Túrabeszámolók


túra éve: 2010
Tenkes 30/15Túra éve: 20102010.04.10 19:28:58

Ezen a szombat reggelen kis elalvással 7-kor ébredtünk kedvesemmel és egyben állandó túratársammal, Kaposváron, úgyhogy lóhal állában  pakoltunk, irány a kocsi, aztán Túrony. Pécs után láttunk az úton rengeteg zarándokot, gondoltuk velük majd késõbb összefutunk, így is lett. Túronyban a gyönyörû Árpád-kori templom mellett a már megszokott parkolásosdi volt, irányító emberekkel, sok hellyel hibátlan ez így. Beneveztünk a 30-as távra, a rajtnál sorban álltunk egy fél órácskát, de sebaj mert mindig azt szoktam megjegyezni, hogy kevesen neveztek, hát itt nem, ahogy hallottam az egyik szervezõtõl, idén körülbelül 820-an neveztek, köztük sok iskolás, úgyhogy errefelé lesz utánpótlás bõven. Hibátlan szervezés ismételten.

Idén fordított menet volt, mint tavaly, úgyhogy figyelni kellett a térképet, hisz, a 2000-es években ez volt csak a második túránk a Tenkesen, jómagam 1997-ben voltam a Tenkes 40-en, de akkor közel sem errefelé ment emlékeim szerint.

Szalagozás sehol, de nem is kellett, mert használható térképet kaptunk. Beértünk Máriagyûdre, közben begyûjtöttük a Tisztás a Tenkesen geoládát [#248], miután trappoltunk egyet lefelé a domb aljáig, ettõl frankó izomláz lett a túra után 2 napig :D Máriagyûdrõl ismét felfelé vezetett az útunk, ahol találkoztunk minden elõzõleg leelõzött 20-as résztvevõvel, sõt, a mellettem rajtoló 1934-es születésû nénivel is itt összefuttottunk, aki fitten jött szembe, ill. akinek a teljesítménye elõtt emelem kalapom és innen is jó egészséget kívánok neki!

Gyönyörú tájakon jártunk, kihalt, de ép pincék mellett mentünk  a túronyi vasútállomásra, aztán fel a kereszthez a kellemetes kaptatón, ahol mindenki pihent körülöttünk :)

Lefelé beértünk ismét Máriagyûdre, ahol kis kanyarokkal övezett sárgán megkerestük az ellenörzõpontot, aztán beértünk a csomóponthoz, ahol épp nekem kedvezett a szerencse és kaptam egy Tenkes 30-as pólót! :)

Innen felkaptattunk a Csodabogyó tanösvényen, ahol újabb geoláda [#249] várt bennünket, ill. ezen a másfél embernyi széles ösvényen jött szembe vagy 300 zarándok, akik gyakran zsoltárokat énekelve, a felfelé kaptatókról tudomást sem véve özönlöttek lefelé, úgyhogy ha ezt tudjuk, akkor lent megvárjuk õket...

Túronyba beértünk, 06:15-ös eredménnyel, begyûjtöttük a jelvényt és kellemesen elfáradtam hazaindultunk.

Végezetül a track:


 
 
Lepke (Vasas nagy 8-as)Túra éve: 20102010.03.26 11:13:40

Végre eljött idén is a Lepke-túra, amit már nagyon vártunk. Bevártuk a pesti haverokat, hogy együtt menjünk, kivételesen mi Kaposvárról most elõbb értünk oda. A parkolásnál találkoztunk egy természetvédelmi õrrel és az agarával.

Nevezésnél [25km] az elmúlt évekkel ellentétben nem kellett most sokat várni, picit kevesebben voltak idén, mint szoktak lenni és hiányoltam én is a fiatalabb korosztályt. Sebaj, ez majd változik, ahogy cseprednek.

Rajt után a kedvenc kis házainkat újra megnézhettük, s a Berzsenyi kilátó még mindig szép. Büdöskúton az elágazóban lekapcsoltak pár szlovén quadost, mert otthon kellene rongálni a természetet inkább.

Elmentünk a szokásos felsõ hurokra, ahol végre begyûjtöttük a környéken hiányzó
geoládát [#239], aztán mentünk vissza a csomóponthoz, ahol a quadosok még mindig ott voltak tartva, hogy legyen egy kis szankció is, plusz ittunk egy igen kellemetes teát is, ezúton is köszönet érte. Valakinél volt egy argentin dog, szájkosár nélkül, és a természetvédelmi õr agarára támadt rá, csak a szerencsén múlott, hogy nem lett baja a kutyának - na meg a gazdiján, aki a legjobb idõben rántotta el.. Nemrég voltunk hasonló eset szemtanúi, inkább eljöttünk. Leellenõrztük a padkõi geoládát is, aztán a helyes úton felkapaszkodván a Szent Mihály-dombra, láttuk, hogy nincsenek a pontõrök, csak lent, nem sokan jöttek a helyes irányba :)

Besétáltunk a célba, ahol meglett a jelvény és a nem messzi gyorsétteremben pótoltuk a kalóriát.

Fotós bácsival több helyen is találkoztunk, reméljük a képek szervere kap majd egy kis sávszélesség-bõvítést idén...

Végezetül a trackünk: 




 
 
PITE 30/20/10Túra éve: 20102010.02.20 20:34:52
Az elmúlt 2 évben többen voltak jóval mint most, de ez betudható talán az olvadásnak.
Elsõ olyan túránk az elmúlt 17 évben, ahol nem az utolsó negyd órában neveztünk :)
Sokat most nem kellett sorban állni, és már indulhattunk is. Az 5. kilométertõl már sárban és latyakban úsztunk, úgyhogy, a 2008-as novemberi Mecsek 1000-rõl erre a túrára szállt a közmondásos "sáros túra" kifejezés az Eszti-Robi párosnál.
A pálos kolostorromnál megkerestük a geoládát is. Orfûn a szokásos ellenörzõpont nem volt meg (így jár, aki megszokásból túrázik), így átmentünk a Mecsek Házához. Ittunk, ettünk és besétáltunk a célba. Kemény volt, máskor ennyi idõ alatt egy 30-ast is megcsinálunk.

Íme a rögzített trackünk:
 
 
túra éve: 2009
Zselic 50/30/20Túra éve: 20092010.01.13 11:26:34
A 2009-es 30km-s táv általam rögzített GPS-trackje:
 
 
Csík Ferenc EmléktúraTúra éve: 20092010.01.13 11:11:51

Sziasztok, nemrég bukkantam a fórumra, gondoltam megosztom mindenkivel a rögzített trackemet a helyes útvonalról, a 30-as táv esetén. A rajtnál megadott térkép nem tartalmazott konkrét útvonalat, csak rögzített ellenõrzõpontokat, ami tényleg elõre megdöbbentõ volt (hiszen a rajtnál a szervezõ ajánlott útvonalát úgy másoltuk mi be), de a valóságban nekünk nem okozott problémát. Ellenben a többieknek, mi 78-79-es rajtszám körül indultunk, a rajtoltatás vége felé jó szokásunk szerint, de a Paphegyi úton Balatongyörök határában már csak 20 ember volt meg (elõttünk), a célba pedig csak 16 ember ért be addig, amíg mi, pedig csak átlagos tempóban mentünk. Volt olyan 45 perc, amikor nem találkoztunk senkivel :) A táj, hely nagyon szép, ismerõs volt a Lepke-túrákról sok hely, és 2010-ben is jövünk. A sok iskolás résztvevõ pozitívum, csak így tovább. 







Üdvözlettel: Eszti és Robi

 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár