Túrabeszámolók


túra éve: 2005
Csík Ferenc EmléktúraTúra éve: 20052005.10.03 14:47:01
Csík Ferenc 30 Keszthelyi hegység

2005. szeptember 24.


Párommal 8 óra 30 perckor indultunk a 30-as távon.

Vállusig ismerõs útvonalon haladtunk, ugyanis az Országos Kéken haladt az útvonal.Ezt a részt januárban tettük meg az OKT keretében, igaz ellenkezõ irányból.
Vállus után egy nagy ívvel visszakanyarodtunk és nagyjából dél fele haladtunk vissza a keszthelyi hegységben.Következõ ellenõrzõpont Büdöskút volt. Itt nagyon sok jelzés találkozik.Itt azt hiszem minden távon indulók megfordultak, a 30-asok kétszer is.
A rengeteg szunyog miatt tízórainkat gyorsan bekaptuk, a kapott almát már útközben majszoltuk el és indultunk Balatongyörök Szépkilátó fele.Elég sokáig mentünk lefele, mire elértük a Büfésort. Itt csokit kaptunk. Kicsit gyönyörködtünk a kilátásban (tényleg szép), és indultunk vissza Büdöskútra. Kicsit egyhangú és unalmas volt a visszafele ajánlott mûút. Büdöskúton ismét bélyegzés, alma és sok szunyog várt bennünket.
Innét megint ismerõs volt az útvonal a Berzsenyi kilátóig. Ezt a Lepke tt. érinti, csak szintén ellenkezõ irányból.
Berzsenyi kilátót pár éve szépen felújították, innét is szép a panoráma.
Ezután már csak egy rövid kb. 1,5 km-es szakasz volt hátra a célig.
Tombolán mindenki nyert valami apróságot, szép gesztus volt a szervezõktõl.
Jól szervezett és lebonyolított túra volt.
Kb. 550 induló volt, de állítólag ennél 200-al is többen szoktak lenni.
A 30 km-es távon csak 30 egynehány vállalkozó kedvû túrázó indult. Pedig szép és jól jelzett útvonalon haladtunk.
31 km 550 szint. Nem egészen 7 óra kellett a teljesítéséhez.
 
 
Göcsej / Válicka teljesítménytúrákTúra éve: 20052005.10.03 14:31:41
Göcsej 20
2005. szeptember 10


Esõs reggelre ébredtünk. A 40-es távra sokan gyülekeztek, de többen csak a 20-ason idultak a szakadó esõ miatt.
10 órára elállta az esõ és szép kirándzló idõ lett, így még a 20 km-es távnak nekivághattunk.
Egerszeghegy-gógánhegy útvonalon hegyi pincék között vezetett az út. Sokan készülõdtek már a szüretre. Néhány helyrõl finom gulyás, pörkölt stb. illatok szálltak a levegõben. Sõt friss must illatát is éreztük.
Helyenként nagyon szép volt a kilátás Zalaegerszegre és a környezõ dombokra.
Az egyik gazda szerint tiszta udõben a Szlovén Alpokat is látni.
A bazitai TV toronynál volt kb. a táv fele. A rajtlappal ingyen felvittek bennünket a torony presszórészébe, ahol üditõt és csokit kaptunk. De természetesen mást is lehetett fogyasztani, nagyon kedvesek voltak a kiszolgáló hölgyek.
Innét ismét megcsodáltuk a szép zalai dimbes-dombos tájat, a sok zöld erdõ-mezõ között megbújó kis falvakat, templomtornyokat.
Utunkat folytatva az Alsóerdõn át az Erdõgyöngye vendéglõt, majd az erdei tornapályát elhagyva az Aranyoslapi forrás mellett felkaptattunk Lukahegyre.
Itt a keresztnél volt az utolsó ellenõrzõszám. Innét már csak lefele kellett menni, szintén aszfaltos szõlõhegyi utakon, szép hétvégi házak, pincék mellett, majd a kertvárosi városrészen át érkeztünk a Rajt és Cél helyre a Köztársaság úti volt Fenyõ presszóhoz.

Össztáv 18 km volt, 300 m szintemelkedés. 4 óra alatt tettük meg a távot.
Összességében kellemes túra volt, jó idõ, szép vidék.
 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár