Túrabeszámolók


Mecsek-Zselic Határán

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2010 2011 2012
 Túra éve: 2011
pesza91Túra éve: 20112011.06.29 21:21:14
megnéz pesza91 összes beszámolója



Mecsek Zselic Határán 85



Ötletes, tetszetõs vonalvezetés, sok ellenörzõponttal, kedves pontõrökkel.

Profi, minden részletre kiterjedõ útvonalleírás.

Víz és kaja minden ponton, kivéve a magányos tölgynél, de az önmagában is üdítõ volt:)

Tûzzománc jelvény, igényes oklevéllel.

Összeségében csillagos ötös, fölé.



A zselici tekergés nagyon élvezetes volt, van ezen a tájékon is szint bõven. Továbbá horhosok, szép gerincutak, amelyrekõl, messze-messze ellátni. Kár hogy a szememben nincs állítható 5-szörös digitális zoom:)

Volt egy csodálatos kék forrás jelzés, arra még soha nem jártam ezelõtt. Szûk lejtõn indult és egy igen tetszetõs erdõbe vezetett a hullámvasútozás. Szerencsére itt is vannak nagyobb erdõrészletek.

Kisbeszterce és környéke szintén új volt számomra, tavakkal, lovakkal, dimbrs-dombos tereppel..

A Tóth-forrást már volt alkalmam megismerni, most egy másik irányból sikerült elérni.

Találkozás néhány szarvasbogárral, 2x1 illetve 1x2 db õzzel, és a végére még jutott egy vaddisznócsalád is, a képtáramba megtekinthetõek.



A  lemenõ Nap érdekes kontrasztot adott, ezt csak magamban raktároztam el.

Nagyrészt egyedül mentem, a zselici rész második felén kisebb-nagyobb szakaszokon haladtam együtt egy futóval és a kutyusával.. A kutya bírta a legjobban, pedig õ 100 km fölött teljesített. (Lehet, hogy a dolog nyitja az, hogy minden pocsolyában derékig meg kellene hempergõzni?) 



Ja és a legfontosabb (számomra): rengeteg meggyfa az útvonalon. Összeségében több idõt töltöttem társaságukban, mint a pontokon.



Péter



Képek: mzsh85.pesza91.fotoalbum.hu/

 
 
TonnakilométerTúra éve: 20112011.06.27 07:09:48
megnéz Tonnakilométer összes beszámolója

Zselic határán 50



Kiírás szerinti táv: 52,46 km, szint 1135 m


Egész héten lestem a meteorológiai elõjelzéseket, hogy a beharangozott hidegfront megérkezik-e. A hét eleji forróság után pénteken végre határozott lehûlés kezdõdött és így túrázni (legalábbis június derekán) határozottan kellemesebb, mint izzó hõségben.


A Csemõtõl való nagy távolság miatt már fél öt elõtt feldübörgött autóm motorja és fiammal suhantunk Abaliget irányába. Az utakon ebben a korai órákban még alig volt forgalom, így jól lehetett haladni. Itt-ott betartva a sebességkorlátozásokat fél nyolckor már a rajt közelében lévõ parkolóban húztuk fel a bakancsunkat. Minden bepakolva a zsákba, melynek aljára elsüllyesztem a kocsi kulcsot, erre sokáig nem lesz most szükség.


A rajthely kapujában ismerõs üdvözöl. Most pontõr lesz a 85-ös távon. Fiammal felemlegetjük, hogy egyik ötvenes teljesítménytúrája - lakhelyétõl 70 km-re lévõ rajtját- aszfalton, gyalog közelítette meg. Már megszoktuk a furcsaságokat. A teljesítménytúrázók nagy családjának tagjai között sok a különleges ember. Jó ehhez a családhoz tartozni…


A rajthelyen nem kellett sorba állni. Kitöltöttük a nevezési lapot és megkaptuk az úti okmányokat. Közben meglestem, hogy Sanyi barátom az 1-es rajtszámmal már majd két órája úton van a 85-ös távon. Rajtidõ kerül az itinerünkre, s már indulhatunk is.


Elhaladunk az abaligeti-tavak, majd a cseppkõbarlang bejárta mellett. Még nem lepte el a kirándulók hada a sétányokat. Kisebb csapat rövidtávost elõzünk. Ritka pillanat, inkább minket szoktak elõzni. Az emelkedõn is megnyújtjuk lépteinket. Jólesik a mozgás. Ismerõs az érzés, amikor felgyorsul a pulzus, megkeményednek a lábizmok, zihál a tüdõ, s elkezd gyöngyözni a homlok. Az út kanyargós, jól járható, egyenletesen emelkedik. Jobbra-balra víznyelõk. Kevésbé tudományos alapossággal elmesélem Zsombornak a cseppkõbarlangok kialakulásának történetét.


Alig 4 km-t haladunk, mikor meg is érkezünk a Petõcz-pusztai haranglábhoz, ahol két aranyos kislány a pontõr. A fõszponzor által készített sajtkrémes sütivel kínálnak. Szó szerint értelmezzük az útvonalleírásban foglaltakat és az ellenkezõ irányban folytatjuk utunkat. Úgy 300 méter múlva gyanús lesz a helyzet, s éppen fordulunk vissza, amikor az egyik pontõr kislány a kutyájával lélekszakadva rohan utánunk és közli, amit már mi is tudunk. Visszaballagunk az ellenõrzõpontig, mosolygunk a történteken, annyi baj legyen. Most már a helyes irányban haladunk tovább. Az itiner szerint innen kellemes erdei úton haladunk a következõ ellenõrzõ pontig. Eltévedni lehetetlen. Jókat adomázunk Zsomborral. Korábbi közös élményeinket emlegetjük fel. Nem tudjuk megunni, újra és újra jókat kacagunk a vicces történeteken.


Így érünk a Meleg-máli ellenõrzõponthoz, ahol a pontõr aláírja itinerünket, s máris robogunk tovább. Egy kisebb lankás emelkedõ, s lélekemelõ kilátásban gyönyörködhetünk. Szép az élet. A látványt elraktározzuk emléktárunk képei közé. Jól lesz felidézni ezeket a hangulatokat, gyógyírként használni, mikor valami sérelem miatt rossz kedvünk lesz.


Kiérünk egy kaszálóra, ahol az idei elsõ termés már be van takarítva. A szénabálák egyenletes távolságban, több százan várják, hogy hazahordják õket, s hogy bonyolult biokémia folyamatokkal tejjé, lábszárrá, marhafelsállá alakítsák át õket a derék kérõdzõ háziállatok. Hosszan ereszkedünk a rét mellett, s lassan be is érünk Bükkösdre. A falu határában érnek utol bennünket az elsõ futók. A három fõbõl álló csapattal viccelünk egyet, s õk futnak is tovább. Így érünk a harmadik ellenõrzõpontra, mely a vasútállomás mellett található. Az biztos, hogy nyugis dolga van az állomás személyzetének, naponta nem túl sokszor zakatol itt át a vicinális. A pontõr mellett szódavíz, de mi inkább a 10 m-re lévõ nyomóskút szolgáltatásait vesszük igénybe. Itt meg is mosdunk, vizes palackjainkat megtöltjük. Zsombor elmajszol egy szendvicset. Kisibafáig 7,5 km utat kell megtegyünk. Kell az erõ. Én még nem vagyok éhes. A falu talán egyetlen bolt/kocsma komplexumának asztalánál a futó társaság piheni ki a fáradalmakat. A két literes sörös flaska tartalmából gyûjtenek erõt a folytatáshoz. Ezek aztán tudnak élni! Visszakapjuk a korábban kárukra elsütött élcet, s jókedvûen elbúcsúzunk Bükkösdtõl.


A hosszú, mély horhos alján jó hûvös van. Egyenletesen kapaszkodunk egyre feljebb, mígnem felérünk a gerincre, ahol a legelõ közepén futó gyepes úton süttetjük magunkat a nappal. Jól esik, mikor egy-egy bárányfelhõt fúj a gyenge szél a napkorong elé. A 4. ellenõrzõponton árnyékba húzódott a pontõr. Igaza van. Még sokat kell várnia, míg a 85-ösök is megérkeznek.


A kapott savanyú cukorka jól esik, sõt kicsit szemezgetek az út mellett lévõ cigánymeggy éppen megérett termésébõl. Jó az árnyas erdõ alatt haladni. Amint a bekerített vaddisznós kerthez érünk nem csak a tábla felirata, hanem az orrunk is elárulja, hogy itt bizony nem gyöngyvirágot termesztenek. Milyen finom is az a vaddisznópörkölt… Éppen jó lenne egy tányérkával. Érdekes, hogy meg lehet éhezni gyaloglás közben...


Utolérünk egy fiatalokból álló baráti társaságot. Köztük babakocsis anyuka tolja csemetéjét. Illedelmesen köszönünk, s kölcsönösen további jó utat kívánunk egymásnak. Innen már nincs messze a Nagymátéi vadászház. Az ellenõrzõpont az úttól kissé beljebb egy igényes szaletlinél található. Itt is süteményt kapunk, melybõl még az útra is csomagolnak nekünk, továbbá egy-egy pohárnyi szódavizet. Kérnénk még, de látjuk nem túl nagy a vízkészletük és még a nagy távon indulók mindnyájan hátra vannak. Nekik nagyobb szükségük lesz rá. Gondolkodunk, hogy leballagunk a jó egy km-re lévõ Ödön forráshoz, de soknak találjuk a bõ két km-es kitérõt. Csak kibírjuk valahogy Kisbesztercéig. A faluban biztosan tudunk vízhez jutni, s egy pár korty még kotyog a palackunk alján is.


A jelzésre visszamenet Zsombor megpillant egy öntözõtömlõt. Ahol ilyen van, ott víz is van. A vadhús-hûtõig követjük a zöld csövet, s ott egy csap. Megnyitjuk, folyik a víz. Miénk a világ! Csak ennyi kell a boldogsághoz. Feltöltjük a kulacsokat, teleisszuk magunkat és az arcunkról is lemossuk a lerakódott sót.


Felfrissülve, jókedvûen haladunk tovább. Az itiner szerint hamarosan le kell térjünk a K- jelzésrõl egy szalagozott útra. S így is lett. Széles erdészeti úton ereszkedünk elég sokáig, míg a lókai erdészház elõtti padnál javasolom Zsombornak, hogy tegyünk a vízbe egy kis Mg+B6 pezsgõtablettát. Az évszázados tölgyek alatt szusszanunk egyet, jót iszunk és még csak nem is esik nehezünkre a továbbindulás. Az erdészház elõtt tavacska, s gyönyörû kaszáló. Itt kellene élnünk.


A valaha szebb napokat látott Kisbesztercén a rég bezárt bolt üres helyiségében vár a fõrendezõ nagymamája zsíros kenyérrel, szeletelt hagymával. Jól megsózunk két szeletet, összeborítjuk és eltemetjük egy perc alatt. Megköszönjük a vendéglátást és megindulunk a szalagok mentén az itiner címlapján is feltüntetett Tóth-forrás felé. Alig 2 km és már itt is vagyunk. A szépen befoglalt forrásból éppen csak csordogál a víz, de az íze isteni. Ki is cseréljük a meglévõ vízkészletünket. Amint megtelik a flakon, azonnal elkezd deresedni a palack oldala. Irigyelsz, ugye? Van okod rá.


A forrástól erõs, de nem túl hosszú kaptató után érünk ki a K- jelzésre, ahol balra kanyarodva elméletileg célegyenesben vagyunk. Ez az út kísér el bennünket a 14 km-re lévõ célig. Az úton haladva szép a kilátás. Déli irányban látjuk a reggel bejárt hegyeket, dombokat.


Pompás csend van. Pontosabban hallgathatjuk a madarak és kabócák énekét, de ez nagyon is beleillik abba az érzésbe, amit a természetjárás ad az embernek. Nem beszélve arról, hogy minden lépésnél pillangók sokasága repül fel lábunk elõtt a fûbõl, hogy aztán, mintha mi sem történt volna, visszatelepedjenek a fûszálakra, átadva magukat a délután napfürdõzés örömeinek.


