Túrabeszámolók


Ozrenski Planinarski Maraton (Ozreni-fennsíki maraton)

(budai-)H.G.Túra éve: 20092009.06.10 22:57:14
Read-only Éva beszámolója a túráról:

Ozreni-fennsíki közepes maraton 2009-ben

Gábor fiam tervezte a túrát, de szerencsére engem is megkérdezett, amikor még volt hely Földi Roland kisbuszában. Így pénteken délután én is ott ülhettem a szerencsés 9 fõ között a buszban, útban a Boszniai Szerb Köztársaság felé.

Február 24-én a „Lefagysz” túrát Galyatetõn kellett ott hagynom lábfájás miatt és azóta csak az orvosokat járom (eddig még nem sok sikerrel). Idõnként kisebb túrákra vetemedem, tesztelve a helyzetet. A boszniai túra a kalandvágy és az újabb tesztelés keveréke volt.

Bosznia vidéke ismeretlen terület volt számomra, nagyon kíváncsi voltam mindenre már az utazás alatt is. Máté sok-sok információja, valamint Animanónak a Gábor által kezelt térképei alapján tudatosult bennem, hogy a minarettel ellátott mecsetek, a vakolatlan új házak, a turbánnal és félholddal díszített fejfákkal rendelkezõ temetõk a bosnyákok által lakott vidékeket jelentették. A görög katolikus templomok a szerb területeket díszítették. Kis falvak és nagy bevásárló centrumokkal övezett városok váltogatták egymást. A háború nyomai itt-ott még látszottak elhagyott, romba dõlt házak, illetve több helyen sajnos még mindig az aláaknázott területekre utaló táblák képében.

8 órás út után – mely igen érdekes volt a klassz társaság és a változó tájak következtében – este megérkeztünk egy gyönyörû monostorhoz, mely egyúttal a szállásunk is volt 5 euróért egy éjszakára. A lombos erdõk övezte réten nemrég felújított épület együttes állt, csodálatosan kivilágítva, gondozott parkokkal körülvéve. A monostorban szerzetesek és apácák is élnek, szálláshelyként is üzemeltetve egy épületet. Három nagy, fûtési lehetõséggel is ellátott 15-20 ágyas terem volt, melyekhez egy-egy tusolós, angolvécés fürdõszoba is tartozott. Volt egy közös konyha és étkezõ is, tovább emelve a szállás kulturáltságát. Sajnos a monostor rendje szerint nõi és férfi termekben, azaz nemek szerint elkülönülve kellett aludnunk a kényelmes, paplanos ágyakban. Az elkülönülés a nálam a közösen csomagolt ruhák csereberéjének gondját jelentette, másoknál más okból jelentett csalódást.

Az éjszakai jelentõs esõ után reggel is a szakadó esõ okozott izgalmat, de a 9 órai megnyitón már tûzött a nap, gyors vetkõzésre késztetve a 100-130 fõs társaságot. A nevezés díjtalan volt és egységcsomagot is kapott mindenki kiflivel, májkrémmel és egy zacskós üdítõvel. A harmonikaszerûen összehajtható pecsételõ laphoz nyakba akasztható mûanyag tokot is adtak. Továbbá kaptunk egy színes térképet is az útról.
A pénteken vonattal érkezett Bálinttal és Grobával kibõvült 11 fõs csapatunk nagy nehezen mindenki által lefényképezésre került a rajtban. A nehézséget az okozta, hogy Roliék elhozták Mira nevû kiskutyájukat (rózsaszín szalaggal díszített frizurával), akit a túrázó gyerekek pont akkor rohantak oda lefényképezni, amikor mi is nagy nehezen összeálltunk a fényképezkedésre. Háromféle túrára neveztünk: 100 km-esre (Bálint szerint kb. 65 km) 6 fõ, 50 km-esre (valóságban kb. 30 km) 3 fõ és 25 km-esre 2 fõ + Mira.

