Túrabeszámolók


Nagy László Emléktúra a Somlón keresztül

stalkerTúra éve: 20102010.06.02 23:21:22







Nagy László Emléktúra 30


2010.05.29.


 


Egyedül indultam a túrára, mivel az erdélyi vendégünk a túra reggelén indult haza, és Bazsinak a 25 órás folyamatos ébrenlét után nem volt valami nagy kedve a gyalogláshoz. Háromnegyed kilenckor rajtoltam Somlóvásárhelyrõl, csepergõ esõben, melynek kifejezetten örültem, mert negyed órával korábban még zuhogott az esõ. A Somló nagy, fekete-szürke felhõk alatt rogyadozott, az idõjárás nem biztatott semmi jóval.


 


(Somlóvásárhely: A település a Szent Lampértról nevezett premontrei apácakolostor alapításával létrejött jobbágyfaluként keletkezett. A kolostor 1325-ben Károly Róbert  királytól heti vásár tartására és helypénz szedésére kapott engedélyt, innen 1363 óta adatolható a Vásárhely elnevezése. A közép-és az újkorban hosszú ideig a megye székhelye, itt székel a jószág világi felügyelõje, az urasági ispán. A település és lakóinak státusa mezõvárosi. A szomszédos Somló várbeli és más urak 1528-tól egy évszázadon át mindenfajta hatalmaskodásokat követtek el a város ellen. A török a várost 1546-ban teljesen felégette, 1559-ben pedig lakhatatlanná tette és lakóit menekülésre kényszerítette. 1567-ben a töröknek behódoltak és évtizedeken keresztül fizették a hódoltsági adót.1697-ben lakói elmenekültek. Lakosság: 1136 fõ.)


 


A hegy lábához érve, különbözõ pincék mellett haladtunk el és egyszer csak az tûnt fel, hogy szembõl is jönnek túrázók. Kiderült, hogy elvesztették a helyes utat, ezért az éppen aktuális elágazóban együtt kerestük a jelzéseket. Rövid tanácstalanság után ráleltünk a piros szigetelõszalagra, ami messzire el volt dugva az útelágazótól. Közösen megtalálva a helyes irányt, hamarosan a Hegykút vendéglõhöz értünk, mely az elsõ ep.-nek adott otthont. Pecsételés után a vendéglõ szomszédságában lévõ ház kerítése mellett, szántóföld mentén haladtunk nyugati irányba. A Somló magányos tömbje egyre inkább távolodott, a felhõk pedig egyre vékonyabbak lettek, idõnként már a kék eget is lehetett látni. Mire megszoktuk volna a szántóföldek melletti haladást, egy hirtelen balra téréssel bementünk az erdõbe. Az élmények igazán csak itt kezdõdtek! A reggeli esõnek köszönhetõen, a nem használt erdei úton derékmagasságig érõ fû teljesen eláztatta a derék vándort, akinek az az érzése támadt, hogy ruhástul ült bele a fürdõkádba. Ezen a szakaszon bizonyult jó ötletnek a vízálló bakancs választása, így legalább a zoknim megúszta elázás nélkül. Az erdei szakasz egy-két kilométer hosszú volt és mikor Iszkáz határában kiértem az erdõbõl, derékmagasságban csepegett a nadrágomról a víz. Szerencsére a Nap ekkor már sütött, így mire egy gyõri túratárssal együtt (ha jól tudom dnvzoli volt), a falu túlsó végén lévõ Nagy László Emlékházhoz értem, gyakorlatilag megszáradt a nadrágom, köszönhetõen ez a szél jótékony szárító hatásának is egyben. Az emlékház adott helyt a második ep.-nek. A pecsét mellé jófajta somlói borocskát és egy müzli szeletet kaptunk. Az emlékházat meg lehetett tekinteni, ezért a pontõr hölgy szívélyes noszogatására éltem is az adott lehetõséggel.


 


(Iszkáz: Az elsõ írásos emlék 1212-bõl való. Három község egyesítésébõl keletkezett 1947-ben, bár a falvak összevonása már a 19. század közepén indokolt lett volna. Felsõiszkázon született 1925. július 17-én Nagy László költõ. Lakosság: 354 fõ.)


 


Az emlékház megtekintése után a már jól ismert útvonalon mentünk visszafelé Iszkáz fõutcáján, majd újra betértünk az erdõbe és egy kõkeresztig bandukoltunk. A visszaúton lényeges változást tapasztaltam az aljnövényzet nedvességi állapotát illetõen, ugyanis szinte teljesen felszáradt a fû, így az alvázmosást másodszorra megúsztuk. A keresztnél letértünk a már megismert útról és szántóföldek mellett, kelet, észak-kelet irányban haladva megcéloztuk Somlószõlõs házait. A Somló és a házak minden lépéssel közelebb kerültek, a levegõ is egyre inkább vibrált a meleg párában. Somlószõlõsön, az Artézi kúti buszmegállónál ásványvízzel, zsíros kenyérrel és nagy kedvességgel vártak a pontõrök. Frissítés után célba vettük az elõttünk tornyosuló hegyet és feliramoztunk a derekáig. A következõ ep. a Szent Márton kápolna lett volna, azonban a nagy beszélgetés közben szépen elmentünk az elágazó mellett és a Szent Margit kápolnánál kötöttünk ki. Itt szívélyesen felhívták a figyelmünket a kimaradt ep.-re, ezért aztán nem idegesen, teljesen nyugodtan:) visszasétáltunk két kilométert a Szent Márton kápolnához. A kápolnánál már tudtak rólunk a pontõrök, a riadólánc ezek szerint nagyon jól mûködött. Pecsételés után újra megcéloztuk a Szent Margit kápolnát és visszafelé is talpaltunk két kilométert, így lett a 31-bõl 35. A kápolnához érve integettünk a már megismert pontõr hölgynek és nekivágtunk a hegy ormának. Mikor utoljára erre jártam, a pici lányomat vittem a hátamon a hegy tetejére egy meleg augusztusi napon. A hõmérséklet most már hasonlított e nyári nap melegére, izzadtunk is rendesen, ahogy egyre magasabbra kerültünk. A hegy tetején, a Szent István kilátónál nagyon sok diák volt, valószínûleg osztálykirándulásuk lehetett. Mivel nem vágytam a gyerekzsivajra, megállás nélkül trappoltam tovább a várig. Idõközben a gyõri túratárs lemaradt tõlem, nem akarta meghajtani magát, mivel az éjszakai túrára is benevezett. Megcsodáltam a vár megmaradt romjait és furcsállva néztem a vár egykori tûzhelye fölé épített, újkori, gúla alakú magas kéményt, mert szerintem egyáltalán nem illik bele a képbe. Nem tudom, hogy eredetileg is így nézhetett-e ki, nekem szokatlannak tûnt. A vártól elindulva találkoztam az akkor éppen oda érkezõ gyõri túratárssal, további jó utat kívántunk egymásnak és az S kereszten robogtam lefelé. A cél elõtti utolsó ep. a Szent Ilona kápolna volt, innen már jól lehetett látni a somlóvásárhelyi templom tornyát. Leérve a hegyrõl arra az útra tértem rá, melyen reggel felfelé kapaszkodtunk. Elhaladtam az épülõ pincészet és a 8-as fõút mentén lévõ Vásártéri-kút mellett, majd 15 óra 35 perckor célba értem.


 


Összegzésül: A túra leglátványosabb szakasza a Somló hegy, a köztes szakaszok felejthetõk. A szervezõk a túrát piros szalaggal jelölték, de csak egy idõ után jöttem rá, hogy nem hagyományos, lelógó szalagokat kell keresni, hanem kerítésre, fára tekert szigetelõszalagot. A jelzések egy-két helyen pont az elágazókban nem voltak láthatóak, mi is ennek tudtuk be a plusz négy kilométert. A kapott fekete-fehér térképvázlat szinte használhatatlan, pozitívum a túloldalán lévõ távolság mutató, résztávokkal. A pontõrök mindenhol nagyon kedvesek voltak, az ellátás megfelelõ. A kapott emléklap és a kitûzõ nagyon szép, a melléjûk kapott noszlopi meggybefõtt pedig finom. Köszönjük a szervezést!