Túrabeszámolók


Hadak Útja

BobbieTúra éve: 20092009.07.01 18:23:54
Hadak útja 88 - elsõ teljesítés

Olvasom a túrabeszámolókat. Már van kettõ a hétvégi Hadak útja 88-ról is! Igazuk van, még frissen kell leírni az élményeket. Nem vagyok gyakorlott a beszámolóban, ez az elsõ, s megrögzött futóbolond és elfoglalt ember révén a teljesítménytúrázás is viszonylag ritkán fordul elõ nálam. Legutóbb a Börzsöny éjszakain hasadt darabjaira önértékelésem, amikor már a tizenkettedik km-nél kificamítottam a bokám a megáradt patakban. A túrát ugyan befejeztem, de a teljesítményem koránt sem volt az, amit magamtól elvártam. Most szilárd elhatározással akartam helyreállítani megtépázott önbizalmamat ezzel a távval…
Péntek délután, munka után indultam útnak inspiráló sporttársammal Greikoval (mindenre õ tanított, ami túrázással kapcsolatos). Öt és fél órás buszozás után érkeztünk meg Mórra, ahol még éppen zuhogott. A buszon kedves, mosolygós arcú szervezõkkel találkoztunk, váltottunk néhány szót, s megtudtuk, elõttünk induló társaink nagy része már az elején bõrig ázott. Beléptünk az ajtón, már nem vártak bennünket (pedig elõneveztünk és telefonáltunk is, hogy távolabbról jövünk, s csak 9-re érünk), de mint mondták, szerencsénk van, mert a Söprû éppen most indul. Gyors rajtszám felvétel, még gyorsabb öltözködés (a kontaktlencsét ilyekor természetesen csak másodszorra sikerülhet feltenni!) és irány az esõs éjszaka (21.15). Greiko gyakorlott teljesítménytúrázó révén már régóta egyetlen övtáskával falja a kilómétereket, ezúttal én is kockáztattam. Odakinn már csak csöpörgött, az is talán csak az elsõ utcasarokig. Egyenletes, erõs tempóban vágtunk neki az útnak immáron hárman a móri éjszakában. Hegynek felfelé a Söprû élménybeszámolóit hallgattuk s igyekeztünk jól megvetni lábainkat a csúszós felsõ talajrétegen. A piros nem jelentett nehézséget, szinte 6 km-es tempóban meneteltünk óránként. Már csillagos volt az ég, amikor két bizonytalan alakot vettünk észre. Fiatal lányok dugig megrakott, hatalmas hátizsákokkal 55-ön. Söprû szárnyai alá vette õket, s mi Greikoval folytattuk utunkat. Itt a kékre (rossz irányba) fordulva sikerült jól megviccelnünk magunkat. Már jó 4 km-t haladtunk, amikor Greiko konstatálta eltévelyedésünket. Még néhány km és hamarabb Gántra értünk volna, mint bárki más! Sebaj! Innen szép behozni! Egy kis belefutás a lankákba és a hármas pontõrt még éppen szedelõzködésen kaptuk. Taktikai megbeszélés a további tévedések elkerülése érdekében: enyém az itiner többszöri, érthetõ felolvasása, Greiko térképpel halad elõttem, õ abban úgyis remek, csak olvasni tudtam volna ÉN korábban! Kõhányás elõtt ismét utolérjük a Söprût, aki közben féltucat fiatal túrázót gyûjtött maga köré. A zsíros kenyér és paradicsom igazán jól esett, de az utána következõ párás hideg már kevésbé… Futás újrakezdésnek, hogy ne fázzunk és megint nyakunkban a lábunk, elvégre délután négyre be kell érnünk, hogy elérjük a buszunkat, különben jól ottragadunk Móron. A hajnali gyaloglásban szinte leküzdhetetlen álmosságot éreztem (talán el is szundítottam menet közben???). Vérteskozmán (4.45) – ismét a Söprû társaságában - közös kiáltozás ellenére sem találkozunk pontõrrel. Greiko telefonjával fényképez - ha kétségbe vonnák ittlétünket, ezzel bizonyíthatjuk - majd folytatás a zöldön. Körtvélyespuszta (7.04), Vitányvár, Gesztesi vár, ismét Kõhányás jön sorra, az új stratégia mûködõképesnek mutatkozik. Na most már jöhet Gánt! Az esõkabát a derekunkon, igazán melegen süt a nap, párolog és illatozik a mezõ és most elõször sajnálom, hogy viszonylag igyekeznünk kell, mert régen nem láttam ennyi szegfûgombát egyszerre, ennek a legfinomabb a levese – mondom társamnak, akit ezzel leginkább csak bosszantok, mert éppen a „gép vagyok” stádiumában messzire elhalad elõttem. Gánton a vendéglõben a pontõr tényleg jókedvû, mi már kevésbé, mert eléggé éhesen vágunk neki a még elõttünk álló 24 km-nek (11.16). Az erõsen napsütötte nyílt terep után megkönnyebbülés az erdõ árnyas, kellemesen egyenletes emelkedõje. Két célpontot (Greiko az általunk lehagyottakat hívja így) sikerül magunk mögött hagyni a tizedik EP-nél, ahol virtuálisan cseréltünk zoknit, mert ugye nem idõzünk… Nem várt események sora kezdõdött meg számomra. Elõször is a Csókakõi vár: ezer lépcsõ, pontõrök a leges-leges-legtetején kedvesen mosolyognak (amúgy tényleg mesés a kilátás, de bocs, valahogy most nem élvezem!), felfelé és lefelé is jól öltözött, illatfelhõvel kísért turisták, azután meg az itinerben foglaltatott „vadregényes táj”! Hát most tényleg nem dícsérem a rendezõket, bevallom, annak viszont ezerrel örülök, hogy nincs hátizsákom, mert az elsõ vadregényes sárkanyarban felakadtam volna hétrét görnyedéses túlélni-akarásom közepette! Az utolsó EP-t próbáljuk megközelíteni, a 11-esnél még volt esélyünk 4-re beérni ( „Ide figyelj Szõke, ha négy nulla nullára beérünk…”), itt azonban világosan körvonalazódik, hogy veszett fejsze… Minden szúr és vág, a talaj csúszik, az ösvény keskeny s nem haladunk sehová! Utolsó pont, az õr aziránt érdeklõdik, vajon vegetáriánusok vagyunk-e? Vajon mi a túróért fontos ez most? Nekünk mennünk kell, mert fél négy és négy és fél kilométer még hátra. Greiko arcán a lemondás és kétségbeesés ötvözete, miután közlöm, már gyorsabban nem megy. S mégis valahogy, valamilyen titkos erõ folytán javítom magam, mondván „én lefutom neked”, s már indulok is tempós kocogással tovább lefelé. Most õ marad le tõlem jó 20 méternyire. A faluban némán bólintunk egymásra: megcsináltuk. Délután négy órakor a célban voltunk.

Ha visszagondolok, igen, benne volt a kihívás ebben a túrában. Az, amiért elindultam. A kihívás mindjárt az elején, mert szakadt az esõ, míg oda nem értünk, s nem tudhattuk, mi vár még ránk e téren.
A kihívás a közepén, mert nem jó irányba mentünk és versenyt futottunk a tervezett idõnkkel.
A kihívás a végén, mert a vadregényes táj jelentõsen lassított bennünket.
A kihívás mindvégig, hiszen 88 kilométer nem kis táv.
S nem utolsósorban a teljesítés öröme, a kitartás, az éjszakai túrázás sajátos megtapasztalása, a csapatszellem elsajátítása (mert két ember is csapat!) – ezért köszönet a szervezõknek és fõként neked Greiko!
Gratulálok mindenkinek, aki ezt vagy bármely más távot teljesítette a Hadak útján!