Túrabeszámolók


túra éve: 2006
Szent László Menet (katonai)Túra éve: 20062006.06.27 17:22:41
Célom,hogy egyszer 100-as túrákat is teljesíteni tudjak,ennek nagyon jó állomása volt a kiírás szerint kb. 65 km hosszú Szent László menet,azért is,mert másnap a célban,Tatán a Klapka lövészdandárnak voltak rendezvényei,különbözõ hadijátékok,fegyverek bemutatói,hasonlók.Fehérvárra a 6-os vonattal mentem,így 7-re voltam a városban,és kb. 7:45-re lértem alktanyát is.Itt regisztráció,járõrlap és térkép kézhezvétele.Gyõrössy altábornagy megbízásából egy ezredes mondott köszöntõt(mint megtudtuk,õ felelt az idõért,nagyon jó idõt siekrült összehoznia egyébként a hétvégére).Ezek után egy Uralokból álló konvoj szállíotta ki a résztvevõket a rajthoz.Kb. 9-kor indult útjára a mezõny.Az elsõ néhány km-en még szinte mind a 100 induló együt haaldt,aztán az egyik elágazásnál vált 3 felé a társaság,ezután már csak kisebb csoportok mentek együtt(3 fõs csapat kategória is volt),a többiekkel az ellenõrzõpontokon találkoztak össze általában.Az elsõ ellenõrõz pont Kõhányáspusztán volt,itt egy kis pihenõ,a katonáknak pedig súlyellenõrzés(legalább 15 kiló súlynak kellettlennie,én is megmérettem,de 10-nél több egyik ponton se volt:)).A következõ pont Várgesztesen volt,ha jól emlékszem,itt hûtött ásványvizet is osztogattak.A katonák bakancsa nem a legjobb a túrázásra,itt már elég sokan ragasztgatták a lábukat.Ezután következett az egyetlen komoly emelkedõ,bár ez sem volt annyira vészes.Szerencsére az út nagyrészt erdõs helyeken ment,és nagyrészt földutakon.Környebánya felé volt elõször mûút.Itt is lehetett vizet kapni,súlyellenõrzés,és kis pihenõ.Ezután már nagyrészt nyílt terepen haladt a túra,de szerencsére a nap már nem sütött annyira.A katonák segítõkészek voltak,adtak a saját készleteikbõl is vizet,magnéziumtablettát,meg hasonlókat.Az egyik katona talált egy nõt az úton,és a rendõrök helyszíneltek,hogy nem bûneset történt-e,emiatt a mezõny egyik fele egy kicsit nehezen talált rá a 4. pontra.Itt már kezdett sötétedni.A hõség már nem nehezítette a menetet,a hátralévõ 15 km már sötétben haladt.Pontban éjfélkor érkeztem a csoporttal a szomódi gyakorlótérre,ahol is a cél volt.15 óra alatt sikerült teljesíteni,ez a katonáknak is szinidõn belüli eredmény volt(nekik 16,a civilleknek 24 óra volt a szintidõ).Ezután beszállítottak a tatai laktanyába,ahol alvás,majd reggel ismét ki a gyakorlótérre,ahol a bemutatót lehetett megtekinteni,majd délben Gyõrössy altábornagy úr hirdetett eredményt,és adta át az emléklapokat és felvarrókat a teljesítõknek.
 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár