Túrabeszámolók


túra éve: 2007
Piros túrák / Magyar VándorTúra éve: 20072007.11.20 10:12:35
Kedves túratársak!

Idén a Beac Maxira szerettem volna menni, mert tavaly megvolt a Magyar Vándor 105. És hát milyen az ember? Mindig újabb kihívásokat keres. Én is ilyen vagyok, de túl nagy kihívásnak tartottam a táv és a szintemelkedés mellett az elõtte egy hétig katartóan esõ csapadék hatását. Remélem jövõre kicsit jobbak lesznek az "útviszonyok".
Ám mivel valamivel azért mindig le szoktam zárni a túraévadomat, így immáron negyedszer a lefáradás ezen formályát választottam. A Pilis hegységet kiváltképp kedvelem, viszonylag közel is volt, így erre a túrára minidg szívesen jövök. Mivel én abban hiszek, hogy a túrista vigye magával a felszerelését, élelmét és szemetét, így sosem depózok. Jókora puttonyommal iramodtam neki tehát a távnak. Azt mondjuk nem értettem, hogy mi szép van abban, hogy a sínek mellett kell gyalogolni az elején. Én jobb szeretem magamat minél elöbb bevetni az erdõ sûrûjébe. Na mindegy. 6_15-kor indultam el Rómaifürdõ állomásról. A szokásos tempómban hamar elértem a Nagy-Kevélyt. Az erdõ ilyenkor õsszel kimondottan gyönyörû, jó érzés volt végigtekinteni a közeli hegyek rozsdabarna takaróján. Innen gond nélkül sikerült vennem az akadályokat a Tölgyikrek ellenõrzõpontig. Onnan azonban magabiztosségomnak köszönhetõen sikerült nem letérnem balra kis ívbe a sárgáról, és késõbb ezt észrevéve a dzsungelen átvergõdve toronyiránt jutottam el egy csatlakozó társammal sikárosi vadászházhoz. Ahol nagy nehezen rátaláltunk a helyes útra, amely egy ponton keresztezte is a piros útját, de ez a kitérõ sajnos kb 1 órás veszetséget okozott. Mivel célbavettem a 11:45-ös vonatot, amivel hazamegyek Tatára, Pihenõ nélkül kellett tovahaladnom Dömösön. A Zsírosdeszkámat is csak útközben fogyasztottam el. Apropó Dömös. Nem tudom ki volt az a paraszt, aki a halottakat azzal próbálja megvédeni, hogy fix kerítést épít a túrístaút eddigi vaskapuja helyére. SZakónyeregig nagyon lihegõsre vettem a figurát, de aztán jó lendületben érkeztem Dobogókõre. Jól esett a gyümölcs. Tovább-tovább, mert "a vonat nem vár", ezt Rózsi óta mindenki tudja. Hogy nekem Pilisszántóról mindig más úton sikerül akaratomtól függetlenül a Csévi-nyereghez jutni, már nem is csodálkozok. Egy szó mint száz, annyira megörültem, hogy odaértem, hogy ott is hagytam az útlevelemet. Hála egyik kedves túrázónak, csak egy keveset kellett viszafelé haladnom, mert utánam hozta az elengedhetetlen okmányt. És külön hála egy másik túrázónak, hogy ellátott egy szem Algopirinnel, mert megint irgalmatlanul kezdett el fájni a térdem. A fenyveserdõ és ammellette elterülõ szakadékos látvány mindig megdobogtatja a szícvemet, és eszembejut, hogy én nem értek mindenben egyet Petõfivel a hegyvidékekkel kapcsolatban. Az azért nagy öröm volt, hogy a Kakukk-hegy és Pilisszentiván is megvolt világosban. (Tavaly elött azért sikerült Nagykovácsiig eljutnom lámpa nélkül) Nagyszénás kitartó emelkedõjét sikerült egy szusszra magamalá gyûrnöm. Ez akkora örömmel töltött el, hogy a karamelláscukor tápanyagcserébeillesztése után vígan bandukoltam Nagykovácsi plebániájáig. Innen már végleg magamramaradtam szándékommal, hogy teljesítem a távot. A hátralévõ szakaszban még mindig nem voltam biztos, hogy meglesz a vonatig, de Cromwell mondta "Bízz Istenben és tartsd szárazon a puskaport" jelszóval a fejemben próbáltam tartalékolni a nagy rohanást az utolsó 10-15km-re. János kilátónál már fel kellett vegyem a pulóveremet, mert nagy volt a szél odafenn. A tavalyi vaddisznóval most nem találkoztam a budaörsi hegyekben de kárpótolt a piktortégla üregek mellett lefele vezetõ bokaigazgató vízmosás. (Tavaly valahogy nem erre jöttem le) A lényeg, a nagy öröm, hogy 11-re lent voltam a célban. A virsli elfogyasztása után az egyik szervezõ kirepített az állomásra (hálás köszönet mégegyszer). Nagy örömmel ültem fel a vonatra, hogy idén is sikerült teljesítenem a távot. Mindnekinem gratulálok, aki teljesítette az embertpróbáló távot. Én úgy érzem, ez egy olyan túra, amely akármilyen körülmények között kihívás mindannyiunknak.
Köszönet a szervezõknek a sok cukorkáért, színesvízért, gulyáslevesért, virsliért, és bíztatást adó pontõrért. Na meg köszönet a természetnek, hogy ilyen szép pompába öltözött a kedvünkért. És SZent Péternek, hogy másnapra tartogatta könnyeit, így száraz lábbal érhettem célba.

Tanczer Szabolcs
 
 
Szent László Menet (katonai)Túra éve: 20072007.06.25 13:20:12
Szent László menet!

Szombat reggel számos katona és civil állt a Szent kereszt templom elött mindenre elszántan. Aki már minden évszakban részt vett teljesítménytúrán, az tisztában volt vele, mit jelent a hõmérséklet tényezõ az emberi teljesítõképességben. Jelentõs energiákat köt le a hõháztartás kezelése a szervezet számára.
Civilként indultam egyéni kategóriában. Lelkesen vágott neki mindenki a 70km-es távnak. Szerencsémre a laktanya mögötti területen egyik régi ismerõsöm segített a helyes úton maradni. Együtt gyalogoltunk a Baji -vadászházig, ahol még 8-adik voltam. Utána tovahaladtunk a sárgán, le a vaskapuhaz, ám a térképkivonat pontatlanságai miatt én úgy értelmeztem, hogy a bányász kilátó felöl kell megközelíteni a Turul emlékmûvet. Úgyhogy annak rendje és módja szerint lementünk a piros kereszten, majd felkûzdöttük magunkat a piros háromszögön a kilátóig. Ez egy elég durva kaptató, ahhoz a gyenge emelkedõhöz képest, amit a többiek jártak a piroson. Ez volta az elsõ fölösleges kanyar. Amikor a Turulhoz értünk, akkor a 11-edikként jelentkeztem a ponton. Jólesett a banán, a narancs és a csoki, de én nem szoktam megállni sehol, így sarkonfordultam, és nekivágtam a panorámaút kemény aszfaltjának. Az autópálya hídig együtt haladtunkm, majd a csapat lelassulása miatt én megléptem tõlük, és haladtam a kisréti vadászház felé. Valahol elkavarhattam megint, mert egy jelöletlen útra tévedtem, ami szerencsémre rávezetett a sárgára, ami Koldusszállás felé tart. Eztán már egyedül róttam a kilómétereket a kéken a Vértestolnai bekötõút irányában a következõ ellenõrzõpontig. Itt tudtam meg, hogy 10-edik vagyok, és kb15 perccel ezelött ment el az elöttem haladó. Ez Red Bullként hatott rám, és mint akit puskából lõttek ki, úgy kezdtem neki a következõ szakasznak. Amint az erdészeti szántó kerítésén átmásztam, egy szinte áthatolhatatlan szedresben találtam magamat. Megdöbbentõ, hogy míg a Gerecse 50-en ez a szakasz egy egyszerû térdig érõ cserjés volt, most ílyen barátságtalan közeggé alakolt át. Bányahegyen fogtam be az elöttem haladót, majd együtt jöttünk le a Malomvölgyig. Ott megint jólesett a narancs-banán-szõlõcukor-csoki energiaösszeállítás, majd továbbhaladtam a süttõi mûúton. Így utólag mérlegelve, ez lehet, hogy hiba volt, mert kb 1-1,5km-rel késõbb, mikor a hegyek már alacsonyabbak lettek, megkockáztattam, hogy egyenesen felfutok a hegyre, „majd onnan biztos meglátom Dunaszentmiklóst”gondolatokkal a fejemben. Hát rátaláltam egy szekérútra. Amin tovább haladva a vélt helyes irányban, visszatértem a mûútra. Visszafordulás. Most másik irányba mentem. Újabb emelkedõ, a korábbi reményekkel. Ez tényleg a koörnyék legmagasabb pontjának tûnt, viszont innen elõre nem mehettem, mert egy szakadék szélén álltam, és sajnos továbbra sem láttam a következõ állomáshelyet. Balra arc, keresztül a dzsindzsáson újabb szekérútra leltem, ahonnan letértem egy másikra amely az iránytû szerint a helyes irányba vezettett VOLNA, ha nem kanyarodik el az ellenkezõ irányba. Na hosszú gyaloglás után ki is kötöttem Agostyán határában. Ekkor megfordult a fejemben, hogy talán itt abba kéne hagyni, de mivel edzõtúrának szántam, gondoltam így legalább egy kicsit keményebb lesz. Nekivágtam, nagy nehezen a susnyáson keresztül újabb szekérútra találtam, amelyen érzésbõl (mivel nem találtam a térképen ezt az utat) egyszercsak, kb. 1,5 óra gyaloglás után hallottam dunaszentmiklósi templom harangját. Ekkor visszatért belém a lélek. Az egyetlen, ami idegesített, hogy míg a tardosi pihenõnél 16:25-kor 9-edig voltam, egyéniben kb 2-dik, 3-adik, addig Dunaszentmiklósin 20:15-kor csekkoltam 25-dikként. Innen úgy éreztem, hogy már az érem elúszott, de hát messze még a cél, gyerünk tovább. Errefelé már jártam többször is, de az télen volt, egész másként néz ki minden, megint elkavartam a szõlõdombon, és végül egy katona csapatra találva, megállapodtam náluk. Velük mentem le a dunaalmási útig. Innen már csak az út mellett kellett caplatni, a laktanyáig. Mundjuk azt azért megemlítem, hogy ugyan szabályosan a forgalommal szemben, lámpával a kezemben mentem, sokan rámvillantottak, vagy az utolsó 50m-en bekapcsolták a fényszórójukat, vagy a mégprimitívebb le se kapcsolta. Talán csak 10% volt az, amelyik hagyta a tompítottat, és indexeléssel jelezve a többieknek, rendessen kikerült.
Lényeg a lényeg, este 11-kor értem a sátorhoz, amely a végét jelezte ennek a megpróbáltatásnak.
A túrával, a szervezéssel nagyon meg vagyok elégedve. Jövõre is menni fogok, ha semmi nem jön közbe. Azonban szeretnék megemlíteni egy fontos hiányosságot, amit könnyen lehet orvosolni szerintem.
Véleményem szerint nem volt elég részletesen beszakaszolva a túra, ha valaki nem becsületesen játszott, akár 10-15km-t és jónéhány méter szintemelkedést is lefaraghatott azzal, ha letért a kijelölt útról.
Én még négy fontos pontot tettem volna be.
1. A Turoltól lefelé az autópályahídnál, 2. A Kisréti-vadászháznál, valamint 3. Koldusszálláson, mert e 3-at nem érintve akárki mínusz szintemelkedéssel kurtíthat, ha a Turultól közvetlen átnegy Kisrétre, és onnan a Bunchu-kút felé kimegy a Vértestolnai keresztezõdéshez. A 4-ediket pedig Bányahegyre kellett volna helyezni, mert egy jelentõs szintemelkedõtõl kímélte meg magát az, aki egyszerûen a mûúton átgyalogolt Tardosra.
Nekem nem szándékom, hogy bárkit is megvádoljak, de szerintem a hibalehetõségeket mindig jobb elõre kizárni, hogy mindenki egyenlõ esélyekkel kûzdjön a saját kategóriájában.
Egyébként mindenkinek gratulálok a sportteljesítményéhez. Tetszett az egész túra katonás légköre, jó volt együtt küzdeni ennyi kitartó honfitárssal.
Köszönöm.

Tanczer Szabolcs
 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár