Túrabeszámolók


túra éve: 2016
Csolnok RingTúra éve: 20162016.06.09 15:20:50

 Csolnoki csalódás


Általában oda megyek túrázni, ahova Zoli (férjem) visz. Most is kinézett nekem egy light-os túrát, mert a túlsúlyommal nem bírom a sok emelkedőt, lejtőt. Az is szempont, hogy a közelben legyen, ne az utazással menjen el az idő. Ismeretlen mégis ismerős terep, némi nosztalgiával fűszerezve, hiszen egy részen 20 éve jártunk először és utoljára.


Reggel késve indultunk így repesztettünk ahol lehetett. 8.30-kor rajtoltunk volna, de még vetettem egy pillantást a füzetre, amin rögtön nem is tudtam eligazodni. Hiányzott a térképhez a jelmagyarázat, leírás pedig nem volt. Ezt meghallotta a mellettünk elhaladó főrendező és gyorsan elmondta a hangos bemondóban, hogy végig a sárga szalagot kell követni és lesznek eligazító táblák is. Hát jó, akkor vágjunk bele!


Tényleg volt szalag és az elágazókban táblák, melyik táv merre menjen. Az első ellenőrzőpontig

(1/2 1. pont) kellemes tempóban haladtunk, itt kannás vízzel kínáltak minket a rajtban kapott bögrébe. A második ellenőrzőponton (1. pont) szép panoráma volt és kedves pontőrök. A Gete aljáig simán és jó tempóban haladtunk, kicsit meleg volt, de még nem elviselhetetlen. A Getére felfelé égzengés kísért minket, de még nem esett. Felérve pihennünk kellett, mert elfogyott az erőm. Gyorsan ettünk és készítettünk pár képet, mert már villámlott is. Lefelé következett a neheze, meredek, köves, néhol sáros úton ereszkedtünk. Sikeresen kikerültünk egy családot, így egész gyorsan haladtunk lefelé. Természetesen a térdemnek nem tetszett az ereszkedés, de még bírta.

A harmadik ellenőrzőponton (2. pont) a kannás víz mellé pogácsát is kaptunk, majd ismét emelkedő következett, ahol kicsit nosztalgiáztam, hiszen emlékeztem erre a helyre 20. évvel ez előttről. Leérve a hegyről gyönyörű panoráma fogadott minket és láthattuk azt a hegyet, amire később fel is kellett kapaszkodnunk. Újabb ereszkedés következett a faluig, itt figyelmeztető tábla is volt, hogy veszélyes útszakasz. Én inkább nehezen járhatónak tituláltam volna. Beszakadt, köves, sáros árokban kellett meredeken leereszkednünk, éreztem a térdeimet rendesen.

A faluba szépen gondozott házak mellett mentünk be, majd szerintem a legszegényebb utcán mentünk ki a faluból, éles volt a kontraszt.

A falu végén ismét megpihentünk, ahol is megtalálta Zolit egy apró cica, aranyos volt.

Nekivágtunk az előbb már látott emelkedőnek, amit úgy tűnt a rendezők és előző héten a Kinizsisek tapostak ki a sűrű aljnövényzetben.

Felérve a hegy oldalába újabb ellenőrzőpont (3. pont) volt, ahol ismét kannás vízzel kínáltak minket. A fiatal pontőrök épp készültek felgyújtani az erdőt…

Búzaföld szélén a búzát taposva haladtunk tovább, majd nagyon sáros, csúszós, köves út következett. Elkezdett esni az eső, de még nem kellett esőkabát.

Egy hosszú szakasz következett, 8 km-en nem volt ellenőrzőpont, sáros út viszont annál több.

Fél távnál az elágazóba volt kannás víz kirakva, hát ittunk. Már nem esett.


Megkerültük a szántóföldet, de akkora víz volt, hogy be kellett menni a vetésbe. Majd oldalazva haladtunk ismét sáros, csúszós úton, ahol kimosott szebbnél-szebb kavicsok voltak és láttunk egy „mezit lábas” lábnyomot is. Sokat csúszkáltunk, nehezen, lassan haladtunk. Nehéz szakasz volt ez is.


Beérve az erdőbe bolyongtunk össze-vissza a szalagot követve, egyszer csak a Kálvária stációihoz értünk. Újabb emelkedő következett, felérve már láttuk Csolnok házait, de az ellenőrzőpont nincs sehol. Út nem volt lefelé, kikaszált ösvényen direktben ereszkedtünk, mai igen csak térdgyilkos volt. Beérve Csolnokra a térképtől eltérően a pincesoron kellett felfelé menni. Némi faluismertető cikk-cakk után elértük a Lovardát, ahol szintén nincsenek pontőrök, bár kannás víz, alma és elázott bélyegzős doboz árulkodik róla, hogy nemrég itt volt az ellenőrzőpont. Telefon a főrendezőnek, nem kapcsolható. Telefon az elsősegély számra, nem tudnak semmit.

Beér minket egy pár, nekik sincs pecsétjük, nem találták a pontot. Megyünk tovább, lesz, ami lesz. Újabb sáros emelkedő, majd búzaföld búzataposással.

Telefon, a főrendező telefonál. Azt az infót kapták, hogy már nincs senki (hatan megyünk felfelé és még négy embert lehagytunk a falunál), ezért bezártak a pontok. A pontokon nem volt ixelős lap, nem is tudom miből tudhatták, hogy már mindenki áthaladt?!

Megvárnak minket, mondta a főrendező!

Teljes csalódás, miközben küzdünk értelmetlenül a tapadós sárral a szántóföld szélén. Elegem van a sárból és érthetetlen az egész pont bezárás, nagyon kiakadok és gondolatban feladom a túrát, felhagyok a sárral való küzdelemmel, és értelmetlennek tűnik az egész.

A többiek lehagytak minket, Zoli még kitart, pedig alig vonszolom magam, olyan csalódott vagyok.

Direktbe leereszkedtünk az országútra, pecsételünk az utolsó ponton, ami már csak miattunk van nyitva. Persze szólok, hogy négyen még voltak mögöttünk.

Ballagunk tovább a cél felé, távolodva az autónktól. Nagy sokára vége az erdei útnak és meglátjuk a Bányász múzeumot, ahol a rendezők pakolnak.

Pecsét, emléklap, de kitűző már nincs, újabb csalódás. Eszünk pár zsíros kenyeret, kapunk pogácsát, majd finoman jelzem a főrendezőnek, hogy a „nincs már senki, zár a pont” malőrt egy ixelős lappal el lehetett volna kerülni. Nem hallott még róla…  

Az erdei úton visszaballagtunk a kocsihoz, ami további kb. 1,5 km volt. Ettünk egy fagyit a cukrászdában, ahol nagyon kedves volt az üzletvezető, kellemesen elbeszélgettünk vele.


Azért indultunk el a túrán, mert a 30 km ellenére a 630 m szint elég light-osnak tűnt és mivel már 4. rendezés volt, bíztunk benne, hogy a lehetséges „hibák” már orvoslásra kerültek. Hát tévedtünk.

Itthon összeadtuk a füzeten megadott szintemelkedést és 939 m jött ki a 630 m helyett, ha ezt tudom, nem indulok el a 30-as távon, mert ismerem a korlátaimat. Jobban kikészültek a lábaim, mint a Dolina 40 után.


Nehéz túra volt és nem a sok emelkedő miatt, sokkal inkább a sok meredek és köves lejtő miatt és a sárban csúszkálástól. Ez sem lesz a kedvenc túrám és meggondolom, hogy jövőre újra próbálom-e.

 
 
túra éve: 2010
Piros túrák / Magyar VándorTúra éve: 20102010.11.12 21:30:03
Magyar Vándor 20

Kisebb ország ismereti buszozást követõen 6 óra alatt érkeztem meg Dobogókõre. Az utazás során számomra nem túl szimpatikus tulajdonságokkal bíró emberekkel találkoztam. Mivel okos ember mások hibájából tanul, hát nagyon figyeltem és sokat tanultam!

Dobogókõn hamar megtaláltam a rajtot, ami egyeseknek cél volt, másoknak frissítõ ellenõrzõpont. Vágyakozva néztem a banán-hegyre, amit persze mi frissen nevezõk csak nézegethettünk.

Tõlem szokatlan gyorsasággal vágtam neki az elsõ lejtõnek, ami közel 5 km-en keresztül tartott. Idõnként zerge módjára félre ugrottam a közeledõ futók elõl, majd próbáltam újra megtalálni a saját tempómat. Pilisszentkeresztre érve szintén tõlem szokatlan módon lekocogtam a faluba vezetõ mûúton. A falun gyorsan áttrappoltam, némi meglepetést okozva néhány dombra felkapaszkodó túrázónak. Nem tudom mi hajtott, de szedtem a lábaimat, ahogy bírtam. Valahol a Magas-hegyi-nyeregnél feltételes ellenõrzõpontra bukkantam és még jó, hogy rákérdeztem, mert akár bélyegzés nélkül tovább mehettem volna. Csalódottan tapasztaltam, hogy ez a pont a futókat szolgálja igazán, pedig nekem is jól esett volna egy pohár innivaló!

Csodálatos napsütésben sétáltam el Pilisszántó szélén és ha nem sajnáltam volna rá az idõt, itt bizony szép fotók születtek volna. A szalagozásnak és a helyenként feltûnõ rózsaszín nyilacskáknak köszönhetõen gond nélkül eltaláltam a Csévi-nyeregben található ellenõrzõpontig, ahol a pecsét mellé cukorkát is kaptam, ami némiképp csillapította szomjamat. Egy jól megpakolt vadetetõnél megálltam inni és enni, végtére is etetõ volt!

Akár hogy figyeltem, nem láttam az Iluska-forrást, viszont a Fehér-hegy nevét egy életre megjegyeztem! A mai napon ez volt a leghúzósabb emelkedõ számomra, mégis egy szuszra felmentem a tetejére és ott pihentem kicsit. Elérkezettnek láttam az idõt, hogy megejtsek egy zokni cserét, vastagabbra cseréltem, mert egyre jobban éreztem az út köveit. Épp ekkor hívott Zoli, de beszélni már nem tudtunk, mert lemerült a telefonom. (Tanulság: túra elõtt mindig fel kell tölteni a telefont!) Pár percen belül érkezett egy ismerõs, aki felajánlotta a telefonját, hát lebeszéltük a randevút Zolival a gázvezetéknél és megtudtam, hogy Laci is tovább jön Kopár-csárdáig.

Innen együtt mentem az igen kedves úriemberrel, aki igen kellemes társaságnak bizonyult, bár kicsit gyorsabban szedte a lábait, mint én. Elértük a gázvezeték nyomát, majd szinte észrevétlenül értünk Pilisvörösvárra. Ott aztán úgy keringtünk, mint az a bizonyos gólya fos a levegõben. Végre rátaláltunk a célul szolgáló garázsra, lerendeztük a formaságokat, ettünk a finom zsíros kenyérbõl és ittunk volna, ha lett volna mit. Ugyanis az asztalon nem túl bizalomgerjesztõ látványt nyújtva némi színes lé lötyögött a flakonok alján.

Újabb telefont ejtettem meg, hogy a Pilisvörösvári kevergés után mégsem megyek vissza a gázvezetékig, inkább átbuszozok Kopár-csárdához. Némi várakozás után jött is a busz, de itt is sikerült tanulnom mások viselkedésébõl, pedig alig utaztam 10 percet a busszal.

Kopár-csárdánál rájöttem, hogy 2 órát képtelen vagyok itt értelmesen eltölteni és kicsit fáztam is, ezért nekivágtam a pirosnak ellenkezõ irányban. Szerencsére senkit nem zavartam meg, pedig jó pár ember útjából tértem ki a szûk ösvényen. Egészen a gázvezetékig mentem, de a meredek lejtõn már nem mentem le, inkább a dombtetõn várakoztam. Hamar besötétedett, a kilátásban gyönyörködtem és a távoli fények mellet az idõnként rossz felé ballagó túrázók lámpafényét figyeltem. Gondolom néhányan csodálkoztak mikor lámpafényüknél a sötétben ácsorogva megpillantottak, de csak egy fiatalembernek jutott eszébe megkérdezni, hogy minden rendben van-e. Még világosban felfedeztem egy kopjafát, amin régi ismerõs nevét fedeztem fel. Meg is mutattam Zoliéknak lámpafénynél, mikor megérkeztek. Megnéztük mikor megy buszunk és ennek tudatában igyekeztünk Kopár-csárdához, immár lámpafénynél, kisebb csapatba verõdve. Persze itt is volt mit tanulnom, mert egy túratárs igen hevesen ismételgette ugyan azt a nem túl szalonképes kifejezést a szalagozással kapcsolatban. Valószínûleg õ is a bolyongó csapat tagja volt! Aztán egy másik kifejezést ismételgetett a Kopár kifejezéshez kapcsolva, de ez sem szalonképes.

Végre leértünk Kopár-csárdához, Zoliék céljához, de korai volt az öröm. A sátor elõtt várakoztam, hogy ne zavarjak bent, de már épp azon voltam, hogy bemegyek segíteni, mikor végre kijöttek a fiúk. Az adminisztrációval akadt némi gond, kissé nehézkesen ment, fõleg mivel alig volt fény a sátorban!

Némi gulyással a kézben átballagtunk a buszmegállóba, nehogy lekéssük a buszt.

Lacinak ezúton is szeretnék gratulálni önmaga újbóli legyõzéséhez és élete leghosszabb túrájához!
 
 
Fehér-Vár-PalotaTúra éve: 20102010.11.12 21:06:04

Fehér-Vár-Palota 25/B


Két évvel ezelõtt írtam egy igen kritikus beszámolót errõl a túráról. Most álljon itt dicséretként ismét a beszámolóm errõl a túráról, mert kritika után, ha megérdemlik, illik dicsérni is!


Végre egy túra, ahol kézzel fogható fejlõdés tapasztalható! Gratulálok és másoknak is szíves figyelmébe ajánlom!


Ismét korai keléssel, de most rövidebb utazással értem a kiszemelt táv rajtjába, Iszkaszentgyörgyre. Gyorsan lepattantunk a buszról, hogy a tömeg elõtt nevezhessünk, sikerült. Ismét nagy lendülettel vágtam neki barátnõmmel a túrának, kár hogy a végére elfogyott, ill. hogy elment a kedvem! Na de ne rohanjunk ennyire elõre.


Ami elsõre szemet szúrt, az új jelzések és az elágazókban elhelyezett szalagok, papírok. Ezeknek köszönhetõen Csórig meg sem néztem az igazolólapot. Az idõjárás két év után végre kegyes volt hozzánk, bár úgy is terveztem, hogyha esik, el sem indulok. Már-már annyira meleg volt, hogy nekivetkõztem volna, ha nem lett volna túl macerás. A kõasztal mellett csak elballagtunk, de lustaságból nem vettük elõ a fotómasinát. A kilátónál sem álltunk meg és a kõbányát is gyorsan elhagytuk. Elmentünk az elhagyottnak tûnõ szõlõskertek mellett, majd leereszkedtünk a Szenes-horogba az ismerõs jó meredek lejtõn. Hamar kikapaszkodtunk a völgybõl és pazar látvány mellett ballagtunk Csór felé. Eseménytelenül telt az út Csórig, majd meglepõdve láttuk, hogy kisebb tömeg kapaszkodik fel a Kilátó-hegyre, néhány futó azonban szembe futott velünk a murvás úton. Szóvá is tettem nem túl szépen a változás tényét, feltételezve hogy a változást nem tartalmazza az igazolólapunk, ahogy az másik túrákon szokott lenni. Ezután néztem csak meg az igazolólapot és nagy örömmel konstatáltam, hogy teljesen megújult. Ezúton is elnézést kérek az úrtól, akit lekorholtam!


Ettünk, ittunk, jót mulattunk, majd odébb álltunk. A Kilátó-hegyre kissé nehéz volt felkapaszkodni, de megérte a kilátást és vígasztalt, hogy a bicikliseknek nehezebb dolguk volt.


