Szia emberek, a vértesi havasokban jártunk…
A túra pont egy nappal van a békemenet előtt, a miniszterelnök úr beszélne fontos dolgokról, de van, aki az erre készülődés jegyében kimerészkedik Oroszlány vasútállomásra, ahol egy alig hajas, de annál szakállasabb arc pénzeket vesz el és aki fizet neki – mert van ilyen ostoba alak, több is - azokat kiküldi a tavaszba, a farkasok és medvék közé, a nem magyar lányról elnevezett falu – pardony, kisváros,városka, tele barna egyeddel, akik nem nemzetalkotók, csak a szénportól sötétebbek – szélére sőt még azon is túl. Meglepő, hogy emberek sorban állnak ezért a lehetőségért, akárcsak a leárazott oldalasért, vagy a harmincezres erdélyi kokárdáért, ez utóbbit csak hallottam, én nem láttam tizenötezerért drágábban ziherájsztűs nemzeti szalagot. A teljesítménytúrázás régi és új ikonjai köszöngetnek, van aki ismer, azért, és van, aki nem, azér'. Én azonban továbbra is megfontolt és barátságos vagyok, szinte mindenkivel, aki nem másképpen politizál vagy más a bőrszíne esetleg a vallása…mert ezek kizáró okok, engem kizárnak onnan, ahol a rézbőrű ember segélyeit osztják szavazatért cserébe, meg emberként is kezelik. Szóval elindulok vámszedés után kedvenc túratársnőmmel kifelé a civilizációból oda, ahol enyészet, pusztulás és természet van, abból is a koratavaszi, hosszan tekereg az egyenes út piros sávjelzéssel flaszteron és homokban, leépült és új negyedek között, autós, biciklis arcok, garázsok és romok, és elfogynak, csak a fák és a füvek tolakodnak. Rúgjuk az avart, előzünk és előznek, futók és csak gyorsgyaloglók, fiatalok, mármint nálam, alig hatvanasok, meg még csitribbek, formás hátsókkal, köszönnek, de nem kérik el a telefonszámomat, pedig van, negyven éve nem volt. Mert abban a rendszerben érdem szerint osztottak dolgokat, ma pedig első és másodsorban lojalitás szerint. Vagy nem, kisibolya a tölgy alatt, homok az úton, néhol molyhos tölgy tavalyi levéllel, kocsányos és kocsánytalan mezítelenül, útjelző tábla megrokkanva, kell a sebaj, mert különben valaki megcsinálná a helyreállításhoz az unijós projektet. Mert nekünk magunktól már nem, csak a nagytőke, kuncsorgunk az előszobában és a múlt romjai fölött sopánkodunk és méltatlankodunk. Efölötti elkeseredés eredményezi a zöld jelet, amit felveszünk és követünk a Géza pihenőig, ami már dombtető, bemelegítésileg. És tavaszlik továbbra is, hallani a fű növését, állatok nincsenek, előttünk csörtető embertársaink űzik félre őket, szedik a pókhálót, és tart a táv tova, szalagokkal tűzdelve, ez a rossz irány, kedvenc túraszervezőnk nem mindig szalagol, kék a jel, országosan is, és már Kápolnapusztán számolunk fakereszteket, itt is voltak, elesettek, ma emlékük van…Mindszentpuszta felé kéken, itt tájátalakítás folyik, szokás szerint fakitermeléssel kezdődik, százesztendős makkegészséges tuskók árulkodnak, de legalább a napfény szűretlenül és melegen tódulhat a Föld nevű bolygóra, ahogy azt Werbőczy tiltotta anno, helytelenül biztosan. Néhány száz év kell, hogy mostani cselekedeteink azonos elbírálás alá essenek. Innen irány Kőhányáspuszta, a kék a jel, az országos, ami sokakat vezetget Írottkőtől elfelé, főleg keletnek. Ez a puszta vizet és vendéglátást kínál, módosabb lakhelyekkel, nyakig a romantikában, csak pézed legyen, ami máshol is jól jöhet, barátkozunk ugyan Veled, de jobb, ha fizetsz is…ez az uniós álláspontunk is egyben. Kis beton, kocsmaföld, majd a gesztesi vár alatt stempli, és a sárga jel innen, ez már a visszakanyar, sokan érkeznek is rajta, biztosan a helyijáratú busz avatkozott be. De nem biztos. Hosszú, Alföldet idéző egyenes néhány kilométer mindössze, Majk a vége, itt is van temető, túrszervezér oszt kitűzőt és papírt, ez a jutalomfalat, meg a tavasz, persze. Nincs azért vége a próbának, vasutat kell találni a piros jel közvetítésével. Megoldható ez is, akárcsak a világ összes problémája, erőből inkább, mint okossággal.
Remek kis túra, tavaszi zsongás, ébredjetek, nyakunkon a szabadságünnep, ellenzékkel és kormányközeliekkel, kitüntetekkel és érdemtelenekkel, ez utóbbi csak van és jól érzi magát, tedd Te is, itt a vértesi buckákon, és igyexem pontos és precíz lenni, mer' a gép átír és mást akar gyakorta. |
