A négy elem (Erdőkövesd Challenge)
Négy elem létezik, négy, ami meghatároz, négy, ami elkísér az úton. A szél, a víz, a titok és a bűbáj…
A szél, ami az árpaföldeket borzolja (The wind that shakes the barley), a szél, ami megérinti arcod, mikor a Nagy-kő monumentje feltárul egy fordulóból kikanyarodva. Tehénkolompok szólnak valahonnét, egyre hallani, mint kis harangok az Alpokban, fel, csak fel, sosem jövök le, megígérem, soha… a szél végigsimítja arcod, felszárít egy verejtékeret s talán a könnyet is, mit szemedbe csal a látvány vagy a születő érzések. Egyedül lenni lehetetlen itt, arra jársz, amerre a szél jár...
A víznek számtalan formája létezik. Az egyik kövek közt siklik, búvik, kanyarog, merészen átvág az ösvényen a völgytalp felé igyekezvén. A másik nagy sugárban tör a szabadba, rozsdás fémcsőből kibuggyanva oltja szomjad. Szegényes sorsában is életet hirdet, ad, folyton csak ad, akkor is, ha senki nem kéri tőle. Megint másik szélesen terül el a fák alatt, fodrozódó arcára írva a hely és állapot. A tükör ereje és a szembenézés ténye adja a hatalmát. Nem él vissza vele, azt mutatja, aki vagy.
A titok ott van az ösvények mentén. Fák odvában rejtezik, nagy bozótokban sustorog, borókák közt aluszik nyári délutánokon.
„De ha a borókafáról remegő hangok elhalnak a csendben
A másik boróka remegése feleljen.” (T.S. Eliot)
Ha erre jársz, kíváncsi leszel rá, a torony nélküli templom mögé miért bújt vagy a tónál, a megfáradt pihenőnél miért emelt zászlónak rudat. Ha visszaszögelik a kerítést, hová tűnik, kérdezed, de a titok elrejti a tudhatót. Merre kanyarog az utad, nem árulja el senki és semmi, csak kövesd a jeleket és éppen ott leszel, ahol lenned kell. Ahol várnak és nem felejtik el, hogy szerencsés utat kívánjanak neked.
A bűbáj a legveszedelmesebb elem. Észrevétlen van jelen, míg egyszerre csak tréfát űzni támad kedve. Délután kettőkor az erdőkövesdi sportpályánál két gyönyörű nőt vélek látni egy piros autónál. Színesen, sportolás után, amikor legszebb a nő. Később felhőket kerget egy fuvallat a Mátra felett, sipkát húzva a hegyekre. Estefelé meg ferde sugarakban fürdeti a falut, a két falut. Mindez nem magyarázható pusztán az érzékek aránytévesztésével. A bűbáj a legkiismerhetetlenebb elem. (The Ubiquitous Mr. Lovegrove)
(Inspiráció: Dead Can Dance)
***
Egy varázslat ez a túra. Más, mint a többi, szokatlan, mégis valahogy ismerős. Emberi gesztusok, mosolyok, pozitivitás. A rendezők rengeteg munkája észrevehető mindenütt: az útvonal gondos jelölése, a bozót- és csalánirtás, olyan utak járhatóvá tétele, amik máskor, más időben nem is léteznek. Támogatókat szereztek, a hegyimentők is jelen vannak. Elismerik a teljesítményt, biztatnak, frissítőkkel segítenek. Kedvesek. Egyszerűen csak barátok. Rájuk bízhatom magam. A táj elvarázsol, el lehet felejteni mindent, amit el akarok felejteni. Kiszakít a buta jelenből. Az útvonal egyszerre izgalmas és praktikus. Izgalmas, mert minden fordulóban feltűnhet valami új gyönyörűség. Praktikus, mert kisebb-nagyobb köröket tesz a két falu, Erdőkövesd és Váraszó körül. Kerékpárosoknak szintén ajánlom, kemény pálya, annyi biztos. A rajt-cél tökéletes helyen van, a hangulat egyedi és magával ragadó. Engem már tavaly megvettek, ezúttal csak tovább mélyült a kötődés. Köszönöm ezt a napot, az élményt, az emlékeket. Ha valami másra vágysz, ha igazán találkozni akarsz a Természettel, akkor gyere Erdőkövesdre és éld át ezt a csodát. |
