Cervenokostelecká Stovka - 100 km - 2570 m szinttel - 17 óra 35 perc alatt
Péntek délután indulunk neki 38 fokban kocsival, Lipniczky Attila, és Őrsi Bálint társaságában Pestről. Igen hosszú utazás vár ránk, mert a rajthelyszín Cerveny Kostelec már elég közel van a cseh-lengyel határhoz. Tatabányán felvesszük Lutring Márkot, így teljes a magyar mezőny.
Elég komoly villámlásos esőt mondtak, kapásból a túra első hat órájában éjszaka. Útközben is komoly zivatarokon megyünk keresztül, de mire a rajtba érünk jelenleg nyugodt a légkör. Kiperkáljuk a 400 koronát, és örülünk hogy egész olcsó a túra. Pedig ha tudtuk volna hogy mi (azaz szinte semmi sem) vár ránk.. Pakolászás közben észreveszem hogy otthon maradt a futónadrágom. Nagyon jó, marad az utcai naci, bízva benne hogy az eső nem tépi majd le rólam, de nem voltam nyugodt. Márkkal még elvonulunk megkóstolni a helyi sörkülönlegességeket, majd kereken éjfélkor rajt.
Szerencsére a beígért esőnek egyelőre nyoma sincs, de látszik hogy érkezésünk előtt jókora zuhé volt, hátha megelőzött minket már.. Elköszönök a többiektől, egyedül próbálok szerencsét. Nyugis, kellemes úton kezdek kocogni, meglepetésre a csehek veterán ikonjai Blanka és Ivana is így kezd, így az első pár kilométert végigtraccsoljuk. Az első komolyabb emelkedő Malé Svatonovice település után érkezik a K-en, egy kálváriasor mellett. A Z-re érve pedig 10,5 km-nél elérjük a 740 m magas Zaltman kilátót. Angol nyelvű itinert kaptunk, de volt pár változás, néhány helyen a kérdések helyett a turistatáblákon levő adatokra kellett válaszolni. Itt a kilátónál az volt a kérdés hány ember mehet fel maximum a kilátóba? A választ meglelem, A Z-ön nyomatom tovább. Visszakiabálok egy épp eltévedni készülő futót, aztán pici ideig nem is akar megelőzni, végül örökre elvész valahol mögöttem. A Paseka nevű elágazásban nem volt könnyű a P- jobbosát meglelni, de innen viszont egészen 44 km-ig ez a jelzés volt a követendő. Az éjszakai etap nem tartogatott túl sok izgalmat nekem, bár Bálintnak biztos, mert jó párszor kereszteztük a vasútvonalat. Hajnal 4 körül mikor elkezdett világosodni igen komoly álmosság tört rám, pedig ekkor jártam a túra egyik legszebb részénél. Dolní Adrspach településre érdemes ellátogatni, mert varázslatos sziklaalakzatok, és tavacskák vannak itt. Próbáltam én is gyönyörködni messziről, mert sajnos a túra nem vitt be a leges-legszebb részekhez..
Már 27 km-t megtettem, és egy frissítőpont sem volt, így továbbra is a saját cuccaimra hagyatkozok. Igen sokat a vasút mellett kell menni, de most tényleg nagyon szép helyeken járok, próbálom elűzni kisebb-nagyobb sikerrel az álmosságot. Teplice nad Metují város előtt megint kimarad az immár itthonról térképről nézett varázslatos sziklapark, nem is értem miért hagyja ki ezeket a túra, kicsit idegesítő..
Piszok hosszú ez a település. Innen kiérve azt veszem észre hogy megrogyik néha a lábam az álmosság miatt, de nem esek össze szerencsére. Azért nem állok meg, mert a térkép szerint közel van a Vernerovická studánka forrása amiben bízok hogy működik, és hátha lesz ismét energiám. Ez így is lett, életmentő volt a forrás, és tényleg jobb hangulatban is haladtam aztán tovább miután rendesen lefrissítettem magam a forrásból. Maga Vernerovice település igen szép kis erdei házakkal büszkélkedhet. Itt viszont utolérek két futót akik éppen gyalogolnak. Az egyikükön látszik hogy nagyon fáradt, le is ül valahova, a másik srác jön utánam. Kerek 40 km-nél járok. A településről kiérve málnabokrokat lelek igen szép terméssel. Ha már a túrán ilyen borzalmas az ellátás akkor legalább a természetben bízhatok.
Mezimestí településre érkezek, a sráccal aki jött utánam, innentől kezdünk el kommunikálni angolul úgy ahogy. Pont a vasúti felüljárón átmenve bent áll a helyi járat, mondja a srác hogy ez a legutolsó megálló Csehországban, pár km-re Lengyelország van már. Jó tempóban gyalogolunk mindketten, én megyek elől általában, és én tájékozódok, a helybeli srác meg jön utánam :)
44 km-nél immár a S- jelzésen haladunk balra Ruprechtice településre. Az itinerbe cold drink, és some hot refreshments részeket vélek felfedezni. Felcsillan a szemem, de aztán minden hiába. Az ominózus Maly Dum ránézésre már sok éve zárva van. Csak tudnám miért nem frissítik az itinert. Nagyon dühítő.
Legalább annyi pozitívum volt, hogy ez előtt nem sokkal ki voltak helyezve csokik és nápolyik, illetve még langyos teát lehetett vételezni. Ez speciel igen jól esett már 45 km után. Kellett is az energia, mert a túra legcombosabb emelkedője következett. A legmagasabb pontunkra igyekeztünk, 880 m-en várt minket a Ruprechticky Spicák kilátó ahol nem a kilátóban volt az igazolás (bezzeg ha Olaf szervezés lett volna) ,hanem mindössze egy lengyel turistatábláról kellett felírni egy adatot. Bizony, megérkeztünk a cseh-lengyel határhoz ahol igen sokat fogunk menni a továbbiakban. Persze az eső elkezd rázendíteni, a pulóverem is magamra kapom, és reménykedek hogy az utcai nadrág rajtam marad, és nem veri le rólam az eső. Eddig jól szuperált szerencsére.
Az is szerencse hogy az eső csak szemtelenkedett velünk, hol rákezd, hol abbahagyja a következő órákban. A cseh srác jön velem, néha váltunk pár mondatot, de mindenki elvan a maga kis világában. A K-Z- jelzés visz végig a határon. Az előbbi néhol letér róla ideiglenesen, mi ezt követjük, nem rövidítünk a Z-ön, bár ezen az igen retro rendezvényen a kutyát sem érdekelné, de nálam ez alap. 58 km-nél az itinerbe megint "another refreshment from 7 to 10 a.m. The control point will be by the restaurant rész szerepel. Gondolom mindenki arra gondol hogy vééégre kapunk frissítőt a túrán. A Janovicky üdülőfalu fölött egy impozáns étterem előtt pecsétel két idősebb pontőr. Kérdezem hogy "soup"? Mutatnak befele, szuper. A cseh komával leülünk, rendelünk a kis csésze húsleves mellé kólát is. Aztán kiderült hogy fizetős a végén.... Ezt a ki...cseszést.. Mi került ebben a túrában forintra átszámolva 7000 Ft-ba? A cseh srác felállt, nem tudtam mi a terve. Kiderült hogy bankkártyával kifizette az enyémet is, és hajthatatlan volt amikor oda akartam neki az összeget. A miértre azt mondta hogy köszöni hogy itt lehet velem, nem kell tájékozódni, és jó társaságkánt titulált. Ez nekem nagyon jól esett, a béka segge alatti morálom is kicsit visszament pozitívba. Az eső továbbra is kicsit még szórakozik velünk. Kajálás után visszatérünk hamarosan a határhoz, és egy jó 3 km-t még megyünk rajta, majd véglegesen elhagyjuk. 2 km múlva már szántóföldekhez érkezünk, és leérvén a hegyekből egy pillanat alatt szuper idő kerekedik, már-már túl meleg, és a napocska is pikk-pakk kibontotta sugarait. 68 km-nél Broumov településre érkezünk meg, ahol a kisboltok sajnos zárva vannak, de észreveszek egy Lidl-t, ahova egyből betérünk. Egy óriási túrós táskát veszek, és két fél literes jeges teát. Ez után kiülünk a parkba, a srác zoknit cserél, én meg megeszem a hatalmas túrós táskát. Ez nagyon jó ötlet volt, mert a célig már csak egyszer kellett megállnom egy csokit enni és semmi mást. Jó fél óra múlva tovahaladunk, immár piszok meleg lett... Kicsit lemaradva jön utánam a cseh srác, most vagy egy órán át nem is beszélünk. Alig vártam az erdei szakaszt, és az sem zavar hogy egy igen hosszú lépcsős szerpentines emelkedő visz föl a Hvezda turistaházhoz, ahol egy igen komoly étterem is van. Az viszont már igen dühítő volt hogy a szerpentinen fölfele a semmiből megcsípte a bokámat valami darázsféle, és irgalmatlanul fájt utána órákig, be is dagadt, és még most is érzem. Felérvén a P- jelzés három fele ágazott, igen hülye szokás ez a cseheknél, nem tudom mi az értelme.. A következő 2 km, viszont bátran kijelenthető hogy a túra leges-legszebb része volt. Meseszép sziklaalakzatok között-alatt-felett kellett bujkálni, barlangok bújtak meg, és gyönyörű kilátópontokhoz lehetett kitérni, amit én meg is tettem mindegyiknél. Ez a rész nagyon feldobott, örömködtem is a cseh komának. Sajnos viszont hamar véget ért, és jött a rideg valóság a szokásos szántóföldekkel, és aszfaltokkal.
