Túrabeszámolók


Felvidéki Szent Jakab Zarándokút

új túrabeszámoló rögzítése
 Túra éve: 2024
HeliosTúra éve: 20242025.03.12 09:30:39
megnéz Helios összes beszámolója
FSZJZ X.

Nyitrai túra incidenssel, Vágsziklás, életút, kerékpártúra.

………...Nyolc órára értem Nyitra állomására. A távolban haladó csoport után indultam. Utolérve csatlakoztam a magyar csapathoz. A Szt. László templom előtt már egy roma gyerekkel nőtt a létszám. Azt próbálják megértetni vele: először köszönni kell és aztán kérni. Szűz Mária templománál sem sikerült pecsétet kapniuk. Itt a törzshelyén posztoló roma nő, tőlünk nem kért alamizsnát a gyerek jelenléte miatt. Veszek neked kenyeret, de hol – mondom a gyereknek. A csoport a Szt. Mihály kápolnába tart. Én a gyerekkel az egyik sikertelen üzletbejutás után, másik utcában a Nitrazdroj market lett a cél. Benn lemarad a gyerek. Elakadt a bevásárló kocsiknál a konkurencia miatt. Az ökle fölemelt állapotban lesújtani készül a gyerek lehajtott, behúzott fejére. Gyere már! - szólok vissza. „Bármit mondott is ne higgyen neki! Hazudik!” - mondja a Konkurencia. Ezzel fejeződött az izgalom. Az üzlet őre is szemtanúja a jelenetnek. Gondolom az üzletben kísérte a Konkurenst és ha már ott volt, minket kísér. Először megyek őrrel bevásárolni. Hol a kenyér? - szegezem neki a kérdést. Leghátul, balra - kapom a választ. Na, soha jobb helyen - gondolom. A polcról egy kenyér kerül a kosárba. Itt jön képbe a mondás: evés közben jön meg az étvágy. „Anyu otthon betegen fekszik, burgonya is jó lenne”, kint „euró-t is elfogadok” az álláspontja. Hajthatatlan vagyok, ezért kenyeret a lábszáránál lengetve az út túloldalán mobilozó férfi lett a célpont.

…………Csoportot a Szt. Péter Pál templom mellett érem utol. Ácsorgás, ezért benevezek. A templomban mise van, a parókián senkit sem talál a főnök (NL). A miséről kijövő novicot (még nem pap, paptanonc?) kérdi a mise végét illetően. Fél óra múlva - jött a válasz. Épp kilencet mutat az óra és megyünk tovább a várba. Ott is a misén állapodunk meg. Plébános az emberi szeretetről tart előadást (régebbi kép), de ismét megyünk. Most a szuvenír boltba. Pecsétet továbbra sem kapunk, pedig már az előző templomot is megjártuk újból. 9:45- kor indulunk Nyitradarázsra. Jó a tempó, de a templom előtti kocsmában állnak meg. Búcsúzom és egyedül folytatom. A Z jelet választva a nyitott kápolnát nézem meg (2. kép). Az elágazástól a földúton megyek. Jobbról hétvégi házak a szőlőskerttel, balról az erdő. Hosszú menet és az út végét épület zárja el. Ezért az erdőn keresztül érem el a Z jelet. Csoda Svorada azaz Szórád – forrásból víz csorog (3. kép). A keresztúton elérem a barlangot is (4. kép). Már nincsenek meg a rózsafüzérek. Itt pedig átvágni tilos, természetvédelmi terület olvastam lent. A forrásnál 5. kép a Jakab – út feliratról. Aztán kitérő a kórház mögé. Felbecsülhetetlen értékű, írja a plakát a kolostor romjáról (6. kép). 2024. július 20. Nyitra 3. alkalommal rendezett ide zarándoklatot. Zoborra most nem volt menet, de megnézheted a monolitot (magában álló oszlop 7. kép). Helyén a maradványai láthatók. A talapzatra 896 – 1896 feliratot vésték. A Promenádot kihagytam, csak a városon vágtam keresztül. Megjegyzem nem a pontos útvonalat követtem. Igyekeztem általam nem járt úton menni, de betartani az irányt.

………...Új célpontot választottam a dombon lévő kálváriát (8. kép). A kórház mellett, bérlakások között, végül garázsok mellett érek oda. Sziklán a mobilom végállomást mutat. Előre szakadék, balra lent a fakoronák teteje látszódik, jobbra meg egy halom szikla mögött a kálvária teteje. Vissza nem megyek, tehát neki a sziklának. A pár méter megdolgoztatott pszichikailag inkább, mint fizikailag. Itt meg kiírva: Tilos erre menni! Én jöttem. Az állomásra a keresztúton keresztül a hosszabb úton 15:00 -ra érek.

………...A Skalka nad Váhom (Vágsziklás) túra ide kapcsolódik. A bencés rend 800 éves idén, akárcsak a ferences rend (Assisi). A pálos 700 éves. Szt. Szórád András és Benedikt templománál szállunk le a buszról (9. kép) 2024. június 15. Mellette a Zarándok épület (Pútnický dom). Mise amit nem terveztem. Beňo Péter segédpüspök celebrálja papokkal. Mint említette Komárom, Párkány, Zselíz és Surány körzetéből. Mise végén a szó szoros értelmében is otthagyok csapot – papot és gyalog indulok a kolostorhoz. A jelzőn 50 perc. Rögtön a keresztút terhel le és utána is tovább emelkedik. Egy részen csak oldalazva jutok tovább. Aztán már lefelé van az irány. Mire a lépcsőkhöz érek (10. kép), alant a busszal érkezett feleségem kapom lencsevégre. A kolostor bejáratánál vagyok 31 perc alatt. Bent jobbra fából készült épület mögötte szikla. A belső térből barlang sötétlik. Lendülettel be. A kezem előre, nemhogy lefejelem a sziklát. A gyér fény erősödik és kálváriában találom magam. Szemben két ablak, középen imaasztal és jobbra asztal néhány székkel meg beugrás. Itt a szekrényben papi öltözékek. A fal mellett lépcső vezet a karzatra. Míg lent normál szélességű, fent 25 – 30 centi széles. Kapaszkodó sehol. Nem sokan járhatnak ide, de azok keze nyoma látszik a falon. Szemben falikép: lépcső a mennyországba, minden fokra bűn van felírva (11. kép). Két pap is bejön csendben beszélgetve, de nem vesznek észre. Elmenve nekem is ideje lemennem. Karom a fal mellett csúsztatom, nehogy a vállammal megbökjem a falat, mert „visszabök” és az asztalra érkezem. Folytatódik a barlang, ahol legmesszebbi részében remete szobra látható. Az utolsó képen parkolóból a kolostor.

………..A környező területeken üldözik a keresztényeket, ezért István király Pannóniájába szöknek. Így került ide Szórád kinyilatkoztató, remete lengyel területről. Benedek mártír, tanítványa lett itt az egyik barlangban. Innen zarándokolt Zobor kolostor barlangjába. Ezt lejegyezte Maurus novic Benedek elmondása alapján. Maurus ugyan látta a remetét, de nem beszélt vele. A Mór később Päťkostolský (öt templomos azaz Pécs) püspöke lett Isten kegyelméből. Szórád nemcsak kinyilatkoztató, de önsanyargató is. A fejére deszkát és annak négy sarkára követ tett. Elalvás esetén felébredjen, kiélesített náddal vette magát körbe. A negyvennapos böjt alatt minden nap csak egy diót evett meg. Közben nem vetette meg a munkát. Baltával a kezében járta az erdőt és fát gyűjtött. Egyik alkalommal a letargiás állapotában elájul az erdőben. Úgy emlékszik jó kinézetű férfi kocsiba tette és visszavitte a barlangjába. Később angyal tettének, mint csodának minősítették. Amikor beteg lett a Zobor nevű kolostorban (6. kép) gondoskodtak róla. Meghagyta halála esetén csak Filip apát öltöztetheti át. Akkor derült ki testére vasakat csavart, amiket a bőre benőtt. Benedek három évvel élte túl Szórádot. Haramiák támadták meg és pénzt követeltek tőle. Fizetni nem tudott, ezért megölték és a Szórád templom mögötti szikláról a Vágba vetették (akkor itt folyik). Testét egy hétre találták meg, ahová állandóan egy sas nézett. Változás nem volt rajta, ezért csodaként kezelték. Római pápa egyszerre öt embert avatott szentté, ebből háromról írtam: István király, Szórád és Benedek.


………...Kerékpárral jó megugrásom volt 1984. július 4. Zlaté (Aranypataka) mentem kerékpáros találkozóra. Teljes fölszereléssel Telgárt (Garamfő) után 3 km-rel a sínek mellett vad kempingeztem 223 km. A következő nap 127 km után megérkeztem. A túra után július 9. Kláštorisko közelében gyalogtúrára mentem másik sráccal és ott találkoztam Léva gyalogló egyletének vezetőjével Viliam Paulíny mérnökkel alias Pedró. Következő nap átkerekeztem Lomnic kempingjébe. Innen indultak a túrák. Végül július 15. reggel 7- kori indulással (reggeli, ebéd útközben) 275 km után este 10- re értem haza. 

 
 
HeliosTúra éve: 20242025.02.13 16:45:54
megnéz Helios összes beszámolója
2024.01.21. - Felvidéki Szent Jakab Zarándokút IV. - 25 (vezetett)

………...Bazin állomásán várakoztam, de nem jött senki. Állítólag hatan jöttek a korábbi busszal. Én meg, ha már itt vagyok buszra fel és Modorba irányulok. Mielőtt a várost elhagyná a busz a nap egy ezüstösen csillogó szobrot világít meg. Első látásra a Szabadság-szobra jut eszembe. A nő jobb keze fölemelve mutató ujja kinyújtva, mintha intene,vagy áldana. Félmeztelen alak a bal kezével a deréktól lefelé lógó redőzött anyagot tartja. Ez tetszik! Olyan méter magasságú lehet. Egy épület bejárata fölött díszeleg.

………...Modorba érkezve megnézem a város kapuját (1. kép), meg a kastélyt is (2. kép). Valójában belülről szép. A mobil térképén bökj rá és nézd meg a képeket. Visszafelé megnézem a nyelvújítóként számon tartott Ľudovít Štúr szobrát (3. kép). Ő itt is van eltemetve. Szt. István király temploma (4. kép), után két nagy templom is áll (5. kép). Háttérben a német, a közelebbi szlovák nyelvű evangélikus. Az utóbbi 9 órára kondított. Előttük a felújított kápolna (6. Kép). Távolabb megnézem a két fekete szobrot. Szlovák felirat: ki állíttatta. A cirill felirat szerint, két szerb alakja látható.

………...Az erdei ösvényt taposva találkozom a kutyás csapattal (7. kép), a forrás környékén. Jól emelkedik az út a Traja jazdci (három lovas) sziklaképződményig. A harmadik lovon, mintha ketten ülnének (8. kép). Egy rövid hirtelen emelkedés, meg némi emelkedés után Veľká homoľa kilátójához érek. Innen durván lejt az út. Pár kilométer után ismerős terepre érek Červený kameň (Vöröskő) közelébe. Az erdőből készített képen (9. kép) szellemvárként hat. A vártól lemenve már sima a terep. Nekiindulva azt veszem észre már Častá (Cseszte) felé megyek. Vissza és letérek a földútra. Kimaradhatott volna ez a földút, mert pocsolyákkal van teletűzdelve (10. kép). A bokor mellett próbáltam elmenni, de belelökött a vízbe. A cipő elmerült, de ellenállt a folyadéknak. Az épületek előtt a magasban elterülő víztározó terpeszkedik (11. kép). Budmerice (Budmeric) kastélyát meg kell nézni, mivel nálunk kívülről a legszebbek közé tartozik. A templomhoz is eljutottam (12. kép) és 15 óra van.

………...Mivel haza? Lány ült be a buszmegállóba. Őt faggatom merre lehetne menni. Több verzió után a Cífer felé menő buszt választom, amely 5 perccel hamarább ér oda, mint a vonat indul. Még ilyen se történt velem. Egyedül maradtam a megállóban és úgy éreztem magam, mintha csak én lennék a világon. Pedig velem szemben hárman rakodtak a személyautóba. Jól kezdődik, mert a busz 5 percet késett, de behozta a késést. Szerencsére Cífer állomása előtt szálltam le. Jegyet a vonaton lehetett venni. Pozsonyban a gyorsra 100 percet kell várnom, de közben kiírják 70 percet késik


………...Már a kezdeteknél érdekelt mennyit tudok megtenni kerékpárral egy nap. Ki is próbáltam 1982. szept. 9-én. Reggeli otthon, tízórai útközben Ondrejovce (Barsendréd) hullámos terep Šurany (Surány), Veľký Grob, Senec (Szenc) volt a távolodási útvonal. Vissza Oľdza (Olgya), Nový Život-ra kiugrás. Ebédre Dunajská Streda (Dunaszerdahelyen) szakítottam időt. Zöld terület volt az étkezde előtt. -Öltözzem át, így nem szolgálnak ki. -Kint is ehetek. Oda nem visznek ételt. Ment a szópárbaj. Trikóm felirata James Cook, vagy a bordó kerékpárnadrág volt a kiváltó ok? Már nem tudom meg. Kénytelen voltam továbbállni. A folyadék fogyasztásával is gondom volt. Nagyjából: Kofola, málna, Vinea, Mirinda került fogyasztásra. Ilyen zagyvalék töltötte a gyomrom. Egyik helyen ez a másikon már más volt. Topoľníky (Nyárasd)- ig még rendes úton közlekedtem. Pontosan nem tudom hol, de töltésen is kerekeztem néhol gazban. Egészen Žihárec (Zsigárd-ig). Majd Kolárovo (Gúta), Kamocsa, Érsekújvár és Udvard következett. Már szürkült és ennem kellett valamit. Más nem lévén a cukrászdában 3 szelet sütemény kerül elfogyasztásra. Tovább sötétben villany nélkül mentem. Komáromszemere meg Cseke között voltak emelkedők, aztán Bény és Oroszkán a cél, ahol a start is volt. Este 10- kor ettem, majd fürdés. Többet biciklire nem ülök! A „többet” egy hétig tartott. Kiértékelés: 14:50 az idő és 292 km. Utólag Mapy-val mérve 298 km. Néhány emelkedőn kívül, sík terepen.