Az interneten böngészve találkoztam a Magas-Börzsöny túra kiírásával. Elhatároztam, hogy nevezünk a túrára bajtársaimmal, hogy e túra által is öregbítsük egyesületünk (Rongyosok Kulturális és Hagyományõrzõ Egyesület Szent László tagozat) hírnevét. Kerestem magam mellé megfelelõen õrült bajtársakat. Így hát négyen tervezgettük az indulásunkat, Svejk, Gump, Gergõ és jómagam. Beszéltem Kenyeres Oszkárral, többek közt az õ túráikon járjuk a Börzsönyt, illetve immáron három éve részt veszünk a Kitörés túrájukon is. Õ azt mondta, hogy: „Hûû Gabi ez egy nagyon kemény túra ám” ugyan, ugyan, gondoltam magamban, majd mi jól megmutatjuk.
Felvettem a kapcsolatot Szabó Károllyal, és közöltem vele, hogy ott leszünk január 21.-én
Elég érdekesnek tûnt már a túra kezdete is, eleve 6,1 Km-t kellett mennünk 610 m szintemelkedéssel, néhol térdig érõ hóban ahhoz, hogy egyáltalán odaérjünk a rajthoz… a Cseresznyefa parkolóig vitt minket kedves bajtársunk Tibor, Õ volt a mi mentõegységünk, akinek ez úton is köszönjük az egész napos készenlétet.
Útban a rajt felé Gump közölte velünk nem jön tovább, mert oda van a térde…lekoccolt a Nagy-Hidegre, onnan Tiborunk kimentette. Maradtunk hárman, már ekkor átfutott az agyamon, hogy vajon mit keresünk mi itt, ez a túra során még megtörtént párszor. De itt vagyunk, mert szeretjük a Börzsönyt .
Felértünk a Csóványosra a rajthoz, igen kellemetlen hideg idõ fogadott bennünket. Itt is mint általában a túrákon feltûnést keltettünk a katonai ruházatunkkal és felszerelésünkkel. Neveztünk, közben megkérdezte tõlünk Károly, hogy rólunk beszélt-e néki Oszi? (ajjaj, hírértékük van?) mondtuk lehet. Ettünk, ittunk, közben lefagyott a kezünk…
Kilenc órakor sikerült megindulnunk. A Pogányvárig igen magas hóban nyomultunk elõre, az után egyre kisebb lett és el is fogy teljesen, hogy felváltsa a csonttá fagyott talaj. A Bodosházi-kút elõtti igen jelentõs lejtõ teljesen le volt jegesedve, nem volt egyszerû lejutnunk az elsõ EP-ig. A Tûzköves-forrásnál nem volt elõre jelzett EP, mint kiderült feltételes ponthoz értünk. Leértünk a zord télbõl a tavaszba, igaz jöttünk lefelé több mint 500 métert. Kaptunk teát, chipset, szaloncukrot, indulás tovább.
Úgy nekiindultunk, hogy azonnal elkavartunk, nem mentünk át a raklap hídon, de ez szinte minden túrán megesik velünk, de csak ott ahol egyértelmû lenne a helyes irány…elbeszélgettünk a híd elõtt. Tévedésünkre rájöttünk és vissza találtunk a helyes útra a Bangola-tetõ felé. Jó tempót tudunk menni a következõ pontig, ami a József fõherceg emlékmûnél volt. Nagyon tetszett ez a pont, volt ott minden, fasírt, kenyér, házi befõtt, lekvár, pálinka, nem is akartuk elhinni. Nagyon hangulatos volt és isteni pálinkát kóstolhattam. Köszönet érte. Fénykép, köszönés, irány Magosfa.
Ezen a szakaszon volt minden, erõsseb, lazább emelkedõk, közben ismét hóban gyûrhettük a kilométereket, a hegyoldalban a csúszós ösvényeken. A Sasfészek-bérc megizzasztott minket rendesen, de azért csak felértünk a Magosfánál lévõ EP-hez. Kaptunk pecsétet és csokit. Kérdezi a pontõr, fényképezhet-e, mondtuk neki, miért ne, az én telefonommal is készített rólunk képet, így lett nekünk is közös fotónk. A kulacsainkban a víz már jégkásává változott, de nincs mit tenni, inni kell…indulás tovább. Lejt menetben szendvicsevés, mert nem akarunk idõt veszteni.
Jó tempót megyünk lejtmenetben, a következõ EP-ig nincs emelkedés, aminek örülünk, fogynak a kilométerek. A Bacsina-pataknál, a Börzsöny Vulkánról ismerõs pontõrök, újabb pecsét és itt iszunk elõször bográcsban fõzött teát, nagyon jól esett a jégkásánk után. Megköszönjük, elköszönünk.
Közeledünk Királyháza felé, de elõtte egy éles jobbos és Dobó-bérc elõtti emelkedõt egyenletesen szuszogva másszuk meg. Odaérünk a következõ EP-hez. Jelesfa. Pecsét, tovább…Elértünk a Hárombarát-nyeregig, utána egy balossal rátérünk az ételhordó útra. A Gál-rétnél átkelünk a Kemence-patakon, amitõl ugye vizes lesz az ember bakancsának talpa, pár lépés, porhóval behintett jégpálya és már suhan is a lábam a fülem mellett…régen estem ekkorát. Káromkodom, felsegítenek, leporolnak. Itt már Gergõ barátunkon látszanak a tünetek, nem fogja bírni. Kérdezzük, mi van? Mondja, hogy oda van a bokája és fejben sincs rendben, feladja. Adok neki térképet, elmagyarázom az utat Cseh-várhoz, onnan nincs messze Diósjenõ, de még bírja a tempónkat és az EP-ig velünk tud maradni. A Cseh-várig tartó emelkedõ nekünk sem esik jól, megizzaszt. Ráadásul itt is le van jegesedve az ösvény, elõzõ esésemre emlékezvén kapaszkodok mindenbe, amibe csak tudok. A pontnál begyûjtjük a következõ pecsétünket, kapunk almát, elköszönünk a pontõrtõl és Gergõ barátunktól (felhívjuk Tibort, megy érte Diósjenõre) és hajrá.
Majszoljuk az almát és számolgatunk, mennünk kell nagyon, hogy elérjünk a Csóványost idõben. Ennyi. Megindulunk rendesen, nyomjuk a távot durván. Többször megelõzünk egy túra társat, õ is többször visszaelõz minket, egyedül van, beszédbe elegyedünk, a túra végég nagyrészt együtt maradunk. Sajnos a nevére már nem emlékszem a sporttársnak , de ez úton is köszönjük neki, hogy a túra után hazafuvarozott minket.
Bárány-bérc, Lóégés, elérünk a Foltán-kereszthez és a Px-rõl rátérünk a OKT jelzésre. Itt már megint van hó bõséggel. A következõ szakaszon beleszaladunk két komolyabb emelkedõbe, ez van. Elérjük a gerincet a Haramia-lyuknál. Látjuk milyen közel a cél, de nekünk még kerülnünk kell, eldörgölünk egy, két könnycseppet, ismét megbeszéljük, hogy valószínûleg nem vagyunk teljesen normálisak
Zombi üzemmódban megyünk, megmásszuk a Hangyás-bérc csúcsát, Égés-tetõ, Rakodó, pecsét, mosolygós pontõr. Loholunk tovább, a Lósóskás-rétig megyünk lefelé rendesen. Számolgatunk megint, még oda érhetünk, de nyomni kell. Utolsó EP Lósóskás-rét, a pontõr függõágyban, kérdezzük nem fázik? Azt mondja, de. Még három darab szaloncukor van nála egy szatyorban, kettõt elveszünk, elköszönünk, rohanás.
Nézem az itinert, még 3,5 km és 435 m szint, az durva, de még mindig csak az Oltár-patak völgyében vagyunk, mi lesz ebbõl? Elérünk a Kõkorsóhoz, körbe járjuk, ahogyan kell, megindulunk a szerpentinen, gondolom magamban, nem is lesz olyan vészes… aztán megjött a gyilkos emelkedõ, a szerpentin csak altató volt.
Na, ami ez után jött, azt míg élek nem felejtem el. Egyre jobban szakadt a hó, és ahogyan egyre feljebb másztunk erõsödött a szél is. Olyan hóviharba kerültünk, amilyet eddig csak filmen láttam. Ezt nem lehet elmesélni, ezt csak az tudja felfogni, aki már átélt ilyet. Teljesen elfogyott az erõm, szédültem, Svejk bajtársam ment elõttem kb. 8-10 méterrel, eddig én diktáltam a tempót, most õ biztat…,hogy menjek, már nincs sok hátra, eltûntek a nyomai, vízszintesen esett a hó, süvített a szél. Nem láttam semmit a fejlámpám fényénél csak a havat. Egyszóval iszonyat volt, ha egyedül lettem volna, ott maradok.
Utólag váltottam pár levelet Szabó Károllyal, ezt írta a viharról: „Titeket már elkapott a hóvihar, ami nagyon megnehezíthette a végét! Még a seprû, Mécs László Himalája hegymászó is azt mondta, hogy az az utolsó szakasz nagyon kemény volt, teljesen magashegységi körülmények uralkodtak ott a gerincen. Még fél 9 után is érkeztek teljesen kimerült túrázók.”
Egy túra beszámolóban olvastam: „A Börzsöny nem viccel”. Ez valóban így van.
Felértünk. El sem akartam hinni, mikor megláttam a toronytól nem messze lobogó tüzet, itt a vége. Kérdeztem hány óra van. Mondják 19:30…,háát srácok ez most nem jött össze. Mi nem jött össze? Hiszen itt vagytok, ilyen csúnya idõben…,menjetek az oklevélért, aztán igyatok pálinkát. Nem kellett kétszer mondani, ittunk pálinkát, meleg teát és teljesen rendbe jöttünk. Még elõttünk volt a visszaút a Cseresznyefa parkolóig…,Kérdezik, ha jövõre is meg rendezzük a túrát, itt lesztek-e? Mondom, erre most nem tudok válaszolni, mert igen meg vagyok viselve.
Négyen indultunk, Svejk bajtársammal ketten mentünk végig, ez azért elmond valamit. Összességében egy nagyon jó túra volt, egy igazi embert próbáló menet, igaz a vége odavágott, de nagyon tetszett. Valóban egy igazán extrém túrán vehettünk részt. Köszönet a szervezõknek a korrekt hozzáállásért, a felcipelt teáért, az újból erõt adó pálinkáért és azért, hogy ezt az õrületet így kitaláltátok.
Most már tudok válaszolni. Jövõre is ott leszünk.
Kitartás!
|