Hamar elértük az önkiszolgáló ellenõrzõpontot és mivel türelmetlen voltam, sikerült belenyúlnom a bélyegzõ tintába, majd a másik kezemet is összekentem. Nem kicsit, felment a pumpám és egy idõre elment a kedvem a túrától is.


A következõ dombtetõn épp túlélõ versenyzõk oldottak meg feladatot és utolért minket két srác, akik teljesen elbizonytalanodtak merre tovább, pedig szalag is volt, jelzés is. Itt is teljesen új jelzések voltak és ahol kellett volt szalag is, papír is! Ismét leereszkedtünk egy völgybe, majd a Meredélyfõnél felkapaszkodva bélyegeztünk és láttuk a völgy túloldalán a túlélõtúra résztvevõit és a két bizonytalankodó srácot a völgyben. Leereszkedve a Száraz-horogba ismét ellenõrzõpontot találtunk, de nem nekünk, hanem a Várpalota 20-as távnak volt pecsét. Barátnõm azért kért egyet és kapott kettõt. J Ezután jó páran jöttek szembõl, meg is beszéltük, hogyha jövõre nem megy a 40-es táv, akkor a Várpalota 20-ra nevezünk. Érdekes lehet visszafelé túrázni.


Pár kanyar után rosszul éreztem magam, ezért pihenõt tartottunk és itt barátnõm megnyalta a sót! Egy fénykép kedvéért! Kiérve az erdõ szélére megpillantottuk a távolban a Baglyas tömbjét, elég riasztóan hatott. Ennek ellenére hamar elértünk a Baglyas lábához, ahol a pecsét mellé csokit is kaptunk. Ugyan nem ettem meg a csokit, mégis újult erõvel hipp-hopp felkapaszkodtunk a Baglyasra, egy kiszalagozott úton.


Néhány fotó után egy új útvonalon mentünk le a hegyrõl, mások viszont a régi köves úton hagyták el a hegyet. Nagyon tetszett ez az útvonal, bár nagyon ismerõs volt, de délutánig nem jutott eszembe, hogy az Õszi-Burokvölgy túrán ellenkezõ irányból jöttünk ezen az úton.


Az Inotai-víztározónál banánt kaptunk, amivel barátnõm megkínálta a pontõrök kutyáját, aki persze nem fogadta el. J Felkapaszkodtunk a tározó melletti dombra és nem állhattuk meg, hogy ebben a tiszta idõben ne készítsünk pár fotót a távolban magasodó Baglyasról. Gyönyörû volt!


Már csak pár aprócska domb és meredek lejtõ után elértük Várpalota szélét. A célban a megszokott mosolygós szendvicsek és kedves rendezõk fogadtak minket. Frissítés után elsétáltunk a buszhoz, ahol egy régi kedves ismerõssel utaztunk együtt.


Nagyszerû túra volt, kitûnõ rendezéssel! Külön köszönet jár a megújult útvonalért és a sok felújított jelzésért! Köszönöm!

 
 
Reguly Antal emléktúra (nyári és őszi)Túra éve: 20102010.02.06 22:54:39
Szeretném a segítségeteket kérni!

Összegyûjtenénk az Ösvénytaposó Baráti Társaság által szervezett túrákon és túramozgalmakon készült, neten megtalálható képek hivatkozásait! Melyeket feltennénk a weboldalunkra! Aki tud ilyenrõl, kérem jelezze az osvenytaposo@citromail.hu címen.

Túramozgalmak:
Öreg-Bakony Bakancsosa, Dornyay Béla Emlékút, Rómer Flóris Emlékút

Túrák:
Kevély Körüli Kevergés, Kevély Alatti Bolyongás, Kõris Körül, Bakonyi Barangolás, Reguly Antal Emléktúra

Köszönettel: Annamari
 
 
Kőris körülTúra éve: 20102010.02.06 22:54:20
Szeretném a segítségeteket kérni!

Összegyûjtenénk az Ösvénytaposó Baráti Társaság által szervezett túrákon és túramozgalmakon készült, neten megtalálható képek hivatkozásait! Melyeket feltennénk a weboldalunkra! Aki tud ilyenrõl, kérem jelezze az osvenytaposo@citromail.hu címen.

Túramozgalmak:
Öreg-Bakony Bakancsosa, Dornyay Béla Emlékút, Rómer Flóris Emlékút

Túrák:
Kevély Körüli Kevergés, Kevély Alatti Bolyongás, Kõris Körül, Bakonyi Barangolás, Reguly Antal Emléktúra

Köszönettel: Annamari
 
 
Kevély körüli kevergés / Kevély alatti bolyongásTúra éve: 20102010.02.06 22:53:57
Szeretném a segítségeteket kérni!

Összegyûjtenénk az Ösvénytaposó Baráti Társaság által szervezett túrákon és túramozgalmakon készült, neten megtalálható képek hivatkozásait! Melyeket feltennénk a weboldalunkra! Aki tud ilyenrõl, kérem jelezze az osvenytaposo@citromail.hu címen.

Túramozgalmak:
Öreg-Bakony Bakancsosa, Dornyay Béla Emlékút, Rómer Flóris Emlékút

Túrák:
Kevély Körüli Kevergés, Kevély Alatti Bolyongás, Kõris Körül, Bakonyi Barangolás, Reguly Antal Emléktúra

Köszönettel: Annamari
 
 
Bakonyi BarangolásTúra éve: 20102010.02.06 22:53:29
Szeretném a segítségeteket kérni!

Összegyûjtenénk az Ösvénytaposó Baráti Társaság által szervezett túrákon és túramozgalmakon készült, neten megtalálható képek hivatkozásait! Melyeket feltennénk a weboldalunkra! Aki tud ilyenrõl, kérem jelezze az osvenytaposo@citromail.hu címen.

Túramozgalmak:
Öreg-Bakony Bakancsosa, Dornyay Béla Emlékút, Rómer Flóris Emlékút

Túrák:
Kevély Körüli Kevergés, Kevély Alatti Bolyongás, Kõris Körül, Bakonyi Barangolás, Reguly Antal Emléktúra

Köszönettel: Annamari
 
 
túra éve: 2009
Cuha 25/35/50/ Bakonyalja 25/45 / (Erdőalja 25) / BakonyerdőTúra éve: 20092009.07.23 13:10:23
Az élmény megfizethetetlen...
avagy Cuha 25 teljesítménytúra

Túra elõtti nap írtam a barátnõmnek, hogy a hátam közepére sem kívánom most ezt a túrát, rosszúl bírom a nagy meleget és félek a Cuha-patakon való átkelésektõl.
A túra napján reggel is húztam az idõt, de végül csak elindultunk. Késve érkeztünk a rajtba, már elmúlt 10 óra, de még elindulhattunk a túrán, cserébe leszedtük az elsõ pontig a szalagokat. Útközben folyott rólunk a víz, nem gyõztük törölgetni és idõnként szúnyogokkal is találkoztunk, ezért be is fújtuk magunkat offal.
Az elsõ ponton Pinkert Laci és efemm várt minket, mi voltunk az utolsók, már pakoltak is össze és plusz kekszet is kaptunk. A Pápalátó-kõig eseménytelenül telt az út, csupán azt állapítottuk meg, hogy még mindig nagyon szép a Bodzás-árok, biztosan ezért nem direktben a zöld háromszög jelzésen vezetett az útvonal a Pápalátó-kõre. Felérve páran összeverõdtünk és megállapítottuk, hogy a Kisalföldön már esik. Utolért minket a söprû, Pinkert Laci. Ragasztottunk igazoló matricát, ellenõriztük az Öreg-Bakony Bakancsosa igazolószámot és gyors léptekkel útnak indultunk, hogy ne a söprûvel menjünk, illetve hogy minél késõbb érjen el minket az esõ. Sikerült úgy ellépni a csapattól, hogy az Alizházához már kettesben érkeztünk. Egy gyönyörû völgyben ereszkedtünk, miközben egyre közelebbrõl hallottuk a dörgést és egyre sötétebb lett. Mire leértünk a Hódos-ér-völgyébe már esti sötétség és rengeteg autó fogadott minket, utóbbi azért volt furcsa, mert efemmék nem kaptak behajtási engedélyt erre az útra! A mellettünk elhaladó emberek öltözetébõl rájöttünk, hogy tájfutók. Elhaladtunk a rendezõi sátor mellett és már esett is az esõ, pár percen belül pedig elõször cseresznye, majd dió nagyságú jégdarabok potyogtak ránk. Miután egy kézen, majd egy fejen talált, nem sokat gondolkoztunk, fejünkre tettük a hátizsákot, azzal védtük, majd egy közelben parkoló autóba kéredzkedtünk be a jég elõl. Szerencsére a második kocsiban egyedül ült egy középkorú úr és beengedett minket a kocsiba, ahová hamarosan megérkezett a társa is, aki nem sokat gondolkozott és alsó nadrágra vetközõtt. :) Várakoztunk, próbáltunk társalogni, de nem voltak rá igazán vevõk, aztán mikor megláttuk a hátrahagyott túratársakat, elköszöntünk megmentõinktõl és a csapat után eredtünk, ekkor már "csak" az esõ esett. Pechünkre egy esõkabátot hoztunk, amit végül én vettem fel, Zolinak pedig egy szemeteszsák jutott, amit igyekezett a fején tartani. Fentrõl és lentrõl is áztunk, ennek ellenére futásnak eredtünk, hogy utolérjük a többieket, majd az Üveghutánál másik ösvényen igyekeztünk a többiek elé vágni. Nem volt jó ötlet, mert majdnem végig bokáig érõ vízben gázoltunk, de legalább beértük a csapatot és innen Porva-Csesznek vá.-ig együtt mentünk. Minden dörgésnél összerezzentem, és még sokáig nem tudtam elfelejteni a jégesõ okozta traumát. Az állomáson egy nagyobb csapat várakozott a vonatra, ahogy láttam õk még szárazon megúszták a vihart. Kis tanakodás után végül úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk, nem várjuk meg az 1 óra múlva érkezõ vonatot. Végtére is már teljesen elázott a ruhánk, cipõnk, nem lesz gond a patakátkelés és egy kicsit alább hagyott az esõ is, reménykedtünk is, hogy ennyi volt. Az elsõ átkelésnél még részben megvoltak a cölöpök, de pont a középsõ hiányzott, ezért már itt sem cécóztunk, átgázoltunk a vizen, a következõ patakátkelésnél térdig ért nekem a víz, ami nagy élmény volt, fõleg mivel elég hideg volt. A további átkeléseknél mindig nevettünk, mikor átértünk, tényleg nagy élmény volt. :)) Megint eleredt az esõ, pisilnem kellett, hát félre vonultam, s közben megcsúsztam de sáros kézzel megúsztam az esést. Megvártak Zoliék, közben beért minket két lány is. Helyenként az út is patakká változott, néhol erõs sodrással, veszélyes volt a rajtuk való átkelés. Végre elértük az ellenõrzõpontot, ahol újabb csapat várakozott (bár itt nem jár a vonat :)). Kaptunk csokit kétszer is, matricát és egy esõkabátot, így Zoli végre megvállhatott a kukás zsáktól. Pintér Józsi javaslatára páran úgy döntöttünk, hogy nem megyünk le az Alsó-Cuha-szurdokba. Felcsaptunk önkéntes túravezetõnek, egy idõsebb és egy középkorú házaspárt vezettünk a célig. A söprû és két lány lementek az Alsó-Cuha-szurdokba, mi inkább a mûúton gyalogoltunk be a célba, de elõtte még párszor átkeltünk a patakon. Helyenként olyan erõs sodrása volt, hogy vitte a lábunkat lépésnél. A mûúton jött szembe két tûzoltóautó, gondolom a Hódos-éri úthoz mentek, ahol a sok tájfutó kocsija állt, biztosan elakadtak a nagy esõzés miatt. Utitársaink többször is rákérdeztek, hogy messze vagyunk-e még, az utolsó kérdésnél megnyugodtak, már csak 700 m volt a célig és már láttuk is a falut és az autónkat. A célban megkaptuk a díjazást, átöltöztünk, frissitettünk és közben azon mérgelõdtünk, hogy egy képet sem készítettünk a Cuha-patakban. :((

Ilyen élményben még sosem volt részünk, de igazából nem is vágyok mégegy ilyen túrára.

Gratulálok mindenkinek, aki a természeti elemekkel megkûzdve teljesítette ezt a túrát!
 
 
túra éve: 2008
Fehér-Vár-PalotaTúra éve: 20082008.11.10 22:54:11

7 év után ismét beneveztünk erre a túrára, bár már nem Nagy Lajos szervezi. Mivel állóképességem igen gyenge, ezért csak 25 km-t vállaltam, ráadásul a szintesebbet, mivel nem szeretem az uncsi részeket. Sajnos ezen az érdekesnek ígérkezõ szakaszon is túl sok uncsi rész volt, így már most kijelenthetem, hogy újabb 7 év fog eltelni anélkül, hogy ismét beneveznék.
Iszkaszentgyörgyön neveztünk, majd elsétáltunk a közeli italboltba bélyegzõért, mert a rajtban nem volt település nevet tartalmazó pecsét. Visszatérve az eredeti kiindulási ponthoz, elindultunk a túrán. A Közép-Dunántúli piros, hát mit is mondjak, kritikán aluli minõségben van, ezen a szakaszon gyakorlatilag még kopott állapotban is ritkán mutatkozott, kimondottan hasznos volt a szalagozás. A kõasztalnál megálltunk pihenni kicsit, na és persze szerelvényt igazítani, mert máris kimelegedtünk az emelkedõn. A kõasztal utáni dombocskára, nagy meglepetésünkre egy igen csinos kilátót építettek, sajnos már hiányzott jó pár anyacsavar az építményrõl. :( Utunk innen a kõfejtõ mellett haladt, a táj hirtelen téliesre váltott, mivel a kõpor belepte gyakorlatilag az összes növényt a környéken, mintha deres lett volna. A szõlõhegyen kissé összeverõdött a társaság, és gyakorlatilag egymást kerülgetve mentünk kb. 10 emberrel együtt, a célig. Mumusként lebegett elõttem a Szenes-horogba való lejutás, és nem csalódtam, tényleg veszélyes, csúszós szakasz volt. Lent a völgyben, láttunk egy jó nagyra nõtt mókust (télire készült biztosan), majd a kijutás rendesen próbára tett minket, meredekségével. Sajnos közben az esõ is eleredt, így kénytelenek voltunk elõvenni az esõkabátokat.
Csórig gyakorlatilag eseménytelenül zajlott az út, bár egy réten többen is átvágtak, amirõl hosszasan tudnék eszmecserét folytatni az átvágókkal (akik szó szerint átvágják magukat is), de inkább hagyjuk. Csóron a szokásos lovardában volt az ellenõrzõpont, és a szokásos módon nem volt hely se leülni, se rendesen enni. A rendezõk bekucorodtak egy szûk kis szobácskába, mi pedig kint kucorogtunk a tetõ alatt, amíg elfogyasztottuk az amúgy finom zsíros kenyeret, ittam volna még üdítõt is, mert igen finom volt, de nem volt kedvem betolongani, majd kifelé egyensúlyozni a pohárral, inkább hagytam. Itt javasolnám a rendezõknek, hogy legközelebb egy-két pavilon és sörpad-asztal felállításával kényelmesebbé tehetnék az etetõ pontot. Visszakapaszkodtunk a falu szélén vezetõ úthoz, ahol sokan jöttek szembe, még az etetõpontra tartva. Leereszkedtünk a Száraz-horogba, ami nagyon hangulatos völgyecske volt, viszont a Meredélyfõhöz való feljutás, ismét próbára tett minket, bár meg kell említenem, hogy a pazar panoráma kárpótolt érte. Még jó pár völgyecskébe ereszkedtünk le, majd kaptattunk ki belõle, mire elértük a Baglyas lábát, ahol a következõ ellenõrzõpont volt, itt csokit kaptunk. A Baglyasra való feljutás meg sem viselt, viszont a róla való lejutás igen húzós volt, meredek, köves domboldalon ereszkedtünk hosszasan. Ezután ért az elsõ igazi meglepetés, mivel egészen az inotai házakig elmentünk, 7 évvel ezelõtt bizony sokkal hangulatosabb helyen vezetett a túra további útvonala, ez most nagyon lehangoló szakasz volt, egészen a víztárolóig. A víztárolónál kedves ismerõs várt minket, bár a nevét nem tudom a hölgynek, de már õ is régi motoros. Itt banánt is kaptunk, amit késõbb már hazafelé ettem csak meg. Felkapaszkodtunk az utolsó nagyobb emelkedõre, emlékszem anno itt nagyon sok csigaházzal terített úton kellett menni, most gyakorlatilag ösvény sem nagyon volt, egy darabig. Még párszor meredeken leereszkedtünk, majd kicsit felkapaszkodtunk, aztán végre megláttuk Várpalota házait. Emlékeim szerint itt sem a fõút mellett kellett menni régen, de ebben már nem vagyok biztos, mindenesetre nagy örömömre szolgált végre célba érkezni. Kétszínû emléklapból lehetett választani, illetve úgy alakult, hogy én más milyet kaptam, mint a velem tartók, amit nehezményeztek is kicsit. Ezután újabb meglepetés ért, gyakorlatilag fénymásolva volt az oklevél, és még Nagy Lajos aláírása díszlett az alján, hát ilyet! Ahogy kedves barátunk mondta már többször is, egyre több olyan túra van, ami csak a pénzrõl szól…
A túra gyakorlatilag arra volt jó, hogy felmérjem erõviszonyaimat és eldöntsem, hogyan tovább a jövõt illetõen. Sajnos nem írhatom le, hogy megkapó tájon túráztunk, kiváló rendezés mellett. Az igazolófüzet nem volt igazán túrabarát, mivel a bélyegzõ lenyomatok nehezen száradtak meg a szépen csillogó papíron. Egyszóval jövõre velem ugyanitt biztosan nem fogtok találkozni! :)
 
 
túra éve: 2007
Bakonyi/Teveli-tó®túra / Pápai látogatás / OdvaskőTúra éve: 20072007.07.05 23:35:46
Pápa körüli túra (második félkör) alternatív útvonallal megspékelve!

Hosszas tanakodás után, végül úgy döntöttünk, hogy elindulunk ezen a túrán. A rajthely megtalálása kis bizonytalanságot okozott, meg is kérdeztük a Gerence pihenõnél táborozókat, õk mondták, hogy ott hátul vannak. Meg is említettük a pontõröknek, hogy ahol Õk vannak, az nem az Odvaskõi-pihenõ, hanem a Gerence pihenõ, amint az olvasható is a régrõl megmaradt táblán az út mellett (Gerence autóspihenõ).
Beneveztünk a túrára, megkaptuk az igazolófüzetet és mellé egy-egy banánt útravalónak. Rövid beszélgetés után kiderült, hogy csak mi ketten indulunk ezen a távon (27,8 km), mivel rossz a tömegközlekedés. Ha ezt tudja a Rendezõ, miért ír ki eleve kudarcra ítélt útvonalat??
Mi már otthon kitaláltuk, hogyan oldjuk meg ezt a problémát és végül arra jutottunk, hogy benevezünk a 27,8 km-es távra és a Nagyteveli-tónál hivatalosan „feladjuk” a túrát és visszafordulunk a kék + jelzésen Odvaskõ felé.
Sajnos a Gerence pihenõ melletti pár méteres körzetben szörnyû látvány fogadott minket, mindenütt eldobott zsebkendõk, wc papír darabok és újságok, nagy rakásokon. A pihenõnél éppen táborozott egy nagy társaság, valószínûleg nekik köszönhetõ ez a látvány, de könyörgöm, ezt lehet kultúráltan is megoldani, lásd írásom késõbbi részében.
A Vörös-János-séd most is nagyon szép volt, itt már többször is jártunk, sajnos a jelzések nem mondhatóak jónak, de azért követhetõek. A kis tavakban nagyon kevés víz volt, régebben komoly kis tavak voltak itt, most benõtte a vízi növényzet.
A régi kisvasút nyomvonala is ismerõs volt és a hídpillér kellemes látványt nyújt ezen a szakaszon. A Királykapu felé vezetõ piros sávról egy részen elszalagozták a rendezõk az útvonalat a mûútra, elkerülendõ egy kb. 50 m-es aljnövényes részt, mi persze a már jól ismert úton mentünk a mûút helyett, hiszen utána már jól járható volt az út. A királykapunál az elágazóban egy fára rajzszögezett papírról kellett leírni az igazolószámot, toll is volt hozzá. Tettünk egy kitérõt a Király-kúthoz, hogy megnézzük az Öreg-Bakony Bakancsosa túramozgalom igazolószámát és a kutat. Kitisztítottuk a kút kifolyóját és a vízelvezetõ „árkot”, valamint az igazolószámot tartalmazó tuskó környékét. Ezután következett az a rész, ahol még nem jártunk, de nem bántuk meg, hogy most bejártuk.
A sárga sáv jelzésen tértünk le a mûútról és egy széles úton mentünk elegyes erdõben, majd egy mély útban, nagyon szép volt itt az erdõ, igazi bükkösben mentünk egy darabon. A Kovács tanya hangulatos helynek tûnt és kis idõt el is töltöttünk ott. Átvágtunk egy nagy réten, ami szintén gyönyörû volt, majd az út innen csalános, aljnövényzetes úton vezetett, néhol küzdöttünk az átjutással. Végre kijutottunk egy kis rétre, ahol táborozók voltak, bár mi csak az üres sátrakat láttuk és a szépen tisztán tartott környezetet. Volt kiépített wc, zuhanyzó hely, lehet így is táborozni, illetve csak így lenne szabad!
Pár lépés és már a Hermán-kúthoz értünk, ahol végre két srác várt minket bélyegzõvel és három féle csokival. Kicsit elbeszélgettünk velük, majd tovább indultunk, keresve a Bakony-ér-szurdokot. Egy fiatalos erdõben haladtunk, majd le kellett ereszkedni egy mély völgybe és a másik oldalon fel kellett kapaszkodni, majd oldalazva haladtunk jó darabon, itt talán mehettünk volna a gerincen is, bár akkor nem sokat láttunk volna a mély völgybõl. Itt több 50-es távon indult túrázó is utolért minket, ráadásul szinte mindenkit ismertünk, de hamar magunk maradtunk, mivel mi nem siettünk, nem hajtott minket a szintidõ.
Átmentünk egy réten, ahol tehenek legelésztek és megpillantottuk a tavat, ami fenséges látványt nyújtott és felüdülést hozott, bár nem tûzött a nap, de azért meleg volt. Jó darabon tengerparti hangulatunk volt, mert homokos talajon kellett menni a tó mellett. A leírásban szereplõ horgászok és fürdõzök is megvoltak, utóbbiak miatt irigykedtünk is kicsit, bár ez a nagy tó nem lehetett valami melegvizû.
Elérkeztünk túránk hivatalos végéhez, az ellenõrzõponton megkaptuk az oklevelet és választhattunk kétféle kitûzõ közül, mivel ketten voltunk, mindkettõbõl választottunk egyet. Nekem nem igazán tetszik egyik kitûzõ sem, biztos vagyok benne, hogy ennél szebbet is lehetett volna fotózni az útvonalon. Kaptunk még zsíros kenyeret hagymával és ásványvizet, befutott egy újabb ismerõs is, kicsit beszélgettünk, majd egy darabon együtt mentünk tovább. Megnéztük a Nagyteveli-forrást, ami sajnos ki volt tikkadva, hozzám hasonlóan. Nagytevel szélén kettévált az út és kicsi csapatunk is, hiszen mi innen letértünk a hivatalos útról, bár jó darabon a Pápáról indulók nyomán mentünk. Széles úton ballagtunk át Homokbödögére, ahol a kocsmában oltottuk szomjunkat és elfogyasztottunk egy jégkrémet is doppingolva ezzel magunkat, az út hátralevõ részére. Mûúton ballagtunk Ugod széléig, lefotóztam az ugodi templomot, majd az elsõ kanyarban elindultunk a Kõbánya felé. Átvágtunk egy learatott kukoricáson, de nem tudtunk az áhított útra kimenni, mert egy kert szélén kellett volna átmenni, ahol hátrálásra kényszeríttet minket három kutya, így kénytelenek voltunk továbbra is a kukoricás szélén ballagni. Innentõl a túra elején leírt útvonalon haladtunk, így segítségünkre volt az útvonal leírás is, sõt a kint hagyott szalagoknak is örültünk helyenként. Egy széles dózerúton ballagtunk elég sokáig, itt kicsit szemerkélt az esõ is, de mire beértünk az erdõbe szépen kisütött a nap. Hatalmas fenyõfák és tölgyfák és mély völgyek, vízmosások szegélyezték utunkat, feldobva ezzel az unalmas dózerutat. Továbbra is széles úton mentünk, de legalább erdõ borult a fejünk fölé. A Hubertus-forrás igazi látványosság lehetett fénykorában, és a Hubertlak sok tábor helyszíne lehetett régen és talán még ma is.
A Molnár-kút-árok szintén hangulatos helye a Bakonynak, itt-ott folyt is víz az út mellett. Mielõtt kiértünk volna a Gerence pihenõhöz, kis kalandunk is volt. Csörtetésre lettünk figyelmesek, ezért megálltunk és gyorsan beüzemeltük a fényképezõgépet, de végül meglepetésünkben nem tudtunk fényképezni, sõt jobbnak láttuk, ha angolosan távozunk, ugyanis egy vaddisznó koca csörtetett a kicsinyeivel pont elõttünk, az utat keresztezve. Szerencsére õk is jobbnak látták, ha odébb állnak, így elkerültük a közelharcot és a közvetlen találkozást is, minden esetre nagy riadalmat okozott mindenkinek ez a találkozás.
Kiérve a Gerence pihenõhöz vezetõ útra, ismét a reggeli erdõbe nem illõ látvány fogadott minket és persze a táborozók is ott voltak még. Beültünk a kocsiba és rendesen elfáradva, tele élményekkel hazafelé indultunk.
Összességében jó túra volt, tetszett az útvonal, fõleg az új részek. Az útvonal leírás korrekt volt és sok helyen még ott is volt szalag, ahol a jelzések is jók voltak. Köszönöm a rendezõknek, hogy a Bakony ezen részét megmutatták nekünk.
Annamari
 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár