Pochod Krajem Severočeských Jednotek 100 km - 3178 m szinttel sikeresen teljesítve 23 óra 00 perc alatt.
Nyakamon a Kazinczy 200, és elég erős volt mostanában a sorozatterhelés. Úgy voltam vele ezt a túrát most nyugodtan szeretném megcsinálni, nézelődni, megpihenni. Amúgy is ez a tájegység, Ústi nad Labem környéke igen közel áll a szívemhez látnivalók terén.
Péntek reggel 10 órakor Tatabányára levonatoztam, majd ott Tóth Feri és Mariann várt, hogy megkezdjük jó 7 órás kocsikázásunkat Terezínbe. Közben Szél Laci is megérkezett, így teljes volt a csapatunk. Szerencsére gond nélkül odaértünk már 17:15-re. 17 órától lehetett lefoglalni a szállást, de még senki sem volt ott. Kb negyed óra várakozás után megjelent a főszervező, és gyakorlatilag egy kaszárnya belsejében volt a szállásunk, igen érdekes volt. Maga a város is egy nagy erődítmény kellős közepén van, fura is volt ezt megszemlélni. Körbenéztünk a városban és egy pizzériánál lyukadtunk ki, ahol letartóztattunk egy 40 cm-es pizzát, majd kellően jóllakottan indultunk vissza rápihenni a másnapra.
Reggel 4-kor már felvérteztük magunkat, és végül 5:05-kor nekiindultunk a hosszú túrának. Előző este még futólag találkoztunk Márkkal és Tamással. Végül velük indulok én is neki a menetnek. Az első 11 km teljesen szint nélküli volt, így erősebb gyaloglással tudtunk haladni. Filóztam rajta hogy egyedül menjek és akkor lámpa nélkül egy 6-os átlaggal beérhetek, de nem láttam értelmét a sietségnek, Feriéket így is-úgy is meg kell várni. Közben felsejlenek a megmászandó nagy hegyeink, a Lovos, illetve a Milesovka. Lovosice település előtt Tamás elkocog, én maradok Márkkal. 8 km-nél még Szél Laci utolér minket, így hármasban érkezünk meg az első frissítőponthoz, ami Lovosice vasútállomása előtt található. Olaf, és egy fiatal srác a pontőr. Még szinte semmi sincs felbontva, mi teszünk róla hogy ne így legyen. Meglepetésre egy hatalmas csabai kolbász is leledzik itt, magyar felirattal, gyorsan rá is rabolunk :) A csehek híres százas ölőjét Blankát kerülgetjük egy darabig. Laci kicsit lemarad, én meg előre húzok a Lovos hegyre fölfele. Mondtam Márknak majd a tetején megvárom. Szerencsére végig szerpentinben kellett fölmenni, így nem volt annyira megerőltető a fölfele az 570 m-es hegyre. A panoráma mesebeli, nem győzök gyönyörködni. Márk is megérkezik, majd végigpásztázva a kilátást kis oda-vissza jön. Picit kocogunk a völgyig, csak szolidan. Malé Zernosekybe érkezvén ismét filctollas EP, amiből a túrán összesen 36 (!) volt. Pár volt csak közöttük emberes, így nagyon figyelni kellett. A Z- jelzésen haladunk fölfele a Porta Bohemica kilátópontja felé. Hamarosan megpillantjuk az Elba folyót, és megleljük a kitérőt is a csodás kilátóponthoz, ahol ismét tátott szájjal gyönyörködünk. Márk mutatja hogy majd a folyó túloldalán is fogunk járni. Szépen lecsorgunk Litochovicébe ahol a saját jelzést nem találva kis kerülővel érkezünk meg a frissítőponthoz, ahol Egon szolgál fel mindenféle finomságot. 23 km-nél járunk, és már a második szuper frissítőpont. Jól esik leülni. Közben megérkezik Michaela aki egy órával később indult mint mi. A ponttól elindulva felfele az aszfalton utolérem, és kicsit beszélgetünk, jól esik a társasága, rég találkoztunk. Ahogy sík terepre érünk elkocog, mi Márkkal maradunk a gyaloglásnál. Egyre jobban közeledik a Milesovka tekintélyt parancsoló hegye, tetején a kilátótoronnyal. Előtte viszont rákészülünk, és Velemínbe érve beülünk az itinerben is jelzett motorestbe, és elfogyasztunk egy jó korsó sört. A K- jelzésen érünk fel a hegy aljához, majd egy kis erdei pihenőnél megleljük filctollas pontunkat. Utolér egy cseh futócsaj. Jön a túra legmagasabb hegye. Eldöntöttem hogy a csaj nem fog engem megelőzni fölfele, így Márknak mondtam hogy majd fent megvárom, és tempósan meggyalogoltam végig a fölfelét, ami szintén szerpentinesen vitt végig, szintúgy mint a Lovosra. Jó 5 perccel mögöttem is ért fel mindenki, így addig volt időm gyönyörködni a kilátóteraszon a panorámában. A csaj felért, ikszelt egyet a filctollal, és már ott sem volt. Végül 2. helyezett lett. Nekünk nem volt ilyen tervünk Márkkal, így beültünk a 837 m magas hegy turistaházába, és Márk meghívott egy sörre, amit utólag is köszönök. Mondtam hogy bent üljünk le, mert a házból varázslatos a panoráma. Ilyenkor jön az elő, hogy de jó lenne csak úgy kirándulni, időtől, mindentől függetlenül. De ezt most nem engedhettük meg magunknak. Feltöltekezvén a házból kijövet megdörren az ég, nem jó előjel, de végül ez csak olyan ijesztgetés volt, semmi nem történt. Kellemes úton haladunk a S- jelzésen a Paska pole elágazásig. Már előtte jót nevetünk hogy az itinerben le van írva hogy CODE 151. Minek írják le? Na de amikor odaértünk leesett az állunk. Egy összeeszkábált hűtőszekrény volt csak úgy odahelyezve, ami számzáras lakattal volt lezárva. Nekünk kellett 151-re állítani, majd nyílt is a lakat. Hihetetlen! Kinyitva szörpök, víz, és nápolyiszeletek voltak benne. Fel is töltekeztünk, mert már kezdett eléggé forróság lenni. Ez után bezártuk a szekrényt, egyet állítottunk a számzáron, majd örömködve haladtunk tovább. Én főleg, mert hamarosan egy valakitől kiesett nápolyit is leltem a földön, amit persze egyből meg is ettem. Kletecnára érkezve hosszabb aszfaltosabb rész következett. Itt elmentek mellettünk a gyors futók, közte Hanka is, aki végül a teljes mezőnyt lealázta. Hivatalosan 8-ig volt rajt, így sejtettük hogy akkor indultak, de végül megnézve 8:30-kor. Az eddig 40 km-ig majdnem 9-es átlag. Kemény, de aztán a végén végül nem születtek annyira űridők. 43 km-nél érkezünk meg a Radejcín kilátóhoz, aminek természetesen a legtetején volt a filces pont. Nyilván Olaf tette föl :) Körbenézünk, és lefele Blankát vesszük észre előttünk. Érdekes hogy nem előzött meg minket, és 15 km-nél a Lovos hegycsúcsán még pont mögöttünk volt. Nem izgat, mi becsületesen mentünk ez a lényeg. 3 km után ismét egy mesebeli kilátáshoz térünk ki, a Mlynáruv kríz csúcsán gyönyörködünk az Elba völgyébe. Következik a túra első olyan pontja ahol meleg étel vár ránk, az itiner jelzi is ezt, így hamarabb tudtuk már ezt. Palacinkárna Bohemikus a hely neve, ez által palacsintára gyanakodtunk. Olaf volt a pontőr, és mondta nekünk hogy 100 koronáig ingyenes a fogyasztás. Márkkal kinéztünk egy palacsintát, 105 korona volt, így pici rásegítéssel ugyan, de lett kaja. Magamban kicsit drágálltam ezt az árat egy palacsintáért, de amikor kész lett, csak lestünk, szó szerint majdnem egy gyros méretű palacsinta fogadott minket, mindenféle sajttal, sonkával töltve. Na ez már döfi! Tömtük is rendesen magunkat. Feri pont indulásunk előtt telefonált, hogy sajnos kiszállt a gyomra miatt, de így Olafnak egyből át is tudtam adni az infót. Tovább indulván 15 óra körül lehetett, de most lett a legmelegebb a nap folyamán. Blanka is mögöttünk halad, és jó darabig így is megyünk. Márknak sajnos itt kijött egy nagyobb holtpont, ami majdnem sötétedésig kísérte, így a tempó is eléggé visszaesett, de a lényeg az volt hogy haladunk, a szintidővel biztos hogy nem lesz gondunk. 52 km-nél jött a túra legtechnikásabb kimászása, illetve utána lemászása. A Josefínka kilátóponthoz tértünk ki a K-háromszögön. Nem gondoltuk volna hogy ilyen kemény lesz, de szó szerint sziklákon mászva tudtuk csak megközelíteni a filces pontot. Ez után visszaóvatoskodva saját jelzésen kellett lemenni Vanov településre. Na ez tényleg nem viccelt. Szó szerint toronyiránt, csalánok és sziklák között (vagy át rajtuk) kellett a távvezeték mentén leereszkedni. Nagyon óvatosan mentünk, nehogy probléma legyen, de végül baleset nélkül leértünk. 3 km alatt vagy 300 m szintet dobtunk el pikk-pakk, és leérünk közvetlen az Elba folyóhoz. A kellemes sík aszfalt nem tartott sokáig, ugyanis hamarosan vissza kellett mászni a Vrkoc kilátópontjához. Nekem is már nagyon melegem volt, így megfontolt tempóval értem fel a pontra. Leülvén egy kőből épült padra ismét égdörgés nem túl messze. Ránézek a telefonon, egy erősebb vihar kerül el minket szerencsére. Kicsit kezdek ijedezni jó 10 perc múlva hogy Márk észre vette-e a Z3-ög leágazást, de végül igen, csak rossz helyre tette le a hátizsákját az oda-vissza előtt, így vissza kellett mennie érte hogy immár jó helyen hagyja a Z3-Z- elágazásba. Ez után tényleg nagyon kényelmes tempóval haladunk a K19-es pontig, ahol sajnos a filc le volt tépve, így fotóval igazoljuk ottjártunkat. Innentől jó sokáig a tavaly novemberi Loucení 113 km-es túrával szemben haladunk, nekem ismerős részeken. Leóvatoskodunk Ústi nad Labem leges-legszéléhez, majd a víztározó hídján kelünk át a S- jelzésen az Elba túloldalára. Felküzdjük magunkat a már messziről is látható gyönyörű Strekov várához, ahol kereken 60 km-nél járunk, és frissítőpont következik ismét. Petr Maly, és társa a pontőr. Minden van itt, ami egy ponton csak lehet. Kenyerek, sós-édes, sütemények, kóla, stb stb.. Egy jó darabig meg is pihenünk itt, most kell az energia nagyon, főleg Márknak. Közben megérkezik Blanka is, aki pár perccel hamarabb tovább indul mint mi, de hadd menjen. Rendesen bekajálunk, majd jó 20 perc után a P- jelzésen indulunk tovább, ismét számomra ismerős úton. Igen ám, de alig hogy elindultunk, máris elkezdett esni az eső. Na ez nagyon hiányzik a múlt heti Tanúhegyekről.. Szerencsénk volt, mert sűrű erdőben haladtunk, így minimálisat éreztünk az esőből. Mire nyílt részre értünk pont elállt, ezt kívánni sem lehetett volna másként. Egy saját jelzéses erős emelkedő következett fel az Ostry vrch 587 m-es csúcsára. Tempósan megtoltam, és a végén Blankát is utolértem, aki aztán hamarabb elindult, mert én fent megvártam Márkot, közben pedig a csodás kilátásban gyönyörködtem. Ez után hosszasan haladunk lefele a Z-tanösvényen Brná település széléhez, ahol ismét egy összetákolt hűtőszekrényt leltünk amiben szintén szörpök és nápolyik akadtak. Az itiner szépen jelezte ezt ábrával, így nem lepődtünk meg rajta. Blankát itt elhagyjuk, és sokáig nem is látjuk már. Márkkal filózunk hátha kihúzhatjuk lámpa nélkül a 75 km-es nagy frissítőpontig. A Rytina völgyben a K- jelzésen kicsit megtempózom fölfele, és végül sikeresen elérem lámpa nélkül a pontot. Márk is hamarosan érkezik ő neki is sikerült. Itt két nagyon kedves pontőr volt, és angolul is beszéltek. Szó szerint lesték a kívánságainkat. Gulyáslevest kaptam, és az asztalon roskadoztak a finomabbnál-finomabb dolgok. Zöldségmix kukoricával-répával, sós-édes dolgok, banán, kóla, meggyes süti, kenyerek, cukrok, és még ki tudja mit felejtettem ki. Márk kap kávét is, és mintha innentől újjászületett volna, egész éjjel sikerült egy haladósabb tempóra ráállnunk. Jó ideig itt is ragadunk, ez volt a kedvenc pontom, és a kedves pontőrök is hozzátettek sokat ehhez. Blanka megérkezik, mi pedig indulunk tovább, bele az éjszakába. Kimenvén hamar megcsap a hideg, és felveszem pulóveremet. Innentől sokáig saját jelölésen haladunk. Eddig tökéletesek voltak a jelzések, viszont innentől pont az éjszakai etapon sok elágazásba nem voltak, és ha voltak is, fordítva, menetiránnyal szemben lettek