő emelkedője után megváltás volt kiérni Nagykovácsi szélére. A Muflon-itató előtt jobbról egy lámpás egyén érkezik. Ő a pontőr, a lehető legjobbkor érkezem, ő nyitja egyben a Muflon bejárati kapuját is. Elsőként kaphatok pecsétet, ennek megörülök. Tovább haladván a Kerek-hegyi elágazást érem el, ahol idén alternatív módon a K- jelzésen is lehetett menni, mert állítólag technikásabb lett az út a S-n. Én maradok az eredeti úton, kíváncsian várom mekkora küzdés lesz. Az éles visszafordítónál most nincs kód, mint máskor szokott. Igen hosszú rész következik a solymári Shell kútig, de kellemesen lehet rajta kocogni. A kúthoz érve hot-dogos ismerősömet Zsoltot köszönthetem, majd a túra ellátása egyben egy finom hot-dog is itt. Én szerencsés voltam, mert a párszor kerülgetett futó nem kért, így repetához is jutottam. Végre eltehettem fejlámpámat.

Nagy szégyen, de az Alsó-Jegenye-völgy hídjait még mindig nem csinálták meg.. Az átjutás viszont igen egyszerű, köszönhetően hogy faágakat, és raklapokat biztosítottak valakik. A Kálvária-hegyi emelkedő végén Mátét érem utol, durva tempóban nyomja gyalog. Hosszantasan haladok az egy nyomtávú úton a Virágos-nyereg felé, kíváncsian várom hogy mi lesz az az igen nehéz rész, ami miatt alternatív utat is biztosítottak. Ámde semmi olyan nem következik, amitől pulzusom az egekbe szökne, max attól hogy a Kötők-padjánál nem látok pontőröket, de alapból nem is biztos hogy lennének, a biztonság miatt viszont azért lövök két tájképet.

Föl-le föl-le, aztán egyszer csak Virágos-nyereg, ahol a K+-ről érkezne vissza az alternatív út. A túra bejárásakor x ideje lehet hogy gázos volt a S-, de most már szuper jó volt, így bánhatja aki megijedt a kiírástól, aztán lehet valaki csak kalandból ment a másik úton.

Az Újlaki-hegyet megmászva panorámát csodálok, majd pecsétet kapok, és óvatos tempóval haladok egyre lejjebb, az igen meredek lefelén a Határ-nyeregig. Következő állomásom már Hűvösvölgy, 50 km-nél, amit 7 óra 08 perc alatt tettem meg eddig.

Elvileg pizzát kaptunk volna itt, de legbelül sejtettem hogy korán érkeztem, még az étterem sem nyitott ki, nem hogy a pizza kész lenne. Ettől függetlenül süteményt majszolhattam, illetve apróbb rágcsákat. Vizet azt már töltöttem a lángosos előtti közkútból. Igen sokszor járt úton emelkedek végig, egészen a Nagy-Hárs-hegy kilátójáig, ahol Dávidtól kapok pecsétet. Kicsit már álmoskás vagyok úgy érzem.. Lekocogok Szépjuhásznéra, majd a Kis-Kőfej után hosszasan haladok a Virág-völgy aljáig, ami után a Csacsi-réten lenne a következő emberes pont, de Gábort már többet nem fogjuk ott lelni. Emlékére viszont egy pecsét ki lett helyezve, amit be is ütök itinerembe. Még tudok kocogni, nincs különösebb gond, így is érkezek a Nagyszénászug nevű ellenőrzőpontra, ahol Zsófi és Zalán a szokásos pontőrök, csemetéjükkel. Van málnaszörp. Hú, ez már nagyon kellett. 4 futót is elkaptam itt időközben. Megköszönöm a vendéglátást, majd a Sorrento emelkedőjén felcsoszogva végtelen hosszú, ámde annál szebb rész következik a Huszonnégyökrös-hegy aljáig. Előtte a Szállás-hegy S-S+ elágazójánál kapok még egy pecsétet, és egy málna ízű nápolyit, ami nagyon ízlett. Az előbb említett hegy aljához érve egy molinót látok, de eddig sosem kellett felmenni a hegyre, mindig lejjebb pár méterrel voltak a pontőrök a S-n. Lefutok, de sehol senki. Hmm.. Egy a fene akkor kimászok a S3-ön a hegy tetejére, max ha nincs senki, legalább gyönyörködök a panorámában kicsit. Viszont pontőrökbe botlottam, akik mondták hogy én vagyok az első aki pecsétel a 70-es távon. Szóltam nekik hogy lejjebb kellett volna lenniük a S-n. Sebaj, legalább nekem lett pecsétem. Leérek Budaörs házai közé, a nap már igen intenzíven bontogatja a szárnyait, de egy kis légmozgás még azért van szerencsére. Egy utolsó mászásom van, a Törökugrató tetejére a S3-ön. Felérvén már igen jól leizzadtam, de nagy meglepetésre nincsenek a csúcson pontőrök, ez fura. Azért itt is lövök két képet, majd jelzetlen utcákon kellene beérni a célba. Itiner híján próbálom felidézni az emlékképeket, és a telefonos térképemen megyek különböző utcákon át. Gőzöm sincs, ez volt-e a hivatalos. Kiérvén a főútra elérek az Illyés Gyula Gimnáziumhoz, ahol két hete vasárnap jártam a Budaörsi Kopárok 20 + 10-en. Nem tudom miért, de azt hittem ez lesz a cél, két futótávon induló világosít fel, hogy másik gimibe kell menni, és akkor hasít belém a felismerés hogy bakker tényleg nem ez a suli volt a cél máskor sem. Gyorsan futok még 500 m-t hogy beérkezzek a tényleges célba a Herman Ottó Általános Iskolába. 9 óra 47 perc van, beérkeztem! A célban sajnálatosan a beígért paprikás krumplinak csak most kezdtek neki, mondták hogy még vagy 3 óra lesz mire kész, így azt nem vártam meg, de jó 1 órát azért még ücsörögtem a célba, mert azért nassolnivalók, és szörp akadt. Harrer Tomival vitatjuk meg a túrán átélt kalandokat, majd az időközben beérkezett Halmi Rita visz el a Sasadiig, nagy köszönet érte :)

Immár 9x-es teljesítő lehettem a 70-es távon, jövőre irány jubilálni :)

Lazova Stovka 114 km - 3900 m szinttel - 21 óra 45 perc alatt.

Teljesítési arány: 330 induló, 201 teljesítő, 129 feladó.

 

Bizony ez a feladási arány elég durva, de nem véletlen. Emlékezetes túra lesz nekem is ez..

 

Péntek délután indultunk Lutring Márkkal, Tatabányáról, és este 19:30-ra meg is érkeztünk a Prasník település melletti kis kempingbe. Be is lehetett regisztrálni, de a szervező mondta hogy a szombati előzetesen 4:30-as indulásomat gyorsan felejtsem el, mert tudja hogy túl gyors vagyok, így közölte hogy vagy 5:00, vagy 7:00.

Na egy a fene akkor legyen 5:00. Regisztráció pipa, jöhet a társasági élet. Sok-sok kedves ismerősöm volt már itt, és csak jöttek sorba a túrázók/futók.

Megkóstoljuk a helyi csapoltat, majd kis idő múlva torta érkezik, és pezsgő, ugyanis Slavonak a szervezőnek most volt a szülinapja. A pezsgőzés után minket is odahívnak, és kezdődik a nemulass'. Randysek úr aki holnap szintén nyomja a 114-et, nem sajnálja tőlünk a rumot és a slivovicát. Hamar szuper jó hangulat keletkezik, és lehet gyakorolnom az angol nyelvet a fiúkkal/lányokkal. Nagyon szeretnek itt minket, engem is örömmel tölt el mindig ha itt lehetek a "stovkákon". Úgy érzem valahogy itt teljesen más mint itthon. Ez tényleg egy nagy család! Valamikor éjfél tájba elhúzunk aludni, többen még maradnak.

Reggel 4-kor csörög az óra, nem szépítem, elég szarul voltunk Márkkal, így az éjszakára pakolt energiaitalt azon nyomban elfogyasztottam. Addig küzdünk, amíg sikeresen le is késtük a reggel 5 órási tömegrajtot, de 5:05-kor gyorsan nekiindulunk mi is. Érdekes módon igen kevés embert láttam a tegnap esti csapatból később akiknek 5:00 volt beírva a listán :) Valószínű ők még tovább "küzdöttek" reggel. Kapásból egy erősebb emelkedőn indulunk, szépen előzzük is meg a sporttársakat. Az első filces igazolópont alig pár száz méterre volt. Ez után a Velká Pec nevű hegy oldalában haladunk. Márknak mesélem hogy az MKMK szlovák 220-ason ez kb 180 km-nél van, és mindig egy labirintusban érzem itt magam, mint aki örökre elveszett. Most szépen hasítunk a sötétben, de jó fél óra múlva el is lehet tenni a lámpákat. Utolérjük Évit, Julit, és Zoltánt, majd pár perc múlva Adrit, Zsoltot, és Attilát. Jó darabon át dumcsizunk, nekik az első külföldi százasuk. Szerintem ekkor ők sem gondolták még hogy küzdős menet lesz ebből. K- jelzésen emelkedünk erősen fölfele egy bánya peremén, majd Márkkal elbúcsúzunk, és ismét ketten haladunk tovább. Ismerős részek nekem, 4x-es teljesítő vagyok a Lazován, de sokszor másfele viszik a túrát, ez a rész viszont beugrik nekem ahogy leérünk a S-n Kosariská településre. Igen felhős az idő, lóg az eső lába, de most még megússzuk. A távolban felsejlik a Bradlo emlékmű képe, ami az első frissítőpont lesz nekünk 15 km-nél. Ide egy viszonylag szolidabb emelkedő visz. Felérvén a monumentális emlékműhöz, semmi kilátás sincs, de mivel sokszor voltam itt már, ezért vizuálisan összerakom a mozaikokat. Picit lejjebb a turistaháznál vár a frissítés, minden földi finomsággal. Eszünk-iszunk jót mulatunk, és irány a számomra igen sokszor járt P- jelzés. Márk a frissítéstől már jobban érzi magát, de a tempóra eddig sem lehetett panasz, 5,7-es átlaggal toljuk eddig.

Kellemes lejtős út csábít minket kisebb kocogásra, majd Polianka településre érve balra mutatnak a saját jelzéses nyilak, és hosszantasan aszfaltozunk tovább, amit nem is bánunk, mert a terep nagyon saras és csúszkálós. A távolban Myjava település bújik meg, na meg a Velká Javorina 970 m-es csúcsa még messzebb, amit 70 km-nél mi is fogunk érinteni. Meglátjuk a szélkerékkel megspékelt adótornyot is, mondom is Márknak hogy tudom az utat, 2021-ben Fullmann Janival mi is erre jöttünk. Ámde csakhamar a saját jelzések másfele parancsolnak, és számomra ismeretlen helyen tapossuk a híg masszát. A K4 igazoló kód igen el volt rejtve, még jó hogy észrevettem, előttem a sporit egy éles kiáltással vissza is parancsolom. Kb 26 km-nél ér utol minket az első futó aki 7-kor indult, számoljuk, 10-es átlag körül tolja, ami a terepviszonyokat nézve igen húzós tempó. Később már jön a többi futó is. 31 km-nél érkezünk Podbranc-Podzámok kis településre, ahol egy kis házban vár minket a második frissítőpont. Választékban itt sincs hiány, fel is tankolunk a folytatásra is. Az eső elkezd szemerkélni, de ez még nem zavaró. Érdekes hogy a távolba révedve az látszik hogy csak ezen a környéken vannak folyamatosan esőfelhők, jó 50 km-rel odébb már tisztának tűnik az égbolt.

A S- jelzésen haladunk tovább, messze látjuk hogy a sporik hol másznak fölfele, nekünk ahhoz még legalább fél óra kell mire odaérünk, de legalább tudjuk mi vár ránk. Bizony intenzív a meredekség, de ügyesen haladunk fölfele, sorban hagyjuk el a sporikat.

Vrbovce település előtt megmásszuk a Vesny vrch 564 m-es kopár csúcsát, de balra nézve látjuk hogy pillanatok alatt el fogunk ázni. Ez így is történik, de meglepően apró szemű jeges eső áldozatai leszünk. Az egész viszont nem tart 5 percnél tovább, és hamarosan már süt a nap a túra alatt talán először. Lekocogunk Vrbovce településre, ami 42 km-nél van. Az átlagunk igen jó, 5,8 km/h. Itt viszont ismét frissítőpont, nem sajnáljuk a perceket eldobni. Kenyereket, süteményeket, édességeket majszolunk, meleg teával, és kofolával leöblítve.

Jó 20 perc után nekiveselkedünk a folytatásnak. Egy elnyúlt nyílt emelkedőn haladunk a K- jelzésen, igen sok sporttárs látszik előttünk, de mire a tetejére érünk, 20 perc el is telik. Z-tanösvény jelzés a követendő. Márknak mondom hogy itt a Szlovákoknál és a Cseheknél a tanösvények állapota több mint katasztrofális. Ha szerencsénk van akkor fel van festve, de sokszor előfordul hogy három irányban is. Természetesen ez itt sem volt másképpen, jelzésből körülbelül egyet sem láttunk, elágazásból annál többet. Mentek előttünk, így nem volt gond. A Zalostiná kilátóhoz érkezünk, ahol filccel igazolunk. A kilátónak sok értelme nincs, e nélkül is szinte ugyanaz a pazar panoráma.

Innentől viszont elkezdődött az időjárás kálváriája. Mivel nagyon sokáig nyílt részen haladtunk, láttuk ahogy folyamatosan balról hullámszerűen jön az eső felénk. Már megint jégeső ver el minket, majd 5 perc múlva szikrázó napsütés. Ez még kétszer eljátszódik, a bolondját járatja velünk az időjárás.. Hamarosan viszont látjuk hogy olyan esőfelhő érkezik amiből már jól nem jövünk ki. Így is történik, leszakad az égbolt, és intenzív esőzés veszi kezdetét. Sokan belassulnak, sorban előzzük meg a futókat, gyorsabb gyalogosokat. A terepviszony több mint katasztrofális. Javorník település előtt a fűben a zokni teljesen szétázik. A településre beérve látszik hogy nem rég komoly jégeső verte el a falut, a gyorsabbakat nem irigyeltük. Az idő hamar lehűl, előveszem a kesztyűt, és a csősálat, még jó hogy hoztam. Alig vártuk hogy a Hotel Filipovhoz érkezzünk, ami 62 km-nél volt. Odakint meleg levest szolgálnak föl, de nagyon bízom benne hogy be lehet menni, szerencsére így is történt.

Sokan ücsörögnek bent, mi repetázunk a levesből is. Ez egy fontos ellenőrzőpont, zoknit cserélek, ami nagyon jó ötletnek bizonyult. Fél óra elmegy, ez most teljesen lényegtelen. Kiérvén a hotelből csontig hatol a hideg, de nagy szerencsénkre az eső hamarosan el is áll. Száraz zokniban sokkal jobb érzés végre haladni. Ez után végre végleg megszűnik az eső, de a terepviszony hogy "némi" kívánnivalót maga után. Hosszasan haladunk a Z-ön egy aszfaltúton, ami most jókor is jön. Ez után viszont erős emelkedővel érkezünk meg a szlovák/cseh határhoz, ahonnan a számomra sokszor járt P- jelzés a követendő egészen a Velká Javoriná 970 m-es csúcsáig. 700 m felett már óriási ködben haladunk, és a hőmérséklet is igen leredukálódik. Felérvén a csúcs előtti réten viszont hó(!) fogad minket. Ez el is kísér minket egészen a toronyig, aminek szó szerint majdnem nekimegyünk az intenzív köd miatt. Az aszfalton lekocogunk a Holubyho turistaházhoz, majd iszonyú dagonyás út visz lefele a K-en. Utolér Jana Perasinova, aki szintén azon kevesek egyike volt, aki teljesítette tavaly a szlovák MKMK 220 km-es távját, velem együtt. Jól megörülünk egymásnak, kicsit dumcsizunk is, aztán inkább visszaállok gyaloglóra és megvárom Márkot. Kellemes úton érkezünk meg Cetuna településre, ami előtt kifejezetten sokakat megelőzünk még. 78 km-nél járunk, ismét frissítőpont az étterem teraszán. Vacsora idő van, be is termelünk, panasz nem lehet ránk. Innen kicsi aszfaltozás, majd mászás a K-en a Roh 487 m-es csúcsára, ahol egy partizán emlékműnél vár minket a következő filces igazolás. Márk nagyon örül hogy eddig eljöttünk világosban, nem gondolta volna. Elővesszük fejlámpáinkat, de eldöntjük ha törik, ha szakad, mi Lubina településig nem fogjuk bekapcsolni. Ez így is történik, jutalmunk hosszú aszfalt, ahol szintén nem kell lámpázni. Így, mindössze 85 km-nél kell aktiválni az eszközt, ahol immár a Z- bemegy az erdőbe. Márkot nem tudom mi lelte, de igen erős tempóba hasít fölfele, alig lehet követni. Futókat is hagyunk le közben. Fent a tetőn megleljük a filces pontot, majd igen hosszú és monoton út visz tovább Visnové településre. A sár ipari méretet ölt, további sporttársakat gyűjtünk be, akik igen nehezen haladnak a massza miatt. Végre valahára leérünk a településre, ahol a vasútállomásnál, 93 km-nél várnak minket pontőreink. A sötétben megismernek, nagy örömmel, név szerint üdvözölnek, és azonnal slivovicával kínálnak, amiből tényleg csak egy picikét kérek. Ez után egy pár virslit szolgálnak föl, amiből akár repetázhattam is volna, de inkább a süteményekre, és a kenyerekre jártam most rá. Nagyon jól esnek a kedves szavak, maradnék még, de vár a falu feletti vár meghódítása, aminek a nyergébe kell csak fölmenni, de így is igen meredeken kapaszkodunk. Márk kicsit lemarad, én is megfontoltan lépdelek fölfele. Fent megvárom Márkot, és a K- jelzésen haladunk nagyon hosszan. Emlékeztem erre régebbről hogy borzasztó hosszú. Most sincs másképpen, és igen befelé fordulva érkezek el a Velky Plesivec 484 m-es csúcsára. Keresem a filces pontot, nem lelem, Márk nyugtat meg hogy tavaly lejjebb volt, idén is így lett végül. Ez után továbbra is hosszasan "kékülünk"és Sípkové előtt a réten utolérünk egy négyes csapatot, akik jól haladnak, de mi így is kielőzzük őket. A településen már 104 km került a lábainkba, egy kis házikónál vár minket utolsó frissítőpontunk. Leülünk, a vaddisznó hozzánk képest még a dagonyában is tisztább.. Meleg teával oltom szomjamat, majd nassolok kicsikét, aztán toljuk tovább. Kicsit nehezen melegednek már be a lábaim, de aztán ismét mozdulatra bírom őket. A K- jelzésnek vége, innen fényvisszaverős úton haladunk az aszfaltcsíkon tovább. Egy erősebb mászásunk van már csak, a Tlstá hora 406 m-es csúcsára, de előtte irgalmalan sáros szántóföldön próbájuk átküzdeni magunkat. Ez után még egy igen combos emelkedőt abszolválunk egy távvezeték alatt, majd apróbb mászások jönnek-mennek, és felérkezünk a csúcsra, ahol filccel igazolunk. Innen irány a cél, de rövidítés ellen beraktak még az utolsó 2 km-re egy titkos ellenőrzőpontot, amit meg is lelünk. A végső 1 km-en még azért megküzdünk a hatalmas sárral, de végül vasárnap hajnal 2:45-kor célba érkezünk, ahol megérdemelt díjazásainkat vehetjük át, és 5. teljesítésre egy szuper kapucnis pulóverrel gazdagodhattam.

 

Alszunk pár órát, majd hazafele vennénk az irányt, de....  Beülvén a kocsiba, fura volt hogy mellettünk négy másikban ülnek, de nem mozdulnak. Kiderült hogy a kis huplis réten elakadt mindenki, és fogságba vesztek. Mivel pont mögöttünk akadt el az egyik verda, esélyünk se volt legalább a próbára, így 1 órán keresztül vártunk amíg megjött a faluból a megmentő traktor, és kihúzott minket (is) a fogságból. Szerencsére ez után már gond nélkül sikerült hazaérni. Köszönöm Márknak a jó társaságot, és a fuvart!

Budaörsi Kopárok 20 + 10 km - 5 óra 11 perc alatt

 

Durva lesz a mai nap, közel 30 fokot jósoltak vasárnapra. A túra nevében reális a "kopárok" szó, ugyanis sok árnyék nem lesz a mai napon. Gál Viktorral futok össze Kelenföldön, együtt érkezünk Budaörsre, a rajthelyszínre. Itt viszont Kovács Andrissal találkozok, akivel végül együtt indulunk. Közlöm vele hogy én ma minimális megerőltetéssel szeretném abszolválni a túrát, ráadásul 2 éve amikor voltunk Orsival tudtam hogy ez bizony egy igen intenzív 30-as lesz. Nem is cicózik sokat a túra, egyből toronyirántos lépcsőn keresztül, majd jobbra fordulva tovább emelkedve saját izzadságunk cseppjeiben érkezünk meg az Odvas-hegy aljához az első ponthoz. Mindenhol fiatal pontőrök szolgálnak ki minket, valószínű az iskolai diákjai lehetnek. Ez után a Kő-hegyet vehetjük birtokba. Kicsit kacifántos az útvonal, többen, több felől jönnek-mennek, de mi megtaláltuk a valódi jelölt utat. Felérvén gyönyörű panoráma, és egy müzliszelet fogad minket. Végre lefele is haladunk egy lépcsősoron, de nem sokáig, ugyanis immár a P-on jön a túra igazi durvulása egészen fel a Piktortégla üregekig. Ráadásul ez majd ugyanúgy benne lesz a 10 km-esben is. Nem voltam túl happy. Végre felérkezünk, igazolnak a pontőrök, és a S-körsétán haladunk immár Csillebérc fele. Jelzésfestőkbe botlunk, köztük ismerős is, több csapatban újítják fel a környékbeli jeleket, öröm ezt látni! Csillebércen almát kapunk a személyzettől, majd a S+ után egészen a volt Csíki Csárdáig a S- jelzés a követendő. Megfontoltan mászom meg a Sorrentot, de a kilátás innen is varázslatos. Egy ideje egy hölgy jön utánunk, aztán végül velünk is marad, bár neki elég erős a tempó, pedig egy métert sem futunk :) Hosszasan "sárgulunk" a jelzésen, majd opcionálisan kitérünk a Huszonnégyökrös-hegy csúcsára, ki nem hagynám ezt a néhány száz métert. Hamarosan vége az erdei etapnak, és Budaörs utcáin sasszézunk lefele egészen a főútig. Innen következik a Törökugrató kimászása. András előre fut, hadd eddzen kicsit :) Mi a hölggyel megfontolt gyalogtempóban érkezünk fel a 249 m-es csúcsra, ahol már tényleg szó szerint majdnem meg lehet főni. Lefele ismét hármasban haladunk, különböző utcákon, és egy játszótéren át érkezünk vissza a rajt-célba 20 km után.

Nekünk viszont ez még csak egy átlagos ellenőrzőpont, ugyanis még vár a 10 km-es táv. Hagymás-zsíros kenyereket majszolunk, és finom szörpökből válogathatunk korlátlanul. Andris elköszön, neki még lesz programja délután, kicsit intenzívebbre veszi a 10-est.

Én maradok a hölggyel, kicsit istápolom, de olyan sok kedvem nekem sincs ám a 10-eshez. Ismét megmásszuk az igen meredek lépcsősort, majd Kő-hegy, és megint az a fránya P- fölfele a Piktortégla üregekig. Tudtam én hogy nem könnyű ez a túra. A hölgy derekasan küzd, igen kitartó. Ez után a P+-en haladunk a Farkas-hegyi vitorlázórepülő emlékmű mellett immár, na de ácsi, hova lett a repülő szárnya?? Az egyik még meg volt mikor utoljára itt jártam. Szomorú dolgok ezek :(

Utolsó pecsétünket megkapva már végig lejtős úton érkezünk vissza a tényleges célt szolgáló iskolába. Nem is mentünk rossz időt, de amúgy is lényegtelen, csak a szintidő legyen meg. Ahogy az oklevelek számát néztem, nem sokan teljesítettük ezt a 20+10-et.

Mátrabérc - 55 km - 234 m szinttel - 8 óra 25 perc alatt

Szerencse hogy a honlapjuk igen informatív, máskülönben nagyon mélyen kellene kutakodnom az emlékezetemben mikor voltam a túrán utoljára. A honlap alapján még pedig kerek 10 éve, 2014-ben (+ egy Mátrabérc Trail 2 éve).

 

10 év nagyon sok idő, nem leszek se fittebb, se fiatalabb, így konkrétan semmilyen időtervem nincs, hiába kérdezgetnek jó páran a rajtban. Botos Istvánnak köszönhetően már 5:30-kor megérkezünk a rajt helyszínére, Sirok-Kőkútpusztára. Nem kell kapkodni, szép nyugisan telik ez a fél óra, ismerősökkel trécselgetve.

Aztán egyszer csak a polgi magasba emeli a puskát, uccu neki! Viszonylag elől foglalok helyet, így a rajt után a kis ösvényen gond nélkül haladok, nem ragadok be. Hébe-hóba akad egy-két kifejezetten sáros rész, de jól lehet haladni, a terepviszonyok ideálisak, és az időjárás is szép lesz a mai napon.

Az első fél órát Szemán Zolival dumcsizzuk végig, majd Oroszlánvárra (10,5 km - 715 m szinttel) is együtt érkezünk. Kicsit megállok frissíteni, majd a Nagy-Szár-hegy igen goromba emelkedőjén ellépek, és jó pár futót el is hagyok. Kékestetőig végig a K- jelzés a követendő, de a terep igen technikás, és gazdag szintkülönbségekben. Ez által mire Kékestetőre érek már letudtam 19 km-re 1445 m szintet, 2 óra 51 perc alatt. Azt hittem jobb idővel fogok érkezni, de nem baj..

A Síházban két percnél nem is töltök többet, próbálom intenzívebbre venni a tempót, ami egész jól sikerül lefele a S-jelzésen. A Sombokor brutál lefeléjét Dudás Attilával abszolváljuk, szerencsére megússzuk esés nélkül. Ismét egyedül maradok, a Hanákosokat előzgetem, akik közül még nem túl sokan indultak el Kékesről. A Mátra-nyeregbe érkezvén a Csór-hegy igen intenzív mászása következik. Piszkosul meleg van már, megfontoltan lépdelek fölfele, a rövidebb távosokat épphogy kielőzvén. A Csór-hegy után nem sokkal meglátom az első hölgyet kicsit feljebb, aki még az Oroszlánvár előtt előzött meg igen erős tempóban. Az ő ideje végül 7:22 lett. Hamar rájövök hogy nem egy, hanem két fokozatot kell visszavennem, mert ha így haladok abból piszok nagy megborulás lesz. Egy frissítőpont várt Galyatető előtt, igen jól esett szörppel megtölteni a flaskát, és arcmosást is vételeztem, bubis vízzel :) Galyatetőre inkább már csak gyalogoltam. A pecsételés után a futást igen minimalistára vettem, de azért Mátraszentlászló előtt kicsit megtoltam a lefelét. Itt is frissítőpont fogadott igen jó ízű teával. A Vörös-kő kilátónál értem utol Koppányt, aki szintén nem a legjobb bőrben volt, de egy darabig együtt haladunk, az Ágasvár meredélyére is együtt küzdjük föl magunkat. Lefele szegény Muzsla távon induló túrázók szenvednek, én hamar elsuhanok közöttük, és a P+ után már a P-on haladnék tovább a Csörgő-patak völgyében ha tudnék. Viszont bele kell sokszor gyalogolni. Vicces szitu volt ahogy a P- fölment jobbra, mindenki a széles úton haladt tovább, egyedül én követtem a jelzést.

Mátrakeresztesre lekoccanok az aszfalton, majd a túra legjobb frissítőpontja vár, kell is az energia a Muzsla mászásához. Eszek-iszok egykedvűen, majd nekiállok a P- hardcore emelkedőjének. A gyalogtempóval nincs baj, sőt a síkabb részeken óvatosan bele is tudok kocogni. A Nyikom-nyereg, Ólom-tető, Muzsla-nyereg sokaságát megmászva érkezek föl a 805 m-es Muzsla csúcsára. Fent egy hölgy, éppen újrafesti pirossal a Muzsla 805 m-es feliratot a csúcskőn.

A pont most kicsit lejjebb lesz. Lefele sem megy már, beletörődök, valahogy csak eltelik ez a 7 km. Ráadásul a Koncsúr-Kör túrázói is előttem tobzódnak, erről nem is tudtam, 10 éve még nem volt ez a táv. Ettől függetlenül igen rendesek, kedvesen félreállnak, mindössze egy nő viselkedett bunkó módon, de én is hamar azzá váltam. A Diós-patakból már alig bírtam kimászni, a végét pedig gyök kettővel megkocogva érkezek be 14:25-kor a célba. Meglepően így sem lett belőle olyan rossz idő, de a Csór-hegynél azt hiszem jól döntöttem hogy nem erőltettem túl magam.

Bakony 50 (52 km - 834 m szinttel - 10 óra 03 perc alatt)

Hétfőn hajnal 3-kor rémisztően szól az óra. Feltápászkodok, igen nehezen megy az összekészülődés, de ha már a lábamat kiteszem az ajtón, onnantól nincs menekvés. Ez meg is történik, és hamarosan már robog velem a vonat. Szárnál felszáll Áron, és együtt érkezünk Tatabányára, ahol Márk kocsijába bepattanva haladunk immár Herendre. Gond nélkül odaérünk, és benevezünk. Kerek 7 órakor indultunk neki a túrának. Áron végül a rövidebb távra megy, így Márkkal túrázzuk végig a napot. Szép színes térképvázlatot kapunk, nekem végig a kezemben van, jól lehet rajta tájékozódni. Az első pont 5 km-nél van, addig szinte nyílegyenesen a S- jelzést követtük, természetesen nem az aszfalton, hanem mellette a helyes ösvényen. Ez után P+ következett. Csalafinta jelzés volt, sokszor elbújt előlünk, így nagyon kellett figyelni hogy a helyes úton maradjunk. Hatalmas medvehagymák között haladunk a látszólag is igen kevésbé ismert turistaúton. Beleérünk a P- jelzésbe, amin balra fordulunk. Márknak mesélem hogy jó pár hónapja jártunk itt Orsival, szakadó esőben, Imre 40-esén. Azt is közlöm hogy hamarosan patakátkelés következik, amivel akkor igen megszenvedtünk, de a jó idő miatt remélhetőleg most nem lesz gond. Leérvén a mederbe bizony a patak iszonyúan meg volt duzzadva meglepően, így elég szenvedősen, de átkeltünk rajta. Persze cipő beázás nélkül nem tudtuk megúszni. Utolérjük Ferit és Mariannt, akik szintén Iszkiri 110-eztek előtte. Leérvén egy völgybe megmutatom Márknak, Orsival hol tévelyegtünk, de érthető, mert a régi P- jelzést eszük ágában sem volt leszürkézni továbbra sem a jelzésfestőknek. Most már tudom merre visz az új út, és gond nélkül érünk bele egy széles dózerútba, amin sokáig haladunk a P-K- elágazásig. Innen nagyon sokáig a K- jelzés a követendő. Érdekes, de ezen a részen én még sosem jártam, figyelek is mindenféle újdonságra. A 2. EP Németbánya település szélén volt, 18 km-nél. Eszünk egy csokit a sajátból, mert ellátást itt sem kaptunk. Márknak megjegyzem, hogy a pont nyitvatartások igen viccesek. A 42 km-es pont ha 6-kor indultunk volna, 4,2-es átlagra nyitna :) De mivel így 7 órási indulással is 6-os átlaggal nyomjuk, még bőven a pontnyitás előtt vagyunk, pedig azért nem szedjük szét magunkat nagyon. A másik érdekesség hogy van egy felsorolás, hogy melyik helyre milyen időben érdemes megérkezni hogy még pont szintidőbe érjünk be. Ezek perc formátumban vannak megadva. A 42 km-es pontra 634 perc, majd a célba 774 perc alatt kell megérkezni :) Németbánya után utolérjük régi ismerősömet Bátor Ferit, akivel kicsit nosztalgiázunk a régmúltról. Ez után ismét ketten maradunk, és egy igen szép völgyben csatangol tovább a K- jelzésünk. Városlőd előtt utolérjük  Jaskó, és Horváth Verát, akikkel szintén dumcsizunk egy jót. Beérvén a faluba 28 km-nél végre frissítőpont következik. Teljes kiőrlésű kenyeret majszolhatunk lilahagymával megspékelve, és citromos teát is kaptunk. 4 kenyérig meg sem álltam. Ez után Márkkal sörözünk még egy darabig, addig a csajok tovább állnak.

Ráérünk, hadd menjen a francba az a 6-os átlag már :) A település után baki az itinerben, S- jelzést ír követendőnek, de az elágazásban egy darab jel sincs, viszont balra kell fordulnunk. A jelzés csak jó 200 m után érkezik teljesen másik irányból. Megmásszuk a kálváriát, majd felmászván egy nagy rétre, igen impozáns kilátásunk lenne ha a szaharai homok nem rondítana bele az összképbe. Nagyon meleg lett, 27 fokban túrázunk tovább!! A S+-en tovább emelkedünk, és így érünk fel Áron kedvenc hegyére, a Kakastaraj 528 m-es csúcsára. Meg is állok ezért technikai szünetre :)

Elhagyjuk a csajokat újra, majd a P+-en lejtünk egy kidőlt fás részen bele a P-ba, amin egy éles jobbkanyart véve mászunk tovább, hogy a dombtetőről megcsodálhassuk következő településünket, Szentgált. Aszfaltot ér lábunk, és rémesen hosszan haladunk a településig. Szerencsére a szél lengedez, de így is kifejezetten forróság van. A faluban ismét beteleportáljuk magunkat egy vendéglátó egységbe energia pótlásra. Később megérkeznek a csajok, Horváth Vera fel is ajánl nekem három kis pizzaszeletet, jól esik. Innen számomra már kifejezetten unalmasba csap át a túra, pedig még jó 10 km vár ránk. Egy kerítés mellett haladunk egy csapáson igen hosszan. Egy kiránduló pár babakocsival próbál haladni, igen keserves látni a próbálkozást. Kiérünk egy óriási rétre, majd monoton úton törünk előre egészen a PT jelzésig. Gondoltuk valamivel elütjük az időt, biztos sok mindent lehet majd itt tanulni a tanösvényen. Körülbelül az ég világon semmit, mindössze egy tábla van a jelzés végénél. A P+-en érkezünk be Bánd településre, ahol messziről megcsodáljuk az Essegvárat, majd rémhosszú aszfalt visz tovább a turistaútnak igen jó indulattal hívható főúton. Ezen érkezünk be Herendre újra, ahol a célban átvesszük díjazásainkat, majd kellemesen elfáradva vesszük haza az irányt.

Speciel nem izgultam szét magam ezen a túrán, nem is vitt semmi extra helyre, az viszont szupi volt hogy csomó olyan részen járhattam ahol eddig még 18 év aktív túrázás során még sosem voltam.

Iszkiri 110 km - 2808 m szinttel - 16 óra 23 perc alatt

Úgy voltam vele nem akartam 7-kor elindulni, így végül kereken 8 órakor rajtoltam el. Nem sokat vacakoltam, kocogó tempóval vetettem magamat be a Vértes erdejébe. Csákányospusztáig a K- jelzés volt a követendő. Innentől a jelzetlen, sunyin emelkedő aszfaltúton kocogtam végig egészen a Körtvélyespusztai elágazásig. Még az aszfalton elhúzott mellettem Hegedüs Csaba, gondoltam többet ma nem is látom. Az első ponton Sissy, és Jani pontőrködött, és mindenféle finomságból választhattam máris 5,6 km után. Jó hír, hogy 13 km múlva ismét kell ezt a pontot érinteni. A sokszor járt K+-en iramodok tovább, majd a Z- jelzésen mászok fel egy intenzívebb emelkedőn egészen a Határ-hegy csúcsára, ahol szúróbélyegzővel igazolom ittjártamat. Előtte még megelőz Bernáth Geri, igen jól nyomja az ütemet. Most már érem sorban utol a korábban indulókat, és szerencsére sok-sok ismerőst is köszönthetek. Jól futható úton tempózok egészen a Mátyás-kútig, majd megkapva pecsétemet robogok tovább a Szarvas-kútig. Innen gyaloglós emelkedő következik a K-en, majd a Vitány-vár aljánál rengeteg fakidőlés nehezíti utamat. A feljegyzendő kód is előbb volt picivel mint az itinerben, mert egyszerűen lehetetlen lett volna tovább haladni, akkora szintű pusztulás történt. Felóvatoskodom a Vitány-vár csúcsára, majd tempósabban lehet tolni egy darabig, amíg visszaérek Sissyhez és Janihoz újra. Immár 18 km-nél járok. Ismét belemarkolok a finomságokba, és a flakonba kapok még Kofolát is. Következő pont a Körtvélyesi-kilátónál leledzett. Itt volt egy pici oda-vissza, Csabi és Geri nem sokkal van előttem, találkozunk is. A Mária-szakadék tetejénél Rakk Gyula fotóz, és pecsétel, majd robogok is tovább végig a Mária-szakadékon. Szerencsére a bedőlt fák már a múlté, szépen lehetett végig haladni a völgyben. Csákányospusztához érek, megkerülöm a jelzéseken a nagy rétet, majd immár visszaérve a reggeli útba érkezek vissza Szárligetre a közösségi házba, ami a rajt is volt, meg egyben a 26 km-es ellenőrzőpont is. Kerek 3 óra alatt tettem meg eddig az utat, hú ez elég erős. Itt utolérem Zolit is, aki az elején rajtolt, de igen jól halad. Végre beválthatom a rajtban kapott bónt. Hot-dogos ismerősömmel köszöntjük egymást, és már csinálja is a finomságot, amit jól ízűen megkajálok, és veszek mellé még egy jó hideg citromlevet is.

Körülbelül 10 perc igen jól eső pihenő után indulok is tovább. A nap már keményen bontogatja szárnyait, a nyári idő garantáltnak tűnik, én is egy pólóban és rövidgatyában tolom. Innen 21 km-en keresztül a K- jelzés a követendő. A település után Botos Istvánnal dumcsizunk egy kicsit, majd erőteljes emelkedő jön a Zuppa-nyeregig. A tetején érem utol Zolit, akivel Nagyegyházáig dumcsizunk, majd az aszfalton tovább kocogok ismét egyedül. Egyelőre nincs probléma, minden rendben. Hosszas szántóföldes rész jön, majd erdei úton érkezek a Somlyóvári kulcsosházig, ami előtt Annát és Lacit érem utol. Kód van, Annától meg is kapom a tollat, így fel is tudom jegyzetelni. Tornyópuszta pont egy maratoni táv, 42 km-nél vártak a pontőrök. Mindenféle rágcsából lehetett választani, de ami igen fontos, volt folyadék utánpótlási lehetőség is. A málnaszörp volt a befutó, ezt is töltöm flakonomba. Krisztát, és Erikáékat előzöm, akik azért már belefutnak a túrába.

A maradék 5 km még jól telt Koldusszállásig. 48 km-nél járok, kerek 6 óra alatt. Innentől viszont a S- jelzésen felfele igen intenzíven elkezdte jelezni a vádlim hogy köszöni szépen neki elég volt a futásból, csipkelődős hangulatba került. Mondjuk ezt a hosszú emelkedőt amúgy sem futottam volna meg.

Visszaállok erősebb gyaloglásra, messzebb Vörös Gergő futkorászik-gyalogol. Nagyon alattomos ez a S- jelzés. Nem erősen, de folyamatosan, hosszantasan emelkedik, szívva az energiát a napsütéssel együtt. A tetejénél utolérem Gergőt, elpanaszolom gondjaimat, kapok tőle egy magnéziumot, de sajnos ettől sem lettem gyorsabb nagyon. A rémesen hosszú egyenes úton érkezek el 57 km-nél a Szent Péter-templom romjához, ahol még 15 perccel 8-as átlag alatt voltam. Innen viszont már tényleg óvatosba nyomtam lefele, de így is utolértem Harrer Tamást, és Kovács Ádámot. A baji szőlőhegy szélén meglepetés pont, Hegedűs Csabi jött ki a verdával, és kapunk tőle sós rágcsákat, és a folyadékot is után lehet tölteni. Baj településhez elérve immár hármasban gyalogolunk tovább, azért a tempó így is megvan. Együtt érkezünk meg Tatára az Est Mozihoz, (64 km) ahol a korábban indult futókat véljük felfedezni, akik már túl vannak a tókörön, és immár visszafele veszik az irányt.

Itt is beváltom a bónt amit a rajtban kaptunk egy lime-os üdítőre. Kicsit leülök, a lábak nincsenek valami fényesen :( A többiek tovább indulnak. A következő feladat a Tatai tó megkerülése volt, ez 7,5 km. Rájövök hogy cuccaimat itt hagyhatom, hiszen kb alig 1 óra múlva újra itt leszek. Amit kell vinnem, a pecsételőlap, és az üdítő amit vettem. Mennyivel könnyebb zsák nélkül most haladni. A srácok nyomába eredek, bele-belekocogok, gyaloglok felváltva. A tókörön kettő szúróbélyegző került kihelyezésre, szerencsére mindkettőt könnyen meg lehetett lelni. Iszonyú tömegnyomor van, a szép idő a kirándulókat is idevonzotta, de ez érthető. Utolérem a többieket, majd tovakocogok, a mozinál úgyis találkozunk. Ezzel a felváltott futós-gyaloglós kombóval érkezek vissza a mozihoz. Így is kevesebb mint egy órába tellett a kör, az üdítő pont elég volt. A rajtban még ide depóztattam a fejlámpámat, pulóveremet, energiaitalt, és két csokit. Keresem-keresem, nem lelem a depós cuccomat. Na ne már!! Negyed óra múlva sem lelem, így a pontőrökkel felhívatom Csetneki Sanyit, aki mondja hogy ott maradt a rajtban, elvileg a csomagmegőrzéses részre került, pedig én tényleg úgy emlékeztem hogy a Tatai részhez raktam. Na ez fasza.. Nagy szerencsém van, mert Harrer Tomimak kettő lámpája van, így az egyiket oda tudja nekem adni, és az időközben minket utolért Anna, pedig felajánlja a másik pulóverét, ami vicces, mert nagyon kicsi rám, de mit számít ilyenkor. Nagyon jól estek a segítségek, közben Drabik Kriszta is megjött, neki is elpanaszolom a gondomat, ő is egyből felajánlja a segítségét, de most már van mindenem. Jó érzés volt, hogy ennyi segítő ismerőssel vagyok körülvéve. Beállunk a sorba, kell venni üdítőt éjszakára, Tomi és Ádám pedig sörözik. Na persze pont most lett szünet a moziban, így legalább 6 ember volt előttünk, akik különféle dolgokat kértek. Megint pikk-pakk elment 15 perc.

Ez után kiülünk enni-inni, ekkor kapcsolok hogy nekem még van két szendvicsem. Egyiket odaadom Tominak és Ádámnak, nagyon ízlett nekik, jól esett nekem is kicsit segíteni. Itt is el voltunk legalább negyed órát, de ez egy igen fontos pont volt, ha innen tovább indulunk, nagy valószínűséggel már biztos teljesítők leszünk.

Innen Tamással és Ádámmal haladunk immár visszafele, Szárliget irányába. Gyaloglunk, na de azt igen tempósan. Érzem hogy be-beszól még a vádlim, de tudom hogy ha gyaloglok akkor nem lesz már baj. Viszont hamarosan tényleg Baj lett, ami a település neve :)

Szerencsénkre Hegedűs Csabi épp lent volt megtölteni a flakonokat egy közkútnál, ez által frissíthettünk a kocsiban található finomságokból. Hoppá, most már sütik is vannak! Kókuszgolyókat majszolok, nyámm. Kapunk mellé sört is, én most egy gyümölcsöst választok, és a szőlőhegyig menet közben isszuk meg. Közben elhalad mellettünk Csabi, majd hamarosan visszaért a helyére, természetesen ismét lejmolunk kókuszrudat meg süteményeket :) Jöhet a Baji kálvária mászása. A lámpákat bekapcsoljuk, Anna pulóverére végül nem volt szükség, a tempó melegen tartott, de ezt persze nem lehetett előre tudni. Közben sorban jönnek az ismerős-ismeretlenek, akik még Tata felé haladnak, buzdítunk mindenkit. Jó a csapat, a rém hosszú S- jelzésen sem kómázunk be. Már vártam a Koldusszállásra levezető szerpentines lejtőt, ahol végig kocogunk kicsit. Lefele mennyivel jobb érzés itt haladni.. Szerencsére a hűvös miatt a vádlim is kezd beállni, és már nem csipkelődik, hanem a kocogás is kényelmesen megy. Koldusszállásnál már 88 km-nél járunk.

Következő pontunk Tornyópuszta. Előtte meglepő módon összeszedjük Hegedüs Csabit, aki végül velünk tart, így már négyesfogatban haladunk az éjszakában.

Megváltás elérni Tornyópusztát! Egyből lerogyok a padra. Van jó kis porleves, meleg tea, kóla, rágcsák, és a srácok nagyon örülnek a kávénak is. A levesből kérek repetát is, hiszen még 16,5 km vár ránk immár frissítés nélkül. Viki és Balázs igen jó pontőrök, mindent kapunk, és jókedvűen haladunk tovább. Időközben Anna és Laci érkezik, de mi pont már indultunk tovább. Somlyóvárig most szinte végig emelkedünk, de kb 6-os átlaggal repesztünk fölfele.

Meglepően a kód ugyanaz mint reggel volt. Innen kellemesen lejt az út, nem vagyunk restek bele-belekocogni. Nagyegyháza előtt igazi koncert vár minket, az előadók a békák. Csabi mondja olyan mintha valami ház folyamatosan riasztana :) A faluba érve már igen hűvös van, de most már csak azért sem veszem fel a pulóvert. Az autópálya alatt áthaladva már csak egy emelkedő választ el minket a céltól, amit erős gyalogtempóba abszolválunk is, és hamarosan célba is érkezünk, 0:23-kor. Ha 7-kor indultam volna, még aznap célba érek, de nem nagyon izgat ez most. Átvesszük megérdemelt díjazásainkat, majd jól eső pihenő veszi kezdetét. Közben beérkezik Botos István is, aki kedvesen felajánlotta a hazautat, köszönet érte. Tamásnak meg Ádámnak pedig a jó kis társaságot! Immár 7x-es teljesítője lettem az Iszkiri 100-nak!

Téry Ödön Emléktúra 50 km - 1360 m szinttel - 8 óra 03 perc alatt

Egyből a rajtidő elején szerettem volna indulni, mert tudtam hogy van egy frissítőpont, ahol annyi minden finomság leledzik hogy bizonytalan időt fogok ott eltölteni tuti.

7:00-kor el is indultam a túrán. Összefutottam Fullmann Janival, együtt gyaloglunk, és sztorizgatunk. Rég mentünk együtt, meg Jani is ritkábban túrázott mostanság. A túra nincs túlságosan túlbonyolítva, Piliscsabáig, jó 22 km-en át az országos K- jelzést kell követni. Hűvösvölgy után a hosszú Zsíroshegyi úton tempózunk erős gyalogtempóban. Kabátot nem hoztam, a pulóverben még elég hideg van, de persze ez később változott. Természetesen becsülettel (!) felmegyünk a Máriaremetei bazilikához, mert a jelzés arra visz, nem pedig a Ko-ön. A szurdok előtt megleljük első pontőrünket. Kiderült hogy pár perce jöhetett csak, mert az előttünk levőknek még nem volt itt senki. Mi megkapjuk pecsétünket, és immár a Remete-szurdokban haladunk tovább. Jön az igen intenzív mászás a szurdokból ki a K-en, Jani elbúcsúzik, óvatosabbra veszi a figurát. A Zsíros-hegyig már jóval kellemesebb az út dőlésszöge. Igen sokszor jártam erre, de szeretem ezt a részt.

Felérvén a Muflon-itatóhoz pontőrök igazolnak, majd Széll Laci állít meg, ugyanis nincs kivel koccintania. Kapok tőle egy jó kis DAB sört, majd sztorizgatunk picit, köszi Laci! Jani addig utolér majd le is lép, én ráérek ma igazán :)

Ez után továbbmenve, inkább egy darabig túrázós tempóba haladok. A Nagy-Szénást becsülettel (!) megmászva haladok tovább, de előtte a csúcson meg kellett állnom, ugyanis gyönyörű kilátás adódott, és a szél (na nem a Laci) miatt igen messzire el lehetett látni. Ez után hosszabb unalmasabb rész jött Piliscsabáig. Lefele bele-belekocogok, és utolérem Janit, aztán együtt is túrázunk ismét tovább. Piliscsabára érve becsülettel (!) elmegyünk a vasútállomásig, majd letérünk K- jelzésünkről, és a K3-ön megyünk egy picikét, hogy utána az itiner szerinti Szent István úton érkezzünk meg a Kiskopár bisztróhoz, ahol maga a főszervező úr, és jó pár ismerős pontőr leledzett.

Jutalmunk: vajas-paprikás zsemle, és egy dobos sör. Tovább állunk Janival, majd a P+-en kikapaszkodva érkezünk bele az igen sokszor járt P-S- jelzésekbe. Nekünk most a P- a mérvadó. Hosszasan haladunk a Csévi-nyeregig, közben mesés a panoráma a Pilis-hegyre, és hátra sandítva a Budaira is. Leválik a P- jelzés, és innentől a festése is igen silány minőségbe csap át. Tudtuk hogy lesz egy nagyon trükkös balkanyar, de így is tovább mentünk picit, nekem lett gyanús a terep. Az elágazásban persze egy darab jelzés sem volt. Pilisszántó előtt kicsit belekocogok, Jani lemarad, ő gyalogol továbbra is. Felkapaszkodván a Magas-hegyi nyeregbe a Z- jelzésen jobbra, majd a Z4-en balra következik a túra kánaánja, a Som-hegyi kulcsosház.

A főszervező úr teleportált, mert itt is itt volt már. Na szóval, mivel sokakat ismerek a pontőrökből, egyenesen a konyhába irányítanak, ahol a menü a következő: paradicsomlevessel kezdem, aztán zöldséglevessel folytatom. Meginvitálnak finom "házival", miért is ne? Megköszönöm a szívélyes vendéglátást, aztán visszaülvén az előtérbe még három nutellás kenyeret azért betolok :) 35 perc után indulok tovább, azt hiszem minden perce megérte itt! Pilisszentkeresztre érkezvén kezdődik a P intenzív mászása föl Dobogókőre. Meglepően jól haladok, azt hittem a sok kaja belassít majd. A 16:14-es buszt lőttem be Dömösről, meg kell hogy legyen, egy lazább gyaloglással is. Egyszuszra feltolom magam Dobogókőre, ahol a felhők nagyon ijesztgetnek, de végül nem lett szerencsére semmi zuhé.

A turistamúzeumban ismerős hölgy a pontőr, ő is megismer engem a sok Kékszalag Maxi 110-ről. Szolgáltatásra nem számoltam, de bizony még itt is volt vajas-paprikás zsemle. El is veszek egyet, és lefele el is nyammogom. A Rezső-kilátóhoz természetesen kimegyek, és jó 5 percet csak nézelődök, varázslatos a kilátás, a Csóványos kilátóját is kiszűröm a messzeségben. Ez után óvatos kocogással haladok, és nocsak, Janit érem utol ismét. A Som-hegyi kh.-nál kerültük el egymást, ő azt hitte tovább mentem, amíg a konyhában ücsörögtem a szervezőkkel :) Pár szót váltunk, aztán maradok a kocogásnál. A Szakó-nyeregbe érve viszont meglátok egy táblát ami azt mutatta hogy Dömös 3,8 km. Ránézek az órára. 8-as átlaggal pont elmegy a 15:14-es busz ha leérek. Pillanatok alatt kell döntést hoznom. Tudom hogy a terep innentől jól futható végig. Próbáljuk meg, de akkor viszont nagyon tolni kell.. Magamat is meglepve kb 13 km/h-val repesztek hátizsákban lefele innentől végig. Hínnye, szinte repülök.. A tábla újra informál, 2 km. Meglehet. A tempó marad ugyanígy, és végül 15:03-kor szó szerint besprintelek a célba. Átveszem díjazásomat, nagy sóhajtás, megvan a busz is. Gyurival utazunk hazafele jókat sztorizgatva, aki már egy hot-dogon is túl volt közben a célban. Minden jó ha a vége jó :)

Dél-Börzsönyi kilátások 40 km - 1710 m szinttel - 5 óra 31 perc alatt

Varga Ágival beszéltük meg ismét, hogy futunk egyet. Idén az első túra volt, ahol rövid nadrág és póló kombinációban indulhattam neki, ugyanis mesés tavaszi időt ígértek, bár reggel azért még eléggé hűvös volt így.

Reggel kereken 8:00-kor indulhattunk neki a túrának. Nézve az itinert, a Julianus-kilátóig igen combos a túra első része, alig 12 km-re 850 m szint. Ági nagyon sokat fejlődött az utóbbi időben, tudom hogy nekem is fel kell kötnöm a gatyát ma. Az Ernő-forrás után jött az igazi keménykedés a S+-en. Hosszú emelkedőn caplatunk felfele, de útközben mesés a kilátás a Dunára, és a túloldalon a Pilis hegyeire. A Dobozi-oromnál meg is állunk, és fotózgatás van. Az egyik legszebb kilátásunk ma innen van. Tovább emelkedünk immár a K-barlang jelzésen, majd elérve a Szent-Mihály hegy nyergét immár a sokszor járt K- jelzésen érünk föl a Hegyes-tetőre. Még így is 6-os átlag fölött toltuk 10 perccel. Szusszanásképpen felmegyünk a kilátóba, és elrévedünk ameddig a szem ellát. Lefele végre nyugis terep jön. Áginak megmutatom a világ második számú legértelmetlenebb kitérőjét, amit becsülettel meg is teszünk :) Köves-mezőre leérvén frissítőpont, nem is akármilyen. Rétessel várnak minket a pontőrök, egy túróst el is veszek, és ott helyben el is fogyasztom. Iszonyú finom volt. Innen sokáig a Z3-szög a követendő út, ami le-föl himbálózik egészen Kismaros széléig. Az átlagunk is egyre feljebb kúszik a jól futható terepnek köszönhetően. Kódunkat meglelve a Z-négyzet jelzésen kezdődik egy hosszabb emelkedő a Só-hegyen keresztül. Kiérvén a Törökmezei műútra, ezen csapatjuk egészen a Z-ig, amiről szalagozáson letérve a Rózsakunyhónál frissíthetünk újra. A menü zsíroskenyér hagymával, csalamádéval, és szörp. Innen egy darabig szalagozás visz minket tovább, ami szuperül van jelezve, az eltévedés kizárva. A Kelemen-hegyre küzdjük fel magunkat, ahol egy vadászlesnél matricával igazoljuk ittjártunkat. Beleérünk a Z-be, majd a Gál-hegy megmászása után kicsit lehet csapatni lefele egészen a Morgó kisvasút megállójáig, ahol a pontőr Snickers csokival vár minket, és vízvételi lehetőséggel. Innen a S- jelzésen emelkedünk igen hosszan, de nagyrészt kikocogjuk végig, az emelkedő dőlésszöge nem oly vészes. A Szárazfék rétjénél a Z+-re térünk, majd hamarosan visszajönnek a 30-as távosok, és őket kerülgetjük immár. A Bibervár megmászása után jutalmunk ismét egy matrica, amit az itiner megfelelő részébe kell ragasztani. Leóvatoskodunk a rézsútos P- jelzésen, majd a szalagozás átköt minket a Békás-réten a K-be, amin erősebb tempóban toljuk egészen a Törökmezei halastóhoz. Itt nem a K-en kell felmászni a házikóhoz, hanem a Z-ön. Fent ismerős pontőrök, jutalmunk alma. Sokszor járt úton haladunk tovább a K-en, majd átkötés a Z+-re, ezen tempózik Ági igen intenzíven előttem. A végén még azért kapunk egy kis kegyelemdöfést, balra a szalagok még megmászatnak velünk egy kisebb puklit. Persze rajtunk ez nem foghat ki, és a végén lejtős úton érkezünk be ismét a zebegényi Erdei Sátortáborhoz 13:31-re. A célban szuper babgulyást szolgálnak föl, ismerősök is feltűnnek, és az ebéd mellett egy kis társalgás is még belefért.

Nagyon szuper volt ez a DBK túra, bár régebben párszor voltam rajta, de emlékeim nem csaltak. Már akkor is toprendezvényként emlékeztem vissza rá.

Kőről-Kőre a Börzsönyben 40

Varga Ágival beszéltük meg hogy futunk egyet ma, de a paraméterek alapján igen nehéz terep vár ránk, ráadásul nekem a harmadik napom, Ági meg kipihenve várja a megmérettetést. Nagybörzsönyben, a kisvasút végállomásánál van a rajt. Időben érkezünk, és kicsit még pakolászván, kereken 8:00-kor kezdjük el felfedezni a kalandos Börzsönyt. Kis bemelegítő kocogás után máris vár ránk egy nagy falat, a Hegyes-hegy orom mászása. Nem sűrűn voltam itt, de amikor a börzsönyi Kört csináltam akkor ez örökre beleégett a retinámba. Mászás, mászás, és soha véget nem érő mászás.. Az első kérdésre a választ megleljük, de a csúcskő már vállalhatatlan állapotban van, alig lehet megtalálni. Ági megy elől, régen futottunk együtt, azóta nagyon megedződött, ez látszik a mozgásán, és a tempóján is. Szerencsére nálam sincsenek különösebb gondok az előző napokról, így lekövetem, közben még dumcsizunk is. Na de aztán jön a K4 hosszantas energiát kiszívó emelkedője a Nagy-Hideg-hegy aljáig. Amikor a Kammerhof fenyveseit meglátom mindig veszek egy nagy levegőt, mert innen már közel a K- jelzés, amire rátérvén csakhamar a Nagy-Hideg-hegyi turistaháznál ütjük be kéktúra pecsétünket igazolásként. Be is megyünk a házba, kicsit összeszedni magunkat egy jó negyed órára. Innen sincs kegyelem ám, mert a Rakodó után a K- jelzés tovább kapaszkodik egészen a Csóványos 938 m-es csúcsáig. Közben Őrsi Bálintot érjük utol, aki Áginak mesél Horvátországi kalandjairól, és mindent (is) tud amit Ági kérdez. Bálint velünk tart a Csóvi csúcsáig, majd felmegy a toronyba. Igen kemény volt a túra első része, nagy megkönnyebbülés most tovább haladni. A térképet figyelvén szigorúan lemegyünk a Po jelzésen a Rózsa-forrásig, majd vissza a P-Z-be. Bízom benne mindenki a kijelölt útvonalon haladt. A vicces nevű Három-hányás nyergét elhagyva a Z- jelzés a mérvadó nekünk, irány a Magosfa 916 m-es csúcsa. A Z+ elágazása előtt megállunk. Ági, szerintem az a Tátra!! Wow! Na majd jól megkérdezzük a Börzsöny szakértő urat, akit mindjárt utol is érünk, és bizony nem tévedtem. Meseszép hófödte hegycsúcsok bontakoztak ki a messzeségben! Most én megyek elől, jókedvűen csapatom lefele a Z-ön, majd a Sas-utat elérve azért ismét óvatoskodás következik, persze azért belekocogva. A Miklós-tetőről a másik irányba is megcsodáljuk a kilátást, majd leóvatoskodva az igen meredek lejtőn a Z4-re váltva érünk le a Fekete-völgy panzióhoz. Sejtettem hogy zárva lesz, vízvétel nincs. A kérdést viszont megválaszoljuk, és immár ismét Ági tempózik fölfele elől a P4-en. Beleérvén a P-ba jön a kaldera gerince. Sajnos a cipőm sarokrészén megbomlott a puha rész. Reggel leragasztottam leukoplasttal, de felgyűrődött és nem tudok vele mit csinálni. Innentől nem minden perc volt kellemes. Jönnek a meseszép csúcsok. A Jancsi-hegyen Áginak megmutatom az igen nehezen észrevehető várkódot, amit fel is kellett jegyzetelni. Ez után jön a legszebb kilátópont a Holló-kőnél, ahol nem vagyok restek megállni, fotózgatni, és gyönyörködni. Hú de messze van a Csóványos, ilyen sokat jöttünk már? Rég óta nem találkoztunk senkivel, de most Adrit, és Zsoltot érjük utol. Biztosítom őket hogy igen jól haladnak, közel s távol senki. A Salgóvár igen goromba emelkedőjét megmászva itt is megvan a várkód, majd Ági megint jó kis tempót vesz föl. Végül a kaldera utolsó hegyét a Magyar-hegyet is megmászva meredek hosszú lefelén tempózunk egészen a Magyar-völgy aljáig. Itt kérek egy pici megállást, enni-inni kell.

Cseles a túra, mert a helyett hogy pikk-pakk visszaérkeznénk Nagybörzsönybe, a Bogár-kert nevű elágazásból balra parancsol a K4 jelzés, is igen meredek elnyújtott emelkedő következik. Piszok meleg van, a széldzseki + pulóver kombó nem túl komfortos.. Megleljük a Rustok-hegyi K3 elágazást, és kimenvén a végére feljegyzem a várkódot. Egy jó darabig még a K4 társaságát élvezzük, majd végre meglelvén a K+-et, immár az utolsó 5 km a patak mellett visz, sík úton. Ági igen erős tempóra vált, érzésre simán csapatjuk egy 10 km/h-val. E mellett még a dagonyák és patakátkelések társaságát is élvezhetjük így a túra végén. Végül 14:36-kor már meg is érkezünk a célba, ahol átvéve díjazásainkat hazafele vesszük az utat. Sok-sok szép élmény ért a három nap alatt, három különböző tájegységben.

100 Katona Emlék és teljesítménytúra 45 km

Különösebb probléma nincs, a korai kelés kivételével. Vonattal utazom Esztergomba, ahol buszra átszállva érkezek meg Esztergom-Búbánatvölgybe. A megállótól vár 2 km gyaloglás a halastavak nagy parkolójáig, ahol a rajt volt egy jókora sátorban. Az itineremet átvéve a szervezők figyelmeztetnek hogy egy helyen útvonalváltozás lesz a rengeteg kidőlt fa miatt, de távban kb ugyanott fogok járni. Megköszönöm az infót, és 8:30-kor bele is vetem magamat a túrába. 3. rendezés, de nem voltam még rajta, viszont az Attila-védvonal nagyon tetszett, így bíztam benne hogy hasonlóan jó túra vár rám. Szalagozott úton érkezek meg a P- jelzésbe, ami hamarosan kegyelmet nem ismerően irányít fel a Savó-kúti tisztásig a P+-hez. Ezen a P-on még nem voltam, igen szaporán vert pulzusom az első kilométereken. A P+ már a Pálosról ismerős, de itt is van még azért himbi-limbi le-föl. Elérkezek első pontomra, ahol a pontőrök máris fél liter ásványvízzel várnak. Mivel nekem van még minden, ezért egy szuszra leküldöm a fél litert, hiszen szolgáltatást nem hagyunk ott :) Jönnek a rövidebb távosok a Z-ről, a pontőrök is itt hozták föl a rengeteg vizet. Ismerem az utat, ez is brutál meredek, elismerően biccentek nekik. Z- jelzés a követendő az Enyedi-halála keresztig, ahol igencsak szétbarmolták az utat az erdészeti járművek, így a haladási sebesség is leredukálódik. A rövidebb táv el is válik, a S+-en kocogok bele a S-ba. Hirtelen kapcsolok hol vagyok, a Barát-kúti erdészházhoz igen közel. Sárga 70 nosztalgia jön, csak világosban. Hamarosan utolérem a korábban indult sporik egy részét. S+ jön jobbra, de a szalagozás is segít (a túrán elképesztően szuper volt a szalagozás még a jelzett utaknál is. Látszik hogy sok-sok munkaóra volt beleölve a rendezvénybe). Na de most jön a nemulass' itt is. Irány a patakmederbe lefele. Gál Viktorékkal találkozok, jól megörülünk egymásnak. A jelzéseket persze évek óta nem újítják fel, csak akkor minek lett felfestve? Út az nincs, a patakmederben megyek szalagtól-szalagig majd keresztezve az Esztergomba menő főutat nagy levegőt veszek, mert jön a rettegett Háromszáz-garádics. Na csak ezt éljem túl. Hamar igen meredekké válik az út, Hevér Gábort, és Nagy Lajost érem utol, akik küzdenek az elemekkel, de ezzel én sem vagyok itt másképp. Oldalazóssá, egyben életveszélyessé válik az út, természetesen kidőlt fák is akadályozzák az amúgy is nehéz haladást. Persze a fák úgy dőltek, hogy szó szerint szinte lehetetlen volt átjutni rajtuk. Többször visszacsúsztam, nem is tudom a többiek hogy tudták ezt megolDANI. Egy szerencse volt ha lehet itt ilyet mondani, hogy nem csúszós, hanem süppedős sár volt, így a cipő azért tudott tapadni valamennyire. Felértem ahhoz a ponthoz ahol mindig megállok egy pillanatra. Egy őskori piros színű autó zuhant le a mélybe a fenti útról kb a 80-as években. Az ajtaját úgy látszik felhozták és egy fának támasztották, de ilyenkor mindig eltöprengek hogy vajon szándékosan vitték a mélybe, vagy egy szerencsétlen baleset történt? Végre felérek a szervizútra, de nincs kegyelem, balra a Z4 a találó Szuszogó nevű emelkedőn visz föl a Fekete-hegyi turistaházhoz. Az alján testesebb sporik száját hagyják el nem publikált szavak, maximálisan megértem őket. Mire felérek a házhoz, én is igen kimerültem, és az átlagom is persze rendesen visszaesett. Viszont öröm az ürömben hogy az ellenőrzőponton hagymás-zsíros kenyerekkel, és elképesztően finom ízű teával várnak a pontőrök. Le is ülök egy kicsit a padra, kell az utántöltés. Kifújva magamat a Z4, majd Z- jelzéseken érek el a Pilis-nyeregbe, ahonnan ismét rövidebb kapaszkodó következik a P+ jelzésig. Végre nyugisabb rész következik. Utolérek egy fiatal bakancsos leányt, akinek az egyesülete lesz a következő ellenőrzőponton. Megdicsérem hogy nagyon ügyesen jön, és váltunk pár szót a Kitörés túráról. Tovább kocogván azt látom hogy a leányzó is a nyomomba eredt. Tudnék erősebben menni a Vaskapu-völgyben, de szándékosan lazább kocogással haladok. Utolérem Erzsit, és Nagy Janit, majd hamarosan a lánnyal megérkezünk a Mária-pad ellenőrzőpontra, ahol hamar lehuppan a pontőr ismerősei közé, remélem azért tovább ment. Itt is kapok finom meleg teát a flakonba is, és müzliszeletet. A Z- jelzésen emelkedek tovább a Két-bükkfa nyeregbe, majd átbukva, kellemes úton kocogok hosszasan az Égett-hársig. A 6-os átlag már csak 10 percre van előttem, de csak úgy matekozok, tétje semmi.. Felkapaszkodván a Felső-Ecset-hegyre itt lesz majd az útvonalváltozás. Kissé zavaró hogy jobbra a P-on is leng egy szalag, meg tovább egyenesen is. Az EP-t a hegytetőre írja a kopjafához. Érdemes itinert is olvasni, sokat segít ;) Felérvén egy épített bunkerben várnak pontőreim. Kávéval kínálnak, én nem élek vele amúgy sem. Közlik hogy van még whisky. Azt hiszem azzal sem :) Viszont hogy azért ne maradjak frissítés nélkül, a tejből iszom két pohárral, bízom benne nem fog meghajtani, de nem volt gond, jól is esett. Visszakocogván a P- jelzéshez, épp két spori indulna a rossz irányba, mondom nekik először irány a hegy, majd csak visszafele arra. A Hirsch-ormot elérve megállok panorámát csodálni, majd az igen meredek lefelén óvatoskodok. Eszembe jut az Attila Király 115 túra, amikor óriási sárban küzdöttünk fölfele itt a sötétben Anitával és Viktorral. Most lefele klasszisokkal jobb, szépen lehet sokáig tempósabban haladni. Elérvén a Miklós-deák-völgyi aszfaltot meg sem állok a tavakig, ahol ismét pontőrökbe botlok, akik igen finom zsíroskenyérrel vártak.

Igen hosszú aszfaltos rész következik Pilismarótig, majd a településen végig át. Nem futok, minek nyirbáljam magam az aszfalton.. Végre ismét terepet ér lábam, és ellenőrző pont jön, ahol ismét müzlit vehetek magamhoz. Mondják hogy negyedik vagyok. Nem verseny, ráadásul én messze nem az elején indultam. Utolsó komolyabb mászás a P-on az Őrhegyre fölfele volt. Annyira már nem esik jól, és azon filózok hogy egy igen komoly szintkülönbségben gazdag túrát rittyentettek a szervezők. Mivel sok nem állandó teljesítménytúrázó, honvéd is részt vett, azt hiszem ők nem felejtik el igen hamar ezt a túrát. Végre beleérek a P+-be, majd a P3-be. Abszolválom a térképen is jelzett igen meredek lefelét a Hideglelős-kereszthez, ahol a ponton finom kókuszrudat kapok. Közel a cél, ez már jó lesz a következő napi túrára. Megcsodálom a pazar panorámát a Dunakanyarra, majd lekoccanok a 11-es számú főúthoz. Az utolsó pont 1,5 km-re a céltól a túra nevéhez hűen a 100 Katona emléksírnál volt. A szervezők mécsesekkel kedveskedtek, természetesen én is gyújtok egyet, és elolvasom a történelmi részt. Innen már csak vissza kell kocogni a parkolóhoz, ahova végül kerek 16:00-ra érkezek meg. Átveszem igen szép díjazásaimat, majd krumplis tésztával kedveskednek a szervezők, amit mindössze 500 (!) Ft-ért lehetett rendelni. Jól esik, nagyon jól esik. A buszhoz még bőven van idő, komótosan visszasétálom a 2 km-t, majd Esztergomtól már ismét a vonat röpít haza.

Sárkány-völgy Maraton: 41 km - 1200 m szinttel - 5 óra 43 perc alatt

Sajnos logisztikailag Pestről igen későn lehet lejutni kockázatmentesen a rajtba, így végül a túrán csak 9:28-kor tudtam elindulni. Az időjárás már tökéletes, a nap ontja sugarait. Hamar rájövök, a futódzsekibe, és a pulóverbe bizony túlöltöztem. A mezőnyzárók már úton Hevér, és Vincze urak képében. A feladat az hogy utolérjem őket mielőtt a távok elválnak, hiszen onnantól már kénytelenek szalagokat is szedni, nekem meg akkor már végem :) Óvatos kocogás-gyaloglás kombinációval indítok, figyelvén a kódokat és a szalagokat. Végül a Sárkány-lik után érem őket utol, ahol a 25-ös táv már másfele megy. Zoli mondja is hogy még pont időben érkeztem :) Pár szót váltunk, majd a tempóm nem akar alábbhagyni, és haladok tovább. Mónikáékat érem hamar utol, szólok nekik hogy figyeljenek mert a seprűk igen közel leledzenek. A S- jelzésen kocogva igen érdekes helyen vannak a szalagok az erdőben, nem értem, mert a jelzés egyértelmű. Lehet valaki jókedvében volt? Engem nem vezetnek meg, kocogva érkezek meg Balatonfüredre, a Léna Borozóhoz, ahol utolérem Átol Csabit, Évikét, és Szél Lacit. Egy 500 Ft-os bónt kapok, amire keveset ráfizetve egy kori sört rendelek, és lehuppanok a többiekhez kicsit dumcsizni ebben a szép időben. Jó lenne még maradni, de a serkentő nedű után tovább állok, és jön a Z- Z3  jelzéseken a Jókai-kilátó megmászása. Feljutván a csúcsra a kilátózást most kihagyom, majd a Kék Balaton túrán ígérem bepótolom. K+, majd Z+ jelzések a mérvadóak, egyre több hosszú távost érek utol a késői rajt ellenére. A Koloska-völgybe leérve egy gyönyörű sziklaképződménynél van a kód, majd a meseszép völgyben a P- jelzésen érkezek meg a Koloska-völgyi frissítőponthoz, ahol Ildi, és Benjámin tett ki igazán magáért. Habzsi-dőzsi felsőfokon. Medvehagyma leveleket majszolok, és szintén medvehagyma krémes kenyereket, sárkányos sütivel leöblítve :) Innen nem lehetett csak úgy pikk-pakk továbbmenni. Természetesen induláskor még egy szendvicset összeborítok, amit még menet közben elnyamnyogok. A Koloska Csárdában igen aktív az élet, egyszer el kellene ide jönni csak úgy kirándulni-kajálni. Na de most jön a nemulass'. A Balaton-felvidék egyik leghardcoreabb emelkedője jön, fel a Péter-hegyre a K-en. Ver a víz, a kabátban bizony nem kicsit melegem van, de nem állok meg, csak miután felérek a 315 m-es csúcsra. Csopakon lesz közkút, így nyugodt szívvel döntöm magamba az üdítőt fenékig. Óvári Gyurit érem utol, pár szót dumcsizunk, majd tovaszökellek, és Csopakig meg sem állok. A közkutat jópáran letartóztatjuk, életmentő bizony. A következő mászás a Csákány-hegyi kilátóba visz, ez sem könnyű emelkedő. Felérvén megint nem kilátózok, meghagyom a Kék Balcsira szintén, helyette Balázsnál és Vikinél veszem el igen különleges ízű müzliszeletemet, akik most a pontőr szerepében voltak. Ez után figyelek, szalagozott rész jön, nincs gond, szépen lengedeznek, vezetve utamon. Kicsit enerváltnak érzem magamat, az útvonal is most kissé unalmasba csap át, mindössze egy kecskefarm ad indokot a nézelődésre. A Király-kúthoz érve vizet innen nem tudok szerezni. A Po jelzésen érkezek a Park Bisztró bejáratához, ahol sok-sok ismerősöm jegyzeteli épp a kódot. Egy srác kocog utánam szótlanul, nem bírja sokáig. Hosszasan Z+ a követendő, utolérem Kovács Andrisék csapatát, akik most a kutyust is jól megsétáltatták. Egy szép parkban vár túránk utolsó frissítőpontja, ahol ismét elképesztően sok féle finomság vár, finom teával megspékelve. Persze innen sem lehetett csak úgy tovahaladni. A veszprémfajszi kálvária az utolsó megmászandó dombocska, ahol másodszorra is találkozok Zalánnal és Zsófival akik a rövidebb távon vitézkedtek.

Kód megvan, kilátás meseszerű, az utolsó 4 km már kevésbé, de valahogy vissza kell érni Nemesvámosra. Szántóföldön kanyargok jobbra-balra, végül megérkezek 15:11-re a célba. A késői rajt ellenére kifejezetten jó időt sikerült menni, talán túl jót, mert vár még rám két nap.. Andrisnak köszönöm a fuvart hazafele!

ÉVTT-TTMR díjátadó

10:00-kor kezdődött el a rendezvény a Szent Angéla Ferences Iskola tornatermében. A tavalyi évben a Felnőtt II-es kategóriában (36-50 év) első helyezést sikerült elérni, 4405 km-rel, és 142.968 m szintkülönbséggel. Ez arra is elég volt hogy az abszolút díjat is bezsebeljem, ezáltal a vándorkupa is hozzám került.

MSTSZ díjátadó

13:00-kor kezdődött nem sokkal odébb a Giga Liga díjátadó. A Magyar Nemzeti bajnokságban egyéni 2. helyezés, és csapat 3. helyezést sikerült bezsebelni, a 24 db száz kilométer feletti túráért pedig első helyezett lettem.

Iron Curtain 50, azaz a Vasfüggöny nyomában.

Péntek délután már úton voltam Szombathelyre a Ljubljanai Dráva IC-vel, ami csak 5 percet késett, így szépen elértem a csatlakozó vonatot Kőszegre.

Megcsodálva a várost, a túloldalára átgyalogoltam, ahol a Szent Korona bunkernél volt a másnapi rajt. Itt aludtam, így másnap reggel egyből 7:00-kor már menetkész voltam.

Hamar utolérek pár ismerőst, majd innentől szinte végig magányosan meneteltem elől. A túra nagy részében a Z- jelzést kellett követni, amitől kicsit tartottam, de végül nem volt gond a festésekkel. Az első kéktúra pecsét a Hétvezér-forrásnál volt, majd egy erőteljesebb kimászást követően a Zeiger-nyereg fele tartottam, közben jókat nosztalgiázva a szemből jövő Őrvidék 100 túrán. A nyeregből kellemesen futható út vitt tovább a Stájerházak felé vezető aszfaltig. Itt a fehér pöttyöket meglelve az Írottkő 70 túra sejlett fel, amiről szintén elmerengtem kicsit magamban. A Stájerházakhoz érve meglelem az I70 pontőrség helyét, emlékeim szerint még finom almát osztogattak itt. Ez után jött a túra java, szintkülönbségekkel megspékelve. A Hörmann-forráshoz felmászván következhetett a 884 m-es Írottkő meghódítása. Minél feljebb jutok, annál jobban lepődök meg. A táj havasra vált, köd ülepszik a vidékre, és metsző szél borzolja át testemet. A havas rész kitart a csúcsig. Reggel még úgy volt hogy felmegyek a kilátóba körbenézni, de semmi értelme nem lett volna, így is majdnem nekimentem a ködben :) Kéktúra pecsétemet beütöm igazolásként, majd húzás gyorsan minél lejjebb. Továbbra is az Őrvidék 100-al szemben haladok, de lefele klasszisokkal jobb érzés menni a Z-ön mint a másik irányból mászni. Mindössze a végén kellett nagyon óvatoskodnom, mert egy szakaszon igen intenzív meredekségűvé vált az út.

Bejön a K-, a közös jelzésen haladok tovább. Egyszer csak egy terepfutó érkezik szemből, jól meglepődünk egymáson ebben az időben. A K- elmegy a Kalapos-kő irányába, a Z- pedig kellemesen kocogható sokáig. Minél lejjebb megyek, annál jobb lesz az idő, hónak már nyoma sincs sok ideje. Leérvén a Bozsoki főútra már majdnem hogy tavaszi idő keletkezik, egy jó órája még majd megfagytam odafent.

Imre még a rajtban közölte hogy oda ne merjek érni 10 előtt Bozsokra, mert még nem lesz ott. Biztosítottam hogy tuti nem fogok. Nem sokon múlott, 10 óra 13 perckor már ott is vagyok a buszmegállónál, ahol Imre ül a kocsiban, és megkapom igazoló pecsétemet. A 25-ös táv innen indul, de mindössze 3 spori indult el eddig, őket hamar utol is érem, és pár szót azért beszélgetünk.

Borzasztó hosszú aszfaltút következik Bucsu település széléig. Jól meg is éhezek-szomjazok mire a település szélére érek. Meglelem a kódot, majd frissítek, mert a szervezet intenzíven jelez. Szalagozott úton érem el újra a Z- jelzést, amin balra fordulván ismerős útra bukkanok. Jé, tavaly nyáron itt jöttem szembe a Communitas Fidelissima 100-on. A kiírásból nem sejtettem ezt. Innentől gyakorlatilag végig szembe haladok a fent említett túrával. Hosszú álmosító szántóföldön haladok, próbálok hébe-hóba belekocogni hogy hamarabb Kisnardára érjek. A Fájdalmas-Szűzanya templomnál megválaszolom a kérdést, majd pár igen közel álló marha eszelős tekintete mellett sunnyogok el. Narda településre beérvén látok egy kis boltot, filózok bemenjek-e, de végül úgy döntöttem mégsem, a sajáttal talán kihúzom a célig. A művelődési házat elérve, megint elfog egy jó érzés, a 100-ason itt ettünk mennyei gulyást Rita jóvoltából, aki szintén itt volt ezen az 50-esen is.

Átbattyogván a településen ugyanazon a szalagozott úton kellett átjutni Felsőcsatárra mint a fenti túrán. Meglepő módon tényleg voltak most is szalagok, Imre precíz munkát végzett. A település feletti kis kápolnánál kétértelmű volt a kérdés az itinerben, Imre másra gondolt mint én, de nincs ezzel semmi gond.

Azzal viszont annál jobban hogy két hatalmas kuvasz ugat, és elsőre úgy tűnik hogy az alig látható kerítésen kívül vannak. Meghőkölök, és próbálok alternatív utat találni Felsőcsatárra de nem nagyon látok.. Basszus, na most mi legyen? Nagyon óvatosan lépésenként haladok, és le nem veszem a tekintetemet az ebekről. Nem mozdulnak, így egyre közelebb jutok, és látom hogy egy kis dróttal végül el vannak kerítve. Huhh, nagy kő esik le a szívemről, de igazából csak akkor, amikor végleg mellőzöm őket. Leérvén Felsőcsatárra a Glavica buszmegállót elérve Imre még nincs itt, de miért is lenne még igen korán van. Ez lesz majd a cél, de még előtte kell menni egy 9 km-es betétkört. Beérek a Pinka-szurdokba, a 100-ason is nagyon tetszett ez a rész, most sincs másképpen. Bízom benne mindenki szépen a megadott Z- jelzésen ment fel a Nagyvilágos mérőtoronyhoz, nem a rövidebb Z3-ön. A torony előtt igen meredek emelkedő szuszogtat meg. Felérvén most nem mászok fel a tetejére, a 100-ason már voltam rajta, a mapyra fel is tettem a képeket.

Immár a Z3-ön kocogok tovább, figyelvén, mert jobbra jelzetlen út lesz hamarosan. A szalagozás viszont itt is perfekt. A Vasfüggöny múzeumba mindenképpen be szerettem volna menni ismét, de szomorúan láttam hogy zárva volt :( Még jó hogy a mapyra feltettem akkor a képeket, hazafele meg is nézegettem őket újra.

A Vas-hegyről gyönyörű panoráma tárul elém mindenfele. A kis kápolnánál megválaszolom utolsó kérdésemet, majd a Z+-en haladok lefele. Egy jobb kanyarnál a jelzések is áldozatul estek a régi villanypóznák cserélése miatt, az újakon meg még sehol semmi. Szerencsére térképen lehetett követni az utat. Végül 14:13-ra vissza is érek a Glavica buszmegállóhoz, ahol továbbra sincs senki. Imre 20 perccel később érkezik, de ráérek, a busz csak 15:17-kor megy.

Megkapom díjazásomat, megjönnek később a gyorslábúak is, és várjuk a buszt. Már majdnem a buszon vagyok, amikor Tiger Zoli megkérdezi merre megyek. Az irány jó, végül kocsiba pattanok. Hazafele még megállunk Bozsokon a Határmenti Vigadó étteremben enni egyet, mivel mindenki kifejezetten éhes. Tiger Zolival és Szemán Zolival Bozsoki batyut rendelünk (apróhús gombás paprikásmártással, tócsniban tálalva). Hatalmas adagot hoznak, mindössze 3490 Ft-ért. Még élőzene is lenne, de pont távozunk, mire elkezdené a muzsikus. Csak ajánlani tudom a helyet. Zolinak meg nagy köszönet a hazaútért.

Pestszentimrei helytörténeti túra 8

Vasárnapra már tényleg szép időt ígértek, de ezeket a dumákat én már csak fenntartással kezelem. 9:40-re érkezek meg a rajtba. Még kicsit hüsi van, a főszervező úr is fázik, persze egy helyben állva azért másabb a hőérzet. Talán 3 éve már voltam ezen a túrán, de nem sok minden maradt meg. Ez azért nem baj, mert így újra felfedezem a szépségeket eme távoli kerületben, és bőszen figyelem a térképet, a leírást, és a megválaszolandó kérdéseket. Átszelem a Halmi-erdőt is, amiről sok szép emlékem van még a régi túraidőkből. Közben tényleg verőfényes napsütés lesz, és a kedvem is egyre jobb lett a túrázáshoz. Minden kérdést megválaszolva kerek 11 órára vissza is érkezem a rajt-célba, ahol finom hagymás-zsíros kenyereket majszolhatok, és kaptam egy 0,7L-es izoitalt is, ami bár a bringásoknak járt volna, de mivel sokan nem voltak, így én is vehettem el belőle.

Tavaszi Ébredés 40

Sajnos a Vérteserdő sarcdíjának köszönhetően az eddigi 50 km-es táv 40 km-esre csökkent, de ez sem akadályozott meg abban hogy részt vegyek a túrán.

Kelenföldön találkozás Tarnai Mátéval és Kreiter Balázzsal. Együtt vonatozunk Mórig. Nekem ez a település mindig egy régi megmérettetést juttat eszembe, a Hadak Útja 88 km-esét, amiről még anno be is számoltam:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=80978363&t=9001551

Majd 2 km bemelegítő gyaloglás a vasúttól a rajtig, majd átvesszük itinereinket. A srácok hamar elindulnak, én még cipőt cserélek, és 7:08-kor nekiveselkedek én is.

Az útvonal kapásból változott, így az eleje nem túl izgalmas 6 km-es kerékpárúttal indult Bodajkig. Utolérem Balázst, és Fullmann Janit. Jókat dumcsizunk, előttünk nem sokkal Máté és Botos István hasít. Bodajkra érve a sörözőben hamar megleljük a kéktúra pecsétet, majd nyomás tovább. Az első valamirevaló szintkülönbség a Bodajk fölötti sípályán ért minket. Utolérjük Mátéékat. A Gaja-szurdokban Imre feltételes ellenőrzőpontot ígért élő személyzettel, de nekünk még sehol-senki nem volt, valószínű korán érkeztünk. Azért a kódot persze megtaláltuk. A túra legszebb része következik a szurdokban. Nem hosszú, de mesebeli a kis patakkal, és az Ádám-Éva fával. Egy kisebb emelkedő után picit kocogásra váltok. Botos István tart velem, és innentől ketten megyünk végig a további szakaszon. A hatalmas Fehérvárcsurgói víztározót megkerüljük a K- jelzésen. Kacsák hada kíséri utunkat. A Vontató-hegyet körbekerülvén immár a P- jelzés a követendő Iszkaszentgyörgyig. Bele-bele kocogunk, de inkább a tempósabb gyaloglást preferáljuk. Megérkezvén a településre a bezárt kocsma falán fellelhető KDP pecséttel igazolunk, és elővesszük elemózsiánkat, mert innentől igazán sivár szakasz várható a célig. Az időjárás szomorkás, folyamatosan eseget az eső, hideg is van, és a táj is egykedvű. Nem ezt ígérték még előző nap bakker :( A jelzésünk innentől Z-re változik, és hosszú szántóföldes részen át érkezünk meg Mohára. Megnézzük a Fehér-Vár-Palota túra ellenőrzőpontját, majd tovább a végtelenbe. Érdekes mert itthon böngészve a mapy térképet a Z- jelzés nem megy át a vasúti síneken, valójában pedig már évek óta ott visz keresztül. A sínek előtt jókora mocsár állja utunkat, na hogyan tovább? Szerencsére kicsit arrébb menvén sikerül átkelni rajta beázás nélkül. Megérkezünk Székesfehérvárra. A főút előtt megleljük a kódot, majd belevetjük magunkat a kőkemény városi szakaszba. Ismerős utcákon kanyargunk, tavaly Helgával futottuk az 50-est, berémlik az út. A végén azért egy kérdést még meg kell megválaszoljunk, sikeresen meg is leltük a szobrot. Ez után végül kereken 12:40-kor már célba is érkezünk, átvéve Imrétől a díjazást.

Černohorské Slapoty 116 km - 2900 m szinttel sikeresen teljesítve 18 óra 18 perc alatt.

Nem tűnik így elsőre olyan nehéznek mint amilyen valójában is volt.. Péntek esti rajt volt Brnóból, így aznap kora délután Orsival és Zolival levonatoztunk Tatabányára, ahol Feri és Mariann várt, majd szerencsére eseménymentes autókázás után már 17 órakor a rajtban is voltunk.

Kettő rajtidő volt, az egyik 18:30-kor a gyalogosoknak, és a lassabb futóknak, és egy 20:00-s a gyorsabbaknak. Én a 20:00-s néztem ki Zolival együtt, a többiek a 18:30-ast. Ez azt jelentette hogy bőven volt idő vakarózni a rajtban még szerencsére.

Nevezéskor szintúgy mint tavaly kettő jegyet kaptunk, amit a rajtban levő büfében lehetett beváltani. Az egyiket máris egy finom gulyásra cserélem, a másik jó lesz a célban.

Viszont a tavalyi évtől ellentétesen, teljesen meglepődtem itiner gyanánt mit kaptam.. Mindössze egy A4-es papírfecni járt, amin sorszámozva volt a 16 ellenőrzőpont. Se táv adat, se rész adat, se az ellenőrző pont neve, se térkép, se itiner.. Minden túrázó rémálma kezdett kibontakozni.. Jó nagyokat nyeltem a gulyásból, de el kellett gondolkoznom hogy akkor most mégis mi a franc lesz.. Filóztam hogy induljak-e végül én is 18:30-kor a többiekkel, és akkor letúrázom velük. Mivel nekik van trackjük, ezért nem lenne nagy probléma így sem. Viszont belül makacs is voltam, és a megoldáson próbáltam gondolkozni. A falon levő térképvázlatot próbáltam kifotózni a telefonommal kisebb-nagyobb sikerrel, illetve otthon már lefotóztam legalább az interneten fellelt pontok hol lesznek, és hány kilométerenként.

Aztán végül Zolival egy jó megoldásra jutottunk. Az internetre fel lett téve a mapyra az útvonal, ezt megnyitottuk, bingó. A feladat az volt hogy a telefont így kellett hagyni az idők végezetéig, másképpen eltűnik minden. Az is kérdés volt hogy a kék kis pötty, ami a pillanatnyi helyzetet jelzi, vajon tényleg meg fog-e indulni, vagy szépen ott marad egy helyben.. Na meg hogy a telefon le fog-e merülni útközben.. Felemás érzések kavarogtak bennem, közben 18:30-kor elhaladtak a többiek. Szó szerint csak mi ketten maradtunk a rajtban.

Aztán ahogy telt az idő megjöttek az ismerős futók, mosolyogva, beszélgetve köszöntöttük egymást. Tamás is megérkezett. Neki támadt egy jó ötlete, amivel én is éltem. A papírfecnire felírjuk tollal hogy a pontok legalább hány km-nél lesznek, ez is azért jó segítség, aztán lehet matekolni az órával sacc/kb-ra.

Eljött a 20:00, Olaf kivezérel minket a szemerkélő esőbe, majd indulás. A várható győztes hármas egyből kilő erősen, mögöttük én húzom a többieket elég erős tempóban. Aztán amikor Tamás utolér és mondja hogy nem sokkal 5 perces ezrekbe tolom, akkor kicsit visszaveszek, már csak azért is, mert terepet ér a lábunk, és máris kezdődik az orbitális dagonyászás a P- jelzésen. Tamást elengedem, én még próbálom kerülgetni a pocsolyákat, azt hittem ekkor ennek még van értelme.

Az első pont 3,2 km-nél volt egy kanyarban, amit máris sokan benéztek, és futhattak vissza. A feladat az volt hogy egy kis papíron levő betű és számsort kellett leírni az itinerbe. Fényvisszaverővel nem volt ellátva a pont, így aztán lehetett tág szemmel bámulni, és izgulni hogy vajon jókor vagyok-e jó helyen. Na de micsodám nincs? Íróeszközöm.. Szerencsére tudtam kérni az itt felgyülemlett futóktól, de megint persze előjött a gondolat.. Ok, ha nincs senki körülöttem fotózok. De mivan ha lemerül majd a telefon, vagy kilépek belőle a fotózás miatt, és nem tudom visszatölteni a térképet, mert épp nincs térerő..

Na mindegy, nyomás tovább. Tavalyról is ismerős részeken haladok, akkor Lipniczky Attilával futottunk, most egyedül tolom. Ceská település után tudtam hogy gigantikus sárban tipródás várható, de ami volt az még a tavalyit is duplán verte. Minden lépésért meg kellett küzdeni, és az elvileg jól haladható lefelék is totyogós kocogással teltek egy darabig. Jinacovicére érve a kód megvan, futó is van, tollat is kapok. Az eső viszont kissé erősebbre vált. Nagyon nem örülök neki, a telefon a kezemben, nem hiányzik hogy beázzon, így a csősálba bugyolálom be. A Z-ön a szántóföldön egy "élmény" haladni, egyre kevésbé érdekelnek a pocsolyák. Végül az eső csak ijesztgetett, de a szemerkélés azért megmaradt sokáig. 12 km-nél is megvan az esőháznál a kód, majd innen csak 1 km-re írja a K4-et, ami végül 2,5 km-re volt. Persze én már azon izgultam hogy vajon kihagytam-e, ezért kénytelen voltam kilépni a térképből, és megnézni amit lefotóztam a rajtban még. Szerencsére sikerült visszatölteni a térképet mert volt térerő. Települést írt, így már nem stresszeltem. Moravské Knínicére beérve a főút elágazásánál balra egy oszlopon meglelem a nehezen észrevehető kódot. Ezt viszont rengetegen nem vették észre, sorban futnak vissza a fejlámpás futók. Kicsit dagad a májam hogy megleltem.

Jó sokáig ismerős rész jön tavalyról, és örülök mert fejben előre tekintve az útvonal is a fejemben volt, így lehetett pihentetni a telefont egy darabig. Hosszabb kerékpárút következik 5 km-en keresztül, végre ezen jól lehet futni is. Az U Trí Krízu elágazásban érem utol Ferit és Mariannt, pont egy jó kis forrás található itt.

Leveszem az itt meglelt bögrét, és két pohárral iszok a hűs forrásvízből. Hűha, rengeteg futó érkezik, az előbb még alig láttam valakit mögöttem.

Gyorsan le is lépek, a fejlámpák hada viszont hamar mögém szegődik, és így érünk el Veverská Bítyskába ahol több szem többet lát alapon pikk-pakk megvan a K5, immár 23 km-nél. Innen nagyon sokáig P- a mérvadó. Kicsit erősebb tempót veszek föl, és a többiek szép lassan lemorzsolódnak. A Svratka folyó mellett megyünk végestelen hosszan. Emlékeztem rá tavalyról, na meg otthon a térkép is egy piros felkiáltójelet írt egy részre. Mivel a folyó elmosta az utat, így a P- jelzés terelve volt, ami azt jelentette hogy sziklamászás következett kissé technikás úton. Itt inkább óvatoskodom, az a biztos. Hosszú, és elég monoton úton érkezek Tisnov városába. A vasútállomás mellett elhaladva nosztalgiázok, tavaly itt volt az első élő pont jó kis frissítőkkel, most még semmi, vagyis az első élő pont a rajttól 45 (!) km-re lesz. Szerencsére a kedvem megvan, enni-innivalóm van. Csodálgatom a várost, a főteret, na meg figyelek, mert a jelzés trükközik jobbra-balra. Mind a négy jelzés feltűnik egy kis időre, majd figyelve a telefonomat látom hogy a Z- a követendő. Tavalyról ez változás, de megérte, mert a szerpentines emelkedőn gyönyörű éjszakai panoráma kínálkozik vissza Tisnov városra. Meg-megállok gyönyörködni, és erőt gyűjteni. A Kvetnice 470 m-es csúcsa alatt lelem meg a ködben a K6-os pontomat. Most senki sincs a közelemben, így fotózni fogok. Hiába teszem az alkalmazást az "asztalra", fotózás után visszaérvén eltűnik a csiganyál. Térerő elég minimális, de nagy nehezen visszaimádkozom a térképre. Azt hiszem jobban megizzadtam itt egy helyben mint magán az emelkedőn.. A Z-ön szépen lekocogok a hegy másik oldalán vissza a síkra, majd P- jelzés következik, és jókora dagonya. A vasút mellett kell haladni sokáig, igen ingerszegény úton. Bele is merülök különféle gondolatokba, a lábak meg úgyis teszik a dolgukat. Sok-sok km után megérkezek végre Borac település vasútállomására, ahol az első frissítőpont üzemelt 45 km-nél. A kis oda-visszán találkozok Bálint, Orsi, és Márk triójával, akik még a korábbi rajttal indultak. A ponton pár futó és néhány korai rajtos gyorsabb kocogó pihen. Virslit lehet kapni kenyérrel korlátlan mennyiségben, és meleg teát. 4 virslit el is nyammogok, majd utántöltöm igen kiürült flakonjaimat. Kb negyed óra után tovább állok.

Az átlagom pöccre 7 km/h volt mikor megérkeztem ide. Komoly mászás jön a Z-ön, a virsli érezteti "hatását", így inkább óvatosba nyomom (az emelkedőt is) :) 50 km-nél, egy emelkedős aszfaltos úton érem utol Márkot, aki igen jó tempóval gyalogol. Dumálgatunk egy jó darabon át, Bálinték nem sokkal előtte vannak. A Babylon kilátónál, 57 km-nél kapom csak el a többieket. Itt a kód felírása után Bálint készít egy csoportképet rólunk. Ez után eltávozok, majd nézve a térképet látom hogy jön az a S- jelzés ami tavaly is mély nyomokat hagyott bennem. Idén sincs ez másképp. 10 km-en át gigantikus sár, és patakátkelések sorozata tesz próbára. Utolérek jópár korábbi rajtolót, és előttem is futnak hárman akikkel egy a tempónk. 68 km-nél érkezek a második frissítőpontra, ahol már pont eltehetem a lámpát, végre kivilágosodott. Olaf vár, a frissítés elég szegényes most, de nem ő a főszervező. Zsíroskenyeret eszek hagymával, és vizet töltök után.

Hamar tova állok, és kedves ismerőseimet, Karint, Martint, és Jirkát érem utol. Jól esik velük találkozni, a kedvem is jobb lett egy darabig.

Cerná Horába érkezek, az ikonikus sörgyár mellett elhaladva a buszmegállóban leledzik a K9-es kód. Szerencsére kapok tollat is a felírásához, és egyben pótlom a lefotózottakat is. Tavaly innentől kezdődött Attila szenvedősebb menete, most így egyedül egész jól vagyok, de azért fáradok. A P- jelzésen tocsogok hatalmas sártengerben, futásról szó sem lehet. A Spesovská kilátó a következő pont, ami igen érdekes, mert jó meredeken le kellett menni a szántóföld szélére, pedig az ember azt gondolná a kilátó mindig a hegytetőn van. Itt meg is előzök három futót, az egyikük ismerős az 1 hónappal ezelőtti 120-asról, ő is megismer engem. Oda-vissza rész jön, mászhatok vissza a tetőre, majd ismét ismerős rész következik tavalyról a Z-ön. Akkor itt kapott el minket Attilával a hóvihar, ami dara koncentrátumban hullott ránk igen intenzíven. Most kellemes idő van, a nap is végre bontogatja szárnyait. Sehol senki, ránézek sokszor a telóra hogy jó helyen vagyok-e. Szerencsére mivel elég új, ezért csak lassan merül, aminek nagyon örülök. Becsülettel megteszem természetesen a térkép által jelzett követendő utat úgy is, hogy tudom úgysem lenne semmilyen extra pont. Jó tempóban érkezek meg Blansko városába 83 km-hez, ahol végig futva érkezek a vasútállomásra, ahol szintúgy mint tavaly élő pont, és frissítés van, ugyanazokkal a pontőrökkel és ellátással mint akkor. Halkrémes kenyér, és meleg tea az ellátás. 10 percnél nem vagyok többet, útközben is viszek magammal egy szendvicset belőle, gyalogolva eszem meg, addig is haladok. A város másik oldalán visz az egekbe a K- jelzés, hogy ismét 468 m-en legyek a Polom hegy lábánál. A Pokolná környéke sárügyileg tényleg maga a pokol. Haladnék ha tudnék, de nem tudok.. Amikor végre a P- kiér az aszfaltra picit rákapcsolok. Egy emlékmű előtt háromfele visz a jelzés, olvastam a többiek (csehek) beszámolójában hogy páran meg is tették a felesleges kitérőt, rárakva kb 1,5 km-t. Tavaly is ezt gondoltam, hogy ide egy emlékmű jelzés kellene a sáv helyett, mert borzasztóan zavaró. Szerencsére én tudom a követendő utat. Hosszabb monoton, de legalább futható úton érkezek a K12-höz 94 km-hez. Majdnem 7-es átlagot jöttem Blansko településtől, az emelkedők és a sár ellenére. Ennek örülök is. Forgalmas vasútvonalhoz érkezek, két áthaladó szerelvényt meg is csodálhatok még mielőtt jön egy igen erős emelkedő. Ezt abszolválván hosszasan, idegtépően emelkedik a szekérút. Minden lépéssel közelebb a célhoz, ez motoszkál a fejemben.

Vranov településre érve megcsodálom a kis önkiszolgáló büfét ahol nagy élet van, de én most csapatom tovább. Változás tavalyról, hogy idén a túra érinti a Babí lom nevű sziklaformátumot, amiről csak hallottam de még sosem voltam ott. 1 km-en belül három pont is lesz. Egyik a hegy lábánál, ahol élő pont van, és csoki, majd felmászván a gerincre az elágazásnál egy kód. Na de mit csinál a telefon? Kikapcsol. Nem merülhetett le.. Küzdök a visszakapcsolással, nem akar. Közben egy kiránduló pártól kérek tollat meglepődésükre. Valahogy igazolnom kell itt jártamat, szerencsére volt náluk, nem győzöm megköszönni.

Ne már hogy 13 km van, és most fuccsol be.. Azt sem tudom majd merre kell menni.. Jó 5 perc állás, és irgalmatlan idegtépő várakozás után végre vissza tudom kapcsolni, és van térerő, gyorsan vissza az útvonalat. Mi lehetett a gond? Szerintem az, hogy az emelkedőn véletlenül kikapcsoltam amíg a kezemben volt.

Na akkor irány tovább a P-on. A következő 1 km meseszép sziklaalakzatokon keresztül át vezetett a Babí lom 526 m-es kilátójához. Tempózásról itt szó sem lehetett, örült az ember hogy egyáltalán megtalálta a fogásokat kézzel-lábbal. A kilátónál megvan a kód, ismét kirándulókat tarhálok tollal, sikerrel. A túra leges-legszebb panorámája innen kínálkozott, nem sajnáltam az időt a gyönyörködésre. Ez után lefele is igen óvatosan haladtam a technikás sziklák miatt, majd miután vége lett, jókedvvel kocogtam tovább az immár könnyebben járható úton. Lelekovicére leérve az aszfalton vitt a S- jelzés, kocogni nem sok kedvem volt, inkább nézegettem az épületeket, és visszasandítottam párszor a kilátóra. Ez után egy jó kis tanösvényen haladtam, érdekes kis fából készült állatkákat véltem felfedezni. Már 108 km-nél járok, még egy 8-as vár rám. Visszaérek a tavalyi útvonalba, innen megint rémlik az út. A Z-ön még kimászok egy emelkedőt, majd a Horka nevű elágazásban felsejlik Brno városa. Juhúú. Pazar kilátásokkal telik utam következő kilométere majd a Rakovec étteremnél lefotózom túrám utolsó kódját. Innen a K-en egy szurdokon keresztül kellett menni, meglepően jó tempóban futok. Brno - Mokrá Hora városrészt elérve még egy jókora gyártelepet kellett megkerülni. Nem gondoltam volna, de itt is hatalmas sár volt. A Brno - Reckovicei vasútállomást elérve már csak 1 km választott el célomtól, amit elérve vasárnap 14:18-kor megérkezek. A cipőm talán sosem volt ennyire sáros, a nadrág is térdig, lesz velük feladat otthon bőven. De ez abszolút nem izgat most. Olaftól megkapom kitüntetéseimet, majd beváltom második kajajegyemet, és megkezdődik a társasági élet sok-sok ismerőssel, csehekkel-szlovákokkal. Nagyon örülök ennek a sikernek ismét, mert amilyen stresszesen indult a túra (itiner hiány) miatt, végül ez a túra is pozitívan fejeződött be.

Szívecske túra 8

A mai nap még elmentem Pestszentimrére egy kicsit túrázgatni. Különféle utcákon át vitt az itiner olyan helyeken ahol még sosem jártam. Éberen figyeltem a házakat, a sok közelben felszálló repülőt, na és a szívecskéket amiket be kellett ragasztani az itinerbe. A célban ingyenes múzeumlátogatás, kenyér, tea, és Sztancsik Gyuri szülinapjáról megmaradt sütemény tette szebbé a napot.

Kiss Péter Emléktúra 57 km

 

Szerintem egész jó idő lett belőle. Botos István vezérletével utaztunk le a Sástó Adrenalin Parkhoz szombaton igen korán reggel. 7-től volt rajt, mi kicsit már fél 7 után odaértünk. Szerencsére még nem volt sor, így pont befértem az ajtón, ezáltal nem kellett a hidegben vacogni a rajtban odakint.

Végül 6:55-kor olvasták be a chipet, és még saját idő terhére, két perc pakolászás után elindultam. Mátrafüredre még nagyon óvatosan mozogtam, a kiálló sziklák, és a saras terep miatt. Itt, alig 2 km után máris megkaptam első pecsétemet. Máris jött a túra egyik igazán markáns emelkedője kapásból fel a Kékesre a K3-ög jelzésen. Óvatosan joggoltam fölfele, több futót is elhagyva. Mire felértem a Kékesre, a lábaim is azt mondták hogy a bemelegítés intenzíven megtörtént. Innen lehetett tempósabban haladni sokáig, persze a Sas-kő utáni oldalazós ösvényen nagyon figyelni kellett, mert egy rossz mozdulat és ennyi.. Vártam már a Markazi-kaput, ahol balra a Z- jelzésre kellett fordulni. Itt bár sáros volt az út, de nem zavartattam magamat, haladós útszakasz, így is úgy is saras lennék.. Végül a Zo jelzésen érkezek el az Ilona-völgyi vízeséshez, ahol egy feltételes pont volt. Éppen kezdődött a molinó kirakása, szóval pont jókor érkeztem. Néhány balett mozdulat a patakon, ezt még beázás nélkül abszolválom, aztán lehet tempózni a Szent-István csevicéhez. Picit 8-as átlag alatt vagyok. Itt a kólát finom tea váltja a flakonba. Egész sok futó összegyűlik, komolyabb nevek, a S- emelkedőjén felváltva futunk-gyaloglunk. A rózsaszállási turistaházat elérve hosszabb emelkedős aszfaltút következik egészen a Pisztrángos-tóig. Itt szétszéled a mezőny, ki előttem, ki mögöttem. Egyszerűen nem tudok, meg nem is merek gyorsabban futni. A tóhoz érve a Téli Mátrával szemben a P+-en kellett haladni egy darabon át, majd a So-re vitt át az út, ami kellemes futható emelkedőn érkezett a Sombokor aljához. Itt jó pár futó előttem a 37 km-es táv felé vette az irányt, én meg a kifejezetten választékos frissítés után az 57-en folytattam. Jött a Z+ tavalyról is igen emlékezetes része Lajosházáig. Idén is hűen megjegyeztem, ugyanis óriási sárlavina volt ismét nagyon sokáig. Tükörjég nem volt mint tavaly, de így is borzasztóan kellett koncentrálni. Na és elérkeztek a patakátkelések. Az elsőnél még próbálok szerencsétlenkedni, hátha megúszom száraz lábbal, aztán rájövök hogy ezt felejtsem el, mert az idő csak megy.. Át a patakon úgy ahogy van, jól van az úgy.. Nagyon hideg, de legalább haladok. Klucsár Marcell ér utol, és váltunk néhány jó szót. Ez után úgy elment, mintha egy helyben állnék, pedig próbáltam becsületesen futni, de ez inkább az ő tempójához képest gyaloglás volt. Még vagy három patakátkelés volt, már nem is mérlegeltem, bele a közepébe.. Kis sík rész is van a végén, így érkezek Lajosházára (30 km - 3:54). Miközben nassolom a finomságokat, és utántöltöm üdítőmet, híres hegymászónk, Mécs Laci érkezik. Ő aztán tényleg jó hamar végzett a frissítővel. Együtt kezdjük el meghódítani a S-négyzet igen meredek emelkedőjét. Egyikünk sem pakolta túl magát, ezt ecseteljük közben. Ahol megszelídül az emelkedő, de azért még mindig erősebb, ott Laci futásra vált. Nekem ez már sok volt, bár próbáltam kikocogni kisebb-nagyobb sikerrel. Mátraháza előtt utolérem Süvöltős Lajost, Sombokor 2-ig együtt megyünk. Előtte viszont nem szép látvány történt. A 24-es út kanyarjánál, mentő-rendőr-tűzoltó. Megkérdezem mi történt. A Sombokorról lefele egy 11 éves kiránduló lánnyal történt súlyos baleset. Felfelé haladva a S-n érkezik szemben a hordágy, rajta eltakarva az illető..

Borús gondolatokkal érkezek a pontra, majd frissítés után megkezdem a brutál meredek emelkedőt a S-n a Sombokorra fel. A leges-legtetejére érve a vádlim mondja hogy figyelj haver, legalább Kékesig bírd már ki futás nélkül. Mivel megmakacsolja magát, ezért kellemes gyaloglással érkezek fel a pontra, és adok neki egy kis energiát, nehogy rakoncátlankodjon.

A P-on óvatosabb kocogással indítok, majd ahogy lejtősebb terepet ér a lábam, úgy pörgetem felfele a tempót, immár sok-sok rövidebb távos sporttársat is kerülgetve. Végül a Z3-ögön érkezek a Kis-kőhöz, ahol a szokásos pontőrök, Bálint, és Attila vár (41,1 km - 2071 m szint - 5:43).

Szerencsére van náluk szuper tea. Jön az igazi kemény betétkör. A Kis-kőről igen meredek lefele veszi kezdetét. Meglepetésre szépen suhanok, na de majd fölfele biztos nem így lesz. Leérvén a patakhoz, átóvatoskodok beázás nélkül. Itt jön szemben az első helyezett Marcell. Azt hittem sokkal előrébb van, és a Kis-kőnél találkozunk valahol. Mindjárt utolérem :) Persze ezen jót röhögök magamban. A sótabletta szétdurrant a zsebemben, így megkérdezem tőle hátha van nála. Szerencsére volt, köszönöm a segítséget! A várhoz fölfele Istók Félixxel együtt másszuk meg a Z-rom tekintélyes meredélyét. Fent pár szót váltok Krisztával, és Dáviddal a pontőrökkel, addig ő le is lép.

Lefele meglepő módon iszonyú sáros az út, felfele ebből komolyan alig érzékeltem valamit, most meg totyogok mint a csiga. Ráadásul egész sok futó jön szemből, szóval kicsit begorombulok, és minőségibb tempót veszek föl. Visszaérvén a Kis-kő aljába egy jókora korty a kólából, aztán hadd szóljon..

Aminek nagyon örülök hogy megállás nélkül fel tudtam gyalogolni, bár sokszor a fülemen vettem a levegőt. Felérvén picit 7-es átlag alatt voltam, de tudtam hogy a P-on visszahozhatom.

Sok-sok rövidtávost előzgetek ismét, ők is kitartóak és ügyesek voltak. Érzem hogy lefele nem úgy megy mint szeretném. Megint gond van a vádlimmal, próbálom lenyújtani, inkább kisebb mint nagyobb sikerrel. Később elmúlik, de az már majdnem Mátrafüred előtt van. Na akkor teszteljük..

Utolsó pecsétem után az aszfalton fölfele futás, a So-ön a rövid távosok megdöbbenésére futás a sártengerben. Egész végig tolom, de amikor már patak keletkezik, és nem lehet hol haladni csak fától-fáig kapaszkodva, akkor már a gyaloglás is igen küzdősre sikeredik. Hú de várom már azt a lépcsősort, ami a "mennyekbe" visz. Csodák-csodájára eljön, és mint úgy fogom azt a fakorlátot minden lépésnél, mintha az életem múlna rajta. Bizony e nélkül majdnem úgy érzem lehetetlen küldetés lenne oda feljutni. Jaj de jó ez is megvan, még pár lépés futás, és végül 15:11 perckor már célban is vagyok. Végül is lámpa sem volt nálam, meg úgy szinte semmi a fél liter üdítőn kívül. A célban igen mohón eszegettem, rengeteg kalóriát veszthettem. Dávidnak nagy köszönet a hazaútért.

Kitörés 60 km - 1810 m szinttel - 8 óra 52 perc alatt (10x-es teljesítő, extra díjazás)

Kerek 17:00-ra érkezek a várhoz, beállok a hatalmas sor végére. Itt megint el leszek egy darabig gondolom. Viszont a sor szépen halad, és nagy szerencsémre pont egy "parancs" csapja meg a fülem, "ide is lehet már jönni" jelszóval. Én kapcsolok a leggyorsabban, és pillanatok alatt már ott is vagyok, így nagy szerencsémre, 17:20-kor már menetkészen el is tudok indulni a túrán. A Margitát elég erősen megtoltam, kicsit izgatottan vágok neki a megmérettetésnek. Leérvén a Városmajorba kocogásra adom fejem és lábam, sorban hagyom el a hatalmas tömeget. Lámpára egészen a Normafáig nem lesz szükség. A Diós-árkot kikocogom amíg extra meredekké nem válik. Felérvén a Széchenyi-emlékműhöz hatalmas az örömöm, mindössze kb csak 6 ember van előttem, máskor irgalmatlan hosszú sor várt itt a pecsétre. Pikk-pakk pecsételek, és mint mindig ismét a hivatalos úton a Z- jelzésen haladok tovább, ahol László ismerősömön kívül egy ember sem ment. Megállunk technikai szünetre, vicces hogy egy utcával feljebb hömpölyög a tömeg, itt pedig simán meg lehet oldani ilyen "apró" dolgokat :) Visszaérvén a tömegnyomorba tolom neki Normafáig, majd ideje bekapcsolni a lámpát. A Csacsi-rétnél ismét könnyen megy a pecsét, utána viszont a S- jelzés egy nyomtávos útján beragadok a tömegbe. Semmi gond, várható volt, addig is frissítek, és jól esik kicsit gyalogolni. Kiérvén a P-ba, a felfelét is nagyrészt megkocogom, és látszik hogy egyre kevesebb az ember előttem. János-hegyre felérvén ismét hatalmas öröm, megint flottul megy a pecsételés. Ez után természetesen a lépcsőn át haladok a P- jelzésen a János-hegy tornyáig. Borosnyay Palit érem utol, meg is dícsérem, végre egy útvonalkövető. Lefele szépen lehet döngetni, még meg sem kell kérni a sporikat hogy álljanak félre, ugyanis mindenki toronyiránt megy lefele. Megköszönöm nekik magamban, így a P-on szépen lehet hasítani a szerpentinen.

Szépjuhásznénál többen a közkútra fanyalodnak, én majd Hűvösvölgyön fogok így tenni. Felgyaloglok a Nagy-Hárs-hegyre, majd a S-án meg sem állok Hűvösvölgyig. Az ominózus kútnál jó 5 percet frissítek, majd nekivágok az emelkedőnek. A Nyéki-hegyen a katonasírnál ismét Mészáros János úrék adják a frissítőket mint tavaly. Én most beérem két pohár vízzel. Felszuszogok a szalagozáson a Vadaskerti-hegyre, majd a következő intenzív de rövid mászás a Határ-nyeregtől visz fel az Újlaki-hegy aljáig. Korhű katonák várnak, meg is csodálom a kiállított relikviákat.

Mint minden évben ismét jó pár embert vissza kell parancsolni a K-körséta S- elágazásban még mielőtt a Hármashatár-hegyen lyukadnának ki. E helyett az Újlaki-hegy következik. A tetején most is megállok mint minden évben megcsodálni eddigi utamat, és a fejlámpa láncot mögöttem. Börcsök Andrisnak volt egy jó hasonlata, ez picit olyan UTMB feeling.

Rendesen leszűkült a mezőny. A Virágos-nyeregbe érve megtöltöm flakonomat finom teával, és elfogyasztom az itt felszolgált felvágottas zsömlét. Irány tovább. Féltem hogy a S- jelzés egynyomtávos útján be fogok nagyon ragadni, de meglepetésre szépen tudtam haladni, csak hébe-hóba kellett várnom a sporik mögött, de mindenki kedves volt és előzékeny. Az Alsó-Jegenye-völgy előtt érem utol Csillát, Hajnit, és Zolit. Jól esik pár szót váltani, bár tök jól el vagyok én magányosan is.

A pecsételés után Orsiékat is utolérem, szinte teljesen ugyanott mint tavaly. A Zsíros-hegy hosszú és uncsi emelkedőjén végig gyalogolok. Ha itt futkorásznék tuti kinyúlnék a maradék távon. Felérvén a Muflon-itatóba ismét pecsét, majd a kitelepült büfében gondoltam veszek egy kólát, de 800 Ft-ért inkább maradtam a maradék fél liter teámnál. Azért 400-ért lehetett kapni egy nagy pohár teát, erre azért beruháztam. Itt érem utol Adrit, Zsoltot, és Kriszt. Nagyon szépen haladnak.

Kicsit úrrá lesz rajtam az álmosság, de azért a K- jelzésen felfutok a Nagy-Szénás aljáig. A tetején mint minden évben megállok, és gyönyörködök a pazar kilátásban.

Az eső már jó ideje esik. Nem intenzíven, csak olyan szemerkélősen, a szél meg még rátesz egy lapáttal. Nem tudom mi fog rám várni a Gerecsében..

A Fehér-útra kiérvén lehetne rendesen pörgetni a S-n végig, ha lenne erő. Azért futok, de már egy ideje biztonsági tempóban haladok, a cél a fix 10. teljesítés.

A Malom-földek után végre Perbálra érek. Ezt már mindig nagyon várom. A sörözőben kapok fincsi meleg teát. Úgy eltelít hogy az energiaitalomat végül nem bontom meg. Na és most jön a kérdéses rész, jönnek a szántóföldek..

Kiérvén Perbálról a hosszú egyenesben még úgy ahogy lehet kocogni, aztán a bal kanyaros emelkedőnél jön a fekete leves. Éktelen nagy sár keletkezik, pedig az eső nem is szakadt csak szemerkélt. Nehezen haladok, minden lépésért meg kell küzdenem. A Nyakas-tető előtt ráadásul az utat úgy benőtték a fák és a bokrok, hogy szó szerint idegtépő volt a haladás itt. Úgy éreztem magamat mint egy labirintusban amiből sosem találok ki. Végre felérvén három 35 km-es sporit hagyok el, majd a S-négyzet után lefele a szó szerint mocsárban utolérek egy katonaruhás, sisakos fiatal srácot. A 60-ast nyomja egyedül. Meg is dícsérem hogy nem semmi a tempója. A legrosszabb rész Anyácsapuszta előtt volt. A normál esetben könnyen futható lefelén tocsogok a sárban, és minden idegszálammal azon vagyok hogy ne essek egy orbitálisan nagyot. Fejben azzal próbálom nyugtatni magamat, hogy eléggé a mezőny elején vagyok, csak gondoljak bele a mezőny közepének és a végének mi lesz itt. Ne hogy már itt rinyáljak, különben is a kitörő alakulatoknak ezerszer nehezebb dolguk volt.. Ezekkel a gondolatokkal érek Anyácsapusztára, ahol pecsételnek a katonaruhás pontőrök. Megkérdezik hogy sár ügyileg mi a helyzet? Egy szóval jellemeztem, katasztrófa. A pont után vééégre kis aszfalt. Bár picit emelkedik de végig kifutom. Micsoda öröm 1 km-en át. Majd a balkanyarnál visszacsöppenek a rideg valóságba, ismét a sár az úr. A Kakukk-hegy következik, túránk utolsó emelkedője. Az alján alig lehet felmászni a sáros úton a rétre, mi lesz itt a többiekkel ha már nekem ilyen az út?

Mögöttem jön Kiss Csabi, és barátnője Évi. Gyakorlatilag az egész túrán kerülgettük egymást a rajttól. Most már dühből erős tempóval felgyaloglok a Kakukk-hegyre, majd erős tempóval tovább is állok, el is tűnnek a lámpáik mögöttem. Végül végre elérvén Szomort, intenzív futással érkezek be a célba, vasárnap hajnal 2:12-kor.

Megkapom a 10x-es teljesítésért járó elismeréseimet is, és kellemesen elfáradva "pattanok" le a padra, ahol a célvirsliket egy-kettőre elrejtem magamban.

Hazafele nagy köszönet a fuvarért Botos Istvánnak!

Téli Margita 40 km - 650 m szinttel - 4 óra 51 perc alatt

A 6:00-s vonattal indulok a Keletiből, és mindössze 26 perc alatt már Gödöllőn is vagyok. Innen jó másfél km a rajt. 6:45-kor már a kezemben is az itiner, de a hivatalos rajt 7:00-tól van. Figyelem az ismerősöket, Fullmann Janitól meg is kapom hogy netán az MTSZ-től jöttem? Aki 7:00 előtt elindul az ki van zárva.

Persze pont nem érdekel, mindenkinek a saját lelkiismerete, csak vicceskedek.. 7-et üt az óra, start. Az első kilométert gyalogolva teszem meg, beszélgetve a többiekkel, majd ráállok egy kocogós tempóra. Terv az nincsen, csak annyi hogy a Kitörés 60 előtt még haza szeretnék menni fürdeni, és kajálni. Ehhez egy 6-os átlag is elég lenne. E helyett az ellenőrzőpontokon nézem az órát, és nem akar 8 km/h alá menni a tempó :)

A Margita toronyba bekukkantva látom hogy a lépcsők még szépen megvannak, de most nem mászom föl. Fél távnál Domonyvölgyben még mindig 8 fölött van az átlag. Na innentől kicsit visszavettem, ráadásul valamiért a szervezetem jelezte hogy elszomjaztam, pedig próbáltam oda figyelni a frissítésre.

Hiába, 18 fok volt, tavasz, úgy látszik ez a frissítés kevés volt. A hosszú 4 km-es S- jelzésen már eléggé befordult stádiumban mozogtam, de azért a kocogás még ment. Végülis különösebb probléma nem adódott ezen az elszomjazáson kívül, de hazaérvén hamar rendbe kellene magamat tenni a Kitörés előtt, mert így para lesz.

Végül 11:51 perckor már a célban is voltam. Szerencsémre pont beérkezett Bötkös Tamás is, így már 13:00-kor otthon is voltam, és volt idő a Kitörés előtt feltöltekezni (elég jól hangzik egy gödöllői 40-es után du 1-kor már otthon lenni).

Dorota 40 km - 1300 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 8 óra 44 perc alatt.

Útvonal: https://en.mapy.cz/turisticka?planovani-trasy&dim=5e2ef04bfd0bcb3ad5d7d5d4&x=17.1042591&y=48.1724103&z=16

Szombaton hajnal 2-kor kegyelmen nem ismerően ébreszt az óra. 3:17-kor érkezett meg a vonatom Kelenföldre, amire nagy ásítozások közepette szálltam fel.

Tatabányáig utaztam, ott találkozás Áronnal, és Márkkal. Kocsiba pattantunk, és Márk már repített is minket egyenesen Pozsonyba, a Kamzík csúcsára, ami előtt nem sokkal leraktuk az autót. Kicsit le kell gyalogolnunk még a Koliba nevű troli végállomáshoz, ahonnan a tényleges rajt indul. Pont akkor érkezik meg a hölgy, aki pikk-pakk egyszemélyes rajtoltató bizottsággá avanzsálódik a megállóban.

Megkapom az 1-es számot, és a fent mellékelt itinernek hívott valamit. Nagy szerencse hogy Áron feltöltötte a mapy útvonalat a ttt-re meg a telefonjára is, másképpen igen izgalmas lett volna a túra térkép híján, bár nem olyan fából faragtak szerintem hogy ne oldottam volna meg mondjuk ha egyedül vagyok.

Mire elindulunk épphogy már lámpa sem kell. Fölmászunk a Z- jelzésen a Kamzík csúcsára, ahol majd a cél lesz. Mi viszont most a P- jelzésen haladunk tovább. Sokszor járt rész ez nekem, elég csak a tavalyi Nagyszombati 170 km-esére gondolnom. Érintjük az érdekes nevű Pod Chlmcom elágazást, amiből 500 m-en belül kettő is van. A Tri Duby elágazásban balra fordulunk a S-kerékpárúton, ugyanis Áron meg akarta nekem mutatni a térképen jelölt kilátópontot. Egy vadászles kilátóhoz érkezünk. A kilátás nem rossz, de nem is különösebben extra, viszont a távolban felfedezzük a Devinska Kobyla 514 m-es magaslatán álló kilátóját, ahol tavaly december 29.-én voltunk a Pozsonyi Karácsony túrán. Visszatérünk a túra útvonalára ismét a P-ra. Érintjük a Mária-forrást, aminek a foglalata fölött gyönyörűen látszik a felújított magyar kiírás. Rátérünk a K- jelzésre, és ezen érjük el a Pánova luka (Urak rétje) első ellenőrzőpontot. A pontőr a réten, egy fából készített turistapihenőben várt minket, és kaptuk meg pecséteinket. Továbbra is a K-en haladunk, és kb 500 m után amíg Áron szerelvényt igazít, utolér minket Jaro barátunk. Megörülünk egymásnak, Jaro előveszi a hagyományos pálinkáját, és koccintunk egyet, majd tova is siet. A Bystrické elágazásba eldönthetjük hogyan közelítjük meg a Kosariskora vezető aszfaltutat. A Z- kényelmesen levezet rá, a K- en viszont van szép kilátást jelző embléma, és Áron is erre jelölte be az utat, hogy meglegyen a táv.

Persze a K-et válasszuk, és bizony megérte. A szép kilátást jelző logónál kikandikál a Pajstun (Borostyánkő) vára, ahol én már jó sokszor jártam, illetve Áron és Márk megmutatja nekem a szemben levő Drací hrádok (Sárkánykő-vára) romjait. Ez után viszont olyan meredek lefele jön, hogy azt hiszem bármelyik hosszú távú ultra versenyen külföldön is, elismerően biccentenének erre. Bár szerpentinbe vitt le a jelzés, de brutál meredek volt, és minden lépésre nagyon oda kellett figyelni. Végre valami jó kis izgalmas rész ;)

Lent még jégmezőket is felfedezünk. Elérjük a műutat, amin 5 km-en át haladunk Kosarisko irányába, immár a Z-ön. Áthaladunk Medené hámre egykori településen, ami egykor kis bányász falu volt, a 18. században még rézércet bányásztak itt. Most rossz látni a lepusztult, elhagyatott épületeket.

Közben sok kis eldugott barlangot veszünk észre a hegy oldalába kialakítva, tábla is megemlékezik róluk. Utolér minket másik jó barátunk Slavo.

Ő azért tud angolul, így Márkkal jókat dumcsizunk vele. Később ő is tovább megy, üldözve Jarot aki kb 15 perccel van előttünk.

Végre elérjük a Zapadnuty-kút szuper indián-barlangász kocsmát az erdőben, ahol már vártuk hogy elfogyasszunk valami finomságot, a srácok káposztalevesre is pályáztak. Viszont nagyon szomorúan vettük tudomásul hogy a hely csak 11-től nyit, mi pedig már 10:15-re itt voltunk. Én tudtam ezt a 11 órás nyitást, csak mivel élő pont üzemelt itt, azt gondoltuk ez által bent lesz, de nem :(

A magyarul is perfekten beszélő pontőr a teraszon pecsételt végül nekünk.  Szomorúan baktatunk tovább, de Áron mondja hogy 8 km múlva lakott település következik. Odébb van az még. A Dujnić forrásnál megtöltöm flakonomat, majd a K-en haladunk jó sokáig. Érintünk egy sziklát, amin rengeteg névvel teletűzdelt emléktábla van, felfedezünk közte jópár magyar nevűt is. Nekem még vadi új ez az út, azt gondolnám az MKMK 220 km-ese bejár mindent a Kis-Kárpátokba, de nem. Svätý Jur (Szentgyörgy) településre érkezünk. Na itt se voltam még, csak hallottam róla. Két söröző is van egymáshoz közel, az egyik zárva, a másik nagy szerencsére nyitva. Kikérjük Corgon söreinket, a srácok káposztalevest rendelnek, én pedig egy pár virslivel ajándékozom meg magamat. Jól esik a pihi végre mindenkinek.

Jóllakva tovább indulván a S- jelzés gondoskodik az emelkedőről, ami egyből fel is visz a Biely Kamen (Fehérkő vára) tövéhez, ahol egy matricával kellett igazolnunk itt jártunkat. Áron mondja hogy ez egy zarándokút is egyben, és sok különféle színű keresztet fogunk érinteni.

Marianka (Máriavölgy) településről indul, ahol már én is jártam. Ez egy hatalmas, és gyönyörű zarándokhely. Érintjük a Cerveny, és a Modry krízt, pár kegyhellyel együtt. A Maly Javorník 584 m-es csúcsán álló hatalmas obszervatórium mellett haladunk el, amit már sokszor láttam éjszaka messziről, különböző túrákon. 31 km-nél érkezünk meg a Biely kríz (Fehér kereszt)-hez, ami a helyi Normafa. Nyáron kerékpárosok és kirándulók, télen a sísport szerelmesei töltik meg ezt a részt. Mi ismét büfézünk egy jót. Sajnos nem túl nagy a hely, de szerencsénkre épp akkor távozott egy nagyobb csapat. Kikérjük immár Gambrinus söreinket, majd Árontól kapunk még fincsi töpörtyűs pogácsát is. A kandallóban ropog a tűz, a büfé kutyusa meg cicusa pózolgat nekünk fotóra várva. Minden elfogy, majd továbbállunk. A P- helyett a régi P-on, az aszfalton haladunk tovább, így jön ki a matek, és a táv. Az itinerből sok minden nem derül ki :) A maradék 5 km-re visszatérünk a P-ra, és az utolsó 5 km már oda-vissza. Ismét érintjük a Mária-forrást, a Tri duby, és a Pod Chlmcom elágazást, majd célba érkezünk. A Kamzík csúcsán álló Kamzík nevű büfében vár minket az idős hölgy, aki átadja okleveleinket, és gratulál nekünk. Természetesen mi is egymásnak.

A kandallóban itt is ropog a tűz. Kikérjük Bernard nevű söreinket Áronnal, Márk vezetés miatt már kofolázik, de az is jó cucc ám, imádom.

Lesétálunk vissza az autóhoz, és Márknak hála elrepít Tatabányára, ahonnan vonatozás következik. Este 20:30-ra érek haza. A hajnal 2-es kelés által nem kell altatni, de sok-sok szép emlékkel a fejemben térek nyugovóra.

Triumph 15 km - 761 m szinttel - 2 óra 30 perc alatt

Vasárnap még elnéztem a Triumph 15 túrára, ahol a rajtban ismerősömmel Danó Tamással futottam össze. Együtt túráztunk végig, az időjárás szó szerint tavaszias volt. Mintha az előző nap után egy másik dimenzióba csöppentem volna. Gyalog terveztem végig, de vannak olyan lejtők, ahol egyszerűen nehezebben megy a gyaloglás mint a kocogás, így egy pici futi azért lett ebben is. A célban rengeteg finomság, kőkeményen kellett pótolni az elvesztegetett hétvégi kalóriákat..

Téli Mátra XL

Szombat: Téli Mátra XL - 40,5 km - 1599 m szinttel - 5 óra 23 perc alatt (ezt elég rendesen kipörgettem)

Tömegközlekedve utaztam le, a vonat még pontosan érkezett Gyöngyösre, aztán jöttek a kalamajkák.. A 7:00-s busz végül 7:23-ra érkezett be, a 7:10-es szervezői oldalon feltüntetett különbusz pedig nem létezett.... Ennek azért nagyon nem örültem, mert a túrán számítana minden perc hogy hamarabb tudjak elindulni a hatalmas tömeg miatt. Végre odaérvén a rajtba pedig rámjött a rámjöhetnék, ez által persze még később tudtam elindulni, mert kőkemény sorállás volt "ott" is.

Így végül csak kerek 8:00-kor tudtam elindulni, sejtettem hogy ennek meglesz a böjtje..

Mátrafüredről még gond nélkül kiérek, aztán jött a Z- jelzés. Több ezer ember után vajon mi várt rám? Katasztrófa.. Bevallom nem sokat tudtam a jelzésen haladni, mert az szó szerint járhatatlan volt, így a túra előtt még nem létező, de most már igen kitaposott kis ösvényeken csalingáztam az ágak, na meg a rengeteg ember között. Alig vártam végre hogy kiérjek a kőbánya széléhez, itt már kiszélesedett az út, de a sár olyan ipari méretet öltött hogy néha a teljes cipőm komplett massza lett. Lajosháza előtt meg megérkezett a túra másik nehezítő tényezője a jég.. Hatalmas pereceléseket rögzítettem vizuálisan, néha nekem jobban fájtak a látottak mint a mosolygósan felkelt túrázóknak. Csúszásgátló nincs nálam, nem szoktam vinni. Lajosházára (6,4 km - 00:45) érve pecsét aztán futás tovább. Már elfáradtam a sok előzgetéstől és a terepviszonyoktól.. A S4 meredekjét meggyaloglom, majd bár még emelkedik az út, felpörgetem a tempót ismét. Dudás Attilát érem utol, dumcsizgatunk kicsit. A túra legjobb része a S- P+ dózerútja volt, de ez mindössze alig 1,5 km-ig tartott. A P+ sunyi hosszú emelkedője, na meg a tömegnyomor rendesen szívta az energiámat, de nem hagytam magam. Hamarosan viszont hatalmas szívás jött. Az eddigi jól járt utat az erdészeti járművek teljesen tönkretették, és a kedves "urak" arra sem voltak képesek hogy legalább a szétkaszabolt fákat elvigyék a turistaútról. Öröm az ürömben hogy jeges volt ez a rettenet, de ha felszárad és saras lesz, nem sok kiránduló fogja ebben már örömét lelni.. Én sem nagyon leltem, mert szinte lehetetlen volt előzni, különböző balettmozdulatokkal próbáltam utat törni több-kevesebb sikerrel.

Végre Mátraszentimrére érek (14,1 km - 1:45). Rávetem magamat egy nutellás kenyérre, majd az itt leledzett sót is ipari mennyiségbe habzsolom. Irány tovább.

Na hurrá, innen már csak a gyorsabb gyalogosokat, és a futókat előzgetem. Egy igazán komoly kihívás maradt, a tükörjég. Ő viszont nem viccelt, és egyre jobban próbálta megnehezíteni a dolgomat. A Darázs-hegyre felcaplatás után a szél is megmutatta igazi arcát, és kegyelmet nem ismerően kaptam oldalról az ívet. Az úton szinte lehetetlen volt tempót menni, minden erőmmel azon voltam hogy nehogy dobjak egy piruettet.

Galyatetőre érve (19 km - 2:25), meglepően vettem észre hogy nincs pontőr, mindössze egy pecsét van kihelyezve. A mindössze egy fél literes kólám kezdett megcsappanni, és a luxus turistaházba sem mertem bemenni ilyen mocskosan, így maradt a tartalékolás, bár a Vörösmarty-th még igen messze volt.

Jó hosszan most K+ a követendő, ezen végre szépen tudok futogatni egy darabig. A Z4 elágazása után emelkedik a dózerút, egész sokáig kifutom jó pár futót elhagyva. Végül a Csór-hegy oldala következik, ahol ismét önellenőrző pont van. Hm.. Ennyire megcsappant a szervezői létszám?

Leérvén a Mátra-nyeregbe természetesen a K- jelzésen haladok a főút mellett, és még így is megelőzöm azokat a futókat akik épp csalnak az aszfalton. Jókat kacagok ezen. Végre elérem a Vörösmarty-turistaházat 26 km-nél, ahol után tudom tölteni flakonomat finom meleg teával. Egy csokit is elveszek, és akármilyen hihetetlen a Kékes tetejéig nem bírtam megenni, csak úgy megbontottan lifegett a kezemben :) Bejöttek a rövidebb távosok ismét jön a kerülgetés. A P+ hol emelkedik hol síkban megy, de végig kifutom a Pisztrángos-tóig (29,5 km - 3:45). Most pedig jön az igazi nemulass', a Kékes mászása.

Mivel nincsen hó, viszonylag könnyű kielőzgetni a sporikat, de az egész út tiszta tükörjég, így kétszeresen nehéz a csúcshódítás. A Sötét-lápa nyeregbe felérvén a K- jelzésen óriási szélvihar kerekedik ismét. Lassan úgy érzem magam mint valami expedíciós kalandon, ahol megy a küzdés a csúcshódításért. Túlöltözve se nagyon voltam mondjuk.. Felérvén a Kékestetőre nagy megkönnyebbülés a síházban finom meleg teát kortyolgatni. A kajára rá sem bírok most nézni, azt a szerencsétlen csokit próbálom begyömöszölni magamba amit a th-nál kaptam még lent. Innen még 8,3 km a cél. Viszont a tempósabb futás helyett maradt a totyogás sok helyen, mert még mindig a jég az úr.. Komoly eséseket láttam a sporiktól, nem akartam így járni.. Azért próbáltam odatenni magamat. A K-P- elágazásnál bejön a másik rövidtáv, így aztán megkétszereződik a tömeg. Szerencsére jófejek voltak a sporik és türelmesek, így nem volt gond az előzgetéssel. A végefele utolérem druszámat Danit, így az utolsó 5 km-t már együtt futjuk meg. A 746 indulóból 29.-nek sikerült beérni, úgy hogy 5-en 1 perccel, 5-en kevesebb mint 10 perccel mentek csak jobbat. Ejj, ha 7:00-kor el tudtam volna indulni... Nem baj, szerintem így is tűrhető lett..

Z Brna na Devet Skal 120 km - 3800 m szinttel, sikeresen teljesítve 24 óra 35 perc alatt.

Kifejezetten hideget mondtak erre a hétvégére, ráadásul a nagyobb szél miatt a hőérzet -12 fok környékén várható. Ferivel utazunk ki ketten kocsival. A járművet a célban hagyjuk, onnan pedig tömegközlekedve jutunk el a majd 90 km-re levő rajtba, ami Brno - Komín városrészben található egy étteremben. Szerencsére a vártnál is jobban sikerült az odaút, így az előzetesen rajt előtt fél órás érkezés helyett több mint másfél óra állt rendelkezésünkre. Szép kényelmesen benevezünk, majd megérkezik Bálint, Dóri, és Márk. Van idő, nyugodtan összepakolunk, bár én már menetkészen jöttem alapból. A számunkra kapott angol itiner böngészése közben azt látjuk hogy a frissítőpontokon kívül kétfajta igazolás lesz. Az egyik evidens, a kihelyezett filccel kell felírnunk az éppen aktuális időt az itinerre, a másik mód viszont igen érdekes. A csúcskönyvekbe be kell írnunk a nevünket, és az időt, az itinerre pedig az előttünk levő nevét, és idejét. Ilyennel még nem találkoztam, de jól hangzik.

Végül pénteken este 20:00-kor a főszervező kivezényel minket a Svratka folyó hídjához, elkészül a közös csoportkép, és nekiindulunk. Kettő futó hamar tovaröpül, a többiek viszont gyalogolnak, ugyanis van egy futóbb rajt is 3 órával később 23:00-kor. Nekünk fölösleges rohanni, mert a végén még nem nyitnak ki az ellenőrzőpontok, amivel egy helyen még így is szembesültünk. Azért fölvesszük az erősebb tempót így is gyalog. A két futó előszeretettel tévelygett mindenfele. Aztán rájöttek hogy maradnak a gyaloglásnál, de a mi tempónk erősebb volt, viszont ahogy közeledtünk hozzájuk ismét futásra váltottak. Az első pontunk a Strelecky kopec 338 m-es csúcsán volt, ahonnan meseszép panoráma volt egész Brno-ra. Szilveszterkor is jókora buli lehetett itt, mert különféle petárda maradványok hevertek mindenfele. Felírjuk időnket, majd a S- jelzésen haladunk egészen a Velká Baba csúcs melletti ellenőrzőpontig. Itt csúcskönyv volt, a fent leírt módon igazolunk. Kellemes erdőségben gyalogolunk egészen a 12,5 km-nél található Kurim városig. A vasútállomáson egy szupi városfelirat mellett pózolunk és fotózkodunk, majd kiérve a városból szántóföldes rész következik. Sajnos a szél is erősen feltámad, és milyen meglepő, folyamatosan szembe fúj. Az előrejelzés konvergál a beígért -12 fokos hőérzethez.. A két futó szemből jön, nem vettek észre egy kanyart. Innentől megszűnt a "futókájuk", és mi álltunk az élre. A Malhostovická pecka ismét egy szuper kilátópont 18 km-nél, itt utol érjük az egy órával előttünk induló Martina, Blanka, Pavlina hármast. Egy kerékpárúton érkezünk be Drásov településre, majd a K- jelzésre átváltva haladunk végig a településen. Innen kiérve Bálint és Márk talál egy forrást, amiből vizet vételeznek. Jó hogy megálltunk, mert már kezdtem éhes lenni, így egy csokit elrejtek a gyomromban. Túránk első komolyabb emelkedője következik a K-en, majd figyelnünk kell, mert egy titkos ellenőrzőpontot ír az itiner, de azt nem írja hogy hány km-nél lesz, viszont az első frissítő 38 km-nél van, így aktuálisnak éreztük a titkos pont közeledtét. Az viszont nem akart elérkezni, de a lelkiismeretünk tiszta, az úton vagyunk. Rasov település előtt a térképen szereplő, de a valóságban nem létező S-tanösvény jelzésen kellett haladni. A tanösvény jelzések mindig katasztrofálisak külföldön, ezt már megtanultam.. Bálint vezet minket, a jéghideg szélben nincs kedvem elővenni a telefonos térképet. Szerencsére neki volt kedve, másképpen sose találjuk meg az utat.. Következő csúcsunk a 657 m magasan fekvő Babylon kilátó volt, ahol ismét a csúcskönyvbe kellett igazolnunk, és az itinerbe egymást felírnunk, mivel senki sem volt előttünk. Márk ennek nagyon megörült, vele még nem volt ilyen, megértem az örömét :)

A kilátó zárva volt, pedig azt hittük a legtetejére fel kell menni olyan "csehesen" mint mindig. Kozárov településen meglepő módon még éjfél után is nyitva volt a krimó, és persze hülyén néztek ránk mit csinálunk a jéghidegben ilyenkor erre.. Fényvisszaverőkkel tarkított szántóföldön keresztül érkezünk első frissítőpontunkra, ami Srhare településen a helyi kultúrházban volt, 38,5 km-nél. Megörültek nekünk mint elsőknek. Az ellátás fenomenális volt, kétfajta meleg étel, leves, sütemények, pizzás csigák, sós-édes, kóla, meleg tea. Le is ülünk persze, és egy darabig a ház foglyai lettünk. Közben megérkeznek az első komoly futók, utólag nézve az első kettő ide majdnem 10-es átlaggal érkezett.. Vége az elsőségünknek, de minket abszolút nem érdekel ez, csak eszünk-iszunk.

10 perccel utánunk megérkezik Jaroék négyesfogata is, ők velünk együtt rajtoltak már.

Hajnal 3 órakor tovább állunk, jó 20 percet biztos elkajálgattunk, de nagyon kellett. Nem esik jól kimenni, de a hamarosan következő emelkedő visszamelegít minket. Márk picit lemarad, de aztán kicsit belekocogva utolér minket. Eddig a tereppel egyáltalán nem volt gond, viszont most előjött a tükörjég, ami egyre jobban megnehezíti haladásunkat, és óvatosságra sarkall. A Sykor 705 m-es csúcsa alatt Bálint ügyesen meglelte a kissé eldugott csúcskönyvet. Egyre durvább méreteket ölt a tükörjég, nagyon oda kell figyelnünk, ráadásul még sötét van, hajnal 4 körül lehetünk.

Nedvedice településre igen meredeken vezet le a K- jelzés, majd átkelünk a  Svratka folyó hídján, és kiérünk a főútra. Bálintnak mutatom az oszlopon fellelhető mind a négy színű turistajelzéseket, egyből kattint is jópárat a masinával, szegény Dóri addig próbál túllendülni a holtpontján. Márk megkínál minket finom cukorkával, ez most nekem is jól esik álmosság ellen. Hosszasan haladunk a folyópart mellett immár csak a P- jelzésen. A következő frissítőpontunk Ujcov településen található 55 km-nél, előtte viszont egy igen érdekes rész következett. A túra szó szerint bevitt egy gazdaság területére. A saját jelzések itt nem voltak a helyzet magaslatán, viszont Bálint kifotózta a google-ből ezt a részt, mert neki már az itthon feltöltött térképről gyanús lett ez a rész. Megmondom őszintén hogy nekem is, de én nem izgultam túl. Igen érdekes volt hajnalban még sötétben a gazdaságon keresztül menni, ahol a bocik is rendesen megbámultak minket. Túlélvén a számonkérést egy réten haladtunk tovább ahol egy fényvisszaverő csík volt, de nem mutatott semerre, így szépen mentünk tovább egyenesen. Amikor már egy ideje nem láttunk semmit, gyanút fogtunk, és visszafordultunk. Persze kiderült jobbra kellett volna menni, de erre semmi nem utalt. A nagy szántóföldön átverekedve magunkat a túloldalán volt a következő jelző, de ezt esély nem volt észrevenni.. Innen az erdőn át toronyiránt tüskebokrok között vezetett le az út Ujcov településre.

Nekem nagy megkönnyebbülés volt amikor odaértünk az 55 km-es frissítőpontra, ami egy lakóház garázsában lett kialakítva.

A pontőrök lesték kívánságainkat. Meleg levessel indítottam, majd pirítós jött sonkával, aztán a sütemények, és az elmaradhatatlan pizzás csiga, finom meleg gyümölcsteával. Itt majd 40 percet elidőztünk, de jól lakottan indultunk tovább. Közben Jaro négyes csapata is ellépett, de nem versenyzünk senkivel.

Végre kivilágosodott és eltehettem a lámpát, de vártam már. Martin Hlavac ismerősöm jön még utánunk, aki szintén a 23 órás futórajttal indult. Dumcsizgatok vele egy jó darabon át, persze különféle túraélményekről, és mi várható 2024 kérdéssel bombázva. A Kozlovi várhoz most nem megy föl a túra, helyette egy szépen jelzett saját jelöléses úton emelkedünk föl egy rét széléhez ahol beírjuk az itinerre az itt kihelyezett filccel hogy mikor is jártunk itt.

Dóri megáll, Bálint megvárja, én viszont kilépek kicsit Martinnal, és bele-belekocogunk a lejtőbe. A főutat keresztezve utol is érjük a P- jelzésen Jaroék négyesét, akik igen elszántan haladnak fölfelé.

A Zubstejni vár előtt Martint utoléri ismerőse, és a síkon elfutnak, nekem nincs kedvem lekövetni őket. Ehhez a várhoz viszont már fölmegy a túra, pazar panoráma fogad, és várkapitányként irányítom a lent megjelent Jaroékat hogy melyik irányból másszanak föl a ponthoz. 5 km-en át továbbra is a P- a követendő.

Elkap a lendület így kora reggel, és sokat bele is kocogok az igen kellemes úton, nagyon odafigyelve a tükörjeges részekre. Vír nevű településre érve milyen meglepő, ismét a Svratka folyó partján haladok, majd egy P3 jelzésen mászok fel a Klubacice kilátópontra, 69 km-hez. Igazolás stimmel, a távolban pedig jégmászókat vélek felfedezni, kemények mint Tarzan sarka. Ez után saját jelzéses rész jön. Kicsit izgulok, mert éjjel volt egy pár hiba ebben, most meg már egyedül is vagyok, de szerencsére nappalra szépen ki volt jelezve az út végig. 5 km kevésbé izgis rész következett, különböző szántóföldeken, és jókora szélben. Mindössze a pazar panoráma volt az ami éltetett most. 74 km-nél egy nagy kilátó következett, Horní les névre keresztelve, ami 774 m-en állt. Itt viszont egy jókora meglepetés fogadott. Maga a főszervező telepedett ide ki, és gyakorlatilag egy bunkert építve várt minket, résztvevőket. De nem is akárhogyan.. Rotyogtak a finomabbnál-finomabb virslik, na meg persze pizzás szeletek, és szuper meleg tea is volt itt. Még mielőtt rácuppantam volna ezekre, gyorsan felmentem a kilátóba igazolni, de olyan hosszú csigalépcső volt, hogy kétszer is meg kellett állnom, mert megszédültem. Fent hatalmas szél fogad, de azért persze rápillantottam a pazar kilátásra.

Visszaérvén hatalmas lakomázásba csapok. Egy negyed óra múlva megjönnek Bálinték, majd nem sokkal később Jaroék is. A főszervező úr gitározásba(!) kezd. Megkérdezi mit gitározzon el, én a House of the rising sun (felkelő nap háza) számot kérem, hátha szebb idő lesz. Nagyon szuperül elgitározta, Dórival meg is tapsoltuk a végén. Lelkileg is feltöltődve haladok tovább egyedül. Hosszú saját jelzéses etap jön, de nincs gond, szuperek a jelek. 80 km-nél egy partizán emlékműnél igazolom ittjártamat. Utolér egy futó, de laza kocogással halad tovább. Nekem pont jó a tempó, de meglepően előre enged, így a narancsos nagykabátban kocogok egészen Dalecín településig, ahol egy étteremben várt a következő frissítőpont, ami már 85 km-nél volt. Meleg levest szolgálnak fel. Üdítőt venni lehetett, de nálam volt minden. A futó koma kóla + kávé kombót rendel, és kicsit elidőzik még. Majd úgyis utolér mondattal lépek ki az ajtón. Piszok hideg van, és tükörjég mindenhol.

Hosszú saját jelzéses etap jön ismét, göröngyös úton. Bele sem merek gondolni mi lenne ha saras lenne a terep, de így még elfogadható. A Kamenice 780 m-es kilátópontján igazolok, majd a S- jelzés kicsit megtréfál, de szerencsére még időben korrigálok. A következő pont alig 2 km, ez csúcskönyvbe beírós, itinerre felírós. Martinék 20 perccel vannak előttem, nem is vészes.

Odranec településre beérve vicces látvány a befagyott tavon hokizó család, és a korcsolyázó helybeliek. Egy kidőlt fás rész következik, most figyelnem kell a telefonos térképemet, mert a jelzett fák is áldozatul estek. Vészesen következik a második este.. Sokat kocogok bele, van egy tervem, hátha.. Studnice település után a Kopecek 822 m-es csúcsán írom fel az időmet. Ez után egy szántóföldön kell toronyiránt átvágni jelzés nélkül. Szerencse hogy világos volt, így láttam a turista pihenőt, amihez meg kellett érkeznem. Sötétben igen izgalmas lett volna.

A Pasecká skála kilátópontja jött, ahol tükörjeges sziklákon keresztül kellett felmászni a csúcsra. Lefele óvatoskodva visszaérek a Z-jelzésbe, ahonnan végig lefele visz az út. Nyert ügyem van, naivan gondolom. De a helyett hogy intenzíven menekülnék a sötét elől, csak csetlek-botlok, mert egyszerűen nem lehet haladni a totál befagyott úton. Pöccre pontosan úgy érek ki a műútra hogy még nem kellett lámpa. Ennek örömére erősen megfutom a 1,5 km-t a következő frissítőig, ami az U Janecku étteremben volt, Kadov településen, 104 km-nél. Nagyon örültem hogy sikerült a terv, és csak itt kell elővennem a lámpát. Kényelmes körülmények között tudok elemet is cserélni, miközben finom levesemet hozzák ki. Martinék is itt vannak még, elismerően biccentenek felém, aztán hamar tova is haladnak. Rendelek egy kólát, muszáj ébren maradnom a maradék 15 km-en.. Jó 20 perc után megjön a futó aki még az emlékműnél ért utol, és azt hittem hamarabb elkap. Ő megérkezik, én távozok. Megtöltetem az egyik flakonomat, a másik már maradhat üresen. Piszok hideg van, és amíg az útvonalat böngészem, egyik kesztyűmet elhagyom, de szerencsére csak pár száz métert kellett visszamennem érte. 4 km-en át Z- jelzést kell követni, ami elbújt pár helyen. Az előttem levők nyomából látszik jópáran tévelyegtek, de a havas terepen nekem sokat segítettek a nyomok. A Radka Jarose emlékműnél viszont össze-vissza vittek a nyomok a szántóföldön jelzés híján, itt bizony térképészkednem kellett keményen a jó utat keresve.

Még két nagyobb hegy következett, a P- jelzésen totálisan befagyva vitt kilométereken át az út felfele a 813 m-es Malinská skála csúcsára. Szerencsére nem a sziklák legtetejére helyezték a filcet, hanem picit lejjebb, bár néhány nagyobb lépést azért kellett tenni érte a sziklákon fölfele. Örömmel nyugtáztam sikeremet, majd elég uncsis sík rész következett, de legalább erdőben, és havas terepen. Utolsó megmászandó hegyem aljához érek, a Devet skal 836 m-es csúcsa következett. Mivel nem volt lejtő, ezért sejtettem hogy nem lehetett nagyon meredek az emelkedő. Pont a K3 jelzésen indulnék fölfele, mikor Martinék érkeznek már vissza az elágazásba. Nincsenek sokkal előttem, de tudom hogy már nem érem őket utol. Martin elmondja hogy fent két szikla vár rám, és én mindenképpen a bal oldalira figyeljek oda, és a K3 jelzés legyen végig a követendő. Megköszönöm az instrukciót, majd felérvén tényleg eltűnik a jelzés, de automatikusan balra pillantva egy szikla tetején magasan észreveszem. Ebből mászás lesz.. Szerencsére hosszabb lábakkal viszonylag könnyedén mászom a sziklákat, és hamar meg is lelem utolsó csúcskönyvemet. Lefele viszont elég para, az egyik nagy lépésnél épphogy eltalálom a lenti sziklán a lépést, kisebb lábakkal nem tudom hogy jövök le, de pl Blankáék is valahogy megoldották, mert nem kaptak időbüntetést a listát nézve. Visszaérek a K3 elágazásba, és nagy levegőt veszek, hiszen innen csak síkban visz a S- jelzés 5 km-en át keresztül a célfaluba, Svratka településre (igen, mint a sokszor keresztezett patak, ugyanez a falu neve is). Itthon még megnézve emlékeztem rá hogy a falun belül még saját jelölésen le kell térni a természetesen Svratka névre keresztelt tóhoz, és e mellett elhaladva érkezek majd be a célba. Beérvén a településre egy darab saját jelzés sem volt, térképemet nézve jutottam el a tóhoz, majd innen perceken belül megérkezek az iskolába, szombaton 20 óra 35 perckor.

Olaf, és a főszervező úr üdvözöl, előbbi átnézi itineremet, észreveszi hogy hiányzik a titkos pont, de a főszervező hamar közbevág hogy túl gyorsak voltunk, de természetesen jártunk ott. Olaf megenyhül, és megkapom díjazásomat. Martinékkal pacsizunk a célba, és kezdődik a kánaán. 3 fajta leves, tésztaétel, millió sütemények, és egyéb snackek. A gyümölcstea vérré válik, annyira finom. Mikorra jól belakmároztam, jólesően elálmosodva hajtom le fejemet egy külön teremben, és hatalmas alvás veszi kezdetét. Reggel felkelvén Márkkal beszéljük meg az élményeket, és természetesen ismét a kajáldában kötök ki. Annyit eszek amennyit nem szégyellek, komolyan mint egy svédasztalos étteremben. Persze azért figyelvén hogy a többieknek is jusson.

Feri is sikeresen beérkezik, szerencsénk van, a kocsi csak ránk vár. Hatalmas pelyhekben szakad a hó, de mire elhagyjuk az országot már süt a nap.

Szuper jó túra volt, a szervezőnek nem győztem megköszönni a célban az élményt, és a rengeteg finomságot.

Pozsonyi Karácsony 19 km - 652 m szinttel

A Szuperkatlan másnapján már a főszervező úrral Áronnal ülünk a 6:32-es győri vonaton Kelenföldi felszállással. Egyben be is nevezek a túrára, le is tudjuk a papírmunkákat. Az itiner szuper, informatív, a történelmi részt itthon olvastam el természetesen. Száron felszáll Anikó, és Áron egyik fia, majd Tatabányán Márk, később Jocó és Kriszta is, illetve egy új túratárs is velünk tart, Norbi. Jó sokan vagyunk, de a csatlakozásokat szerencsére sikerült elérni, a több átszállás ellenére is.

Bratislava-Petrzalkára érkezvén busszal utazunk végül a rajt helyszínéhez ami az impozáns Dévényi vár alatti U Rytiera (A Lovaghoz) bárban volt található. Áron akcióba helyezte magát, és többen is érkeztek még a túrára benevezni. Szépen elszivárgott mindenki, gyakorlatilag mi, akik vonattal jöttünk együtt, a túrát is együtt teljesítettük Áron vezetésével. Legmagasabb pontunk a Devínska Kobyla volt, a maga 514 m-ével, viszont nem olyan rég épült egy érdekes kinézetű kilátó rajta, amit persze megmásztunk, és jutalmunk meseszép panoráma volt. Régi katonai területen haladunk, a többieknek mondom hogy az egykori Pozsonyi Százas túra végig szembe jött a mostani útirányunkkal, sőt ez a mostani, szinte a rajtja mellett vezetett el. Leérünk Pozsony Dúbravka városrészébe, ahol megkezdjük hosszasabb városi menetünket. Pihenésképpen beülünk egy sörözőbe is, majd kiérvén a fővárosból a vasút mellett haladunk egy szélesebb kerékpárúton. Hamarosan befut a S- jelzés és a Partizánska luka forrás, és egy szép park mellett elhaladva A P- jelzésen kezdjük meg túránk utolsó kaptatóját a Kamzík torony felé, de előtte érintjük az "Amerikai-réten" található kilátót is, amire persze megint felmászunk. Ez után végül felérünk a Kamzík csúcsára, meg is jegyzem hogy a P- ezen ágán még nem érkeztem ide, közvetlen a torony lábánál hozott fel, szuper látvány volt. Az ikonikus nevű Bufet Kamzíkba le is gurítunk egy sört azért. Végül a Z- jelzésen ereszkedünk le a Pozsonyi főpályaudvarhoz. Túránk vége is itt volt, a Pressburg pubban. Ismét jó kis logisztika után érkezünk haza, én este 22:30 körül hajtottam le a fejemet, de dőlt az magától :) Jó kis túra ez, és a csapat is szupi volt.

Szuperkatlan 30 km - 1200 m szinttel sikeresen teljesítve 4 óra 15 perc alatt.

Nyugodt vonatozással érkeztem Dorogra ahol már Szilvi várt engem hogy nekiindulhassunk a túrának. Ő pihentebb volt az előző napról. Kocogással is indultunk neki a túrának, és csak akkor váltottunk át gyaloglásra, amikor a jobb kanyarnál jött egy meredek fölfele, ami igen saras volt. Visszafele rémképeket vizionáltam, még váltóruhát is hoztam a célba, mert azt gondoltam ez a rész katasztrófa lesz, főleg visszafele. Hogy az volt-e? Olvass tovább! A Nagy-Gete előtt nem olyan sokkal kidőlt fák akadályoztak minket, de azt hittük nem lesz több, tévedtünk.. A Gete tetején Sanyi pecsételt, majd megkezdtük meredek lefelénket a hegyről. Na aztán itt jött a nemulass'. Rengeteg kidőlt fák, vagy faágak akadályoztak minket a haladásban, eléggé küzdős is lett a terep ez által. Amikor lent beleértünk a K+-be, ott sem lett jobb a helyzet, nagyon vártam hogy végre kiérjünk a szántóföldre. Közben gondolkoztam hogy bizony visszafele is szívunk ezekkel a kidőlésekkel, ráadásul akkor már kerülgetni is kell a még szembejövőket. Abból a szempontból viszont jó lesz hogy sok ismerőssel találkozhatunk.

Jó tempóban kocogunk a szántóföldön a K- jelzés visszacsatlakozásáig, ahol a kódot inkább lefotóztuk, mert ha felírnánk, akkor még most ebben a pillanatban is lehet azt tennénk :) A Hegyeskő nem visel meg nagyon minket, utána viszont mindketten egyszerre akadunk fel egy faágon, így az aszfaltútig a kezembe fogom a hátizsákot úgy futunk :) A Tokodi pincéknél már nagyon vártam a frissítőpontot, nem is csalódtam szuper dolgokat rittyentettek össze a pontőrök. Nem győztünk enni/inni, hatalmas köszönet érte. Felkapaszkodunk a Mogyorósi kősziklákhoz, majd továbbra is jókedvűen kocogunk Mogyorósbányára, ahol Henrik fogad minket. A virsli a 15 km-eseknek jár, mi ízesített sört ihatnánk, de a sajátból frissítünk, majd robogunk is immár visszafele. A vissza etapban több lesz a szint azért jóval.. Kimászva ismét a kősziklát, szembe jönnek a gyorsabb lábú sporik, majd folyamatosan a többiek. Sok-sok ismerőst köszönthetek. Ismét a Tokodi pincéknél vagyunk. Én süteményeket majszolok, majd banán és kóla. Újult erővel haladunk tovább. A Hegyeskő előtt kicsit beszélgetek Mariannal, Szilvi addig meglép, majd utolérem jelszóval. Ez az utolérés csak a szántóföldön történt meg, addig loholtam rendesen utána. Jött a túra igazi mumusa, a Nagy-Gete visszafele. Szépen okosan másszuk meg, pont annyi energiát belefektetve amennyinél még nem nyúlunk ki 100%-osan  csak mondjuk 50 :) Mindig nagy öröm ide felérni ebből az irányból, túratávtól függetlenül. Főleg hogy a kidőlt fák és bokrok most sem engedték könnyen az átjutást alattuk/felettük/mellettük. Ismét Sanyi pecsétel, majd meglódulunk lefele, és igen jó tempóval robogunk Dorog felé. Szilvi nagyon egyben mozog. Nagy szerencsénkre a meredek lefele a vége fele egyáltalán nem volt vészes sárügyileg, pedig tényleg kifejezetten izgultam ez a rész miatt. Ez tényleg megkönnyebbülés. Most már egy kis sík rész, és Dorogra is érkezünk. 8:10-es indulás után 12:25-kor már át is vesszük a díjazást Sissytől, majd a hamarosan beérkező Orsi odaadja a forralt bor jegyét, így a sajátomon kívül még egyre beruházok. Odakint már a virslit csemegézzük, amikor Janitól megtudjuk a szomorú hírt az egyik túratársunkról :(

Prazská Stovka (Prágai Százas) 137 km - 4250 m szinttel teljesítve 30 óra 30 perc alatt.

Ez aztán most tényleg egy EXTRÉM kihívás volt. Azóta is ha belegondolok néhány részre, erőteljesebben lüktet a szívem..

Ferivel és Mariannal utaztunk ki péntek reggel Tatabányáról a célt adó Kravare településre. Meglepően hamar kiértünk, így volt időnk még bőven a vonatig, de inkább ez mint a kapkodás.. A logisztika a következő volt a rajthelyszínre: Vonattal át Lovosicére. Na itt már problémák adódtak, mert negyed órát késett a vonatunk, így biztosak voltunk benne hogy lekéssük a 4 perc csatlakozást. De nem volt nagy gond, állítottam föl B tervet is. Nagy szerencsénkre a másik vonat is 18 percet késett, így maradt az "A" verzió. Ez a vonat a Prágai főpályaudvarig vitt minket, ott pedig kényelmesen elértük a következő vonatot, de ezzel már csak egy megállót mentünk Praha-Smíchovig. 2,5 km gyaloglás következett az iskoláig ahol a regisztráció volt. Közben hatalmas pelyhekben hullott a hó, nem győzték takarítani a prágai peremkerületben. Izgultunk mi vár ránk, a hó pedig csak esett és esett..

Megérkezvén az iskolába, még zárva volt, de volt egy kis előtér ahol le tudtunk pakolni. Én elmentem megkóstolni a helyi finom söröket addig. Milyen jó volt bentről, jó melegből nézni a hóesést.. Kb 20:30-kor visszamentem a suliba, ahol már azért volt élet, és sok-sok ismerőssel váltottam néhány szót. Rengetegen, majd' 240-en indultak a hosszú távon. Résen volt a szemem, mert mikor a regisztráció elkezdődött, pillanatok alatt kilométeres sor keletkezett. Én az elején voltam szerencsére, így megkapva itineremet volt időm tanulmányozgatni, és pakolászni. A rajt hivatalosan 23 órakor lett volna, de a sok induló miatt végül 23:22-kor indultunk el egy gyönyörű szép múzeumtól.

A ruházatom most nagy dzsekiből, és szabadidő nadrágból állt, nem akartam nagyon futkorászni, de óvatosan azért ebben is lehetett. Mindenkin spéci futóruha.. Én a biztos teljesítésre törekedtem, időtől függetlenül. Ugyanis ha ez a túra megvan, akkor teljesítem az EKUT sorozatot, ami három téli hosszú 100 km fölöttiből állt, és meseszép érem az extra díjazása, na meg persze az elismerés az ottani sporiktól..

Az útvonalról még egy picit: Az első 20 km végig Prága külső részein kering, gyakorlatilag szinte semmi szintkülönbséggel. Utána nagyon hosszú sík, unalmasabb részek következnek, kevesebb látnivalóval. Ez azt jelentette hogy a túra első 60 (!) km-ében szinte alig volt szintkülönbség. Na de aztán ami utána jött..

Őrsi Bálinttal indulunk neki a túrának. Nem beszéltünk semmit össze hogy együtt megyünk, vagy külön megyünk, de most egyelőre így vagyunk. Kacskaringós lépcsőkön át emelkedünk egy igen szép erdei parkban a túra legelején. Meglepő, mert pillanatok alatt kettő tajná kontrolá (titkos ellenőrzőpont) is akadt, aztán ezzel le is lett tudva az összes :) Átmegyünk egy váron keresztül, majd következik a 3 km-nél levő Petrinská kilátó. Ez egy óriási, majd 10 emelet magas kilátó, gyönyörűen színesen kivilágítva. Na hol volt az ellenőrzőpont? A legtetején :) Ivanát köszöntöm, ő igazolja itt jártunkat. Szerencsére máshol kellett lemenni mint ahol fel, mert másképp igen érdekes lett volna a tömegnyomor.. Továbbra is Prágában túrázunk, futók jönnek-mennek, mi Bálinttal gyalogolunk.

A problémám mindössze az volt hogy ha már egy icipici emelkedő jött esetleg, már dög melegem volt a nagykabátban. Ennek nagyon nem örültem, de később szerencsére kiderült hogy nagyon is jól tettem hogy ebben indultam el. Az MKMK túrák főszervezője Slavo érkezik mellénk, dumcsizunk kicsit vele. A 240 ember hamar eloszlik, és mire az 5. km-hez érünk, gyakorlatilag alig vannak körülöttünk, sőt van amikor senkit sem látunk. Parkokon keresztül haladunk, és figyeljük a fényvisszaverő nyilakat, mert bizony a városokban lehet a legjobban eltévedni.. Zajlik az éjszakai élet, illuminált alakokat kerülgetünk párszor. Átkelünk egy hídon a Vltava folyón, majd egy erdőn keresztül érkezünk meg az érdekes nevű Na Farkach filces ellenőrzőpontra. Bálinttal jót röhögünk, nehogy valaki hű legyen az ellenőrzőpont nevéhez, és pórul járjunk :)) Egy kisebb meredek emelkedőn előzzük vissza Slavot. Lefele jön egy igen csúszós rész, itt Bálint ellép amíg én szerencsétlenkedek. Azt hittem innen már végleg egyedül túrázok tovább. Visszajutok a Vltava folyó partjára, és a túra során először 15 km-nél haladok jelzett turistaúton a P-on egy picit. A hó folyamatosan nem esik, hanem szakad, és a környező autók már egyáltalán nem látszanak ki. Szerencsére a sok futó szépen letaposta az utat előttem.

A Spicka nevű kilátópontnál ikszelek ismét a filctollal, és gyönyörködnék a panorámában, már ha lenne. Most már 20 km-nél járok, és végleg magam mögött hagyom Prágát. Ismét unalmasabb részek jönnek-mennek, majd 22 km-nél elérem a túra első frissítőpontját Klecany-ban. Nocsak, Bálint is itt tanyázik még. Nem véletlen, ugyanis szuper meleg tésztalevest szolgálnak fel, ráadásul még repetázni is lehet. Egy helyben állva borzasztó hideg van... Bálint ismét hamarabb lelép, én még élvezem a finom meleg leves zamatát. Egy pici emelkedő után a ponttól mindössze 300 m-re van a következő filces igazolás. (amúgy a túrán összesen 40 filces igazolópont volt, plusz az élők. Aki egyet is kihagyott valami ok miatt, az kapásból 1 óra büntetést kapott a célban. Ha kettőt, akkor 2 óra, stb. Szóval igen kellett figyelni, és járatni az amúgy is fáradt szemeket).

A Klecanská kilátópont tetején egy kereszt állt, innen egész szép kilátás adódott, de a szakadó hó, és az immár kissé felerősödő szél hamar tovahaladásra késztetett.

Na, és ez után jött a túra igazán ingerszegény része. 15 km lélekromboló szántóföldi rész következett szembe széllel, és hóval, semmi szintkülönbséggel. Egy-két falun áthaladtunk, de nem pezsdült föl tőlük a vérem.. Kezdtem áldani az eszem hogy végül a nagykabátban jöttem. Messzebb Bálint kiabál vissza hogy én vagyok-e. Igenlő válaszom után megvár, és együtt folytatjuk utunkat. Jól is jön a társaság, próbáljuk eldumcsizni ezt az unalmas részt, egészen addig amíg Bálintra rá nem jön a szapora, így magam maradok.

Végre valahára elérek Kojetice településre, ahol a második élő pont van egy sörözőben. Kapok egy bónt, ezt finom meleg (forró) teára válthatom be. Sok ismerősöm pihenget itt, örülök nekik. Bálint is megérkezik, majd az ellenőrzőponton található halkrémes kenyérre járunk rá, és a különböző snackekre. Nem esik jól kimenni a fogvacogtató hidegbe, de a jó hír az, hogy hamarosan el is tehettük lámpáinkat, és végre világosban túrázhatunk tovább. A hó varázslatos tájat alkotott nekünk az éjszaka folyamán. Stankoval találkozunk szembe, szegény nem vette észre az EP-t, és gyalogolhatott vissza egész sokat. Lobkovicébe érve Bálint hódol a vasút fotózásával. Ismét hosszabb unalmas részek következnek, de így nappal hóban még ez is úgy ahogy elviselhető volt. Záborí település után immár 52 km-nél vár minket ismét egy frissítőpont. Ivana szolgál ki minket két úr társaságában. Nagyon ízlik a húsleves, és a pizza alakú különböző szilvás-lekváros-vaníliás sütik. Le is ülök a kisszékbe, legszívesebben fel sem állnék soha többet :) Persze ez nem így működik, és hamarosan megint kanyargunk jobbra-balra a szántóföldeken, és a kisebb erdőségekben immár a Z- jelzésen. Végre eljön az a pont, amit nem csak mi, hanem szerintem a mezőny minden egyes indulója várt. Lhotka u Melníka vasútállomás után megérkezünk a varázslatos Kokorínsky nemzeti parkba, ami szinte a túra végéig rabul ejt minket. 60 km-t kellett érte menni. Különböző sziklaalakzatok jelennek meg, robosztus alakukkal figyelmet vonzanak magukra. Bálint elmegy megnézni az U Krouzku barlangot, én most nem élek vele.

Egy gyönyörű tavacskához érkezünk, majd felemelkedünk egy kilátóponthoz hogy igazoljuk ittjártunkat, és még jobban megcsodálhassuk a Harasov névre keresztelt tavat. A P- jelzés valamiért le van zárva, így a saját nyilazáson haladunk egy kis darabon át, párhuzamosan a jelzéssel.

Kokorinsky Dúl egy kis üdülőfalu sok-sok panzióval és étteremmel, hiszen megannyi látnivaló van a környéken. Sziklák, barlangok, kilátóhelyek, források. Egy pillanatig nem unatkozik az ide látogató. Minket viszont vár egy étteremben, immár 69 km-nél egy szuper frissítőpont. Nem akármit szolgálnak fel itt nekünk kérem szépen. A menü neve "Halusky". Tessék csak szépen rákeresni. Mint ha nem is túráznánk, hanem csak úgy betértünk volna egy étterembe.. Ráadásul még a repeta is megengedett. De akinek még ez sem volt elég, különböző snackekkel öblítheti le a menüt.

Bálint hamarabb tovább áll, azt mondja majd utolérem, de ebben én nem voltam már biztos. Zoknicserét hajtok végre, a talpam már eléggé érzékeny volt, de így újra jobb érzés túrázni. Nagy nehezen tovább állok, majd a Hradskem kilátópont következik egy pici kitérővel a S-háromszögön. Pont találkozok visszafele Bálinttal. A probléma az, hogy egy rövid, ámde tükörjeges részen kellene valahogy felmennem, amit lehetetlennek ítélek, így valahogy bepaszírozom magamat a szikla és egy fa közé, és úgy lököm át a testemet immár biztonságos helyre. Testesebb emberek nem tudom ezt hogy oldották meg.. Visszafele szintén ügyesen megoldom, és kocoghatok kicsit lefele cserébe. Utol is érem Bálintot, és ismét együtt haladunk a P- jelzésen. Következő állomásunk a gyönyörű Kokorín vára melletti szikla, ahol filces pont található. Bálint fotózza minden szögből a várat, tényleg nagyon szép. Tovább emelkedünk a Z- jelzésen, majd a P-tanösvényre érve utolérjük ismerősömet Martint. Eközben viszont fura hangokra leszünk figyelmesek.. Az egész napi havazás miatt a fenyőfák kezdték megadni magukat a rájuk rakódott hó súlyától, és elkezdtek maguktól kidőlni, némelyik gyökerestül. Szerencsére nem voltak túl közel, de aggodalomra adott okot a szituáció..

A térkép jelzett egy piros felkiáltójeles részt, már előre paráztunk, de szerencsére mindössze egy meredek lépcsősor volt itt, jég nélkül. Kiérvén a szántóföldre a Z- jelzésen ismét intenzív havazás zúdul ránk. A Bilka nevű elágazásban filcezés közben utolérjük Lydiáékat is.

K- jelzés a követendő egy jó darabon át, hosszú völgyön keresztül. Na ez egy igen izgalmas rész volt.. Ugyanis folyamatosan kellett kerülgetni, vagy valahogy átjutni a nem rég kidőlt fákon. Ezt onnan tudtuk, hogy némelyik alatt még viszonylag friss lábnyomok voltak, vagyis ezek előttünk dőlhettek ki kis ideje. Közben hallottuk a távolban a folyamatos dőléseket. Biztonságérzetünk eléggé a béka hátsója alatt volt.. Leérünk a Poklicky elágazásba, ahol Bálintnak megmutatom a három fele menő K- jelzést amit még itthon szúrtam ki a térképen. Szerencsére informatív a tábla, és jó fele haladunk tovább. Végre kijöttünk ebből a völgyből, és ismét emelkedünk.

A S- tanösvény jelzésre váltva elhaladunk a "Fáraó" névre keresztelt nagy sziklaalakzat mellett.

Mseno település szélére érve vár minket egy picit a megnyugvás. A 86 km-es pont ismét frissítő egy sörözőben, ahol finom meleg levessel juttatunk magunkba újabb energiát, majd süteményekkel vezetjük le a levest.

Sokan pihennek itt, mi is kicsit elidőzünk, de ezek mind kellenek, mármint én így érzem. Tovább haladván egy darabon még a szerencsére jól követhető S-tanösvény jelzésen haladunk. Egy kilátópontnál elbizonytalanodunk viszont, mert más irányból érkeznek ketten, de végül összerakjuk a képkockát hogy eltévedtek, és mi vagyunk a jó úton. Na és aztán hamarosan jön ismét a nemulass. Az U Bludiste elágazásnál egy mindössze 1 km-es kis kört kellett tennünk, de ebben nem volt kegyelem. Meredek lefeléken kellett nagyon óvatoskodni, mert a hosszú távosok mellett a rövidebb távosok is kijárták, így nagyon csúszott. De a legdurvább a Tutanchamon szikláknál volt. Ugyanis egyszer csak egy nyilazás élesen mutatott balra fölfele. Na de kérem ez sziklamászás. Ráadásul tiszta tükörjég volt, és a kis lánc sem segített sokat. Mi legyen? Nagy szerencsére Bálintnál volt hómacska. Felvette, és pikk-pakk fent volt. Utána ledobta nekem. Vicces, de én még sosem használtam ilyet, így Bálint instruált a fölvételéről fentről. Miután sikerült megoldanom, nem kicsit izgulva, de gond nélkül felértem a szikla tetejére. Nagy segítség volt most Bálint. Letudva az izgalmakat befejezzük a kis kört. Innen jó hosszan a S- jelzésen haladunk tovább. Mielőtt hamar belefeledkeznénk a nyugalmas részbe, hamarosan újabb kihívás következett. Egy nyomtávos úton haladunk, immár a második éjszaka. Szombat este 23 óra körül lehet. Ismét elképesztően sok frissen kidőlt fa akadályozza utunkat. Ami viszont hamarosan következett az tényleg durva volt. Szótlanul haladunk, majd egyszer csak mondom hogy stop! Fura nyikorgó hangra leszünk figyelmesek. Futás!! 5 mp múlva a fa pontosan oda dőlt ahol álltunk. Ha ott maradunk, ez a beszámoló már nem születik meg..

Irány tovább, mit tudunk tenni az erdő mélyén.. Ráadásul következett a Kamenny úl. barlang. Ismét teljesen tükörjeges részen kellett felmászni, a lánc valamennyit segített. A filces ponthoz még a barlang belsejébe is be kellett mászni. Lefele viszont elhagyott minden erőm. Bálint óvatosan lemászik, és kérem hogy segítsen, mert hiába tenném a lábamat ide-oda, nincs stabil fogás. Nagyon megijedtem, minden lépésnél kérdeztem hogy hova tegyem a lábaimat. Nagy nehezen leóvatoskodok, szerencsére baleset nélkül. A S- jelzés végestelen hosszan kacskaringózik, rám pedig rámjön az álmosság. Kicsit leülök a hóba, és megbontom gumicukromat. Aztán rájövök hogy jobb inkább menet közben eszegetni, mert nagyon hideg van, kb -7 fok.

Mire elfogy a gumicukor, már 112 km-nél járunk, a Nedvezí kilátópontján gyönyörködünk éppen. A holtpont elmúlik, hamarosan Bálintnál jelentkezik, próbálom ébren tartani, és különböző túrás sztorikat húzok ki belőle.

A Pusty zámek vára következik. A változatosság kedvéért megint tükörjeges a mászás. Lefele ismét stresszelek, Bálint segít. Most már kezd sok lenni ez az állandó ijedezés. Ráadásul az itiner szerint még két vár (rom) van, már előre félek. Előtte viszont elérünk egy frissítőpontra. 107 km-nél Zaksín településen egy étterembe szervíroznak ismét nagyon finom meleg levest. Erre most nagy szükségem volt, na meg a megnyugvásra. Amúgy elvagyok, nincs különösebb problémám, tudtam hogy teljesíteni fogom a túrát. Ez után nem esett jól a csontig hatoló hidegbe kimenni. Emelkedőért epekedtem hogy kicsit hőt termeljek, de helyette hosszasan haladunk az aszfaltcsíkon. Jön a következő várrom.. Cap, vyhlídka. Kicsi oda-vissza rész ez, visszafele jönnek is ismerősök, nem sokkal vannak előttünk. A földön látok egy darab hómacskát, de nem veszem föl, lehet hiba volt. A várhoz fölfele szerencsére szélesebb út vitt fel, és fontos hogy nem volt jeges. Lefele viszont csúszott eléggé, de ügyesen, óvatosan leértem, magamat is meglepve. Már csak 12 km választ el minket a hőn áhított céltól. Ebben még van egy 4 km-es nagyobb karika. A Vlhost 614 m-es hegyre kapaszkodunk fel, de Olafhoz képest meglepő, hogy végül a hegy legtetejére nem mentünk fel. Amúgy csak pár méterre voltunk tőle. Megleljük filces igazolásunkat, majd meredek lefele következik. Szerencsére gond nélkül leérünk, bár csúszott ez is. A kis oda-visszán a még fölfele igyekvő sporikat üdvözöljük.

Utolsó frissítőpontunk következett, nyílt részen egy sátorban. A pontőr ismerős, tudtuk hogy finomságok várhatóak. Az viszont minket is meglepett, hogy forró fasírt várt minket korlátlan mennyiségben. Nyámm! Le is ülök a padra, nem érdekel milyen hideg van. Háromszor szelek magamnak a finomságból, majd meleg teával öblítem le. Azt már mondanom sem kell hogy ezer féle finom snack is megtalálható volt itt, vittünk is magunkkal mindenfélét. Egyetlen egy komolyabb mászásunk volt már csak, az 552 m magas Ronov hegy tetején levő várromot kellett még fölkeresnünk. Kiérvén egy szántóföldre, már kesztyűben is csonttá fagyott a kezem. Hiába, már vasárnap hajnal van. 1 km-es oda-vissza volt, lefele legalább 5 sporttárs óvatoskodott. Felmászván a várba utolsó, 40. filces pontunkat is megleltük, majd visszafele ismét elég para volt a lefele, de a seggen csúszás és a tüskebokrokba való kapaszkodás megmentett egy komolyabb balesettől. Visszaérünk az elágazásba, nagy levegő, huhh.. 2 km várt ránk. Kocogásra váltunk, és a végén még két sporttárs mellett elfutunk. Végül vasárnap reggel 5 óra 52 perckor, 30 és fél óra menet után megérkezünk a hőn áhított iskolába, ahol a főszervező Olaf ellenőrzi hogy mindenhol helyes filccel igazoltunk-e, és nincs-e kimaradt pont. A teljesítés sikeres, megkapjuk díjazásunkat, és mindkettőnket felhívják a porondra, ugyanis sikerült az EKUT mozgalmat is megcsinálnunk. Ez, mint írtam az elején három téli 100 km felettiből adódott össze. Összesen 381 km - 15.850 m szintkülönbséggel. Gratulálunk egymásnak Bálinttal, szépen összedolgoztunk!

Tanúhegyek Nyomában 40 (42,3 km - 1600 m szinttel) sikeresen teljesítve 6 óra 48 perc alatt.

Nagyon korán csörgött az óra szombat reggel, de menni kell nincs mese. Nyáron a 100-as távot abszolváltam, most a téli 40-es került terítékre.

6:45-re már lent voltunk Szilvivel, így kényelmes készülődés után végül 7:05-kor indultunk neki a távnak. Rengeteg előnevező volt, kb 450-en választották maguknak ezt a programot most, plusz a rövidebb távosok.

Hamar elértük az üzemi hőfokot a Badacsonyra felfele. Az 5 perces kis csúszásnak köszönhetően még az elején sok embert előzgetünk, de mire a kilátóhoz érünk már szinte senki sincs előttünk. Leolvassák a rajszámunkat egy müzliszelet kíséretében, amit el is fogyasztok egyből. A Ranolder-kereszttől varázslatos panoráma nyílt a Balatonra és környékére. Az időjárás ma mindenféle arcát mutatta. Szél, csúnya felhők, majd napsütés. Ez váltakozott a túrán végig. Leóvatoskodunk a Bujdosók-lépcsőjén, majd Badacsonytördemicre érve kocogásra váltunk, és így haladunk majdnem a Szigligeti várig. Az ellenőrzőpont a vár tetejében volt, úgy érezhettük magunkat mint egy győztes hadvezér aki kitűzte zászlaját. Visszaérvén a vár kapujához, szuper frissítőpont fogad minket. Májkrémes-zsíros-lekváros kenyerek, hagymával és csalamádéval, különböző szörpök kíséretében. Én most a májkrémest választom. Nagyon hideg lett, felkerül a kesztyű a kezemre. A 71-es főutat elérvén még nyáron feltűnt hogy megváltozott a K- útvonala. A túra hetében fel is hívtam Gézát, mert az interneten fellelhető itinerben még a régi útvonal volt. Megnyugtatott hogy azóta frissült a papír alapú, és mire letettem a telefont, az e-malijeimben már ott is landolt a friss és helyes itiner. Szóval az új útvonal egy kerékpárúton visz be Hegymagas településre. Végig kocogunk, majd a faluba beérvén gyaloglásra váltunk. Az Oroszlánfejű kút előtt tér vissza a régi K-be az út, és a frissítőpont is így új helyre került, közvetlen a Szent György-hegy alá. Itt egy sport szeletet vehetünk, és kólát ihatunk.

Tovább emelkedünk a 415 m-es hegy csúcsára, ahol már tényleg nagy szél tombol. Két idős úr pontőrködik egy helyben, mondtam is nekik hogy le a kalappal előttük. Megcsodáljuk a Szent György-hegyi bazaltorgonákat, majd leóvatoskodunk a meredek lépcsőn egészen a kulcsosházhoz, ahol Mészáros Úr és csapata pontőrködik.

Ismét mindenféle finomság van itt, kenyerek, na és forralt bor is. Egy kefires dobozból kapom a nedűt (így jár az aki elfelejt poharat hozni). Viszont büszkén mondom a végén hogy 315 g forralt bort megittam :) Lefele kocogván hamar kijön mind a 315 g, szerencsére "jó" formátumban :) Utolér Attila, kicsit dumcsizgatunk, majd marad az erősebb tempójánál. Most már sok futó előz minket, de nem cél a versenyzés egyáltalán.

Az "örök életű pocsolyákat" megkerülve jutunk szalagozott úton Gyulakeszire. Nosztalgiázom, régen még a sörözőben be lehetett váltani a bónt, jó ideje viszont már bezárt. Jó erőben vagyunk, és szépen haladunk Csobánc vára felé. A szerpentines úton nagy szerencsénkre hátszél fújt, de egy pici szakaszon volt szembe szél, az küzdős volt. Felérvén a várhoz ismét csokit majszolhatunk. Lefele csodás napsütésben kocoghattunk, de a szél azért még mindig megmutatta erejét.

Hosszabb aszfaltkoptatás után érkezünk meg Káptalantóti településre, ahol Éva és Egon a frissítőszemélyzet. Természetesen ahol ők vannak ott mindig megtelik a bendő finomabbnál-finomabb dolgokkal. Ismét a májkrémes kenyér a befutó. Laci ér minket utol, dumcsizunk egy kis darabon át, majd tovakocog.

A K3-ög jelzésen ostromoljuk a Tóti-hegy alját, majd a Z3-ön mászunk fel (szó szerint) a csúcsra. Andi és Tomi a pontőr, akik picit lejjebb jöttek a hideg szél miatt, de természetesen kimentünk a csúcsra, hiszen ilyen panorámát nem akármikor lát az ember.

Lefele nagyon könnyen megy most, nincs sár szerencsére, és a térdem sem jelez végre. Lekocogunk a következő frissítőpontig, ahol nagyon finom meleg teát ihatunk. Rebeka ér minket utol, és velünk is marad kis ideig. Beszélgetünk az idei, és a következő évről, kinek hogy telt. Utolsó hegyünk következik, a Gulács.

Tekervényesen visz fel az út, figyelni kell a szemben jövőkre a kis ösvényen, nehogy baleset legyen. Felérvén még itt is van ellátás, cukrok, és sós mogyoró képében.

A panoráma elsőosztályú persze. Rebekát elengedjük, hadd fussa meg jól a végét. Visszaérvén az elágazásba a K- jelzésen kellemes úton kocogunk mi is, majd a szalagozás is profi, és visszaérkezünk Badacsonytomaj szélére. A Petőfi utca hosszú egyenesén visszanézvén a Gulácsra (és gondolván a célban a gulyásra) látjuk hogy igen mogorva felhők gyülekeznek felette. Mondtam Szilvinek hogy meneküljünk előle :) Pont beértünk időben, a későbbi beérkezők mondták hogy hatalmas szelet és havat is kaptak az arcukba. Jól esően ülünk le és fogyasszuk a mennyei gulyást, és töltök itthonra a teából is, mert ilyen finomat nem sűrűn iszik az ember.

Szuper szervezés volt, immár vagy talán ötödszörre csináltam meg ezt a téli 40-est, de bármikor újra jönnék!

Iszinik 100 (101,2 km - 3025 m szinttel) sikeresen teljesítve 18 óra 20 perc alatt.

Ha sikerül teljesíteni, immár 7x-es teljesítője lehetek a 100-asnak. Sajnos viszont baljós előjelekkel vágtam neki, mert előző héten a cseh százason a térdem nagyon megfájdult, így oda kellett figyelni most kifejezetten..

Reggel a kapun kilépve hatalmas szélvihar fogad.. Ezt ígérték, erre számoltam, de amikor Mátéval gyalogoltunk Szárligeten a rajtba, még intenzívebbé vált a szélmozgás.. Kemény nap lesz ez úgy érzem.. Kabátot, és melegítőnadrágot vettem föl itthon, hogy véletlenül se kapjon el a hév tempó ügyileg, bár ebben is lehet azért futni ;)

Korán odaérkezvén még marad idő megreggelizni, majd Szilvivel találkozván kerek 7:30-kor útrakelünk bekebelezni a Gerecsét, és a Pilist.

Bár a szél intenzíven fúj, a nap is bontogatja szárnyait, és mivel jó tempóban haladunk, ezért nem is fázunk már nagyon. 13 km-nél érjük el a a Somlyóvári kulcsosházat, ahol Jani pecsétel nekünk. Jól haladunk, és Tornyópusztáig szépen lehet kocogni az aszfalton, bár Szilvi mindig figyelmeztet hogy vigyázzak a térdemre. 21 km-nél, Koldusszállásnál érjük el az első frissítőpontot, ahol rágcsák, üdítők, és kóla van. Ez után megcsodáljuk a koldusszállási vadászházat, majd 27 km-nél már a Vértestolnai műútnál járunk. A túra egyik legjobb pontja, Zsolt jóvoltából hot-dogot ehetünk. Természetesen mindent kérek bele, úgy az igazi. Szinte kerek 7-es átlaggal jöttünk idáig, kicsit túlzásba vittem a tempót.. :) A szél itt irgalmatlanul fúj, de célunk elérésében nem állíthat meg!

Bányahegyen feltételes ellenőrzőpont következik, ahol még vizet is vételezhetünk a pontőrtől. Pusztamarótra adja magát a terep egy jó kis kocogáshoz, élünk is vele. A térdem nem az igazi, de még nem vészes. A Bika-völgynél újra feltételes pont, itt nápolyikat is kóstolhatunk, köszönet érte! Péliföldszentkereszttől a Z- jelzést kell követni, utoljára amikor jártam itt, akkor még K+ volt. Elérvén Mogyorósbányára megleljük a cseles balkanyart a sportpályáig, éppen akkor szalagozzák ki az utat mire odaérünk. 50 km-t megtettünk 7 óra 28 perc alatt. Nagyon szépen haladunk. Itt a zsíroskenyerek, és a kifejezetten finom meleg teák pihenésre sarkallnak minket egy kis ideig. Innen már szolidabb menetet tervezünk, hiszen most jön a túra igazán kemény része.

Felérvén a Hegyes-kőre meglepetésre szinte alig fúj a szél, pont jókor értünk ide, a pontőr mondja hogy nem rég még iszonyú erős volt a légmozgás. Szilvi megmutatja Tát települést, de nekünk most Tokod a következő állomás. Veszünk egy kólát a boltban a folytatáshoz, majd a Nagy-Gete mászása következik.

Lámpát kapcsolunk, innentől szükség lesz rá a célig. Óvatosan másszuk a hegyet, itt teljesítések dőlhetnek el ha túlhúzzuk. Végre valahára felérünk, és Sanyi ad nekünk pecsétet a Gete csúcsán. Innen nyugis út visz Dorogra, ahol a Molnár sörözőben vár minket Kata és kapjuk meg következő pecsétünket.

Itt egy nagyobbat pihenünk, forralt bort és meleg teát veszünk. Élvezzük a jó létet és a meleget végre. Egyszer viszont minden jónak vége szakad, és vár minket a szó szerint rideg és hideg valóság. Előkerül a kesztyű is. A futás helyett a tempós gyaloglás viszont jól megy. Kesztölcöt átszelve fent a szőlőknél várnak fiatal pontőreink. Üdítőnk még van, de egy banánt elnyamnyogok, jól esik, bár jég hideg.

A következő intenzív mászás immár a Z- jelzésen fogad minket a Kétágú-hegyre fel. Nem akar véget érni, mindig csak fölfele. Szilvinek mondom, ha elérjük a Z3 jelzést akkor már jók vagyunk. Így is történik, majd hosszabb gyaloglás után érkezünk el a Pilis-nyeregbe, ahol ismét feltételes pont fogad régi jó ismerősömmel, és cukrokkal. Kicsit leülünk, majd 500 m intenzívebb mászással érünk fel a P+ elágazásba, ahol a Pilis-hegy oldalában haladunk jó darabon át. Utolérünk jó pár éjszakai 40 km-en induló ismerőst/ismeretlent is.

A Pilis szerpentinen már azért érzem eléggé a térdem a köves lefelén. Óvatosan kocogunk, de inkább a gyaloglást preferáljuk. Megcsodáljuk a csodás kilátást, a távolban még a János-hegy is feltűnik kivilágítva. A Szántói-nyereghez érve (84 km) frissítőpont vár ránk. Mindketten a kőrözöttes kenyérre járunk rá. Jól esik leülni, de már nagyon hideg van. Miután apasztottuk a frissítőkészletet vár ránk a Hosszú-hegy. Érzésre most nem is volt olyan hosszú mint máskor.

Beleérünk a K- jelzésbe, és ezen mászunk fel a Kevély-nyereghez, ahol Zoli pontőrködik. Már várt engem, hát itt vagyok :)

Utolsó mászásunk következik a P- jelzésen fel a Nagy-Kevély csúcsára. Ez is abszolválásra kerül, és a legtetején megállunk, mert ilyen csodás éjszakai panorámát nem sűrűn lát az ember. Lefele viszont egyikünknek sem esik már jól a nagyon köves út. Óvatosan lépdelünk, nehogy baleset legyen itt a végén, a térdem már minden lépésnél sírdogál. Az ürömi műút után viszont már könnyű terep jön a célig. Beérvén Békásmegyer házai közé az aszfalton kicsit kocogásra váltunk, na, megy ez még azért..

Végül vasárnap hajnal 01:50-kor beérkezünk az immár nagyon fagyos időben a célba, ahol finom leves vár minket, és a valóság, hogy ismét sikerült a megmérettetés. Jól elfáradva érkezek haza, de a teljesítés mámora magával ragad, amíg le nem fejelem a kispárnát..

Loucení 112 km - 4600 m szinttel, sikeresen teljesítve 21 óra 37 perc alatt.

Immár ötödjére veszek részt a Loucení túra hosszú távján. Minden évben változtatják az útvonalat, ami azért jó, mert új részeket ismerhet meg az ember. A tavalyi útvonalból mindössze kb 20% volt ugyanaz.

Korai indulást preferáltunk Tatabányáról. A vonatpótló autóbusz gond nélkül megérkezett, így már várt minket Feri és Mariann. Orsinak és Évinek ez lesz az első cseh százasa, szerintem igazán jót választottak.

Kifejezetten hamar megérkeztünk Ústi nad Labembe, ahol még egyéb program miatt nem lehetett bemenni a tornaterembe. Volt még legalább 2 óránk a nyitásig, így mindenki szabad programot választott. Visszaérkezvén szépen jövögettek külföldi ismerőseim, és Márk, utána pedig nem sokkal Bálint is megérkezett. Idő még mindig rengeteg volt, így Márkkal egy helyi csapolttal és egy adag virslivel ütjük el az időt.

Később benevezünk, aztán megvesszük a vonatjegyet Benesov nad Ploucnicíbe. Ugyanazzal a vonattal megyünk mint tavaly mentem, a rajt is ugyanott van, de kapásból másfele indultunk most a túrán. Jó hideg van, negyed óra várakozás után 22:10-kor Olaf nekiindítja a 93 vállalkozó szellemű túrázót/futót.

Erősebb tempót veszek fel kapásból az elején, 3 km-t rendesen megfutok. Első pontunk egy várrom tetejénél volt, majd leérvén egy faluba egyből tájná kontrola következik (titkos ellenőrzőpont). Ezzel az összes titkos le is lett tudva mint kiderült később :) Szolidabb emelkedőn gyalogolok tempósan, az ismerős futók még így sötétben is megismernek, és mindenkinek jó utat kívánunk. A Kohout kilátó nem volt túl magas, a tetején igazolok a filccel. Kocogásra csábító terep következik, 6 km után már viszonylag szét is nyúlt a mezőny. A Zajecí vrch hegy után egy bokatörős saját jelzéses úton óvatoskodok le a szántóföld szélére, különböző tüskebokrok között. Néhány fejlámpa már a szemben levő hegytetőről világít visszafele, így látom hogy mi a következő mászás. Még pedig a Strázny vrch hegyen álló kilátó. Természetesen itt is a kilátó tetején van elhelyezve az igazolás. Utolérem régi jó ismerősömet Milant, és együtt haladunk rövid ideig jókat beszélgetve. Irgalmatlanul hideg lehet, a fű tiszta jég, ráadásul köd is van, ami nem könnyíti meg a tájékozódást. Szerencsére mivel mozgásban vagyunk, a hidegből nem sokat érzünk.

Velka Javorská település után egy hosszabb aszfaltos rész következik, nem vagyok rest végigfutni. Az első élő ellenőrzőpont 18 km-nél van. Kenyerek, sós-édes, gyümölcs, kóla, kofola, stb.. Be is habzsolok szépen, de gyorsan haladok tovább, mert a pont nyílt terepen volt, és hamar elkezdtem vacogni.

Egy vízesés következik, a Bobrí vodopady. Filces igazolás pipa, majd jön a túra legtechnikásabb része. Itthon nézve a térkép is piros felkiáltójelet jelzett, amihez sok jó reményt nem fűztem. Meg is kaptam, egy patakmederben kellett haladni. Rengeteg kidőlt fa, óriási sár, na és maga a patak nehezítette dolgomat. Az utolsó átkelés igazán technikásra sikeredett, de megúsztam végül beázás nélkül, ügyesen sikerült átegyensúlyozni magam a köveken.

Elérem a Z- jelzést, de sok pihenő nem volt, mert saját jelzéses úton mászhattam fel megint a jókora sártengeren a Starosti 551 m-es csúcsára. Na és innen jött az a rész, ha nincs ott előttem Michaela, egy másik hölgy, és egy srác, akkor valószínű még mindig ott kóvályognék. Ugyanis egy hatalmas réten kellett haladni legalább fél órán keresztül. A köd akkora volt hogy szó szerint semmit nem láttunk. Szalagok ki voltak téve hébe-hóba, de azt csak akkor láttuk meg mire pontosan odaértünk. Elágazás persze volt dögivel, így most a többiek GPS-ére hagyatkoztam, akik amúgy még így is keveregtek vele. Nagy nehezen letudtuk ezt a részt. Nem éreztem túlságosan magam biztonságban a saját jelzéses részen, így egy kicsit még "potyáztam" rajtuk, de a tempóval nem volt gond, egyedül sem mentem volna jobban.

Amúgy innen már az erdőben jól játszottak a jelek, de valahogyan alapból jobban is éreztem magam velük, nem akartam meglépni. Hamarosan rácsodálkozok a mauzóleumra amire tavalyról már emlékszem, de akkora köd volt hogy szó szerint neki futottunk most majdnem. A következő hegy, ami 37 km-nél volt, túránk legmagasabb pontja volt, a maga 726 méterével. Ez pedig a Sedlo nevű hegy, amire a Z- jelzés kegyelmet nem ismerően kapaszkodott fel. Tavaly itt készült rólam az a kép, mint ha felhők fölött állnék, most fordítva, a felhők állnak fölöttem.

Michaela közben elszaladt, a másik hölgyet meg a srácot most én hagyom el, így egyedül folytatom utam. No, és a Sedlo utáni dög meredek lefelén történt valami a térdemmel, ami utána egyre jobban fájt folyamatosan, és a mai napig így van :( A probléma az volt hogy az út csúszott, sáros volt, a cipő tapadása egyenlő a nullával, így minden lépés duplán/triplán megerőltető volt, ami igazából az egész túrán így volt. Soha nem akart eljönni ennek a Sedlonak az alja.. Az éltetett, hogy 2 km múlva ismét frissítőpont. 39 km-nél, szintén nyílt részen, egy turista pihenőnél vártak pontőreink. Itt azért már kicsit le kellett ülnöm, a kínálat szintén elsőosztályú volt. Kereken reggel 5 óra volt, de még koromsötét, és rémisztő köd.. A hölggyel, és a sráccal indulunk tovább akikkel haladtam még ez előtt, de kapásból rossz fele indulunk, így 8 perc múlva ugyanott vagyunk. Sebaj, rengeteg idő van.. Elérvén a Z- jelzést végre ismét ismerős rész a tavalyiról, illetve később a régi Loucení túrákról égett bele örökre az agyamba a Trojhora környéke. El is hagyom a többieket, a jelzések jók, gond nélkül haladok belekocogva, de sajnos a jobb térdemet egyre jobban éreztem. A Kalich várromhoz felérvén végre elrakhattam a lámpát, nagyon vártam már ezt a pillanatot. 46 km-t kellett hozzá megtenni.

A kedvem is klasszisokkal jobb lett, utol is érek egy futót a S- jelzésen. Na és most következett a túra "mumusa", a 451 m-es Trojhora hegy csúcsára felmászni. Elsőre nem hangzik nehéznek, de aki ott volt, tudja :) Nagyon örülök hogy ezt a részt már lámpa nélkül tettem meg. A filces pont szó szerint a hegy legtetején volt. Sziklamászás, majd az első kis puklit elérve egyensúlyozás a szakadék felett, utána pedig imádkozás a túlélésért. Páran nem is mertek fölmenni a tetejére, inkább bevállalták az 1 óra "penalizace" (büntetés)-t a végén. Visszafele sem volt leányálom, egy futó előttem éppen remegő lábakkal küzdött, sikerült valahogy kielőznöm.

Leérvén az aljára gyorsan meghúzom üdítőmet, és megjutalmazom magam egy Sport szelettel.

Amilyen izgalmas volt ez a szakasz, olyan álmosító rész következett ez után a S- jelzésen. A Dlouhy vrch hegyhez emelkedek fölfele egy széles dózerúton. Nem volt meredek, de örökké valóság volt mire a turista táblához értem. Végre felérvén viszont kellemes kocogásra csábító út következett. Éltem is a lehetőséggel, a fájdalom viszont nem engedte az erősebb tempót. Kisebb kanyargások után a Mentaurov nevű üdülőövezethez érkeztem (nekem erről valamiért mindig a kentaur ugrott be), ahol már 60 km-nél jártam. Végre egy zárt házikóban volt a frissítés. Huhúú, palacsinták. Rá is járok négyszer, majd meleg levest készítenek nekem, mellette millió egy snack, gyümölcs. Már-már zavarbaejtő volt ez a sok mennyei.

El is időzök itt picit, jól esik minden porcikámnak a pihenés. Egyszer viszont minden jónak vége, irány kifele. A Hradiste hegyet mászom hamar, tele gyomorral, de a felfelék nem nyírbálják a térdemet, így ez most jól is esik.  Ellentétben a lefelével.. Hlinná település után utolérem Ivanát, aki most az 58 km-es távon indult, de örülök neki, rég találkoztunk. A Varhost kilátó alatti elágazáshoz érek, de még mielőtt meghódítom, egy 7 km-es kitérő vár rám.

A fura nevű Sebuzín településre érek, majd rövid távosokat érek utol ismét akik szurkolnak, jól esik. Bitang erős mászás jön a Z- jelzésen, a Lenoch csúcsára. Az oda-visszán jön szembe Marek. Tudtam hogy utolér, de ez még jóval később történt meg. Végre a Varhost 638 m-en álló kilátója következett, a filc mondanom sem kell, a legtetején. Borús, ködös, depis az idő.. A S- jelzésen próbálok kocogni érdekes mozgással lefele, az út egyre ismerősebb, és beugrik hogy idén nyáron Márkkal voltunk errefele egy 100-ason. A Rytina völgy is benne volt a K-en, most szerencsére lefele kell menni, végig is kocogom.

75 km-hez érkezek, Jan Sedlák a pontőr, aki a fentebb írt 100-as főszervezője volt. Rövidebb távosok pihennek itt. Az ellátás ismét szuper, virslit vehetek, amennyit csak akarok. Így is tettem, mellette pedig kofolával öblítettem le, na és vittem még jó pár csokit és édességet a további szakaszra.

Marek megérkezik, nem sokat frissít, tovább is áll, de percekkel volt csak végig előttem ahogy néztem utólag az adatokat. Rémesen hosszú emelkedő következik megint, most saját jelzésen. Nem meredek, csak piszok hosszú, mint az a S- a Dlouhy vrch-re volt.. Beleérek a Z-be, na ez megint ismerős tavalyról. Nagyon odafigyelős, a csúszós falevelek alatt rengeteg szikla bújik meg. Így a lefele is már csak óvatosan megy. Brná településre leérve a kód ugyanott mint tavaly, majd innentől rövid szakaszon a Z-tanösvényen már igen ismerős rész következik. Hosszú, meredek, emelkedős. Tudom hol a vége, de az út mindig újabb kanyart tesz, mintha az űrbe mennék. Ettől függetlenül próbálom a szépséget látni benne, mert bizony nagyon szuper helyeken járok ám. Felérvén a P-S-Z- jelzések elágazójába gyakorlatilag pár száz méterre lenne az Ostry vrch csúcsa, de nem, nekem egy 17 km-es kitérőt kell tenni hogy egyszer oda is megérkezzek. Meglelem a filces igazolást, majd borzasztóan elkezdtem fázni. Elő is veszem a kesztyűt, és a csősálat. Nem is kellett sokat várni, az eső is rákezd. A P- jelzés pedig csak vontatottan emelkedik a soha véget nem érő végtelenbe. 90 km-nél jártam. Itt elkapott egy eléggé dühös érzés. Hideg van, köd van, sár van, az eső is rákezdett. Célban akarok lenni, abba akarom hagyni!! Aztán felsejlett az hogy van gumicukrom. A lefagyott kezem miatt alig bírtam kibontani, amikor meg sikerült, az egész a földre esett. Hú de elegem van.. Persze fölvettem, beraktam a zsebembe és onnan majszolgattam. Kicsit enyhített dühömön hogy közben Martint Cakrt-t utolértem, és pár szót dumcsiztunk angolul. Egy sípályán kapaszkodunk fel a már tavaly is szuper frissítőként szolgáló síházhoz, de ahogy akkor is, most is előtte a tőle 100 m-re levő kilátóba kell először felmászni a filcért. Ez megtörtént, majd végre a síházban kapok szuper levest a pontőröktől. Ez a pihenő most nagyon kell nekem. 92 km-nél járok, több élő pont már nem lesz, így bedobom a gyomromba energiaitalomat is a leves után.

Jó 20 perc pihenő után ismét ki a hidegbe. Fogvacogás, de a lejtőn tudok kocogni, így sikerül hamarosan elég hőt termelnem. 2 km még ugyanaz az út mint tavalyról csak lefele, majd a S- jelzésen most balra fordulok Brezí településre. A K- jelzés hamar megvan, hosszú szántóföldes rész következik, és bizony hamarosan újra lámpát kell kapcsolni.. Örülök hogy nem kell sötétben itt szarakodni a szántóföldön, ezt a részt még le tudom lámpa nélkül.

A Budovsky vízeséshez horribilisen csúszós lefele visz sártengeren át. Az alját elérve lámpa bekapcs, 14 km vár még rám így. Ugyanitt kellett visszajönni is. A cipőm talpa nem volt benne igazán partner, de valahogy visszaküzdöttem magam a K- jelzésre. Lekocogok az Elba folyó partjára, majd sokat nem élvezhetek belőle, mert a S- jelzés tudtomra adja hogy megint emelkedő következik, kidőlt fákon, és persze az elmaradhatatlan sártengeren át.

Egy ismeretlen srác jön mögöttem. Kojetice településen valahol jobbra felment a S- nem láttuk, de szerencsére időben nézem meg a térképemet, és kisebb kitérővel, de visszatalálunk rá. A P3 jelzésen másszuk meg végre azt az Ostry vrch-t, aminél 17 km-el ezelőtt szinte ott voltunk. Oda-vissza szakasz kicsit, szembe jön Marek és Milos, nincsenek előttünk csak pár perccel.

Felérünk, és nagy örömmel konstatáljuk hogy vége a szinteknek, a koma ki is fakad örömében :) Visszaóvatoskodunk az elágazásba, közben Martin és Ondrej érkezik a hegyre, akik később ott is hagynak minket, igen erős a futókedvük még, irigylem őket, de már közel a cél úgyis.

Megleljük utolsó pontunkat a K35-öt is. Innen ismét a tavalyi úton haladunk az immár Ústi nad Labemhez tartozó Strekov várához. Eszembe jut ahogy tavaly Milos szó szerint elsprintelt itt örömében, most pár perccel előttem gyalogolgat valahol.

A P- jelzésen még az én futókám is feléled picit, és szegény srác panaszkodik mögöttem hogy sajnos már nem tud futni. Nem vagyok senkivel összekötve, én haladok tovább. A vár után a vasútállomás következett, majd innen már végig aszfalt. Áthaladok az Elba folyó feletti hídon, és utána alig 1 km múlva beérkezek a célba.

Ez küzdős menet volt, rendesen elfáradtam. A célban természetesen aranybánya ellátás volt, kicsit bekajálva, majd már beérkezett ismerőseimmel jókat dumálva kb 1 óra múlva eldőlök, mint akit technikaival K.O.-ztak. A különbség az hogy most én nyertem, a küldetés ismét teljesítve :) Csak a jobb térd, holnap meg már Iszinik....

Stovka Povazím 132 km - 7000 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 27 óra 22 perc alatt.

Újra itt. Tavaly a legnehezebb volt, idén még hozzácsaptak pár kilométert, és egy adag szintet. Az útvonal nagyrészt ugyanaz volt mint tavaly. Szerencsére szépen sikerült memorizálnom menet közben, így sok visszatérő emlék kavargott a fejemben, ami jó is volt, de nem mindig éreztem így :)

Péntek kora délután indultunk neki Bötkös Tamással és Szabó Jucussal kocsival. Az időjárás még igen zord arcát mutatta, de másnapra elvileg már szép idő mutatkozott. A sártól, és a csúszós kitett részektől viszont már előre izgultam.

Késő délután meg is érkeztünk Melcice-Lieskovébe ahol a helyi iskola tornatermében volt hálózsákos szálláslehetőség. Még csak néhány ember lézengett, így kényelmesen lecuccoltunk, és volt idő bőven pihenni, ami egy ilyen megmérettetés előtt kifejezetten fontos. Este a főszervező Patrik nagy előadást tart, mi-hogy-mint lesz, én csak nagyrészt az arcokat figyelem, köztük sok-sok ismerőssel, akikkel kifejezetten jókat beszélgettünk az előadás után.

Szombat hajnal 4 órakor kelés. Szerencsére pénteken már összepakoltam mindent, így csak igazából átöltöznöm kellett. Hajnal 4:45-kor különbusz érkezik, és viszi át a résztvevőket a rajt helyszínére, Hlboké nad Váhomba. Jó 1 órás utazás volt, visszaforgattam az időt közben, és próbáltam visszaemlékezni mi történt velem itt tavaly, miközben suhant a busz az éjszakába.  

Leszállván még kemény sötétség honol, megkapjuk az instrukciókat, majd 6:00-kör tömegrajt. Kocogva indulok, de tudom hogy ez mindössze 1,5 km-ig tart, utána a faluból kifele kezdődik az első igazi emelkedő. A Z- jelzés szinte egy nyomtávú, de szerencsére egész gyors sporik mozognak előttem, így szépen haladok. Felérvén a gerincre a P- jelzésen már világosodik, és megcsodálhatom a Szulyói-hegység meseszép szikla alakzatait és kilátásait. Persze azért többet nézek a lábam elé, mert a lassan tükörsima cipőmben igen csúszóssá válik az út a lehullott vizes faleveleken.

Hamarosan a Szulyói várhoz érkezek. Itt igen izgalmas az út. Egy létrán kell felmászni, majd egy pici lyukon bebújni, és gyakorlatilag a vár leges-legtetején vár minket az első kód. Sokan összeverődtünk, bizony egy darabon várni kell a lefele érkezőket, de mindenki türelmes. Nagyon veszélyes ez a rész, egy rossz mozdulat és akár katasztrófa is lehet. Szerencsére engem is szépen megvárnak miközben lefele jövök a létrán, aztán a fejlámpa elrakása után folytatódik a kihívás a Goticka brána varázslatos alakzatához. Örsi Bálint ér utol, dumcsizunk kicsit, majd leóvatoskodva egy aszfaltúthoz első igazán futólépteimet is megtehetem, lassan 8 km után, leszámítva az első kilométert. Ismét egyedül haladok, és szomorkodok, hogy most nincs a helyén a tavalyi meglepő frissítőpont a kanyarban, de utána feltűnik messzebb, és nagyon megörülök. Banán, sütemények, kenyerek, kóla, miegymás.

Nagyon jól esik megreggelizni a technikás bemelegítés után. Tovább haladva egyszer csak Olaf szervező jön szembe, és boldogan, szinte nevetve közli hogy hamarosan tajná kontrola (titkos ellenőrzőpont) következik. Nem tudtam miért vigyorog ennyire, aztán egy perc múlva rájöttem. Egy jókora patak állta utamat, amin egy vékony faág volt mindössze. Aki túrabottal volt nagy nehezen átevickélt, de nekem esélytelen volt. Így aztán fogtam a cipőmet, és a zoknimat levettem, mezítláb át, túloldalt leültem, szépen áttörölgettem a lábam, aztán irány tovább. Igazából semmi nedveset nem éreztem utána. Persze a szervezők közben jót mosolyogtak rajtunk ;)

Meg is lett a titkos pont, majd egy keményebb saját jelzéses szakasz után megkezdődik 6 km hosszú gerincvándorlásunk. Igazából út az nincs, a szervezői nyilak vezetnek az amúgy meseszép gerincen. Szép tempóban érem utol sorban az engem megelőzők egy részét. Tamás is itt van előttem, jó tempóban halad, majd a Havrania skala 835 m-es csúcsa után el is tűnik. Itt megcsodálom a panorámát, közben Bálint is utolér, és készít rólam remélhetőleg igen jó képeket, amiket bízom benne megkapok majd tőle. Most egy darabig együtt is haladunk. Elmegyünk a hegy mellett, ahol tavaly a "cepín" volt található. Ez egy arany jégcsákány, amin arany szalagok lógtak. Tavaly már csak kettő maradt mire odaértem, abból egy az enyém lett, a másikon Bálint és Dóri osztoztak. Extra díjazás nincs érte, csak az elismerés hogy megmásztuk a rövid, ámde igen meredek hegyet. Idén is lesz valahol, de titok fedi homályát.

Bálinttal megmásszuk az Ostrenec csúcsát, majd ismét kocogósra fogom. A Bosmany sziklák, oda-visszájánál még találkozunk, aztán jó terep következik, amit nagyon ki kell használni. Kicsit be is gyújtom a rakétákat, és utolérem Veronikát aki az 55-ös távon fut, amit aztán meg is nyert. Egy 2 km-en át eldumcsizunk, majd jön Záskalie település, ahol a helyi krimóban van a frissítés. Korlátlan virslit is lehet vételezni, és valami eszméletlen finom káposztás, fűszeres meg valamilyen krémes kenyér is tanyázik itt. Feltöltekezvén indulok neki a folytatásnak, kemény volt ez az első 20 km, de nincs kegyelem ez után sem, egyből mászás következik a Partizán barlanghoz. Nem lepődök meg, a filctollas igazolás a barlang belsejében volt. Meseszép panoráma mutatkozik eddigi megtett utunkra, és a lenti falura. Rengeteget másztunk rövid idő alatt. A S3-ög jelzésen érkezek föl túránk második legmagasabb hegyére, a Velky Manín 891 m-es csúcsára. Itt a lefele lesz iszonyú nagy kihívás. Toronyiránt, szó szerint. A cipő csúszik, a kezem tiszta sár, de valahogy megúszom a seggre esést. Az alján van egy filctollas kód, és meg is jutalmazom magam egy sport szelettel. Ez után végre hosszabb, jól futható rész következik. Van egy kis mászás a Povazská Bystrica előtti kálváriáig, de ez elhanyagolható. Lefele szabályosan körbemegyek a szerpentinen, majd leérkezek a nagy városba.

Aszfalt következik, végig futom mind a 3 km-t, közben keresztezem a Vág folyót. Hamar vége a jó létnek a saját jelzések kegyelmet nem ismerően mutatnak fölfele, ismét terep, és jókora sár a lábam alatt. Következő állomás a Povazsky hrad, ami egy gyönyörű vár. Az 1 km-es oda-vissza szakaszon jó pár futóval találkozok, közte Tamással is. Őt nem is láttam többet, de a többieket elkaptam elég hamar ez után, pedig 2 percet engedélyeztem is magamnak megcsodálni a várat és környékét. A következő mászás a Klapy 654 m-es csúcsára vitt fel. Emlékeimben hűen élt hogy itt nem is a felfelével van gond, hanem a lefelével. Idézek a tavalyi beszámolómból: "Mindössze 2 km-ről volt szó, de ez olyan 2 km amit nem nagyon fogok elfelejteni. Gyakorlatilag egy hegygerincen mész. Mindenhol melletted 600 m-es mélység. Balról mesés a kilátás a Vág völgyére, de esélyed nincs azt nézni, ugyanis előtted toronyirántos lefele van, csúszós sziklákkal, és vizes falevelekkel. A lépés sosem jön ki, mert nem úgy van kialakítva az út, így seggen csúszva is lehet próbálkozni. Az meg csak hab a tortán, hogy egy Z-tanösvény is halad itt a S-val! A tanösvény nem családoknak (is) van kitalálva? Vagy lehet itt másképp működik? Na mindegy, ezen a 2 km-en mire leértem, leimádkoztam az összes csillagot az égről, de megúsztam."

Na ezt körülbelül most is ugyanígy éreztem, viszont előny hogy tavalyról tudtam mi vár rám, és időközben egy sodronykötél is ki lett helyezve, bár ez néha inkább csak gátolt érdekes módon. Egy kiránduló pár mászott éppen lefele halálfélelemben, nem irigyeltem őket.. Biztos a Z-tanösvény érdekességeit akarták magukba beszívni :)

Leérek Udica faluba, 41 km-hez. Durva, de 47 perccel jobban állok mint tavaly, pedig akkor sem tököltem sokat. Az elmaradhatatlan palacsinták ismét itt leledzenek, majd puszedlit, és egy mentes citromos sört fogyasztok el. Jól esik leülni, a palacsinták szép sorban áldozatul esnek. Kifele menet azért berakok vagy 8 kekszet a táskába, ha éjszaka elunom az életemet netán. Egy kis falu után erősebb emelkedő visz fel a K- jelzésen a Holís 533 m-es csúcsára, ahonnan pazar panoráma mutatkozik a Vág folyó völgyére, és a csodás környéki hegyekre. Megtalálom az igazolófilcet, majd tolom neki szépen lefele a tempót Nimnica faluig. A Biela skala szikláit megmászva hamarosan a Púchov feletti sziklákról nyílik szép panoráma a nagyvárosra. Tavaly itt már sötét volt, most nagyban világos. Megfontolt kocogással érkezek el az 55 km-es ponthoz Strezenice településre, ahol a sörözőben vár ismét mint tavaly Jaro, és Julia.

Jaro idén is nagy öleléssel fogad, és próbálom kivenni szavaiból hogy idén is ő helyezte el a "cepín"-t, és bízik bennem hogy megtalálom.

Engem inkább a finom meleg tésztaleves foglalkoztat most, amit jóízűen hamar be is kanalazok. Ez után rutinból megtalálom a tavalyi sonkás-sajtos salátát, ami kifejezetten jól esik. Mint ha kicseréltek volna, jókedvűen haladok tovább, és még világos van. Egy kis útvonalváltozás van most, a Sedlo Keblie nyeregbe máshogy visz fel az út mint tavaly. Pedig az sokkal jobb volt.. Most pedig egy totál sáros, tüskebokorral benőtt, gyakorlatilag egy kis vályúban emelkedik az út hosszasan. Hú de pipa voltam mire felértem.. A filces pont után viszont kocogósra veszem, titokban abban reménykedtem hogy megúszom sötétben a rettenet sziklákat a lednicai vár előtt. A remény akkor foszlott szét, amikor egy rétre érvén nem találtam semmilyen jelzést, a telefonom meg cserben hagyott. Így aztán maradt a logikázás, de egy jó 10 perc kellett mire megtaláltam a K-jelzés folytatását. Sebaj, lámpa elő, és irány az éjszaka kalandjaiba bele. Horná Breznica település után kiemelten figyelnem kellett, mert aki kihagyja a lednicai sziklák filces pontját, az 3 óra büntetésben részesül. Elérvén a sziklákat tényleg gyök kettővel haladtam, a terep életveszélyessége miatt is, meg mindenhol a pontot vizionáltam. Nagy kő esett le a szívemről amikor megláttam a K16 63,5 km-es pontját. Innen ismét jókedvűen érek el a Lednica település fölé magasodó várhoz. A pontőrök megörülnek nekem, de most nem ülök le mint tavaly, hanem egyből mászok fel a hosszú tűzlétrán, majd utána a kitett lépcsőkön a vár leges-legtetejére, ahol a túra talán legizgalmasabb filces pontja tanyázott. Begyűjtve visszaóvatoskodok, majd most már jöhet a megérdemelt. Virslit kapok, és mindenféle egyéb finomságot mellé. Végre lecserélhetem a vizem, van Mirinda. Ennek nagyon megörülök, és teli is töltöm vele a flaskát, a másikba pedig helyi Kofola kerül.

Elbúcsúzok, és indulásom után a közvetlen közelben tűzijátékot lőnek fel. Mesebeli, varázslatos. Mosolygok, mint ha nekem szólna, pedig dehogy :)

Pont az illetők mellett megyek el akik fellőtték, kellően jól vannak, valamit mondanak, én csak nevetek mint ha tudnám miről van szó.

A Cervenokamenské bradlo előtt tavaly kicsit túlfutottunk Martinnal, most saját kezemben a sorsom, és érdekes módon most is elvétem. Szerencsémre messze balra észreveszek egy fényvisszaverőt, és toronyiránt megközelítem. Most nem szörnyülködök a sziklán, már tudom hogy alatta egy kis kegyhelyen lesz a kód egy fán. Így is van, hatalmas fekete hangyák próbálnak megakadályozni célom elérésében, nem sikerül nekik. Leérvén Cerveny Kamen főutcájára 4 km sík rész következik. Nagyrészt kocogom, csak hébe-hóba gyaloglok bele, azért mégis 70 km eltelt már egy rakat szinttel. Mikusovce településen az U Bucka nevű intézményben várt a következő élő pont.

Slavo, és Jozef fogadott nagy örömmel, én pedig ugyanígy őket. Meleg kaja nem volt most, de ettem mindenféle egyebet, hiány itt sem volt semmiből.

Közben utolértem itt Petrát, aki hamarosan indult is tovább. Most én is minimálisat frissítettem, kicsit féltem a következő résztől, tudtam hogy sokáig nagy rét következik, és mi van ha nincs jelzés. Innentől jó 15 km-en át Petrával haladok, közben jókat dumcsizunk angolul, rég találkoztunk már.

A jelzésekkel semmi gond nem volt, messziről fénylettek. Hamar meg is leljük a Mokrá skala kódját, majd a Sedlo Chotuc-t elérve mondom Petrának hogy útvonalváltozás van tavaly óta. Idén most megmásszuk a Chmelová 925 m-es csúcsát, ami egyben a túra legmagasabb pontja lesz ezáltal.

Elképzelhető hogy Patrik a tavalyi beszámolóm után tette be. Idézek ismét: "El sem hiszem hogy a Vrsáteci várba nem kell felmászni, na meg a Chmelová 925 m-es csúcsára, ahova jelzett út vinne és tök közel lenne, egyben a túra legmagasabb pontja lehetett volna. Na, kezdenek elkényelmesedni a szervezők? :) "

Ilyen felelőtlen kijelentéseket nem teszek többé. A S- jelzés igen goromba emelkedője után a kegyelemdöfést a S3-ög tette be. Pillanatok alatt nagy szél keletkezett óriási köddel és hideggel. Meg is álltunk öltözködni, majd a 925 m-es csúcson egy tajná kontrola következett filctoll személyében. A lefele megint toronyirántos borzadály volt, főleg ebben a cipőben. Na de hoppá. Egy lap mutatja hogy a "cepín" balra található. Aztán jobbra egy szikla szó szerint tetején. Nem kötelező felkeresni, de természetesen mi felmászunk, abszurd, horror, katasztrófa szavak kíséretében. Rengeteg arany szalag lóg a jégcsákányról, vagy sokat helyeztek most ki, vagy csak mi vagyunk ilyen kemények. Lefele ismét megszenvedünk a mászással, de minden jó ha a vége jó, baleset nélkül abszolváljuk. Visszaérünk a régi útvonalba, pikk-pakk felismerem még a sötétben is. Innen 8 km saját jelzéses rész következik.

Út az nincs, de szerencsére viszonylag jól haladható részen haladunk az erdőben. Mindössze a monotonitás az ami bontja az agyat eléggé. Kis idő múlva Petra mondja hogy neki le kell ülnie mert nagyon elfáradt. Én sem vagyok teljesen a toppon, de tovább haladok/kocogok ahogy éppen tudok. Nagyon nehezen érkezik el a 95 km-es ellenőrzőpont. Horné Srnie település vasútállomásán a váróban várnak a pontőrök. Két fajta dologból lehet választani. Paradicsomleves, vagy rakott káposzta? Elképesztően szuper ezen a túrán az ellátás! A rakott káposztát választom, isteni finom. Közben befut Petra, ő levesezik. Ezen kívül banán, kekszek, puszedli, ropi, izó, kóla találhatóak, akinek még ez sem volt elég. Vasárnap hajnal 2 van, fel kell tápászkodnom, tovább kell mennem. Petrának szólok, hátha jön velem, de ő még a pihenést választja. A Maly Jelenec kilátója a következő pont, de az még több mint 6 km. Egy szuper jó kerékpárúton haladok felfelé. Tavalyról erre egyáltalán nem emlékszem, ezáltal kicsit stresszelek hogy jó helyen vagyok-e, mert persze jelzéseket éppen most nem látok. Szerencsére később megláttam egy fényvisszaverőt, de elég rendesen paráztam addig, majdnem visszafordultam az utolsó jelig. Tavaly után ismét megcsodálom a Ranč 13 - Western Hotel-t. Nagyon-nagyon komoly kívülről. De szívesen megnézném egyszer belülről is.

Egy elnyújtott emelkedő pihenőjében ülök le kicsit pihenni, ami nem több 5 percnél. A kilátót elérve, természetesen a legtetején van az igazolófilc, de ezt én nagyon jól tudtam/sejtettem. A tavalyi kavarós réttől tartottam, de most jók a fényvisszaverők. Megkönnyebbülten kocogok Dolná Suca településen át, hogy megkezdhessem a Krasín 516 m-es csúcsára a következő mászásomat a Z-tanösvény jelzésen. Ez megint rendesen kiette az energiámat, a tetején leülök és csokit majszolok. Közben látom messze Petra lámpáját még a falu előtt. 107 km-nél járok.

Tavaly itt világosodott rám, most még nagyban sötétség honol. Hosszú rét következik, a fényvisszaverők szuperül jelzik az útvonalat, eltévedés most lehetetlen. Valamiért a következő etapra nyugisabbnak emlékeztem, így nem estek jól a dombocskák amiket még mászni kellett. A Mestsky vrch-re egy kisebb kitérő vitt hogy igazoljam jelenlétemet ismét, majd utána szépen lehetett csapatni Brúsne településig, már amennyire még tudtam kocogni. A település végén egy kis házikóban volt az ellenőrzőpont. A júniusi Nagyszombati 170 km-es ugrott be, akkor is ugyanitt volt.

A pontőr meleg teát szolgál fel, átjárja testemet a kinti hideg után. Még 15 km vár rám, banánt eszek, kekszeket ropogtatok, és viszek is belőle ismét magammal. Odakint már világosodik, de a következő sáros-csúszós emelkedő még lámpázásra ösztönöz. Egészen 700 m-re vissza kell mászni, a Sokolí kamen csúcsára fel. A végén van egy kisebb oda-vissza rész, meglepetésre egy srác jön szembe, és Martin Hlavác ismerősöm. Lefele a srácot el is hagyom, Martint viszont már nem érem utol, pedig azért panasz nem lehetett ennyi km után a tempómra. Egy totálisan út nélküli részen haladnék ha tudnék, majd a végén még beraktak egy ember nélküli frissítőpontot, ahol szintén banán-keksz-sör-üdítők voltak. Nekem most nem kellett semmi, így irány tovább.

Tavalyról rémlett hogy már csak egy viszonylag nyugis emelkedő várt rám. Most is erre készültem, de arcon csapott a valóság hogy a szinteknek még korán sincs vége. Megint másztam. Hogy hova már magam sem tudtam, csak követtem azokat a fránya nyilakat feljebb és feljebb. Beletörődtem sorsomba, felőlem akár már a Mount Blancra is vihetik akkor is beérek. Ehelyett egy eldugott kilátástalan hegy tetején várt egy tajná kontrola (titkos ellenőrzőpont továbbra is). Ez után visszatért az út a tavalyiba, és tudtam hogy nincs több mászás. Az utolsó 6 km szántóföld szélén vitt, és még mindig tudtam kocorászni. Egy táblánál nagyon kellett figyelni, mert az út bevitt az erdősávba, párhuzamosan a szekérúttal. Itt bent a sűrűben leltem meg legutolsó ellenőrzőpontomat. Másfél kilométer várt rám, borzasztó boldog voltam, a nap is kisütött közben. Beérvén a célba nagy tapsot kaptam, Patrik gratulált a második teljesítésemhez, én meg mondtam neki hogy egy igazi extrém teljesítménytúrát sikerült ismét összehoznia. Persze a célban is volt tészta, gulyásleves, és minden is!

Nagyon-nagyon szuper rendezvény volt ez, rengeteg élmény van most is a fejemben, ezt hívják úgy hogy túraszervezés. A jelölések, az útvonal, az ellátás, a pontőrök kedvessége. 110%!!!!

Hétvégi teljesítések:

Vasárnap: Kőről-Kőre a Bakonyban 40 (43 km - 1489 m szinttel) 7 óra 35 perc alatt.

Hétfő: Szomor 56 - 1412 m szinttel: 8 óra 56 perc alatt.

 

Szomor 56

 

Az egyetlen opcionális közvetlen járattal jutok le illusztris társasággal Szomorra. 7:40-re érek a sportcsarnokba, ahol Szilvi vár, akivel már egy jó ideje beszéltük hogy túrázunk egyet. Már rendesen be van zsongva, gyorsan technikaizok egyet, majd 7:45-kor már neki is indulunk a Kakukk-hegy meredélyének. Nekem ez már vagy a 9. Szomor 56-om, az útvonal szinte a zsebemben van, de nem szabad ilyet mondani, mert ilyenkor hajlamos az ember majd jól eltévedni.

Az első pont az Anyácsai-tó partján van, sajtos rudat kapunk ellátás gyanánt. Végre a mai nap tökéletes időjárás mutatkozik, és ez egy így is maradt, a pulóver végig a derekamon is maradt. Szilvi nagyon gyorsan gyalogol, alig lehet követni, bele is futunk azért, így érkezünk le Zsámbékra, ahol most új helyre költözött az ellenőrzőpont. Finom langyos teát kapunk ellátásként. Innen indul a 10-es táv. Rengeteg kisgyerek veti magát bele a Gerecse erdejeibe (szántóföldjeibe).

Pont egy szűk ösvényen érjük őket utol, de ügyesen kielőzzük őket, és a túra kedvenc része következik, a csodás fenyveserdőn keresztül az Óriások-lépcsőjéig.

Fiatal pontőrök igazolják ott jártunkat, ellátás is van, a Balaton szeletet választom. Hamarosan elválnak a rövidebb távok, innen meg is csappan a mezőny. Varázslatos kilátásokkal tűzdelt szántóföldre érkezünk, Szilvinek megmutatom az alkalmazásomat, és megnézzük melyik hegy pontosan micsoda, és hány méter magas. Márkot, és Tomit érjük utol, akik most kényelmesen kirándulnak hölgyek társaságában. Pár jó szó, majd kocogásra váltunk, és réteken, szántóföldeken át haladunk egészen egy varázslatos kilátópontig, ahol ki volt írva hogy a pontőrük lejjebb tanyáznak, így Máriahalom szélén vártak minket. Ellátás is akadt, a sós ropi mellett több fajta pálinka kóstolására is volt lehetőség. Én a diósat, és a cseresznyéset választom. Minőségi az alapanyag, jól ki lehetett érezni az ízét.

A nap már a tetőfokára hágott, mi meg hamarosan intenzív mászásba kezdünk, túránk legmeredekebb emelkedőjén az epöli Kőszikla csúcsára fel. Elkap a flow, jó tempóban érek fel a csúcsra. Szilvi is hamar megérkezik, és kocogunk tovább, mert már nagyon éhesek vagyunk egy kiadós gulyásra, ami hamarosan következik.

Lefele sok ismerőst érünk utol, meg is állok dumcsizni kicsit velük. Végül a falu sportpályánál jön a megmentő kaja. Nem szerénykednek, jól megmérik adagunkat, én ráadásul még repetázok is. Teli hassal indulunk tovább, szerencsére kis darabon még aszfalton kell haladnunk síkon. A kiágazó Z3-ög jelzés viszont nem kegyelmez, következő mászásunk célpontja a 347 m-en álló Őr-hegyen álló kereszt, ahol kódot kell jegyzetelnünk az itt levő zsírkrétával. Innen a szint nagy része már megvan a túrának, jókedvűen kocogunk le a hegy alatti kis pihenőig, ahol nápolyi, ropi, és ásványvíz vár minket. Szivinek egy ideje kólán jár az esze, szerencséje van, mert a pontőrök elővarázsolnak egyet, innentől aztán persze megint jó tempós gyaloglás veszi kezdetét. Az öreg gesztenyefák mellett haladván kicsit vontatottabb úton haladunk. Szilvi meglátja Szomort, örül neki, mindjárt bent vagyunk. Lelombozom hogy még egy nagyobb kerülőt kell tenni, és mutatok a hegy tetején álló adótoronyra. Bizony, még felmászunk egy vadászleshez, lejegyzeteljük utolsó kódunkat, majd a csirkefeldolgozó mellett hosszabb aszfalton keresztül érkezünk meg Gyarmatpusztára, ahol az utolsó élő pontunk vár, ahol nem vagyok rest a finom teából kétszer is repetázni.

Felkaptatunk még a Gyermely feletti szőlőhegyre, majd az ominózus adótorony mellett elhaladva pillanatok alatt beérkezünk Gyermely faluba. Itt még kavargunk egy kicsit utcákon át, majd a Szomorra átvezető műútra érkezünk. Egy kisebb mászás után lekocogunk a célt adó településre, és csakhamar ismét az iskolába vagyunk. Naivan hoztam fejlámpát, de még szuper idő van, 16:41-et üt mindössze az óra.

István és Gabi mindössze 4 perccel ért be előttünk. Ha nem repetázok abból a gulyásból... A célban csalamádés-vajas-zsíros kenyereket majszolunk fincsi teával, majd népesebb társasággal karöltve István visz minket vissza kocsival Pestre, köszönet érte Neki!

Hétvégi teljesítések:

Vasárnap: Kőről-Kőre a Bakonyban 40 (43 km - 1489 m szinttel) 7 óra 35 perc alatt.

Hétfő: Szomor 56 - 1412 m szinttel: 8 óra 56 perc alatt.

 

Kőről-Kőre a Bakonyban 40

 

Reggeli találkozó után névrokonommal Danival, és Orsival, borongós időben indultunk neki kocsival Bakonybél fele. Útközben hatalmas zuhé zúdul a sztrádára, bőszen figyelem a telefonomat, nyugi, Bakonybél fele már mire odaérünk nem lesz semmi.. Hamarosan a hátunk mögött kezd kikandikálni a nap, de fura módon mire Bakonybélbe érünk igen morcos felhők keringenek az égen, és az eső is még szemerkél.

Még megnézek két(!) időjárásos oldalt is, semmilyen esőt nem jelzett a környéken sehol.. 8:12-kor elindulunk Orsival, Dani a rövidebb távon vitézkedik.

Nem telik bele 5 perc elkezd szakadni az eső.. Na ez hogy? Csak egy pulóver van rajtam.. Pillanatok alatt szétázunk. Az itiner szerint a P-négyzet a követendő a Fehér-kő árokba. Na ez a rész szó szerint katasztrófa volt. Kidőlt fák tömkelege, csalánmező, szinte követhetetlen út. Jól kezdődik.. Rémálmomban már azon vizionáltam hogy nem hoztam fejlámpát, és a végén még az is kelleni fog. Kúszunk-mászunk az esőben, mérgeskedünk. Az első kód a Szökrényes-kőnél van. Elérünk egy nagy sziklához, gyanút fogok, látok is egy katonaruhás srácot felfelé mászni. A két hölgy akiket megelőztünk, utolérnek, ők olvassák hogy a kód a szikla tetején van. Na ez még nagyon hiányzott. Toronyiránt mászunk fel a szikla tetejére Orsival, a hölgyek nem tartanak velünk, mennek tovább hamarosan a P-négyzeten. Felérvén nagy örömmel nyugtázzuk hogy sikeres a csúcstámadás, megvan a kód. Irány vissza a völgybe. Nagyon lassan óvatoskodunk vissza, de cserébe "zsebünkbe" a kód, még ha senki sem fogja ellenőrizni a célban, akkor is. Imrének programja adódott, így a rajtban megkaptuk a túra oklevelét és a jelvényt, de természetesen becsülettel akartuk megcsinálni ezek után is a túrát.

Továbbra is szakad az eső, mi meg "szerencsétlenkedünk" a P-négyzeten. Megleljük az éles balkanyart, ami végre kivisz egy széles útra, ahol nyugtatás gyanánt mindketten technikai szünettel pihenünk rá a megtett szakaszra.

Az Augusztintanya következik. A P- jelzést elérve kicsit térképészkedek, mert nem tudom melyik ágon kell haladni, de végülis sikeresen megleltük a házikót, ahol KDP pecséttel kellett igazolni itt jártunkat. Innen sokáig a P- jelzés a követendő. Egy darabig a S-val együtt haladunk, majd az elmegy balra a Középső-Hajag csúcsát megmászva. Kidőlt fákon át ügyeskedünk, majd végre lejtő, ahol időnket behozva kocogásba kezdünk. Megelőzzük a katona ruhás srácot, de a többieket nem érjük utol. Fura gondolatok járnak a fejemben, de inkább elhessegetem őket.. Elérünk egy nagy rétre, ahol tocsogunk a nagy fűben, de már teljesen mindegy, a cipőink így is szanaszét áztak belül is. Egyszer csak elérünk egy olyan pocsolyához (tóhoz?) amit szinte lehetetlen megkerülni, nekem valahogy nagy nehezen sikerült, Orsi úgy volt vele nem érdekli, átgázol az oldalán. Fene gondolta volna hogy ilyen kihívás lesz ez a mai nap..

A Tiszta-víz forrás előtt valahogy rákeveredünk a régi P-ra, ami nem volt leszürkítve, aztán a semmiből el is tűnt. Megint navigálnom kell, valahogy visszatalálunk az új P-ra. Innentől végre vége a neccesebb kalandoknak, és széles szekérúton tudunk haladni a Pápavár-alja elágazáshoz, ahol a P-K- elágazásnál kell igazolni szintén KDP bélyegzővel. Ez után kimásszuk a Pénz-lik barlangot, majd a kódot lefotózván visszaérkezünk a P-ra, amin hosszan haladunk csalánok és kidőlt fák között a régi kisvasút nyomvonalán. Csodák-csodájára elállt az eső, és pillanatok alatt eltűntek a felhők, majd a nap is kibontotta sugarait. 3 órát kellett erre várni a rajttól..

Nagyon hosszan kanyargunk, egészen a megszűnt Király-kút elágazásához, ahol ismét kódot fotózunk. Innen már P+ a követendő, végre jól járható széles szekérúton. Mellőzünk egy felhagyott bauxitbányát, majd Bakonybél széléhez érkezünk. Nem megyünk még be a faluba, hanem a K+-en fogunk hosszasan haladni a Gerence-völgyben, egészen az Odvaskő-panzióhoz, ahol megint KDP bélyegzővel igazolunk. Ez után hivatalosan a P-on felmászunk a barlang tetejéhez, majd a barlang jelzésen ereszkedünk vissza az Odvaskői-barlanghoz, ahol ismét megleljük a kódot. Szusszanunk egyet, majd a lépcsősoron leóvatoskodva mászunk tovább a Z+-en a Szarvad-árokban egészen a Z3-ög elágazásig. A Tönkölös-hegy 515 m-es csúcsánál jobbra fordulunk a K3-ön, majd meredekebb lefelével érünk el túránk utolsó kódjához a Vár-hegy romjáig. Meglelvén ugyanitt vissza kell mászni, majd erősebb lefele következik végig, egészen Bakonybél széléig. A K-négyzet jelzés már a főúton halad végig, mi is így teszünk, és a S-ra váltva hamarosan visszaérkezünk túránk céljához, ahol Dani vár minket, és mesél ő is kalandjairól a rövidebb távról. Kalandos utunk során hazafele vesszük az irányt, és beszéljük hogy a hosszú távot lehet csak mi ketten teljesítettük Orsival, esetleg még a katonaruhás srác ha beért akkor ő csatlakozhatott még csekély teljesítői létszámunkhoz.

Less Nándor Emléktúra 125 km - 5825 m szinttel, sikeresen teljesítve 29 óra 12 perc alatt.

Kalandosan indult a péntek délután, mivel realizáltam hogy valahogy a lakáskulcsomat elhagytam, így a délután 14 órás indulásnak lőttek. Szerencsére sikerült megoldani a pótkulcsot, de így végül 15 órakor tudtunk csak elindulni Krisztával, és akkorra már rendesen beállt az autópálya. Végül még így is pontban 18 órára értünk le Cserépfalura, ahol a tornaterem szerencsére már nyitva volt, így becuccoltunk, majd társasági életet éltünk kicsit a többiekkel.

Szombat hajnalban állítólag a rövid távos fiatalok már 4 órakor zajongtak és pakolásztak.. Én jó mélyen aludtam, és szinte pöccre az ébresztőórára keltem viszonylag pihenten. Naivan azt hittem hogy ugyan innen fog indulni a túra is, de nem, pár száz méterrel odébb, így kicsit kapkodósra sikerült a reggelünk, mivel a kocsiba mindent vissza kellett még vinni. Végül 10 perccel az indulás előtt Sütő Laci elmondja a fontosabb instrukciókat, majd 7:05-kor nyakunkba vesszük a Bükköt.

Kellemes tempóban túrázva haladunk Krisztával, közben Márkkal vitatjuk meg az élet nagy dolgait. Első emelkedőnk és egyben ellenőrzőpontunk a Nyomó-hegy tetején volt, ahol Geri pontőrködött. Hamar leveszem a pulóvert, megint felesleges volt elhozni, elég lett volna depóztatni, mert gyönyörű napsütéses időnk keletkezett közben. Lefele toronyiránt szalagozáson haladunk. Kriszta óvatoskodik, nem kellene egy nagyobb sérülés a Vadlán után. Bükkzsérc előtt meglepően jobbra mutatnak a szalagok, de Márk szerint balra kell menni. Valószínű a rövid távos szalagok tévesztettek meg minket, de azért nem ártott volna ide egy kis tábla hogy ki-merre-hova tart.. Óvatosan lekocogunk a faluba, közben ismerősöket köszöntök akikkel még többször kerülgetjük egymást a túra során.

A S- jelzésen emelkedünk ki a faluból. Az egykor szebb időket megélt Novaji kunyhónál P+-re térünk, majd a Vasbánya-nyeregnél balra Z-. Végre ismerős rész a Tortúráról. Krisztának mondom hogy a Tortúrán a Kövesdi kilátóhelynél vagy sötét volt eddig, vagy óriási köd. Most pazar időben haladunk, de sajnos a párás idő miatt a kilátás így is korlátozott. Elérünk egy Dolomitbánya tetejéhez, ahol csokit, és pecsétet kapunk. Kicsit odébb somfordálva pazar panoráma kínálkozik, élek is vele, megcsodálom hogy mi vár még ránk a túra folyamán, közben nagyokat nyelve, és kicsit izgulva.

A K-tanösvény jelzés adja magát egy jó kis kocogásra, kellemes úton érünk le a Felsőtárkányi-tóhoz. Gyönyörű hely ez, a Bükki Kilátások 65-ös futóversenye sejlik fel emlékeimben, ami innen indult. Folyadékot töltünk, majd innen jó sokáig a P- jelzés a követendő. Hosszú aszfaltos részen kocogunk lightosan, sorban érjük utol a gyorsabb lábú gyalogosokat. A Pes-kő-völgy erdeje csodaszép, és kellemes emelkedővel fajuk a szinteket egészen a Pes-kő-forrásig. Megállok, vizet vételezek, mert innentől nagyon meredek emelkedő következik az Őr-kő rétig. Tempósabban haladok felfele most egyedül, Krisztát a réten leülve egy padra várom meg.

A K3-ön már közel van az Őr-kő 880 m-es csúcsa, ahol mesebeli panoráma fogad minket, na meg pontőr, és ellátás. Innivaló nincs, de nekem nem kell, a forrás vize még éltet. Finom nassolnivalók viszont akadnak, vagyunk rá elég sokan most itt hirtelen. Visszamegyünk a rétig, majd a P- jelzésen haladunk, kellemes lejtőn a Katonasírokig. Innen jobbra S-, szalagozással megerősítve érünk le a Szalajka-völgybe, a Fátyol-vízeséshez, ahol túránk első komolyabb frissítőpontja van (28,8 km - 1290 m szint). Lekváros kenyereket majszolok, banán, alma, édességek, és kóla! Nagyon jó hogy sok helyen volt kóla, egy ilyen hosszú távon ez kell a pontokon!

Na és most jön a nemulass! Idézem az itinert: JÁTÉK: aki Fátyol-vízeséstől 45 perc alatt felér a Szilvási-kőre dupla csokit kap!

Úgy voltam vele megpróbálom. Az ország egyik legmeredekebb emelkedője következik az Istállós-kőre fel. 2,63 km-re 554 m szint + a Szilvás kőig még 0,44 km - 22 m szinttel. Az a baj hogy elég rég jártam erre. Nagyjából ismerem az emelkedőt, de teljesen nem vagyok már képben vele.

Megpróbálom ezt a kihívást teljesíteni. Belakva a ponton egyből erősebb tempóra kapcsolok. Az Istállós-kői barlangig nyakig van turistával, de előzékenyek. Hallom párszor a hátam mögül hogy "nekünk is így kellene menni máskor felfele" :) De hiszen csak kirándulnak, akkor én is csak nevetnék ezen a sok őrülten :)

A barlang után Z3 jelzésre váltok, és elkezdem a brutális emelkedőt. Itt szükség lesz a légzéskontrollos taktikámra. Kanyar, kanyar és kanyar. Az egyiknél muszáj megállnom egy nagy korty kólára, de itt most semmire sincs idő, így sebtiben haladok is tovább. Folyamatosan nézem az órámat, és nem.. Nem akar kibukkanni az Istállós kő teteje, így szép lassan kezdek lemondani erről, és magamban morfondírozok hogy ki a fene tudja ezt megcsinálni ennyi idő alatt...

Azért becsületből nem hagyom alább, és csodák-csodájára felérek a csúcsra. Egy nagy levegőt veszek, ránézek az órára, és mint az őrült futok immár lefele a S3, Z3-ön. Balra S3, itt is futok, és amikor jobbra invitálnak a jelek, ki van írva hogy a pont csak 100 m. Bakker meg lesz ez. Hamar fel is érek a pontra, 40 perc. Juhúú.

A pontőr közli hogy csak Őrsi Bálintnak sikerült eddig felérni 43 perc alatt, ezen nem lepődök meg, mert Bálint elképesztően erős fölfele. Végül csak mi kettőnknek sikerült ez a "játék".

Hamar lerogyok a csúcskőre, megkapom a dupla csokimat (majd a célban még egy extra Pécsi meggyes sört is kaptam ezért). Kedélyesen beszélgetek a pontőrrel amíg szervezetem kicsit megnyugszik. Várom Krisztát, de nem jön. Szarvák Szabi is felér, ő mondta hogy előtte volt. Húha. Félő hogy nem vette észre a jobb kanyart pont a csúcs előtt, és tovafutott lefele. Na akkor ismét feladat van, jó 20 perc ücsörgélés után fogom a sátorfámat és futásra váltok lefele a S3-ön. A Holló-kői műútnál érem csak utol, Salap Julival együtt. Sajnos mindketten kihagyták pont azt a mindössze 100 m-t :( Julika visszamegy, Krisztával haladunk tovább, neki az órája tudja igazolni hogy tényleg ott járt szinte a ponton. Félő hogy a szervező e miatt kizárhatja őt, de reménykedünk hogy nem lesz gond. Sajnos ez innentől eléggé kedvetlenségbe ment át, és a tempónk is lelassult. Böngészem az itinert, hívja fel a főszervezőt, de nem leltem egy telefonszámot sem, ami elég fura volt egy ilyen hosszú távon.

Jurijjal haladunk hármasban, ő a nap folyamán végig a környékünkön mozgott amúgy hasonló tempóval. A Bálvány 957 m-es csúcsát ostromoljuk. A réten S- jobbra, szalag egy darab sincs egyenesen, de mivel a kilátó arra van, dacosan tovább mentem, és később megleltem a szalagot. Érdekes elveket vallhatott a szalagozó, nem értem.. Felérünk a kilátóhoz, szerencsére a pontőr felhívja a főszervezőt. Kriszta beszél vele, a célban meg kell mutatni a tracket. Nem lesz itt gond, próbálom vigasztalni. Kis frissítés után hosszasan Z- jelzésen haladunk egészen Nagyvisnyó településig. Pár száz méter után Kriszta mondja hogy fent hagyta a botját.

Mondom visszamegyek érte, addig haladjon csak, majd jövök utána. Sajnos nem lett meg a 6000 m szintem a túrán, mert csak kb 50 m-t kellett visszamásznom szintben :) István és Csaba csodálkozik hogy szemből jövök, elmondom a sztorit, majd kis beszélgetés után rongyolok Kriszta után az igen kellemes és jól futható Z-ön. Nagyon hosszú az út érzésre is Nagyvisnyóig, de ez most végre igazi pihentető szakasz. Bele-bele kocogunk azért. Utolérjük Jurijt, a falu előtt, majd a faluban meglátva egy egységet beinvitál minket, nem kell most győzködni. Hú de jól esik leülni végre. Elfogyasztjuk a söröcskét, közben hamar megjönnek a többiek akik mögöttünk voltak.

Hosszú aszfaltos részen érünk ki a faluból, majd a Boróka Tábornál következik a kánaán frissítőpont (47,4 km - 2168 m szinttel). Meleg levest kapunk, teli van krafttal, nem csak ám a leve.. A többiek jót derülnek, a hátsó asztalon a kirándulók hagytak "némi" húst és sült krumplit salátával. Nem is én lennék ha nem potyáznék rá :) Persze hogy jól esik. Kicsit mérges voltam rájuk hogy ilyen jó étvágyuk volt, maradhatott volna több is :) Na de a túra ellátás sem volt kismiska, a leves mellett szilvás sütemény, banán, alma is volt, na meg az elmaradhatatlan kóla!

Nehezen is megy a tovább indulás. Jurij még kicsit marad, Krisztával bevetjük magunkat ismét az erdőbe, és elkezdődik a Dédesi vár ostromlása. Végül a K-rom jelzés adja meg az igazi szintkülönbséget. Ez egy oda-vissza rész, jópár ismerőssel találkozunk. Felérvén ismét a panoráma remek, majd visszafele haladva sorban jönnek a többiek. Jurij, Szabi, L. Attila, Adri, Évi, Sz.Attila, Nóra, Márk, Julika, Józsi, és túratársa. Jó sokan vagyunk egymás közelében még ennyi kilométer után is.

Szép lassan közeledik az este. A Mártus-kőnél önigazolás történik szúróbélyegzővel, majd a K+ hosszantas emelkedőjén haladunk fölfele a Baróc-patak völgyében. Egy darabig viszonylag nyugis volt a menet, de jobbra fordulván brutál meredek emelkedő jött, ráadásul teli kidőlt fával. Már sötét van, de én még látok lámpa nélkül. Akkor sem kapcsolom be, amikor a K-ra érkezünk, amin balra fordulván kaptatunk föl egészen Bánkútig. Én csak Bánkúton kapcsoltam fel a lámpát végül. Itt ismét szuper frissítőpont lakozik, lekváros kenyerek, banán, alma, kóla, izó, 0,3-as Fanta. Megint nagyon jól esik leülni, és kicsit húzni az időt. Immár tényleg a sötét éjszakában csapatjuk tovább a P-on, majd a S-n. Hardcore rész következik a Vadász-völgyben. Kidőlt fák, sziklák, alig követhető út. Szerencsére a jelek rendben vannak, de Krisztának a lefelék nagyon nem esnek jól, így inkább óvatosban nyomjuk. Végül leóvatoskodunk Ómassára, ahol a Kövi Rózsa Presszóban vár minket a következő frissítés. kapunk egy 0,3-as kis üveges kólát, és túrós batyut (nyámm). Kriszta hamarabb tovább indul, én még kicsit húzom az időt, milyen meglepő, megint tök jól esik kicsit ücsörögni. Meglepően hamar utolérem Krisztát, nem értem miért állt meg, de mondja hogy az előtte menő csapat jobbra ment a K-en, pedig a S+ lenne a követendő út, és még fényvisszaverő szalagok is voltak. Valószínű tudtak egy rövidebb utat, nem is restellem véleményemet az éjszakába belemondani.. Ha nem így volt, akkor sorry. Mi természetesen útvonalkövetők vagyunk, és a Meteor-forrás után erős emelkedőn folytatjuk utunkat a Po jelzésen.

Mondom Krisztának hogy talán egy "o" jelzést ismerek ami ennél erősebb, az a Hétvályus forráson keresztül visz fölfele a Vörös-kőhöz a Pilisben. Különböző jelzéseken érkezünk fel a Kapu-bérchez ahol fagyoskodnak a pontőrök, de a jutalmuk mesés kilátás legalább. Szalagozás, S-, majd visszaérünk a Mártus-kőhöz, ahol a seprű már leszedte a kódot, szerencsére nem előttünk. K- jön egészen Mályinkáig. Az út jól követhető, és megérkezünk az Ökocentrumba, ahol meleg tésztaleves a jutalmunk, puszedlivel, milka csokival. Elsőrendű az ellátás ezen a túrán hiába. Páran indulnak tovább, de meglepetésre hamar megérkeznek a többiek utánunk, akik a dédesi vár környékén voltak körülöttünk. Belakmározván jön a nekem ismerős K+ a Csondró-völgyén keresztül fölfele. Kicsit gombóc van a gyomromban, mert tudom hogy nappal is nehezen követhető az út nem hogy éjjel. Eleinte még rendben van, de utána szó szerint a patakmederben kell menni, millió fakidőlés, és sziklák között. Alig várom hogy a Mária-forráshoz érjünk, kicsit leszedált ez a rész, de tudtam hogy így lesz. Egy rosszul felfestett jelt követően rossz irányba megyünk, de Krisztának gyanús lesz, és szerencsére hamar korrigálunk viszonylag. Az Arany-lépcső borzasztó meredek lefeléje jön a S+-en. Megint nagyon óvatosan haladunk, soha nem akar eljönni a garadnai műút. Végül ezt elérve jobbra fordulunk, ahol egy nagy kutya hozza ránk a frászt, de meg volt végül kötve. L. Attila ér minket utol, kicsit dumcsizunk, majd a Sebesvíz Panzióhoz brutális emelkedő következik a S-n, ahol tényleg gyök kettővel haladunk. A panzió előtt utolérnek a többiek, és közösen kezdünk lakmározni a frissítőpont kínálatából (81,3 km - 4273 m szint). Csak hogy még nehezebb legyen a túra, az eső is rákezdett.. Az itiner nem valami jó anyagból készült, genothermem meg nem volt, így úgy voltam vele, maradjunk a többiekkel, amúgy is több szem többet lát. Innentől Adri, Évi, Julika, és Sz.Attila társaságában haladtunk sokáig. Én örültem, tudtam hogy mindegyikőjük nagy százas ölő, látszott most is rajtuk, hogy egy hurrikán sem állítaná meg őket.

Nálam az volt a gond, hogy mindössze egy pulóver volt rajtam, így nagyon fáztam, de mivel haladtunk, így azért kevésbé éreztem. A Tortúráról ismerős S+ következett a Sugaró réten keresztül. A cipők persze már rég beázva, a szél fúj, az eső esik. Na most kell ott lennem fejben nagyon. A Rejteki kutatóház a következő frissítőpont. Ismét meleg levest kapunk, minden kortya vérré válik. Közben megjönnek Márkék is, jó sokan vagyunk most, de végül Attiláékkal haladunk tovább ismét. A Csúnya-völgy következik a K-tanösvény jelzésen. Én is eléggé csúnyákat gondoltam amikor a nyolcszázhuszonötödik fakidőlésen kellett átverekedni magamat. Nem ez lesz életem legszebb része.. Kiérünk egy széles kövesútra végre. Mindenki befele fordul, Attilával dumcsizunk azért kicsit. A Balla-barlangot elérve nápolyi és ropi fogad minket a pecsételés mellett, majd ez után beérve Répáshutára eltehettük végre lámpáinkat. Ahogy kivilágosodott az eső is elállt végre. A Tar-kő mászásától kifejezetten izgultam, de a Z4 végül nem olyan meredek mint aminek hittem. Erősebben haladok fölfele immár egyedül, Adriék kicsit elléptek, de egyszerűen a lábaim már nem képesebbek a gyorsabb menetre, így tisztes távolságból megyek utánuk ugyanolyan tempóval. Hosszú gyaloglás után érkezek meg a Három-kő 904 m-es csúcsára. Elképesztően pazar panoráma fogad, lőttem is két fotót az albumba. A többiek is fotózkodnak, a túra legszebb kilátópontja mellett nem lehet csak úgy elsétálni.. Én picit hamarabb tovaindulok, és hamarosan már a Tar-kő 950 m-es csúcsán állok. Szegény pontőr mondta hogy még a sátra is beázott az esőtől. Nem akartam elkeseríteni de ahogy jobbra elnéztem látszódott hogy hamarosan jön a következő adag.. Szó szerint a felhők olyan gyorsan érkeztek, mint amikor egy opera első felvonásánál legördülnek a függönyök.. Megjönnek a többiek is, de én rongyolok tovább, minél lejjebb akarok menni a zuhé elől. Futni nem tudok, marad a gyaloglás a K-en, majd a Z-ön. A Lambot 614 m-es csúcsán végül elkap a zuhé második felvonása, ráadásul tüskés, rossz, benőtt úton haladok, így egy pillanat alatt szétázok. Végre kiérek egy széles útra, innen viszont beindul a futómű, és egy csomót tudok futkorászni. Végeláthatatlan út következik a P+-ig, többször ránézek a térképre nem hagytam-e el az elágazást, de nem.. Végre elérem, és hamar megérkezek az Oldalvölgyi halastó házikójához (116,4 km - 5484 m szinttel). Bent ropognak a fahasábok a kandallóban, kellemes meleg áramlik testembe, közben somlói galuska az ellátás, puszedlivel. Ki a fene akar innen már tovább menni? Gondolom senki, de aki ide eljutott már dacból is megcsinálja a túrát! A házban utolérem Szabit és Zolit, de ők hamarabb tovaindulnak. Én is szomorúan szedem a sátorfámat, közben meglepetésre befut L.Attila is. Aszfaltos rész következik, megbontom az isteni Hellt, bár nem vagyok nagyon álmos. Az aszfaltos rész után megelőzöm Szabit és Zolit, fitten, jókedvűen mozognak. A Völgyfőház után lemegyek a forráshoz (csak tudnám minek), aztán jön a P-romon túránk utolsó keménykedése az 545 m-es Ódorvárra fel. Viszonylag kényelmes tempóban haladok, de a vár előtt az a borzalmas benőtt rész már egyáltalán nem hiányzott.

Elérem a túra utolsó pontját, ahol ropit, nápolyit, na meg sajtot majszolhatok. Itt nagyon megkönnyebbültem, mivel már csak 6 km várt rám, gyakorlatilag nulla szinttel. Ennek örömére beindítom a futóműt, és csak hébe-hóba gyalogoltam bele a jól jelzett szalagozáson. De azért hogy ne legyen minden perfekt a bal cipőm belsejében elszakadt egy gumi, így minden lépésnél irritálta a cipő oldala a talpamat. Ezzel még kezdeni kell valamit a következő hétvége előtt..

Végre elérhető közelségben Cserépfalu. A kerékpárúton még elfutok Péter és Marci mellett egy nagy gratuláció kíséretében, és vasárnap 12:17-kor megérkezek a célba. Huhh, ez igen kemény menet volt. A gyorsabbak már rég bent, jönnek az élménybeszámolók, majd egy darabig rabul ejt a közösségi ház varázsa, aztán végül Szabival és Zolival hazafele vesszük az irányt, sok-sok emlékkel gondolatainkban.

Ha olvassák a szervezők (de ha nem akkor is), szeretném megköszönni ezt a varázslatos túrát. Az útvonal is pompás volt, és az ellátások is. Most föladtátok a leckét melyik lesz nekem az év túrája, pedig azt hittem a Communitas Fidelissimával nem lehet már versenybe szállni. Pedig de...

Pálos 70 (76 km - 1940 m szinttel) sikeresen teljesítve 11 óra 37 perc alatt. 

https://www.traxpace.net/palos23#trackId=palos23_70



Hozzám ez a legközelebbi rajtoltatású teljesítménytúra, mégsem volt kedvem kora hajnalban felkelni, és már 5 órakor elindulni, így maradt idő még egy pici lustizásra. Végül úgy döntöttem hogy 6 órára megyek a rajtba.

Odaérvén Nagy Orsival futok össze a rajtban. Könnyedén, gyorsan megy a nevezés, mindenki a reggel 5-ös rajtidőt preferálta. Végül 6:05-kor elindulunk.

Lámpáink a hátizsákjainkban maradnak, pont el tudunk evickélni e nélkül már valahogy a Gellért-hegy oldalában. Majd estefele szükség lesz úgyis a lámpára gondoltuk. Kellemes bemelegítő etap a túra eleje, az első meredekebb emelkedő a Diós-árok aszfaltútja. Egy kis közben jobbra fordulunk és hamarosan a Kútvölgyi kápolnánál vagyunk, ahol a templomban olvassák le az időnket, illetve én a túrafüzetbe is pecsételtetek végig. Reggeli híján menet közben gyorsan elnyamnyognék egy sport szeletet, de az emelkedős etap miatt ez igen lassan sikerül. Felérünk a Normafához, majd a szokásos szép kilátást megcsodálva a Szent Anna kápolna következik ahol finom teát, és pogácsát kapunk. Innen haladósabb rész jön, meg is kocogjuk szinte végig a Budaszentlőrinci Pálos Kolostorromokig (13,8 km - 2:02).

Ismét nyugis, kellemes etap következik a Hárshegyi körúton, Orsinak mondom hogy hamarosan lesz a Monoton Maraton, megint itt fogok őrültködni ki tudja hány körön keresztül. Kellemes kocogással érünk ki a kedvenc virágárusomhoz, ahol már a Halloween-re készülnek, csodásan berendezkedve. A hosszú Zsíroshegyi úton ér utol minket Ludányi Robi, aki lelassít mellénk, és kicsit eldumcsizunk. Orsi nem szeretne kocogni, én meg nem akarom Robit lelassítani, így lightos kocogással megyünk a sík aszfalton is. Máriaremete Bazilika következik (20 km - 2:45). Itt rácuppanunk a zsíroskenyerekre, de a tea megint olyan forró mint tavaly, így most az kimarad, van még a flaskában mindenkinek. Kis pihi után Robi elkocog, azt hittük már nem látjuk többet, pedig igen. Előzzük koránkelő ismerőseimet, majd az Alsó-Jegenye-völgybe érünk, ahol megrökönyödésemre 2 híd is eltűnt, így kicsit bonyisabb volt az átkelés mint általában. Fura, mert rengetegen szoktak itt kirándulni, gyerekesek, idősebbek, nem is értem mi történhetett a hidakkal. Szalagozott úton érünk Solymár szélére, ahol a várnál történik az igazolás. Csokit kapunk, és egy fél literes vizet, amit egy pillanat alatt eltüntettem. A hőmérő higanyszála igen felkúszott, szinte nyárias idő volt a túrán, így a folyadékpótlásra kifejezetten oda kellett figyelni. Magasházi Ildit és Csabát érjük utol, picit eldumcsizunk, majd tempósabban tovahaladunk immár a K-mária úton a pusztaságban. A 10-es út kereszteződését is sikerrel abszolváljuk, majd a Házi-réti horgásztó előtt meglepődök, mert a szalagozás, és a jelzések is jobbra mutatnak. Eddig mindig balra kellett menni, valószínűleg magánterület lett belőle, de ahogy nézem pl a mapy térkép már frissen mutatja az új jelzéseket. Most hogy nézem, sejtésem beigazolódott hogy elég hosszú kerülő lett ez így, ráadásul egy alattomos emelkedő is lakozott benne ami a régiben nem volt. Bízom benne hogy a túra adataiban ez is frissítve lett.

Visszaérünk a régi útvonalba, majd jön az egyik kedvenc részem, a kis erdei ösvényen, fenyvesek között lavírozunk a Jenői-torony mellett. Az utána következő emelkedő viszont már messze nem a kedvenc kategória. Megelőzünk két futót, akik szó szerint meglepődnek hogy lehet így haladni fölfele :)

Felérvén a széles dózerútba intenzív kocogásba kezdünk, majd Csobánka szélén meglepetésre utol érjük Robit.

Soha nem akar eljönni az Élet Háza nevű ellenőrzőpont úgy érzem. Minden jó ha vége jó, ide is elérünk egyszer, és jutalmunk szuper frissítőpont (35,5 km - 4:53)

Azonnal helyet foglalok, és elkezdek majszolni. Minden szuper, a kenyerek, a tea, csak én vagyok kicsit "túl sózva", így vizet kérek hogy lemossam arcomról a felhalmozott ásványi anyagokat :) Jól esik pihizni, kevésbé jól elindulni. Robi még itt marad, vele már nem találkozok a túra folyamán, csak a célban. Előtte a pontőr bácsi megmutatja az angyal és az ördög farkas változatát, és jól memorizáljuk a fent írtakat! Így is teszünk. Bötkös Tamás ér minket utol, beszélgetünk kicsit a 2 hét múlva induló brutál Povazym túráról, majd a csobánkai műútnál tovább tempózik. Meglepően combos emelkedő következik, Orsinak mesélem hogy gyakorlatilag a régi BEAC Maxi túrával szemben megyünk egészen Lajosforrásig. Mivel már jó rég jártam erre, nem is rémlett az útvonal, és bizony igen combos emelkedő volt a Z+ fölfele, majd a P+ úgyszintén. Meglepetés frissítőpont következett a forrásnál, kifejezetten jól esett a víz utántöltés, és most almát is eszek. A K+ meredek lefeléjét is sikerrel vesszük, majd meglepetésre Orsi megunja a kocogást, pedig eddig nem volt semmi gond. Ráadásul a Csobánkán evett kenyerek is meghozzák a hatását, de pont volt egy kerti budi ahova el tudott vonulni. Én mondtam hogy haladok tovább, az óránként járó komphoz bizony lassan elkezdődött a matek.

Pilisszentlászlón a temetőben volt az ellenőrzőpont :) A szervezők mondták menjek be a templomba is, természetesen megtettem, utána meg nem bírtam leállni perceken keresztül az itt tanyázó cica simogatásáról :) Én hülye az utántöltött vízbe elfelejtettem magnéziumos plusz tablettát tenni, pedig az orrom előtt volt.

Na, irány tovább. Végig a P- jelzés a követendő az Apátkúti-völgyön keresztül. A térképen láttam hogy a Visegrádi pont nem a kompnál lesz, hanem ki kell térni hozzá, így jött a matekozás. Hajjaj, a 14:45-ös komphoz tolni kell rendesen.. Akár hogy számoltam, a levesezés ki fog maradni, és rohanás lesz belőle.

Toltam is neki rendesen a völgyben, az elképesztően sok kiránduló között. Iszonyú népszerű ez a hely, komolyan a Budaiban nem látok a központi helyeken ennyi túrázót. Persze ez nem baj, kirándulni mindig jó! Visegrád előtt a Z-re ráfordulva, 40 km-en induló ismerőseimet üdvözlöm lélekszakadva. Beérve a házak közé borzasztó meleg van már, de a tempóm igen jól sikerült, és örömmel konstatálom hogy a frissítésre is lesz elég idő a komp indulásáig.

A Palotaház étteremhez érkezek, a pincér kedvesen mondja mi a menü, én kemény vagyok, gulyáslevest és vargabélest is eszek. A leves nem kellett volna...

Botos Istvánnal esszük meg a menüt, majd kényelmesen elgyaloglunk a kompig, ahol meglepetésre szintén csomó féle sütemény fogadott minket. Bár teli volt a poci, de ennek nem lehetett ellenállni. Leülünk egy padra, én eléggé görcsölök, kicsit meghúztam Pilisszentlászlótól a tempót.. (56,1 km - 8:10).

A kompig még mindig van idő, eldumcsizunk, majd megjön a járgány, és átvisz minket Nagymarosra. Nem tudom ki kicsoda, vannak itt kirándulók, 40 km-esek, és néhány 70-es arc. Bernadettel csodálkozunk egymásra, ő is szépen elérte a kompot, és a 70-en van.

A túl oldalt Istvánnal, és Bernadettel azonnal letartóztatunk egy közkutat, ez most nagyon jól esik! Innen egyedül folytatom utamat a K+-en. Most már végleg összezavarodtam, mert közben a 18 km-esek is becsatlakoztak. Bár jártam ezen a K+-en régen, de nem tudtam ennyire meredek lesz a tűző napon..

Probléma is adódik, a leves eléggé megülte a gyomromat, és vissza akar kívánkozni a külvilágba.. Szerencsére az emelkedőt tempósan meggyaloglom, és mire felérek a Köves-mezőre csak egy futó kocorászik előttem. Ez által senki nem látta amikor oldalra fordultam és kis híján "leveses" lett a mező.

A gyomrom meg is adta magát hamar, kaját már nem kívántam, pedig még volt majdnem 20 km. A tempóból is kicsit visszavettem, de a lightosabb kocogás még belefért, csak néha a vádlim jelezte hogy stop. A futó srác lefele lassabban haladt, így kielőztem, majd végig már mögöttem is maradt, de nem sokkal.

A Toronyalja Pálos kolostorromnál ismét pont, Pálos csokit kapok, úgy vagyok vele na nehogy már a túra nevét viselő csokit ne egyem meg, max kijön :)

Szerencsére bent maradt, kellő mennyiségű folyadékpótlás mellett. Na itt elkövettem egy kis bakit. A pont után valahol a rét szélén egyből jobbra kellett menni, én nem is figyeltem, így megindultam fölfele a Békás-réten bele a K-be. Visszanézvén látom a rövid távosok jó fele mentek, de a futó srácot is magammal rántottam akit nem rég megelőztem. Kiérek a K-re, azon jobbra megyek, majd úgy döntök a régi K-en az "Őserdőn" keresztül fogok visszaérni az eredeti útba. Mivel amúgy sem az útvonalon voltam, és még így is hosszabb lesz utam mint amit benéztem, így a lelkiismeretem természetesen tiszta volt.

Örömmel veszem észre a régi K- jeleket, és még anno a BEAC Maxin elmondhatom hogy az én lábnyomom is jó párszor megtalálható még ezen az úton.

Visszaérek immár az új K-be, előzgetem a 18 km-eseket, egy család kisfia és kislánya egy darabig kocog utánam, mondtam nekik jöjjenek végig velem Márianosztráig :) "Ügyes a bácsi" mondattal aztán végleg lemaradnak, én pedig ismét magányosan tengetem utamat a kóspallagi elágazásig, majd meglelve a P- jelzést azon balra tovább. Jó pár mászás akad itt még kérem szépen, de már közel a cél, és a kedvem is minden megtett kilométernél jobb lesz.

Azért a nosztrai kálváriához kivisz az út, nagyon helyes, anno a Nosztra 30 túrán jártam itt. A végén még veszek egy erősebb lendületet, és 17:42-kor célba érkezek. Fejlámpa? Maradt a hátizsákban, reggel azért erre nem fogadtam volna nagyon.

A célban a tea mennyei, otthonra is töltök belőle. Szép lassan becsorognak a többiek, átmegyünk palóc levest enni. Nekem a gyomrom még mindig nem ok, így nagyon óvatosan bánok vele, de szerencsére helyén kezeli a dolgokat.

Istvánnak köszönhetően még Budapestre is eljutunk időben, mert ő már előzőleg lerakta itt a verdáját.

Ismét szuper volt a sokadik Pálos 70-em, ez az új útvonal nekem azért combosabb volt mint a régi, de ami nem öl meg, az csak mindig megerősít :)

Őrvidék 100 km - 3152 m szinttel, sikeresen teljesítve 18 óra 52 perc alatt.

Péntek délután indultunk neki Krisztával Lukácsházára, minél több idő jusson pihenni a megmérettetés előtt. Tudtam hogy a rajtnál ahol a nevezés szokott történni van egy zárt jó kis hely, abban bíztunk nyitva lesz a túra előtti este is. Odaérvén nagy banzáj folyik, éppen egy csapatépítő zajlik.. Nem tűnt jó előjelnek, de gondoltam megkérdezem őket meddig maradnak. Elvileg este 10-ig, gyakorlatilag ki tudja. Jó 3 órát addig kint ülünk, dumcsizunk, közben megjön Orsi és Csaba is. Szerencsénkre tényleg pontban 22 órakor eltávoztak, így be tudtunk cuccolni a szuper jó kis helyre. Bálint és Gábor van még itt, az előbbi szépen megszabadít minket 4 lódarázstól akik velünk akartak osztozkodni a szálláson.

Hajnalban felkelek, kétszer leszakad az ég, de aztán végül reggel csak a felhők maradtak. Érkeznek rég nem látott ismerőseim, majd benevezünk, és végül Krisztával 7:15-kor nekiindulunk. Nagyon nem mondtak jó időt, így a pulóver, és a széldzseki is rajtam marad, jó ötletnek bizonyult. Márkkal beszélgetünk egy kicsit még útközben egészen Cák településig. Közben sajnos már rendesen esik az eső, küzdelmes menet lesz ez így.. Cáknál kódot fotózok, majd irány Velem. Az első komolyabb emelkedő a Kalapos-kői barlanghoz visz fel, majd a K-en irány maga a Kalapos-kő. Megcsodálom a sziluettet, és hamarosan már a határvonalban kocogunk a Z- jelzésen igen szép erdőben. Krisztát felkészítem hogy hamarosan a túra legcombosabb emelkedője visz fel az Írott-kő 884 m-es csúcsára. Tartalékolunk, és könnyedebb tempóval érünk fel a csúcsra. Meglepően nem volt túl hideg, de most kivételesen nem megyek fel a toronyba, mert amúgy sincs kilátás. Helyette egy OKT pecséttel igazolunk, és egy nyugodtabb rész következik végig a P-on ismét Velem településre. A széles útról könnyedén meglelem rutin lévén a trükkös jobb kanyart, majd elég köves meredek lefele jön. Amikor végre kiszélesedik az út elkocogunk végig a településig. A falu szélén az első frissítőpont vár, szörpöt tölthetünk, és különféle magokat kapunk, amiket a következő emelkedő közben fogyasztgatok bőszen. Szerencsére elmúlt az eső, így az itineremet is újra elő tudom venni, mert nem teljesen emlékeztem az Enikő-forrásig tartó szakaszra régebbről. Egy darabig esőmentesen haladunk, bíztunk benne ez így is lesz, de sajnos nem így történt. Az Óház-tetőnél még pazar panoráma fogadott minket, majd lekocogván a Szulejmán-kilátóhoz megint rákezdett a zuhé. Az itiner elég silány anyagból készült, így pár csepp eső is megviseli, de igyekeztem előre olvasni és memorizálni az utat.

Az útmutatás alapján megleljük a Bechtold István látogatóközpontot, ahol finom leves vár minket. Nagyon jól esett itt megpihenni, kb 35 km-nél járunk. Utánunk hamar megérkezik András és Nóra, majd indulásunkkor Márk, és Orsiék is.

Krisztával haladunk továbbra is jó tempóban. Kikeveredünk Kőszegről, majd számomra ismerős utak következnek a régebbi Őrvidék túrákról. A határsáv után már Ausztriában vagyunk. Krisztának megmutatom hogy milyen takaros házak vannak itt, és hogy a kerítés fogalma itt viszonylag ismeretlen. A kapuk tárva nyitva, a cipők kint, szerencsére ez a vidék még továbbra is a nyugodtság, és a békesség szimbóluma.

A továbbra sem létező Z-mária úton haladunk végestelen hosszan Hochstrass településig. Közben folyamatosan üríteni kell a cipőmet, mert a kis kavicsok igen csak zavaróak a most kifejezetten érzékeny talpamnak. Végre elérjük a települést, majd a zöld kukára ragasztott kódot lefotózom, és lekocogunk Lékára, ahol a vár előtt van a következő frissítőpont. Immár kb 52 km-nél járunk. Szendvicset kapunk, ami mindkettőnknek már nagyon kellett. A repeta is jól esett volna, de ahogy elnéztük csak egy járt mindenkinek :(

Ez után Krisztával másképp értelmeztük az itinert a behajtani tilos táblánál, az én verzióm egy rövid, de nagyon benőtt úton vitt le a kis város szélére. Krisztának azonnal a Vadrózsa túra S+ jelzése jutott eszébe :) Áthaladunk Lékán, majd kicsit tanulmányozom az itinert, másképp elvesznék a sok kis utcában.

Most megint nem esik, és az idő is komfortos. Végestelen hosszú emelkedő következik a Grosser Hirschenstein (Nagy-Szarvaskő) 862 m-es csúcsára.

Soha véget nem érő rész ez, de tesszük egyik lábunkat a másik után, addig is haladunk. Jó 10 km után utolér minket András és Nóra. Igen jókedvűek, gond nélkül haladnak. Hármasban érkezünk fel a csúcsra, ahol hatalmas szél fogad minket. Gyorsan megcsináljuk a kötelező szelfit (az itiner ezt kérte igazolásként, ami igen érdekes, egy kód azért komolyabb lett volna). Elővesszük fejlámpáinkat, és gyorsan indulunk is tovább. A következő etaptól kicsit félek, mert az itiner folyamatosan azt írja hogy GPS használata nagyon ajánlott. Szerencsére igen ügyesen gond nélkül leérünk Rechnitz (Rohonc) településre, ahol a változatosság kedvéért már megint esik az eső, és pillanatok alatt a szél is erősen feltámadt.

A településen belül fejből emlékeztem merre kell haladni. Andrásék velünk maradnak, pedig tudnának szerintem erősebb tempót menni. Azért persze Krisztával is nagyon jól haladunk úgy érzem. A következő 5 km eléggé kemény volt. Az aszfaltúton ismét elértük a magyar határt, de a kitettség, eső, és viharos szél miatt már mindegyikőnk kiemelten várta hogy végre Bozsokra érkezzünk.

Ez is megtörtént, 75 km-nél járunk. Mennyei meleg leves fogad minket, minden kortya átjárja hideg porcikáimat. E mellett szendvicset is kapunk, és a depós cuccainkhoz is hozzáfértünk.

A túra legjobb pihenőpontja ez, nehezen is akaródzik a tovább indulás. Andrásék kicsit hamarabb elindulnak Nórával, de Velem előtt a K+-et kicsit benézték, így aztán ismét együtt haladunk. Következik a Szent-Vid kápolnához az elég combos mászás, majd tovább fölfele egészen a Hörmann-forrás pihenőjéig, ahol megleljük a kódot.

Jön a már órák óta a fejemben motoszkáló etap. A Kendig amúgy is az ország legszelesebb pontja, na most aztán mi következik? Érzésre belül úgy vagyok mintha kivégzésre indulnék.. :) Kiérvén a nyílt részre egy nagy szerencsénk volt, hogy oldal, és hátszél volt végig. Persze így sem volt egyáltalán kellemes, alig vártam elhúzzunk az amúgy igen szép csúcsról. Huhh, ez is kipipálva. Nyugodtabb is lettem. A Vörös-kereszthez leérvén szépen ki volt jelezve az út tovább a Zeiger-nyeregig. Itt már kicsit lassabban haladtunk, de engem most amúgy sem izgatott az idő. Leérünk a Hétforráshoz, ahol csokit, és nagyin finom meleg teát kapunk. Ez is vérré válik porcikáimban. Igen erős de szerencsére rövid emelkedőn mászunk vissza a reggel már felkeresett Óház-tetőre. Persze most nem megyünk fel, hanem a Z- jelzésen haladunk tovább. Elérvén a S- jelzést hosszasan immár szint nélkül érkezünk el Kőszegdoroszlóra. A reggel már egyszer járt S- jelzésen emelkedünk egy picit fölfele, majd A S-P- közösén érkezünk vissza a Lukácsházai kilátóhoz. Előtte 200 m-rel még egy kint levő kutya rémisztgetett minket Krisztával, de szerencsére jámbor volt az eb. Végül vasárnap hajnal 2:07-kor megérkezünk a célba, ahol végre szél és esőmentesen lehettünk sok-sok idő után.

Az itt felszolgált leves elsőosztályú volt, és mellette még 3 parizeres zsemle is áldozatul esett.

Maga a túra nem volt terepügyileg nehéz, de az időjárás, és a tájékozódás azért eléggé le tudja szedálni az embert teljesen mindegy hány kilométer egy túra.

Nem is kellett egy pillanatig sem altatni itthon.. Immár hatszoros teljesítője lettem a túrának :)

Teslácka Stovka 100 km - 3356 m szintkülönbséggel, sikeresen teljesítve 19 óra 06 perc alatt.

Tavaly Zolival már jártunk ugyanezen a túrán, és akkor is kifejezetten tetszett. Mindössze 5 euró a nevezési díj, valamennyi ellátás is volt, és a táj szépsége is magával ragadó. A szintkülönbség is jól osztozik el, különösebb nagy meredek emelkedő nincs a túrában, így első százasnak csak ajánlani tudom. A túra végig kijárt részeken halad, mindössze a sok kemény, köves rész lehet fárasztó a talpnak.

Tavaly fent aludtunk már péntek este a Kamzík kilátónál Zolival, idén szombat kora reggeli indulás lett belőle. Ez hajnal 2 órási kelést eredményezett. Kovács András, Almádi Nóra, és Nagy Orsival vágtam idén neki a kalandnak. Az autót a cél közelségébe tettük le, majd innen jó 3,5 km-t gyalogoltunk fel a Kamzík tetejéhez, ahol a regisztráció, és a rajt is volt egyben.

Végül 7:02-kor indultunk neki a túrának. A P- jelzésen haladunk, majd másfél km után a kimondhatatlan nevű Pod Chlmcom elágazásnál balra a S-ra térünk. Kellemes lejtőn érünk el egy kis erdei játszóteret, majd egy erősebb emelkedő tesz róla, hogy végül rólam is lekerüljön a pulóver. Az első pont idén nem a Kacín erdei büféjénél volt, hanem magán a S- jelzésen egy parkolónál. Tavaly nem volt itt ellátás, idén viszont kis milka kocka járt, illetve 1 euróért lehetett sört vásárolni, amivel éltem is. Nem siettünk, mondtam a többieknek hogy ez nem erről szól most. Amúgy mindhármójuknak az első szlovák 100-asuk volt. Immár ismét a P- jelzésen vagyunk (ez egy másik P- mint az elején volt). Egy kis óvatos kocogás azért most sem árt, így érkezünk le Marianka településre, ahol mivel a kocsma zárva, így az itiner alternatívaként azt jelzi hogy, a helyi turistatábláról írjunk fel adatokat. Fel is véstünk jó pár dolgot, majd egy kisebb emelkedő megmászása után már Borinka településre érkezünk, ahol az első élő pont volt. Betérek a kisboltba, majd a túra első komolyabb emelkedője következik, ami viszonylatokban azért nem túl vészes.

Felszuszogjuk magunkat a Pajstún (Borostyánkő) várához, ahol bár a túra nem írja, természetesen felmegyünk, és körbenézünk a vár minden szegletéből. Egy kis rókát is észreveszünk, aki igen fotogén, és nem zavartatta nagyon magát.

Eztán a szokásos fotó is elkészül rólam az érdekes fánál, majd a Kozlisko 537 m-es kilátástalan csúcsára felérve szuper jó futható terep jönne. Nem élünk vele, mert nem rohanni jöttünk, ráadásul a Zapadnúty-kút indián kocsma csak papíron 11-kor nyit, és mi még elég korán vagyunk. Végül kellemesen gyalogolva pont 11 órára érünk a helyre, amiben ismét pecsétet kapunk igazolásként. Idén meg akartam ismételni a tavalyi kombót, de sajnos pont a mai nap nem volt fincsi káposztaleves, így egy sörrel "vigasztalódtam", ami a túra során a legfinomabb ízű volt.

Andrásék is így tettek, így szerencsére volt kivel koccintani. Kis lazulás után már a Z- jelzésen mászunk vissza a reggeli P-ba, ami dimbes-dombos egészen a 35 km-nél található Pezinská Babáig. Közben kitérünk picit a Somár 650 m-es csúcsára, ahonnan gyönyörű panorámában lesz részünk, pár kirándulóval egyetemben.

Pezinská Babánál tavaly Zolival lángost ettünk, most a többiekkel csak egy sört iszunk, és pihentetjük kicsit lábainkat.

Akkor is itt értük utól a cseh ikont Jirkát, idén pontosan ugyanígy történt. Jirka ismét rántott húst eszik hasábbal, tud élni, hiába :)

Innen igen kellemes út következik a K-, illetve a S- jelzéseken Zumbergig. Szépen lightosan meg is kocogjuk, majd elérkezünk a pszichiátriára :)

Szerencsére nem velünk volt gond, a feladat az volt, hogy a portánál kellett kérni pecsétes igazolást az itinerbe. (A tavalyi sztori jó volt. Mivel minden ponton írták a neveket, itt is láttam előttem sok ékes szlovák nevet. A portásnak mondtam az enyémet, nem értette. Mutattam hogy írja már be.. Aztán kicsit dühös lett, és mondta hogy a pszichiátria bent található!! Akkor jöttem rá, hogy azok a nevek a részlegen található személyeké... Zoli jókat kacagott ez után :)

Ez után jött a túra talán leghosszabb és legmeredekebb emelkedője. A Velká Homola 709 m-es csúcsára kellett felmászni jó hosszan. Az eleje jó pár km-en át még nem volt vészes, de a vége fele igen begorombult az emelkedő. Minden jó ha a vége jó, ezt is elértük egyszer, és a csúcson személyzet pecsétel nekünk.

Tavaly itt szintén nem volt semmi, idén viszont nápolyi, ropi, mogyoró, keksz. Belakmározván fel is mászunk a kilátóba, és gyönyörködünk, az időjárás ebben szintén partner volt szerencsére.

Alig egy hónapja jártam itt az MKMK 220 km-esén, most egy kis darabig a Zochová chata felé a P- jelzésen haladunk lefele ismét, de hamarosan a S- kerékpárút aszfaltútján érkezünk el a Chata pod lesom kis erdei étteremhez.

A néni emlékezett rám tavalyról, már csak azért is, mert jól beszélt magyarul. Idén ismét az volt mint tavaly, csak a társaságom más. Sült kolbászt rendelünk egy jó helyi csapolttal. A kaja most sem lett hamarabb kész mint tavaly, és az ár is elég borsos volt, de most megengedhetjük magunknak.

Majd 45 percet töltünk itt, aztán a K- jelzés visz el minket a Hubálová elágazásig, ahol ismét a túra saját ellátása volt terítéken. Kolbász, szalonna, kenyér, paradicsom, kofola, kóla. Andrással egy jó kis barackpálinkával koccintunk :)

Most már igazán jól vagyunk lakva. Jó sokáig ismét az MKMK útvonalát követjük. A P- jelzés a mérvadó, egészen 37 km-en keresztül. A Cermák réten idén nem térünk ki a szuper forráshoz, van mindenünk. Megmásszuk a rövid, ámde annál meredekebb Skalnatá csúcsot, ahol közben többedjére is utolérjük Blankát.

Itt elővesszük a fejlámpáinkat. Én még egy darabig e nélkül haladok. Kicsit merész, de ellavírozok a kőgörgetegeken. Végül a Cmelok csúcsán kapcsolom be, így biztonságosan érkezünk le ismét Pezinská Babához, ahol az MKMK-n kerek 100 km-nél levő síházban volt ismét a frissítő.

Most meleg levest kapunk, finom teával, kofolával, süteményekkel, nasikkal. Nagyon jól esik a pihenés. Jó fél óra után haladunk tovább továbbra is a P-on. Egy jó darabon át ugyanaz az útvonal mint amikor reggel jöttünk erre, csak szembe. Visszaérkezvén az akkori elágazásba meg sem állunk jó hosszan a Biely Krízig.

Tavaly itt csak annyi volt a feladat hogy a turistatábláról írjunk le adatokat, idén viszont emberes pecsétes pont volt, ráadásul ellátásként finom házi sajtot is ehettünk amennyit csak akartunk. Kaptam egy dobozos sört is, de ezt most elraktam, helyette az energiaitalomat bontottam meg.

Lehetett választani a régi, illetve az új P-on tovább, mi maradtunk az újnál, mert a táv arra volt mérve. Viszonylag eseménytelen menet és jó sok őzike meglátása után érkezünk vissza a Kamzík csúcsára.

Itt még az itinerre feljegyezzük a büfé nevét, mert ez volt a kérdés. Innen már a K- jelzésen haladunk célunk felé, egészen a KST (Klub Slovenskych Turistov) székházáig, ami a Szlovák turista egyesület székhelye. Leérvén a külvárosba még egy autót láttunk ami érdekesen az út közepén állt. Odaérvén egy sérült őzike állt mögötte, és pár fiatal. Kiderült hogy elütötték az őzikét, de becsületükre legyen mondva nem hagyták ott, hanem próbáltak intézkedni, telefonálni.

Eztán csak hamar megérkezünk célunk helyszínére vasárnap hajnal 2:09-kor. Okleveleinket átvéve mindenféle nasi, és sör van a célban. Ismerőseim is beérkeznek, jókat diskurálunk. András közben elmegy aludni, és pár óra után már indulhatunk is haza.

 

Azt gondolom mindössze 5 euróért olyan ellátásban volt részünk, amivel talán nem is találkoztunk még soha ennyiért. Remélem a többieknek is első külföldi százas gyanánt hasonló érzéseik vannak. Bátran ajánlom mindenkinek!

Turista Kékszalag Maxi (BEAC Maxi) 110 km - 3850 m szinttel, sikeresen teljesítve 21 óra 37 perc alatt.

Immár 18x-os teljesítője lettem a Maxinak. Nagy beszámolót most nem írok, mert az már elég sokszor meg történt ez előtt, visszakereshető.

Szombat reggel 8:15-kor indultunk a rajtból Drabik Krisztával. Tudtam hogy hamarabb is elindítana a főszervező, de ha ez van írva a kiírásban akkor attól én nem fogok eltérni. Örömmel vettem észre hogy a tavalyi lódarazsas részek idén gond nélkül abszolválhatóak voltak, sőt, gyakorlatilag a Börzsönyben egy darabot sem láttunk. Csóványosra nagyon ügyesen pont 6-os átlaggal értünk fel. Ehhez azért kellett belekocogni rendesen. A Nagy-Hideg-hegyről lefele sajnos Krisztának előjött a talpfájdalma, így a 16 órás kompot elengedtük, nagyon jó lesz az a 17-es is. Kisinócnál finom gyümölcsleves várt minket a szervezők jóvoltából, majd a Kálváriát megmászva rendesen befűtöttek már fentről, de a lelkesedésünk továbbra is töretlen volt. Törökmezőnél az órát nézve láttam hogy azért a 17 órás komphoz is haladnunk kell.. A Hegyes-tetőnél a dinnye mellett szalonnát, és kenyeret is kaptunk az itt piknikezők jóvoltából. Nagymarosra 16:42-kor értünk le, így maradt egy kis idő a második etapra rákészülni.

Átkompozván a túloldalon beülünk egy kis helyre. Kriszta kávézik, én egy pohár sört fogyasztok el. 20 perc pihi után elég nehezen másszuk meg a Fellegvárat, de fent az üdítő hideg víz ismét erőt önt belénk. Végül Pilisszentlászló előtt jó 1,5 km-rel kapcsoljuk fel a lámpát, majd hamarosan már a mennyei babgulyást majszoljuk, ami itt ellátásként funkcionált. Titokban a tavalyi vadgulyásért epekedtem, de jó volt ez is. Krisztának ez a menü nagy energiát adott, Dobogókőre nagyon jó tempóban haladtunk éjszaka. Viszont többször is ki kellett kapcsolnunk a lámpát, lódarazsak zavartak meg minket vagy négyszer amíg felértünk.

Pilisszentkeresztre már nekem sem estek túl jól a köves lefelék, alig vártam hogy aszfaltot érjen a lábunk. A frissítőpont szuper volt, sütemények, pogácsa, kenyerek, meleg tea, mentes citromos sör. Kb ebben a sorrendben fogyasztottam el az itt lelteket. Utolértük Bévárdi Gábort, és szinte a túra végéig hármasban haladtunk innen. A kocogás már nem nagyon ment, de a gyalogló tempónk kifejezetten erős volt. Általában a holtpont mindig a Kevély-nyereg környékén kap el. Most csak kisebb van, de elhessegetem hamar, meg amúgy is van egy energiaitalom, de ez végül nem került megbontásra. Krisztának nehezen megy a meredek köves lefele, de fejben nagyon ott van még szerencsére. Pilisborosjenő előtt rutinosan haladunk, szerencsére a sokszoros teljesítésnek. A Köves-hegyre felfele viszont Kriszta lámpája megadja magát végleg, így innentől már óvatosan haladunk. A túra egyik legrosszabb lefeléjén az Ürömi műúthoz, odaadom neki az én lámpámat, így azért valamennyire jobban haladunk hogy én maradtam lámpa nélkül. Ez után ismét nálam a lámpa, nem jön most egy darabig technikás rész. A Virágos-nyeregbe természetesen a K-en szerpentinezünk fölfele, a K-kerékpárutat meghagyjuk a csalóknak. Felérvén Reni és István pecsétel, majd innentől útvonalváltozás, és a K+-en haladunk célunk felé, hogy meglegyen a 110 km. Nem gondoltam hogy ez ilyen rossz lesz, a sok eső rendesen szétmarta az utat, így lámpa nélkül elég nehezen haladunk lefele. Gábort előre is engedjük hadd menjen. Végre kiérünk a rétre, ahol borzasztó hideg van, még jó hogy Nagymarosra eldepóztam a pulóveremet. Egy éles visszafordító jobbost csak a telefonom térképének köszönhető hogy megleljük jelzés híján, máskülönben úgy járunk mint Gábor, aki tovább ment, és már csak a célban találkoztunk vele, utánunk jött be 5 perccel. Végül egy kis városi tekergés után a jelzésen beérkezünk a Máriaremetei Cserkészházba 5:52-kor.

Azért elfáradtam én is elég rendesen, érzem magamon. A Maxi sokadjára sem adja könnyen magát. A teljesítés érzése viszont egy nappal később már ismét jókedvvel, és elégedettséggel tölt el!

Vadrózsa 160 (158,4 km - 7200 m szinttel) sikeresen teljesítve 33 óra 40 perc alatt. Sajnos 1 órát ráadásul kényszerből meg kellett állnom az Ágasvári turistaháznál, az óriási vihar miatt.

Immár 7x-es teljesítője lettem a 160 km-es távnak. Nagyon nem volt gyenge. Hiába, még mindig az ország legnehezebb túrája.

Péntek délután utaztunk le Krisztával, Rózsaszentmártonba, ahol az "ikonikus" E303-as kotrógép volt maga a rajthelyszín egy kellemes faluszéli réten. Itt sátrat vertünk. Jobb volt ez így, mert nem kellett szombat hajnalba kelni és utazgatni, így a reggeli kelés után kapásból a rajtban találhattuk magunkat. Eléggé kapkodós volt a reggel, mert későn világosodott, így a kocsi átvitele a célba, és onnan a rajtba visszagyalogolás után alig 15 percünk maradt a tényleges rajtig.

Szerencsére hamar átszellemültem, és 6:45-kor tömegrajttal elindult a mezőny. Nyugodt tempóba kezdtem, ismerősökkel beszélgetve, tudtam hogy hatalmas feladat vár rám, szintúgy mint az utóbbi hetekben folyamatosan. Első megmászandó csúcsunk 6 km múlva a Somlyó 387 m-es csúcsa volt. Innen tényleg óvatos kocogásba haladtam lefele, sok-sok ismerőssel trécselgetve, jókedélyűen. A Széleskői tónál Erzsi, és Attila volt a pontőr, finom szőlőt osztogattak. Véletlenül rámarkoltam egy fürtre, amin vagy 50 szem volt. Ezt gyakorlatilag a következő pontig a 14 km-nél levő Eszter-forrásig folyamatosan kajáltam :) A forrásnál meglepetésre 7-es átlagom volt, pedig tényleg nem éreztem erősnek a tempót. Az 50-es távosok tovahaladtak Szurdokpüspökibe, mi pedig a nyílt részen megkezdtük hosszabb mászásunkat még mindig a fel-felbukkanó és eltűnő P+ jelzésen a Tilalmas-tetőre fel. Annát és Lacit érem utol, beszélgetünk egy jó darabon át, majd a Z-et elérve meglógok a lefelén. A János-vára emelkedője most könnyen adja magát, a Mátra 115-ön sok-sok km után már nem ilyen egyszerű. 22 km-hez érkezek, a Prédikáló-tetőhöz. Szuper jó frissítőpont üzemel itt. Nekem az a taktikám most, mint a M115-ön. Lehetőleg minél kevesebbet időzni a pontokon, meg lehet azt enni-inni útközben is. Ez által jó pár résztvevőt le is hagyok máris. Ha nem jártam volna erre már sokszor, elég tájékozódós rész jönne a gyenge jelzések miatt, de fejből vágom az utat szerencsére a Havas irányába. Mindig megizzaszt rendesen ez a fölfele, de jó tempóban haladok, és a csúcson még futókat is utolérek. Csak semmi durvulás, óvatos kocogás jön ez után. A Világos-hegyre fölfele már irgalmatlanul befűtöttek. Meg-megállok kortyolgatni italomból a biztonság kedvéért. Itt már gyorsabb résztvevőket előzgetek. A 708 m-es csúcsra nyelv lógatva érkezek fel, de pici túraellátás itt is van a pontőrőktöl (33,6 km - 1629 m szint - 5:28). Elérvén a Z4 jelzést tudom hogy balra minimális kitérővel a Babik-kút hűsítő vize hozhat vissza az életbe, élek is vele, mint még jó páran. Ez után az immár felújított Z+ jelzéseken rongyolok le a Keresztesi-nyeregbe, hogy utána felemelkedvén a Z-ön Bagolyirtásra érkezhessek. Itt is ismerem a közkutat, alapos mosdást tartok. Barta Laci csodálkozik hogy előztem meg, de az ő trackje még a régi Z-ön hozott ami kicsit hosszabb volt.

Kellemes lejtőn kocogok le Mátraszentimrére, ahol meleg levessel fogadnak a pontőrök. Egy citromos sör is áldozatul esik mellé (42 km - 1995 m szint - 6:51).

Hamar tovaállok. A túra legkellemesebb 8 km-e következik Lajosházáig. Nem vagyok rest futogatni, itt sokat lehet hozni az időn, bármi történjen akár mondjuk éjszaka. Közben Fullmann Jani hív, futás közben jót kommunikálgatunk telefonon :) Utolérem Barta Lacit, majd erősebb futással hamar Lajosházán találom magam. Itt a dinnyére fanyalodom rá erősen. Két srác indul tovább előttem, a futókájuk még nekik is a helyén van, tisztes távolságból követem őket a Z-n Mátrafüred irányába. Pár km le-föl után a semmiből utolér Frölich Anna az első helyen haladó hölgy. A Kozmáry-kilátóhoz még együtt érkezünk, majd erős tempóval tovább is áll. Kíváncsi voltam hogy bírja majd, de sajnos később kiszállásra kényszerült. Mátrafüreden a két srác a falu szélén való közkutat letartóztatja, én majd a központban levőt fogom. Ez után együtt indulunk tovább a végestelen hosszú K+-nek Kékestetőre. Kicsit beszélgetünk, Doros Feri, és Fekete Arnold, mindketten teljesítették a börzsönyi Kört, ráadásul szinte ugyanazt az időt toltuk mindhárman, 27:30 körülit. Most is stabilan mozognak a srácok.

Nekem soha véget nem érő út ez a Kékesre. Mikor már minden még nem létező csillagot leimádkozok az égről, végre felérünk a csúcskőhöz. Feri mondja nyomjunk egy képet, így hárman A Körösök :) A frissítőhöz érve hamar lerogyok a fűbe. Első feladat zoknicsere. Utána meg visszahozni ételből-italból a sok elvesztett energiát.

(62,3 km - 2918 m szint - 10:30). 17.15-kor érkeztem meg az ország legmagasabb pontjára. Meglepetésre hamar jöttek elég sokan akiket már hamarabb lehagytam. Azt hittem jobban haladok, vagy csak ők túl erősek még ;)

Elsőként pattanok föl a fűből, és próbálom erőltetni a kocogást a Sombokor tetejéig. Itt viszont nagyon óvatosan lefele! Egyelőre még esés nélkül megúszom. A Hordóhoz érve kódos pontot jegyzetelek, majd a P+-en haladok Pisztrángos-tó fele. A semmiből viszont probléma támad. Még Kékestetőn rendesen meghúztam a Szentimrén töltött izót, borzasztó mosogatólé íze volt, de gondoltam nem lesz gond. Hát lett.

Pár kisebb "gyomor mocorgás" után pillanatok alatt a földön találta magát, a fent megevett nutellás kenyérrel együtt. Szerencsére csak ennyi volt, viszont ez után nagyon sokáig rossz volt a gyomrom, és nem volt étvágyam. Azt viszont tudtam hogy muszáj enni ha akarok ha nem, mert másképpen elvérzek hamar.

A tó után aszfaltútra értem, ahol végig futva érkeztem el Rózsaszállásra (70,2 km - 3043 m szint - 11:59).

Szénsavas tonik is volt a ponton. Nagyon megörültem neki, mert a kóla, izó kombót pár nem éreztem túl komfortosnak. Hamar meg is töltöttem vele a flaskámat, és később picit jobb is lett a gyomrom, de nem volt azért ok teljesen. 4 féle palacsinta volt, a fahéjasból ettem kettőt. Ezen kívül elképesztő mennyi finomság leledzett itt. A pontőrök is nagyon kedvesek voltak. Kiemelném a nachos chipset, amit feta sajtos mártásba lehetett belemártogatni. Hatalmas sikere volt nálam, útközbe is vittem egy adaggal, ezt majszolgattam a S+-en fölfele sokáig. A Gabi-halála után erős mászás jött a K+-en föl a K-gerincre. Felérvén meglelem a kódot, és örömmel konstatálom hogy nincs sötét. Eddigi teljesítéseimnél itt már lámpázni kellett, most bizony nem. Szépen haladtam is a gerincen, sokat futva. A tervem az volt, hogy a Markazi-kapuhoz próbáljak leérni lámpa nélkül. Ez végül épphogy sikerült, de az utolsó 2 km-en már nagyon ott kellett lenni fejben, le ne essek a szakadékba. Rengeteg vad ugrált körülöttem, a legviccesebb a muflonok "mekegése" volt többször is. Végre leértem a kapuhoz. Hatalmas sóhaj. Jöhet az éjszaka.

Lámpa elő, közben megjön Feri és Arnold, előre engedem őket, hadd menjenek. A Nagy-Szár hegyre menő meredek csalános felfele sosem lesz a kedvencem. A semmiből viszont elkezdett villogni a lámpám. Na de jó.. A Bazalton tettem bele az újakat, sokat nem is kellett használni, gondoltam bírni fogják, így nem is hoztam pótelemeket. Alig kezdődött el az este és villogok.. Hamar negatív dolgok tömkelege szaladt át az agyamon, de valahogy meg kellene oldani, mert más gond nincs.

A Domoszlói-kapuhoz érve jókedvű pontőrök fogadnak. A finom szeletelt kolbászra hamar rárabolok. A gyomromnak kifejezetten kell, így eléggé megcsupaszítom a készletet. Na de a legfontosabb, teszek egy próbát, megkérdezem a pontőrőktől hogy esetleg van-e náluk 3 db új AA-s elem, vagy esetleg egy pótlámpa amit a célba visszaszolgáltatnék. Abszolút negatív válaszra várok, miért is lenne, de csodák-csodájára vadiúj, bontatlan elemeket vesznek elő, én meg nem győzök hálálkodni. Természetesen kifizetném, de nem engedik, sőt kifejezetten örülnek hogy már évek óta hozzák, de soha senkinek sem kellett.

Szóval ha olvassák, utólag is hatalmas köszönet a Domoszlói-kapu pontőreinek!

Még picit használom a régit, majd a vicces nevű Csiklósd-kútnál megállok és cserélek, egyben a nedves lével oltom szomjamat :)

Wow, mennyivel jobb így új elemmel. Jókedvűen kocogok végig a dózeron, majd meglelve a P+ csapását az Ilona-völgybe érkezek. Innen S- következik. A Kiss Peti túrán még szuperül járható volt ez az út, mostanra viszont a monstrum erdészeti járművek teljesen szétbarmolták, és a kidőlt fákat is persze cseszték összeszedni. De akkor még nem tudtam hogy bárcsak ez lett volna a legnagyobb gondom.

Örömködök hogy szépen megleltem a S+ jobbosát, de ami ez után jött, na abban nem volt köszönet. Eleinte még úgy ahogy követhető volt az út, de alig 500 m múlva olyan jött, amivel túra pályafutásom alatt szerintem még nem találkoztam még jelzetlen úton sem, nem hogy jelzetten.

Gyakorlatilag megsemmisült a turistaút. Óriási fák dőltek ki különböző irányba, teljesen ellehetetlenítve a továbbhaladást, különböző tüskés bokrok kíséretében. Elő kellett venni a telefonos térképet, mert egyszerűen nem volt út. Minden lépésnél megálltam, és hihetetlenkedtem hogy elvileg az úton vagyok. Aztán még csúnyább dolog következett. Az egyik fára lépés után szerencsétlenül csúsztam, és a tüskebokrok kellős közepébe estem. A cipőt lemarta rólam, a lábam a levegőben, a fejlámpa leesett, és szó szerint ömlött belőlem a vér mindenhonnan. Ez kurvára nem játék! Iszonyú mérges voltam hogy éjszaka hogy lehet ilyen helyre vinni egy túrát, de mint kiderült az egyik kedves bejáró (nevet nem szeretnék írni) teljesen járhatónak minősítette az utat, miután a főszervező megkérte hogy lessen körbe mi újság a terepen. Elképzelhető hogy nem is járt itt, csak bemondta hogy igen. Nagyon szomorú hogy ilyen megtörténhet.

Közben szegény többiekre is gondoltam, akik órákkal később, jóval kimerültebben járnak majd itt. Valahogy felkeltem a tüskebokor öleléséből, és próbáltam tovább keresni az utat. Közben lentről a patakmederből fejlámpák fényét látom, Feri és Arnold az, kérdezték hogy itt van-e az út. Mondtam hogy térkép szerint igen, valójában nagy büdös semmi. Valahogy áthámozták magukat a lehetetlenen, és jöttek utánam. Nagy nehezen kimenekültünk ebből a rettenetből, 2 km-t 1 óra alatt tettem meg... Leevickélünk Parádóhutára, ahol a Klarissza-csevicénél Gyuriék a pontőrök, és finom meleg étellel várnak. Most tényleg nagyon jól esik megpihenni, közben nézem, elég durvák a megtépázott sebek.

Feriék mennek, én még picit maradok, de nem sokkal utána tovább állok. Meglepően sokat kocogok éjszaka is a 24-es főút irányába a szerpentinen. Parádsasvárra érve ismét szuper frissítőpont, csak kezdek álmosodni rendesen. Itt le sem ülök, hamar tovább állok.

Na, jön a rettenet fölfele a P+-en Galyatetőre. Iszonyúan erősnek kell lenni fejben, minden gondolatom azon jár hogy csak ezt tudjam le végre. Kifejezetten kellemes volt az este, szép csillagos égbolttal (ezt azért írom, mert a mezőny egy részének "kicsit" másabb véleménye volt már erről). Nagyon megkönnyebbültem hogy ezt is letudtam, és megérkezhettem Galyatetőre (98,3 km - 4704 m szint - 18:44). Szuper pontőrök vártak, Eszti, Hajni, és Csilla személyében. Annyira örültem belül, lehet kívülre most kevesebb jutott, mert eléggé felemésztett ez a S+ meg a P+.

Feriék még itt ültek, ők látszólag rendben voltak, még néhány poénra is jutott ideje. Itt is volt tonik, ennek örültem, újra is töltöttem. Nem akart csúszni a kaja, de enni kellett, így főleg a sós krékert eszegettem, meg két fél banánt. Feriék tovább, én még relaxálok.

Elbúcsúztam a Tündérvilágtól, és felkészültem a Galyavár lefeléjére fejben. Ezt is megúsztam esés nélkül, de igazából ahogy kinéztem már mindegy lett volna ha esek is. Azt játszottam hogy mindig belőttem a következő P3-el jelzett fát. Elér, megáll, hol a következő, megy.. Végül így csoszogtam le a K+ elágazásba ahol hamar meglett a bal kanyar. Mélyen elvagyok gondolataimba a huplis úton, amikor jobbra lejjebb két lámpafényt vélek felfedezni. Biztos voltam benne hogy Feri és Arnold benézett valamit, aztán a Vöröskői-kilátóhoz érve így is lett, ismét befogtak. Vöröskőnél Attila pontőrködött a Széleskői tavi hely után ismét. Innen lefele gondoltam kicsit haladósabb lesz a Z- Szorospatak fele, de nagyon morci voltam hogy az erdészeti járművek itt is szétbarmoltak mindent, és alig lehetett haladni az amúgy jól futható lefelén. Az utolsó 2 km volt csak jó, kicsit meg is tempóztam. A pontra érve viszont borzasztóan elálmosodtam, Utassy Gabi volt a pontőr, mondtam neki le kell feküdnöm egy negyed órára, utána keltsen. A srácok hamar tovaálltak addig. A pillanatok töredéke alatt mély álomba szenderültem a hidegben, és hamar kelhettem is. Ez a negyed óra viszonylag rendbe is rakott, és folytathattam meredek emelkedős utamat a P-on Ágasvár felé. Az út háromnegyedénél már vasárnap hajnal 5 óra körül járt. Egyszer csak jobbról villámlásokat vélek felfedezni, amik kifejezetten intenzívek voltak. Bíztam benne nem minket támadnak majd. Viszont ahogy egyre közelebb értem a házhoz, a morajlás is megjelent, és egyre hamarabb jött a villám után. Az Ágasvári th-nál Zsuzska, és Dávid volt a pontőr. Gyorsan ott hagytam a hátizsákomat, és a füzettel intenzív gyors mászásba kezdtem az Ágasvár csúcsára, ahol kódos pont volt. A srácokkal még az oda-visszán találkoztam, aztán soha többet. Felérvén első dolgom a kód jegyzetelése után hogy körbenézek. Közel csattognak a villámok, és látom hogy egy hatalmas szürke felhő intenzív gyorsasággal kebelezi be az alattam elterülő erdőséget. Nincs mese, gyorsan vissza kell érnem a házhoz. Szerintem amióta ez a csúcs áll, soha senki nem ért le ilyen hamar a turistaházhoz :) Az utolsó métereken óriási szélvihar kerekedik, és megérkezett a vihar.

A sátorba belépve tőlünk méterekre csapkodnak a villámok, és ömlik az eső. Hamar időképet nézünk Zsuzskáékkal, és látjuk hogy egy darabig még ez lesz. Már pedig én ebbe a villámlásba biztos nem megyek ki. Egy helyben állok a sátorban, centiméternyi helyen. Szerencsére Zsuzskának van egy kabátja amit fel tudok venni, mert csak póló és rövidgatya volt rajtam.

Eléggé para lehet most kint lenni, sokat gondolok közben a többiekre. 1 órán keresztül senki sem érkezik, majd jön az első hölgy, Pistyur-Kocsis Ági, és utána hamar Őrsi Anna, és Kotlár Laci. Szegények igen viharvertek, de legalább van esőkabátjuk. Mire megjönnek, a villámlás kicsit elvonul, így nyugodtabban esnek neki a csúcstámadásnak. Visszajönnek, én még mindig itt vagyok, mert egy-két semmiből jövő villám még mindig itt csapott le a közelben. Ők tovább indulnak mindegy-mindegy alapon így is ronggyá áztak. Jó 10 perccel utánuk látom hogy már nem villámlik, csak szakad az eső. Így én is tovább mentem, nagy szerencse hogy nem merevedett le teljesen a combom a több mint 1 óra egy helyben állás után sem. Megköszöntem Zsuzskáéknak a kabátot, és a jó kis beszélgetést, majd bevetettem magam a Csörgő-patak völgyébe. Ágit hamar utolérem, messziről látom hogy próbál így is erősen haladni. Iszonyú erős, végig egyedül tolja, full respekt!

Szerencsére egy jó negyed óra után az eső is eláll, mindössze a nagyon megáradt patak okoz fejtörést hogy jussak át rajta, de megoldottam beázás nélkül.

Mátraszentimrére érkezek ismét (120,3 km - 5823 m szint - 25:19). Annáékat még itt érem, de mennek hamar tovább. Elég rendesen össze van szűkülve a gyomrom, így duplán repetázom a levesből, jót is tesz neki. Megtalálom depóscuccaimat, zoknicsere, energiaital bepakolás, és gumicuki a későbbi rettenetek elviselésére :)

Tovább indulván haladós rész jön a sár ellenére, Bagolyirtás után végig kocogom az aszfaltot, sőt, Mátrakeresztesre is, jó 3 km-en át. Ez után viszont végre már pozitív meglepetésben is lett részem. Sára Peti száll ki a kocsiból, követett minket a neten, és kijött elénk kicsit "kirándulni" ha már nem indult.

Kapok tőle egy finom oreós csokit, majd Ági is végigfutja az aszfaltot, így percek múlva ő is megérkezik. Megörülünk Petinek, jól esik valakivel kicsit beszélgetni. Annáék tovahaladnak közben. A Lyukas-kőnél Nagy Kriszta pontőrködik egy sátorban, itt elsőként bontom meg a sós kréker mixet, ami már sok helyen áldozatul esett nekem a túra során. Felfele, talán Peti társaságának is köszönhetően jobb erőben érzem magam, és Annáékat lehagyjuk a túra során végleg. Persze nem volt tervben, senkivel sem versenyeztem.. A túra során először együtt haladok Ágival is, Peti mellett, közben az időjárás is kezdi szebb arcát mutatni. Leérvén a Zám-patak völgyébe a szervezők alapos munkájának köszönhetően kifejezetten jól járható az út (mert én még nem kaptam el a második vihart mint sokan mögöttem).

Petivel jól eldumcsizunk, tökre örülök, máskor itt már a fenébe kívánom az egészet, most viszont hamar elérünk Thold Tibi pontjára. Ahol Tibi van, ott garantált a finomság. Itt sem volt másképp, pattogatott kukoricát szolgált fel, a semmi közepén a Zám-patakba :) Luxus ez már kérem..

Közben egy srácot vélek felfedezni aki tovább indult mikor pont megjöttünk. 160-as távos, nem ismerjük.

Mi sem tökölünk, életemben leghamarabb tovább indulok innen. Ági és Peti lemarad, a Muzsla mászása ismét szólóban történik. Különösebb gond nélkül haladok, de a vége mindig kemény, tüdőmet kiköpve érek föl a 805 m-es magaslatra, ahol Csipi és Györgyi pontőrködik (141,5 km - 6757 m szint - 30:02). Mi másra fanyalodnék rá mint a sós-krékerre. Viszont azt is tudom hogy csak ezzel nem lehet végigmenni, így egy Moments szeletet is bedobok mellé, így azért csak lejutok Szurdokpüspökibe..

Ha a K+ soha véget nem érő emelkedő Mátrafüredre, akkor ez a P- soha véget nem érő lejtő Püspökibe. Csalános, köves, sáros, meredek, egy szóval szar!

A közepénél mégis utolérem a srácot, aki még a Zám-pataknál lépett meg. Kielőzöm, de kissé mögöttem szépen halad ő is. A Diós-patak környéke katasztrófa sárügyileg, de Szurdokpüspöki előtt az agyagos út még durvább (és én még nem kaptam itt meg a második nagy esőt). Leérvén a faluba, Andi párja és lánya a pontőr, akik nagy örömmel fogadnak, mint minden évben. Andi most a 160-on van, pont telefonál, motiválom, de sajnos nagyon rossz helyen verte el a vihar, és utólag láttam hogy 120-nál abbahagyta :( Én viszont megkapom beígért energiaitalomat, amit jóízűen el is fogyasztok, pár apróbb nasi kíséretében. Már csak egy nagy feladat van, a Nagy-Hársast megmászni. A faluban végighaladva, persze pont most tűz ezerrel a nap az aszfalton. A Hársas alját elérve nagy levegő, na gyerünk. Tudom hogy a torony soha nem fog eljönni, és csak mászok-mászok már lassan ki a világból. Közel a csúcshoz, ismét megdörren az ég messze mögöttem. Még 6,5 km. Légyszi bírd ki. Felérvén pár szót váltok a pontőrrel, elveszek két csokit amit lefele el is majszolok. Húha, ez a vihar gyorsan jön. Hamar összeszedem magam, és erősebb futásra kapcsolok. Tudom hogy a cél előtt még van egy irdatlan agyagos rész, amit meg kellene úsznom a nagy eső előtt. Gyakorlatilag már közvetlen mögöttem a csúnya felhő, a szél is megjön, de én tolom neki keményen. Tettemet siker koronázza, leérek az aszfaltútra, és a célig már csak 3 km aszfalt vár rám. Hirtelen leszakad az eső is, villámokkal. Nevetek teli szájjal. Essél csak, zuhogj! Azért megtempózom még a végét, és 16:25-kor, 33 óra 40 perces menet után megérkezek a célba, ahol ováció fogad, ami nagyon jól esik. Ez után korlátlan étel-ital fogyasztás a már beérkezőkkel és a későbbiekkel is, mert egy darabig még nem vonulok el aludni.

Kalandokban nem volt hiány, de nagyon boldog vagyok hogy immár hetedjére is sikerült megmérettetnem magamat!

Bazalt 100 (102,3 km - 3511 m szinttel) sikeresen teljesítve 19 óra 29 perc alatt.

Egyik (ha nem a) legnehezebb százasunk, de tényleg! Pedig a paraméterek alapján elsőre nem is tűnik így.

Péntek délután Salgótarjánban éjszakáztam a Kis Rigó Vendégházban, hogy jobban sikerüljön rápihenni a túrára. Meglepetésre ismerősökbe botlottam itt is bele, akik szintén így döntöttek.

Szombaton végül 6:15-kor indultunk el Orsival. Az első 4 km végig sík részen vitt, az egykori Somoskői kőszállító vasút megszűnt vonalán. Egészen Somoskőújfaluig kocogtunk, közben jól elbeszélgetve ismerősökkel akik szintén így döntöttek idáig. Itt ásványvízzel kínáltak a szervezők, és Harrer Tomi finom juhtúrós sütijének sem lehetett nemet mondani. Ráadásul most minden energiára szükség lesz, ugyanis kapásból a túra legmeredekebb, és legnehezebb emelkedője következik föl a 729 m-es Karancs csúcsra, ami egyben a Karancs-Medves hegyvidék legmagasabb pontja is egyben. Lihegve caplatunk fölfele, szerencsére a korai rajtnak köszönhetően a nagyobb meleg még nem ér el minket. A csúcs meglátogatása előtt kötelező kitérőt kell tennünk a Kápolna-hegyre, ahol kódot jegyzetelünk. Ez után már tényleg a Karancs a következő alig 1 km-en belül. Felérvén a csúcsra, van akinek még arra is maradt energiája hogy a kilátóba fölmenjen, nekem momentán semmi. Na de kaptunk müzliszeletet, és irány lefele. 14 km-en keresztül az Északi Zöld a követendő útvonal. A csúcsról lefele borzasztó meredek és csúszós, az utolsó pillanatban mentek egyet egy jókora esés elől. Közben felsejlik a Palóc Lefagysz, amikor a túra vége fele már remegő lábakkal másztam meg az ellenkező irányból ezt a brutalitást. Letudva a kemény lefelét, himbálózásba kezdünk, és gyakorlatilag a Nagyromhányi kilátóhoz végig így is haladunk, észrevétlenül gyűjtve a szinteket. 22 km-nél jártunk.

Itt élő pont volt, korlátlan ásványvíz, szőlőcukor, ropi, és gumicukor az ellátás. Közben már piszkosul meleg lett. Úgy döntöttem csak az egyik flakonomat töltöm meg. Közel van Karancsberény, ahol tavaly is nyitva volt az élelmiszerbolt, majd ott veszek kólát. Kiérvén az erdőből Kovács András és Kiss Laci tart velünk, gyakorlatilag a túra elejétől hol együtt megyünk, hol látótávolságon belül. Elkocogok a tűző aszfalton a boltig, de meglepetésemre ki volt írva hogy tavaly decembertől végleg bezárt. Na fiam, most mi lesz? Tavalyról tudtam hogy 5 km múlva egy vadászháznál volt víz meg szörp. Viszont ez nem azt jelenti hogy most is így lesz. A P- jelzés balra elkanyarodik, innentől 17 km-en át ezt a jelet kell követni. A sarkon meglátok egy kerti csapot és egy bácsit. Nem vagyok rest vizet tarhálni, hátha a vadászháznál nincs, és akkor a maradék fél literrel meg vagyok lőve. Szerencsére kedves volt a bácsi, és hideg vizet töltött. A többiek is követték ezen megmozdulásomat, ráadásul a végén kaptunk egy másfél literest is, amit végül úgy döntöttünk Andrással és Orsival hogy a fejünkre öntjük megosztozva, hú de szupi érzés volt. Na de alig pár percre a az élelmiszerbolt meg tárva nyitva volt. Ezzel nem számoltam, mert tavaly meg zárva volt hasonló időtájt. Akkor hát ide is beugrok. Víz mellé, jöhet a kóla!

Felfrissülve indulunk tovább az égető 5 km hosszú aszfaltnak legalább. A Légrády vadászháznál ismét élő pont van. Patakban hűtött víz plussz tablettákkal, győri édes keksz, ropi, és "párakapu" várt minket, ami kifejezetten invitált egy kis maradásra.

Továbbra is a P- jelzés a követendő. Tudtam tavalyról, hogy odafigyelős rész jön, mert össze-vissza kanyarog az út, a jeleket meg nehéz észrevenni. El is tévedtek páran, így mire 37 km-hez, Karancsalja szélére értünk, egész sokan lettünk hirtelen. Orsival kivégezzük a bodzaszörpöt, én pedig mennyei lekváros kenyereket tömök magamba ezerrel. A pontőrök igen kedvesek, még útközben el is viszek egy lekváros szendvicset ami még jó pár km-en emlékeztet az ellenőrzőpontra. A hosszabb menet után S- jelzésre térünk, és így érünk le Salgótarján központjába. Közben ismét utolérjük Annát és Lacit, akikkel kicsit együtt megyünk, majd a hatalmas hőség miatt Orsival leülünk inkább a központba. Én egy gyümölcsös sört, és egy müzliszeletet rejtek el magamba azonnal, mert kicsit megkongott a vészharang. Tudtam hogy ez után pokoli meleg rész jön, tavaly Fullmann Janival is küzdős volt fölfele, pedig akkor ennyire nem volt meleg. A Kohász Kék jelzését követve emelkedünk egyre följebb. Lassabb tempót terveztem, de hajt a lábam :) A Pécs-kő nyeregbe érve mondom Orsinak hogy tavaly milyen szupi volt a meglepetés frissítőpont itt, most sajnos semmi :(

Még egy kis mászás már a S-n, és végre felérünk a Pécs-kő 543 m-es csúcsára. A kód picit lejjebb volt, a legtetejére most nem másztunk ki, lesz még itt bőven szép kilátás. A P3-ön haladunk óvatosan lefele egy igen szép, ámde technikás rövid szurdokban. Ez után leérünk ismét a dögmelegben Ponyipusztára, de előtte azért pár kutya jól megugat minket, szerencsére nincs gond. A P3 P- elágazásban megjelenik Anna és Laci mögöttünk, kitértek a temetőbe vízért Andrással együtt, de ő csak 58-nál ért minket utol. Annáékat elengedjük, hosszú az emelkedő a P-on, nincs kedvem most erősebben menni egyáltalán. Végül ezen a jelzésen érkezünk meg 58 km-hez ami egyben a rajt-cél, az Eresztvényi Geopark. Csábító lehet az itt maradás, autó, ágyak, büfé.. Jó páran éltek is vele mint kiderült. Eddig 9 óra 45 percet jöttünk, kerek 16 órára voltunk itt.

Első dolgom hogy a rajtban itt hagyott konzervemet megegyem, még hidegen is sok energiát adhat. Aztán vettem egy kólát meg egy gyümölcsös sört, utána pedig pici relax. Végül pont fél óra pihenés után megyünk tovább Orsival. Még mindig nagyon meleg van. A Petőfi-kunyhó kódja után utólag Drabik Kriszta mondta hogy a Bakancsos söröző teraszán is volt egy kód. Ezt nem tudtuk, de ott mentünk el amúgy a söröző mellett. Hogy mi értelme volt ennek a kódnak nem tudom, amikor a kunyhóhoz így is el kell menni mellette. Tájékozódós szakasz jön, kiemelten figyelem a telefonos térképemet, P-kerékpárút, majd Z-tanösvény. A Középbánya-tó következik, a pontőrök dícsérnek milyen korán itt vagyunk. Vizet töltünk, majd haladunk is tovább. Megtévesztő szalagozás vinne el minket rossz irányba, de szerencsére rémlik tavalyról hogy az a rövid távé. Mondjuk azért elfért volna pár tábla, kíváncsi vagyok hányan nézték be. A Réti-keresztnél (65 km) is élő pont van, a hosszú nyílt tisztás után jól esik a finom szörp, és a nápolyik. Lekocogunk Rónafaluba, majd jelzetlen aszfalton kötünk át Rónabányába. A Szilvás-kő 628 m-es csúcsa következik, a végén a S3 igen megdolgoztatja tüdőkapacitásunkat, de cserébe gyönyörű kilátással ajándékoz meg minket a természet, a kód feljegyzése után. Igazából egy nagyobb vágyam volt, hogy a Bárna faluba leérkező S4 jelzést még világosban abszolváljam. Hogy miért? Ez az út egy katasztrófa. Benőtt, csalános, köves, egy nyomtávos, hosszú. Amin tavaly is meghőköltem, de idén valamiért még jobban, hogy ez az út S-kerékpárúttal is van jelezve. Sajnos a Kedves Olvasók nagy része nem tudja milyen volt ez az út, de esküszöm aki ezt felfestette kerékpárútnak, egy nap mindössze csak kétszer zavarnám föl-le itt, nem többször. Azt hiszem utána azonnal szürkézné is le. Mindegy, a legfontosabb hogy sikerült világosban 72 km-hez érni, Bárna faluba. Itt a központban élő pont üzemel. A finom vajas kenyerek mellett paradicsom, és uborka is volt, na meg ásványvíz. Kellett most nagyon az energiabevitel, mert ez a S4 eléggé felőrölt, és jön a nagy meredek fölfele hamarosan a Nagy-kő 522 m-es csúcsára. Hátulról kerüljük meg a hegyet, és végül az igen meredek K3-ön érünk fel a tetejére. A kód kicsit lejjebb volt, de mondtam Orsinak ezt a pár métert tegyük meg, cserébe gyönyörű kilátásban volt részünk. Itt tényleg szusszanni kellett, még pedig azért is, mert lámpa nélkül sikerült az idejövetel, viszont lefele a 3-szög másik ágán már kelleni fog a pilács. Elég horror ez a lemenetel, de legalább szerencsére nincsenek lódarazsak mint tavaly. A jelzés vége fele viszont egyszer csak véget ér az út.. Na most mi van? Megint elő kell venni a térképet. Egyenesen jelöli, na de ott emberméretű csalán van. Pedig arra.. Közben szembe jön Balázs és Helga, mondom nekik hogy rossz felől jönnek, de Balázs inkább leteremt hogy menjek már, mert épp szarrá csipkedik a csalánok :) Mire innen kiértünk mi sem voltunk ezzel másképp, és mint a bolhás kutya, össze-vissza vakarózva érünk vissza ismét Bárnára. A jó viszont hogy a frissítőpontot ismét érintjük, így után lehet tölteni a folytatásra.

Igazán tájékozódós rész jön, főleg a rétre felvivő bal kanyart kell megtalálni, na meg hogy magán a réten merre. Ha ez meg van, onnantól nyugisan lehet haladni a K-en, majd akár kocogni a S-n egészen Szőröspusztáig (82 km). A pontőrnél jégkockában úszó kóla volt, illetve jó kis nasik. Itt le is ültünk egy 10 percre. A következő rész nekem olyan soha véget nem érő volt. Mindig csak másztunk és másztunk.. Először a Kota-nyeregbe találtuk meg a kódot, majd a Somlya 584 m-es csúcsa volt terítéken. Próbáltunk ez után lefele még kocorászni több-kevesebb sikerrel, aztán ez így is maradt a végéig, inkább nagyrészt gyalog. Ismét felmászunk a Pécs-kő nyeregbe mint nappal, csak másik irányból. Szomorúan mutatom Orsinak hogy tavaly melyik fánál voltak elrejtve az ásványvizek a szervezők részéről. Nekünk semmi sem volt most sem, viszont a később utánunk jövőknek állítólag már kitelepült egy frissítőpont. De jó nekik. A Pécs-kőnél most csak egy kódot kellett lejjebb felírni, majd irány a S- bozótos rettenet lefeléjén az egykori sípályán. Na az már jó rég volt sípálya... Kifejezetten elfáradtam mire leértünk ismét Salgótarjánba. Nincs energiaitalom, na most egyet meg tudtam volna inni. A Velosport kerékpárbolthoz érkezünk, kódot nem lelek (itiner olvasás luxus volt sajnos), így nyomunk egy fotót a boltról, majd leülünk. Én matekozok, van még 10 km, és kb fél liter vizem. De ha a kódot megleltük volna ott volt csomó ásványvíz, megspórolhattam volna magamnak ezt a hulla fáradtan való matekozást (ezt is Kriszta mondta el utólag a célban). Innen sokáig P- jelzés, el a helyi kórház mellett, majd hosszú emelkedő. Terelem gondolataim, most nem itt járok, másképp nyomasztó lenne ez a hosszú rész. A P-rom jelzés leágazását viszont már nagyon vártam. Szerencsére tudtam hogy a Boszorkány-kőhöz brutál meredek visz föl, így nem ért meglepetésként. A fáradtságos időszak után megfontoltan, de gond nélkül értem fel a tetejére, ahol meglátva a panorámát, és érezve a lágy szellőt, fittebb is lettem hamar. Úgy gondolom ez a leges-legszebb panoráma a Karancs-Medves hegységben. Utána pedig az, ami ez után 700 m-re következett, a Salgóvár leges-legtetejéről. A kód is ott volt, a végén a lépcsőn már úgy mozogtam kb. mint egy reumás csiga. Még jó hogy volt korlát. Innen viszont már csak 3 km a cél, végig lejtővel. Majdnem végigkocogjuk, ahogy még épphogy megy, majd vasárnap hajnal 1:44-kor érkezünk be a célba, ahol az első hármas beérkezőknek (Csabi, Anna, Laci) gratulálunk, majd utána mi következtünk.

A célban több fajta ízesítésű porleves, és virsli várt minket, pogácsák, nápolyik, és kenyerek társaságában. Kis beszélgetés a többi beérkezővel, majd jóízűen lefekszem a célban levő kanapéra ami sokáig rabul is ejtett, néha el-elszenderedve. Ez tényleg egy kemény túra, első százasnak nem ajánlom, de aki már ment párat, az rengeteg örömöt, és gyönyört fog látni, ami el fogja fojtani a sajgó térd és vádlifájdalmat :)

Kék Balaton 110 (113 km - 3140 m szinttel) sikeresen teljesítve 24 óra 05 perc alatt.

Mit csinál az átlagos ember, amikor 35 fok van egy szép nyári napon? 

A: Tengerparton pihenget, koktélokat szürcsölve

B. A Balatonnál strandol egy hatalmasat, lehetőleg megkeresve a legárnyasabb területet amikor nem éppen a tóban van.

C: 113 km-t menetel egyhuzamban.

Nem sok ember jelölte be a "C" választ a szombat reggeli napon, de végül én is ezt jelöltem meg. Szuper logisztikával érkeztünk le Krisztával, és barátaival Badacsonylábdihegyre. Ismerősöket köszöngetve indulunk neki 8:05-kor ennek a kemény túrának. Igazából nem lenne abszolút nehéz a paraméterei alapján, de az időjárás sokszor komoly befolyásoló tényező (lásd Kazinczy 200). 

Szóval nekiduráltuk magunkat Krisztával az eleinte kicsit foghíjas szalagozáson. Badacsony előtt szerencsére észrevettem az itinerben hogy a szokásos pecsételős pontok mellett igazolni kell a Balatoni Kéktúra pecsétjeivel is. Elég nehezen lehetett elsőre látni ezt, így sokan ki is hagytak jópárat. Szerencsére nekem végig kezemben volt az itiner, és figyelmem egy pillanatig sem lankadhatott. A badacsonyi igazolás után komoly emelkedő vitt fel a Kisfaludy-kilátóhoz, ahol Andráséktól kaptunk pecsétet. Lefele belekocogunk óvatosan, de mivel hőségriadó van, ezért kötelező pihenőt írunk elő a túra 8.km-énél a Sörpatika nevű egységbe. Betolok egy jó korsóval, majd előzzük vissza az előtte megelőzött túratársakat. Magyarázkodok, nem eltévedtünk, csak frissítettünk. Az Örsi-hegy emelkedője könnyen megy, megváltás az erdei etap. Innen megint kis óvatos kocogás lefele, Pamela és barátnője társaságának örülünk meg rövid ideig.



A Csönge-hegyi kilátó előtt már hosszú nyílt rész vár ránk, na meg egy elhullott őzike tetem, ami intenzíven megmozgatja érzékszerveinket. Szó szerint mindenki rárabol a Salföld szélén álló közkútra. Nagyon hosszú aszfaltos szakasz következik, közben Kékkútnál, 19 km-nél vár minket egy szuper jó frissítőpont. Különféle kenyerek, szalonna, uborka, és ízesített ásványvizek várják az összegyűlt túrázókat. Vagyunk bizony jó sokan, mindenkinek jól esik egy kis pihenés már. Energiaraktárainkat feltöltve folytatjuk az aszfaltgyilkolást Krisztával. 3 titkos ellenőrzőpontot jelöl az itiner, biztos voltam benne hogy az egyik a kővágóörsi kőtengernél lesz, így intenzíven figyeltem a terepet, és sejtésem beigazolódott, meg is van az első. Túlélő etap következik, Köveskálig végig nyílt részen haladunk. A nap már a tetőfokára hág, nagyon okosan kell frissíteni, persze a sapka a fejemen volt. Köveskálra érve egy bónt kapunk, amit én egy dobozos sörre, és egy csokira váltok be. Féltem hogy nehogy fejen vágjon a sör, de annyira jól esett a jéghideg nedű, hogy ezt is megkockáztattam. A kinti csapnál még feltöltjük vízkészleteinket, majd irány tovább Monoszló fele. Kriszta óvatosan jön, kicsit féltettem, mert még az elején vagyunk, de aztán kiderült hogy csak tartalék lángon égett, aminek utólag azért persze megörültem. Monoszló után a Hegyestű bejárata következett. Vettünk egy jéghideg ice-teát, és leültünk a padra. Mindig az járt a fejembe hogy valahogy éljük túl ezt a nappali etapot, éjjel már jobb lesz remélhetőleg. Ennyire már nem is tudom mikor izzadtam túrán utoljára.. Tagyonnál utolér Helga, picit dumcsizunk, majd elválunk, mert célzottan kinéztem



Szentantalfán a Rock Coffee-t, ami a régi Kék Balaton túrákon volt a frissítő finom virslivel. Ez által kicsit belepakolunk a távba, ráadásul szomorúan látom hogy az egység bezárt végleg. Kiérünk a főútra, ott egy benzinkút. Bevetjük magunkat, és jéghideg mentes áfonyás sört véve ülünk ki a padra kicsit megpihenni. Jól van, mégsem volt felesleges a kitérő. Ez után visszatérünk az eredeti úthoz, kb + 2 km-be fájt ez, de egyáltalán nem zavar, nem eltévedés volt. Ismét elmegyünk a már megelőzött túratársak mellett, megint magyarázkodok :) Andrással és Nórával előzgetjük egymást, attól aztán nem félek hogy ők nem csinálnák meg a túrát. A Halom-hegyre fölfele pár megzuhant ismerős pihen az út mellett, de aztán később új erőre kaptak ismét. A csúcson Ildi és Csaba pontőrködtek, és elhalmoztak minket mindenféle finomsággal. Dinnye, sütemények, sós, édes, gumicukor, és jéghideg víz volt. Borzasztóan jól esett itt megpihenni, jó sokan össze is gyűltünk, senkinek nem akaródzott hirtelen csak úgy tovább menni. Aztán végül mi álltunk fel elsőként, mert még "csak" 42 km-nél jártunk, és haladni kellett..



A Zádorvár előtt a Hideg-hegy tetején megláttunk egy szuperül odatelepített kis helyet. Hét Kenyér Ökofarm Zarándokpékség & Vendégház. Jegyezzétek meg ezt a helyet! Gondoltuk beülünk. Ittam egy csalános-zsályás házi szörpöt. Utána mentünk fizetni, a kedves hölgy kérdezősködött honnan-hova tartunk, és amikor mondtam mennyinél járunk, és még mi vár ránk, teljesen ledöbbent. Ez után közölte hogy kedves egészségünkre, nem fogadta el a pénzt tőlünk. Cserébe kértem egy névjegykártyát, és megígértem hogy mindenkinek ajánlom őket. Nem csak az iszonyú finom szörp miatt, hanem mert a panoráma is mesebeli volt a Balcsira. Jókedvvel haladunk tovább, szerencsére a nap is már lejjebb költözött. A Zádorvárnál a turistaút közepére verték a sátrakat, aki itt éjjel járt remélem nem esett be a sátorba, de ha szerencséje volt, akkor igen.. :) A várnál zoknit kellett cserélnem, mert már égett nagyon a talpam, és a bal kis lábujjamnál egy hólyag is elkezdte éreztetni magát. A Zádor-kútnál ismét jéghideg folyadékot vételezünk, majd immár sokadjára is előzgetjük egymást Attilával és Lacival.

A Cseri-kastélynál nem hagyjuk ki a kék pecsétet, de onnan 300 m-re írja az itiner a Nagy-Gellát, amit előre tudtam hogy több lesz, de legalább a parkolónál volt lent a pont. Vikinek és Balázsnak örülök meg, ők szolgáltatják itt a finomságokat. A házi sütemény ismét hatalmas sikert arat nálam. Elfelezünk egy gyümölcsös sört Krisztával, majd a Gella csúcsot megmászva hosszabb aszfaltos lefele következik. Végigkocogjuk, sokkal jobb ebből az irányból menni mint visszafele. Az Evetes-völgybe Verával kiegészülve kerülgetjük a kidőlt fákat, és örömködök hogy még ezt a részt lámpa nélkül abszolváljuk éppen. Krisztának már délelőtt felhívtam a figyelmét a Balatoni Óriás Fekete Pókokra :) A Balaton-felvidéken, illetve a Zalai-dombságban ha éjszaka jó az idő, óriási rettenet pókok szoktak megjelenni már késő délután, riogatni az arra alkalmas túrázó prédákat. Sajnos megint igazam lett, és gigantikus egyedeket vélek felfedezni hatalmas pókhálóval. Szerencsére nem kapunk egyet sem telibe, máskülönben zengene az erdő tőlem :) Kiérünk az Evetes-völgyből, és megörülök, mert tudom hogy Balatonfüredig végig nyílt rész lesz, ezáltal titkon bízom benne hogy lámpa nélkül elérünk a 66 km-es frissítőponthoz. Kriszta is kifejezetten élénk lesz, és kocogunk még a síkon is. "Nyugtával dicsérd a napot". Sikerült, elértünk Füredre, kb 10 percen múlt, de nem kellett lámpa. Megleljük a kéktúra pecsétet, és utána 400 m-re a Léna Borozót. Hideg gyümölcsleves vár ránk, és rizseshús, illetve egy ezer forintos bónt is beváltok kólára és egy üveg vízre. Ez az ellenőrzőpont nagyon megnyugtatott. Egyáltalán nem izgultam, csak kanalaztam, és fejben felkészültem az éjszakai etapra. Sajnos a vízhólyag már nagyon zavaró a kis lábujjamon, így már csak úgy tudok menni hogy kiiktatom a kis lábujjat a további csatából, ez által a bal lábammal kifejezetten befele terhelek minden lépésnél. Persze elfelejtettem elhozni a kisollót meg a leukoplastot.. Feltápászkodunk, Krisztát felkészítem hogy most jön két combosabb emelkedő. A Tamás-hegy igazából nem olyan vészes, csak a kereszthez kell felóvatoskodni. Felérvén kicsit megállunk és gyönyörködünk Füred csodás látképében, az időközben minket utolért Attila és Laci társaságában, és még a túloldalon a siófoki óriáskereket is kiszúrtam. Lefele Erzsit és Imit érjük utol, jól esik velük kicsit dumcsizni. Innentől viszont minden idegszállal koncentrálni kell, mert jön a túra legkeményebb emelkedője a Péter-hegyre. Az eleje nagyon meredek, majd picit meredek, és a végén megforgatja benned a kést még a brutál meredekkel. Tényleg nagyon óvatosan haladok fölfele, Krisztát amúgy is meg kell várnom odafent, fölösleges keménykedni. Ettől függetlenül úgy értem fel a hegy tetőre mintha éppen magából a Balatonból jöttem volna ki, úgy szétizzadtam. Huhh, ez is meg volt. Lefele azért könnyebb, de óvatoskodunk, nehéz úgy menni hogy a kis lábujjam ne érintkezzen a talajjal. Végre síkot érünk, irány Csopak! A beépült villák lassan ipari méreteket öltenek, csak nehogy a turistaút bánja egyszer, mert a panoráma pazar. A két ugyanazon nevű Attilát, Lacit, és Gábort előzzük meg sokadjára kocogva, pedig ők csak gyalogolnak, de azt kifejezetten jó tempóban. Csopakon ismét közkutazás. Nagyon oda kell figyelni éjjel is a frissítésre, mert egyáltalán nincs hideg, és a szervezet kőkeményen elveszti a folyadékot ez által.

A Csákány-hegy tetején Orsi és kislánya pontőrködnek. Nyámi, a házi süti ismét pazar! Kávét nem kérek, nem élek vele, de viszont magába tejet elfogadok. Három pohárral iszok, bár bevallom félek az utóhatástól, de nagyon jól esik per pillanat. Szerencsére elmaradt az utóhatás. Lovas településre érkezünk. Leérünk a főútra, egyből balra fordulunk a K-en. A falu végén jövök rá hogy valami nem kóser. A Savanyúvíz forrásnál kellene lennie a pontnak, mi meg már kint vagyunk a faluból. Az időközben minket utolért Gábor néz rá a GPS-re, és bizony nem jó helyen vagyunk. Hátra arc. A főúton jobbra kellett volna menni a szalagozáson. Többen benézték ezt, van akik ki is hagyták a pontot. Hibánk sikerrel zárul, ugyanis a forrásnál frissítőpont üzemel. Ismét a nagyon finom kenyerek vannak terítéken, mellette pedig feltöltöm flakonomat levendulateával. Alsóörs következik, a kocsmánál kéktúrapecsét, le is ülünk kicsit pihenni, a hólyag már tényleg fájdogál. Krisztának is van, szintén a kislábujjánál, de becsülettel küzdünk tovább.

A Csere-hegy kilátójához valahogy sosem akar eljönni az emelkedő vége, megváltás ide felérni. Itt is kéktúra pecsét, megint van indok leülni. Indulásunkkor megjön Laci és Orsi, de mi pont megyünk tovább. Lebotorkálunk a köves lefelén, majd jön a borzasztó hosszú aszfaltos rész, Balatonalmádin keresztül. Fejben nagyon próbálok most ott lenni, ez is olyan túlélő etap. A központban pihennek Gáborék, Attiláékkal és Lacival, mi is így teszünk, és kell most egy jó 10 perc ücsörgés a padon. Megérkezik Laci, Orsi, egy ismeretlen srác, egy másik hölgy, és András, meg Nóra is. Jó sokan haladunk most együtt, kicsit kizökkent a beszélgetés. A Malom-völgyhöz egyszerre érkezünk vagy 8-an. Ismét Ildi és Csaba a pontőrök. A frissítőpontjuk elsőosztályú, és végre van kóla is. Utolsónak hagyjuk el a pontot, de a többiek a réten benéznek egy szalagot, így ismét visszaelőzzük őket. Közben hajnal lett, a fejlámpákat el lehetett tenni. Borzasztó hosszú gazos részen törünk utat, ez is idegőrlő rész. Végre kiérünk egy aszfaltos kerékpárútra. Hatalmas mezőség, nagy szerencsénkre lent van a köd, így a klíma még tökéletes. Kriszta egyszer csak gondol egyet és elkezd futni. Értem a célzást, próbáljunk meg minél többet menni amíg feljön a nap. Versenyfutás a nap elől :) Én is osztom ezen törekvést, így egészen Litérig 5 km-en át toljuk neki úgy elég emberesen. A közparknál ismét Viki és Balázs frissítőpontja állít meg minket. Olyan gyorsan frissítünk hogy még a gyümölcsös sör egy része is a pólómon landol :) Futás tovább. Varjas vendéglő, gyors kéktúra pecsét, majd jön a Mogyorós-hegy végig nyílt emelkedője.

Ez is megvan napfelkelte előtt, szuper. Kriszta egyre őrültebb gondolatokat sző, 24 óra alatt érjünk be. Matekozok, nem lehet, ahhoz majdnem 7-es átlagot kellene menni. Esélytelen, én "kirándulni" jöttem, amit már egy ideje nem így érzek :) Komotósan gyaloglunk a lábnak már egyáltalán nem jól eső huplikon Királyszentistvánig. pecsét megvan, Kriszta fut tovább. Én nem akarok, a célban tali. Aztán gyaloglásra vált, az meg nekem megy jól, így ismét utolérem. A falu után jön a hosszú szántóföld. Még épphogy lent van a köd, szuper, azt hittem ide már kánikulában érünk. Megmászunk egy dombocskát, utána kis ösvényen haladunk egy elfeledett tanösvényen szerencsére erdőben. Végül kiérünk a szántóföld szélére, na eddig bírtuk meleg nélkül, itt már bekeményített újra a nap. A "távvezeték" nevű ellenőrzőpont sosem akar eljönni.. Türelem sikeres teljesítést terem, ezt mantrázom magamnak. Persze eljön az utolsó pont is, ahonnan már csak (vagy még) 5,6 km a cél. Egyszer csak a semmiből elrohan mellettünk Kovács András. Van ott energy kérem. Gondoltuk a célban látjuk legközelebb, de aztán messzebb gyaloglásra vált. Kriszta folyamatosan az óráját nézi, és futunk. Ha picit emelkedik már akkor is.

Leérünk Pétfürdő szélére, toljuk neki keményen. Végül meglelve a célt, vasárnap reggel 8:10-re érünk be, 24:05 alatt. Belegondolván tényleg meg lett volna simán 24 óra alatt ha picit komolyabban veszem a dolgot, ami azt jelenti hogy durva tempót jöttünk az utolsó 20 km-en. Persze egyáltalán nem izgat az idő, örülök hogy ebben a brutál melegben sikerül teljesítők lehettünk, és immár 8x-os Kék Balaton teljesítő lehettem. Köszönöm Krisztának a társaságot, egyedül nagyon kemény lett volna, mondom úgy, hogy rengeteget szoktam így menni. A szervezés pedig szuper volt, Edináék nagyon összerakták a frissítéseket!!

Pochod Krajem Severočeských Jednotek 100 km - 3178 m szinttel sikeresen teljesítve 23 óra 00 perc alatt.

Nyakamon a Kazinczy 200, és elég erős volt mostanában a sorozatterhelés. Úgy voltam vele ezt a túrát most nyugodtan szeretném megcsinálni, nézelődni, megpihenni. Amúgy is ez a tájegység, Ústi nad Labem környéke igen közel áll a szívemhez látnivalók terén.

Péntek reggel 10 órakor Tatabányára levonatoztam, majd ott Tóth Feri és Mariann várt, hogy megkezdjük jó 7 órás kocsikázásunkat Terezínbe. Közben Szél Laci is megérkezett, így teljes volt a csapatunk. Szerencsére gond nélkül odaértünk már 17:15-re. 17 órától lehetett lefoglalni a szállást, de még senki sem volt ott. Kb negyed óra várakozás után megjelent a főszervező, és gyakorlatilag egy kaszárnya belsejében volt a szállásunk, igen érdekes volt. Maga a város is egy nagy erődítmény kellős közepén van, fura is volt ezt megszemlélni. Körbenéztünk a városban és egy pizzériánál lyukadtunk ki, ahol letartóztattunk egy 40 cm-es pizzát, majd kellően jóllakottan indultunk vissza rápihenni a másnapra. 

Reggel 4-kor már felvérteztük magunkat, és végül 5:05-kor nekiindultunk a hosszú túrának. Előző este még futólag találkoztunk Márkkal és Tamással. Végül velük indulok én is neki a menetnek. Az első 11 km teljesen szint nélküli volt, így erősebb gyaloglással tudtunk haladni. Filóztam rajta hogy egyedül menjek és akkor lámpa nélkül egy 6-os átlaggal beérhetek, de nem láttam értelmét a sietségnek, Feriéket így is-úgy is meg kell várni. Közben felsejlenek a megmászandó nagy hegyeink, a Lovos, illetve a Milesovka. Lovosice település előtt Tamás elkocog, én maradok Márkkal. 8 km-nél még Szél Laci utolér minket, így hármasban érkezünk meg az első frissítőponthoz, ami Lovosice vasútállomása előtt található. Olaf, és egy fiatal srác a pontőr. Még szinte semmi sincs felbontva, mi teszünk róla hogy ne így legyen. Meglepetésre egy hatalmas csabai kolbász is leledzik itt, magyar felirattal, gyorsan rá is rabolunk :) A csehek híres százas ölőjét Blankát kerülgetjük egy darabig. Laci kicsit lemarad, én meg előre húzok a Lovos hegyre fölfele. Mondtam Márknak majd a tetején megvárom. Szerencsére végig szerpentinben kellett fölmenni, így nem volt annyira megerőltető a fölfele az 570 m-es hegyre. A panoráma mesebeli, nem győzök gyönyörködni. Márk is megérkezik, majd végigpásztázva a kilátást kis oda-vissza jön. Picit kocogunk a völgyig, csak szolidan. Malé Zernosekybe érkezvén ismét filctollas EP, amiből a túrán összesen 36 (!) volt. Pár volt csak közöttük emberes, így nagyon figyelni kellett. A Z- jelzésen haladunk fölfele a Porta Bohemica kilátópontja felé. Hamarosan megpillantjuk az Elba folyót, és megleljük a kitérőt is a csodás kilátóponthoz, ahol ismét tátott szájjal gyönyörködünk. Márk mutatja hogy majd a folyó túloldalán is fogunk járni. Szépen lecsorgunk Litochovicébe ahol a saját jelzést nem találva kis kerülővel érkezünk meg a frissítőponthoz, ahol Egon szolgál fel mindenféle finomságot. 23 km-nél járunk, és már a második szuper frissítőpont. Jól esik leülni. Közben megérkezik Michaela aki egy órával később indult mint mi. A ponttól elindulva felfele az aszfalton utolérem, és kicsit beszélgetünk, jól esik a társasága, rég találkoztunk. Ahogy sík terepre érünk elkocog, mi Márkkal maradunk a gyaloglásnál. Egyre jobban közeledik a Milesovka tekintélyt parancsoló hegye, tetején a kilátótoronnyal. Előtte viszont rákészülünk, és Velemínbe érve beülünk az itinerben is jelzett motorestbe, és elfogyasztunk egy jó korsó sört. A K- jelzésen érünk fel a hegy aljához, majd egy kis erdei pihenőnél megleljük filctollas pontunkat. Utolér egy cseh futócsaj. Jön a túra legmagasabb hegye. Eldöntöttem hogy a csaj nem fog engem megelőzni fölfele, így Márknak mondtam hogy majd fent megvárom, és tempósan meggyalogoltam végig a fölfelét, ami szintén szerpentinesen vitt végig, szintúgy mint a Lovosra. Jó 5 perccel mögöttem is ért fel mindenki, így addig volt időm gyönyörködni a kilátóteraszon a panorámában. A csaj felért, ikszelt egyet a filctollal, és már ott sem volt. Végül 2. helyezett lett. Nekünk nem volt ilyen tervünk Márkkal, így beültünk a 837 m magas hegy turistaházába, és Márk meghívott egy sörre, amit utólag is köszönök. Mondtam hogy bent üljünk le, mert a házból varázslatos a panoráma. Ilyenkor jön az elő, hogy de jó lenne csak úgy kirándulni, időtől, mindentől függetlenül. De ezt most nem engedhettük meg magunknak. Feltöltekezvén a házból kijövet megdörren az ég, nem jó előjel, de végül ez csak olyan ijesztgetés volt, semmi nem történt. Kellemes úton haladunk a S- jelzésen a Paska pole elágazásig. Már előtte jót nevetünk hogy az itinerben le van írva hogy CODE 151. Minek írják le? Na de amikor odaértünk leesett az állunk. Egy összeeszkábált hűtőszekrény volt csak úgy odahelyezve, ami számzáras lakattal volt lezárva. Nekünk kellett 151-re állítani, majd nyílt is a lakat. Hihetetlen! Kinyitva szörpök, víz, és nápolyiszeletek voltak benne. Fel is töltekeztünk, mert már kezdett eléggé forróság lenni. Ez után bezártuk a szekrényt, egyet állítottunk a számzáron, majd örömködve haladtunk tovább. Én főleg, mert hamarosan egy valakitől kiesett nápolyit is leltem a földön, amit persze egyből meg is ettem. Kletecnára érkezve hosszabb aszfaltosabb rész következett. Itt elmentek mellettünk a gyors futók, közte Hanka is, aki végül a teljes mezőnyt lealázta. Hivatalosan 8-ig volt rajt, így sejtettük hogy akkor indultak, de végül megnézve 8:30-kor. Az eddig 40 km-ig majdnem 9-es átlag. Kemény, de aztán a végén végül nem születtek annyira űridők. 43 km-nél érkezünk meg a Radejcín kilátóhoz, aminek természetesen a legtetején volt a filces pont. Nyilván Olaf tette föl :) Körbenézünk, és lefele Blankát vesszük észre előttünk. Érdekes hogy nem előzött meg minket, és 15 km-nél a Lovos hegycsúcsán még pont mögöttünk volt. Nem izgat, mi becsületesen mentünk ez a lényeg. 3 km után ismét egy mesebeli kilátáshoz térünk ki, a Mlynáruv kríz csúcsán gyönyörködünk az Elba völgyébe. Következik a túra első olyan pontja ahol meleg étel vár ránk, az itiner jelzi is ezt, így hamarabb tudtuk már ezt. Palacinkárna Bohemikus a hely neve, ez által palacsintára gyanakodtunk. Olaf volt a pontőr, és mondta nekünk hogy 100 koronáig ingyenes a fogyasztás. Márkkal kinéztünk egy palacsintát, 105 korona volt, így pici rásegítéssel ugyan, de lett kaja. Magamban kicsit drágálltam ezt az árat egy palacsintáért, de amikor kész lett, csak lestünk, szó szerint majdnem egy gyros méretű palacsinta fogadott minket, mindenféle sajttal, sonkával töltve. Na ez már döfi! Tömtük is rendesen magunkat. Feri pont indulásunk előtt telefonált, hogy sajnos kiszállt a gyomra miatt, de így Olafnak egyből át is tudtam adni az infót. Tovább indulván 15 óra körül lehetett, de most lett a legmelegebb a nap folyamán. Blanka is mögöttünk halad, és jó darabig így is megyünk. Márknak sajnos itt kijött egy nagyobb holtpont, ami majdnem sötétedésig kísérte, így a tempó is eléggé visszaesett, de a lényeg az volt hogy haladunk, a szintidővel biztos hogy nem lesz gondunk. 52 km-nél jött a túra legtechnikásabb kimászása, illetve utána lemászása. A Josefínka kilátóponthoz tértünk ki a K-háromszögön. Nem gondoltuk volna hogy ilyen kemény lesz, de szó szerint sziklákon mászva tudtuk csak megközelíteni a filces pontot. Ez után visszaóvatoskodva saját jelzésen kellett lemenni Vanov településre. Na ez tényleg nem viccelt. Szó szerint toronyiránt, csalánok és sziklák között (vagy át rajtuk) kellett a távvezeték mentén leereszkedni. Nagyon óvatosan mentünk, nehogy probléma legyen, de végül baleset nélkül leértünk. 3 km alatt vagy 300 m szintet dobtunk el pikk-pakk, és leérünk közvetlen az Elba folyóhoz. A kellemes sík aszfalt nem tartott sokáig, ugyanis hamarosan vissza kellett mászni a Vrkoc kilátópontjához. Nekem is már nagyon melegem volt, így megfontolt tempóval értem fel a pontra. Leülvén egy kőből épült padra ismét égdörgés nem túl messze. Ránézek a telefonon, egy erősebb vihar kerül el minket szerencsére. Kicsit kezdek ijedezni jó 10 perc múlva hogy Márk észre vette-e a Z3-ög leágazást, de végül igen, csak rossz helyre tette le a hátizsákját az oda-vissza előtt, így vissza kellett mennie érte hogy immár jó helyen hagyja a Z3-Z- elágazásba. Ez után tényleg nagyon kényelmes tempóval haladunk a K19-es pontig, ahol sajnos a filc le volt tépve, így fotóval igazoljuk ottjártunkat. Innentől jó sokáig a tavaly novemberi Loucení 113 km-es túrával szemben haladunk, nekem ismerős részeken. Leóvatoskodunk Ústi nad Labem leges-legszéléhez, majd a víztározó hídján kelünk át a S- jelzésen az Elba túloldalára. Felküzdjük magunkat a már messziről is látható gyönyörű Strekov várához, ahol kereken 60 km-nél járunk, és frissítőpont következik ismét. Petr Maly, és társa a pontőr. Minden van itt, ami egy ponton csak lehet. Kenyerek, sós-édes, sütemények, kóla, stb stb.. Egy jó darabig meg is pihenünk itt, most kell az energia nagyon, főleg Márknak. Közben megérkezik Blanka is, aki pár perccel hamarabb tovább indul mint mi, de hadd menjen. Rendesen bekajálunk, majd jó 20 perc után a P- jelzésen indulunk tovább, ismét számomra ismerős úton. Igen ám, de alig hogy elindultunk, máris elkezdett esni az eső. Na ez nagyon hiányzik a múlt heti Tanúhegyekről.. Szerencsénk volt, mert sűrű erdőben haladtunk, így minimálisat éreztünk az esőből. Mire nyílt részre értünk pont elállt, ezt kívánni sem lehetett volna másként. Egy saját jelzéses erős emelkedő következett fel az Ostry vrch 587 m-es csúcsára. Tempósan megtoltam, és a végén Blankát is utolértem, aki aztán hamarabb elindult, mert én fent megvártam Márkot, közben pedig a csodás kilátásban gyönyörködtem. Ez után hosszasan haladunk lefele a Z-tanösvényen Brná település széléhez, ahol ismét egy összetákolt hűtőszekrényt leltünk amiben szintén szörpök és nápolyik akadtak. Az itiner szépen jelezte ezt ábrával, így nem lepődtünk meg rajta. Blankát itt elhagyjuk, és sokáig nem is látjuk már. Márkkal filózunk hátha kihúzhatjuk lámpa nélkül a 75 km-es nagy frissítőpontig. A Rytina völgyben a K- jelzésen kicsit megtempózom fölfele, és végül sikeresen elérem lámpa nélkül a pontot. Márk is hamarosan érkezik ő neki is sikerült. Itt két nagyon kedves pontőr volt, és angolul is beszéltek. Szó szerint lesték a kívánságainkat. Gulyáslevest kaptam, és az asztalon roskadoztak a finomabbnál-finomabb dolgok. Zöldségmix kukoricával-répával, sós-édes dolgok, banán, kóla, meggyes süti, kenyerek, cukrok, és még ki tudja mit felejtettem ki. Márk kap kávét is, és mintha innentől újjászületett volna, egész éjjel sikerült egy haladósabb tempóra ráállnunk. Jó ideig itt is ragadunk, ez volt a kedvenc pontom, és a kedves pontőrök is hozzátettek sokat ehhez. Blanka megérkezik, mi pedig indulunk tovább, bele az éjszakába. Kimenvén hamar megcsap a hideg, és felveszem pulóveremet. Innentől sokáig saját jelölésen haladunk. Eddig tökéletesek voltak a jelzések, viszont innentől pont az éjszakai etapon sok elágazásba nem voltak, és ha voltak is, fordítva, menetiránnyal szemben lettek felhelyezve, amit hatalmas bakinak könyvelek el. A Lysá horára is Márk GPS-ével haladtunk, mert egyszerűen se itt, se utána nem voltak jelek kihelyezve. Érthetetlen.. Alig vártam végre rendes turistajelzésen haladjunk. A K- jelzést elérve a Plesivec átlagos emelkedőjén volt egy filces pont, na de innen lefele brutális sziklagörgetegeken kellett lemenni, nem akartuk elhinni.. Nagyon óvatosan haladtunk, mert egy pillanat alatt lezuhanhattunk volna. A következő pont Kamyk vára volt. Jelzés egy darab se, ráadásul a filces pont nem oda volt elhelyezve ahova a térkép mutatta, így körbe kellett kerülni a várat.. Kicsit dühös voltam hogy pont az éjszakai etap lett így elrontva. Ez után rémesen hosszan haladunk a Z- jelzésen a Kalvárie Tri kríze (kálvária három keresztel) pontunkig. Szerencsére megleljük a Z3-ög kiágazását, és a csúcson gyönyörű kilátás fogad a kivilágított Lovosice városra. Engem elkapott egy holtpont, így leültünk a padra, és megbontottam energiaitalomat. Ez után el is múlt szerencsére a holtpont. Egy meredek szerpentinúton ereszkedünk le az Elba folyó mellé közvetlenül, és egy jó 3 km-t haladunk a kerékpárúton. Pontunkat megtalálva, 2 km múlva megérkezünk túránk utolsó frissítőpontjához, Malíc településre, ami 90 km-nél volt. Egy katona úr volt a pontőr, legmélyebb álmából vertük fel, ezáltal rájöttünk hogy jó ideje elmentek már előttünk. Különféle snackekkel tömtük magunkat, és 10 perc után indultunk is tovább túránk utolsó hegyét megmászni, ami a Radobyl nevet viselte. Nem volt meredek, végig szerpentinben értünk fel a csúcskereszthez, ahonnan meseszép éjszakai panoráma tárulkozott ki Lovosicére. Azt viszont láttuk hogy a köd elég gyorsan jön fel, így hamar leléptünk, és pár km gyaloglás után Litomerice városába érkeztünk. Az itinerben volt egy térképféleség, de ez alapján nem nagyon boldogultunk, így ismét Márk eszközére hagyatkoztunk. Jobban örültem volna ha saját jelzések lettek volna feltéve.. A városon belül ráadásul három Mini kontrollát kellett felkeresni, amiknek a pontos helyeit színes ábra jelezte az itinerben. Az elsőt kapásból rossz helyre mutatta, de megleltük. Mini szúróbélyegzők lettek kihelyezve. A második egy szobor mellett kellett volna lennie a kerítésen, de nem leltük, így lőttünk egy szelfit amit a célban meg is mutattunk. Kiderült hogy a kerítés túloldalán volt, ez is rosszul volt jelölve.. A harmadikat a főtéren a szökőkútnál hamar megleltük. Megmondom őszintén erre az össze-vissza mászkálásra a városon belül már egyáltalán nem voltam kíváncsi. Nagyon szép volt, de nem 96 km-nél.. Végül elérjük a Z- jelzést, és az Elba fölött megyünk át hosszan egy hídon, majd egy kurflival a híd alatt haladunk már az Ohre folyó mellett. A köd miatt alig láttunk valamit, és fáztam is eléggé. Már nagyon a célban akartam lenni. A cél előtt 1 km-el megleljük utolsó filces pontunkat, majd az utolsó 600 m-en saját jelzést kellett volna követni, ami megint nem volt. Én simán mentem volna tovább a Z-ön, ami elvitt volna a francba. 600 m-el a cél előtt, nem lettem volna ideges kicsit sem.. Szerencsére Márk GPS-e jó irányba terelt, így hamar meg is leltük a célt. Az a baj, hogy egyre kevésbé merek innentől egyedül elindulni, mert ha előjönnek ilyen bakik akkor meg vagyok lőve, bár térkép alapján lehet valahogy elnavigálnék.. Sajnos a GPS-es túrázás itt is már nagy divat lett, és félő hogy ezért a jelölések is hanyagabbak lettek. Na sebaj, Hajnal 4 órakor pont pirkadatkor megérkezünk a célba, és a főszervezőt felébresztve átvesszük csodás díjazásainkat, és egy meseszép pólót is. Megérte eljönni, gyönyörű helyeken vitt a túra, sok szép emlék kavarog továbbra is a fejemben! Márknak köszönöm a társaságot!

Trnavska Stovka 169 km - 5695 m szinttel, sikeresen teljesítve 28 óra 40 perc alatt.

Ez tényleg jól ment, de lássuk a lényeget!

2014-ben már egyszer megcsináltuk ezt Őrsi Annával. A túrának az a nehézsége, hogy az első 100 km mindössze 5 euróba került , de ellátás is szinte semmi nem volt. A maradék majd 70 km-en pedig egyetlen egy emberes pont sem volt, csak fotókat készítettünk, és büszkén pózoltunk a Trencsény táblánál. 

Idén 50 éves lett a túra, és most először történt meg az, hogy a jubileum miatt a maradék 70 km-en 3 emberes frissítőpont lesz. Az első 100-ról azt hittem továbbra is puritán szervezés lesz, de szerencsére hatalmasat tévedtem.

Szombat kora reggel vesz föl a Sasadinál Attila, Máté és Vári Gabi társaságában. Gond nélkül Pozsonyba vagyunk. A kocsit itt hagyjuk, de a parkolásra nagyon figyelni kell, mert szinte mindenhol fizetős. Tanácsomra átmentünk a vasút túloldalára, és ott találtunk egy szuper jó helyet. Attila odaadta a kulcsot nekem, és bíztunk benne ha visszaérek, nem fog büntetőcédula lobogni a szélvédőn. Hamar neki is indultunk túránknak. Az még az érdekes, hogy az első 3 km-t fel a Kamzík tetejéig itiner nélkül tesszük meg, és a nevezés csak ott történik. A táv viszont benne van rendesen a vasútállomástól. Gáborral ütjük el az időt felfele, majd felérve a nagy TV-toronyhoz, Jaro, Stanko, és a főszervező Jozef az akivel kölcsönösen megörülünk egymásnak. Pár látásból ismerős túratárssal biccentünk egymásnak, aztán regisztráció. Jé, itt van Szél Laci, és Tamás is. A többiek nekiiramodnak, én még pár szót váltok velük. 

Hamar üzemi hőfokra kapcsolom magam, és kocogással indítok, azzal az óvatosabb fajtával. A többieket utolérve mindenkinek jó utat kívánok, bízzunk a 100%-os magyar teljesítésben. Az itinert böngészve 100 km-ig jó kis informatív, 90%-ban a P- jelzést kell követni. Nagyon jól ismerem az utat, sok 100-ason megfordultam erre. A Kis-Kárpátokban azt szeretem hogy jól futható utak vannak, és az emelkedők is viszonylag szolidabbak (tisztelet a jó néhány kivételnek ami eszembe van éppen). Hepe-hupás úton érem utol Gábort és Dávidot 10 km-nél akik a 100-as távon vannak. Dumcsizunk egy jót, majd majdnem elvitt a tömeg az aszfalton. Szerencsére figyeltem hogy a P- jelzés a Biely Krízig az erdőbe megy, nem is sok spori ment erre :( Amit fontos tudni, hogy rengetegen voltak, nekik ez olyan mint nekünk a Kinizsi Százas. Nagyon sok embernek a hátizsákján ott ficegett a túra kitűzője. Én akkor azt hittem ők már mind ezt megcsinálták, de később kiderült hogy csak a rajtban kapták, én pedig ebből kimaradtam. Pedig vissza-vissza nézegettem a vélt teljesítőkre :) A sok "dobrí" köszönéstől már kiszáradt a szám, de úgy voltam vele hogy a tisztelet mindenkinek jár, főleg hogy most nem is itthon vagyok. 

Ferit és Mariannt is utolértem, velük is dumcsizok kicsit. Folyamatosan előzöm az embertömeget, majd a 26 km-es EP-hez a Pezinská Babához érek. A büfénél tömegnyomor, mindenki fogyasztja a megérdemelt sörét, üdítőjét. Ellátás itt nincs, hamar tovarobogok. Furcsaság következett, épp a főút kereszteződésénél aszfaltozta az úthenger az utat, így jó 500 m-t kellett kerülni, hogy az út túloldalára visszajussunk :) Innen már a tempósabb gyalogosokat, és az óvatosan belekocogókat előzöm, kicsit szellősebb is lett a mezőny. Jön pár erősebb mászás, majd 37 km-nél érem utol a nagyobb magyar delegációt, Bálint, Anna, Dóri, Laci mennek most együtt. A Cermáková lukánál kis kitérővel szuper jó forrás található. Van valami szirup féle a ponton, Bálinttal megörülünk, még hogy nincs ellátás :) Nyomjuk bele a flakonba, majd rá a forrásvíz. Hm, így finomabb, tény és való. Tovább haladok, a Hubálová nyeregig végig kocogok, közben jönnek föl az emlékképek a sok MKMK-ról (szlovák 200 km-es). Itt már tényleg csak a kocogókat előzgetem. Nagyon jól érzem magam, valamiért a Kis-Kárpátokat én nagyon szeretem! 45 km-nél a Solosnicka Dolinához érek. Kerek 7-es átlaggal toltam idáig, ez elég erős, főleg hogy még hátravan 124 km. Itt viszont várt Slavo a pontőr, és ismerőse, akik nagyon megörültek nekem, részemről szintén. Nagyon meglepődtem, mert elképesztően finom ellátás volt itt, pedig nem volt beharangozva semmi az első 100-on. Sütemények, sós, édes, virsli, kóla, izó. Jó negyed óráig frissítek, tudom hogy a következő hegy az egész 169 km legkeményebbje lesz. Magamhoz veszek még egy jó adag kekszet, majd megkezdem hosszú mászásomat a 747 m-es Vápenná csúcsára. Eléggé áll a levegő, szakad rólam a víz. A lassan járj, tovább élsz elvet vallom és megállás nélkül felérek a csúcsra. Ez egy jó 3 km-es mászás volt, vagy 500 szinttel. Felérvén kicsit megmacskásodik a vádlim, az izmok önálló életre keltek. Húha, erre oda kell figyelni, a folyadékbevitelt magasabb szintre kell helyezni. Gyönyörködök a csúcsról, mesevilág. Petrklín, Vysoká, Velká Homolá, stb. 

Lefele nagyon sziklás az út, itt óvatoskodom, meg kicsit visszább kell venni a tempót amúgyis, úgy érzem. Az emelkedők mászása sem ért még véget, mert még a Klokoc 661 m-es csúcsa előtt is elhaladtunk. Itt is sokszor jártam már, az érdekes szegecselt kereszthez most nem térek ki. Innen sokáig kellemes kocogásra csábít az út, kisebb emelkedőkkel mindössze. 53 km-nél az Amonova lúkánál egy pici oda-vissza volt az EP-hez. Az ásványvíz mellett zsíroskenyerek sorakoztak, amiket a gyomrom most nem kívánt. Viszont ezek mellett sonkás, kukoricás hatalmas tekercsek sorakoztak, amit persze nyomban megkívántam. Repetázni nem mertem, mert a mezőny nagy része még mögöttem van, nyilván nem 2000 adaggal sütöttek :) Lefele kocogva nyammogom el a finomságot. Közben két futót érek utol, hm, őket már megelőztem. Gyanúsan megkérdezem hogy jártak-e az EP-nél, szomorúan közlik hogy nem találták. Én meg szomorúan közlöm hogy lemaradtak a sonkás-kukoricás tekercsről. Az információért cserébe sós-mogyorót kapok tőlük, de már nem mennek vissza a pontig, én meg megköszönöm a "jótett helyébe jót várj kaját".  A Mon Repos jellegzetes épülete mellett elhaladva érek később a Brezinky elágazásba. Jujj mennyi emlék az MKMK-ról. A tó, a büfé, a szélkerekek. Itt figyelni kellett, mert a P- jelzésről át kellett térni a Z-re, ami egy hosszú aszfalton bevitt Buková településre. Itt végig gyalogoltam, rendesen befűtöttek, ráadásul árnyék sem volt. Végre a 65 km-es ponton. Itt még 2014-ből tudtam hogy van meleg kaja, de pénzért. Nem érdekelt, most már vágytam a meleg ételre. Van gulyás, illetve cigánypecsenye. Az utóbbit választottam, ami végül úgy lett hogy egy jókora hamburger zsemlébe raktak bele egy még nagyobb húst. Igazán emberes adag lett, le is öblítettem egy jó csapolt Gambrinussal. Közben egy helyi házaspár érdeklődik merre kirándulok, mikor elmondom majd hanyatt estek :) Jól esik a pihi, eddig 10 óra alatt tettem meg 65 km-t, most fél óra evés-ivás. Közben Katkát a pontőrt kérdezem meg merre tovább. P-kerékpárút a követendő, nekem is ez rémlett még itthonról megnézve, de jobb a megerősítés. Már csak azért is, mert később utolérek egy sporit a Z- P-kerékpár elágazásnál aki épp tanakodik hogy merre. Nagy magabiztossággal erősítem meg merre az arra. Meredeken mászunk fölfele, a spori hozzám szegődik, angolul kommunikálgatunk. Jó erőben tűnik, és az a durva hogy az első 100-asa volt ez, gőze nem volt az egészről, a cseh túranaptárat, és pl az őszi Teslácka Stovkát is nekem kellett mondanom, pedig ő pozsonyi. (Magamban jókat kuncogtam, és belegondoltam milyen lenne ha nálunk egy külföldi mondaná épp nekem mi az a ttt, meg mondjuk a Kinizsi Százas). Én kicsit csöndesebb voltam, inkább ő kérdezgetett, meséltem neki sok szlovák-cseh 100-asról. Visszatérünk a P-jelzésre, és ismét azon tovább sokáig. 70 km-nél ismét büfénél van az EP. Ő sörözik, én most csak egy kis csapolt kofolát veszek, és haladunk is tovább. Alig megyünk ismét 5 km-t, a Raková dolina (Raková völgy) következik. Fiatal diákok a pontőrök, de nagyon szívélyesek. Kérünk-e levest? Naná! Ráadásul egy hatalmas bögre Kofola is odakerült elém. Később Mátéék mondták hogy nekik ez mind fizetős lett volna, nekem egy vasamba nem került :) Így lehet időt rombolni. Amúgy sem érdekel mennyi az idő és hogy állok, a fontos az hogy beérjek szintidőn belül a célba. 

Hosszú aszfalt jön a völgybe, megint nosztalgiázok, eszembe jut tavaly amikor Olgával mentünk az MKMK-n és mellettünk csapkodtak a villámok. Akkor a pillanat töredéke alatt szétáztunk. 85 km-hez érünk, legalább 5 km-t futottunk előtte, jól megy továbbra is. Dobrá Vodá település, a pont a büfénél. Társam bemegy ismét sörözni (náluk ez olyan mint a víz), én most nem kívánok semmit, megbeszéltük hogy majd utolér ha tud. Innentől jött Brezováig a rövidítők "mekkája". A következő 8 km-en egyetlen emberrel sem találkoztam. Én végig a P- jelzésen mentem, amiben azért szint is akadt. Mindenki más akarattal-akaratlanul (mint kiderült a futótársam is) a P-kerékpárutat részesítette előnyben, ami itthon lemérve csak 6,5 km. Annyira nem izgat, 100 km-nél úgyis mindenki abbahagyja. Kicsit erősebben meghúzom a tempót, és végül csak 97 km-nél kellett lámpát kapcsolni. Innen 3 km jelzetlen úton a Matejková Dolinán át a 100 km-es ponthoz. 22:15 van, az időm eddig 15 óra 15 perc. A táv nincs meg teljes 100 km, de ezzel én nem akarok foglalkozni most. Azzal viszont annál inkább hogy Jozef a főszervező egyből borovicskával és sörrel kínálna, neee, most kihagyom :) Vizet kérek, és van magnéziumos plussz tabletta. Ráadásul volt pörkölt is, annak sem lehet nemet mondani. Kicsit nehezen csúszik, de leerőszakolom. Közben már itt volt futótársam, ő is a rövidítésen jött, bár mondta hogy tudta nélkül, mert mindenki arra ment :) Nem orrolok meg rá, sőt gratulálok hogy első százasán milyen jól ment, ő pedig nagyon izgult értem a folytatásban. Jó fél óra után gondolkozás nélkül tovahaladok, immár egyedül. A hideg csontig mar, egy póló, és egy rövidgatya volt rajtam egész végig. Brezová pod Bradlomon áthaladva még fázom, de aztán a Bradlo combos emelkedője tesz róla hogy visszaszerezzem az üzemi hőfokot. Erre a maradék 70 km-re mindössze egy sajtcédulás papírt kaptam, amin az igazolásokat kellett gyűjteni. Hogy hány kilométernél járok, gőzöm sincs, majd talán a pontőröktől informálódok. Elkönyveltem hogy innentől egy teremtett lélekkel nem fogok találkozni, de Poliankára bekocogva két fejlámpás alakot érek utol. Lydia az, és a túratársa. Kicsit megállok, épp pihennek, pár szót váltunk. Jól esett végre találkozni valakivel. Azon kacagok magamban hogy a túra első 40 km-ében emberiszonyunk lehet, majd 100 után meg már görcsösen örül az ember ha egyáltalán valakivel találkozik :) Egyedül folytatom továbbra is, és jó tempóban lekocogok végig Myjavába. Itt megint borzasztó hideg van. Az útvonal még így sötétben is a "zsebemben"van, ismerem jól az utat. A Billa mellett elhaladva a Spacincei Százas rémlik fel amikor dögmelegben bementünk venni kész hamburgereket, és vagy 2 liter üdítőt amit a bolt előtt ülve a cigánysorral szemben fogyasztottunk el :) Tudom hogy most piszok hosszú aszfaltos rész jön, de legalább tudok szépen haladni rajta. Meglátom a turistatáblát, Velká Javoriná 5:10. Tudtam hogy a hegytető az óriási toronnyal nincs nagyon közel, de hogy ilyen messze? Na itt volt egy olyan pillanat hogy kicsit kiment az erő belőlem, de igyekeztem pozitívra átformálni mindent magamban, és hamarosan megint jó tempóban haladtam. Erről tett egy hatalmas kutya is ami majd kiugrott a kerítésen úgy csaholt. Rémesen hosszú 16 km következett a 970 m-es Velká Javorina csúcsáig. Az út fokozatosan emelkedett. Szerencsére nem durván, csak hosszan. Volt nálam egy energiaital, de még nem éreztem azt a totális zombulást, pedig hajnal 2 körül járt az idő immár vasárnap. Nem taglalom, megváltás volt felérni a toronyhoz, és onnan lekocogni az alatta levő Holubyho chatához, ahol már 132 km-nél jártam, és frissítőpontként funkcionált. Azon viszont meglepődtem hogy utolértem Majka Balsinkovát, és Branislav Zigót, meg még egy srácot. Na ők már az elit futó kategóriába vannak. Ez most nagyon jó érzéssel töltött el. Ők is meglepődnek rajtam, főleg hogy egy rövid gatya és póló van csak rajtam, ők meg már széldzsekiben majd megfagytak. Itt is volt meleg leves, azóta is érzem a nyelvem olyan éhes voltam :) Üdítővel is feltöltekeztem. Szóval 132 km-nél járok, kerek 21 órás menettel. Itt megint elvagyok egy fél órát, meglepő de nem fázom annyira mint vártam előre. A többiek elindulnak, én pedig utánuk. Lefele tempósabb futást vesznek föl. Le tudnám követni, de nem biztos hogy jól esne. Elkönyveltem hogy őket sem látom többet, de nem így lett. Egy pihenőnél leültek, én pedig kocogtam tovább immár sík terepen. Hamarosan utolérnek, váltunk pár szót, szurkolunk egymásnak. A végtelen hosszú síkba belegyaloglok, ők futnak. De a messziségből látom hogy ők is gyalogolnak egy idő után. Na én ilyenkor kezdtem el kocogni :) Ezt játszottam, és igazából folyamatosan ott voltam mögöttük picit lemaradva. Közben figyelni kellett mert a matricás kódok is megjelentek, a figyelem nem lankadhatott. Egy hatalmas rétre felérve gyönyörű panoráma fogadott, nem győztem betelni a hegyek látványától. Közben egy ideje már kivilágosodott. Szerencsére még nem tűző napon értem ide, korán volt. A Mikulcín vrch előtt felfele egy tempósabb gyaloglással utolértem a többieket, majd kicsit el is léptem tőlük. A Penzion Patrik soha nem akart eljönni, már eléggé kezdtem morci lenni.. Végül csodák-csodájára ideérek. A pontőr megismer valami másik stovkáról, mondtam neki, elég sok van már :) Kijelenthetem hogy a túrán itt volt a legjobb ellátás! Leves, banán, sütik, kolbász, sajtok, sós-édes, energiaital, kofola, minden (is)! A többiekkel leülünk a padra, nagyon jól esik mindenkinek a leves. Legszívesebben leheverednék a fűben, de helyette inkább megkérdezem hány km van még. Kb 22-23. Elsőként én "pattanok" fel, és megköszönöm a szuper ellátást. A többiek még maradnak, most már én megyek végig elől, és nem is látom őket a célig. A hosszú lejtős aszfaltot megkocogom, majd a Kykula elágazásba érek, ami egyben a szlovák-cseh határ. Hosszasan haladok rajta, közben egy kódot is lefotózok a legszebb kilátóponton. Megtalálom a Z- jelzést, ezen kellett balra menni Brúsne fele, a smerovnik jól tájékoztat. Az út minősége viszont a vállalhatatlan kategória. Bele se merek gondolni mi lenne ha itt sár volna. Göröngyös, fakidőléses, de legalább lejt jó meredeken, ami a térdemnek egyre kevésbé tesz jót érzésre. Elérek egy tanyához, tehenek legelnek, az elektromos kis drót alig észrevehető, ezen kellett átlépni, a jelzett úton... Bele sem merek gondolni itt sötétben mi lenne, erről tartott felvilágosítást telefonon Szél Laci nem rég, a hideg is átment rajtam... Brúsne településre beérve felrémlett hogy ugyanott volt valamelyik szlovák túrán az önfrissítő pont, ahol most lesz a rendes. Hamar meglelem, benyitok, a fiatal pontőr névről ismer, kedves. Levessel kínál, én most kofolát iszom csak, és finom mandarint eszek ami szintén az ellátás része volt. Lenne a leveshez is kedvem, de picit elkap a versenyszellem. 11 km van csak, a többiek nem értek utol. Hamar tova is állok, és végig kocogom az aszfaltot az egész falun át, hogy utána felemelkedjek a nem könnyen járható Z-ön. Kiérek egy rétre, jelzés sehol, nehogy itt rontsam már el a végén. A mapy sem jelzi jól az utat, méteres fűben megyek a vélt úton a szemben levő erdőig. Szerencsére ott már láttam jelet. Itt már biztos voltam benne hogy nem érnek utol, de azért még rátettem egy lapáttal, és Zlatovce-ig végig futottam 3 km-t. Innen megint jött a kánikula, iszonyú melegem lett, és a célig még várt 5 km aszfalt Trencsény belvárosában. Itt már örültem hogy gyalogolni tudtam. Ez az utolsó 5-ös fájt, nem kicsit. Azért a vár előtt még egy kódot megleltem, és végül egy kis parkon keresztül értem be a célba a vasútállomáshoz. Mit írtam, célba?? Kívül-belül bejártam az állomást, a sörözőket, sehol senki.. Basszus, eddig olyan jó volt minden, pont itt rontják el a szervezők? Lövök egy szelfit Trencsény felirattal. Beletörődök hogy 2014 után megint nem vár itt senki, de most pedig számítottam rá :( Állítólag 14 óra körül értek ide csak, én pedig már 11:40-re itt voltam. Mátééknak már voltak itt. Persze a vonat is most megy el, 1 óra múlva jön a következő vissza Pozsonyba. Így viszont látom 45 perccel később beérkezni a többieket, kölcsönösen gratulálunk egymásnak cél hiányában. Szerencsés voltam, mert 100 km-nél elvettem egy kitűzőt és egy hűtőmágnest, akkor nem gondoltam volna hogy magamat díjaztam meg :)

Az 50. szervezésen igazán kitettek magukért a szervezők. Az útvonalat továbbra is szeretem, az ellátás pedig szuper volt, de úgy tényleg, hatalmas respekt érte! Majd még lehet hogy jövök ;)

Vasárnap: Buda Bércein 38 km - 1207 m szinttel - 5 óra 38 perc alatt

Buda Bércein 38

Ez komoly volt :) Tudtam hogy nagy eső várható vasárnap, de inkább délután fele. 8:30-kor indultam a túrán, előttem mindössze egyetlen résztvevő indult el ezen a távon. A bemelegítés markáns, a Tábor-hegyi barlang után egyből a Hármashatár-hegy volt az első EP. Itt két idős hölgy didereg, és ossza a pecsétet. Nem irigylem őket, kitartást kívánok nekik. A Határ-nyereg meredek S- jelzésén érem utol az előttem fél órával induló kis fiatal hölgyet. Egyedül nyomja, nagy bíztatást adok neki, sajnos aztán a célban megtudakoltam, Fekete-fejről lefele kiment a bokája így hamar véget ért neki a túra.  Hűvösvölgyre lekocogva a S-n érem utol a Budai-hegységben elmaradhatatlan Ottót, aki az időjárás viszontagsága miatt most a 25-ösre nevezett. Abszolút megértem. A Nagy-rét után a P+-en lassítom le egy picit az éppen kb 15 km/h-val edző Józsa Gabit, akivel pár percet eldumcsizunk. A Fekete-fej mászása könnyen megy, 10 km pipa, az eső még csak szemerkél, kibírható. Egy futó akivel a rajttól kerülgettük egymást (sőt még a rajtba is együtt mentünk) lefordul a 25-ös táv irányába, én tovább a P-on. Meglepő, de számomra új rész következik egész hosszan. A P- lemegy ugye a kerékpárútra a lovaspark után, majd jobbra vissza is kanyarodik. Én viszont a K-kerékpárúton haladtam tovább egészen a Cserkésztábor bejáratáig, ahol mint első résztvevőt üdvözölnek a pontőrök. Innen hosszasan K-kerékpárút tovább. Erre még nem jártam, tök fura.. Jó helyeken visz a jel, tetszik az útvonal. Végül belecsatlakozok a Z+ K+ kombóba, na innen ismét ismerős az út. Tarnai-pihenő következik, tejkaramell-t választhatok, markolok is bele jócskán. Innen a Z3-ön föl a Csergezán-kilátóhoz, ahova a pontőrök 5 perccel érkezésem előtt jöttek. Ez is pipa. Na de innen nagyon begorombult az időjárás, mocskosul elkezdett esni, hamar ronggyá áztam, a tempót viszont ezáltal tekertem fölfele. Olyannyira, hogy a következő EP még nyitva sem volt. Természetesen lőttem egy fotót, amivel a célban igazolom itt jártamat. Elkönyveltem hogy innen valószínű végig semmi sem lesz nyitva de nem így lett. A P+-en lefele Remeteszőlős irányába látom hogy hamarosan a jelzés P-négyzetre változik, szépen tájékoztatták a turistákat, és a fehér jelzésalap is már fent van. Lehet majd átírni millió egy túra itinerjét ami erre kering :) Remetekertvároson a K-négyzeten már ronggyá áztam, gyalogolnék, de hőt kell termelni, így inkább kocogok. A Polgármesteri Hivatalnál volt a kövi EP. Szerencsémre a rövid táv is itt már becsatlakozott (bár egy léleket nem láttam ebben az időben), így a pontok már nyitva lesznek, lehet hasítani. Megtöltöm flakonjaimat, kapok még tejkaramellát, majd a Remete-szurdokon átsietve érek fel a Kegytemplomhoz. Km jelzés végig az Alsó-Jegenye-völgyig. Nosztalgia Sárga 70, a lábfejem itt kezdett el nagyon fájni, szerencsére most nem érzem végre.. Itt is pecsétet kapok, majd hosszan S- a Kötők-padjára felemelkedve egészen a Csúcs-hegyi nyeregig, ahol jobbra K-Z-. Egy bácsi áll az erdő közepén, ő a pontőr szakadó esőbe. Szegény, őt sem irigylem. Z-ön le Virágos-nyeregbe, ahol már rendesen lejött a köd is. Innen K+ majd S-kerékpárút visz le az immár szakadó esőbe. Megnézem térképemet, mert nem tudom hogy kell a célba menni, de végül a S-kerékpár jelen. A legvégén még ismét utolérem Ottót a röviden, aki nem túl boldog mert egy kis ideje már kevergett. Erős tempóval érek be a célba, 14:08 perckor, ahol nagyon megörülnek hogy csak lett hosszú távos teljesítő is ma :) Szuper jó kenyerek, uborkával, hagymával, és mennyei meleg tea fogad, ami minden porcikámat átjárja. Közben beér Ottó is, mindketten elismerésünket fejezzük ki a kint ácsorgó idős pontőröknek, remélem átadták nekik üzenetünket. Jól belakva elköszönünk, Ottó megvárja a buszt, én lesprintelek a Bécsi úthoz a villamoshoz. Széjjel ázva érek haza, de egy mennyi jó fürdő visszahozta a pozitívumokat a mai napba is :)

Szombat: Horthy Miklós Emléktúra 33 km - 954 m szinttel - 5 óra 22 perc alatt

Horthy Miklós Emléktúra

Többen, sőt még én magam is meglepődtem hogy csak először járok ezen a túrán. Valószínű mindig egybeesett valamivel, de most elhárult minden akadály. Sokan mondták hogy a szervezés, illetve a szolgáltatás szuper, no lássuk..

Szombat reggel Timivel, Krisztával, Dáviddal, és Lacival autókázunk Drégelypalánk fele. Az időjárás morcos, az eső intenzíven esik.. Egészen Nagyorosziig így is marad, majd szó szerint varázsütés szerűen elállt a manna, és mire leparkoltunk már nyoma sem volt a zuhénak nagy szerencsénkre. 8:07-es indulást kapunk a rajtoltató személyzettől Balázstól és Vikitől. 

Felveszem a saját erősebb gyaloglótempómat, és egyedül indulok neki az ismeretlennek. A szalagozás jól irányít, hamarosan elérek Ipolyhídvég széléhez ahol egy kis hídon átkelve a későbbi cél mellett gyalogolok el. A falun keresztül érek egy hosszú szántóföldhöz, ami csodák-csodájára szinte egyáltalán nem sáros, amin meglepődök. Jó darabon át gyaloglok ezen át, visszapillantva a Börzsöny csúcsaira ahol még ránézésre rendesen esik. A Berincek patak kis szurdokába vezet le a szalagozás, kifejezetten tetszik ez a rész. Kikapaszkodva innen erős mászás következik fel a szőlőhegyre egy házikóhoz, ahol pár résztvevő pihen. Először azt hiszem ők a pont, de nem, a mászásnak még messze nincs vége. Jó erős szuszogtató emelkedőn érek fel egy csodás kilátópontra, ahol éppen Attila és Edit réved a messzeségbe. Én is így teszek, és az ellenőrzőpontig együtt gyaloglunk, jókat trécselve. 10,6 km-nél megvan az első pont, a pecsét után pálinkával kínálnak, élek is vele most. Ez után kényelmesen lekocogok Kelenye szélére, ahol egy élelmiszerboltban van a következő pecsét. Andi párja Tomi is itt pihen, egy üveges sörike társaságában, nosza rendeljünk egyet, ráérünk. Kérdeztem a nénit lehet-e forinttal fizetni, mondta lehet. Lóbálom az 500-ast, kb ennyi lehet, gondoltam. Számológépbe átváltotta a hölgy az eurót, és kérem szépen 228 Ft-ot mondott. Elsőre nem akartam elhinni. Ez a nem semmi. Tomiék továbbmennek, de hamarosan utolérem őket, és egy kicsit beszélgetünk a Kazinczy túráról, meg egyéb rettenet hosszúakról :) Ebből az állapotból a hamarosan minket utolérő Csipi, és futótársa zökkent ki. Legyen egy kis futás nekem is? Nosza.. Utánuk eredek. Mint kiderült Csipi futótársa Erős Tibor, aki a tavalyi Ultrabalatonon második lett 16:50-nel Bódis Tamás mögött (210 km). Ezen kívül tavaly negyedik lett a Spartathlonon, és 7:13-as 100 km-e van... Első teljesítménytúrája, Csipi elcibálta, azon röhögünk ennyi terepet talán még sosem látott :) Teljesen elcsodálkozok, bár ismertem az eredményeit, de hogy most itt személyesen vele és Csipivel együtt futhatok.. Közben Csipi is mesél kicsit rólam Tibinek, ő is hüledezik, de én azért jobban :) Jól megy a futás, hamar emelkedik az eddigi km/h átlagom elég rendesen fölfele :) A következő EP-n frissítőpont. Töltök egy kis vizet, borral kínálgatnak, majd néhány pogácsát elmajszolva futunk is tovább. Faljuk a kilométereket, és én is sokat kíváncsiskodom, hiszen nem akár mikor mehet együtt az ember ilyen elittel. A Kopasz-hegyre erős emelkedő visz föl út nélkül, de a szalagok nagyon jól vannak kihelyezve, ez az egész túráról elmondható volt. Elérünk egy kis házikóhoz, frissítőpont, de még milyen!! Gulyásleves, medvehagymás pogácsa, túrós rétes, kenyerek, sör, pálinka, üdítők. Na ez az a pont ahonnan én elengedem a fiúkat, na nem azért mert nem bírnám még a tempót, de én ezért jöttem most, nézelődni és zabálni :) Hamar belevetem magamat a jóba, és úgy vagyok vele hadd menjen az idő, szuper jó pont ez. Főleg hogy sok ismerős is leledzik itt, így jókat beszélgetünk közben. Majdnem egy órát elücsörögtem itt, aztán megjelent Sulyok Andi. Jujj, de megörültem. Akkor innen együtt tovább, nincs mese! Ő nem sokat frissít, én már lassan fáztam is. Kicsit gyaloglunk, mesés kilátásokban gyönyörködünk, majd kocogásba váltunk, a cél még kb 6 km. Ugyanazon a szántóföldön kellett visszamenni mint amin reggel indultunk. Meglepetésre most sem volt sáros. Reggel nem gondoltam volna hogy ezt visszafele végig futva teszem meg, de azt sem hogy Andi itt lesz :) Így végül együtt kocogunk be a célba, ahol pörkölt, sütemények, korlátlan csapolt sör, és a hangulat, zenével fűszerezve várt minket. Nagyon jól érzem magam, a többiek gyalogolnak, így tudom hogy rengeteg időm lesz még. Ez így is volt, végül ők is persze beértek, és visszagyalogolva a kocsihoz, elkönyveltem hogy tényleg egy nagyon szupi túrán vehettem részt, remélem lesz még rá alkalmam máskor is.

Jarním Šluknovskem 105 km - 4900 m szinttel, sikeresen teljesítve 28 óra 37 perc alatt.

Alig vártam már végre ezt a túrát! Valamiért ezt szeretem a legjobban, lenyűgözhetetlen ez a környék! Tavaly sajnos nem ment át Németországba még a Covid miatt, így az útvonal sem volt annyira izgi, de idén viszont újra a Szász-Svájc mesevilágát élvezhetem!

Mivel pont a szülinapomon indult reggel a túra, így ennél szebb ajándékkal nem is lephettem volna meg magam. Persze ehhez teljesíteni is kellett, ami már Kelenföldön a vasútállomáson veszélybe került, mert 5 perccel a vonat indulása előtt hasított belém az éles felismerés hogy a futócipőmet otthon hagytam... Ami rajtam volt az egy átlag, jó nehéz sportcipő, amiben a munkán kívül sehova sem mentem még. Nagyon elkeseredtem, idő már nincs visszamenni, Ferivel 10 órát beszéltünk meg Tatabányán, akkor vesz föl majd kocsival. Zolival együtt vonatozunk Tatabányára, kicsit visszatér a kedvem, valahogy meg kell csinálni a túrát, de így borzasztó nehéz lesz.. 

10 órakor útnak is indulunk, Feri, Mariann, Zoli, és én. Hosszú autózás következik, de végül 19:30-ra sikeresen odaérünk Mikulásovicébe, ami a cél, és a ma esti tornatermi szállás helyszíne lesz, kora reggel majd innen vonatozunk el a tényleges rajtba. Hamar lepakolunk, és Zolival irányba vesszük az U Vladaru éttermet, ahol szerencsénkre még pont volt két hely. Vannak már cseh túraismerőseim is itt, köszöntöm őket, majd egy jó adag nagy rántott húst némi sörrel pusztítunk el. Közben megjön Áron és Márk, akkor még maradunk egy kicsit, jókat dumcsizva. Végül este 22 óra körül térünk nyugovóra.

Este már nem volt kedvem semmit összepakolni, így hajnal 4-kor kelek, és mindent háromszor átnézek biztos benne van-e a hátizsákban, nehogy ismét pórul járjak. Reggel 5-kor Feriékkel kiegészülve megkezdjük 3,5 km-es gyaloglásunkat a vasúthoz. A vonat elvisz minket Decín hl.-n-ba, ahol a parkolóban már sok ismerős köszön nekem, örömmel üdvözlöm rég nem látott cseh-szlovák ismerőseimet. Végül 7:55-kor indulunk el. Ebben a cipőben ha én ezt megcsinálom... De meg kell, erős vagyok! Egyből szerpentines emelkedővel indulunk fel a csodás Pastyrská stena kilátóhoz, ahol egész Decín a szemünk elé tárul. Zolival megyünk ketten, a többiek lemaradva mögöttünk. Leereszkedünk a város széléhez, de csak azért hogy ismét felmászhassunk a Z-tanösvényen egy csodás kilátóponthoz, ahol az első filces EP fogad. Az oda-visszán futókkal találkozunk, na őket sem látjuk már többet, mivel nekem ez most nem erről szól. Szar cipő, nagykabát, két pulóver, melegítő naci :) Hosszasan haladunk a S- jelzésen, a völgyben csodás sziklaalakzatok bontakoznak ki, közben meg a patak csobogása teszi élménydússá az etapot. Óvatosan lekocogunk a Z- jelzésen Decín-Certova voda széléhez, ahol 11,4 km-nél vár minket az első frissítőpont. Nem akarok hinni a szememnek annyi minden van itt. Virsli mustárral, leves, banán, háromfajta sütemény, kenyerek, mentás víz és tea. Ez csodás, le is ülünk és tömjük rendesen magunkat. Jó 20 perc után haladunk tovább, és egy bakit vélek felfedezni az itinerben, Z- jelzés van írva, és S-n kell haladni. Kicsit stresszelek hol a Z-, aztán Zolival nehezen, de rájövünk hogy sehol.. Hamarosan balra mutatnak a saját jelzések, és elkezdődik a combos emelkedő, szerencsére szerpentinezik végig. Utolérem a 40-es távon induló Nagy Lajost. Amíg Zoli megjön, addig jókat beszélgetek Lajossal. Köszönöm utólag is a meglepi gyönyörű cseh naptárat! A Jeptiska sziklához felérve gyönyörű panoráma fogad. A csodás Elba völgye, és a szemben lévő gyönyörű homokkő sziklák látványa csábít fotózásra. Egy útnak nem nevezhető bokatörős valamin ereszkedünk lefele Dolní Zleb településre, de előtte meg kell mászni még egy homokkő sziklát, ami a Skalní masiv Bleší trh nevet viseli. Innen még szebb volt a kilátás mint az előzőről, meseviláááág! Pici oda-vissza, majd ténylegesen leérünk Dolní Zleb-re. Rájöttem hogy a cipőt nem szabad erősen meghúzni, mert akkor elkezdi őrült módjára nyomni a csontjaimat. Így marad laza, cserébe szinte minden lépésnél majdnem leesik a lábamról, de legalább nem fáj így sehol. Egy szupi forrásból oltjuk szomjunkat, még bögre is volt ide készítve. 23 km-nél megérkezünk a cseh-német határhoz, előtte egy gyönyörű vízesés, és egy kis tavacska. Zolival mondjuk hogy nyáron 40 fokban itt milyen jó lenne strandolni az erdő közepén. Bekészíteném a német térképet, mert tapasztalatból tudom hogy itt a jelzések hagynak kívánnivalót maguk után, és sokszor több irányban is elágaznak. Jön a második pofára esés.. Nincs letöltve a német térkép.. Hogy a viharban fogunk így főleg éjjel menni? Az itiner valamennyi támpontot ad, de hogy jobbra vagy balra az nem derül ki. Megpróbálom letölteni, nem érdekel az adatforgalom, de hibába ütközöm. Nagyon bízom benne hogy csak azért mert nincs térerő.. Közben utolér minket Patrik Mikus ismerősöm, elmondom neki milyen "okos" voltam.. Közben haladunk tovább a Z- jelzésen, az itiner szerint ez után a Forsteig Elbsandstein-t kell követni. Gőzöm sincs mi ez, közben mint később kiderült már rég el kellett volna jobbra fordulni. Zirkelstein volt a következő pontunk neve, amit a táblák szépen jeleztek is, csak mi közben tettünk egy legalább 2 km-es kerülőt. Közben Milán Mikulásek ismerősöm is befut, ő még jobban eltévedt. Közben megindul a letöltésem, tényleg a térerőn múlt csak. Visszaérünk a helyes útra, az átlagunk rendesen leredukálódott, de idő az van bőven. A Zirkelstein egy mindössze 384 m-es hegy, de egy rét kellős közepén türemkedik ki, így a látványa is csodás, felmenvén meg csak tátott szájjal gyönyörködik az ember. Ez után lemegyünk Schöna településre. Nyugodtabb vagyok már így térképpel, mert persze itt megint lehetne tévelyegni a rossz jelölések miatt. A Kaiserkrone 350 m-es csúcsa jön, amiről szuperül lehet látni az előzőt ahol jártunk, közel vannak egymáshoz. A Roter Punkt piros pontján érünk végül vissza az Elba folyóhoz, ahol át kell kompozni a túloldalra. Szerencsére 10 percenként jár a komp, a jegy 1 euró 80 cent volt. Jól esik egy kicsit ücsörögni rajta, de sajnos hamar átér, és irány a frissítőpont, ami itt üzemel. Schmilka településen vagyunk. Ez az egyik kedvenc túra településem a világon. Még a régi Jarním 100-asokon is voltam itt, már akkor lenyűgözött, most sincs másképp. A frissítőponton ismét van kolbász, sajt, sütemények, édes-sós, sör, kofola, vagyis minden!! 31 km-nél járunk ekkor. Tovább haladunk a településen át, teli vagyok energiával, hálát adok hogy újra itt lehetek, remélem még sokszor adatik meg. Ez után a jókora emelkedő sem veszi el a kedvem, bár a nagykabátban szakad rólam a víz. Közben meg is előzök sok cseh ismerőst, akikkel már egy ideje kerülgettük egymást. Végre felérek a Großer Winterberg 556 m-es csúcsára, ahol a büfénél gyorsan le is huppanok a padra. Megjönnek a csehek is, ők is megpihennek, és rendelnek a büféből minden finomságot, én most ezt kihagyom, és várom Zolit. Közben megkérdezem a büfést hogy fel lehet-e menni a kilátóba, sajnos zárva :( Zoli nem kapkodja el a dolgokat, de végül felér. Kicsit kifújja magát, majd még a csehek előtt indulunk tovább lefele a K-en, majd trükkös jobbra a Z- tanösvényen. Ekkor betérünk a Sächsische Schweiz gyönyörű sziklái közé, amik rabul ejtenek minket, és sokáig nem is engednek ki. Ennek én nagyon örülök, nem is akarok innen kijutni! Elképesztő nagy kiterjedésű tűzvész pusztításait fedezzük fel, teljesen leégett az erdő, szó szerint katasztrófa történt itt tavaly nyáron. https://www.youtube.com/watch?v=4eTbQOkOQMw Szomorú ez, de azért kezd sok helyen ismét kizöldellni a természet, talán pár év és nem lesz már nagyon nyoma. Végül elérünk a Goldsteig útra, ahol a túra leges-legszebb 5 km-e következett. Sziklák között lavírozunk végig kis ösvényen, közben panoráma jobbra-balra, ezt nem lehet leírni, át kell élni.. A legvégén egy kis oda-vissza a Goldsteinaussicht kilátópontjára, ami annyira gyönyörű, hogy csinálunk is fotót Zolival egymásról. Ez után leérünk a Zeughaus kis erdei étteremhez, ahol most nincs élet, majd egy patak keresztezése után ismét mászunk meredeken föl a Großes Pohlshorn 379 m-es csúcsára, ahol szintén filces EP van. Érdekes hogy a Kleines (kisebb) Pohlshorn magasabb mint a nagytestvére. Az itiner informatív most, helyesen két felkiáltójellel figyelmeztet hogy háromfele megy a jelzés, de a fényvisszaverő nyilak miatt esélyünk nincs tévedni. A fő út előtti táblát viszont nem értjük, a táblán jobbra mutatja a Z-et, de a fényvisszaverők meg balra invitálnak. A fényvisszaverőknek hiszünk, és jól tesszük, mert hamarosan frissítőpont 45 km-nél. Itt is van minden jó, a pontőr lesi a kívánságainkat, igazán rendes. Fel is hívja a figyelmünket, hogy 50 km előtt a Z- jelzésen maradjunk a fényvisszaverő nyilak helyett, mert az utolsó 3 km teljesen megsemmisült. Zolit előre küldöm, neki az emelkedők küzdősebbek, cserébe én még rájárok a sajtkrémes-kolbászos kenyerekre, meg a sós dolgokra. Saupsdorf előtt utolérem, és innen ismét együtt mászunk fel a Wachberg 496 m-es csúcsára. Itt már látszik ami tavaly is volt, hogy teljesen tönkrement ezen a környéken az erdő, a szú megette a fenyveseket teljesen. Lajos mondta még hogy ezáltal lett a szú, nagy**szú :D Végül az országhatárt elérve 25 km német menet után ismét a cseheknél vagyunk. Még 3 km és Mikulásovicén vagyunk, 50 km-nél. Szerencsére épphogy lámpa nélkül leérünk a faluba, és könnyen megtaláljuk a művelődési házat, ahol lehet rákészülni az éjszakára. A csehek akik 33 km-től mögöttünk voltak, már itt eszik a levest. Nincs harag, a fényvisszaverős út megsemmisülése után ők találtak egy rövidebb utat mint mi a Z-ön, igazából egyik sem volt hivatalos, így elnézem :) 

Kapunk mi is finom levest, és kényelmesen rákészülünk a túra második felére. Nem mondom hogy nem jut eszembe hogy csak pár száz métert kellene gyalogolni a hálózsákomig, és egy hatalmasat aludni reggelig, de ezt gyorsan el kell hessegetni! Indulás előtt még megkérdezem Olafot merre tovább, és jól tettem, mert ez után egy deka fényvisszaverő sem volt, magamtól simán a főúton haladtam volna tovább, de így sikerült megtalálni a helyes utat. A K- jelzésen indulunk vissza a cseh-német határhoz koromsötétben, ahol a Nadlerstein sziklánál volt egy filc, igazoláshoz. Innen jó 3 km szívás következett. Közvetlen a határkövek mentén kellett haladni. Út az nem volt, de a patak folyt ezerrel, és a sziklákon kellett jobbra-balra ugrálni. Tipikus Olaf szivatás volt ez, mert a K- jelzés, vagy az aszfalt szépen le vitt volna minket Vilémov településig. Szegény Zoli pont a végén be is áztatta az amúgy is totál szakadt cipőjét, amit nem volt rest a külvilág felé "kommunikálni". Szerencsére rajtam kívül ezt már senki sem hallotta :) A falu szélén egy padnál meg is állunk, ahogy látom tényleg elég ramaty állapotban volt a cipellő. Az enyém viszont nem, és örülök mert csak kicsit fájnak benne a csontjaim, más gond nincs az utcai alig viselt cipőben a talpamnak :) Amíg Zoli ezzel küzd, egy iszonyú régi gyárépületen akad meg a szemem, vajon mi lehetett régebben..? Fényvisszaverőkkel kihelyezett úton másszuk meg a Spáleny vrch csúcsát, majd innen sajnos pillanatok alatt elromlik az idő egész éjszakára.. 61 km-nél járunk, mire felérünk a Jecny vrch adótoronnyal megspékelt csúcsára. Óriási köd keletkezik, és az eső is folyamatosan szemerkél. Mindkettőnknek a tavalyi túra jut eszünkbe, teljesen ugyanez volt, csak az eső intenzívebb volt kicsivel. Hosszasan haladunk az esőben, alig vártuk hogy végre elérjünk a Restaurace U Pytláka nevű étterembe ahol káposztaleves várt minket, és Egon a főszervező. Utolérjük a cseh négyest, akik 20 perccel hamarabb értek ide mint mi, de hamarabb el is indultak végül. 00:06 perc van, a szülinapi utazásnak vége, ez már egy másik nap. Természetesen folytatjuk a túrát, és hamarosan egy stációkkal körbevett kápolnához érünk, de az óriási köd miatt semmit sem látunk belőle, de legalább a filces pont meg van. Ez után eltűnnek a fényvisszaverők, na meg a K- jelzésen is csak a szerencsénknek köszönhető hogy megleltük a balkanyart. Innen ismét jó darabon Németország következik. Nem akaroooom! Rosszak a jelek, többfele mennek, esik az eső, köd van, minden rossz.. A határban haladunk a S- jelzésen szó szerint a patakmederben ismét. Zolinak látom most már nagyon elege van, nem csodálom. 75 km-nél odaérünk egy fából készült zárt kis erdei pihenőhöz, aminek a belsejében virágok, és tájékoztatók vannak. Csodaszép, na nálunk ezek nem sokáig lennének így.. Hajnal 4 óra van, úgy döntök hogy itt lepihenünk fél órára, úgy látom Zolinak ez nagyon kell most, de én sem vagyok teljesen ok. A lámpát égve hagyom, és pillanatok alatt elalszunk a kényelmes pihenőben. Fél óra múlva kelés, jobb is lett mindkettőnknek. Alig hogy indulnánk, három fejlámpa érkezik. Nocsak.. Feri, Mariann, és Márk. Teljesen meglepődnek mit keresünk még itt. Engem nem izgat, ráérünk, a szintidő jó tág. Ők nem akarnak pihenni, így gyorsan összekészülődünk, és immár együtt haladunk tovább. Most jól esik hogy többen vagyunk, a fél óra pihenő is jót tett. Az időjárás semmit sem változott.. Egy piszok meredek emelkedőn mászunk fel a sípályán a Valtenberg 586 m-es csúcsára. Szerencsére kicsit pihenten most nem volt gond. Fent elvileg van valami kilátó, de a köd miatt semmit sem láttunk, a folytatást is nehezen találtuk. Leérünk egy elágazásba, Feri mutatja hogy balra. Na de ott semmi nincs. Ne foglalkozzak vele, arra megy a track. Kíváncsi lettem volna hogy ezt valahogy megtaláltuk-e volna Zolival, de mérges voltam hogy egy rohadt fényvisszaverő nincs kihelyezve a legkritikusabb helyeken. Ez az út végül elvitt a 81 km-es legutolsó frissítőponthoz, ami egy főút előtt volt. A pontőr türelmes volt, pedig már több mint 1 órája elmentek előttünk. De mi sem vagyunk utolsók, mert Blanka a barátnőjével még mögöttünk van valahol. Látom hogy van még egy kis leves. Azonnal rávetem magamat, még van hátra 25 km, és nem lesz élő pont. Szerencsére az eddigi jó ellátás miatt a saját dolgaimból bőven lesz mit csemegéznem. Feltöltöm üdítős készleteimet is a pontnál, majd irány tovább, immár együtt mindnyájan. Lelkiekben felkészítek mindenkit hogy az itiner szerint 13 km következik, amit végig közvetlen a határ mentén kell megtenni. Ha ez olyan lesz mint 50 km után az a rettenet patakmedres, akkor eret vágok... Szerencsénkre már a fejlámpát el lehetett épphogy tenni. Az eleje bizony még nem sok jóval kecsegtet, beletörődünk sanyarú sorsunkba, de ez után végül szerencsére egész végig viszonylag járható volt. Persze ez enyhe túlzás. 3 filces pont van ezen a részen, mindegyiknek szinte gyermeki örömmel örülök. Csendesen haladunk, mindenki láthatóan küzd, főleg szegény Márk, aki aztán le is marad tőlünk kicsit. Végre megérkezünk Sebnitzbe, (97 km-nél járunk), ami egy meseszép város, a régebbi Jarnímokon is lenyűgözött, most sincs ez másképpen. Átmegyünk a központon, örömködök hogy ismét itt, majd egy nagy feladat van még hátra, felmászni a Tanecnice kilátóig. Ebben a sárga pötty jelzés a partnerünk, majd az utolsó filces pontot is megtalálva, visszatérünk a határhoz, és immár a cseh S- jelzésen érünk fel a csodaszép kilátóhoz. Kicsit gyorsabb voltam mint a többiek, így volt időm gyönyörködni. Sajnos belépődíjas, és nem lehetett fölmenni :( Kis idő után megérkeznek a többiek, és a túra utolsó 3 km-e vár ránk. A saját jelzés ugye megsemmisült, így a Tomásovi elágazásba leérve balra megyünk végig az aszfalton a felélénkülő szélben egészen Mikulásovicébe, ahol az iskolában várnak minket a szervezők. 28 óra 37 percen keresztül nyomattuk. Kemény volt, főleg Mariannak és Ferinek hatalmas elismerés!!! Zolinak pedig örülök hogy ismét eljött, és végig együtt mehettünk sok idő után. Negyed óra után megjön Márk is, ő is teljesítő, szuper! Megeszek vagy 4 tányér levest, fogadom a szervezők gratulációját, majd hamar eldőlök a teremben. Pár óra alvás után indulunk haza. Kicsit féltem Ferit, de nagyon ügyesen, mindössze egy megállással elhozott minket Tatabányára, ahol várakozás nélkül elértük az első vonatot Pest fele, Zolival. 

Nagyon örültem hogy ismét a kedvenc részeimen lehettem, legszívesebben ide születnék, ez egy csodavilág! Annak meg főleg hogy ebben a cipőben is sikerült végig menni, máskor ilyet nem szabad!

Stovka Považím 131,2 km - 6300 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 28 óra 48 perc alatt. 

266 db száz kilométer vagy a feletti teljesítménytúrám (trailem) van. Voltak itt nagy durvulások (UTMB, Transylvania, és még ki tudja mennyi minden), de nem emlékszem arra hogy összességében a terepviszonyok lettek volna-e keményebbek valaha pályafutásom során. Szerintem ez volt az eddigi legkeményebb százasom!!

Előre dolgozván már nézegettem sokat a térképet, sejtettem hogy igazán kemény lesz a túra, de azért na... :)

Péntek kora délután már úton voltunk. Dóra, Attila, Máté, és én voltunk az egyik kocsival utazó különítmény. Kellemesen telt az utazás, és jókedvűen, ami egy ilyen nehéz túra előtt fontos dolog. Hamar besötétedett, és az eső is elkezdett rendesen esni, de szerencsére nem este indult a túra. Reménykedtünk hogy reggelre eláll, mert így is brutál túra állt előttünk. Tornaterem elfoglalva, kedves ismerőseim köszöntése, a főszervező instrukciói (amiből semmit se értettünk kb), és alváás!! Nem lett belőle túl sok idő, mert Máté órája 3:30-kor már csörgött is. Kómásan pakolászunk, de szerencsére előző este már én ezt nagyrészt megtettem. Kényelmes készülődés után 4:45-kor elindult velünk a különbusz majd egy órán át a rajt helyszínére, Hlboké nad Váhom-ba. 

Na akkor csapjunk bele a legkeményebbe! 

3 km kapásból 400 m szinttel. Az első pár száz méter aszfalt, el is rohan szinte mindenki. Utána egy patakmedret párszor keresztezve emelkedünk, egészen fel a Pod Rohácom elágazásba, ahonnan a P- jelzésen haladunk a gerincen. Szép kilátások miatt vannak P3-es kitérők, de majd a legutolsónál kimegyek, úgyis közel vannak egymáshoz. Nagyon jól tettem, mert csodás panoráma mutatkozott. A tegnapi eső miatt a felhők még nem jutottak magasra, így tiszta olyan érzés volt mintha repülőn ülnénk és úgy lesnénk ki az ablakon. Bálint és Dóri is kiment persze. A többi spori is jött utánunk, de miután mondtuk hogy nem ellenőrzőpont, sarkon is fordultak. Jókat nevettünk rajtuk, ilyet kihagyni, kényszerből meg semmi értelme... Innentől egy röpke ideig lehetett volna kocogni, de a sok csúszós falevél, és az alattuk levő kövek miatt ez szinte alig sikerült. A következő pont a Szulyói vár volt (hrad Súlov) (6,1 km). Ez nagyon komoly volt! Szó szerint be kellett mászni egy kis lyukon, majd felmászni a vár legtetejére, mint egy igazi győztes kapitánynak, bár ettől még nagyon messze voltam. Még a hátizsákom se fért be, úgy vittem a kezemben :) A kilátás, mondanom sem kell fenomenális volt. Fájós szívvel továbbállva brutál meredek lefele következett a Z-tanösvény jelzésen. Alig 800 m-re volt a következő pont a Gotická brána, de addig csak ámultam-bámultam milyen csodavilág ez. A lábaim sem nagyon akadtak működni, inkább meg-megálltam gyönyörködni. (a kontroll pontoknál különböző színű filcekkel kellett felírni egy számot ami rajtuk szerepelt, és ezt keményen ellenőrizték is aztán). Innen bokatörős lefelén érek le a hegy lábánál lévő parkolóhoz. Innen jött kb. 500 m aszfalt :) Azonnal kocogásba váltottam, milyen szuper érzés ez most. Viszont alig 200 m után egy be nem jelentett frissítőpont következett. Már korgott a pocika, jól esett megreggelizni. Kenyerek, sütemények, szörpök, kóla, banán, édes, sós. Magamhoz képest még meglepően keveset fogyasztottam, mert inkább haladni szerettem volna, minél többet próbáljak világosban majd menni. Pár száz méter után saját jelölés volt nagyon sokáig. Egy patakon kellett átmenni, szerencsére én átügyeskedtem magamat, de mögöttem többeknek nem sikerült úgy hallottam. Aztán fölfele szépen el is léptem a sporiktól, és úttalan-utakon hódítottam meg a következő filctollas pontot, a Jablonové sziklát, ahol sajnos a köd miatt nem nagyon volt kilátás. Innen jött egy piszok hosszú rész, végig gerincen le-föl, út az alig, szikla annál több. Szerencsére a jelzések jó helyen voltak, így szépen haladtam (ha tudtam volna..). 6 km-es etap volt ez, de én vagy 20-nak éreztem. Közben volt egy cseles jelzés, ahol lefele mutattak a nyilak, de csak a sziklát kellett megkerülni. Én is elindultam lefele a mélybe, mert már ki volt taposva, de végül időben kapcsoltam és visszajöttem a helyes útra, nem úgy mint Attila, akinek sajnos ez is közrejátszott a feladásba :( A 15 km-es kontroll pont után volt egy opcionális lehetőség kimászni egy sziklát, ahol egy jégcsákányon körbetekert sárga szalagokat lehetett begyűjteni a gyorsabbaknak. Én éltem a lehetőséggel, de a mai napig nem jöttem rá mi volt ennek végül az értelme. Lefele indulván jött szembe Dóri és Bálint, mondtam nekik igyekezzenek mert már csak egy van. Végül megfelezték, így mindkettőjüknek lett ilyen. Meredek lefele után kiérek egy aszfaltra. Fellélegzek hátha kicsit nyugi lesz, de ugyan már.. Csak keresztezzük az utat, mert máris mászok fel az Ostrenec 724 m-es csúcsára. Felküzdve magamat Bálinték itt is vannak a nyomomban. Biztos hogy megelőznek, de nem izgat, én örülök ha megcsinálom ezt szintidő alatt.. (36 óra) Lefele egy hangyaf@sznyit lehetett kocogni (kb 200 m), majd a Bosmany kilátóponthoz ismét ki kellett menni. Ezen a rövid oda-vissza szakaszon elég sok spori igyekezett visszafele. Jó hír, azért haladok én is. A tetején a túra fotósa csinál rólam tűrhető képeket, élvezem nagyon, de nem könnyű. Jöttem 18 km-t, és most következett az első olyan rész, ahol 2 km-t egybefüggően tudtam kocogni, de csak azért mert aszfalt jött Záskalie nevű faluig, ahol az első emberes ellenőrzőpont volt. Itt volt Olaf, és a főszervező Patrik, aki kérdezte hogy tetszik eddig. Mondtam hogy nagyon brutál, ámde csodaszép! Az első 20 km-re kb 2000 m szint volt, és ez nem változott meg nagyon a folytatásban sem.. Kicsit kóvályogtam, vagy eléhezés, vagy elszomjazás, gyorsan toltam mindent-mindennel időt nem sajnálván. Elindulván pont jött még velem szembe a pont irányába Dóra és Bálint. Végül ekkor találkoztunk a túra során utoljára. Négy spori tempózik előttem, közte Martin Hlavác a cseh túraikon, meg egy látásból ismerős futó. Még le sem ért a kaja szinte, de máris vagy 400 m-t emelkedünk fölfele egyből a Partizán barlangig. Elég markáns lyuk volt ez, így a kedves szervező urat nem gátolta meg abban, hogy jó mélyre betegye a kontroll pontot :) A telefonom fényére is bizony itt nagy szükség volt az igazoláshoz. Ez után továbbra is emelkedő a túra legmagasabb pontjáig, a Velky Manín 891 m-es csúcsáig. Mivel a nagy részét letudtam a barlangig, ez már nem volt vészes. A lefelétől viszont nagyon féltem már előre, mert a térkép kb. Tolvaj-hegyes lefelét jelzett, még itthon megnézvén, csak kétszer olyan hosszan, ráadásul latyakos, sáros volt az út is. Tény és való hogy brutál meredek volt, de a terep jellege miatt végül nem volt sáros az út, és a lefele sem viselt meg annyira mint vártam. Lent az alján egy pont, nagyot fújok, ez is pipa. Jön az első szakasz a túrán, ahol végre lehet haladni különösebb megerőltetés nélkül. Ez kb. 6 km-t jelentett. Egy jelentéktelenebb emelkedőn felmászom a Povazská Bystrica feletti kálváriára, ahol gyönyörű kilátás van a városra, kicsit szemlélődök is. Remélem nem csak én mentem körbe a stációk közötti girbe-gurbás szerpentint lefele.. Leérek a városba a S- jelzésen, majd a külváros paneltömbjei mellett haladok. Sík aszfalt ez, de én kocogok, haladni kell! Egy főúton átkelek a Vág folyó felett a hídon, majd a túloldalán jelzetlen részen kocogok az úton ahol amúgy inkább gyalogolnék, de én sáfárkodok az időmmel, úgy osztom be ahogy tudom azt a 36 órát. Egy buszmegálló után szépen mutat a saját jelölés fölfele, vége a jó létnek. Az emelkedőn mászva elő is veszek egy csokit, érzem hogy szükség van rá. Hamarosan egy csodát fogok látni! A Povázsai vár (Povazsky hrad)  következik. Legálisan lehet kispistázni a K-ről, a jelölés arra visz. Szembe jön velem nagy csinadrattával Milan Mikulásek nevű cseh ismerősöm, hogy rossz fele megyünk a várhoz. Én váltig meg vagyok győződve hogy az irány jó, és mutatom neki de nem érti, és megy visszafele. Értetlenkedek, de hagyom.. Pár száz méter után utolér, és mosolyog hogy bezony igazam volt :) A S-ra érve 600 m-es oda-vissza következik. Meglepően sok futó jön szembe, nem is sokkal vannak előttem, pedig egy ideje senkivel sem találkoztam. Felérvén a várhoz ámulok és bámulok. Nem elég az hogy milyen szuper állapotban van, a kilátás is pazar!! Áhh, 5 perc kötelező pihenőidő! Milan nyomja tovább, én még elmélázok, és gyönyörködök kicsit. 35 km-nél járok. Visszafele megelőzök egy párt, ők bizony ezen vannak, és szépen haladnak, de én még szebben :) A Klapy nyeregnél ismét fotóznak, és szurkolnak. Ismét egy kemény emelkedő jön, a S- jelzésen föl a Klapy 654 m-es csúcsára. Szép nyugodtan felérek, kontroll rendben, és tovább mutatja a tábla hogy S-. Tök nyugodtan nekiindulok, de ami ez után fogad arra a térkép alapján sem számítottam volna. Mindössze 2 km-ről volt szó, de ez olyan 2 km amit nem nagyon fogok elfelejteni. Gyakorlatilag egy hegygerincen mész. Mindenhol melletted 600 m-es mélység. Balról mesés a kilátás a Vág völgyére, de esélyed nincs azt nézni, ugyanis előtted toronyirántos lefele van, csúszós sziklákkal, és vizes falevelekkel. A lépés sosem jön ki, mert nem úgy van kialakítva az út, így seggen csúszva is lehet próbálkozni. Az meg csak hab a tortán, hogy egy Z-tanösvény is halad itt a S-val! A tanösvény nem családoknak (is) van kitalálva? Vagy lehet itt másképp működik? Na mindegy, ezen a 2 km-en mire leértem, leimádkoztam az összes csillagot az égről, de megúsztam. Udica faluba érkeztem, 41 km-hez, a következő frissítő itt vár engem a helyi iskolában. Első dolog hogy zoknit cserélek, mert hatalmas lyuk tátongott már a sarkán. A frissítőpont szuper, sorra kenik a lekváros-kakaós palacsintákat, nutellás kenyerek, sütemények, kofola, sörök, stb.. Jól esik a Klapy lefeléje után itt kicsit megnyugodni. Kb. 20 perc után tovább állok. 14:45 van, még van idő világosban menni szerencsére. Egy spori jön utánam, de nem akar megelőzni még cipőürítésnél sem. Nem gondoltam volna hogy a maradék 91 km-t innentől együtt tesszük meg. Martin svájci állampolgár, de Csehország északi részén él. Ismét gyakorolhatom a kis angoltudásomat sok időn keresztül. Felmászunk a K-jelzéshez, majd azon balra érünk el a Holís nevű 533 m-es hegy csúcsára, ahol a kód felírása után szuper a kilátás a Vág völgyi részre, meg a messzi hegyekre. Meredek lefele után lekoccanunk Nimnica településre, közvetlen a Vág partjára. Kisebb sík gyaloglás után a Biela Skala-hoz mászik fel kegyelmet nem ismerően az út. Még szürkületben megcsípjük, majd gyorsan továbbállunk a Púchov feletti sziklákig, hogy elmondhassuk azt, hogy kereken 50 km után kell csak elővenni a lámpát. Púchov városnak csak a szélét érintjük, de a csodás kivilágított mindenség később sokáig szemezőpartnerem lesz a hegycsúcsokról. Strezenicére érkezünk, ez a település igazából Púchov külső része még. Frissítőpont következik, 55,4 km-nél járunk borzasztó sok szinttel. Jaro barátom a pontőr, nagyon megörül nekem, főleg hogy kérdezte megvolt-e a sárga szalag az opcionális kitérőn? Ez után extázisba tör ki, nem tudom miért olyan fontos volt ez, lehet ő tette ki :) Na de vár engem finom leves mindenféle extrákkal, illetve egy babos-uborkás-gombás-répás-sajtos saláta, amiből akármennyit ehetek. Élek is vele, meg sem állok a leves mellett még két nagy adagnál. Jaro és Julia sürög-forog, nekem mindössze annyi a dolgom hogy élvezzem amit rendeltem tőlük. Jaro most meglepődik, nincs sörözés, nincs borovicka, kemény túra ez, nem merek :) Jó fél óra töltekezés után tovább indulunk kicsit már vacogva Martinnal. Meglátunk egy hegycsúcson egy pirosan világító tornyot. Sejtettük hogy az a következő :) Stepnická skala. A kilátás gyönyörű egész Púchovra és környékére. Hamarosan egy Z-kerékpárúton haladunk tovább, de a terep valami irtó durván sáros és latyakos. Néha angolul felcsattanunk, hogy ez kerékpárút?? A Keblie nyeregbe érve már pattanásig feszült vagyok, a cipőm egy komplett sármassza kívülről-belülről. Elérünk a Lednica feletti sziklákig, ahol nem akartam hinni a szememnek merre vitt a saját jelzésű út.. Még a jóval korábban engem megelőző Milan is itt küzdött. Teljesen hasonló érzésem volt mint a Klapyról lefele, csak most tetézte ezt a sötétség is. Életveszélyes szikláról sziklára ugrálás volt a szakadék mentén. Az itt elvileg elhelyezett kódot sem leltük meg, pedig tudtam hogy lesz, de egyszerűen nem lehetett másfele figyelni csak az orrunk elé. Hihetetlen, de ezt is túléltem. Jutalmam egy nagy mászás föl a Lednicai várhoz. Kár hogy nem láttam világosban, mert gyönyörűnek tűnik, na de a képek közé majd felrakom. Meghódítva a vár közepét, szuper frissítőpont lakozik benne. Le is ülök, van itt ismét leves, proteines csokik, és minden finomság ismét. A pontőr Olaf, és Patrik. Patrik ismét megkérdezi hogy tetszik. Próbálok jó pofát vágni.. :) De itt mindig van meglepetés. Ahogy mennénk tovább közlik hogy ácsi.. Olaf mutat fölfele. Egy függőlegesen meredek létrán kell hosszan felmászni, majd a tetején még a sziklákba vájt egyensúlyozós lépcsőkön kell a vár legmagasabb szegletébe eljutni, hogy a K17-es pont száma is a helyére kerüljön az itinerben. Ez már tényleg nem semmi :) Visszafele ugyanez. Egy spori épp létrázik fölfele, lekiabálok hogy a többiek várjanak hogy le tudjak menni :) Leérvén megköszönöm a lehetőséget Olaféknak, majd csak azért is eszek még egy levest :) Itt egy kicsit elszöszöltünk, de nem baj, ilyen helyeken nem sűrűn jár az ember (vagy soha). Na csapassuk tovább. Következő pont az 5 km-re levő Cervenokamenské bradlo. Szlovákiában a tanösvények követhetetlenek.. Itt sem lehetett követni, kicsit túl is mentünk, valamiért én éreztem meg ezt, és tényleg igaz, hátra arc. A hatalmas sziklától már előre féltem, és sejtettem hogy valahogy fel kell mászni a tetejére. Ahogy odaértem, kicsit kitértem hozzá, és láttam hogy nem, ezt nem lehet, lehetetlenség megmászni.. Tuti hogy most nincs a tetején a pont. Közlöm ezt Martinnal is, felvetem hogy kocogjunk el a másik oldalára, hátha van másik út valahogy ide. És láss csodát ott van a kontroll, a szikla alján egy kis kegyhely lett kialakítva. Remélem nem a lezuhantak emlékére. Leérünk Cerveny Kamen faluba, és innentől 4 km sík aszfalt, és szekérút következik. Ezt is megéltük.. 4 km sík.. :) Nincs nagy kedvem kocogni, de menni kell, szinte végig így megyünk Martinnal a 77 km-nél levő Mikusovcei kis kialakított kocsmáig, ahol kedves ismerőseim, Slavo, és Peter a pontőrök. Itt is van minden jó, kolbászt eszek, és most éppen a süteményekre járok rá. Azért jönnek a többiek is, nem sokkal utánunk jópáran beesnek, de mi indulunk tovább elsőnek. Húha, a combjaim beálltak nem is kicsit. Na igen, itthon messze nincs ilyen technikás túra.. Ez már jobb nem lesz innentől, de haladok, messze még a vége.. Egy jókora rétre érünk, a saját jelzések eltűntek, pedig eddig végig perfektek voltak. Térkép alapján nagy nehezen kiokoskodjuk az utat, és megvan a kontroll pont is. Ez után megelőzünk egy lányt és egy srácot, akikkel mindig csak a pontokon találkoztunk, de ők előbb indultak tovább. Nagyon jól nyomják, és kocognak ők is éjszaka. De a harci helyzet az, hogy most mi vagyunk elől, és nem is látjuk többet őket a túrán. El sem hiszem hogy a Vrsáteci várba nem kell felmászni, na meg a Chmelová 925 m-es csúcsára, ahova jelzett út vinne és tök közel lenne, egyben a túra legmagasabb pontja lehetett volna. Na, kezdenek elkényelmesedni a szervezők? :) Azért persze ez nem igaz, mert az ok hogy a Z- jelzésen szépen lehet kocogni, de utána megint jöttek az úttalan-utak. Egy idő után megint nem leltünk egy darabig jelzést, és térképészkedünk. A semmiből elmegy mellettünk Brano a szlovák futó, és mondja hogy jó helyen vagyunk. (Jó helyen? Az erdő közepén ahol nincs út, jelzés se, és hajnal 2 van). No mindegy próbálunk kocogni utána, ahogy egy beállt combbal lehet. Siker, megvannak később a jelek is, és később a kontrollpont is. Brano lelép, pedig azért mi is kocogunk, és a következő 3 km alatt két férfit, és egy hölgyet hagyunk magunk mögött. Megy ez.. Horné Srnie-be érkezünk, siralmasan pöfög a gyárkémény. Az élő pont a vasútállomáson van, szellemfalu elsőre. Bent most ismeretlen idősebb pontőrök, Martin fordít, van káposztaleves. Még szép, jöhet! Nagyon kafa, persze ez mellett vannak kenyerek, üdítők, sütik, már nem is sorolom, first class! Mielőtt indulnánk beesik Brano, elfutott az állomás mellett.. Gondoltuk simán utolér, de ez úgy látszik mély nyomot hagyhatott benne, mert innentől végig mögöttünk maradt, és nem is láttuk a célig. Tovább állunk, grr, de hideg van. Persze itt a patak, főleg azért. Hű de szarul mozgok.. Bízom benne hogy bejáratódok, mert fura dolog így menni :) Nem kellett sokat várni, az emelkedő rendbe is rakott ideiglenesen, a Maly Javorník (érdekes, térképen Jelenec) kilátójához kellett felkapaszkodni. Igazából az első rendes kilátó a túra során, érdekes. Mondanom sem kell hogy a legtetején volt a kontrollpont, de így legalább meg lehetett csodálni az éjszakai panorámát. Ez után ismét nagy rét, ismét nincs jelzés.. Martin GPS-e, és az én mapym valahogy közös erővel elnavigál a helyes úton, de ezek nélkül igen izgalmas lett volna a folytatás.. Végre aszfalt, és lejtő. Meg se állunk a kocogással Dolná Sucáig. Már előre félek a Z-tanösvénytől.. Természetesen ez is szarul van jelezve, de itt vannak kiegészítő saját jelek így végül feltalálunk a már igen nem jól eső masszív emelkedőn a Krasín 516 m-es csúcsára. A tetején elrakjuk a lámpát, végre ismét kivilágosodott, és ezáltal megcsodálhatom a csodás kilátást innen. Már 109 km-nél járunk. Innen nagyon hosszan egy réten haladunk, na ez a másik félő dolog, de most jók a jelek, és nincs gondunk. Kimásszuk a végre nem túl meredek Mestsky vrch-et. Innen tök jó kocogásra csábító az út, és igen, próbáljuk, csináljuk. Martin is iszonyú erős, de látszik hogy fáradunk. Vadászokat vélünk felfedezni. Nekünk még nem volt gond velük, nem úgy mint a később érkező Máténak. Egy piciny faluba érkezünk, a neve Brúsne. Ennek a túl oldalában egy kis házikó teraszán be lett rendezve nekünk egy személyzet nélküli frissítőpont. Jaj de jól esett megpihenni, csak a felállás ne lenne.. Banán, kóla, sütik, kekszek, és folytatás! Következik az utolsó igazán meredekebb rész, föl a Sokolí kamen 696 m-es csúcsára. Martin mondja hogy soha nem akar eljönni a vége, bőszen helyeselek. Viszont egyszer akkor is vége, és ez így is lett. Beírjuk kódunkat, és toronyiránt meredeken, nem létező úton rambózunk lefele, lehetetlen részen. Pedig arra kell menni, a saját nyíl ott van.. Egy aszfaltos út keresztezésénél meglepetés frissítő pont a cél előtt 8 km-rel. Káposztalevest is lehet ismét venni, nyámm! Itt van Patrik is. Most már örömködve beszélgetek a főszervezővel, rendesen megerősítette a combjainkat-vádlijainkat ezzel a túrával. Persze azért még egy 100 m szintet le kell gyűrni az utolsó 7-esen is, de ez már nyugisabb. Az utolsó pontot is megleljük a bokorban, és 3 km kocogással a célba is érkezünk. A nap is kisüt, az egész túrán nem volt ilyen idő :) Gratulálok Martinnak, ő is nekem, nagyon jól összedolgoztunk!! Azt hiszem ez a túra megérdemelte ezt a hosszabb beszámolót. Egy olyan kihívást sikerült most teljesítenem, amire sokáig büszke leszek. És ha ezt a beszámolót pár év múlva előveszem, mindig tudjam hogy életem talán legnehezebb 100-asáról is sikerrel hazaértem!

Teslácka Stovka 100 km - 3356 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 21 óra 03 perc alatt.

Péntek délután már úton voltunk Zolival, és a Kamzík melletti zárt büfé teraszán éjszakáztunk végül. Nem volt olyan nagy hideg, de azért melegünk sem volt. Hajnal háromkor felriadtunk, mert 2 hatalmas szarvas ólálkodott a környékünkön, de megcsodálva őket, ismét próbáltunk az alvásra fókuszálni. Szombat 5:30-kor "keltünk", és hamar megérkeztek a szervezők is. Kicsit szöszöltünk, megvártuk hogy ne kelljen már lámpázni, és végül 6:15-kor elindultunk. Hamarosan a S- jelzésen haladunk, fejemben van ez a rész, mert anno a Barbora 35 km-es túrán itt jöttünk szemben nagyon sokáig. Jön egy nagyobb emelkedő, pár futó elrohan, majd figyelünk a jelzetlen letérőre, és így érkezünk meg az első pontra a Kacín büféjéhez, ami még nincs nyitva. Elfut Patrik ismerősöm, a Stovka Povazym-ra invitál, valószínű megyek is rá. Innen jó sokáig a P- jelzésen haladunk. Marianka településre érünk, ahol a helyi presszó még nincs nyitva, de az itiner alternatívként a turistatáblát ajánlotta lefotózásra, amit egy minket utolért spori fordított nekünk. Ez is pipa, irány Borinka. Zolinak nosztalgiázok a Barbora túráról, jó is volt az, egy hideg téli napon. Borinkánál ellenőrzőpont van, ellátás nincs. Mindössze 5 euró volt a nevezési díj, így sokat nem is vártunk. Viszont a helyi boltot betámadtuk, és leülve a teraszra kényelmesen megreggelizünk. Nem sietünk, hiszen a Zápádnuty kút barlangász kocsma elvileg csak 11-kor nyit majd Kosariskón, és nagyon vagány hely, szintén az említett túrán jártam itt. Borinka után jön a túra talán legmeredekebb emelkedője, föl a Pajstún várához. Zoli küzd az elemekkel, de felérünk. Egy vadi új turistatábla mutatja hogy jobbra. A régi P- P-rom lett, az új pedig kihagyja a várat. Persze mi felmegyünk a várhoz, és kívülről-belülről körbejárjuk, csodáljuk a mesés kilátásokat. Utolér pár spori, csiszolom az angol tudásomat, és jól elbeszélgetek velük. Végül Kosariskóra kereken 11-re érünk, szép kényelmesen. Bemegyek a Zápádnuty kút-ra hitt helyre, közlik hogy zártkörű rendezvény van, és a pont tovább. Ó basszus... Kicsit dühösen haladunk, de csakhamar elillan a düh, amikor rájövök hogy az egy magánház volt, és a kecó pár méterre odébb van, és természetesen már nyitva :) Megörülünk, elintézzük a pecsételést, és egy finom kolbászos-babos levest rendelünk egy pofa sörrel. A helyi ikon Jirka is itt pihen éppen. Nyugodtan megkajálunk, majd a Z- jelzésen emelkedünk bele a híres P-ba, amin balra fordulunk. Ez a rész Pezinska Babáig oda-vissza lesz majd. A Somár hegy 649 m-es csúcsát megmászva kicsit kitérünk szép kilátást csodálva. Ezután a Konské hlavy csúcsa jön, ahol érdekes szamár és lófejek lettek kitéve, persze nem élőben :) A Somár hegyen jobban el tudtam volna képzelni a szamarakat :) Hosszasan haladva érünk el a Pezinská Babához. Erre a részre 10 km-t írt az itiner, egyértelmű hogy kb 3 km-rel több volt ez. Utána viszont mutattam Zolinak hogy a következő 10-re írt szakasz viszont biztos nem lesz annyi, igazam is lett. Pezinská Babánál ismét beülünk az étterembe, és sajtos-fokhagymás-ketchupos lángost rendelünk. Jirka is itt van, ő az ebédjét fogyasztja el, finom sült hússal és hasábbal. Készül egy közös szelfi, majd mi hamarabb indulunk tovább. Slavot kikérdezem hogy kell a következő pontnál igazolni. K- majd Zilovától S- jelzés a követendő. Kellemesen kocogható a rész, szépen haladunk. Végül Zumberg-re leérve egy túrázó keresi a pontot, mi egyből tudjuk mi a teendő, kisegítjük. A feladat a helyi pszichiátriai osztály információjánál kellett pecsétet kérnünk. Úgy tűnt mint ha neveket is írnának föl, így mondtam a nevemet, de az őr nem értette mit akarok, és mutatott befele hogy ott regisztrálhatok a pszichiátrián :) Végül jókat röhögünk, mert tök más volt azon a papíron :) Igazam volt, tényleg jól el volt mérve a táv, 1 óra 10 perc alatt tettük meg a papíron írt 10 km-t, így kompenzálva lett az előzőleg meg hosszabb etap. Jön a mászás, a Velká Homola 709 m-es csúcsa következik. Lent még úgy voltam vele hogy biztos felmegyek a kilátóba, de minél följebb mentünk annál rosszabb lett az idő, így erről le is tettem végül. Hosszú etap volt ez, olyan véget nem érős.. 5 km-t írt az itiner, szerintem ez is több volt.. Fent volt egy hőmérő, mindössze 8 fokot mutatott. Szegény pontőr hölgyet nem irigyeltük. Zoli is elég hamar felért utánam, így gyorsan mentünk is tovább. Kis MKMK nosztalgia, de egy sárga kerékpárúton kellett végül balra fordulni a Chata pod Lesom nevű következő pontig. Kellemes aszfaltút vitt ide. Pecsételünk, majd be is támadjuk a helyet. Én sült kolbászt rendelek helyi "pivo"-val. Kicsi várni kell a kajára, de a néni beszél magyarul. 53 km-nél járunk, itt jó fél órát elvagyunk legalább, de nem rohanunk sehova. Mire elindulunk megérkezik Jirka, Jaro, és Stanko. Megörülünk egymásnak, de mi haladunk is tovább. A K- jelzés a követendő Hubalováig, végig aszfalton. 3 km-t ír az itiner a pontig, de miután vagy 1,5-öt mentünk meglátom a táblán hogy akkor is 3 km. Kicsit mérges leszek, mennyi lesz ez az annyi... Sebaj, csak a 24 órás szintidő legyen meg. Elérünk Hubalováig, és bizony van frissítő. Kóla, sütemények, banán, és slivovica :) A pontőr azt mondja angolul miután kérte a nevem igazolásként, hogy áá te vagy az a híres magyar srác :) Jókedvre derít, bár nem tudom hogy kicsoda, de örülök hogy van nevem odakint úgy látszik. Elővesszük a lámpákat, mert közben besötétedik. Innentől gyakorlatilag vissza a Kamzíkig végig P- jelzés a követendő. A Cermákig nem kapcsolom föl, nagyon ismerős ez a rész, sokat jártam erre már, főleg a 200-as MKMK-n. Utána viszont sötét erdő jön, így innen már én is pilácsolok. Megmásszuk a jó meredek Skalnatá 704 m-es csúcsát. Jókora szél keletkezik, mondjuk napközben sem volt ez másképpen.. Viszont egy pillanat alatt felhőbe kerülünk, és az eső is elkezd esni a hatalmas szél mellett. Nem örülök ennek, megállunk pakolászni. Még jó messze van a Pezinská Baba, ami elvileg 65 km-nél található papír szerint, de mi biztos többet jöttünk már.. Kicsit tempósabbra váltok, és örömmel látom hogy Zoli is jól bírja, így éjszaka jó tempóban tudtunk haladni. Hosszas hullámvasút után végre újra Pezinská Babánál vagyunk, ahol az MKMK-ról megismert síházban vár minket Slavo a pontőr. Jól megürülünk egymásnak. Annak pedig főleg, hogy szuper frissítőpont vár minket. Mindenféle sütemény, csoki, és a fénypont pedig a sajtos tészta. Sok túrázót utolérünk itt, de aztán jól otthagyjuk őket, pedig nagyon csábító lett volna még a hely.. Irány sokáig vissza azon az úton amit már egyszer megtettünk a Z- jelzésig, majd utána tovább a P-on a Biely Krízig. Nagyon szép volt ez a rész, de olyan tényleg soha véget nem érős.. Szerencsére az eső elállt, a felhőzet felszakadozott, és mire odaértünk már csillagfényes égbolt fogadott minket. Mindössze a hőmérséklet hűlt le rendesen.. A feladat szintén az volt mint Mariankán, az itteni turistatáblán kellett lefotózni a tengerszint feletti magasságot. Ez után leültünk kicsit, elfogyasztom az energiaitalomat, ami aztán végig ébren is tartott. Egy darabig aszfaltozunk, a P- jelzés elég gyenge, térképészkedni kell. Közben a semmiből utolér minket Jaro erős gyalogtempóban. Nem nagyon látok P- jelzéseket, Jaro mondja hogy fent megy az erdőben. Hoppá. Mi persze szépen felmegyünk útvonalat követni, Jaro nyomatja tovább az aszfalton :) Bele-belekocogunk, a hideg miatt is, meg az út is szépen adja magát. Keresztezzük később a Jaro féle aszfaltot. Fejlámpa mögöttünk, utolér, és Jaro :) Ha tudna magyarul vagy angolul biztos mondanám neki hogy a rövidebb néha hosszabb :) Végül kellemes, jól haladható úton érünk vissza a Kamzík csúcsára, ahol az utolsó feladat az volt hogy a két büféből legalább az egyik nevét kellett felírni az itinerre. Innen végig K- jelzés a célig. Kicsit csalafinta volt az út, nem volt könnyű megtalálni az utat néhol. Nagy öröm volt amikor aszfaltot ért a lábunk. Jaro piszok erős tempóval gyalogol lefele, mi pedig kocogásra váltunk jó sokáig, mert az út tökéletesen adta magát. Jaro nem hagyja annyiba, jön utánunk :) A Kamzíktól örömmel látom hogy ez az etap biztos nem lesz 7 km, így valószínű a 100 km tényleg meg lesz. Végül megérkezünk a célt adó Szlovák turistaklub székházába vasárnap reggel 03:19-kor. Nagyon jó érzés volt teljesítőnek lenni, annak pedig még jobb hogy meg lett az 50-edik CSUT-os túrám, és egy gyönyörű érmet vehettem át Olaftól, vastaps kíséretében, akik már bent voltak. Végül szép lassan jöttek a többiek, Stanko, Jirka, és szuper jó társasági élet keletkezett. Büszkeséggel töltött el ennyi ikon között ülni. Egy jó kis beszélgetés, és pár slivovica után búcsút vettünk, a főszervező Jozef nagyon örült nekünk, és megkezdődött a hosszú hazaút rengeteg kedves emlékkel.

Turista Kékszalag Szuper Maxi 150

16-szoros 110-es teljesítőként ez a túra az egyik legfontosabb a számomra. Örömmel tölt el, hogy ennyiszer teljesíthettem, és három tájegységen keresztül túrázhatok egy kompozással karöltve. Sajnos egyáltalán nem voltam 100%-os, "köszönhetően" egy pénteki balesetnek, ami után gyakorlatilag a jobb lábammal szinte menni sem bírtam még este sem. Azért beállítom az ébresztőt.. Szombat reggel picivel jobb lett a helyzet, de nem könnyű a járás.. Összepakolok, és elindulok, innen már nincs visszaút. Jubileumi túra ez a mai, 150 éves a magyar turistaság, és ennek emlékéből született meg ez a hosszú táv. Múlt héten még a Vadrózsa 160-on vitézkedtem, de most egyáltalán nem voltam biztos magamban, viszont ott kell lennem, aztán majd kiderül, lehet 5 km elég is lesz ezzel a lábbal.. 

Ismerősökkel ütöm el az időt a vonaton, majd átszállunk a kis pirosra, és 7:55-re vagyunk Magyarkúton. Gördülékenyen megy a nevezés, de mindjárt 8:15, sietnem kell.. Dobogókőre volt depózási lehetőség, de mint ott megtudtam 1 perccel a rajt előtt, csak 150 km-nél látom ott a cuccomat, 80-nál még nem. Kapkodás, nincs idő gondolkozni, menjen oda, max vissza tömegközlekedek ha bármi történik.. 

Végül 8:15-kor elrajtolok, bőszen majszolva a rajtban kapott szendvicset. Orsi, és Jani társaságában haladok, Zoli is velünk indult, de sajnos hamar le is maradt. Tesztelgetem a lábamat, sántikálva, de haladok. A lefelék fognak fájni nagyon, amiket normál esetben szeretek. Alig hogy egy kicsit üzemi hőfokra kapcsolunk, máris gebasz van, Julianna súg hátra hogy darázsveszély, még a Nagy-Kő-hegy előtt. Balról kerülünk egy nagyobbat, és amikor visszaérünk az útba hátranézek, és látom hogy rengeteg lódarázs van egy fában, sajnos pont az út ellentétes oldalán mint amerről mi jöttünk. A mögöttem jövő srác telibe kapja, elkezd rohanni, mi is futunk, mert a darazsak jönnek utána, és szegényt megcsipkedik rendesen. Még gyorsan kiabálok vissza egy nagyot Zolinak hogy balról kerüljön, szerencsére meghallotta. No szépen kezdődik ez a túra, lehet nem is a lábammal lesz itt a legnagyobb probléma? Nagy-Kő-hegyről óvatosan kocogunk lefele, szinte egészen Nógrád széléig. Örömmel látom hogy haladgatok, bár a mozdulatsor elég suta.. Mivel totálisan belőttem a 40 óra szintidőt így, ezért nyugodtan megengedtem magamnak hogy Istvánnal beugorjunk Nógrádra a közértbe egy sörikéért. A Csurgó-forrás EP-ig kitart, ott viszont azonnal váltok, mert helyi népviseletben kínálnak palacsintákat, és szörpöt. 2 fahéjas-szilvásat eszek, nagyon jól esik, köszönet érte! Egyszer már volt erre példa a régi BEAC-on, de máskor nem. Pecsételés után szépen halad tovább hármasfogatunk, Orsi, Jani és én. A Béla-réti Z- jelzés elágazása után három kerékpáros halad el mellettünk. Csak van bringás azért a túrán, már hiányoltam őket. Szép tempóban haladunk, utolér közben Perényi Andi, aki velünk marad, mert nagyon fél a darazsaktól. Alig telt el pár perc, a Cseresnyés-völgy kanyarjánál látok egy elhajított bringát, és Óvári Gyurit is felfedezni vélem, aki egy helyben áll. Nagyon gyanús a helyzet, messziről kiabálok, és bizony megint darázsfészek, ismét az úton.. Balról kerülünk, lemegyünk az árokba, és a veszélyes fa után megyünk csak vissza nagy ívben. A nemrég minket megelőző kerékpáros hölgy, és úr ülnek a földön, és nagyon gázul néznek ki, a hölgynek dagad az arca, szerencsére Orsinál volt valami e célra javallt szer. Gyurit is megcsípték. Mi megint megúsztuk. Akiket ez után utolértünk, kivétel nélkül megcsípték szinte a darazsak, vagy az egyik, vagy mindkettő helyszínen, és bizony nagyon sokat kaptak.. Nagyon para a helyzet, ráadásul az országos kéktúrán, ahol megannyi kiránduló is előfordul. Senki nem mer előremenni, végül én vállalom ezt a feladatot, de árgus szemekkel figyelek mindenhova a Saj-kút bérci sötét erdőben. Sajnálkozva előzöm meg ismerőseimet, és hálát adok hogy nem csípett meg egy sem eddig, ráadásul még soha, ezáltal mondjuk azt sem tudom allergiás vagyok-e rá.. A Saj-kút bérc meredek emelkedőjén erős tempóval tolom fölfele, ez szerencsére kifejezetten jól megy. Orsi csapatja mögöttem rendesen, Jani ideiglenesen lemarad, de jön azért. A Foltán-keresztnél sem pihenünk, Csóványosig meg sem állunk. Mindössze 6 perccel vagyunk 6-os átlag alatt. Nem gondoltam volna, főleg pénteken :) A lefele viszont elég keservesen megy. Sebaj, lassan járj, tovább (f)élsz :) A gerincen találkozok még Bell Sanyival, aki persze videóz, és mosolyogva kívánunk egymásnak jó utat. Sosem hittem volna hogy utoljára :(  A Nagy-Hideg-hegyen pontőrök vannak, nagyon helyes, bár sok más helyre is kellettek volna a túra folyamán.. Hosszú lefele következik az Inóci-vágáson. Ahol máskor rengeteg időt lehet nyerni, most óvatoskodva kocogok lefele. Félek, mert ha megbicsaklik a lábam akkor annyi.. Nagyon összeszedett vagyok fejben viszont, és a koncentrációnak hála épp bőrrel érkezek meg a Kisinóci turistaházhoz, ahol maga a főszervező úr kínál minket hideg gyümölcslevessel, és egy sört is a kezünkbe nyom. Szuper fogadtatás :) Szörp is akad, így a flakonba is tudok folyadékot pótolni. Kicsit elücsörgünk, jól esik a túra folyamán először kényelmesebben megpihenni. Szigorúan a K-jelzésen haladunk tovább a Kálvária fele. Pár éve helyezték át az utat, addig a régi K- végig az aszfalton ment, ami ezáltal rövidebb volt. A tetőn nincs pontőr (pedig elkélt volna) Hármasfogatunk szépen halad, nem vagyunk rest belekocogni egészen Kóspallagig. Itt utolér minket még a Saj-kúti meredeken lemaradó Perényi Andi. Nem mer egyedül tovább menni, mert Kóspallag és Törökmező között a kéktúra fórumon lódarázsfészek lett beharangozva, ráadásul a hölgy nagyon rossz állapotba is lett utána. Nincs mese, alternatív útvonal után kell nézni.. Kóspallag után a nagy elágazásba, balra haladunk tovább az aszfalton, a K- igazából szinte teljesen párhuzamos velünk fent az erdőben. A csajok és én kicsit kocogósra fogjuk. Jani lemarad, és jó darabig nem is találkozunk vele a túrán. Közben folyamatosan bújom a térképet hogyan is tudnánk a legegyszerűbben visszajutni Törökmezőre. Végül a Toronyalja-horgásztavi buszmegállónál a P- jelzésre fordulunk jobbra. Simán visszamehetnénk a K-re a Békás rét szélére, de nem tudni hol vannak a darazsak, így maradunk tovább a P-on. Végül a Nahát 100 túra ahol szalagozva szokott lenni ott megyünk le jobbra egy nem létező jelzetlen úton a patakmederhez. Többször keresztezzük a viszonylag kiszáradt patakot, majd meglátjuk a horgásztavat. Már csak fel kell menni egy sziklára, és a tó oldalában visz egy pici út.. Na de nem olyan egyszerű ez, mert megállván ismét egy fában (persze a túloldalán) lódarazsakat vélünk felfedezni. Na bakker, mi legyen? Mindenhol toronyirántos felfele a sziklára, csak ott lenne jó. 10 perc tanakodás, és végül balról megkerülve nagy ívben megmásszuk a sziklákat, és a hegy tetején esve-kelve visszaérünk a tó mellé. Para volt, mert bárhol lehettek volna még a dögök.. Szerencsésen ezt is megúsztuk, és a Z-jelzést elérve jutunk el az ellenőrzőpontra. Pont ekkor érkeztek Hegedűs Csabiék is, akik viszont a K-en jöttek, és azt mondták nem voltak lódarazsak sehol.. Na basszus, ahol lehet rá számítani ott meg nincs.. Most hirtelen egyáltalán nem érdekel melyik komppal jutunk át. A csajok technikai szüneteznek, aztán kicsit kocogásra váltunk. A Köves mező meredek emelkedője után a Hegyes-tető aljában szokott megindulni az igazi matek, most is így van. 6-os átlaggal még épphogy elcsíphetjük a 17 órás kompot. Nosza nyomjuk is keményen fölfele Orsival, Andi lemarad, és csak a kompnál ér utol minket. Hegyes-tetőn sebtibe esszük meg a dinnyét, és erős tempóval toljuk végig a kompig, ez nekem sem esett már túl jól. Végül 16:47-re leérünk, ami egy 8:32-es első 50-es. Ha valaki ezt mondja nekem pénteken, de még szombat reggel is tuti kiröhögöm.. :) 

Jól esik leülni a kompon, ismerősök is vannak itt, akikkel csak a rajtban találkoztunk mindössze. És itt van Jani. Ő jobb kerülőutat talált mint mi, és nem voltak "darazsai", ezáltal idővesztesége sem. A túloldalt a többiek tovaszállnak, Andi is velük tart, mi pedig hárman beülünk egy jó kori sörre, és lélekben rákészülünk a következő hosszú etapra. Kb 20 percet itt vagyunk, de ez most kell úgy érzem. Megfontoltan mászunk fel a Fellegvár köves emelkedőjén. A Nagy-Villám parkolójában pecsétet kapunk a pontőröktől, és szép tempóban haladunk tovább. Sorra érjük utol a még Visegrádon tovahaladó sporikat. A Moli-pihenőnél panorámát csodálunk, itt mindig megállok egy percecskét. Az Urak-asztala résznél még több ismerőst utolérünk, és kenjük is neki rendesen a tempót. Pap-rét után még akár megcsíphetjük lámpa nélkül Pilisszentlászlót is. A faluba hosszú köves meredek út visz. Már lámpázni kéne, de dacból nem veszem elő. Utolérjük Andit, aki csodálkozik hogy tudok így haladni lámpa nélkül :) Végül sikeresen leérünk a faluba, és jópár év után ismét a Kis Rigó étteremben van az EP. Abban biztos voltam hogy lesz leves, de elámultam amikor hatalmas adag vadragulevest kaptunk. Az íze egyszerűen fenomenális volt. Ilyen finomat becsszó nem sűrűn ettem eddig. Szupi volt, nyámm! Egy citromos sörrel leöblítve főleg. Andi tovább indul, gondolja majd utolérjük. Sajnos ez nem történt meg, és Dobogókőre fölfele mint utólag kiderült, megint jött neki pár darázs, így elege lett és ott abbahagyta :( Jani is hamarabb elindult, én még picit élveztem a kánaánt, és Orsi is maradt velem. Kicsit esetlen mozgással indulok neki a folytatásnak, de hamarosan bemelegedtem, így szépen haladtunk tovább a K-en (nem az aszfalton, mint a nagybetűs CSALÓK..). A Sikárosi rétnél utolérjük Janit, és Zoltánt, aki idős korára szuper tempóval tud haladni, de ismertem őt régebbről, már akkor is csak ámultam.. Dobogókő következik, tudtam hogy erős meredek rész lesz, és akár még darazsak is lehetnek, mert máskor volt már rá példa.. Orsival csapatjuk ismét fölfele, lemarad mindenki, még a darazsak is, mert velük se találkoztunk végül :) Felérvén jól esik kicsit leülni, na meg zoknit cserélni, mert éktelen lyuk tátong sok ideje a bal oldali alján.. 78 km-nél járunk. Nem akarok belegondolni.. Nem sok időt töltünk a ponton, mert félek hogy átmelegedek. Így is vacogva indulunk tovább. Jani még velünk indul el, de kicsit belekocogunk Orsival hogy hőt termeljünk, és a túra során többet nem láttuk már Janit. Meglepő, de szinte végig kocogunk Pilisszentkeresztig, persze este szar lábbal ez kb 5,5-ös átlagnak felel meg :) Szerencsére rutinomból adódóan könnyen megleljük a pontot (a régi K-en kellett haladni hivatalosan is. Aki ezt nem tudja, az pont kihagyja..). A szokásos sátras ellenőrzőpont van, a szokásos pontőrrel :) Üröm az örömben (most fordítva;) hogy sajnos sütemények nincsenek, mindössze egy kóstoló van csak :( Máskor azért több finomság szokott itt lenni. Viszont a levesnek köszönhetően jó a gyomrom, és a zsíroskenyér is jól esik még ennyi km után is, ami nem megszokott. Orsi még maradna, én kiadom az ukázt, és irány a Szurdok. Természetesen végig a K- jelzésen haladunk, ez nem kérdés! Lódarázsnak nyoma sincs, és a terep sem egyszerű, nagyon oda kellett figyelni a sziklás-nehéz úton. Ez után tudtam hogy kicsit unalmas rész következik. Néhol próbálunk belekocogni, de ez sem esik most jól, inkább már csak gyalogolunk. A Szentkút előtti éles jobbkanyart jól ismerem. Pár éve éjjel itt is lódarázs para volt, így kiemelten figyeltem, de szerencsére nem volt most gond. A csobánkai műútnál mindig elkap egy álmos fázis, most is. Mindig itt, és mindig ekkor.. A Kevély-nyeregbe a lassan már szokásos kómás fejjel érek, bár kaja nincs, de vizet lehet tölteni, ki is használjuk. A köves meredek lefelén nagyon óvatosan haladunk. Nekem már fáj a talppárnám, mert időközben a cipő talpbetétjében keletkezett egy kráter pont ott a legpuhább résznél. Minden lépést érzek már. Pilisborosjenő szélét érintve a Köves-bércet ostromoljuk hamarosan. Nocsak egy darázs. Lámpa gyorsan le, kicsit várunk, és utána nem is volt gond. Izgultunk mi lesz éjjel ez ügyben, de szerencsére ezen a jószágon kívül nem emlékszem hogy máshol lett volna gondunk. Borzasztó kellemetlen a lefele, ezt még egészségesen is megszenvedi az ember.. A 10-es utat, és a vasutat keresztezve egy kényszerpihenő kell most nekem. Leülünk a lépcsőre, és energiaitalt majszolunk. Ez most kell nincs mese.. Utána pillanatok alatt el is múlik a komolyabb holtpontom, és a téglagyár után igen jó tempóban kanyargunk a Virágos-nyereg felé. (természetesen nem lecsalva a szerpentint...). Felérvén a szél eléggé rákezdett, és a pontőr Renit sem akarjuk nagyon föltartani. Persze azért egy kis rágcsa van itt ami mellett nem lehet csak úgy elmenni.. A szalagozás perfekt, bár már 17.-ére járok itt, csak ezen a túrán :) Határ-nyeregtől változás, most a K-en haladunk, mert a 110-es célja felköltözött a Gyermekvasút állomásához. 

Még egy kis kocogásra is van energiánk. Végül 04:39-kor érkezünk meg a 110 km-hez. Éhes vagyok eléggé, így rájárok igen rendesen a finom vajkrémes kenyérre, nem meg a mackósajtra. Minden falat újabb energiával tölti el testem. Orsi a 110-re nevezett, itt elválnak útjaink. Bár nem kicsit csábító a villamos, de erős vagyok, és mindössze 21 perc pihenés után kereken reggel 5 órakor nekivágok a folytatásnak. 

Bár még sötét van, de a lámpát elrakom, tudom hogy hamarosan hosszú aszfaltos rész következik úgy is. A Zsíroshegyi út monoton egyenesén sem álmosodok el szerencsére, és a kegytemplom után a cserkészháznál vár az ellenőrzőpont, ahol kapok egy Balaton szeletet, és egy pohár fincsi szörpöt. Nem időzök semmit, haladok tovább. A Remete-hegyet extra óvatosan mászom ki, tudom hogy nem viccel, főleg ennyi km után. Ez után sokszor járt út, sok egyéb túrán. Végig K- a Muflon Itatóig. Ide jelezte az itiner a kövi pontot, de nincs nyitva, így kéktúra pecséttel igazolok. Felérvén a tetőre, ott egy sátor, csak van pontőr is. Szőts Mikit tisztelhetem. Sörrel kínál, de most nem kívánom, viszont ad a sajátjából egy finom kekszet, köszönet érte. A Nagy-Szénást meglepően könnyen kimászom, a tetején még gyönyörködök is egy picit a panorámában. Ez után tudtam hogy rémesen hosszú út következik Piliscsabáig. Szerencsére lefele kell menni. Meglepve magamat sokat bele tudtam kocogni, de még így is elég nehezen mentek a kilométerek.. Végre beérek, és hosszú aszfaltozás veszi kezdetét. A vasútállomásnál egy picit leülök, mert már nagyon sajog a talpam, masszírozom, és vakarászom felváltva. Micsoda érzés!! :) Még egy jó adag aszfalt a Kiskopár bisztróig, ahol mindig szoktunk bónt kapni a Téry 50-en. Jókedvvel érek oda, de legörbül mosolyom mikor a pontőr közli hogy csak két óra múlva nyit a hely.. Kaja sincsen, akkor mi van itt? Látom van egy rekesz sör, bár annyira nem kívánom, de nem kérdezek, fogok és elveszek egyet belőle.. Nem is maradok, menet közben iszom meg. Mondjuk az idős pontőr úr nagyon kedves volt, nem győzött gratulálni, rá abszolút de nem tudtam haragudni. Figyelek, mert P+ innentől a követendő jel. Kimászok egy emelkedőt, aztán legurulok bele a P-ba, majd ezen balra gyakorlatilag a célig. Utolérem rövidebb távon induló ismerőseimet, jól esik pár szót váltani velük. Még mászok egy erősebb felfelét, azt hittem sosem érek fel a Magas-hegyi nyeregbe.. Ez is megvan, irány ismét Pilisszentkereszt. A Felső kocsmánál pontőr pecsétel, de nicsak, utolérem Beát. Nem gondoltam volna hogy előttem van, szuperül haladt idáig. Itt már nem pihenek meg, együtt másszuk meg végül Dobogókőt, és 13:16-kor célba érkezek, 28 óra 01 perces menetidővel. Jól esik a gratuláció, és nagyon boldog vagyok hogy sikerült ez a megmérettetés, főleg az előzmények kíséretében. Megeszünk egy hatalmas hamburgert a kinti büfében, majd hamarosan már a buszon szundítok, de ez már a jóleső, kellemes fáradtság érzése.

Mátra 115 (120 km - 6330 m szinttel)

Tizenharmadjára is sikeres teljesítő lettem, és ami meglepett, hogy az eddigi legjobb időmet mentem, 19 óra 07 percet. 

Bár voltak azért pörgősebb ideim máskor is, 2015 - 127 km - 20:48, 2016 - 127 km - 19:52, 2017 - 132 km - 21:43, 2021 - 120 km - 21:06, de most az időjárás + terepviszony + nulla tapadású lyukas cipőben nem gondoltam volna hogy így fog menni.

Eredmények: https://www.traxpace.net/m115y2022#trackId=m115y2022_120 

Részadataim: https://www.traxpace.net/m115y2022#trackId=m115y2022_120&traceId=687

Szombaton Gász Katának hála sikerült korán leérni a rajtba, így nyugodtan készülődhettem, gondolkozhattam, és üdvözölhettem kedves ismerőseimet.

Az eső éppen nem esett, de mint ha a startvonalon állt volna, alig hogy 7 órakor elindultunk, ő is intenzív tempóban megindult. Sajnos esélyünk sem volt ellene, hiába volt itt rengeteg jól felkészült sportoló, az eső szakadatlanul csak esett és esett.. Óvatosan kocogom az első kilométereket, majd a S+-hez érve tempósabb gyaloglást veszek fel. Oroszlánvár alján várnak Lajosék, már itt sok finomság volt. (7,5 km - 0:55) Ez után próbáltam belőni a tempót, hogy még pont komfortzónán belül maradjak, de azért ne is lustuljak el nagyon. Ahogy közeledik a Kékes belemegyek a felhőkbe, és a szitáló esőben szinte már semmit sem látok. Felérek, és rávetem magam a frissítőkre. Barta Lacit érem utol aki csodálkozik milyen gyors vagyok. (16,3 km - 2:19) Hamar tovaszáll, én még eszem-iszom, majd jön a S- a Sombokorról lefele. Félek tőle, ebben a cipőben csoda lesz ha esés nélkül leérek. Viszont szerencsére nem csúszós sár van, hanem a tapadós, így egész jól sikerült leérni, esés nélkül. Innen lehet rongyolni Parádsasvárra, a túrának ez az egyik legjobb futható része (persze ha nem lenne nyakig érő sár útközben). Lacit a vége fele megelőzöm, nagy szó ez :) Parádsasvárra 2 másodperccel (!) "később" érek oda mint tavaly :) Ügyesen frissítek, hamar tovaszállok, de alig hogy elindultam egy jókora felhőszakadás kap el kb. fél órán át. Hú ez most nagyon nem esik jól. A lyukas cipőben pillanatok alatt tocsogok, folyamatosan figyelem, nehogy kettészakadjon. Iszonyúan csúszik a terep, de szépen haladok. Azzal vigasztalom magam hogy talán inkább ez, mint a tűző napsütés felfele a P+-en. Felfele Galyára elkapok jópár ismerőst, akikkel általában csak a célban szoktam találkozni. Felérvén Galyára (30 km - 4:13) most nem levesezek, hanem pár apróbb finomság után hamar robogok tovább. Takács Zsolti beáll mellém, ő most csak edz, pár Galyavár kört fut az éppen aktuális ismerőssel akit lát :) A nyulazás sikeres volt, Mátraalmásig a nem kicsit csúszós terepen majdnem 9-es átlagot toltunk Galyától (33 km - 4:30). Kicsit megpihenek, majd jön az embert próbáló Galyavár mászása. Zsoltit elengedem, Kurucz Tomit utolérem, de nem megyünk együtt, mindenkinek a saját tempója a jó most. Letudva a hegymászást, ismét Galyatetőn vagyok (37 km - 5:10). Megeszek egy levest, jól esik bizony. Innen megint lehet egy kicsit rombolni, feltéve ha elég energiával rendelkezik még az ember fia/lánya. A Z4-en azért vannak sunyibb emelkedők a Hatökör-uráig, de onnan meg jó kis kaptatóval visz föl az út egészen Mátraházáig. (45 km - 6:15) Ismerősökkel örömködök, majd bekenem a farpofámat, mert kezdek kidörzsölődni. Hamar van ez még, az eső megtette a hatását. Általában elég egyszer alaposabban bekenni magamat, de ez még további háromszor meg kellett most hogy ismétlődjön később. Uhh mennyi finomság van itt.. Nagyon okosan kell frissítenem,az édest a sóssal nem összekeverni! Az eső már nem esik, de a terepviszony marad továbbra is abszurd. Lajosházára is le lehet rongyolni, de a S4 sok helyen technikás. Frissítéssel együtt egy 8-as átlagot kipréseltem azért ezen a szakaszon (49 km - 6:45). Jön Mátraszentimréig a hosszú Z4. Nekem ez sokkal jobban tetszik mint a régebbi P+, csak ez is olyan soha véget nem érős.. Mikor már az összes csillagot leimádkoztam az égről nagy kegyesen beérek a faluba (57,3 km - 8:01). Tapssal üdvözölnek, jól esik. Lőw Andris lesi minden kívánságomat, és kapok nagyon fincsi levest is. Kicsit le is ültem, úgy érzem most erre szükség volt, még ha fájni is fog a felállás. Megeszem a finomságot, elmajszolok két banánt, kis sós, + magnézium, és menni kell nincs mese.. Szorospatak szélére érve ismerős pontőrök, tavaly is ők voltak. Itt is van minden finomság. Hosszabb kerékpárúton visz tavaly óta a túra, kocogást imitálok, de egy kis forrás megállít. Ez után a P- égbe kiáltó emelkedője visz fel az Ágasvár tövébe. Nem emlékeztem pontosan hogy először a csúcs, vagy a ház, a házba megyek. Mondják először a csúcs. De ha már itt voltam, legalább a hátizsáktól megszabadultam, és így azért valamivel könnyebb volt meghódítani Ágasvár meredélyét. A végén jön lefele Pató Balázs, akivel már sok ideje kerülgetjük egymást. Durván nyomja, szinte semmit nem áll a pontokon. Koppány üdvözöl a csúcson. Felérvén szuper idő kerekedik, a felhők is megadják magukat, és szuper panoráma fogad. A nap viszont intenzívbe kezdi nyomni így délután 5 körül, a páratartalom van vagy 200%. Visszaóvatoskodom a házba, a lejtő alján szembe jön Sára Peti, Szimandl Anita, és Barta Laci. Elkönyvelem hogy hamarosan megvan a vacsorájuk, bár velem nem laknak túl jól :) Végül a célig nem sikerült felfalniuk. Iszom a házban két pohár fincsi mentateát, majd Fallóskútra emelkedik sunyin az út. Persze itt tűz a nyílt részen az arcomba a nap.. Megint ismerős pontőrök, elkönyvelik hogy nagyon jól haladok. Ezzel most kivételesen én is egyetértek. Balázst utolérem, de persze egyből megy is tovább az új, szalagozott útvonalon. Tetszik ez az út, sokkal jobban mint a széttrancsírozott régi S+. Mátrakeresztes szélén egy izmosabb lefele, nem esek el a nem létező cipőben :) Elérem a S- jelzést, és undorító agyagos retteneten haladok fölfele. Ez nagyon nem begyere... Többet ésszel mint erővel, nem is küzdök, megy ahogy megy.. Balázs megjelenik mögöttem, azt hittem elkavart, de csak technikai szüneten volt. Végre elérem ezt a Hidegkúti turistaház nevű izét, ahol le is rongyolok gyorsan a padra (77 km - 11:09). El sem hiszem, de Balázs is picit megpihen, persze picit hamarabb el is indult. Én ide depóztattam a fejlámpát, meg egy energiaitalt (a pulóvert nem vettem fel, végül jól tettem). Meglepi, de pont ilyen energiaital volt az EP-n is. Bár nincs rá szükség, de elfogyasztok egyet, mellé finom meleg levessel öblítem le az érdekes kombinációt. Az én energymet elpakolom, de végül arra volt jó, hogy nyomja a hátam végig a futóhátizsákban. Kicsit esetlenül haladok tovább, de szerencsére viszonylag hamar bemelegszem, a Nagyparlagig nyugis az útvonal. Innen lecsapatok a pokol mély bugyrába, vagyis a Zám-patak völgyébe. Könnyű patakátkelések várnak rám, de az egyik kőre olyan szerencsétlenül lépek hogy a bal cipő totál beázott. Szentségelek, kb olyan az érzés mint még a Parádsasvári szakadó eső közben.. Jön a hírhedt Muzsla... Egyik lábamat teszem a másik után, szépen megfontoltan. A terv az volt hogy ne kelljen egyszer sem megállni. Ezt szerencsére sikerült is kivitelezni, mindössze a Muzsla-nyeregben fújtattam egy bitang nagyot. Innen még egy pici mászás a csúcs, és olléé, ott vagyok. Az esti kivilágított csodás banánfát nem sikerült megcsodálnom, mert még 19:40-re értem ide (85 km - 12:38). Azért lőnek rólam egy fotót a fánál, természetesen akkor már autentikus leszek, és egy banánnal a kézben pózolok. 

Innen már nem nagyon szokott jól esni a hosszú lefele, mert mindig be van állva a combom, de most csodák-csodájára csak közepesen érzem. Majdnem 7-es átlaggal le is takarodok a Diós-patakhoz, ahol imádatos kedvenc pontőreim vannak, mint mindig :) (90,3 km - 13:24). Talán a túra során itt ültem a legtöbbet, de ez egy negyed óránál nem volt több, bár lehet, nem néztem.. Bíztatnak hogy még elkaphatom Balázst, erről hamar lemondok. Én már csak azt a követ akarom, de azt sem "el", hanem "meg"kaparintani. Tukmálnának belém minden finomságot, 5 csillag all inclusive. Sajnos viszont a gyomrom egyre kevésbé engedelmeskedett, így pár dolgot fogyasztottam, azt is üggyel-bajjal. Azt mondták még lámpa nélkül elcsíphetem a János-várát. Lehetetlen feladatnak hittem. Tovább indulván iszappakolás a Z-n, és azt hittem már a mennyekbe visz (én a pokolba kívántam) olyan hosszan emelkedett. Viszont belül boldog voltam, mert egészen a János-vára aljáig toltam lámpa nélkül, ott is csak a "pokol mély bugyra" miatt kellett elővennem a pilácsot. Felszenvedem magam az életveszélyes emelkedőn, majd a tetején még jó 10 percig tudok lámpa nélkül menni a jó fényviszonyok miatt. A Kénes-kút előtt persze tiszta víz a fű, és egy pillanat alatt ismét beáznak a cipők. Ez már több mint kellemetlen. Negatív gondolataimból Eszti és Hajni húz ki, akik itt pontőrködnek. Nem pepecselek sokat, túl akarok lenni a Havason, ami számomra a túra legnehezebbje. Megadom a tisztességet, nem szemtelenkedek, okosan gyaloglok fölfele. A S+ jelzésre ráférne már egy nagyobb felújítás, mert ritka ramaty.. Néha be is nézek egy-két kanyart. Szerencsére különösebb holtpont nélkül jutok fel a tetőre, ahol vidám pontőrök fogadnak. Megfenyegetnek hogy zabáljak rendesen, mert ami marad a mezőny után megy a tűzre, le nem viszik már. Normál esetben itt elfeküdnék, és tömném a pofám ezerrel, de most két kis paradicsomon és pár sós dolgon kívül semmi nem megy le :( (99 km - 15:15). Fajzatpusztára sok helyen belekocogok, sőt, tök jól megy, nem is értem hogy utólag hogy jött ki a két pont között mindössze 5,09 km/h-s sebesség.. Vagy a részadat nem stimm, vagy már nem érzem a tempót. De 5-ösnél jobb volt ez, tényleg nem értem.. Fajzatnál a mátraalmási kedves ismerősök pontőrködnek. Nézek visszafele a hegyre nem látok utánam jövőket. Valamiért mégis megkérdezem járt-e valaki már a Havason amíg én ide értem (elvileg 2,5 km van a két pont közt). Kurucz Tomi 12 perce van mögöttem, tyűha. Utána senki. Nem versenyzek, ha utolér utolér, paff.. A Kávára felérő emelkedőt sosem szerettem, most sincs ez másképp. A komfort zóna hangulat már a múlté, az erdőben megjelenő három vaddisznó viszont a jelen. Tapsikolok, ők le, én föl. Ez a Káva sosem akar eljönni.. Végül 23 óra 20 perckor megjelenik egy kába a Káván. No nem a pontőrt minősítem, magamra céloztam. Valamiért ugyanazt érzem innen mint tavaly, hogy szó szerint kilyukad a gyomrom, de nem tudok kajára gondolni. Ritka szar érzés. A Tót-hegyesen levő palacsintát viszont akkor is megenném ha egy 4 fős tálat ettem volna meg egyedül előtte 5 perccel. Vannak amikor nem tudsz nemet mondani. Hát ez ilyen.. Mocskosul jól esik, de nem bírok egynél többet enni, a gyomrom összeszűkült. Köszönöm a finomságot! Végül az utolsó hegyünk, a Világos-hegy következik az elmaradhatatlan Lőw András pontőrrel. Ez 2,2 km oda, és ugyanennyi ugyanott vissza. Kíváncsi vagyok az oda-visszán talizok-e ismerősökkel. András teája mennyei, úgy szívom magamba, mint más a night clubba a kokót. Visszaindulván csak hamar egy lámpa jelenik meg, Kurucz Tomi itt van a közelemben. 12 percet saccoltam, annyi is volt a realitás. Most már nem adom könnyen magam, nem jól eső tempóba gyaloglok fölfele. Senki mással nem találkoztam már az oda-visszán. Bagolyirtásra is erőltetett menetbe haladok, ez már nem esik jól. Végül felérvén egy kisebb kocogás a célig, és bent vagyok! 19 óra 07 perc alatt, ebben a szar cipőben, LOL :) 

Szeretném megköszönni ezt a szuper szervezést. Itt már egy nagy család van. Az indulók, és a pontőrök együtt, mind! Amíg mozogni bírok addig próbálok mindig eljutni ide, mert ez egy pirosbetűs ünnepnap!

Jarním Sluknovskem 112 km - 4155 m szinttel

Nagyon vártam már ezt a megmérettetést! Nekem ez volt a kedvenc túrám, mesés erdőkben, csodás kilátásokban gyönyörködhet az ide ellátogató (gondoltam én, mivel már jó párszor voltam ezen a csodás vidéken).

Előszó: Borzasztóan sajnálom.. Nagyon rossz volt látni hogy az egykor mesés fenyveseiről híres régiónak egyszerűen nyoma veszett. Vagy viharkár, vagy fakitermelés, nem tudom, de a túrának nem volt olyan pillanata hogy ne lássam a teljesen tönkrement erdőket. Szívszorító látvány volt, az egykori kedvenc túrámnak, a mesés erdeiről híres vidéknek a totális pusztulását látni. Ráadásul rengeteg jelzett turistaúton is ott hevernek a teljesen kidőlt fák, és a hatalmas gépjárművek örök életre ott maradó nyomai. Egyszerűen fájt.. Nagyon..

Na de induljunk neki.. Csütörtök reggel vonatoztunk Zolival a rajtba. Kolínban 2 óra várakozás várt ránk, majd autóbuszos pótlással megspékelt vonatozás következett. Jó 10 óra utazás után megfáradva érkezünk Novy Bor-ba, ahol a rajtnak nyoma sincs, ugyanis még jó 3 óránk volt a kezdésig. A vasútállomáson található kis vendéglátó egységbe helyezzük magunkat, ahol szerencsénk volt, mert az utolsó 2 helyre pont lecsaptunk. Sokan vannak, ugyanis hamarosan egy reggae buli készülődik fellépőkkel. Megvacsorázok, majd kezdetét veszi a buli. Kifejezetten jó együttest hívtak, élvezzük mi is a zenét. 23:15-kor van tömegrajt, 22 órakor mi is kikászálódunk, de még élveztem volna a muzsikát. 1 óránk van még, kényelmesen összepakolunk, depós cuccot célba küldetjük, és bízunk benne hogy sikeres teljesítőként viszont is láthatjuk. Jönnek sorban az ismerőseim, Jaro megölel minket, és az elmaradhatatlan pálinkájával kínál :) Beszélgetek kicsit Milan Mikulásek-kel, egész jól megy az angol. Az eső sajnos elég markánsan esik, de szerencsére mire eldördül a rajt, már abbahagyja. Nincs hideg, de az ég végig felhős marad.

23:15-kor Olaf beszéde után megindulunk. Szép óvatosan kocogunk, majd a település végén gyaloglásra váltunk, ugyanis az első megmászandó hegy a Klíc 759 m-es magaslata következik. Szerencsére kellemes szerpentinben visz föl az út. Az oda-visszán találkozunk a már lefele futókkal is. Fent csodás panoráma fogad, kicsit kifújom magam amíg Zolira várok. Lefele jól lehetne haladni, de Zoli óvatoskodik, végülis még a túra elején vagyunk. A Havraní Skaly sziklája következik. A sziklába vájt lépcsősoron jutunk fel utunk következő ellenőrző és kilátópontjára. Különböző színű filcekkel X-elgetünk a papírra, amit a főszervező kőkeményen át is néz a célban. Az Ortel 554 m-es csúcsa jön, itt is van egy kis oda-vissza, köszöntöm a már visszafele jövőket. A kilátás innen is csodás, bízom benne hogy nem csak éjszaka lesznek ilyen szép pontok. Lefele indulva meglepetésemre szinte a mezőnyzárók jönnek. Tény és való hogy elég lassan haladunk, Zolinak az első éjszaka szinte végig holtpontja volt, nagyon nehezen jött ki belőle. 20 km-nél Svojkov település szélén volt az első frissítőpont, ahol a 4-es átlagot épphogy súroltuk, de sebaj, idő van bőven. Itt finom meleg leves várt minket, amiből még repetáztam is, illetve banán, cola, sajt, sütemények is áldozatul estek. Egon a főszervező sörrel kínál. Mivel nekem nincsen holtpontom nyugodtan megiszom, és szerencsére nem is lett ez után sem gond. Itt egy hosszabb oda-visszán kellett megmásznunk azt, ahol már egyszer lejöttünk. Szép kis kivilágított erdei kápolna mellett haladunk, majd a sziklába vájt lépcsőkön mászunk vissza. Ez szép rész volt. Felérek a Slavícek kilátó és egyben X-elős kontrollpontjára, ahol csodálom a panorámát amíg Zolit várom. Lefele menet lassan kivilágosodik, de még sötétben csodáljuk meg a Na Strázi gyönyörűen kivilágított kilátóját, amibe sajnos nem tudtunk fölmenni, de azért körbejárjuk, mert így is akad panoráma. Elhaladunk egy erdei színház mellett is, ahol látszik hogy szoktak fellépni előadók. A Sloup-i kastélyt elhagyva megszabadulunk fejlámpáinktól, és komótosan haladunk tovább. Utolér Jan Seda, akivel kicsit beszélgetünk, majd Ivana Cahojova is, akivel tök jót dumálgatunk amíg szegény Zoli hátul kómázik. Saját jelzésű úton, immár világosban másszuk meg a Chotovicky vrch 498 m-es csúcsát. Eléggé nem szeretem hegy volt, sziklás kőgörgetegen kellett egyensúlyozni jó darabon át. Zolinak kifejezetten nem tetszett ez a hegy, amit nyomatékosított is :) A Skalicky vrch mászása jött a S- jelzésen. Nem volt túl vészes, szerpentines emelkedő volt, csak elég hosszúnak tűnt. Kilátás sajnos nem nagyon akadt róla. Zolival megeszünk egy banánt, majd a felfrissülés után visszafele Ivanaék csapata jön szembe. Megkérdezem tőle hogy a "vpravo" jobbra vagy balra, mert ezt a kettőt (vlevo, vpravo) mindig keverem. Egy hosszú aszfalton haladunk, Jaro cimborám halad előttem, majd megáll folyadékot vételezni, és én megyek elől. Végre vége az aszfaltnak és a K- jelzésen mászunk egyre jobban fölfelé. Az erdő itt is romokban, nem győzzük átlépkedni a kidőlt fákat. Megérkezett a köd is, ami sajnos sokáig nem is tágít. A K3szög jelzésen térünk ki a Ceská skála kilátópontjára ahol Olaf megviccel bennünket és jó magasra rakja a filctollas kontrollát :) Az oda-vissza részen még pont a végén találkozunk Ivanaékkal a túra során utoljára. A Panská skála gyönyörű andezittufái mellett haladunk el, majd hamarosan ismét frissítőpont következik kb 45 km-nél. Ez mennyei volt, tojásos sajtos szendvicseket pusztítok el ipari mennyiségbe, majd mindenféle egyéb dologra is rávetem magamat nem sajnálva az időt. Zoli is kellemesen megreggelizett és szerencsére úgy látszik ez életet is lehelt bele, mert viszonylag jól haladtunk innentől. Meglátogatjuk a Senovsky vrch csúcsát, majd a rózsaszín filctoll után már Kamenicky Senov településen haladunk keresztül. A következő megmászandó csúcs a Zámecky vrch volt, aminek egy mesés vár állt a tetején. Érdekesség hogy a váron belül építettek egy kilátót, amit megmászva a tetején volt a következő filctollas pont. A kilátás csodás minden irányban, és informatív tábla jelzi hogy merre és mit is látunk éppen. Óvatos kocogással érünk le Ceská Kamenice szélére ahol egy darabig a helyi kis patak mellett visz P- jelzésünk. Egy kis dombon van a kövi pont, meglepetésre ez nem is volt meredek. Megelőzzük a többször kerülgetett házaspárt, akik ügyesen haladtak. Sajnos végül az eredménylistán láttam hogy nem fejezték be. A Pisková vyhlidka kilátópontjáról látszott egy érdekes sziklás hegy. Sejtettük Zolival hogy meg fogjuk mászni, csak a mikor volt a kérdéses. 54 km-nél Horní Prysk településre érve egy szép halastó mellett volt az élő pont egy kis erdei büfében. Egon a főszervező várt minket egy hölgy társaságában. Itt is nagyon finom levest kaptunk, és mivel kint elég hűvös volt, minden korty vérré vált bennünk. Megérkezik a házaspár is, akiket végül itt látunk utoljára a túra során. A vendéglátós látja hogy jókedélyű magyarok vagyunk, és távozáskor ingyen ad nekünk egy nagy big corny müzliszeletet, amit nem vagyunk restek megköszönni. Tovább indulva fázunk rendesen, de még a faluban egy érdekes kis helyre, a Samo-bouda bódéjára leszünk figyelmesek. Bemenvén látjuk hogy ez egy becsületkasszás kis büfé. Lehet itt kávét-teát főzni, mindenféle kis csece-becsét venni/cserélni. Tök jó hogy van ilyen még, de nekünk van most mindenünk. A S- jelzésen kaptatunk fölfele, ahol a Tetreví vrch a következő csúcs. Meglepetésre nem kellett rá felmenni, közvetlen az út szélén volt a kontroll. Na de Olaf, nem ezt szoktuk meg tőled :) A K- jelzésen továbbhaladva a Strední vrch mászása következett, aminek a vége kifejezetten mászós volt. Ez volt az a hegy amit még hamarabb sejtettünk hogy meg fogunk mászni. Hát persze! Egy jelzetlen úton megyünk le a mélybe, ahol messziről hallani a patak erős zubogását. Félünk.. Ugyanis Olaf kitett egy képet hogy a híd leomlott, a P- jelzés járhatatlan lett, és még a térképeken is lezárt út szerepel itt, ugyanis a széles patakon lehetetlen átkelni száraz lábbal. Gyanúnk beigazolódott, megérkeztünk.. Viszont hatalmas szerencsére a vasúti hídon teljesen jól át lehetett menni a túlpartra. Tudta ezt Olaf is, csak beparáztatott minket :) Megkönnyebbülve másszuk meg a Pusty zámek kilátópontját. Zoknit cserélek, mert valamiért a jobb lábam egyik lábujja kifejezetten fáj. Így felemás zoknival haladok tovább, fehér-fekete :) Végül egy szép vízhólyag keletezett rajta, de szerencsére nem nagyon zavart még menet közben. Egy Z-tanösvény jelzésen kellett hamarosan haladni, de nekem valamiért nincsenek jó emlékeim ezekkel a tanösvényekkel errefele, így megnézem a térképen hol is kell letérni a P-ról. Pont jókor lestem meg, ugyanis pár méterrel tovább is haladtunk. Na de ott semmi sem volt.. Azaz ebből a visszairányból egy 1 millió évvel ezelőtti jelzésnek alig kivehető valami volt az. Köszi.. Szegény Milan Mikulásek jön szembe, ő benézte, és elég hosszan tovább ment. Kíváncsi vagyok hányan nézték ezt be.. Amúgy az egész túrán gyönyörűen voltak fényvisszaverők és saját nyilak még a jelzett utakon is sokszor, de hogy pont itt nem.. Érthetetlen. Kiérvén egy kifejezetten forgalmas széles útra az út mellett kell haladnunk jó 500 m-t. Jelzés sehol, de a térkép itt jelzi. Hát ezen a tanösvényen sok mindent nem lehet tanulni, max átértelmezni az élet fontos dolgait amíg nem csap el egy kocsi. Nem csapott el, és leérvén a műútról megint egy elágazás ahol semmi jelzés. Végül jófele megyünk, és jutalmunk a Zlaty vrch gyönyörű andezittufás hegye, ami mellett kivételesen elmegyünk csak. A P- jelzésen utolérjük Milant, és meglepetésünkre a Krizovy buk nevű kis pihenőnél Tajna kontrollába bukkanunk, ami a titkos ellenőrzőpont magyar megfelelője. Ez egyben frissítőpontként is funkcionál, és degeszre eszem magam pl a kolbászból, de mindenféle finomság is található itt. Megtöltöm kulacsom kofolával, majd jókedvűen haladunk tovább. A viharkár/erdőirtás miatt egy elágazásban tanakodunk, de végül a térkép kisegít. A Chribsky vrch 621 m-es csúcsa után már Chribská településen haladunk keresztül, és nem sokkal ezután a Chribské vodopady (vízesés)-nál kell filccel igazolnunk. Szép kis rész ez, nem egy nagy vízesés, de tetszetős. A Plesivec hegy aljára érve Zoli örömködik hogy nem tűnik magasnak, könnyű lesz ez. De amikor az aljáról nézve meglátjuk az Olaf nyilakat egyből visszatérünk a valóságba. Szó szerint toronyiránt kell megmászni a hegyet, út egy szál sem. A tetején megvárom Zolit, és mondom neki hogy máskor ne tegyen ilyen felelőtlen kijelentéseket :) Innentől elkezdett esni az eső, és gyakorlatilag a túra leges-legvégéig ez így is maradt, hol erősebb hol gyengébb kivitelben. Lekoccanunk Rybniste faluba ahol egy kisboltban van a pont. Két kínai figura kérdezi hogy mi legyen a menü. Kolbászt kérünk, és csalamádét kenyérrel. Elsőre nem tűnik tartalmasnak, de egész tűrhetően lehetett a végén vele lakni. Ez egyben élő EP is volt. Kiérvén megint nagyon fázunk, ráadásul az eső is elég intenzíven esik. A köd is ráül a tájra, csak hogy még jobban fázzunk. Itt még a köd nem volt vészes. A Karlová vysina kilátópontjától sajnos már nem nagyon volt kilátás :( Megint tanösvény jelzés következik, már idő előtt térképészkedek. Megint jól döntök, mert a leírás szerint nem egyértelmű melyik ága a helyes, de végül sikeresen döntünk. Ezekkel a tanösvényekkel csak a baj van.. Kezd besötétedni, a második éjszaka elé nézünk lassan. Zolit kicsit meghajtom, mert a Kinského vyhlidka kilátópontját még lámpa nélkül szeretném elérni. Ez sikerül is, sőt a meredek ámde mesés létrán is még lebukdácsolunk a völgybe. Párszáz méter aszfalt, majd jó 2,5 km-en át S- jelzés. Ez volt a cél hogy idáig érjünk el lámpa nélkül, sikerült. Az eső nem kímél minket továbbra sem :( A S- jelzésen elég hosszan haladunk, majd egy meredek kimászást követően a Marie Snezné egykori templománál X-elgetünk. Hamarosan két fejlámpás alak érkezik rossz irányból, de végül meglelték az utat. Ez nekünk pont jól jött. Az egyik Milan volt, a másik pedig Josef Smola aki 1951 (!!)-es születésű és elképesztő teljesítményekre képes a mai napig. Úgy távolodtak tőlünk hogy rossz volt nézni. A Vlcí Hora volt a következő hegyünk, aminek tudtam hogy egy szép kilátó is áll a tetején. Talán már jártam is itt más 100-ason. Kellemetlen emelkedőn érünk föl a hegy tetejére. Na innentől lett igazán hard a túra. Hogy miért? A hegyen átbukva óriási köd keletkezett egy másodperc alatt, gyakorlatilag szó szerint semmit sem lehetett látni. Ezt tetézte az eső és a metsző szél. Most kell nagyon fejben ott lenni, szerencsére fizikailag jól vagyunk. Kiérvén egy rét szélére cseles jobbkanyar a P-on, majd egy stációsor érintése után gyorsan lerongyolunk Brtníky-be, ahol az itiner alapján tudtuk hogy élő pont lesz, bíztunk benne hogy zárt helyen. Szerencsére így is lett, és a sajtkrémes kenyereket gyorsan magamévá tettem. A pontőr nem győzte kenni az újakat. Mindenféle sós és édes dolgokat is magamhoz veszek. Nehezen megy a továbbindulás. Kimenvén csontig hatol a hideg és az eső. A P-jelzést kell követni. Elhagyva a falut nagyon hosszan szántóföldön kell haladni. Jópár elágazás van, a ködtől semmit sem látni, és ha nem lenne a térképes alkalmazásom, akkor soha nem találtunk volna innen ki. Végestelen hosszan haladunk a Hrazeny kilátópontja felé. Aminek örülök hogy Zoli sem kómázik most, tartja az iramot. A kilátópontot végre elérve meredek bokatörős részen óvatoskodunk lefele. Elérjük a S- jelzést, ami végig szintben halad, bele is kocogunk hogy haladjunk. A monotónia miatt rendesen be lehetne fordulni, de szerencsére szépen haladunk. A Z- jelzésen Staré Hrabecí szélét érintve küzdünk tovább. És következik a K30-as pont. A híres K30-as pont... Méteres traktornyomban haladunk fölfele, a sár iszonyat mértékű. Az erdő totálisan megsemmisült, jelzéstől jelzésig megyünk. Itt saját nyilak vannak, de szerencsére nem tévedünk el. Esküszöm teljesen úgy éreztem magam mint ha most Ukrajnában lennék egy totál lebombázott faluban. A katasztrófa szó talán kevés is ide, a többi meg már nem papírra vethető.. Végestelen folyamatos út, a haladási sebesség a minimálisra redukálódott. Nagyon nehezen jön el ez a pont, pedig a cél már csak kb 10 km. A lefelében sincs túl sok kegyelem, alig várom hogy elhagyjuk ezt a borzalmat. Végül a célfaluba érkezünk, Mikulásovice alsó végébe, de a helyett hogy csak besétálnánk aszfalton a célba, még vár ránk a Tanecnice 598 m-es csúcsa. Itt már sokszor jártam más 100-ason, de ez most totál más volt. A K- jelzést megint csak térképpel lehetett megtalálni, majd a lámpám jelzett hogy szinte teljesen lemerült. Zolié is már szar állapotban volt. Megpróbáltam még kihúzni a kilátóig, sikerült. De ez a K- jelzés felfele szintén katasztrófa volt. Emlékszem milyen csodás rész volt ez anno. Most a totális erdőpusztulás lett itt úrrá. Teljesen megsemmisült minden, az utat alig lehetett követni, és egy megváltás volt végre felérni az utolsó pontra ahol a filc teljesen elázott, így fotóval igazoltam, amit Olaf el is kért a célban. Muszáj volt elemet cserélnem, de az eső-szél-köd kombóban nem esett jól, viszont valahogy le kell innen jutni a célba. A K-jelzés másik ága is katasztrófa volt, majd végül saját jelzésen értünk le a megváltó aszfaltra. Hatalmas megkönnyebbülés, innen még egy 1,5 km-t kellett sétálni a célba, ahol 27 óra 36 perc egyhuzamban való menet után átvettük a tényleg megérdemelt oklevelet, és egy csodás érmet. 

Kb 3 óra alvás után hazafele vettük az utat, egy jó 3 km-t kellett lesétálni a vasúthoz, majd indult a vonatozás. Mikulásovice - Decín. Átszállás. Decín - Prága. Átszállás. Prága - Budapest. Minden várakozással együtt 8:00-tól 20:20-ig tartott az út. Otthon már nem kellett altatni. 

Vegyes érzelmekkel értem haza. A szervezés elsőosztályú volt, egy pár helyen hiányzott azért a fényvisszaverő, vagy jelzés, de kompenzálta a mennyei ellátás. Viszont a tájkép sajnos ezekkel a teljesen megsemmisült erdővel eléggé rontott az összképen. Javított viszont hogy szuper kilátópontokat érintett a túra, gyakorlatilag ami hegy volt mindet megmásztuk :) Függetlenül a kinyírt erdőtől lehetett gyönyörködni, rengeteg pazar kilátással ajándékozott meg a természet, és örömmel vennék részt ismét a rendezvényen. Csak most már nem tudok annyit elvárni a tájtól mint anno :(

Vasárnap: Budaörsi Kopárok 20 + 10 km - 1128 m szinttel - 5 óra 15 perc alatt

Vasárnap hajnalra beharangozták a havat, kíváncsian kászálódtam ki az ágyamból. A Belvárosban még nem derül ki hogy a természet mit szánt ma nekünk. A 240-es busszal közvetlenül a rajtba jutottunk, a Sasadin időközben felszállt Orsival. 

Budaörsön már látszik hogy alakul a molekula.. Benevezünk mindössze 1200 Ft-ért. A rajtban már kapásból lehetett süteményt venni, akár többet is. 08:55-kor már kisebb hóesésben elindulunk, tanulmányozva az itinert. Egy majdnem eltévedés után meredek lépcsősor visz fel az Odvas-hegy aljához, ahol egyből finomságot is kapunk a kitartó pontőröktől. Hideg van, a kesztyű a kezünkön is marad. A Kő-hegy mászása előtt jönnek szembe az ezt már megjárt spori ismerősök, lesz egy kis oda-vissza. Felérvén jókora cidri van, de a pontőr lányok is szintén kitartóak. Ráadásul mászásunkat Sport szelettel honorálják. Megállunk, nézelődünk, de párás az idő a hóesés miatt. Pedig milyen csodás rész ez... Meredek lépcsősoron haladunk lefele, közben hógolyókkal dobálózunk, mint az előttünk is haladók :) Hosszú emelkedő következik a P- jelzésen a piktortégla üregekig. Ahogy terepet ér lábunk, egy nyomtávossá válik az ösvény, és nem könnyű kerülgetni a többieket. Viszont egy pillanat alatt mesevilágba érkezünk. Minél följebb megyünk annál havasabb lesz a táj. Nagyon tetszik, mindössze az út borzasztó csúszóssá válása hagy kivetnivalót. Fellihegve pecsétet kapunk az üregeknél, majd irány Csillebérc. Itt alma az ellátás, útközben meg is kajálom egyből. Sokáig a S- jelzés az útitárs. Kellemesen kocogható rész jön rövid ideig, de utána a Sorrento előtt nagyon kell figyelni, mert hatalmas esések lehetségesek a dagonyában. Ennek nyomát a célban láttam is pár emberen. Felküzdjük magunkat a Sorrento tetejére, ahol pecsételés után még legalább jó fél óra kutyagolás következik a Huszonnégyökrös-hegyre. Az itiner opcionálisan ajánlotta fel, de mi persze kimentünk rá. Az EP kicsit lejjebb volt, ahol fincsi müzliszelet várt. Végül hamarosan aszfalt jön, amit most nem bánok a nagy dagonya után. Lekoccanunk a Csíki-csárdához, majd a S3-ög jelzésen a Törökugrató csúcsát is bevesszük. Minden meseszép környéki hegyet megmászunk, szeretem ezt a részt nagyon. Végül a főúttal párhuzamosan érünk be a gimihez ismét. Orsinak elég volt, nem volt kedve a 10-esen újra dagonyázni az üregekhez, amit megértek. Őszintén mondva, nekem se sok, jó 20 percet pihenek, és közben jó reggelt szeleteket nyammogok, és ásványvizet iszok, amiket a személyzet folyamatosan tukmál rám. Nagyon helyes, nem kell mondani :) Én biztos voltam a folytatásomban, el is indultam jó 20 perc után. Ugyanaz volt az út sokáig mint a 20-ason. A pontőröknek respekt, nagyon kitartóak, főleg hogy nem is tudom hogy a 20+10-et egyáltalán csinálta-e még valaki, vagy csak én bohóckodok még :) A piktortéglához felvezető rész immár a katasztrofális szót érdemli. Fura, az első körben még totál tél volt, most pedig tiszta tavasz, 2 óra alatt teljesen elolvadt minden. Ez azt eredményezte hogy a szűk ösvényen alig bírtam feljutni, akkora adag sááááááár volt. De eddig sem estem, továbbra sem.. Fent most zöld béka gumicukorral kínálnak a pontőrök. Nyámm. Tovább menvén veszem észre hogy rossz helyre pecsételtek, így jó 100 m után visszafutok, és alkut ajánlok. Nulla pontért vissza, cserébe újabb 3 gumibéka :) Innen a dzsuvás P-on vissza a P+ elágazásig, majd megcsodálva a repülős emlékművet még egy pecsételés hátra van, és végül a kör bezárul, a reggeli indulási úton érek be a gimibe. Nagyon tetszett az útvonal, na meg hogy 1200 Ft-ért még van ilyen szuper rendezés. Azért megküzdöttem a dagonyával, el is fáradtam szépen.

Szombat: Teleki 50 km - 1706 m szinttel - 8 óra 32 perc alatt

Teleki 50

A hajnal 3 órás kelés nem esett jól egyáltalán, de aztán valahogy erőt vettem magamon, és a 04:53-kor induló vonaton már ott csücsültem. Hamar megjelent Orsi is, akivel együtt mentünk végül az 50-esen. 

Vácon tumultus az egy kocsis BZ-n, majd Drégelynél leszállás, és kis sorban állás után 07:05-kor elindulunk. Őrsi Bálint tart velünk. Hamar bemelegedtünk a Drégely vár mászásakor. Ez után Orsival kis kocogásba váltunk, Bálint le is marad, és sokáig nem is találkozunk. Királyházára érve a tea nagyon forró, vagy 10 percig tart mire megisszuk, de kell az energia, mert jön a P- jelzés a Nagy-Mána gerincen át végig a Csóványosra. A Királyháza utáni patakátkelést Orsi rendesen megszenvedte, de végül sikeres lett a feladat. Nagyon szépen feljutunk a Csóvira, a tempóra nem lehetett panasz, a gond csak az volt, hogy hatalmas köd keletkezett, és az orrunkig is alig láttunk. Öröm az ürömben, hogy szél viszont egyáltalán nem volt még magasan sem. Csóványosnál egy nagy levegővétel, majd a Nagy-hideg-hegyi turistaháznál pecsételnek újra. Itt is van finom meleg tea, és kétfajta nápolyi, amit nem vagyunk restek rendesen pusztítani. Kicsit eltollászkodjuk az időt, hamarosan megérkezik Bálint is. Innen a célig együtt haladunk hárman, jókat sztorizgatva. Bálinttal már elég veteránok vagyunk túraügyileg, van miről beszélni bőven. A kisinóci turistaháznál eszméletlen szuper frissítőpont volt, ami sokáig nem engedett el minket. (vajas-parizeres kenyerek, lekvárok, medvehagymalevél, kolbász, pálinka, stb..) Csak tömtük magunkba a finomságokat az idővel abszolút nem foglalkozva. Szuper pont volt ez, utólag is nagy köszönet érte. Megmásszuk a kóspallagi kálváriát, majd a főúton végighaladva a P- jelzésen haladunk tovább a Kis-Hanta patak völgyében. Orsinak a patakátkelések továbbra sem a barátai. Felhágunk Pusztavárba, majd önpecsételés. Az oldalazós lefele katasztrófa volt a sártól.. Még egy combosabb patakon való átkelés után Törökmezőre érkezünk, ahol Oszi a főszervező elárulja mi vár minket a célban. Hamar tova is szálltunk :) Még egy nagyobb feladat volt, a Hegyes-tető megmászása. Itt már kicsit jobban rákezdett az eső - ködszitálás kombója, de a célig még pont elfogadható volt. Végül 15:37-kor a célba érünk, ahol egy pár virsli, kenyér, és mustár várt minket a gratuláció kíséretében. Pár perccel ezután rázendít az eső, és abba sem hagyja sokáig. Pont jókor értünk be! Köszönöm túratársaimnak az utat, és a szervezőknek hogy egy ilyen pazar túrát állítottak össze szuper frissítőkkel. 2007-2013-2022. Remélem jövök még sokszor!

Prágai Százas (Prazska Stovka) 135 km - 4600 m szinttel, sikeresen teljesítve 24 óra 42 perc alatt.

Mivel utoljára októberben jártam százason, ezért kicsit bennem volt a félsz, ráadásul hiába 7-szeres Prágai Százas teljesítő vagyok, az útvonalat mindig jól megvariálták. Idén sem volt ez másképpen.

Végül az utolsó pillanatban Szendrődi Andris hívott hogy mégse vonatozzunk, kocsival megyünk. Újratervezés, majd péntek reggel 10 órakor már útnak is keltünk, mivel a rajt aznap este 23:15-kor volt. A vírushelyzet miatt hogy ne legyen tömörülés, idén 4 csoportra osztotta be a főszervező az indulókat. 1-es a leglassabb, 4-es a profi futók. Én a 3-as mezőnybe kerültem, amit teljesen reálisnak éreztem (sok embert ismertem a 4-esből :) 

A célba érkezvén (sajnos még csak autóval) itt is hagytuk a járművet, majd vonatozás következett. Először a prágai főpályaudvarig (hűű, meg haa, ez már repülőtér), majd innen még egy átszállással Milín településig vonatoztunk, ahol a rajt volt. Leszállván a vonatról borzasztó hideg volt. Fújt a szél, és szakadt a hó. Mindenki vacogott, de szerencsére ebben az 1 órában vonult csak át a tényleges hidegfront. 

Ezzel a vonattal csak a 2-es csoport tagjai jöttek, nekünk bőven volt még idő az indulásig. Én addig elmentem éttermet keresni, de sajnos amit a térkép jelzett mindkettő már megszűnt :( Egy távolabbit szemeltem ki, szerencsére nyitva volt, de a konyha már 19 órakor bezárt :( Pedig az 1-es csoport tagjai még milyen jót vacsiztak itt. Cserébe egy jó korsó Gambrinussal vigasztalódtam, de rengeteg idő volt még, így ráérősen megültem a sarokban. Egy tagbaszakadt fazon volt itt csak, meg a pultoshölgy. Jó fél óra múlva szóltak nekem hogy menjek oda. Legyen.. Peter a kamionsofőr meghívott snapszozni, mert jó fiú benyomását keltettem :) Ő nem beszélt angolul, a hölgyön keresztül kommunikáltunk, aki szintén kedves volt. Végül tök jót beszélgettünk, Peter még csengetett nekem egy kanyart, bár nem kértem :)

Szerencsére az idő is szépen repült, így este 10 óra előtt nem sokkal elsétáltam az iskolába ahol benevezhettem már. Hamarosan megjött vonattal Bálint, akivel jót beszélgetve szintén repült az idő. Végül a 3-as csoport tagjai a főszervező vezényletével kisétáltak a rajtba, ahol visszaszámlálás után megindultunk. Mivel ez a második leggyorsabb csoport, mindenki futva indult el. Otthagytam Andrásékat, és megkezdtem hosszú menetemet. Nálam persze nem volt GPS, csak az itiner, és a térképes alkalmazás a mobilomon. Az első 17 km könnyű terep volt, mezőkön-szántóföldeken haladtunk, végig fényvisszaverős nyilakon, amik szuperül követhetőek voltak. Majdnem 8-as átlaggal érkeztem az ellenőrzőpontra, ahol meglepetésemre máris levessel kínáltak. Nem hagytam ki, az energiabevitel mindig fontos, időtől függetlenül. Ez után jött egy combosabb szint, majd továbbra is fényvisszaverős nyilakon haladtam (hozzá kell tenni hogy iszonyú sok munkaóra benne lehetett ebben a szervezésben. A túra nagyobb része mind fényvisszaverős, jelzetlen utakon haladt. Ahol voltak turistajelzések, ott is ki voltak téve. Sajnos elkerülhetetlen volt néhol a baki, de erről majd később).

Kemény emelkedővel jutottam az ellenőrzőpontra, ahol egy spori görcsbelábadt jajveszékelése térített vissza a való világba. Egy szuper kilátópontnál (vyhlídká Solenická) kellett filctollal igazolnom. A kilátás pazar lett volna ha nem hajnal 2 körül érek ide. Egy cseh futóhölggyel kerülgetjük egymást jó ideig. 30 km-nél volt a következő frissítés Obory település előtt egy völgyben. Minden frissítőponton szuper volt a kínálat. Tényleg, ilyen kiszolgálásban max csak a Mátra 115-ön volt eddig részem. Kis idő múlva viszont borzasztóan fáztam már, így irány tovább. Emelkedők jöttek-mentek, már azt sem tudom hol jártam, de élveztem, azért jöttem.

A következő nagy frissítőpont 46 km-nél Cholín település szélén volt egy házikóban. Itt sokan megpihentek. Már mind a 4 csoportból voltak itt, ismerősök, ismeretlenek. Az előnye ennek a 4 fázisú rajtoltatásnak, hogy szinte sosem voltam egyedül, mindig valaki ment a közelemben. Meleg levest majszolok helyi Kofolával. Utána még a szokásos kisebb frissítőre is rájárok, hadd gyűljön az enerdzsi :) Kiérvén a meleg házikóból a fejlámpát elraktam, és következett a Dubovy vrch toronyiránt megmászása (persze nem turistajelzésen, hanem Olaf nyilakon). Ez után hosszabb, jól kocogható rész következett, éltem is a lehetőséggel, de csak persze szolidan. Hamarosan elérkezett a túra legszebb, ámde legkevésbé haladható része a Z-tanösvény. Végig egy hatalmas folyó felett haladtunk a sziklák között, bokatörős úton, szintekkel megspékelve. A kilátás viszont meseszép volt, nem győztem megállni, és gyönyörködni. Ezt a jó 4 km-t elég lassan tettem meg, és már aggódtam hogy nem találtam meg a filces ellenőrzőpontot, de egyszer csak előttem termett. Egy jobbkanyarral még följebb haladtunk, szinte párhuzamosan azzal ahol jöttünk. Az Albertova vyhlídka filces pontnál lélegzetelállító volt a kilátás szintén. Láttam ahogy jönnek alattam a többiek ahol jó fél órája én is jártam. 

Egy aszfaltos úthoz érve ismét hatalmas sátorban várt a frissítőpont, ahol például még virslit is majszolhattam. Ha leírnám mik voltak itt, elkopna a billentyűzetem :)

Krecovice település már 70 kilométernél volt. Előtte volt egy jó 3 km-es oda-vissza, ahol sok visszafelé futóval találkoztam, és felmértem ki és mennyivel jár kb. előttem. Beérvén a faluba innen indult a 65 km-es résztáv is, amin meglepetésre nagyon sokan indultak (inkább futottak). Meleg levest nyammogok, áfonyás pizzaszeleteket, meg ameddig a szem ellát minden is volt itt. Repül is az idő rendesen. 20 percig meg sem moccantam. Védekezek a kidörzsölődés ellen, majd irány vissza. Sokan jönnek még velem szemben, majd a végefele örömmel nyugtázom a találkát Bálinttal. Szépen halad, ő meg kifejezetten örül hogy végre egy olyan embert lát akinek itiner van a kezében, és nem GPS-ezik. Hát igen... 

Elég unalmas szántóföldeken haladok, vagy lehet inkább már én fáradok. Elkapok egy cseh srácot, angolul dumcsizunk, ez az első százasa. Dícsérem hogy nagyon szépen halad. Egy darabig együtt kocogunk, majd lépéselőnybe helyezem magam egy emelkedőn. Utolér Ricardo a brazil, aki itt él Prágában. Csehül karattyol valamit, de mivel angolul válaszolok megörül, és sokáig együtt haladunk kifaggatva egymást Brazília, illetve Magyarország rejtelmeiből. Ő már személyesen is találkozott nálunk Hosszú Katinkával, és biztonsági őrként is dolgozott a RIO-ban :)

Látszik hogy gyorsabban futna, engedem is neki, de egy elágazásnál elbizonytalanodik, így együtt érkezünk a 88 km-es ellenőrzőpontra. A kocsmában van a pont, ahol nem akármik vannak. Kétfajta virsli, lekváros-csokis palacsinta hegyek, sajtkrémes kenyerek, és minden is! Hát ki az a hülye aki innen tovább akar menni? 

Például én. Ricardo még elidőzik, és mivel a kocogás még egész jól megy, nem is találkozok vele jó sokáig. A 100 km-es pont Hosteradice település központjában volt, ahol utolérek jópár életunt futót. Ivana a pontőr név szerint ismer régebbről. Hideg zöldéges tésztát eszek, majd húzok is tovább, mert már délután 16:11-van, és közel a második éjszaka. Ide 100 km-hez szinte kerek 17 óra menetidő alatt érkezek, és szint volt már bőven, na meg egy fél éjszaka is. 

Na de vajon mit hoz a második éjszaka? Hosteradicéből tovább menve a falu szélén épp rendőrségi traffipax van. Köszönök a yardnak, majd figyelek a sebesség betartására :) Húzós emelkedőt követően filccel igazolok, majd kocogok le a meredek lejtőn, ahol pár futónak már kevésbé nevezhető sporit begyűjtök. Leérvén a prérire, hosszabb sík rész után a Sázava folyó hídján kelek át, majd egy kisebb pihenőt rendelek el magamnak, de ez csak annyiból áll hogy ismét előveszem a fejlámpám, és egy Sport szeletet rejtek el magamban. Közben megelőz egy fiatal srác, és megjön Ricardo is. Tisztes távolságból követem őket most, majd Petrov településen áthaladva fejlámpát gyújtunk. Utolérem őket, pár szót váltunk, de felfele most én vagyok a gyorsabb, és ott is hagyom őket. Végestelen kanyargás jön egy sáros patakmederben, ahol labirintusszerűen visz az út, de én már útvesztőnek éreztem. Elérkezek Brezová településre, ahol mindenféle negatív gondolatok vannak a fejemben. Az egyik ami miatt biztos nem laknék itt 1: egy pillanat alatt lehűlt az idő. 2: szántóföld szélén van, és a szél is megerősödött. 

Bár az egybenőtt Nová Brezovában jelzi a pontot az itiner, de azért bekukucskálok a kocsma ablakán, megvakítva ezzel a pultosnőt :) Sehol sámli, irány tovább. 

A nyilazások tökéletesen jelzik hol van a pont, így megérkezek túrám utolsó emberes pontjához 115 km-hez a "fakultatív klubba". Kapok egy jegyet amit levesre, és bármilyen innivalóra is beválthatom. (nem csak az egyikre, mindkettőre!). A Kofolát választom. Itt is sok futó pihen, de ismét én vagyok a legaktívabb, pedig a morálom kezd negatívba fordulni. Még rátesz egy lapáttal, hogy ahogy kiérek, a nyíl szépen mutatja hogy jobbra, majd egy fán egy A4-es papírlapra rajzolt nyíl (olyan gyerekrajz féle) mutat balra. Élek a lehetőséggel, de gyanús lesz hogy elmaradnak a fényvisszaverők. Le is kocogok egy elágazásba, és a túra során először itt kell a térképet megnéznem hogy akkor most mi van. 5 perc múlva értelmezek mindent, és végre a jó úton haladok. Mögöttem fejlámpák, de nem kocognak a gazdáik, én pedig igen, így el is maradnak. Zvole települést elmellőzve elérek a P- jelzés leágazásához. A smerovnik (helyi turistatábla) informatív, de az itineremen egyik adat sem szerepel ami a táblán. Sajnos itt nem volt fényvisszaverő sem. Na most melyik ága a jó? Tanácstalan vagyok és kicsit dühös. A mögöttem levő lámpák közelednek, nem akarom hogy utolérjenek, így lemegyek jobbra a meredek szerpentinen. Ha vissza kell mászni, nagyon morcos leszek.. Huhh, szerencsére az Ohrobeci kilátópont erre van, így megúsztam a visszamászást. Cserébe mehetek föl ide, de ez legalább a jó út. Felérvén meglelem a filces kontroll pontot, de már megint cserben hagy az itiner. Ok, 50 m vissza, majd K- jelzés. Semmilyen kék jelzés nincs. Közben megjönnek a többiek, én magyarul mérgeskedek. Persze náluk van GPS, és kiderült hogy vagy jó 300 m-t kell menni amíg bele nem érünk a K-be. Na kösz.. Tyűha, ezek kocognak. Az egyik srác hátizsákján piros világítós I love P100 felirat kapcsol ki-be. Tetszik, de most nem így érzem éppen. A Jarovi vasútállomáshoz igazán térdgyilkos lejtő visz le. Az I love-os srác fut tovább, én megfontoltan gyalogolok. Bár tudtom nélkül, de nekem volt igazam, ugyanis túránk talán legdurvább emelkedője jött, a Hradiste kilátóhoz, ami mindössze amúgy csak 389 m magas. Először le kellett menni a mélybe, majd érzésre kb tengerszint alatt -200 m-ről :) elindult a toronyirántos saját nyilas valami fölfele. Utat nem írhatok, mert az egyáltalán nem volt. Fától-fáig jó sokáig. Ott is hagyom I love-os cimbit, majd előveszem a légzéskontrollált taktikámat, amit már tényleg csak akkor szoktam használni, ha valami brutál durvulás van hosszú ideig. Megállás nélkül feljutok, de hogy Olaf (a főszervező) fokozza az indulatokat a kontroll pontot a kilátó tetejébe rakta fel. Olyan hosszú csigalépcső vitt fel, mire felértem konkrétan teljesen megszédültem. Na de az a panoráma! Ohh, talán a mai legszebb. Csak sötét van, a szél is fúj, meg kissé nyűgös is vagyok már. Hatalmasat kortyolok, mert bizony kiszáradtam, majd irány tovább! Egy vánszorgó futólány mellett haladok el lejjebb, szegény már teljesen kivan. Pedig ha tudná mi az a Sance... Én sajnos (szerencsére) tudom, mert ez már benne volt sok Prágai százasba, és "felejthetetlen" élményt hagyott bennem. Ismét toronyiránt föl a saját jeleken. Itt már kétszer megálltam, de mindig tudtam hogy hol vagyok pontosan és hogy mikor lesz vége. Felérvén valami csoda folytán nem éreztem magam annyira fáradtnak. Az utolsó előtti kontroll pontot a Branikovská utca fölötti szikláknál írta az itiner. Fényvisszaverő sehol, de ismertem az utat, és meg is találtam a sziklát ahol semmit sem leltem. Bolyongtam le-föl oda-vissza, sehol-semmi. Később kiderült nem lett kihelyezve a pont. Ráadásul semmi jelzés nem volt hogy hogyan tovább.. Nagy szerencsém volt hogy tiszta volt az ítélőképességem, mert berémlett a régi útvonal, és jó irányban haladtam tovább. Jóval később jelentek csak meg a fényvisszaverők. Itt a cél előtt nem sokkal ez egy nagy hiba volt szervezés ügyileg. Utolsó pontomra is megérkezek, Praha-Modrany előtti sziklák. Ez után már végig a külvárosban futottam be a célba, ahol végre jól esett megmelegedni, és a megérdemelt jutalmat átvenni.

Vasárnap: Viharbükk 24,5 km kényelmes 5-ös átlaggal.

Viszonylag hamar ágyba kerültem, de így sem sikerült ma pihenten ébrednem, tetézte a csúnya, esős, hideg idő. Úgy döntöttem akkor is Budaizok ma egyet, a Viharbükk leghosszabb, 24,5 km-es távján. Zolival találkozunk a Déliben, majd Normafánál a Csúcs Büfénél van a rajt. Már 8:30-kor ott vagyunk, de húzzuk az időt egy sörrel, hátha jobb lesz odakint. Végül 9:00-kor elindulunk. Szokásos budai-hegységi útvonal, egy frissítőponttal, ahol viszont van sok finomság. A célba érve, végül kiderül hogy a mi távunkra, mindössze 7 ember nevezett, abból kettő lenevezett a rövidebb távra, egynek meg erősen megkérdőjelezhető az útvonalkövetése sajnos, így valószínű mindössze 4-en csináltuk meg a túrát :)

Szombat: Pálos 70 (74 km) 12 óra 07 perc alatt, na de a beszámolóba minden kiderül ;)

Pálos 70: Orsival beszéltük meg hogy együtt megyünk ma, mivel Viktor később érkezik. Végül időben megérkezett, és így mire 5:00-kor a rajt helyszínére jutottam, addig meg is dumáltuk hogy elindulnak, majd egyszer jövök.. Jó kis sor volt így reggel korán, de flottul haladt minden, és 5:10-kor végre én is elindulhattam. Kaptam egy nyomkövetőt, így lehetett akár otthonról a fotelből is figyelni hogy mit küzd ez a jó ember :) https://www.traxpace.net/palos21#trackId=palos21_70&traceId=76

Fejlámpám fényével világítottam a Gellért-hegy csalafinta Z- jelzését, ami jobbra-balra kanyargott a hegyoldalban. Meg-megálltam csodálni az éjszakai kilátást. Bár itt lakom a közelben, de ez a panoráma mindig megkapó, ha nappal, ha éjjel vagyok éppen erre. A Tabán után egészen a Kútvölgyi-kápolnáig gyűjtöm a szintet, és koptatom a terep cipőmmel az aszfaltot.

7 km-nél kapom meg első pecsétem, majd továbbra is aszfaltgyilkolás, és csak a Normafa szép nagy rétje után ér terepet a lábam ismét huzamosabb ideig. Szépjuhásznéra kellemesen lekocogok, az idővel is perfekten állok, és utol is érem Orsiékat. Ki is adom az ukázt hogy nyomás immár együtt tovább. Máriaremete szinte pöccre 20 km-nél van. Nagyon finom zsíros-hagymás kenyerek várnak minket meleg teával, ami tényleg meleg, de egy kis hideg vízzel fogyaszthatóvá varázsolom. Érzésre kicsit sok időt töltünk itt, a többieket kicsit marasztalja egy aranyos kutyuska, amíg én a Stabilos túra kódját vélem éppen felfedezni a fán :) Tovább indulván a hosszú K+ aszfaltját még tempósan gyalogoljuk, de aztán beindulunk, és gyakorlatilag a solymári várig futunk, de úgy elég szép tempóval. Az átlag így is "csak" 6,24 km/h-ra jött ki a két pont között az állásidővel. A várnál fél literes vizet kapunk, és több fajta csokiból lehetett választani. Innen a csobánkai szentkútig majdnem 7-es átlaggal érkezünk. Tényleg voltak olyan részek ahol csak gyalogoltam volna, de Orsi nagyon jó erőben volt, így nem akartam én sem lelassítani :) Már fél órával 6-os átlag fölött vagyok (a többiek ugye sajnos kicsit korábban indultak). A Szentkút előtt nem sokkal utolérjük az első három srácot, akik már várták hogy valakik befogják őket :) Utánunk kocognak, de mi érünk le elsőnek a Szentkúthoz. Persze ez nem verseny tudom én ezt nagyon jól, inkább lelki feltöltődés. Azért a vastaps jól esett amit kaptunk a pontőröktől. A mennyei különböző ízvilágokkal telt kenyerek, és a finom tea egy ideig viszont megállásra kényszerített minket. Én sem nagyon forszíroztam az indulást, csak tömtem befele a kaját. A muszáj sajnos nagy úr.. Irány tovább. Nagyon jól jövünk, meg vagyok lepve hogy a többiek is milyen ügyesen bírják. A Magashegyi-nyereg előtt éppen persze egy egy nyomtávos úton érjük utol a zarándokokat, ahol több ismerősömet is örömmel üdvözlök. Jól esik a szurkolás ismét. Hamarosan utolér Noémi akivel pár percet futunk együtt kicsit beszélgetve, de Ő más világ, végig is futotta, és elsőnek is finiselt. Klastrompuszta előtt még a síkon is belekocogunk, lehet tán' megbolondultunk? Viktor marad a gyaloglásnál, mi Orsival Klastromig meg sem állunk. Pont a kéktúra napja van ma, találkozunk is egy nagy csapattal, a vezetőjük pedig nem más mint az ország legjobb terepfutója, Németh Csaba. Jól esik váltani pár szót a legendával. Klastrompusztánál, Kreiter Balázs ér utol minket. Érzésre kicsit itt is sokat vagyunk, de nem baj, rengeteg idő van. A meredek S-n Viktor lemarad kicsit, Orsi viszont bírja a tempómat felfele. A Pilis-nyeregből végig kocogunk Pilisszentlélekig, ahol csak a mennyei gulyás állít meg minket. Itt nem számít az idő, akár mennyi elmehet, nem érdekel :) Viktor itt még utolér minket, de innen már végig kettesben haladunk tovább Orsival. Ahogy láttam végül Viktor is nagyon szép időt ment. Alig hogy teli hassal elindulok (Orsinak meg sem kottyant), máris újabb frissítőpont a kolostorromnál, ahol a mákos pogácsa volt a befutó, na meg Orsinak a zserbó. Itt is elfalatozgatunk, a Klastrom - Psztlélek szakasz ezért is jött ki 3,83 km/h-s átlaggal :) Még egy meredekebb emelkedő van a túrából, és az egyből itt is van. Kényelmesen felgyaloglunk, majd elérjük a tetőn a P- Z- jelzések elágazását. Ha jól tudom harmadjára vagyok a 70-esen, és ez az a pont, ahonnan hajlandó vagyok elkezdeni számolgatni a kompig. Előtte egy percet sem gondolkoztam ezen. Na de most megindul a matek. Közlöm Orsival, hogy vagy kicsit haladósra kell venni a figurát, vagy szép kényelmesre. Szegény mire eldöntötte, eldöntöttem én :) Azt nem mertem elárulni, hogy a tempós haladás azt jelentette, hogy 7,2 km/h-t kellene menni hogy pöccre elérjük a kompot :) Mivel láttam rajta hogy van ott még kraft 52 km után is, ezért kicsit erősebb tempóra váltottam, amit sokáig szépen le is követett Orsi. Még mielőtt a maradék pár kisebb dombon is meghülyültem volna, még időben megálljt parancsolt. Tudtam hogy lesznek fatáblák, ahol lesznek km adatok hogy mennyi a komp. Így azzal könnyítettem, hogy tempósabban elmegyünk a legelsőig, majd osztunk-szorzunk, és ha nagyon gáz a helyzet, tényleg gyaloglásra váltunk a következő kompot belőve. Elérve egy meglepetés ellenőrzőpontot, nem tudják sajnos mennyi a komp, így szegény Orsival rohanunk tovább, de egyszer csak utánunk kiabálnak hogy 4,8 km. Húha, az nem olyan kevés.. Viszont Orsival közlöm a jó hírt, hogy már "csak" 6-os átlagot kell menni a 15:50-es kompig. Innen viszont olyan jól lejt az út, hogy csak azért is futunk :) Ez olyan jól sikerült, hogy már 15:38-kor a kompnál voltunk. 13 km-t végül 1 óra 34 perc alatt tettük meg. Ráadásul a komp csak 15:58-kor indult el. 20 percet itt dekkoltunk, én meg azt hittem hogy lélekszakadva fogunk levegőért könyörögve épphogy felugrani a kompra. Viszont itt volt forralt bor, és csoki. Ebben a sorrendben! Ezzel a komppal mindössze két 40 km-es futólány, és Kreiter Balázs ment át rajtunk kívül. A túloldalon hamar tovakocog mindenki, mi meg nem ám hogy lemerevedtünk volna, érzésre is 6-os átlag fölött gyaloglunk. Nem semmi erő van ebben a lányban. Innen már elég unalmas a maradék 8 km, de a Sukola-kereszttől a célig még egy 6,5-ös átlaggal finiselünk :) 17:16-kor már célban voltunk, ahol sajnos kicsit legörbült a szám, amikor mondták hogy még nincs kész a leves :( Pedig már mióta vártam.. Na de akkor nincs mese, rohanás a buszig, ami nem is volt tervbe. Rajta vagyunk a 17:30-as buszon, és egy kellemes utazás után boldogan érek haza. Belegondolok abba, hogy amennyit megálltunk, ettünk, kompra várakoztunk, a tiszta menetátlagunk 7 km/h körül volt!!

Spacincei Százas

"Ha láttál már nagy vihart, szorozd meg kettővel."

Pedig jól kezdődött minden.. Tarnai Mátéval utaztam ki RegioJet busszal péntek éjszaka Pozsonyba. Ott bizony várt ránk 4 óra "csövezés", hogy a reggeli vonattal a rajthelyszínre, Vágújhelyre érjünk. A buszállomáson töltöttük ezt az időt beszélgetések közepette, semmi alvással. Már világosban felszállunk a vonatra ami a rajtba repít minket. Ott találkoztunk Lipniczky Attilával, így immár triumvirátusként közelítjük meg a pár lépésnyire levő rajthelyet. A kötelezően elfogyasztott rum után (másképp megvető pillantásokat kaptunk volna a szervezőktől) átvesszük itinerünket, és irány a 100 km. S- jelzésen, egy jó ki mászás érjük el a Csejtei várat, ahonnan csodás kilátás nyílik a közelebbi, és távolabbi hegyekre. Máté már sorolja is hogy mi micsoda. Egy sziklás meredek lemenetel után Visnove faluba érkezünk. Kicsit megszomjaztunk mert a nap már kezdett a tetőfokára hágni, de az egység zárva volt, így tartalékolni kellett. A Lazova Stovka túrával szemben haladunk felfele a Z-n. Lubina településen találunk nyitva tartó boltot szerencsénkre. Bevásárolunk, leülünk a lépcsőre, és 5 perc múlva be is zárt a bolt, szerencsénk volt. A két helyi lakosnak már kevésbé.. Cetuna nevű településre érve erőt kellett vennünk, mert 230 m-ről alig 7 km alatt fel kellett másznunk 970 m magasra, a Velká Javorina csúcsára. Máté loholt elől, én mögötte, Attila lemaradt, és a csúcs előtt a turistaháznál ért csak minket utol. Bizony nem volt kellemes ez a soha véget nem érő mászás, alig vártam hogy felérjünk a csúcs előtt a turistaházba. Sajnos kilométeres sorok voltak a pultnál, így maradt a hazai frissítés. Alig hogy menetkész állapotba raktuk magunkat megjelenik a szlovák túraikon Jaro, akivel nagy örömködések közepette azonnal csinálni kellett egy szelfit az utókornak :) Mi indulunk, de hamarosan megelőz minket Jaro. Angol nyelvtudása híján csak foghíjasan beszélgetünk, aztán el is lépett. Mátéval haladunk, kicsit ellépve Attilától. Csodás kilátás nyílik a csúcsról, esőnek nyoma sincs. A P- jelzésen ebből az irányból haladósan lehet menni. Maradunk a gyalogtempónál, de így is 6-os átlag környékével érünk Myjavába, ahol már tényleg nagyon meleg van. 16:00 körül érünk le, be is térünk az elmaradhatatlan Billába, és mivel a túrán semmi ellátás sincs, ezért bevásárolunk rendesen. Kint a lépcsőn már Attilával kiegészülve fogyasszuk el az elemózsiát. Én két húspogácsás hamburgerrel, és 0,5 L szedres Kofolával serkentem fáradt testemet újult erőre. Tovább ismét a P-on, még jó sokáig. A háttérben dörgésekre leszünk figyelmesek. Szerencsére itt még az eső elkerült minket, és a pár órával ezelőtt érintett Velká Javorina csúcsa környékén éli ki magát. A következő 11 km-t mindenki a maga tempójában abszolválja. Máté hasít elől, én valahol mögötte, Attila pedig utánam. Bár már délután 6 óra körül van, a hőség még mindig kellemetlen, és nem esik jól a nem túl meredek, de még pont kellemetlen emelkedő. Bradlo csúcsára érve Máté talán csak 2 perccel előttem ért fel. Meleg kaja hiánya miatt a gyomrom kezdi nem túl jól érezni magát, és az itt megevett saját Sport szeletem is nagyon nehezen ért le. Nem voltam túl jól, de még csak 58 km-nél jártunk. Mátéval ketten indulunk tovább Brezova pod Bradlom irányába. Oly sokszor megtettem már ezt az utat korábban, szinte otthon éreztem magamat. Leérve a kisvárosba, rám jött a "szükségállapot", így elköszöntem Mátétól, aki azt mondta úgyis utolérem. Akkor már tudtam hogy nem látom többet a túrán. Beérvén a sörözőbe, csak egy szénsavas üdítőt fogyasztottam, és a "két kellemes" érzéstől a gyomrom is szerencsére jobban lett. Tovább indulván pont Attila érkezett meg, aki meghívott még egy szénsavas löttyre. Kicsit ódzkodott tőle a gyomrom, de aztán szépen letukmáltam, és utána percről-percre kerültem jobb állapotba szerencsére. Mivel alig fél órán belül sötét lett, úgy döntöttem együtt haladunk tovább. Az emelkedőkön megfontolt tempóban haladunk, kell még az erő éjjelre is. Dobra Vodá a következő falucska. Jártam már erre párszor, de a két település közötti út ami 12 km, egyszerűen valahogy soha nem akar eljönni. Idén sem volt ez másképp. Átrongyolunk a temetőn, majd utána leülünk az aszfaltra, és frissítünk a sajátból kissé elgyötörten. Kiérvén a faluból, a messzi távolból valaki állat módra üvölteti a motorját vagy fél órán át. Szántóföldes emelkedőn haladunk egyre felfele, és bizony meglátok apró villámlásokat. Attila mondta hogy ne törődjek vele, miért nem inkább az orrom elé nézek, vagy a jelzéseket? :) Dörgés még nem volt, de azért reménykedtünk hogy nem mi leszünk az áldozatok. 78 km-hez érkezve, nagyon figyelek, jelzésváltás, innentől S- jelzés egy darabig. Sok fényvisszaverő nyíl mutat tovább a P-on, de nem dőlünk be, az más trehány szervező sara volt. Egy hosszú aszfalton kómázgatok, aztán egyszer csak meghallottam az első dörgést, pár perc múlva a következőt. Egyre hangosabb. A végén már kezdett eléggé para lenni, így tempósabban érkezünk meg a 85 km-es Prekazka nevű ellenőrzőponthoz. A térképen jelzett "bus" szlogen megállója sehol sem volt, még szerencse hogy a pontőrök sátorban voltak. Innentől az utolsó 15 km amúgy is végig nyílt rész lett volna, de a pontról már "szép" kilátás nyílt a percekkel később megérkező viharra. Na innentől kezdődött nekem a kálváriám.. Két idősebb mogorva pontőr volt, nulla nyelvtudással. Kis ideig a sátorba maradtunk, majd valahogy üggyel bajjal a tudtukra adtam, hogy mivel a villámok már eszméletlen közel csapkodtak, kicsit beülnék pihenni a kocsijukba. Nagy nehezen megértetve magamat beültem, de ekkor már három villám is szó szerint pár méterre csapott le a sátortól, gigantikus dörgéssel. Még a kocsiból is borzasztó volt nézni. Az eső elkezdett szakadni közben. Később picit elbóbiskolok, majd azon kapom magam hogy eltelt 1 óra egy pillanat alatt. Hiába, ez már a második alvás nélküli éjszaka volt.. Egyszer csak benyit a két pontőr, és angolosan kizavarnak. A miértjét nem tudom akkor, de hamarosan rájöttem hogy már fázhattak, mert az oldalról nyitott kis sátorban bizony már nagyon hideg volt. "Fázzak inkább én" jelszóval leültem a kis székbe, ekkor már hajnal 2 lehetett. Attila már rég továbbindulhatott amíg én aludtam. A vihar tombolt.. Alig hogy elment az egyik fázisa, hullámszerűen jött a következő vihar esélyt nem hagyva tovább indulásomra. Persze a célig mint írtam végig nyílt rész vitt, a villámok pedig másodpercenként cikáztak körülöttem is, meg úgy mindenhol messze is. Max 3-kor el kellene indulnom akkor is, hogy szintidőben beérjek. De így nem merek. Basszus, közeleg a 3 óra... 2:30 van, érkezik 4 túrázó. Három szlovák + 1 cseh. Mindenkin esőkabát, de nagyon fáztak a fiúk. Jah, én még nem is írtam, rajtam egy szál póló, és rövidgatya volt, ennyi.. 3:04, és a fiúk tovább indultak a viharban. Most kellett gyorsan döntést hozzak mi legyen. Ha maradok akkor végleg ott maradok, ha elindulok, akkor legalább már velem együtt öten félnénk. Tovább indultam, bízva a túlélés reményében. Ezen a ponton 3 órát töltöttem.. De felálltam.. Szerencsére aszfalton haladtunk sokáig, nem szántóföldön, így a villámcsapás esélye egy "kissé" kevesebb lett. 3 km múlva Horná Krupá nevű faluba érkeztünk, a lehető legjobbkor. Egy pillanat alatt óriási szélvihar kerekedett, intenzív esővel. Nagy szerencsénkre pont találunk egy fedett buszmegállót, oda telepszünk le. Eszméletlen mi van odakint, a villámok a templom tetejébe csapnak, illetve a nem sokkal mellettünk levő vezetékbe. Érezzük is a füstnek az égető szagát, és bele se merünk gondolni mi lenne ha pont úton lennénk. Jó 20 percet várunk, ami nekem azért is rossz, mert a 6:10-es Spacincei buszt el kellene csípni, ugyanis Máténál van a hazafele jegyem. Ráadásul ha esetleg lekésem, euróm sincs már szinte semmi.. Az idő nem nekem dolgozott, elállt viszont a szélvihar, de a szakadó esőbe alig hogy tovább indultunk, olyat láttunk, hogy a sporik azonnal intenzív videózásba kezdtek. Nekem sajnos lemerült az eszköz, de ezt én sem hagytam volna ki. A falu gyakorlatilag el lett zárva a külvilágtól... Az árokból óriási sodrással ömlött a fő útra a sáros víz. A helyiek hajnal 4-kor próbáltak valamit tenni, de nem lehetett. Térdig érve próbáltunk haladni a főúton a sártengerben, ami volt vagy legalább 200 m-en keresztül. Minden átázva, én a pólóban már nem tudtam kiegyenesedni úgy rám fagyott. A falu végén a szomszédos tó is kiöntött, így még vagy 1 km-en át hatalmas vízben úsztunk szinte. Mindez a fő úton.. Túlélvén 5 km volt a következő falu, Dolná Krupá. Az aszfaltúton a srácok mondták hogy most vagyunk a tetőn, így még parásabb a villám.. Nah, nagyon megnyugtattak.. Bele sem mertünk gondolni mi fogad majd itt minket ebben a faluban.. Amúgy a 3 srác Spacincei volt, szóval ők igazából hazagyalogoltak, feltéve ha.... Irigyeltem őket nem kicsit. Amúgy az utolsó 6 km-t leszámítva egész jó tempóban mentek a fiúk, de sejtettem hogy a rémálom beigazolódik, hogy nem érem el a 6:10-est. Útközben faggattam őket hogy tudnék Pozsonyba eljutni, és ott van-e valahol pénzváltó, mert csak pár euróm volt, és a Pozsony-Budapest vonatozás pedig nem olcsó. Persze nyilván azt is ki kellett volna fizetnem amit még Máté megvett nekem otthon oda-vissza buszt. Nem lesz olcsó ez a túra gondoltam.. Dolná Krupában nem volt villámárvíz, csak az árvíz nélküli verziója, de az folyamatosan óriási dörgésekkel. 6:00 körül már világosodott, de már alig 3 km-re voltunk a céltól. A végén a 3 srác megvárta a cseh túratársat, aki amúgy egész végig lemaradozott. Én már borzasztóan fáztam, de nem léptem el tőlük, ha már eddig eljöttünk beérünk együtt. Soha nem akart eljönni a vége, epekedtem, hogy csak valahogy éljem túl.. 6:45-kor végre hihetetlen de célba érkeztünk. 23 óra 20 perc alatt sikerült ez a 100-as, ami nem is inkább paramétereiben, hanem az időjárás viszontagsága miatt lett életem egyik legküzdősebbje. De valami csoda vagy inkább jófejség folytán ott volt a célban Attila és Máté. Attila már 4-kor indult volna haza kocsival, ezt útközben is mondta, de végül megvártak. Na ez volt a két nap legjobb híre. Nem kell pénzváltót keresgélnem két éjszaka nem alvást követően egyedül Pozsonyban. A célból így kocsival jutottam haza, ez ám a szerencse :) Igazából fizikailag csak a talpam ázott fel, de az úgy rendesen. Más gond szerencsére nem volt, hacsaknem annyi hogy mindenemből csavarni lehetett a vizet. Szellemileg voltam nagyon fáradt, de az hamar kezelhető volt egy kiadó alvással. Így lett egy viszonylag könnyű túrából az egyik legnehezebb...

Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130 km tizenkettedjére is sikeresen teljesítve 29 óra 35 perc alatt. Ez bizony akármilyen hihetetlen teljesen más volt mint az összes többi tizenegy. Hogy miért? Tarts velem Kedves Olvasó!

Pénteken Venczel Gyurinak köszönhetően este 9-re már a szálláson voltam Nagykanizsán. Gyors lepakolás után kicsit társasági életet éltem a "hivatalban" néhány kedves ismerőssel, kibeszélve sok-sok túrán ki merre járt mostanság. 

Reggel 5-kor csipogott az óra, majd a szokásos 6 órakor rajtpecséttel a zsebünkben útnak indultunk. Gertner Andrea-val mentem, ő az első sikeres teljesítését próbálta abszolválni. Az elején persze hamar eltelt a 6 km-es aszfaltos szakasz Palin városrészben majd a K- jelzésen elértük az első filctollas pontot Zsigárdot. Én csak ikszelgetek, Andi időt ír mindenhol. Homokkomáromba vártam már a kis boltot hogy reggelizzek egy jót, de sajnos úgy néz ki sok év távlatából, hogy az egység, és a bolt is véglegesen bemondta az unalmast :( Pénteken jó nagy eső volt, sok helyen látszódott a terepen. Áldottam is az égieket hogy nem akkor volt a túra, de nem tudtam hogy az égiek bizony a mai napon is megtréfálnak majd. Kicsit ellépek, Andi, Átol Csabiékkal marad. Az obornaki műút után egy rövid de velős emelkedőn elérem a K- S- elágazást, ahol ismét bója van. Búsan nézek a K- irányába, de jó lenne visszafele jönni. Na de a S- most a helyén való jelenleg. Egy jobbkanyar után társamat bevárom, addig meg lelegelek egy fél bokor szedret :) Oltárci vadászház következik. Itt élő pont üzemel, az almát most kihagyom, de a víz itt bizony szükségállapot, na meg az egész túrán is. Nincs hőség, kellemesen fújdogál a szél, bízom benne hogy ez rendhagyó Roki lesz, és egyik sarokból sem kell felállnom, hanem K.O-val nyerek :) Hahótig (40 km) egy a tempó a többiekkel, jókat diskurálunk, mindössze egy érdekes S- jelzés ami érthetetlenségre ad okot. Szerencsére tudom melyik út a helyes, hiába megy 2 irányba a jel :) Hahótra picit 6-os átlag alatt érünk, pedig egyáltalán nem siettünk. Iszok egy söröcskét, feltöltekezek kólával, és rávetem magam a finom paradicsom-paprika-zsíroskenyér kombóra ami a túra ellátás része. Pihenés után immár Z-jelzésen indulunk tovább, de észreveszem a vészjósló fellegeket az égen. A morajlás is egyre közelebb, és percek alatt elkezd eleinte csak szemerkélni az eső. A mélyúton megállunk, és biztonságba helyezzük értékeinket. Nálam semmi sincs, csak póló és rövidnadrág.. Nem kell sokat várni, az eső rázendít. Bár erdőben megyünk a K+-en a söjtöri szőlődombok fele, de én tudom ha egy kis eső is esik Zalában, annak beláthatatlan következményei lehetnek terepügyileg. Bizony ez így is lett.. A söjtöri dombokra felérvén Tóth Feriék jönnek jobbról, eltévedtek, Feri szerint a track nem arra megy. Én sem látok egy deka jelzést sem a hármas elágazásnál, így legurulunk egyenesen a lejtőn. Elágazás, na merre? Feri mutatja merre megy a track, követjük, és látunk is régi K+-eket. Szerintem biztos nem vagyunk jó helyen, mert tavalyról emlékezvén friss K+-ek voltak, és egy év alatt nem amortizálódhatott így le. Már majdnem 9-en vagyunk, keressük az utat, Feri mutat lefele egy dzsindzsásba, itt le. Tény és való hogy itt megy a régi K+, de eléggé lejt az út, és félek hogy ki fogjuk hagyni a következő bójás pontot. Aztán egyszer csak megszólalt egy srác, hogy ahonnan ők visszajöttek, láttak új K+-eket, de Feri közölte hogy nem arra visz a track, és visszafordultak. Ó hogy... Ha a srác ezt még fent mondja biztos az újon mentem volna.. Így most reménykedhetünk hogy nem hagyjuk ki a kódot. Piszok nagy szerencsénkre a kód előtt 50 m-re csatlakozunk vissza az új jelzésbe. Huhh... Megnyugodva haladunk az immár továbbhaladó vihar után. Söjtörön Andival beülünk a sörözőbe, és frissítünk egy jó 20 percet. A többiek továbbmentek, de nem zavar, hadd menjenek csak. A vihar arra legalább jó volt hogy az amúgy talán a túra legnehezebb részét felfrissítse, és megússzuk az eddig mindig dögmeleget. Kellemes klímában haladunk ki a faluból, de a Pusztaederics előtti dombon horror sár fogad minket, alig bírunk felkecmeregni. Lefele szintén ugyanaz. A falu előtt utolérjük Kotlár Lacit, aki egy darabig társunkká válik. Ritka pillanat, de nem megyünk ki az általam ismert kék kúthoz, ugyanis a klíma egész kellemes most. Még a Z- jelzésen a bója után megtesszük a világ legértelmetlenebb kitérőjét :) Hamarosan bejön a K-, irány Rádiháza fele. Útközben jönnek szembe az ismerősök, buzdítjuk egymást. Leérünk a faluba (58 km). Jól esik a pihenés kicsit. A depóscuccomat megkeresem, és két powerade, és egy jó kis konzerv lapul benne amit együltő helyben le is tartóztatok, nehogy gond legyen a gyomrommal mint már párszor a Rokin. Közben megjön Inci, Viki, és Rajmund, majd hamarosan Átol Csabi. Mindenki rávetemedik a frissítőjére, mi egy jó fél óra után búcsúzunk. Továbbra is hárman haladunk. Bizony visszafele nem esik olyan jól a K- mint még lefele. Letudva az oda-visszát, jó sokáig K-. Óriási dagonya fogad minket, a cipő pillanatok alatt lánctalppá válik. Végre ismét bója. Szentpéterfölde előtt vészjósló fellegeket vélek ismét felfedezni. Na ez nem lesz jó, így is borzasztó saras a terep. Már morajlik, Andit megkérem nézzük meg az időképen mi várható. Úgy néz ki 20 perc múlva telibe kap minket egy erős vihar, de a sebességét megítélvén hamar fog távozni. Kiérünk az aszfaltra, nyíltabb a rész, nagyon csúnya felhők jönnek utánunk. Átmegyünk a falun, és berongyolunk a temetőbe, ahol a ravatalozó előtt megtelepszünk. Szerencsére van teteje, szuper jól funkcionál, és még viszonylag kényelmes is. Ahogy beléptünk, szinte percre pontosan elkezdett fújni a szél, szakadni az eső, hatalmas villámlások, és dörgések kíséretében. Hú, nagy szerencsénk van. Ideiglenes pihenőidőt rendelünk el, közben szórakoztatjuk egymást a hely viszontagsága miatt :) Jó 10 perc múlva befut Nagy Imre Rambó :), különböző szavak kíséretében. Hát.. Kazinczy forogna a sírjában.. :) Közben befújja magát valami kullancsirtóval, ami leginkább egy parfümre emlékeztet. Megy az mindenhova, arc, fej, láb. Szegény majd megfullad, mi meg jókat röhögünk :) Eközben akik mögöttünk voltak, szépen haladnak tovább a szakadó esőben az úton. Mindenkin esővédő cucc, csak a nagy Átolon nem :) Mi egyáltalán nem bánjuk hogy még maradunk, legalább megússzuk a zuhét. Egy jó fél óra pihi után körvonalazódik a jó idő, a fellegek szépen tovább haladnak. Rambó elindul, mi szépen összekészülődünk. Mire teljesen eláll, ismét úton van hármasunk. Lelki szemeimmel vizionáltam a következő etapot.. Nem nagy, hanem óriási dagonya keletkezett, Balaton méretű pocsolyákkal. Keservesen próbáljuk kerülgetni, több-kevesebb sikerrel. A fejlámpát is elő kell venni most már. Hosszú-hosszú egyenes, elhagyjuk Csabiékat, ImiRambó, és Laci is csatlakozik hozzájuk. Mi Andival tovább megyünk, és innentől kettesben haladunk. Kedves zalai ismerősömet, Tibit is megelőzzük, de egy darabig jön mögöttünk, bírja ő a tempót. Lasztonyát elneveztük szellemfalunak, totál kihaltság, még a kutyáknak sincs kedve ugatni minket. A falu után egy meredek mélyedésben emelkedünk a kilátóig, ahol Rajmundék csapatát is megelőzzük amíg ők kifújják magukat. Fent köd fogad. Szerencsére az útvonal a fejemben, így már rutinból megismerem a cseles balkanyart a Torhai-forrás fele. A forrásnál a többiek megpihennek, mi Lispeszentadorján (nyelvtörőnek jó) felé menetelünk. A falu felett a bójánál egy csoki van a földön. Nem is én lennék ha nem falnám fel, de a felénél észreveszem lámpám fényében rajta a hangyákat. Viccesen mondom magamban hogy "hangyasav". Leérvén Lispére az időjárás is eléggé lehűlt, fázunk mindketten. Mindig elmélázok hogy milyen közel lenne innen Bázakerettye aszfalton, de nekünk még fel kell mennünk egy jókora kitérőt tenni a dombtetőre. Ráadásul itt minden évben tanyáznak óriáspókok, amit kifejezetten utálunk mindketten Andival. Természetesen idén sem volt másképp, gigantikus dögöket véltünk felfedezni, így többet néztem a pókhálókat mint az utat magát :) Persze pocsolyahegyek voltak, és beletrappoltam jópárba. Végre leérünk Bázakerettyére, ahol hatalmas üvöltözés szakítja meg a csendet. Egy autó áll lentebb, és valaki teli torokból káromkodik. Először azt hittem a kocsiból kiabálnak befele a kocsmába, de közelebb menvén kiderült, hogy az egy rendőrkocsi, és a szomszéd házból üvöltözik valami vadállat, kellően ittas állapotban. Beérünk a kocsmába (84 km), állítólag itt is inzultálta a vendégeket, túrázókat, és az itt tartózkodó pontőr hívta ki a rendőrséget. Még jó hogy nem hamarabb értünk ide. Itt pihen éppen Szászfai Gábor, és Fullmann Jani, akik még Rádiháza után előztek meg minket a ravatalozónál. Ők lassan indulnak is tovább Letartóztatok egy csomag chipset, majd feltöltekezek folyadékból. Itt is elég sokat elvagyunk. Közben megérkeznek a többiek, jó sokan lettünk. Nincs kedvem kimenni az immár borzasztó hidegbe, de erőt veszünk Andival, és folytatjuk tovább a metsző hidegbe, immár K+-en. Budafánál egy házat pont a jelzés kellős közepébe építenek, így kicsit félrevezető a balkanyar, de kis tanakodás után a helyes úton vagyunk. Pókok, és már megint pókok.. Vártam a meredek emelkedőt, aminek a tetején lesz a bója (ha le nem lopták mint egyik évben). Emelkedő megvan, jelzés nem nagyon akad. A tetejénél elágazás, sehol semmi. Valahol túlmehettünk. Vagy balra, vagy jobbra visszamehetnénk az útba, de mivel nem tudjuk melyik irányba ment a jel, így vissza a legutolsóhoz, természetesen az emelkedő aljába. Egy nehezen észrevehető balkanyart lestünk be, ráadásul a jelzés is takarásban volt a bozótba. Na mindegy, meg van az út. Megvan az emelkedő is, látszik nagyon kevés a nyom, sokan benézhették, a tetőn meg GPS-el nyilván korrigáltak. Hosszasan hullámozunk a K+-en, mire kiérünk a kistolmácsi műútra. Az éjszakai horgászat továbbra is divat erre. Tó Büfé, már alig vártam, mert bizony nagyon megéheztem. Bent nagyon finom teát ihatunk, ami az ellátmány része. Azonnal rendelünk is két hot-dogot, amire Andi meghívott. Különösen jól esik. Minden falat vérré válik a gyomrunkban. Lassan szedelőzködünk, közben ismét beér Csabáék nagy csapattal. A két hölgynek Incinek és Vikinek kutya baja, látszólag nagyon ügyesen haladnak a cél irányába. A túra során most látjuk őket végül utoljára. Kimegyünk a dermesztő hidegben, itt fáztam a legjobban, alig vártam az emelkedőt a borsfai szőlőhegyre. A faluból kiérve, rutinom nem hagy cserben, egy bal kanyarnál úgy rémlik ott kell fölmenni, egy darab jelzés nem volt sehol. Mire kételkednék magamban, 100 m után ott a K-. Különösen pókveszélyes rész jön, szemem a pályán kell hogy legyen. Megúsztuk ismét. Borsfára leérvén, a szokásos törzshelyemen a buszmegállóban megpihenünk kicsit. Valkonyára már lámpa nélkül érkezünk, éjszaka túlélve. Itt pihen Gábor, és János ismét. Andinak már nagyon fáj a bokája, innentől sajnos kínkeservesen tudtunk tovább menni, de a lényeg hogy a finom frissítés után valahogy ismét sikerült útnak indulni. Gáborék még pihentek. Bár azt hittem simán utolérnek minket, végül nem így lett. Következett a hét domb. Sosem volt hét, de a túraberkekben így él. Tudtam hogy az első kettő a legnehezebb, így megfontolt tempóval araszolunk. A második tetején egyszer csak Imre ül egy kövön. Mit keres itt? Tettem föl a költőit. Kiderült hogy Báza után nem volt kedve menni a K+-en, inkább a P-on haladt. Állítása szerint 500 m-rel rövidebb. Van az sok km is, de meghagytam a hitében :) Mi továbbhaladunk, és figyelve az eszteregnyei kitérőre, hamarosan dinnyét majszolhattam az EP-n. Innen egy nagyon meredek lefele jött, Andinak ez már nagyon nem esett jól. Még egy dombocska, és visszatértünk a K-S- elágazásba, bezárult a kör. Innen vissza a célig a reggeli úton, csak szembemenve. Az obornaki műútig valami borzalmas sáros lejtő vitt, szinte lehetetlen volt itt a haladás, de valahogy túléltük. Kezdett a nap is erősödni, de Homokkomáromig még kulturált klímában haladtunk. Itt egy eddig még soha nem létesült ellenőrzőpont üzemelt a turistaházban, ami a következő unalmas etapra belegondolva tökéletes helyen volt. Bár az ellátás nagyon minimális volt, de az egyik néni miközben rákérdeztem van-e valami kaja, szívélyesen nyújtotta a saját (!) Győri Édes kekszét, hogy markoljak amennyit szeretnék, sőt el is vihetem. Ennek a gesztusnak nem tudtam ellenállni, és egy jókora adagot kiveszek. Nem győzöm meghálálni. Kereken 9:00-kor jártam itt, de ezt csak onnan tudom, hogy a nap innentől ereje teljében vigéckedett, és megmaradt ez az időpont. Jön a túlélőszakasz a célig. Ez már soha nem esik jól. Végtelen hosszú egyenesek veszik kezdetét. Valamikor elérjük Zsigárdot, a filctoll színe más mint reggel volt. Nagyon helyes. Azonnali kényszerpihenő, egy energiaital veszik el bennem jó mélyre. Megnézzük a talpunkat, mert az enyém is már fájdogál, de Andié elég horribilis volt. Na de még egy 7-es a célig! Hogy újult erővel az túlzás, de elindulunk, és innen már a célig nem állunk meg. Elérjük a rém hosszú aszfaltot. A nap tűz, fejem lógatom, álmosság kísért, de a lényeg hogy minden lépéssel előrébb vagyunk, még ha ezt abszolút nem is érezzük. Egyszer minden "jónak" vége szakad, és 11 óra 35 perckor belépünk a suliba, mission complete! Ez most nem az a megszokott 40 fokos Roki volt, hanem egy teljesen más világát mutatta idén a terep, de csúszva, mászva, fázva is sikeresen célba értem tizenkettedjére is :)

Seprés, (laikusoknak mezőnyzárás, szalagleszedés) az Attila Király Emléktúra 115 (120) km - 3600 m szinttel távján

Az év egyik legjobb túrája volt, telis-teli meglepetésekkel. Már tavaly is kaptam egy kedves felkérést ennek a túrának a seprésére, melyet szívesen vállaltam, idén ez megismétlődött és örömmel vettem a megkeresést.... Fogadjátok szeretettel a kis rövid beszámolómat:

Rajt: 08:26. Szalagszedés,  Anitával, Viktor lebetegedett :( Emberes pontok: Klastrompuszta (narancs, mandarin), Pilisszentlélek (vajas-zsíros kenyér, finom meleg tea bón), Vaskapu menedékház (rántott húsos zsemle, meleg tea). Mi azért egy-egy Bográcsgulyást bevertünk a házba önköltségi áron.  Pilismarót, plébánia (zellerkrémleves, székelykáposzta, izóital, extra cappucino fahéjjal és mézzel, rágcsálnivalók, rántott húsos zsemle). Dobogókő, Walden Hotel (zellerkrémleves, rágcsálnivalók, meg még biztos voltak dolgok amik már nekünk nem jutottak a végén). Pilisszántó, Székely Vendéglő (gulyásleves). Sajnos mire mi odaértünk már bezárt, pedig a szervezők ki is fizették nekik a mi adagjainkat is. :( Pilisborosjenő, iskola (na ez eddig kettőből kétszer nem volt nyitva. Nem a szervezőkön múlott persze, csak a szalagszedés nem könnyű meló, így mi is későn értünk oda). Solymár, Menedékház (finom sütemények, rágcsálnivalók, kenyerek, tikkadt szöcske cola :)

Szóval az ellátás eszméletlen szuper volt. Még egy pár plusz: Jópár helyen késésben voltunk (bár mondták a szervezők, hogy a seprűknek nincs szintidő, így is beértünk)  mégis megvártak minket. Mindenki kedves volt, jókedvű, és tényleg látszott hogy értünk az indulókért vannak!! A célban a főszervező, Tamás meghívott minket egy-egy süteményre ahol a rajt volt, és a tesója Gábor egyenesen hazavitt Pilisvörösvárról a XI. kerületbe, úgy hogy ő a XVII-ben lakik. Gondolom ő is már nagyon fáradt volt, mert ez a túra bizony nagy logisztikát, és szervezést igényelt, de mégis hazavitt engem.

Amit nem felejtünk el, az a Hirsch-oromra felvezető P-. Tavaly sem volt a kedvencünk, de most ez a fakidőlés, óriási sár, és a lánctalpas feltúrta hosszú út, leredukálta az átlagunkat itt szó szerint kb. gyök kettőre. Megváltás volt felérni! Ja, és közben tájékozódni, szalagokat szedni. Kb. 400 szalagot szedhettünk le összesen. Hatalmas sár volt az egész túrán, sajnos a cipőm tovább szakadt :(

Köszönöm az egyesületnek a túrát, és a sok-sok kedvességet amit elhoztak erre a túrára. Én örömmel segítek amiben tudok a jövőben is!

Bodajk-Gaja-völgyi Mikulás 25

Ritka pillanat amikor nem vonattal utazok, de Bodajkra nagyon ritkán akaródzik menni a vasút. Így a Népligeten autóbuszra pattantunk egy kedves túratárssal, és várt minket Bodajk.

Csípős, metsző hidegben szálltunk le, -4 fokot mutatott a telefon. Egy moziban volt a rajt, ami inkább művelődési házra hajazott. 9 órakor indulás. A Bodajk feletti kálváriát másszuk meg egyből, ahonnan szuper kilátás van a falura. Mindössze a metsző hideg szél rondít kicsit bele az összképbe. A következő állomásunk a Károlyi-kilátó, ahonnan sajnos kilátásunk nem nagyon van, de a téli természet, a deres faágak, mindig adnak okot a gyönyörködésre. Kis oda-vissza, köszönés a túratársaknak, majd csakhamar az első EP-n vagyunk, az Alba Regia forrásnál, ahol müzliszeletet adnak a pontőrök. P- jelzésen haladunk, elolvassuk az itteni Halomsírok történetét, majd a K- jelzés visz le minket egészen a Fehérvárcsurgói víztározóhoz. Kis HTMV 90 nosztalgia, egy rövid szakaszon gáton gyaloglunk. A falu szélén kicsit elbúcsúzunk a K- jelzéstől, és a K4-en bemegyünk egészen a Csurgói Kastélyba, ahol megleljük a második ellenőrzőpontunkat. Kis történelem olvasás, közben isszuk a finom meleg teát, és egy kis rágcsálnivaló is akadt a ponton. Az időjárás már a szebbik arcát mutatja, körvonalazódik a kilátás is. Előtte viszont körbejárjuk a kastélykertet, ami egyben botanikai tudásunkat is fejleszti. Lefotózzuk a kastélyt több irányból, majd élményekkel feltöltődve megyünk vissza a K- jelzéshez. Alig 1 km múlva a tó partján megleljük a Becsali Büfét, ami bizony minket is becsalt, és egy darabig ki sem engedett. A vendéglátóval sok témáról beszélgettünk, közben fogyott a házi pálinka, és a ser. Kellemesen vigyorogva haladtunk tovább a tó partján. Egy darabig műúton kellett haladni, ahol kicsit elbizonytalanodtam az eddigi tökéletes szalagok hiánya miatt, de a térképre nézve érzésre jó helyen jártunk. Hitünkben megerősítést nyert, mikor megpillantottuk a harmadik pontot, ahol maga a Mikulás várt minket, az ő róla mintázott csokival :) Innen a K4 jelzésen emelkedünk fel egészen a Bársony István emlékházhoz, ahol a vadászháznál pecsételtünk egyet, majd ugyanúgy a K4-en vissza egy darabig, a K3-höz. A vaskereszthez felemelkedvén kilátásunk pazar lett, de Székesfehérvárig azért nem sikerült ellesni. Óvatos ereszkedés, majd a csodás Gaja-szurdokban haladunk, mellettünk a csordogáló patakkal. 5. EP a Varjúvár, ahol lehet csak én voltam figyelmetlen, de még vársáncot sem véltem felfedezni. Kimászunk a völgyből, az itiner szerint csodás a kilátás. Nem tévedett, de a Kőris-hegy "focilabdáját" nem láttuk a kissé párás idő miatt. Viszont a reggeli Károlyi-kilátónkat felfedezni véltük. Innen a K- jelzésen haladunk vissza, egészen Bodajkra, ahol élményekkel gazdagon nyitunk be a célba.

Szuperkatlan 30

Ha már az idei Kinizsi kimaradt, akkor legalább egy kicsit elmentem nosztalgiázni, és erre ez a túra tökéletesen megfelelt. Bár csak ma reggel döntöttem el végül hogy megyek. Szerencsére a rajtidő késő délelőtt van, így egy kellemes alvás után tökéletes programnak bizonyult. 11:10-kor indultam, és bizony érezhető volt, hogy itt ma tényleg befűtöttek. A  Nagy-Getét kifejezetten szeretem ebből az irányból mászni, mert nem túl meredek, és annyira nem fárasztó mint visszafele. Kerek 50 perc alatt felértem, üdvözöltem Juhász Gabit, mint pontőrt, majd kis kocogás a nyakatekert meredek lejtőn. A nem létező K+-en felérvén a napraforgómezőre duplán megcsap a forróság, nem is erőltetem meg magam, de nem is azért jöttem. A Hegyeskő aljába újabb pontőr, gyors pecsét, majd a tetőről látván hogy nincs már messze a Tokodi-pince, jóleső kocogásban haladok a műútig. A pincéknél számomra meglepetés pont, a BATIK csapat varázsolt össze mennyei frissítőpontot. Dinnye, nápolyi, kenyerek, banán, alma, kóla, izó. Nem győztem megköszönni a kedvességüket. Jól beáll a levegő a kősziklához felfele, lassan nem látok semmit, úgy izzadok. Felérvén nagy levegő, innen csak lefele Mogyorósbányáig. Szép lassú kocogás, közben a gyorslábú 30-asok már jönnek szembe. Filózok hogy a Kakukk Sörözőben igyak-e egy jó citromos sört, de végül pecsételtetek, és azon kapom magam hogy elindultam visszafele. Hát jó, a célban úgyis van bón, majd azt lefogyasztom. Jönnek még az első körösök sorba, mindenkinek köszönök egy nagy hajrát. Visszaérvén a Kősziklához, lefele látom hogy Esztergom irányába seper egy záporeső. Irányát tekintve akár még bele is csusszanhat a mezőny. Viszont így hogy felhős az ég, jóval kellemesebb a visszaút, főleg a Hegyeskő környékén. Ismét frissítek a pincéknél, majd Hegyeskő, nem létező K+, végül jön a Gete mászása újra, a nem szeretem irányból. A mezőny vége még lefele gyalogol. Az emelkedő felénél elkezd csöpögni az eső, majd mire a csúcsra érek erősebbre is vált a csapadék. Nagy levegő, ez is meg volt. Szemán Zoli pecsétel, majd váltunk néhány szót, és immár szakadó esőben kocogok tovább lefele. Begyűjtök jónéhány sporit, az eső viszont egyre intenzívebb lesz. Hát legyen úgy.. Az én tempómat is magasabb hőfokra helyezem, ki tudja meddig tart ez a zuhé. Sorban érem utol a kocogó sporikat, végül első beérkezőként finiselek. 4:09 alatt lett meg a túra. Pár perc múlva az eső is elvonult, a nap is ismét csodásan sütött, és még Pestig el is vitt egy futó. A végletek túrája volt ez. Odafele dögmeleg, visszafele szétázás :)

Kazinczy 200 (206,5 km - 7340 m szint) immár hetedjére is sikeresen teljesítve, 40 óra 41 perc alatt. Talán ez volt most a legnehezebb az összes közül úgy érzem. Az első 57 km-en nagyon odafigyeltem, ne siessem el, nehogy gond legyen. Körülbelül ez olyan érzés lehet mintha egy futó pulzuskontrollal futna. Kicsivel 18 óra előtt Füzéren is voltam. Szerencsére nem volt semmi gond, jó 20 perc pihenés után haladtam tovább, továbbra is megfontoltan, mert most jön az egyik legnehezebb rész, az Északi Zöld. Szerencsére a Tolvaj-hegy után sem volt különösebb gondom, így meg-megállva, gyönyörködve a naplementében folytattam utam. A Nagy-Milic után kicsit sietősre vettem, minél tovább bírjam lámpa nélkül. Végül Józsi sátras pontja után vettem csak elő a rengetegben a lámpát, de már egész hamar lent voltam a Szurok-hegy aljában, ahol utolértem Papp Tündét, és egy pécsi futó srácot, akinek első 200-asa volt, Bálintot. Ők egyből indultak neki a Szurok-hegynek, én egy jó 15 percet pihentem. Nehéz volt nekiindulni újra, főleg hogy a hegy első felénél semmi levegő nem volt, és úgy éreztem hogy megfulladok, szakadt rólam a víz. Utána kicsit már jobb lett, és mire felértem, már érdekes módon elkezdett szemerkélni az eső. Lefele kicsit tempósabb kocogást  vettem fel, és utol is értem Tündééket, akikkel egy darabon át haladtam tovább. Az eső még nem volt vészes, talán még zavaró sem. Kéked-Pányok között kifejezetten jó volt haladni, szerencsére most nem volt az az óriási kukoricamező. Telkibányán figyelünk, új helyen volt a pont. Sajnos innentől (szombat hajnal 1 körül lehetett) elkezdett brutális módon esni az eső, és ez bizony 12 és fél órán keresztül nem változott, így egyre küzdősebb lett a terep, és bizony nagyon fáztam. Hollóházára elég unalmas szokott lenni a P-, de most a szakadó eső elvonja a figyelmemet, és tempósabban gyalogolok, elhagyom Tündééket is. Végre felérve a tetőre, lejön a hatalmas köd is, én meg most már nagyon Füzéren akarok lenni újra! A lejtmenetet durván meghúzom, jól be is állt a combom utána, de nem érdekelt mert nagyon fáztam. Hollóháza előtt utolértem Kovács Ádámot is, akivel együtt érünk a pontra. Gyorsan nyomás tovább, mert ömlik az eső. Füzér előtt Ádámot is elhagyom, és minél hamarabb fedett helyen akarok lenni! Megtettem 105 km-t eddig 17 óra 20 perc alatt. Egyből irány a depócucchoz. Sajnos hosszú nadrágot nem hoztam, de a lábam annyira nem fázós. A felső réteget átveszem, klasszisokkal jobb. Jó 20 percre rá érkeznek Tündéék, odaadja nekem a Lavaredos széldzsekijét, nem győzöm megköszönni! Szakad az eső, nem merek nekiindulni, jó fél órával később látom hogy valaki nyomogatja a telefonját, mondtam neki nézzük meg az időképet hogy lesz az eső a továbbiakban. Sajnos nem volt abszolút pozitív a látvány, folyamatos esőzést jelez a radar még nagyon sokáig. Úgy éreztem tök fölösleges várni tovább, mentem tovább az esőben, mindegy-mindegy alapon. Jó 1 órát töltöttem Füzéren. A többiek hamarabb elindultak, de Bodó-rétnél elkaptam őket ;) Szaláncra meglepetésemre jó hamar lekocogtunk, ki is használtuk a presszó adta lehetőségeket. Csúnyán kezdett felázni a talpam, és kezdtem szenvedősre venni a figurát innentől. Kalsa előtt a kukoricaföldön "szájtátva" nézzük hogy ebben a sártengerben hogy fogunk mi eljutni a faluig? Minden lépés egy kínzás volt, és mire a faluba értünk, rendesen felőrölte mindenki idegrendszerét ez a rész. Tündét, és Ádámot itt láttam utoljára. Elblinger Bálint viszont velem tartott, és bírta a "tempót" (csúfoljuk így). Nagyon nehezen akart eljönni az Izra-tó. Ez a S- jelzés minden évben hosszabb, és egyre jobban fel van túrva.. Bálinttal sokáig együtt megyünk innentől. A hét árokban szerencsére nem volt hatalmas víz, de a sár meg-megtréfált néha minket. A Hársas-hegyre felkészítettem Bálintot, de még engem is meglepett hogy ahova vártam a csúcsot, ott bizony csak egy határkő volt, és tovább meredeken felfele kellett haladni... Mire felértünk, kellemesen kimerültünk. A talpam eleje felázott, és elkezdett nagyon fájni, aminek nem örültem, mert még borzasztó sok volt hátra a távból. A Köves-hegynél rosszabb lefele nem létezik a túrában szerintem. Minden évben sikerül talán 3 km/h-val itt lejönni jó hosszan. A Bába-hegy környékén ismét elkezdett szakadni az eső, megint a fejjáték került előtérbe. 130 km, Pusztafalu után még a réten kaptunk egy pofaszéllel egybekapott zuhét, de csodák csodájára, mire felértünk az ÉZ-be a Vaskapuhoz kitisztult az égbolt. Nagyon reménykedtünk benne hogy így is marad, hátha megszáradunk még valaha. 159 km-nél járunk, újra Füzéren. Jópár feladóval találkozunk. Süt a nap, és végre nem esik! Le is vedlek, és élvezem a napsütést, bár egy pillanat alatt el tudnék aludni. Fél óra habzsi-dőzsi, majd bevetjük magunkat az utolsó 47 km-be. Hiába tűnik rövidnek, és alig van benne szint, nekem ez borzasztó küzdős volt már. Az aszfalton még lekocogunk Füzérkomlósra, bár már szinte úgy érzem hogy tűvel szurkálják a lábamat. Bálint előre áll, és jó tempóban indulunk neki a Bózsva fele tartó dzsungelnek. Szenvedősen haladok mögötte, ráadásul most meg a forróság az ami rendesen el is álmosít. Bózsvára érve tovább engedem Bálintot, ő még szuper jó erőbe van. Én leragasztom a lábujjaimat, és a közte levő borzalmas dolgokat, és innentől a célig egyedül küzdök. Nem sokkal jobb ez így leragasztva, de haladgatok szép lassan. Kishuta-Nagyhuta aszfalt ismét borzalmasan hosszú. Próbálgatok gyönyörködni házakban, kertekben, teraszokban, de az álmosság, és a fájdalom felülír mindent. Minden lépésnél már a kezemet is használom hogy egy kis lendületet adjon. Hülyén is nézhettem ki ezzel a mozgáskultúrával.. Nagyon nincs mit írni az utolsó etapról, csak annyit hogy nagybetűs küzdés volt, és bizony fejben nagyon össze kellett rakjam magam a végére. Érdekes, de így is egész elfogadható időt mentem magamhoz képest. Most már nagyon boldog vagyok hogy ismét itt lehettem a csodás Zemplénben, és nagyon köszönöm a szervezőknek hogy egy csodás túrát raktak össze idénre is!!

Rudohorská Stovka (Érchegységi 100-as)

Egy olyan százason vehettem részt, ahol még sosem voltam. Nem csak a túrán, még a környéken sem. Nagyon kíváncsian vártam, mivel fog lenyűgözni ez a vidék. Péntek délután találkozás a többiekkel a Hősök Terén, majd Wehner Géza kisbuszával utaztunk ki Rozsnyóba a rajtba, ahol az esti tornatermi szállásunk is volt. Előtte egy kis társasági élet a sörözőben, majd igyekeztünk minél hamarabb lefeküdni, ugyanis szombat hajnal 2:30-kor már a főszervező hölgy ébresztett minket. Nem sokat aludtam, így nem is voltam túl fitt. Menetrendszerű pakolás, majd finom meleg teával kínálnak minket a rajtban.

Hajnal 3:20-kor indulás! Esőt mondtak a mai napra, aminek nem igazán örülnék, ugyanis még az este nagy villámok kíséretében elhaladt egy zivatar. Dóri, Anna, Nyakas Gábor, Kovács Robi és én mentünk együtt az elején. Az itiner minimális volt, semmi részadat rajta. Viszont szerencsére össz-vissz két jelzést kellett követnünk. Az elején a Z-t, majd a gerincre felérve a szlovák SNP P- jelzését, egészen a célig. Az első 5 km végig aszfalt volt. Áthaladtunk Csucsma nevű településen, hangoskodó kutyák között. Majd ezután jött a kemény feladat máris, 391 m-ről, egészen 1293 m-re kellett felmászni viszonylag rövid idő alatt. A mi tempónk sem volt gyenge, Robi viszont még ennél is erősebb sebességet vett fel, és elkönyveltük hogy nem látjuk többet, viszont végül nem így lett. Anna viszont lemaradt már az elején, vele legközelebb már csak a célban találkoztunk. Elhagyjuk a másik magyar csapatot, akik 10 perccel előbb indultak mint mi, majd felkapaszkodunk a Volovec turistaházhoz, ahol pecséttel igazoltuk ottjártunkat. Csodás kilátásunk van, nem győzünk gyönyörködni, ahogy a felhők lent vannak a völgyben. Robi megvárt minket, majd jön még egy rövid de erős mászás, föl a gerincre. Közbe elkattint pár fotót rólunk ahogy küzdünk fölfele. Neki ez a mászás meg sem kottyant. Végre felértünk a Skalisko 1293 m-es csúcsára. Meglelve a P- jelzést, egészen a célig követjük. Jókora köd lett, és erős metsző szél. Igyekeztünk is le az erdőbe gyorsan. Sajnos a viharkár borzasztó nyomot hagyott (melyik évben lehetett, valaki tud cikket küldeni róla?) , és a jelzett fák is elvesztek, így néha bizony keresgélni kellett az utat. Robi szép lassan elfutott végleg, így Dórival, és Gáborral haladtam tovább. Szerencsére az idő kitisztult, és mesés panorámával ajándékozott meg minket a természet. Azért a szél fújt rendesen, és jókora felhők jöttek-mentek, de szerencsére nem lett eső az út folyamán. Az Úhornai-nyeregben ugrottam egy jókorát, hogy mégse 999 m-en legyek hanem 1000-en :) Ez után pedig találtam egy szuper jó működő bicskát az úton, amit végül Dórinak adtam. Nem sokkal később már egy fésűt is találtam az úton, de ez már viseltesebb állapotban volt, így otthagytuk. A következő hegyünk a Pipitka (1225 m) névre hallgatott. Felérvén itt is nagyon sok kidőlt fa volt. Még láttuk messziről Robit, és a szegedi Tamást előttünk, aztán végleg elhúztak. 40 km-nél, a Stószi-nyeregnél értük el az első emberes pontunkat, és egyben frissítőpontot :) Mivel már elég rendesen kiéheztünk a finomságokra, rávetettük magunkat a kínálatra, ami szuper volt. Kis falat "katonás" kenyerek voltak, amit persze egy harapásra befaltunk. Ezt vagy 10-20-szor megismételtük, viszont rengeteg ízvilág ötvöződött. Voltak édességek, nassolnivalók, chipsek, és mi bizony csak tömtük és tömtük magunkba a jót. Közben megérkezett Fejes Gábor is, aki végül velünk maradt, így négyen folytattuk a túrát tovább. Idővel jól álltunk, még a jó 20 perc pihenő után is picit 6-os átlag fölött voltunk. Kicsit sok étel-