Lokálpatrióta kötelességemnek eleget téve indultam ezen a túrán. Felvettem egy tornacipõt, rövidnadrágot, pólót, magamra kötöttem egy oldaltáskát, töltöttem egy fél liter löttyöt és lebattyogtam a suliba. A rajt a kiírással ellentétben nem a téren, hanem az általános iskolában volt -ugyanott ahol a Mátrabérc célja.
Kissrácok rajtoltattak 7:15-kor. Végigkocogtam a falun, majd a vasúti töltés mellett át a Jobbágyi vasútállomásig. Ez összesen 25 percet vett igénybe. Sokszor lefutottam már ezt a távot visszafelé a legendás jobbágyi Dark Side rock klubból hazajövet, de akkor többnek tûnt. Viszont akkor egyszer sem voltam józan. A vasútállomás után volt egy kis kavarás, mert többen is a kresz szabályai szerint mentünk tovább “egyenesen”a jobbra kanyarodó aszfaltúton, de aztán visszafordultunk, mert az itinerben szereplõ 42-es házszámot már jóval elhagytuk. Visszafelé menet az 52-es után a 32-es következett, úgyhogy kezdtem tanácstalan lenni. Szerencsére jó terepismerettel rendelkezõ túrázók érkeztek akik útbaigazítottak. A titok nyitja az volt, hogy az utca T betû alakban elágazott és a hiányzó házszámok a T betû szárában voltak. Innen susnyásban vezetett tovább felfelé a szalagozott gyalogösvény a kõbányán keresztül a Nagy-hársas 509 méter magas tetejéhez. Némi sár és magas páratartalom nehezítette az elõrejutást. Végül 57 percet mutatott a stopper mire felértem a „kilátóhoz”, az elsõ ellenõrzõ ponthoz, ami az 5.5km-es távot jelenti. Érdemes felmenni a toronyba, mert nagyon szép a kilátás a Mátrára és az alföld felé, de én inkább tovább kocogtam.
Elõbb enyhén sáros kocsiúton, majd arról letérve csalánnal benõtt gyalogösvényen kanyarogtam a hegyen a következõ –beszédes nevû- ellenõrzõpontig: Dagonya. 3 embert elõztem meg és nem láttam már lábnyomokat ezért sejtettem, hogy nem jár elõttem senki.
Nem sokkal ezután az erdõbõl kiérve a szõlõk mellett vezetett az út az elnyúló dombtetõn. Száradó, de még így is igen masszív sár örvendeztetett. Ráadásul egy idõ után a szalagozást is elvesztettem, ezért úgy döntöttem, hogy toronyiránt navigálok be a faluba. Célba vettem a legközelebbi víkendházat, és letörtettem oda a cserjésen keresztül. Innen már volt kocsiút és megtaláltam az itinerben említett patakot is. A faluban lecsapattam magamról egy fél kiló sarat egy nyomós kútnál, töltöttem a kulacsomba, majd megkérdeztem egy enyhén illuminált lakost, hogy merre van a Kis ABC. Dekódoltam a szavait és 5 perc múlva meg is találtam a keresett boltot, ahol a következõ pecsétet osztogatták. Csokit lehetett vételezni, de nem volt szükségem rá, mert volt nálam is elég. (Kettõ darab, amibõl egy már elfogyott). Kb. féltávnál jártam itt: 14.9km és 2 óra 14 perc telt el. A pontõr közölte hogy elsõnek értem oda.
A következõ pont 1 perc múlva következett a 100 méterre lévõ buszmegállóban. Állítólag nagy a sár és inkább nem mentek ki a kissrácok Jánosvárához. Hát jó.
Én mindenesetre tovább indultam, immár a sárga sáv jelzésen. A szõlõsdombra kiérve tényleg elég masszív dágvánnyal találkoztam. Bele is huppantam bokáig és meg kellett feszíteni a lábfejemet rendesen hogy a cipõ rajta maradjon. Még több ilyen saras részhez volt szerencsém míg kiértem az erdõig. Közben a nap is rákapott és az enyhén emelkedõ, kimosott, kavicsos úton csak ritkán esett jól futni. Az erdõ árnyai közé beérve ismét a szalagozást kellett követni a pocsolyák között navigálva. A sárga kereszt is errefelé kavarog, de alig láttam egyet-kettõt. Valahol itt lett volna a Jánosvára ellenõrzõpont is.
Ezután szûk ösvényre kellett rátérni ahol hamarosan megtaláltam a zöld négyzetet. Utolért egy futó, aki háromnegyed órával utánam indult és igen jó erõben volt. Egy darabig együtt haladtunk, dumáltunk, majd elfutott. Na, ennyit az elsõségrõl –gondoltam magamban. Aztán a Zám-pataknál a meredek hegyoldalban ismét utolértem és ismét dumáltunk, bemutatkoztunk. A következõ Zöld sáv rész a Pásztó 50 túráról már ismerõs, ennek ellenére majdnem eltévedtünk a nagy beszélgetésben. Végül felkaptattunk a Tilalmas tetõre ahol ismét egyedül maradtam. A zöld jelzésen fél órán belül be lehet érni Szurdokpüspökibe, de az útvonal ismét szalagozáson vezet, a szalagok pedig elmaradtak. Valahol errefelé találkozott össze a 28-as táv a 18-assal. Ismét összetalálkoztam a futóval, sõt egy 18-as emberrel. Így hárman tanakodtunk hogy merre lehet a jó útirány. Vissza is mentünk 1 kilométert a szalagokat keresve. Közben még valaki utolért, így már négyen álltunk tanácstalanul. Viszont a szalagok alapján úgy nézett ki hogy mégiscsak erre kell jönni, úgyhogy tovább indultunk elõre, ki-ki a maga tempójának megfelelõ iramban. Viszonylag ismerem ezt a terepet, de mégsem tudtam hogy merre járok. Csak futottam elõre és kíváncsian vártam a fejleményeket. A szalagok ismét megjelentek, leelõztem még két 18-as távon indulót, az utolsó korty meleg löttyömet pedig leöntöttem a torkomon. A benõtt kocsiösvényrõl egy vadcsapásra kellett váltani és lefelé kanyarogni a falu felé. Abszolút nem tudtam hol vagyok, de egyszercsak a szõlõknél bukkantam ki a bozótból. Piknikezõ társaságot láttam egy víkendháznál. Továbbmentem volna, de rámkiabáltak, hogy az a Hollósdomb ellenõrzõpont. Pecsételtek és megtudtam hogy én értem oda elsõnek. Egy pohár borral is megkínáltak ami jól esett de jól fejbe is vágott. Elidõztem ott 5 percet majd tovább kocogtam. Fél 12-õt mutatott az óra.
A következõ „ellenõrzõ pont” 1 kilométerrel odébb a pincesoron volt. Egyáltalán nem triviális útvonal, mert az aszfalton 2 perc alatt be lehetne érni a célba, ennek ellenére meg kell kerülni a dombot hátulról és a Mátrabércrõl ismerõs piros-zöld jelzésen kell visszajönni egy 300 méteres kitérõvel. A dolog értelmét az adja, hogy a pincesoron borkóstolóra kerül sor. Ismét elsõnek értem oda, fröccsöt kértem és elmartam a legkisebb zsíros kenyeret.
Innen 300 méterre a cél, jókedvûen bekocogtam. Már ketten ott voltak addigra. Valószínûleg nem vették észre a hollós dombi pontot vagy a pincesori kitérõt. Kaptam jelvényt, oklevelet és hazagyalogoltam. A teljesítési idõ 4 óra 38 perc lett, ami a kavarások és a rossz terepviszonyok miatt elmarad a tervezettõl. A táv papíron 28.4km amire még rátettem kb másfél-két kilométert.
Nem rossz túra ez, de aki nincs hozzászokva a jelzetlen, benõtt ösvényekhez annak nem biztos hogy tetszene. Nekem tetszett, de én elfogult vagyok. Továbbá eljátszottam a gondolattal –érdekes lenne ha ezt a túrát a Mátrabérc másnapján rendeznék. Otthon még utólag megtudtam hogy a nagy sár oka egy csütörtöki özönvízszerû esõzés volt, a legújabb térképet nézve pedig konstatáltam, hogy az útvonalból jónéhány ösvény nincs feltüntetve. A túra két távján összesen 65-en indultak. |