felhelyezve, amit hatalmas bakinak könyvelek el. A Lysá horára is Márk GPS-ével haladtunk, mert egyszerűen se itt, se utána nem voltak jelek kihelyezve. Érthetetlen.. Alig vártam végre rendes turistajelzésen haladjunk. A K- jelzést elérve a Plesivec átlagos emelkedőjén volt egy filces pont, na de innen lefele brutális sziklagörgetegeken kellett lemenni, nem akartuk elhinni.. Nagyon óvatosan haladtunk, mert egy pillanat alatt lezuhanhattunk volna. A következő pont Kamyk vára volt. Jelzés egy darab se, ráadásul a filces pont nem oda volt elhelyezve ahova a térkép mutatta, így körbe kellett kerülni a várat.. Kicsit dühös voltam hogy pont az éjszakai etap lett így elrontva. Ez után rémesen hosszan haladunk a Z- jelzésen a Kalvárie Tri kríze (kálvária három keresztel) pontunkig. Szerencsére megleljük a Z3-ög kiágazását, és a csúcson gyönyörű kilátás fogad a kivilágított Lovosice városra. Engem elkapott egy holtpont, így leültünk a padra, és megbontottam energiaitalomat. Ez után el is múlt szerencsére a holtpont. Egy meredek szerpentinúton ereszkedünk le az Elba folyó mellé közvetlenül, és egy jó 3 km-t haladunk a kerékpárúton. Pontunkat megtalálva, 2 km múlva megérkezünk túránk utolsó frissítőpontjához, Malíc településre, ami 90 km-nél volt. Egy katona úr volt a pontőr, legmélyebb álmából vertük fel, ezáltal rájöttünk hogy jó ideje elmentek már előttünk. Különféle snackekkel tömtük magunkat, és 10 perc után indultunk is tovább túránk utolsó hegyét megmászni, ami a Radobyl nevet viselte. Nem volt meredek, végig szerpentinben értünk fel a csúcskereszthez, ahonnan meseszép éjszakai panoráma tárulkozott ki Lovosicére. Azt viszont láttuk hogy a köd elég gyorsan jön fel, így hamar leléptünk, és pár km gyaloglás után Litomerice városába érkeztünk. Az itinerben volt egy térképféleség, de ez alapján nem nagyon boldogultunk, így ismét Márk eszközére hagyatkoztunk. Jobban örültem volna ha saját jelzések lettek volna feltéve.. A városon belül ráadásul három Mini kontrollát kellett felkeresni, amiknek a pontos helyeit színes ábra jelezte az itinerben. Az elsőt kapásból rossz helyre mutatta, de megleltük. Mini szúróbélyegzők lettek kihelyezve. A második egy szobor mellett kellett volna lennie a kerítésen, de nem leltük, így lőttünk egy szelfit amit a célban meg is mutattunk. Kiderült hogy a kerítés túloldalán volt, ez is rosszul volt jelölve.. A harmadikat a főtéren a szökőkútnál hamar megleltük. Megmondom őszintén erre az össze-vissza mászkálásra a városon belül már egyáltalán nem voltam kíváncsi. Nagyon szép volt, de nem 96 km-nél.. Végül elérjük a Z- jelzést, és az Elba fölött megyünk át hosszan egy hídon, majd egy kurflival a híd alatt haladunk már az Ohre folyó mellett. A köd miatt alig láttunk valamit, és fáztam is eléggé. Már nagyon a célban akartam lenni. A cél előtt 1 km-el megleljük utolsó filces pontunkat, majd az utolsó 600 m-en saját jelzést kellett volna követni, ami megint nem volt. Én simán mentem volna tovább a Z-ön, ami elvitt volna a francba. 600 m-el a cél előtt, nem lettem volna ideges kicsit sem.. Szerencsére Márk GPS-e jó irányba terelt, így hamar meg is leltük a célt. Az a baj, hogy egyre kevésbé merek innentől egyedül elindulni, mert ha előjönnek ilyen bakik akkor meg vagyok lőve, bár térkép alapján lehet valahogy elnavigálnék.. Sajnos a GPS-es túrázás itt is már nagy divat lett, és félő hogy ezért a jelölések is hanyagabbak lettek. Na sebaj, Hajnal 4 órakor pont pirkadatkor megérkezünk a célba, és a főszervezőt felébresztve átvesszük csodás díjazásainkat, és egy meseszép pólót is. Megérte eljönni, gyönyörű helyeken vitt a túra, sok szép emlék kavarog továbbra is a fejemben! Márknak köszönöm a társaságot! |
