Túrabeszámolók


Töki Tökölő

andrew79Túra éve: 20092010.05.24 17:57:18

Töki Tökölõ 20 - 2009. szeptember 5.


Ekkor még úgy nézett ki, hogy meglehet a "Barangolás a Dunazugban" mozgalom, ezért választottam ezt a túrát, és az idõjárás-elõrejelzés alapján a 20-as távot. Kibuszoztam Nagykovácsiba, majd 0 pontért felcaplattam a rajtba.  


13.35-kor indultam, kellemes ereszkedéssel Solymár felé. Mgruberékkel találkoztam, majd Solymáron a Zöld és Tojás túrák útvonalán haladtam, ellenkezõ irányba. Az elsõ ellenõrzõpont a Szarkavárnál volt, szép kilátás fogadott. A vár után találkoztam a hosszabb távot teljesítõ Strack házaspárral, akikkel végül a túra végéig együtt mentem. A Csúcs-hegyre a megszokott izzasztó kapaszkodót kellett abszolválni, majd pecsételni a Virágos-nyeregben. Innen tovább a Z sáv még ismerõs volt, de az azt követõ szakasz számomra teljesen ismeretlen, viszont nagyon szép. Különösen tetszett a Kõtaraj a szép kilátással, ahol az utolsó ep. volt. Innen már csak ereszkedni kellett a Kiscelli parkerdõig, ahol a túra célja volt. Még szerencse, hogy volt nálam bicska, mert különben nem nagyon tudtuk volna felvágni a kenyeret a zsírhoz. :-)


Viszonylag jó iramot mentünk (3,5 h), az idõ is kegyes volt hozzánk, a kitûzõ tetszett, az ellátás lehetett volna kissé jobb, de hát nem gasztrotúráról beszélünk. :-)


Kicsit tömör lett a beszámoló (3/4 év után jutottam el odáig, hogy megírjam), beszéljenek helyettem a képek:


http://ttokolo.andrew79.fotoalbum.hu/


Üdv andrew79