Túrabeszámolók
|
| Rákóczi | Túra éve: 2005 | 2005.06.27 13:48:43 |
|
Rákóczi 50 - egy brutális ötvenes
Most nem sokat vacilláltam, miután kiderült, hogy Nomádnál van egy hely a Rákóczira, döntöttem: Elmegyek a Zemplénbe, sosem jártam arra.
Gondoltam, megyek egy laza ötvenest... Aha...
Kemény 3-3.5 óra alvás (26 fok sajna nekem sok az alváshoz :( ) után már 5:10kor a Moszkva téren voltam, ahonnan 5:15kor indultunk a messzeségbe. Pont két óra alatt értünk le, így az itineremre 7:40es rajtidõ került, de valójában csak 7:50-kor indultam neki a "laza" ötvenesnek. Ez a tíz perc még számítani fog...
Rövid városi szakasz után a forgalmas fõút következett, de szerencsére ez sem volt túlméretezve, rövidesen letértünk a szalagozás mentén. Innentõl többkilométeres szauna várt ránk, sokhelyütt bokáig érõ sár, rengeteg szúnyog, meleg, 110%-os páratartalom... Ilyesmi lehet az esõerdõ. Az erdõszélen haladó út fölött remegett a levegõ, de igazából megmozdulni nem volt hajlandó. Megállni nem lehetett, mert azonnal megrohantak a szúnyogok.
A nap nagy lebõgése is bekövetkezett: A gondosan feltöltött fényképezõkép bekapcsoláskor sípolni kezdett, és kiírta: "No card!" Vazz.... vagy inkább: No comment. :) Dühöngtem egy sort, hogy hogy lehetek ennyire hülye, de megoldódott a helyzet: Egy srác kérdezte, milyen kártya való a masinába, mondtam, hogy a pici xd-t szereti. Volt nála egy vésztartalék 16 megás kártya, amit önzetlenül kölcsönadott... Hálám örökké üldözi, csak utol ne érje!! :))
A hegy másik oldalán utolértem Pygmea kartácsnõt, innentõl jó darabon együtt mentünk. Komlóskán abszolút szokásos szocreál kultúrháznál volt a frissítõpont, ásványvíz, nápolyi.
Újhután egy panzió-étterem a pont, ahol a pincér-pontõr hozzáállása kb ilyesmi volt: "Na, pecsételek, de húzzanak...." Csak lestem.
Az esõ is cseperegni kezdett, de szerencsére csak beijesztés volt, a nap gyorsan legyõzte a felhõket. Bõven lehetett szamócát vadászni, na meg a jelzéseket. A szalagozás az ötvenes táv "önálló" szakaszán valahogy nem volt a helyzet magaslatán, annyira, hogy térképezni kellett, de sikerült helyesen navigálni :))), kicsit késõbb megtaláltuk a jelzést. Utolértük Balázs Bácsit, aki nagyon gondolkozott a 25re való átnevezésen. Elõre szót, hogy Makkoshotyka után lehet számítani egy több km-es boka fölöttig sáros szakaszra, de ez szerencsére nem jött be.
Az eszkálai pontot volt aki kihagyta, volt akit Pygmea küldött vissza.
A Kerek-kõnél már bizonyíték fotókat készítettünk, hogy igen, mi itt voltunk, de pont sehol... Aztán szemberek mondták, hogy egy kis odavissza van az útvonalban. Itt elkezdett úgy kinézni a helyzet, hogy nagyon menni kell, ha be akarok érni, ezért elköszöntem, és belehúztam. Elõkotortam a táskából a podot, innentõl végig a zene adta a ritmust :) Valahogy azt hiszem, hogy ha zenét hallgatok, kevésbé lassulok be, mert jobban érzékelem az idõ múlását.
Bõven két órán belül sikerült a Makkoshotykáig elõttem levõ tizest legyõzni, de ott muszáj volt megállnom, azaz visszamennem a kocsmáig. A faluban majdnem nagyon elkavartam, pedig kéken mentem be a faluba, de gyanús lett, hogy nagyon marad a falu szélén a jelzés... Még idõben kérdeztem meg egy helybélitõl, hol találom az iskolát. A ponton ettem két szelet zsíroskenyeret, és nagyon hevesen érdeklõdtem a kocsma iránya felõl. :)) Borral kínáltak a pontõrök, de borozni nem szeretek túrán. Ezzel szemben a várva várt kocsmában nagggggyon jól esett egy Stella...... :)) Begyorsultam az eddigi tempóhoz képest, ennek egyenes arányában el is kavartam egy kicsit a falu utáni prérin, de csak 3-400 métert tettem rá a távra.
Mentem ahogy bírtam, nem éreztem magam lassúnak, de -talán csak pszichikai hatás volt- azt éreztem, hogy mégsem megy a gyaloglás úgy ahogy mostanában ment.
A Rákóczi-fa elõtt 100 méterrel megtaláltam a Zemplén50 ugyancsak zsírkrétás EP-jét, ahol viszont csak a kréta madzagja fityegett a szélben... Pontfotó, de kisegített egy bicajos kolléga (hû, tényleg: Minden elismerésem a bicajosoknak. Ez a terep bicajjal is gyilkos lehetett!!), hogy egy kicsit még menjek, ott lesz a pont.
Innen még kemény tíz kilométer a cél, éppen két órám volt rá.... Majdnem hagytam az egészet a francba, nem gondoltam, hogy beérhetek. De aztán úgy döntöttem, megpróbálom, és nem eresztettem le.
A piroson a szalagozás a Makkoshotyka elõtti szakasszal épphogy ellentétes volt, sok helyen az út egyik oldalán feltûnõ jelzés, a másikon pedig szalag. Ez utóbbi viszont minek??
A Tengerszemhez felvezetõ utolsó, de brutális emelkedõn kifejezetten elkezdett fájni a bokám... Az új bakancs nem vált be. Nem tört fel, nem dörzsölt ki, rosszabb: Kicsinálja a bokámat.
Valószínûleg nagyon erõsen össze kell húznom a fûzõvel, hogy ne lötyögjön a lábamon. Ez viszont a nem egybeönött, hanem héjas felépítésû Vibram talpra olyan hatással van, hogy meggörbíti a hossztengely mentén. Rövidebben: Billeg az egész cucc - oldalra. Amikor felpróbáltam a Schneeberg aljában, éreztem ezt, de nem tulajdonítottam neki jelentõséget. Azt a túrát gond nélkül kibírtam benne, ezt viszont már nem: Túlterhelte a bokám fölött a külsõ oldalon az inakat, ami annyira fájt, hogy a pont után a városban majdnem levettem a bakancsot...
Az iskolába beérve még az itiner leadása elõtt vettem le a cipõt. Ilyen még nem volt.
Az idõm 12:03, kicsúsztam, de 3 perc nem okoz lelkifurdalást a teljesítés ügyében. :)
Nem értem a dolgot. Nagyon nem, mivel az erõnlétemmel azthiszem semmi gond: Legutóbb 12:00 alatt 61 km-t mentem minden gond nélkül a Kálin, azóta pedig a K40-en házirekord tempóval 37-et 6:40 alatt... Azzal a tempóval, pedig ott ugye kánikula volt, max 9.5 óra alatt be kellett volna érnem egy ötvenesen.
A bakancsra nem foghatom, mivel az csak az utolsó szakaszon okozott gondot.
De akkor mire? :)))))
Mindegy, megvan.
A szervezés jó, de az itinert kicsit bõvebbre is szabhatták volna, s a térképmásolat gyakorlatilag használhatatlan. Ennyit egy szöveges "S-P+Z+Z-" típusú leírás is ér.
A szervezõk kedvesek, jó fejek voltak, néhányukkal egy kávézónál futottam össze, de a kávé sörré változott mire leültünk :)
Aztán egy könnyû mediterrán vacsora sörrel, Pygmea társaságában, és szunya. Nem kellett altató :))
Köszönet a fuvarért Nomádnak, és a sztorizásért Balázs Bácsinak, aki velünk utazott haza.
bandikaa
UI: képek a szokásos helyen (kep.tar.hu/bandikaa) |
| | | | |
|
Túra, depó, nagykaland :)
Na, hogy is volt?
Vacilláltam megint, és most az eszem gyõzött a vágyaim felett: Nem mentem neki a 100-asnak pedig nagyon-nagyon erõs volt a vágy, hogy újra a szárligeti iskola kapujában álljak a K100 végén. Csak 40-en indultam, de azt nagyon könnyen teljesítettem. A térdemet éreztem egy kicsit, emiatt lehet hogy nem ment volna a 100, erõnlétileg szinte biztosan végigmentem volna.
Végülis, K100 még lesz néhány, amíg élek (remélem), de térdem csak 2 van, sõt, a garancia is lejárt már rájuk.
Hajnali kelés, pakolás és döcögés a buszhoz, 5:51-kor indult - volna, de a szemben levõ megállóban állt felforrt hûtõ(agy?)vízzel. Namondom, remélem ez volt a kötelezõ malõr. :)
Így a következõ járattal Óbuda, majd HÉV-vel (elvben -tal) a rajt, ahol döbbenetesen hosszú sor fogadott, csak lestem. A sorban kollégák mellé keveredtem, de elõtte/közben még ráköszöntem Nagyfõnökre (elárulom: Nomád :) ), és a közvetlen fõnök(nõm)re is. :)
A nevezés után át és megvettem a pólót, aminek viselése nem fog lelkifurdalást okozni, mert már teljesítettem a 100-at (Vlaszij: Te is fogd fel így!), igaz, hogy csak egyszer.
Az autónál hagyott cuccomat felvéve 7:50-kor elindultam a Nagy kevély újbóli meghódítására, ahova 1:15 alatt értem föl, kicsit megdöbbenve, hogy így bírok most menni :)
Lefelé persze óvatosabban térdrevigyázósan haladtam hol csokitakarok, hol pedig gethe és Galád topiktársak társaságában. Útközben sok sok offtopik ismerõs, volt évfolyamtárstól túrahúzóemberig...
A Pilis környékén régi ismerõsökkel beszélgettem, de sehol nem kispistáztam, se a szerpentinen, se a pilis után a kétágú hegynél. Erre Gethe kartács elõre figyelmeztetett, hogy nagyon nem arra megy az útvonal, mint amerre a tömeg. A botozás újabb aspektusa: Valaki megjegyezte mögöttem, hogy "Amikor elzúz mellettem egy-egy botos túrázó, mindig azt hiszem, hogy egy vak ember akar elõzni..." Síelõnek már néztek, vaknak még nem néztek (hm, ez kicsit morbid...). :)
A Pilis nyeregben a topikosok egymás hegyén-hátán üldögéltek. A büfében kicsit csodálkoztam az árakon - de épp azért, mert teljesen korrektek voltak. Lehet hogy most a forgalomból adódó nyereségre utaztak?
A menetidõmet képtelen voltam kiszámítani, állandóan nyertem egy órát. Innen lefelé a már említett helyes útvonalon mentünk le gethét követve, lent pedig letoltuk nagyondinnyét, hogy hátmicsodadologvoltez?!
Innen könnyû séta a depóautóig, ahol lepakoltam, és táska, bot, minden nélkül elrobogtam befutni a célba. Addig viszont Nomád és gyerekei, aztán pluszban a közvetlen fõnököm és gyerekei adták a társaságot - meg is beszéltük, hogy jövõre cégszinten készítjük fel az emberkéket a K100ra. :) Jó képviselettel rendelkezett a cég már most is :)
A cél egy sörözõ a temetõ felé vezetõ elágazásnál, ahova végül is 6:40 alatt értem be, 5.67-es egyéni csúcsot beállítva. Elég sok 100as résztvevõ jött erre, volt aki frissíteni, volt aki csak megszokásból. De olyan is volt, aki rájött hogy eltévedt, és kiszállt. 2 ember kapott negyvenes kitûzõt....
A "kajajegy"re kapott üdítõt megfejeltem egy nagy pohár baracklével, és egy dupla kávéval, aztán összeszedtem magam egy kicsit (nem mintha nagyon szétcsúsztam volna, de mégis leengedtem), elindultam a sorompóhoz, ahol jónéhány túrázót útbaigazítottam a cél felé.
Kis várakozás után átvedlettem túrázóból sofõrbe, és elkezdõdött az idei Kinizsim második kihívása: a depózás.
Helyenként kavartunk egy kicsit, Dorogon nyitvatartó boltot kerestünk, aztán nagy nehezen találtunk is.
Magamban már a 40es alatt jókat mosolyogtam a GI-Joe-kon (nem a ruha teszi az embert képessé a százasra), és hát nem sokat láttam viszont közülük az éjjel vagy a célban. Bár volt egy, aki még a célban is pontosan ugyan olyan rendületlenül, egyenes derékkal, veszett tempóban ment, mint Pfsz+nél :) Szinte tuti, hogy hivatásos az ürge.
Péliföldszentkereszten szívesen megöregednék :), fõleg k100 résztvevõként. Az öregotthon gyönyörû környezetben, csendes, kristálytiszta levegõjû környéken áll.
Kipakoltunk, és vártuk a ttb tagokat. Az elsõk Mizu?-ék voltak, akiknek innentõl Mizu? felesége depózott. Átpakoltak hozzájuk, és el a következõ pontra.
SK-hoz és Diemhez innentõl szinte órát lehetett volna igazítani, végig percre pontosan tartották a két órás különbséget.
Vértestolnára átgurulva még világosban pakoltunk ki, a lemenõ nap gyönyörû színekre festette az eget. Sötétedés után érkezett az igazi mezõny az úthoz, fantasztikus látványt nyújtva, ahogy a lámpák alkotta tömött gyöngysorok ereszkedtek lefelé a szemben levõ dombról.
Úgy gondoltuk, hogy naon jó a szolgáltatásunk, nem csak az autó csomagtartójából osztjuk az észt, hanem székek, pokróc, mindenféle földi jó. :) És ez így is volt, mert ugye mindenki egyenlõ. De vannak egyenlõbbek: egy autó hátuljából elõkerült a dupla turistafõzõ, a lábos, és készült a zacskósleves - a semmi kellõs közepén :). Aztán kiderült, hogy még ez is kispálya: Egy másik autóból összecsukható asztalok, háromlábú horgásszékek, és -eztaddössze!!- igazi, vékonyfalú söröspoharak kerültek a túrázók elé! :D Csak lestünk... Itt több embernél is kockáztattam, és megelõlegeztem nekik az idõben való beérést (Povyagi, Sancimanó), de igazam lett! :)
Tornyópuszta felé egyvalamitõl paráztam: az elémlépõ szarvastól, de hála az égnek nem jött egy sem. Tornyónál Máté próbált aludni egy kicsit, én ültem a kempingszéken, és republicot hallgattam, negyed négykor, kint az erdõben. Ez se volt semmi. A Hold pofozott tányérja csodaszépen sütött át a fák levelein.
A cél felé indulva éppen találkoztunk Diemmel, és innentõl jó darabon nem a szarvastól féltem, hanem a betonon lámpa nélkül haladó túrázóktól... Brrrrrrr, a legközelebbi éjszakai túrámra feltétlenül kitalálok valamit, hogy elöl és hátul is legyen rajtam fényvisszaverõ, ez így életveszélyes!!! Semmi, de semmi nem látszik az emberbõl, csak amikor már nagyon közel van. Reflektorzni meg nem lehet, mert ugye nagyon elvakít.
A célban nagy nehezen találtunk parkolóhelyet az iskolaajtóhoz közel, ültünk és punnyadtunk. Itt végre sikerült aludnom egy kicsit, éjjel nem ment.
Mindenkit megvártunk, és Diemet haza is vittük.
Kitettem Mátét otthon, és -ahogy már írtam- nagyon nagyon megkönyebbülve állítottam meg az autót a garázs elõtt. Nem álltam be, már nem volt hozzá agyam.
Szépvolt, jóvolt, de ilyen összetételben többször nem vállalom... nagyon hulla lettem a végére. :)
Mindenkinek mégegyszer gratula, vagy éppen hajráttb! |
| | | | |
|
| Káli | Túra éve: 2005 | 2005.05.22 14:50:41 |
|
Káli 60
Igen, még mindig a házi feladat kategória, mindig az is lesz :)
Miután hosszas(?) vívódás után a Káli legyõzte bennem az Õrséget, szervezkedni kezdtem a leutazás módját. Háááát, ez igen érdekesen alakult, végül is csokitakarokkal összesen 5en (Õ, 4 OT, meg jómagam) péntek este negyed 11kor sikerült elindulni :)
Negyed egykor szunya, 3man nálunk, csokitakarok és Gábor visszament Révfülöpre "társadalmi életet élni".
Reggel 3/4 hétkor ébresztõ, olyan 7:50 körül nevezés, persze hogy kutyával. Kócos megint osztatlan sikert aratott, ahogy ezt tõle már megszoktam. :) Kicsit megsértõdött (igen, egy puli tök egyértelmûen kifejezésre tudja juttatni, hogy most morc!) amikor hazavittem, és otthon hagytam... Tudom, tudom, nyugodtan vihetném túrázni, de egy puli még mindig nincs 60kmre kalibrálva.
A többiek 30ra és 15re neveztek (csokitakaroknál "megtört a jég", ahogy lejjebb írta is), de aztán kb 30ra jöttek. A salföldi kocsmahivatalnál elváltunk, innen jó darabon egyedül mentem. Szemberként többször is Galadh Ereb és gethe kartárssal találkoztam. Kari bácsinál szvsz nagyon rossz volt a bor, legalábbis a fehér... Egy pohár se gurult le, annyira nem esett jól. A kopasz hegy aljában másodszor jött szembe a fent említett két topiktag, azzal, hogy nincs szalag lefelé a hegyrõl... Hát, én tavaly alapján asszem letalálok, vagy valami ilyesmit találtam mondani, de nem lett igazam.... A pont után volt szalag, de aztán egyszer csak nem. :( Hoppá. A végén azt a megoldást választottam, hogy nem keresgélek, hanem toronyiránt lezúzok a hegyrõl. Lépcsõzni lefelé nem volt kedvem, az idõért meg kicsit aggódtam, salföldig eléggé kirándulós tempóban és stílben nyomtuk.
A fekete hegy aljában utolértem Galadh-ot és Gethét, innentõl gyakorlatilag együtt mentünk végig.
A henyei kocsmában kis pihenõ, aztán rövidítés és a tavalyihoz hasonló elkavarások nélkül értünk be Monoszlóra, onnan pedig könnyû menetben a Hegyestûi geológiai bemutatóhely volt a részcél. Most bizony föl kellett menni a csúcsra a pecsétért, de a kilátás bõségesen kárpótolt mindenkit a meredek mászásért.
Innen már csak séta a cél, csak közben nagy megdöbbenések fõleg Galadh részérõl, hogy micsoda tájon vagyunk... Gethe megkövetett, hogy na most már teljesen megérti a környék iránt táplált érzéseimet :)
A Millenniumi kilátóból még egyszer végigtekinthettünk a "világ egyik legszebb táján", egészen Balatonkeneséig szabadon szárnyalt a pillantás...
A célba olyan 20:00 körül, büszke, határozott léptekkel (jó színészek vagyunk :) ) sétáltunk be. Az idõ olyan 12:00, ami épp ötös átlagot jelent.
Épp elértem a 20:18as vonatot hazafelé, de mégsem álltam be rögtön a forró víz alá, mert nem volt szívem csalódást okozni a kutyának, így hát elvittem sétálni :) |
| | | | |
|