Police Nad Metují városába érkezünk, ahol a főtéren található közkútnál eszméletlen nagy mosdást tartunk, és utántöltjük a flakonokat is jéghideg vízzel.
A következő 5 km végig aszfalt volt, azért a lejtőkbe még belekocogunk, de nagyrészt már csak gyalog megyünk. Horní Drevic település után balra mutattak a S- jelek, és egy nyílt szántóföldön kellett igen meredeken emelkedni a szemben levő erdősávig. Ez soha nem akart eljönni, negyed óra múlva is úgy éreztem mint aki semmit sem haladt. Itt a cseh koma is lemaradt már, és legközelebb csak a célban találkoztunk. Felcaplatok a 603 m-es Turov hegycsúcsra, ahonnan jobbról, Lengyelország felől dörgéseket hallottam sűrűbben. Jaj nem akarok már szétázni itt a vége fele. Végül megúsztam. A csúcson megint három fele menő Z- jelzésbe botlok. Ha nem nézek rá a telefonos térképemre, 100% hogy úgy eltévedtem volna mint a huzat, mert azt a Z-et amin haladnom kellett tovább, nem is láttam a csúcson, csak a térképemen. Szerencsére így nem volt gond. Már csak 10 km választott el a célomtól.
Chlívce település már 93 km-nél volt, és itt azt olvasom az itinerbe, hogy azokat a napokat kellett felírni, amikor zárva van a pub.
E helyett viszont meglepetésre két idősebb pontőrhölgy várt pecséttel, és mondták hogy szörpöt is ihatok. Hurrá. Szóval az egész túrán a hivatalos ellátás 45, és 93 km-nél volt, de azok is csak ilyen kb semmik.. Rá is járok rendesen a szörpre, és bár tudom hogy nem lesz rá szükségem, de a flakonba is töltök belőle, jó lesz az hazafele. Egy emelkedő vár már csak, ami azt hittem húzósabb lesz, de végül egész könnyen érek föl a Svédsky vrch 660 m-es csúcsa oldalához. A turistatábláról megválaszoltam az itinerbe az utolsó kérdést is, majd innen a célig a K- jelzés volt a követendő. Könnyen nyomon követtem mennyi a cél, mert az informatív turistatáblák majdnem kilométerenként tájékoztattak. Megy a kocogás is, jó tempóban csapatom az erdőben lefele, és ebből kiérve a szántóföldön sem állok meg. Végül 17 óra 35 perckor beérkezek a célba, ahol az idősebb szervezők gratulálnak, és nagyon örülnek hogy első magyarként beérkeztem. Nem akartam mondani hogy igen silány szervezés volt, inkább a zuhanyzási lehetőséget kérdeztem. A célban még megkínálnak két pohár kofolával, kaja persze semmi. Később beér Lipniczky Attila, akinek szintén majd kilyukad a gyomra, így kénytelenek vagyunk egy kis autós városnézést tartani, de kiszúrunk egy gyrosost, és drága pénzekért, de legalább igen jóllakva fogyasztunk el egy óriási gyros tálat.
Később beérnek a többiek is, és nem sokkal este 23 óra után indulunk haza. Nem sokkal elindulásunk után hatalmas felhőszakadás tombol sokáig, hú de jó hogy a kocsiban vagyunk. Autópályát érve átveszem a kocsit Attilától, és végig vezetek végül egészen Budapestig. |