Az elsõ kanyarban még láttuk a „nagyokat”, mi öten együtt mentünk a kisebb távok utolsó közös pontjáig. Mira igen bírta a gyaloglást, folyamatosan futkosott egy elõttünk 15-20-re gyalogló csapat és közöttünk Marcsiék minden könyörgése ellenére. Az elsõ kontroll egy volt kõbánya területén épített étteremnél volt, mely egy csodálatos tó partján volt a sziklák tövében, A tó strandnak volt kiépítve, rendkívül üdítõ látványt nyújtott az egyre fokozódó melegben. Folyamatosan haladtunk felfelé, egyre jobban csöpögve a melegtõl a napsütötte úton. Rolandéktól elválva egyre meredekebb emelkedõk következtek. Egy éles kanyar után a hegyoldalból gerincútra váltottunk, de a meredekség csak fokozódott, melyen gyenge erõnlétem többször megállásra késztetett. Végre – már viharos szél közepette – felértünk a 918 méter magas Ostravica csúcsra, ahol egy bivak kunyhóban volt az újabb pecsételés igen bonyolult adminisztrációval kísérve.

Nagy ereszkedések után, nyitott domboldalon egy biofarmra érkeztünk, ahol mézet és egyéb javakat állítottak elõ. Hármunkat megkülönböztetett figyelemmel fogadtak, friss vizet ihattunk (ez nagyon bejött nekünk, Ebola majdnem 2 litert megivott), megkínáltak ennivalóval és mézzel. Felfrissülve ereszkedtünk le, majd a jelzett turista úton folyó patakon át- és átkelve, kanyarok után ismételten többször is átkelve, egy csodálatos kilátást nyújtó meredek szakaszon mentünk fel az utolsó 500 m-es hegycsúcshoz, illetve elõtte egy kissé lerobbant turista házhoz az ellenõrzõ pontra.

A csúcsnál 1 óra volt kiírva a faluig (amely jóval a monostor alatt van), de ezt valamilyen rendkívüli gyorsaságú emberekre méretezték, mivel nekünk tovább tartott a rendkívül meredek, igen sok helyen sáros, csúszós út leküzdése. A célba a lehetõ legjobbkor érkeztünk meg, mivel amint leültünk, már hozták mindenkien a nappal készített sós süteményeket, rendkívül finom – bár nem túl sok – pörköltet és friss zsemlét. Amikor mentem vissza a szállásra, egy esküvõi meneten kellett átvágni. Az ifjú pár épp a templomban vett részt a szertartáson, miközben a násznép a templom elõtt beszélgetett. A menyasszony és võlegény ruhája semmiben sem különbözött a nálunk szokásos viseletnél, de a násznép egyes tagjai hosszú széles fehér selyem stólát viseltek az egyik vállukon átvetve, melyen hímzett szöveg és címer is szerepelt. Az ifjú asszony itt is átdobta a feje fölött a csokrát egy szerencsés leányzó részére. Amíg az ifjú pár a parkban fényképezkedett a násznép gyors körtáncra perdült. Sáros cipõmben, túrafelszerelésemben és túrabotjaimmal kissé kiríttam a tömegbõl, ezért a tánc után elmentem a szállásra.

Éjjel 12-ig vártuk a nagyok beérkezését a rajtsátorban. Roland folyamatosan beszélgetett a helyi rendezõkkel angol és mindenféle szláv nyelvek keverékével. Érdekes módon megértették egymást. A helyiek rengeteg sört ittak, Roland mézes pálinkával, borokkal és üdítõvel is megvendégelte õket és minket is. Éjjel több részletben, de beérkeztek a mi túrázóink is.

Vasárnap reggel csodálatos napsütés és rendkívüli meleg fogadott minket. Szerencsénk volt, hogy a szombati túra felhõs volt, mert a tûzõ napon keservesek lettek volna az emelkedõk. Hazafelé szinte végig sütött a nap, de Magyarországon szakadó esõben, villámlások közepette autóztunk.

A jövõ évi túrára javaslom, hogy aki teheti menjen el. Az emberek rendkívül szívélyesek, barátságosak, a túra szép és változatos helyeken megy, a szállás kényelme mellett idegenforgalmi látványosság is. Örülök, hogy eljutottam a teljesítménytúrára.