Túrabeszámolók


Télies Mecsek/Hó-PITE/Téli Mecsek

stalkerTúra éve: 20122012.01.21 18:06:14

 Télies Mecsek 35


2012.01.14.


 


 


Az idén negyedik alkalommal állhattam Teca Mama fogadójában a rajtvonalhoz, hogy a 2012-es év elsõ túráját teljesíthessem. Az indulásnál Ildikó, Vera és Tibor is mellettem állt, akinek kis csapatunk Pécsre való lejutását is köszönhette. A túra elején nem sokáig mentünk a szokásos útvonalon, ugyanis a Jakab-hegy felé tartva az idén nem tértünk le a Z jelzésrõl. Az új útvonal számomra nagyobb kihívásnak tûnt, mint az eddig megszokott, egyszerûen fogalmazva szerintem meredekebb és nehezebb volt, mint a korábbi útvonal (bár Tibor tempóján ez nem látszott meg). A túra többletkilométere is itt jelentkezett. Változás volt még a korábbi évekhez képest az orfûi ep. helyszíne is, ugyanis most a pont a Barlangász házba volt telepítve. Némi többletet a menettávhoz ez is hozzá tett. Az idõjárás kétféle arcát mutatta meg a nap során, volt részünk tavaszi napsütésben, és volt részünk szakadó hóesésben is, sõt a Tubes tetején a kettõ keverékében is, mikor balról sütött a Nap, jobbról pedig szakadt a hó. A talajviszonyok meglepõen jók voltak, így a haladásunkra nem lehetett panasz.  A rendezõk a szokásos kedvességgel fogadták a részt vevõket, a pontõrök mindenhol a tõlük elvárható maximumot nyújtották. A Jakab-hegyen, az évek óta jól bevált páros, az idén is felvilágosított minket a keleti tanok misztériumáról (Krisna kísérje minden lépésüket J). A szolgáltatás színvonala a válság ellenére sem változott, a célban a négy darab virsli igazán jól esett. Jól éreztük magunkat, köszönjük a szervezést, Tibornak külön köszönet a fuvarért.