Elõször is gratulálok, minden résztvevõnek, rendezõknek egyaránt!
4:0-ra módosítottam a Kinizsivel való barátságos viaskodást:).
6:50-kor indultam és 23.42-kor értem be, amivel meg vagyok elégedve, tekintve, hogy a célom az eddigi 17:45-ös csúcsom megdöntése volt, úgyhogy végig élvezzem és jól érezzem magam a túrán. Ez utóbbi, 20 percet leszámítva teljesen rendben volt. Kicsit rossz volt a gyomrom Koldusszállás elõtt, így pihentem 20 percet és ezután minden klappolt, innen viszont már csak sietõs gyaloglásra futotta tõlem, pedig voltak gusztusosan futható részek.
Ismerõsökkel (JB, Martye, rafter, Rushboy, Szla1, Zsotyek) és ismeretlenekkel találkoztam, haladtam egy-egy darabon, de voltak olyan részek is, ahol jó ideig senkivel sem hozott össze a sors. Az embernek olyan érzése volt most is, mintha egy nagy családban lenne, ahol kölcsönösen odafigyelnek egymásra.
Koldusszállásig a futást kombináltam a "suhanásos gyaloglással". Ez volt a harmadik alkalom, hogy futottam és nagyon jól esett. Furcsa volt, hogy gyorsabban jöttek a pontok, jellegzetes helyek a szokásosnál:).
Idõjárás:
Az idõjárás nekem bejött. Kis zuhi belefér. Igazából a nagy intenzitású, hûvös, szeles, kiadós, hosszan tartó csapadékos idõt nem komálom annyira, a többivel nincs problémám. A meleget preferálom a hideggel szemben, így örültem a kialakult hõmérsékletnek, bár a biztonság kedvéért beraktam egy dzsekit és egy hosszú gatyát is a 15 literes futózsákomba.
Kaja, folyadék:
Ami elégedettséggel tölt el, azaz, hogy depó nélkül csináltam végig. Másfél liter ásványvízzel, 1 banánnal, 5 „új” Sport szelettel, 4 snickerssel, 1 sós kesudióval Ca, Mg pezsgõtablettával, kálium porral indultam neki a túrának. A Pilis-nyeregi 5 decis paradicsomlé nagyon jól esett, ráadásul még olcsó is volt. Kesztölcön egy kólát nyomtam be, Dorogon pedig egy kis alakú pizzát, de ez volt az egyetlen, ami nem volt jó a gyomromnak, nem ízlett, ráadásul hideg is volt. Hidegen a gyümölcslevest szeretem, a tésztaféléket nem.
Gete-Hegyeskõ-Tokodi pince szakasz nagy kedvencem a túrán, csodálatos ez a rész, fõleg ilyen szép idõben, volt mit fotózni. Idáig megettem az 5 sportszeletet. A Tokodi pincéknél hihetetlenül jól esett a savanyú uborka, a szódavíz, zsíros kenyér és a túrórudi, aminek ráadásul a közepén is találtam valamit: eper ízt:). Ja és a kedvességük zavarba ejtõ. Minden tiszteletem az övék.
Mogyorósbányán az elõre eltervezett zöldségleves elmaradt, mert a Tokodi dõzsi teljesen kitöltött. Viszont vételeztem 1 db banánt, sós ropit, valamint gyerekkorom kedvenc italából, a savanykás Márka-szõlõbõl. Így újból másfél liter folyadék került a kényelmes deuteres zsákba.
Bika-völgy 3 pohár, optimális hõmérsékletû szóda, természetesen saját pohárba. Szörpöt kuponért lehetett kapni. Mivel nem volt rá szükségem, odaadtam egy futóhölgynek, aki éppen nem találta a sajátját.
Bányahegyen ezúttal nem ettem babgulyást, nem kívántam, és futó üzemmódban a tea és a sós kesudió praktikusabbnak tûnt. Talán egy kis trappista sajtot hozhattam volna még, apránként eszegettem volna belõle.
Koldusszálláson éppen nagy pakolásban voltak a Tengerszemesek, így még nem volt hozzáférhetõ az elemózsia, de szükségem se volt rá, hiszen kesudión és calciumos vízen jól elvoltam, míg benyomtam itt is az OKT bélyegzõt, a végre nálam lévõ füzet adekvát rublikájába.
Baji vadászházig még fél liter vizet megittam, majd a célig már semmi. A gulyás idén szerintem kifejezetten jó volt és nekem elég is, bár egy óra múlva a 3 db maradék snickers egyik tagját lerendeztem. Maradt még ezenkívül fél liter vizem, 1 csomag sós pálcikám. Jó lesz majd jövõ héten a Mátrában.
Táj, terep, túra folyamata:
Évente 2-5 alkalommal járok a Pilisben, ennek megfelelõen mindig felcsigáz a látványa. Az elõzetes hírekkel ellentétben, meglepõdve tapasztaltam, hogy mennyire konszolidált a terep és a helyzet. Ezt mutatja az is, hogy végül a Pilis-nyergi pont tervezett áthelyezésére nem került sor. A sárosabb részek a Gerecsében voltak, fõként a Vértestolnai mûút elõtti, utáni szakaszokon.
6:50-kor rajtoltam elõnevezõként, a mintegy 200 méter hosszúságú sor nagyon gyorsan elillant. Hely bõven van elõzni, így sietõs gyalogtempóban menetelek a tömeg mellett. Aztán elkezdek futni. Hamar eltûnik a tömeg. Hosszú-hegyre 20 perccel nyitás elõtt érek, de már így is elmentek tizenvalahányan. Tíz perc után le a lejtõn, ahol menet közben a szembe jövõ Sztancsik Gyuriéknál bélyegzek. Pilisszentkereszti mûút elõtt találkozok a két hete T100-on kisrigónál pontõrködõ hölggyel. Kedves biztatás közepette haladok tovább. Hamar a Pilis csodálatos szerpentinjén találom magam, a fordulók egy részénél pompás panorámával.
Hamar felérek a tetõre, majd a nyeregbe jutok negyedórára a nyitástól. Kihasználom az idõt: paradicsomlé+pogácsa mellett 2 balaton szeletet is vételezek, Utóbbit sikeresen itt is felejtem, pedig egy új konstrukció volt (citromos). Rendezõkkel és a sportszerárusokkal beszélgetek kicsit, közben valaki a nevemen szólít: Rushboy az. Megyek tovább, úgy is utolér, arra mérget veszek. Eleinte gyors gyaloglás üzemmódban, - várok kicsit az ivás-evés után- majd futásra váltok a jó terepen. A zöld-kék találkozása elõtt ér be Fridman, aki tavaly lefutotta oda-vissza a százat. Kicsit beszélünk a tavalyi Hõsök túrájáról is, (ami a közelmúltban megrendezett Óbudavár körül tekereg 100 km hosszan, ebbõl 80 km aszfalt, de nagyon jó buli, próbáljátok ki, autópályán kívül minden fajta betont érint: járda, olaszszalámis-disznósajtos beton, macskakõ, új, régi, kátyús fõút, stb.:)), aztán megáll szerelvényt igazítani, mert megcsípi egy méh.
Berobogok Kesztölcre, a sörözõbe 11:30-kor, majd 11:45-kor már két utcával odébb vagyok. Kellemesen futható részek jönnek, délben már Dorogon nézem a kirakatokat. Itt pizza, majd irány a Gete. Rushboy túratársával találkozok (majdnem 8-kor indult), a Gete aljában, ahol terepátrendezés történt, tarvágás formájában. Hamar, nyitás elõtt érkezünk, de itt is már elment kb. 30 ember. Iszok, eszek, majd befut Zsotyek, üdvözlés, majd lendületesen megy is tovább. Ezután egy kutyus jön, a rendezõ nem túl nagy örömére. Eljött Békásmegyerrõl(?) néhány futóval. Bevánszorog a hûst adó csalitosba. Állítólag hivatalosan nem engedték az indulását, mert nem volt neki a túrára szóló, 6 hónapnál nem régebbi sportorvosi igazolása:).
Már a túra után tudtam meg SZLA1-tõl, hogy itt hozzáverõdött és sokáig hûséges túratársa volt. Aztán Bányahegynél elõreszaladt, de a létrákon nem tudott átjutni, ezért kispistázott a Vértestolnai mûút felé.
A folytatásban le-föl hupli, ez az egyik kedvenc részem. Hegyeskõ után, a szokásos panorámás, jól futható etap a pincékig. Az aszfaltúton egy kerékpáros bácsi megkérdezi, hogy egyedül túrázom-e? Mondom nem, itt van kb. 1200 barátom is, csak kicsit szét vagyunk szóródva:).
Tokodi pincéknél kedvesen fogadnak, rögtön kapom a vizet és hellyel kínálnak. Köszönjük. Dínom-Dánom, eszem-iszom 10 percben. Ezután óvatosan megtámadom a hegyet, elõretörök és hamar a csúcsra érek, innen pikk-pakk lenn vagyok a pontnál. Rushboy éppen akkor fejezi be a zöldséglevest, mikor betoppanok, merthogy a Getén elém került idõközben. Pecsét, OKT, kajavétel, indulás. Itt már bebuktam a nyitást, mint az várható volt. 15:00-kor indulok tovább Öreg-kõ felé. Most nincsen itt pont csak Daniék. Együtt haladunk a Péliföldszentkereszt elõtti forrásig, ahol õk vizet vételeznek. Újabb OKT pecsét, futás kb. 1km, majd a mûútról balra be a Kéken, intenzív visszanézegetés közben. Jön a zuhi, de nem tûnik veszélyesnek. Kaptatón fel, majd lefutok a Bika-völgybe (16:20), a szódavíz nagyon jól esik.
Bánya-hegy 17:30-kor nyit, odaérnem mission impossible, de ha ügyes vagyok egy 6 óra körüli idõre még jó lehetek. Tetõre fel, kanyar, villanyvezeték mellett kis kaptató, hullámzás, majd nemsokára vaskapu, miközben kellemes szellõ járja be a vidéket. Pusztamaróton nagy a nyüzsi, 24 órás tájfutó versenyt rendeznek. OKT bélyegzõ megtalálása után, irány a Gerecse üdülõ, az enyhén emelkedõ köves hegyoldalban. Két futóhölgy kérdezi, mikor érhetünk a ponthoz, 18:00-át saccolok, de végül is 18:08 lett Bánya-hegy.
Sokat nem idõzöm a ponton, jó lenne minél többet világosban menni. Tea és haladás. Van egy-két locsi-pocsi, de fényben kevésbé problémás. Terv szerint jön a Zöld, (hányan mehettek itt már le véletlenül Héregre a 30 év alatt? ) majd kissé balos irányt vesz a Kék és a szemerkélõ esõben a csúszós létrán nem árt figyelni. Nemsokára a második létra, majd a vadregényes susnyáska következik. Mintha oldalt a kerítés mellett kissé kiirtották volna, máskor itt mellúszás kartempóban közlekedtünk. Azért így sem kell félteni, lehet, hogy keskeny az ösvény és tömeges a növényzet, de legalább jó vizes. A rövidnadrágom hamar átnedvesedik és ez nem jó, mert le szeretne csúszni. Létra 3, majd a mezõ következik. 3 túratárs elvéti a létra 4-et és onnét 30 méterrel a kapun mászik át. Hangom a semmibe vész ilyen távolról. Csak arra lennék kíváncsi hogyan jutottak át a túloldalra. Megmászom a maradék létrákat és felveszem a vizet ami jár. Balra át és az oly sok vitát megindító útvonalon követem le, a szerintem totálisan egyértelmû jelzést. A kerítés mellett valóban nehezebb, kényelmetlenebb és lassabb, de ez a szabályos. Mire kiérek a mûútra, már teljesen átázott a naci. Volt már rosszabb is.
Depózók és marhák mellett futok el, az ismét eleredõ esõben. Nem vészes. Inkább kellemesen felfrissítõ. Hamarosan szép nagy szivárványt pillantok meg a horizonton. Víz, kesudió, szivárvány, 50 perc magány. Pontosan Koldusszállás elõtt ér utol a két futóhölgy, akik tudakolják, mennyire van a pont. Magabiztosan válaszolom: 300 méter, mivel én már ráláttam a kanyarból:). Gyomromat nyugalomba helyezem, így pihenek és iszok. Csontvilágosban még soha nem voltam itt. Pontosan 20:00 van. Elõkerül a vékony felsõm és kivégzem a maradék sós kesudiót is. Rushboyék miután beértek, hamar továbblépnek és velük már csak a célban találkozom. 20 perc múlva, ismét fitten nekilódulok, hogy amennyit lehet még, világosban megtegyek a sárgán. Hamarosan újabb ismeretlen túratársam akad, szintén negyedik teljesítése ez és hasonlóan hozzám, elõtte volt már a 25-ön és a 40-en is. Jó társaság, de pár km múlva muszáj innom és ennem kicsit, megelõzve az eléhezést.
Jól haladok, de azt tudom, hogy ma már maximum csak a vonatra fogok futni. Nemsokára végre élesben is kipróbálhatom az új Warta lámpámat, amit múlt héten a koromsötét lakásban már leteszteltem: megvacsoráztam a fénye mellett:). Határozottabban erõsebb fényû, mint az eddigi másik kettõ, amelyek szintén a zsákomban lapítanak bevetésre várva, esetleges végszükség esetén. Nemsokára 2 embert irányítok vissza a kerítésnél lévõ erõs, jobbos kanyarnál az útra. Még egy kicsit emelkedünk, bekapcsolom a lámpát, majd hamarosan elkezdünk lejteni. Ez elvi szinten jól futható lefele, gyakorlatilag most a sietõs gyaloglással beérem. Az ismerõs, jobbos dózerút kanyar már jelzi a vadászház közeledtét és pár száz méter múlva felfelé veszem az irányt. Nem irigylem a pontõröket, 6:20-ig lesznek nyitva. Olyan 22:00 óra magasságában értem ide 30.-nak.
10 perc után indulok tovább ismét egymagam, a teljesen jó jelölésen. Stációk, kuruttyoló békák (stílszerûen Békás volt a túra eleje és a vége is), és a jellegzetes köves út. Egy nagyobb kétéltût még beljebb terelek, nehogy letapossa a mezõny. Ki tudja, lehet, hogy a nagyegyházi rokonság egyik ifjabb, idevetõdött sarja volt? Óvatosan haladok ezen a rövid, csúszós szakaszon, majd a kereszt mellett jobbra elérem a települést.
Bajon vagyok. Lecsurgok a templomhoz. Szokás szerint megy a duc-duc. Antialkoholista-ellenes fiatalok egy része szemléli túrám végkifejletét. Miközben, azon morfondírozok, hogy ez az életmód mennyire nem az én világom, már a járdán hasítok hatos felett. Hamar elérek még egy szórakozóhelyet, ahol Tankcsapda szól, finoman szolidan (szerintem még Tatán is hallani). Mellette több-kevesebb sikerrel, komplett osztály vokálozik. A 30 szoprán, és 30 tenor elõadását 2 db HVCS-quados zenei aláfestése fûszerezi. Mindez engem 7-es tempóra inspirál…
A vasúti átjáróban szerencsésen elkerülöm a pirost, és nagy lendülettel vetem bele magam Tatába. Az itinert lusta vagyok elõvenni és szép egyenesen belefeledkezem a túrába. Gondolataimat csak két, egyenként kb. 16 éves plázacica kuncogása szakítja félbe, akiknek óriási élményszámba megy, a most már igazoltan nagy fényerejû Warta fejlámpám puszta látványa. Itt jegyezném meg, hogy ez nem egyedi eset, hiszen a tavalyi Kitörés túrán Hûvösvölgyben, szintén nagy derültséget okozott, ezen eszköz fizikai mivoltának megtapasztalása, de akkor még a hasonló karakterisztikájú hölgyek, azt is hozzátették, hogy: „Höhö figyeld, itt egy bányász!”
.
Visszatérve a jelenbe, megállapítom, hogy sikeresen abszolváltam a „Tata éttermei és panziói túramozgalmat”. Mikor végre méltóztattam elõvenni a füzetecskét, egy határozott balkanyarral, közelebb jutottam a megoldáshoz és a célhoz. Persze addig még vissza volt három étterem, aminek hatására a célban fellelhetõ és a közvéleményt megosztó gulyásleves puszta gondolata is örömkönnyeket csalt a szemembe.
A fenti intermezzo után, 23:40-kor rákanyarodok a célegyenes visszafordító, „K-100” feliratú kanyarra, hogy a szalagozott pályán elsõre a nõi WC, majd másodikra, immár helyesen a célhelységbe vegyem az irányt. A rendezõ személyzettel való elõzetes egyeztetés alapján a baloldali dobozkában található kitûzõt veszem magamhoz, mivel ezen rajta van, hogy 30. és egyébként se kell a kutyának se:). Leülök és elszörnyülködök azon, hogy egyesek lábszára milyen sáros, aztán észreveszem a sajátomat… Danival folytatott rövid szakmai beszélgetés után elvonulunk enni. Én az elsõ körömre, õ már a másodikra, miután ketten is megajándékozták egy-egy szelvénnyel.
Szerintem az idei gulyásleves kifejezetten jó volt, ebbõl szívesen repetáztam volna, amúgy is a napokban megtaláltam a 2007-es kajaszelvényemet (37-es), amelyet elfelejtettem beváltani Szárligeten. Akkor az a számomra, szerencsére ritka képzõdmény vonhatta el a figyelmemet a táplálkozási folyamatról, amit vízhólyagnak nevezünk. De az annál is nagyobb volt, attól féltem, ha kilyukad otthon, leáznak az alattam lakók. A 6. ujjamról meg nem is beszélve, úgyis fogalmazhatnék, hogy a túra hatására megtáltosodtam.
Szerelésigazítás után, várakozó álláspontra helyezkedek. Néhány ismerõssel való beszélgetés közelebb visz a 4:32-es vonatindulási idõhöz. Dobi Zsigától (immáron 15x-ös teljesítõ) például megtudom, hogy örül a tatai célnak, mivel ez csak 25 km-re van lakóhelyétõl, szemben a szárligeti, amely 35km-re volt:). Egy idõ után már kívülrõl fújom a tavalyi teljesítõi listát is, aztán egyszer csak egy túratárs, akivel egyes szakaszokon együtt haladtunk, felajánlja, hogy visszavisznek Budapestre. Végül is autópályán sikerül megközelíteni a fõvárost, miután az 1-es fõút Tatabányánál le van zárva. Egészen a Déli pu.-ig repítenek, ezúton is köszönöm a jóságotokat!
Felcsengetem Pétert, fürdök, eszek és még alszok kicsit, aztán SZLA1-el megcélozzuk Pécset.