Felesleges szólni is. Mindent elmondtunk már egymásnak Zsomborral, ami az eszünkbe jutott. Már csak azt mondhatnánk, hogy bizony elfáradtunk, de azt meg minek, úgyis tudjuk.


A Hódosi keresztnél van a 7. ellenõrzõpont. A pontõrök hajnalig tartó jelenlétre rendezkedtek be. Sós-mogyoróval, sütivel kínálnak. Jólesik a kínálás, de már nem kívánok enni semmit, a fiam azonban kapva kap az alkalmon és megkóstolja, vajon a kakaós sütinek jó-e az íze? Az itiner szerint az Abaligeti vasútállomáson van a következõ pont. Az erdõs részeken kitûnõen, de egy gyepes, cserjés szakaszon elég nehezen követhetõek a festett jelzések. A rendezõk jól látták ezt és szalagokkal sûrítették be az útvonal melletti jeleket. A szélnek köszönhetõen sok helyen a szalag megoldódott és a földön hevert. Ezeket több helyen is igyekeztünk visszacsomózni a rendeltetési helyükre. Nappal e nélkül is követhetõ lenne az út, ha máshogy nem a keskeny csapáson letaposott fû miatt, de a 85-ös kollégáknak jót tesz a fényvisszaverõ csíkkal is ellátott jelzés, akik már alighanem sötétedés után érnek erre a részre.


A vasútállomás lepukkadt épülete mellett várakozó pontõrrel kölcsönösen megörültünk egymásnak. Kaptunk egy jó adag szódát, s kis bizonytalankodás után megindultunk az utolsó kaptató felé. Bevallom itt a végén nem esett jól a táblázatban feltüntetett 165 m szintemelkedés, de nem volt más választásom, a sikert nem adják ingyen. Az utolsó dombra felérve megpillantottuk Abaligetet, mely békésen terült el alattunk. Megkerestük a „Magányos tölgy” elnevezésû ellenõrzõpontot, ahol két zsírkréta várt ránk. Megjegyzem, a pont elnevezése a legkevésbé sem volt találó. Egyrészt nem volt magányos, mivel ketten voltak, másrészt a kérdéses növények valójában tisztességben „megõszült” eperfák voltak, s nem tölgyek. Ilyen apróságon azonban 50 km-en túl már a leghajszálhasogatóbb botanikus is könnyen túllép. Jó tíz percet idõztünk itt. Fel sem tûnt, hogy a lekaszált fû száraz torzsokja mennyire is szúr, jól esett kicsit heverészni a dombok mögött alábukó nap még sárga, de lassan vörösbe hajló fényénél.


A célba érés innen tényleg gyerekjáték volt. Leballagtunk a dombról, elhaladtunk újra a sokak által látogatott tópart mellett, majd beléptünk a célba. Megkaptuk a hatalmas aganccsal büszkélkedõ szarvasbikát, ábrázoló kitûzõnket és a teljesítménytúra sikeres teljesítését igazoló oklevelünket. Eltemettük a jó szívvel kínált, frissen fõtt virslit és puha kenyeret, közben pár szót váltottunk a rendezõkkel.


Még sosem túráztunk fiammal kis országunk eme részén, de gyanítom nem ez volt az utolsó. Nagyon tetszett a szép dimbes-dombos táj. Itt minden olyan emberléptékû, nyugodt és csendes. Sokkal-sokkal többet érdemel ez a túra, mint ahányan eljöttek a rendezvényre. Gyönyörû vidék, figyelmes vendéglátók, bõséges ellátás. Igen, kicsit messze van, de százszor inkább, mint egy tömegtúra, ahol szinte egymás lábára lépünk. Ott elveszik a természetjárás lényege. Itt mindent megkaptunk, amiért érdemes ezt a sportot ûzni.


Gratulálok a rendezõknek. Kívánom, hogy ne szegje kedvüket az alacsony résztvevõi létszám. Hadd legyek annyira önzõ, hogy jövõre is eljöhessünk hozzájuk, talán beszámolóm hatására, mások is kedvet kapnak felfedezni ezt a gyöngyszemet.


Nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük…