Túrabeszámolók

Hõsök túrája

 Fejem felett esernyõvel, vállamon táskával baktatok Mencshelyrõl Óbudavárra péntek késõ este. Autók fénypászmáiban záporozó esõcseppek nyújtják az egyetlen látványosságot. Egyik „fényhozó” lefékez mellettem és kiszól az ablakon: „Túrára jössz?” –Igen. A fõszervezõ, Bõsz Imre kijött elém kocsival. Beszállok és pár perc múlva az óbudavári Vilmos- házban vagyunk. Az emeleten Rushboy tévézik, Imre mézes gyógyteával kínál. Az asztalon útvonalleírások, térképvázlatok emlékeztetnek rá miért jöttünk. Nehéz elalvás utáni álomból vidám beszélgetés hangjai rántanak át a reggelbe. F. Laci, Vassalmos, R. István, Rushboy várják a rajtot. Kinyújtózok és örömmel látom, hogy felettem a tetõablakon nincsenek esõcsíkok. 10- kor a  „ tömegrajton” hatan állunk csoportképet mint mosolygós indulók: )

A hõmérséklet sietõs léptekre ösztönöz, néhány perc alatt elfogy alólunk az aszfalt. Szántóföldön bõ negyedórányi sárdagasztás gondoskodik a megfelelõ hangulatról és cipõink hidratálásáról. A Nagyvázsonyi mûútig a vizes fû lekoptatja a felszedett sár- bokasúlyokat. F. Laci elõttünk indult és futtában feltett néhány szalagot segítségként. Igyekszek minél több jellegzetességet  megjegyezni az útvonalból, hiszen visszafelé is erre kell majd jönni. Nagyvázsony elõtt felkanyarodunk a szennyvíztároló dombjára ahol leharcolt K+  jelzés árválkodik pár száz méterenként. Elõttünk a Kab- hegy karnyújtásnyira, ám mindig hátrébb húzódik az a kar.. bejön a K és néhány pocsolya, majd vadkerítés létráján mászókázunk. K. István és az ajkai túratárs lemaradoznak így többfelé bomlik a „mezõny”. Jobbra fordulunk, a fiúk hegymenetbe kapcsolnak a Kab- hegy oldalán. A néhány héttel ezelõtti orkán erejû szél teljesen letarolta az erdõt, a kicsavart fák tetemein átküzdjük magunkat a  tv- tornyokig.  Imre és Attila várnak minket, állandó pontõrként átautózva egyik pontról a másikra. A csomagtartóból kenyér, citromos víz, szõlõ és egyéb finomságok kerülnek elõ: ) Frissítünk, úgyis dél felé jár az idõ. Álmos olyan erõre kap, hogy innentõl csak a nyomát üthetjük: )  A Kab- hegyrõl gyorsan leereszkedünk a vadászházig. Megpillantjuk a földön tespedõ mangalicákat, aztán köves lejtõn koccanunk egy vízfolyás kíséretében. Rövid betonos szakasz után fenyves kényezteti puha tûlevél szõnyegével lábunkat és friss levegõjével orrunkat.  Úrkúton pecsételünk a kéktúra bélyegzõvel a kocsmában. Kissé emelkedünk, hátranézve gyarapodó felhõket pillantunk meg. Az õskarsztnál megállunk egy pillanatra nézelõdni- érdemes lenne egyszer végigjárni a tanösvényt nagyon szépnek ígérkezik. Rambózunk egyet a csalitosban, elõre eredek felderítõnek  a vad pókok elleni küzdelemben : ) A Csalános- völgyben egykedvû földút vezet Városlõd felé. Rushboy elfut, gondolom hogy odaérjen mielõtt megunja: ) ;  mi pedig R. Istvánnal találgatjuk vajon hova tartanak a felbukkanó kocsik. Az eget kémlelve egyre biztosabb, hogy kapni fogunk az égi zuhanyból. Városlõd szélén a vasúti átjáró elõtt Álmos&Rushboy ülnek egy padon, még nem értek ide Imréék pecsételni. A vasúttal párhuzamos föld  sárúton Ajka felé tartunk. Erdei kötélpálya látszik ki a lombok közül,  jó lenne egyet csúszni- mászni. A megduzzadt patak fitogtatja erejét baloldalt, ám van szerencsénk hídon átkelni rajta. Néhol sáros növények árulkodnak róla, hogy nemrég még az a hely is víz alatt lehetett. Iszaprétegen megyünk, ami olyan mint a lottó ötös: vagy bejön vagy nem. Egyik láb alatt gumiszerûen rugalmas, másik alatt süllyed. A talált-  süllyedt kalandjai után aszfaltot érünk. Bevallom ilyen terep(v)iszonyok után örülök neki. Barátkozni is kell a betoncsíkkal, hiszen jó pár km-en keresztül kell koptatnunk. Ajka olyan utcájára toppanunk be térdig mocskosan ami nem a mélyszegénységrõl árulkodik.. A buszmegállónál mi is megállunk egy pecsét és pohárka vörösbor, sör erejéig. Pár száz méter múlva Beacos- visszaérzés: nászmenetbe csöppenünk. Éppen akkor kel át a zebrán a menyasszony és a teljes násznép mikor odaérünk. Nehezen vegyülnénk el köztük: ) Ajka- Tósokberénd olvassuk a fura helységtáblát. Egy kocsma elõtt idegen bíztat minket, majd ismerõs kocsi fékez. Imre és Attila megérkezett. Buszmegálló szolgál instant e.p.-ként. Lecserélem a zoknim szárazra, és a maradék fél tekercs Leukoplasttal díszítem lábaim, a  Beacon szerzett számtalan vízhólyag miatt sok helyen hiányzó bõrt próbálom pótolni. Eszünk – iszunk és ahogy a jobboldali domb  mellett sétálunk elkezd szemeregni az esõ. Elõször hallom a zagytározó kifejezést,a fiúk mesélik el, hogy mit tárolnak a dombtetõn. . Mindenesetre hosszan kísér minket míg meglátjuk Kolontárt. A vasúti keresztezõdésben F. Lacival találkozunk; õ már visszafelé fut. Kolontáron beülünk a kocsmába , ezúttal fehérbor, sör társul a pecsételéshez. A pultos lány és a törzsvendégek szerencsére nem tesznek semmi megjegyzést a  nem éppen szalonképes külsõnkre. Bízok benne, hogy a sajgó lábujjamra- sarkamra való tekintettel alkalmazott  2 Algopyrin 3 deci fehérborral megfelelõ gyógymód: )  Devecserig, „a lomisok mekkájáig”  újabb 4 km, fokozódó esõben. Rushboy elkapja az iramot, csak 100-200 méteres távolságból tudjuk követni. Somlóvásárhelyig megvitatjuk az élet nagydolgait:D Kisboltnál kapunk pecsétet és jó szót az idõsödõ tulajtól. Mielõtt kiérnénk a faluból két járókelõ bíztat minket: már csak 50 kilométer!Rövid eszmecserébõl kiderül, hogy maguk is szoktak túrázni. A Somló elõtt Álmos érkezik szembõl, egy szál pólóban(!) .. A nap nyugodni készül, persze azért se kapcsolunk lámpát. Botladozás a szõlõk szélén a jelzést követve. Csúszik a talaj, egészen hozzákényelmesedtünk az aszfalthoz. A kocsinál teljes ellátás. Elõveszem a lámpát,de csak zsebre vágom. A fényvisszaverõ mellényt viszont magamra rántom. Az esõ átmegy szakadósba, mi pedig fázósba. Az útvonalleírás szerint: „ sajnos kellemetlen,betonutas rész jön, közel 40 km-en keresztül”. Hurrá.. vissza Somlóvásárhelyig a szervezõktõl kapott üveg sört is legyûröm. A kisboltot még éppen nyitva találjuk, újra pecsételünk. Devecser- Kolontár, deja-vu. Két mozgó fénypont közelít:  K.Istvánék kettõse jön szembe velünk. Beszélgetünk, majd a faluban vízmentes helyre menekítjük magunkat. Jól esik, hogy nem esik. A helyiek kedvesek és nem nézik ki a három ázott verebet maguk közül: ) Kilépni és elindulni: ezek a legnehezebb percek, mert mindannyian teljesen átázva didergünk. 5-10 perc múlva ismét hozzászokunk a hûvös csapadékhoz. Padragkútig állandósult tempó, sötétség. Ne légy türelmetlen, ne akarj sehová se megérkezni! –gondolom magamban és sikerül úgy elmerülni az állandóságban, hogy még az állítólag hosszú Padragkút se bosszant fel. Nyitva tartó vendéglátóipari egységre  bukkanunk. Kóla, energiaital, csoki és a zenegépbõl Pokolgép: Hol van a szó szól: tökéletes.. andalító, álmodozós dallam illik a hangulatomhoz.

Feltöltõdve vágunk neki a hátralévõ bõ 20 km-nek. Enyhe emelkedõ s „Hawaii következik vagy legalábbis lejtõ lefelé.. „. Halál- völgyben szarvasbõgés? Vagy csak képzeljük? Öcs elõtt a megbeszélt helyen szatyornyi enni-innivaló vár ránk. Egy zacskó nápolyit viszünk útravalónak. Pula következik, a kihalt utcán csak mi járunk. 90 km- nél tartunk és ahogy a leírás mondja” innen már emberfia nem adja fel! „ Még 2-3 kilométer aszfalt. Érdekes módon egyáltalán nem zavar, hogy nem terepen haladok. A  kemény betonnal szembeni ellenérzésem rég elillant: tudom sokkal kényelmesebb és kellemesebb ezen, mint terepen. A 20-as km-táblánál jól kivehetõ a letérés. Az út út jellege megszûnt, áll a víz mindenütt. Nem zavartatom magam, átgázolok mindenen. A víz örömtáncot jár a cipõinkbõl ki-be. A szántóföldes részt emlegetjük, szombaton esõ elõtt is hatalmas dagonya volt, mi lesz most? !

Erdõsáv, kis rét, magasles. A traktor nyom amin idefelé jöttünk eltûnt a vízben. Fejet lehajt, cipõt lehetõleg nem elhagy, sífutásra emlékeztetõ mozgással, lépésrõl- lépésre elõrehalad. A veszett vaddisznók se járnak erre, csak pár ember, önként. Hiába, Álmos is megmondta már, hogy mind hülye aki nem normális: )

Véget ér a szántóföld, szerencsére marad pár száz méter füves, vízjárta rész ahol leáztathatjuk a sarat. Aszfalton koppanunk pár perccel éjjel 3 óra után. Elérjük a Vilmos- házat, felmegyünk a falépcsõkön az emeletre; megérkeztünk 17 óra 20 percnyi sétánkból. Gyorsan megszabadulok a vizes ruháktól; meleg tea és mustáros kenyér bent, tovább szakadó esõ kint. Nagyon jó, hogy beértünk: ) Köszönöm a szervezõknek, Imrének és Attilának a túrát akik ketten láttak el minden feladatot. Családias légkör és  létszám volt, emlékezetes túra marad.. az én emlékezetemben úgy marad meg Kolontár és Devecser ahogy elõször arra járva megismertem.