Túrabeszámolók


Mecsek éjszakai / Esti Mecsek

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2015
kekdroidTúra éve: 20152015.10.14 21:53:42
megnéz kekdroid összes beszámolója

Mecsek Éjszakai


Arra ébredek, hogy fáj a nyakam, és Kerek repkény mellettem lassan a Védett férfiak végére ér. Kanyarog velünk a városközi gyorsvonat a Kapos völgyében, a buszüléses személykocsi ablakain apró vízcseppeket húz lefelé tartó csíkokká a menetszél. Odakint szakad az esõ, és nemhogy a Mecsek északi lejtõire nem látunk, de a pályával szomszédos domboldalakat sem lehet kivenni a felhõben. Dombóváron a mérsékelten kényelmes vonatot határozottan kényelmetlen, de legalább lassú buszra váltjuk, vágányzár, vonatpótlás. A fehérkesztyûs személyfuvarozó minden utassal a csomagtérbe téteti a csomagját, aztán a mindkét oldalt nyitott csomagtérajtóktól elsétál a kollégáival kvaterkázni. Biztos rálát onnan is. Az indulás idõpontjában kiballag egy pirossapkás vasutas és meneszti a vonatpótló buszcsoportot. Mánfáig esõben, onnantól Árpádtetõig ködben kanyargunk végig a hegyeken, a lassan átépülõ pécsi fõpályaudvarra a menetrendhez képest pár perces elõnnyel érkezünk. Helyi busszal döcögünk fel Égervölgyig, ahol a belvárosban tapasztalt szeles, hideg, barátságtalan idõ helyett szeles, hideg, párás, barátságtalan idõ fogad. A többi, túrázónak látszó utast követjük Teca Mama Kisvendéglõjéig, a mai túra fõhadiszállásáig.


A rajtban jelentõs nyüzsgést tapasztalunk, de mielõtt bejelentkeznénk a rajtnál, megiszunk egy-egy csésze kávét és átöltözünk a szokottnál esõállóbb ruházatba. Aztán bejelentkezünk részvételi szándékkal Dénes Ibolyáéknál: egylapos itinert és hozzá tartozó lefûzhetõ genothermet kapunk, majd fõrendezõ pesza78 lát el rajtbélyegzõvel. Az itineren színes térkép, rövid tájékoztató, adatok szerepelnek rendre – ennél több nekem nem kell, különösen az itt látott jó jelzések mellett. A tíz órás szintidõt célozzuk meg: egyrészt, az ehhez tartozó érkezési idõ környékén úgysem járnak a vonatok. Másrészt a múltkor (szinte tegnap: 2006-ban) is nagy volt az arcom, aztán egy kis eltévedést követõen éppen, hogy sikerült beesni kilenc óra alatt. És akkor a mostanihoz képest tökéletes idõjárási és terepviszonyok mellett túrázhattam... Vissza a mába, nagy levegõt veszünk, irány a mélyvíz, vagy micsoda. Kint épp nincs csapadék, sem leereszkedett felhõ, a látási viszonyok jók, a terep olyan, amilyen, a megjelent túrázók létszáma távonként egy-egy erõs osztálykirándulásénak felel meg. Sebaj. Indulunk. Az út az Éger-völgyben vezet fölfelé, tavat kerülünk meg, piknikezõhely mellett sétálunk el. A túrán résztvevõ futócsapat rögtön az elején elrobog mellettünk, innentõl kezdve jódarabig alig találkozunk egy-két túrázóval.


Az elsõ ellenõrzõpont és magányos õre az Éger-forrásnál vár, alig pár percre állunk meg nála és sietünk is tovább. Kell az a tartalékidõ, hajtunk nagyon. Fölfelé megyünk, amíg az arcunkba nem kapjuk a Nyugati-Mecsek összes szelét, itt egy erdészetinek tûnõ aszfaltútra térünk. Hamarosan érintjük a DDP mecsekszentkúti ellenõrzõhelyét, fémládikó õriz matricákat. Keresztezzük a Pécs és Orfû között szerpentinezõ utat, szalagkorlátnál lépünk nagyot a csuromvizes aljnövényzetbe. A völgy mélyén elnyúló Mecsekszentkút felett kanyargunk hosszan, megtorpanva közben a Rózsa-forrásnál, ahol a soron következõ, magában ázó pontõrtõl megkapjuk a pecséthelyettesítõ aláírást. Lámpát kapcsolunk és bóklászunk tovább, érintjük a kisméretû városrész szélét és enyhe emelkedõn felsétálunk a turistaatlasz által „népszerû kirándulóhely” címkével ellátott Remete-rétre. A táblakavalkádból kiválasztjuk az itiner által diktált irányt mutatót és megcélozzuk a Sós-hegyi kilátót, ahol három pontõr fogad, rockzenével és szelet csokival. Bekéretõzünk a kõtorony száraz belterébe korai vacsorát tartani, aztán rock'n roll, irány a Lapis. A kavicsos ösvényen egy kiránduló pár érkezik szembõl, lámpa nélkül, halkan beszélgetve. Ideális randiidõ van, akárki beláthatja. Nemsokára egy T-elágazásba érkezünk, az irányító táblán jelzések nincsenek, csak néhány úticél, amelyek elsõre sokat nem mondanak. Balra sorompó, a sorompón túl országút, körülöttünk mindenhol enyhe köd. Megnézzük az országutat, jobbra semmi, balra keresztezõdés, ahol az egyik tábla Komló felé mutat. Ez teljesen elbizonytalanít, de érkezik egy autó, és a ködlámpák fénye egy rahedli jelzésre világít rá. Az autó vezetõje lelassít, megáll, majd visszatolat és aggódó hangon kérdezi, hogy segíthet-e. A helyzethez képest számára talán valószínûtlen vidámsággal tájékoztatjuk, hogy a kért segítséget már sikerült is nyújtania, úgyhogy mi elsétálgatunk egy ideig itt a környéken. Kedves autós jobbra el, mi pedig biztos léptekkel haladunk utána, el a Lapis hét kõbõl épített emlékmûve mellett. Ezt sem láttam még világosban, jegyzem meg Repkénynek. Õ sem, jegyzi meg válaszként. Ennyiben maradunk.


Az aszfaltot hamarosan egy szétjárt, sáros, a késõbbiekhez képest azonban alig csúszós erdészeti útra cseréljük. Az elsõ adandó keresztezõdésben engedünk a szépen nyilazott jelzés és a jobban járhatónak tûnõ út csábításának és elkanyarodunk balra, egy zöldnek látszó jelzésen. Kár, hogy ez a kék sáv, amelyen éppen Írottkõ felé sikerült eltérni, és még a kapcsolódó igazolófüzet sincs nálunk. Mintegy kétszáz méter után tûnik fel a visszavert hullámhosszbeli különbség. Visszatocsogunk a zöldre, a cipõm az elsõ pocsolyánál halk bluggyanással jelzi vízálló képességének megszûntét. Egy tisztásszerû helyen magányos személy bukkan ki a sötétségbõl, SzLA-t van szerencsénk felfedezni benne. Elmeséli, hogy egy álltó helyben is komoly fadõlési kockázatnak van kitéve, majd elmondja, hogy mi mire számíthatunk a következõ néhány tucat méteren. A mögöttünk érkezõ nagyobb létszámú társaság elõtt lelépünk, szó szerint. A Zsidó-völgy aljáig vesszõfutás következik: ha a lábam elé nézek, hogy ne essek el, akkor pofán csap egy sor faág, de ha a faágakra figyelek, akkor annyira felgyorsulok, hogy csak komoly oldalirányú kitérésekkel tudok ellenõrizhetõ sebességre visszalassulni. Aztán kezdõdik az egész elölrõl. Repkény mögöttem hasonló elõadást mutat be. Ehhez a szolid kis lejtõhöz képest maga a Zsidó-völgy máshogy trükkös: rövidebb köves, de jól járható szakaszok után egy-egy újabb kidõlt fánál kell akrobatamutatványokat elõadni. Eközben belenyúlok néhány nyálkás gombatelepbe, ami legalább eltereli a figyelmem a lerúgott lábujjaimról. Megfontoltan, vagyis elképesztõen lassan araszolunk elõre. Hamarosan papírtábla figyelmeztet a letérésre, nehogy belegyalogoljon az óvatlan turista a völgyet záró szakadékba a Kõlyuk oldalában. Fegyelmezetten letérünk, megérkezünk a Cserkész-/Eta-forráshoz, a pontõr pálinkával kínál, a forrás friss vízzel, mindkettõbõl köszönettel elfogadok. Ránézek az órámra, SzLA pontjától idáig azt a bõ másfél kilométert háromnegyed óra alatt tettük meg. Méghogy a teljesítménytúrázók csak rohannak.


Az eddigihez képest sokkal kényelmesebb ösvényt taposunk tovább a Nagy-Mély-völgy vége felé, aztán egy patakon átkelve nekiduráljuk magunkat a következõ emelkedõnek, amely a Kecske-hát nevet viseli, és meglepetésemre alig sáros. A hát tetején Vágotpusztát találjuk, közvilágítással és kisszemû kõvel felszórt úttal. Az utóbbinak különösen örvendek. Végigsétálunk a hegyi telepen, hófehérre meszelt harangláb után kanyarodunk újra az erdõ felé, hogy egy enyhén csúszós, agyagos lejtõn találjuk magunkat. Ezt hamarosan gyalogösvényre váltjuk, leereszkedünk a Lóri-erdészházhoz, ahol meglepetésemre a lelkes pontõrökön kívül ott találjuk körülbelül a fél mezõnyt. Pihenünk egy kicsit, beszélgetünk, közben fejben számolgatok egy kicsit és majdnem teljesen sikertelenül próbálom felidézni, hogy milyen terepviszonyokra kell számítani a továbbiakban. A ponton megnyugtatnak, hogy a legnehezebben már túlvagyunk – ez nagyon jó hír, de ilyenkor szoktunk 1) eltévedni, 2) valami más miatt irtózatosan lelassulni, 3) az elõzõ kettõt együtt. Patakvölgyben folytatjuk a túrát, a patak Toplica, a völgy Lóri, ezen merengjenek a térképészek és a nyelvészek, nekem a folyamatos hullámvasútra kell figyelnem, patakhoz le, patakon át, pataktól fel sokszor egymás után. Szerencsére a mederben alig lötyög némi víz, de a legkönnyebben járható csapást nem mindig sikerül elsõre megtalálni. Amikor kezdem unni a patakkerülgetõs játékot, akkor beleszaladunk egy sátorba, amely a Nagy-kõ-oldal nevû ellenõrzõpont õrét óvja. Bélyegzés, továbbsietés: elõttünk Mecsekrákos, elsõ osztályú, aszfaltozott utcákkal. Ennek örömére csokoládét fogyasztunk.


Az elsõ útbaesõ kék kútnál feltöltjük a kiürült palackjainkat, és végigvágtatunk Mecsekrákoson, majd el az Orfûi-tó mellett. Balra egy nyaralónál tinédzserparti zajlik, az éneklésbõl ítélve a minden mindegy-fázisban. Be kellene lógni a buliba, de persze megyünk tovább, lassítás nélkül. A tópartot elhagyva kialakítás alatt álló múzeumnál (újbeszélül bemutatóhelynek meg látogatóközpontnak nevezik, de nekem az utóbbi szóról mindig a Jurassic Park jut eszembe), majd Orfû keleti szélén sétálunk el, még mindig aszfalton. A Sárkány-forrás elágazása elõtt nem sokkal térünk vissza a természetbe, amely itt egy enyhén pocsolyás csapás képében hívogat. Felballagunk a késõbb elpocsolyástalanodó csapáson az országútra, hogy ott a következõ négyszáz méteren még élvezhessük a gyorsak Hatos Átlag nevû haverjának gondtalan társaságát. Hajtûkanyarban térünk be egy egynyomos ösvényre, amely egy fiatalos erdõfolton keresztül vezet a Szuadó-völgy oldala felé. Rövidesen feltûnik, hogy egyre nehezebben tudok haladni az úton, cserébe egyre több energiámat köt le az egyensúlyozás, mindeközben folyamatosan fölfelé kell menni egy nem is olyan enyhe emelkedõn. Kezdünk utolérni néhány túrázót. Ezen a távban rövid szakaszon mindenki, saját magunkat is beleértve ott és úgy halad, ahol és ahogy éppen sikerül. Kiderül, hogy egyáltalán nem volt fölösleges elhozni a túrabotot: némi karizommunka árán lassú, de biztos lépésekkel ballagunk fel az út könnyebben járható szakaszára. Pihenõhelyet, forrásokat hagyunk el, balra fent fények sokaságát pillantjuk meg: ott a Laci-forrás. Kitérünk, a pontot pesza78 õrzi egymagában, beszélgetünk vele egy kicsit arról, hogy milyen érzés órákon át egyedül ücsörögni, hogy aztán a mezõny háromnegyede fél órán belül megjelenjen. A hirtelen megjelent tömeggel együtt fel is szívódunk, kitéve peszát a meztelen csigák áradatának.


Visszaoldalgunk a Szuadó-völgyön végigvezetõ kék kereszt jelzésre, feltúrázunk a Szuadó-nyeregbe. Az út minõsége és a terepviszonyok innentõl rohamos javulásnak indulnak, mintha a Mecsek déli oldala nem is kapott volna esõt. Elérjük újra a Rockenbauer Pál nevét viselõ DDK-t – ezúttal tényleg a kéket kell követni, és tényleg nyugat felé. Széles, köves utat tapodunk, ez vezet fel a Jakab-hegyre. Ahogy egyre közelebb kerülünk a tetõhöz, úgy csökken a látótávolság: a jelenséget az elõttünk haladó két túrázón tudom legkönnyebben lemérni, ugyanis egy ponton egyszerûen elvesznek elõttem a felhõben. Egy bevágáson keresztezzük az egykori földvár magas sáncát, ez jelzi, hogy fent vagyunk végre. Nagyjából. A hegyen a tornyos, kilátószerû építmény meglátogatását ismét elhalasztjuk egy késõbbi, világosabb alkalomra, helyette inkább a helyes irány megtalálásával molyolunk egy kört. Tovabotorkálunk a kéken, táblától tábláig, újra rácsodálkozva a környék változatos jelzésvilágára. Az egyik táblánál elengedjük a kék sávot, meredek ereszkedésbe kezdünk a hegy sziklás oldalában. Nem érdemes nem odafigyelni a lépésekre és a jelzésre. A háromszög alakot keresztre váltjuk, ez vezet ki a Babás-szerkövekhez, ahonnan sejtelmes, kissé ködös, de így is gyönyörû éjszakai kilátás nyílik az elõttünk elterülõ falvakra, a cserkúti templomra és Pécs távolinak tetszõ fényeire. Egy újabb szelet csokival kínálnak meg a meleg ruhába alaposan bebugyolált pontõrök, ezt az öt perces pihenõ alatt el is fogyasztjuk.


A hosszan kanyargó Panoráma út következik, néhol tényleg van panoráma róla, de jellemzõen az ösvény egyenetlenségeit kell figyelnem. Kezdek álmosodni. Szép lassan elkezd lejteni a csapás, jobbra piros kör jelzés vezet a Farkas-forrás felé: jellemzõ a lelkiállapotomra, hogy amikor a térképre pillantok, elõször az Árnyas-forrás felé tartó jelzés tûnik fel, pedig az nem jobbra, hanem balra kell, hogy eltérjen a mi irányunkhoz képest. Azért sikerül a frászt hoznom mindkettõnkre, hogy túlmentünk a zöld sávon. Pedig nem: a következõ sarkon ott is van a zöld, ezen haladunk tovább, néhány kanyarral késõbb kiérünk az Éger-tetõi kilátó tágas rétjére. Itt újra kevergünk egy sort, mert túlságosan a rét szélén maradunk, egészen addig, amíg hirtelen a kilátónál találjuk magunkat. Úgyis olyan jól állunk idõvel. Visszamegyünk az utolsó látott jelzésig. Itt jobban figyelve egészen triviális megtalálni az utat, letrappolunk rajta a mai utolsó ellenõrzõponthoz. A pontõrök egy sátorban várnak a Mohosi-kis-kút szomszédságában. Innen egyenesen beballagunk a célba, visszacsatlakozva a túra elsõ szakaszáról ismerõs útra. Pihenõhely, tó, dózerút, vendéglõ. Nem sokon múlt: negyed órát hagytunk a szintidõben. Bent díjazást kapunk oklevél és a huszadik rendezés alkalmából jubileumi, jelvényszerû kitûzõ formájában. Adnak továbbá frissen fõtt virslit és kenyeret, és veszünk színes ízû lónyálat a büfében, hogy leöblítsük valamivel, ami nem kútvíz. Köszönöm a túrát ezúton is a Fekete Bárányoknak: nekünk kaland, a rendezõknek viszont komoly feladat nem kevés diszkomforttal, akár kint ácsorognak egy helyben a hidegben, akár a célban várják az érkezõket. Köszönöm a társaságot Kerek repkénynek, aki a kezdeti húzódozása ellenére lelkesen tocsogta végig a túrát.


A célban elücsörgünk egy kicsit, a mezõny nagyobb része is megérkezik – van, aki szabadkozik, hogy ha egyedül ment volna, akkor gyorsabb lett volna, van, aki örül, hogy egyáltalán végigért. Megnyugtatom (vagy pont elkedvtelenítem) Átol Csabit, hogy a mai zalakarosi túra a legjobb tudomásom szerint elmarad. Ibolya van olyan kedves, hogy felajánljon egy fuvart a pécsi buszállomásig, amellyel komoly kényelmetlenségtõl ment meg, ezúton is külön köszönöm! Pécsrõl Komlóra buszozunk át, innen a napi két személyvonat közül az elsõvel Sásdra utazunk. Innen személyvonat visz tovább Dombóvárra, majd a svájci motorvonatot választjuk a zsúfolt IC helyett Budapest felé. Kint felhõk hömpölyögnek az égen, a távolban halványan néha felderengenek a Mecsek vonulatai. Szép túra volt, tetszett, a Szuadóra is el kellene menni.


-Kékdroid-


Képek, sötétek

 
 
 Túra éve: 2014
MarkerTúra éve: 20142014.09.28 21:42:06
megnéz Marker összes beszámolója

 Mecsek Éjszakai


"Sajnos nem túl gyakran rendeznek éjszakai túrákat a Mecsekben, pedig nincs is annál izgalmasabb, mint mikor a csillagos égbolt alatt járhatjuk az erdõt. Ezért nem szabad elszalasztani azon kevés alkalmak egyikét sem, mikor fejlámpát ragadhatunk és egy teljesen új oldalát fedezhetjük fel az egyébként már jól ismert erdei utaknak. A "Mecsek Éjszakai" a leghosszabb és egyben a legélvezetesebb éjszakai túrája a Mecseknek, melyen a méltán népszerû, gyönyörû vonalvezetésû "Szuadó 40" teljesítménytúra útvonalán haladhatunk, csak ellenkezõ irányban és természetesen sötétben. Ugyan a csodálatos helyeken kanyargó vonalvezetésbõl, ezúttal jóval kevesebbet láthattunk a mindent beborító sötétségtõl, de legalább annyira kalandos és izgalmas volt a túra, mint nappali társa...."


Részletes túrabeszámoló képekkel az alábbi linken érhetõ el: http://itin3r.blogspot.hu/2014/09/mecsek-ejszakai.html

 
 
 Túra éve: 2012
Szabolcs K-VTúra éve: 20122012.10.11 19:46:02
megnéz Szabolcs K-V összes beszámolója

Mecsek Éjszakai

Kora estétõl hajnalig a Mecseken, vagyis 37 km tekergés az éjjeli rengetegben.

A túrabeszámolót az alábbi linken olvashatjátok: http://outdoor.freeblog.hu/archives/2012/09/30/mecsek_ejszakai_2012_09_29-30/

 
 
 Túra éve: 2008
LillaTúra éve: 20082008.09.29 11:18:25
megnéz Lilla összes beszámolója
Esti Mecsek - 16,4 km

Nappali teljesítménytúrákon már sokszor voltam, de éjszakain még sohasem. Eddig valahogy nem is vonzott, meg eléggé le is voltam hangolva otthoni (simontornyai) kutyám, Borcsa elvesztése miatt. Nem sok kedvem volt semmihez, de egyik kedves mászóismerõsöm kedvet kapott a túrához, így gondoltam, én is csatlakozom, hisz az otthoni búslakodás nem old meg semmit. Végül összesen 6-an gyûltünk össze + Vacak kutya, aki szintén vígaszt nyújtott a bánatomra.

18.15-re érkeztem Krisztivel a Teca mama kisvendéglõjéhez, parkolóhely már csak egyetlen egy volt, bennt a térdig érõ gazban, más választásunk nemigen volt, így beálltam a csalántenger mellé. A többiek már vártak akkor minket.
Kis idõ után elindultunk, az 1. ellenörzõpontig még világosban mentünk. Utána már hirtelen sötétedni kezdett, majd elõkerültek a fejlámpák is. Vacak ugyanúgy látott sötétben is, mint világosban, ment vígan elõre, s amikor rávilágítottunk, foszforeszkáltak a szemei. Néha csak a két világító szempárt lehetett csak látni, olyan volt, mint egy farkas a sötétben.
A 2. ellenörzõpont a Babás-szerköveken volt, akkor már tök sötétben értünk oda. Majd utána következett a Jakab hegy meredek kaptatója, ami jól megizzasztott minket. A 3. ponton kaptunk csokit, ami nagyon jól esett, pedig én ritkán eszek csokit (érdekes, csak túrákon, mozgás közben esik jól, máskor sosem), inkább chips párti vagyok.
A célba 22.25-re értünk be, szerencsére a túra alatt egyszer sem tévedtünk el.
A virsli is nagyon jól esett mindenkinek, addigra már jól megéheztünk. (igaz, én még otthon is ettem pluszban egy kicsit).

Összefoglalva jó kis túra volt, bár nekem a nappali túrák jobban tetszenek, mivel akkor látom a tájat, meg fizikailag is jobban bírom a gyaloglást. Most viszont este 10 körül már automatikusan elkezdtem álmosodni, mint otthon. Azt viszont egyáltalán nem bántam meg, hogy kipróbáltam az éjszakai túrázást is, hisz ennek is megvan a maga szépsége.
 
 
gabrielTúra éve: 20082008.09.28 17:58:38
megnéz gabriel összes beszámolója



Mostanáig még nem vettünk részt éjszakai túrán és a Mecseket sem igazán jól ismerjük. Így kissé félve, de izgalmakkal telve kerestem fel ötödmagammal szombat este a Teca Mama kisvendéglõjét. A csapatunk két tagja Ági és Balázs az Esti Mecseket választotta, mi viszont hárman Zoli, párom Judit és én a hosszabbik utat választottuk. A lámpák leellenõrzése után, a jókedvû társaságok között hagytuk el a vendéglõt. Elõször kicsit áttanulmányoztuk a kapott térképvázlatot, majd a tó mellett elhaladva tábortüzet gyújtó társaság mellé értünk. Innen nem messze kezdtük meg az elsõ emelkedõnket a zöld jelzésen még öten, mert a kistáv ezen szakasza még közös volt. Az elsõ EP. egy forrásnál volt, ahol pecsételés után egy meredek emelkedõn értük el a tetõt. A tetõn egy kilátót pillantottuk meg, de most az útvonal követésével voltunk elfoglalva, ami szerencsére a vázlat mellett az elõttünk lévõ túrázók miatt sem jelentett problémát és a jelzések is egyértelmûek voltak. Lassanként rátaláltunk a piros háromszög jelzésre, amelyen végtelennek tûnõ kurflikat tettünk meg. Végül a „tüzes” pontnál értük el a sziklákat, ami a Babás-szerkövek nevet viseli. Párom kicsit meglepõdött, hogy még csak 7 kilométer körül vagyunk, de megbeszéltük, már az elején, hogy nem foglalkozunk a távval csak megyünk, ahogy bírunk. Kis pihenõ után igazán kemény emelkedõ jött, de szerencsére nem volt túl hosszú, viszont a közepe felé, sziklákon kellett felmászni. Nagyon hangulatos volt ez rész. Megfogadtuk, hogy ezt a szakaszt nappal is fel fogjuk keresni. A tetõre felérve begyorsultunk és a lendületünk egészen a közös pont végéig tartott. Itt Balázséktól külön váltunk, akik a Vörös-hegy felé folytatták a kistávon. Mi viszont ismét lejtõn mehettünk tovább. Menetközben figyeltük, nehogy túlmegyünk az ellenõrzõpont bejáratán, de félelmünk alaptalan volt, mert a pontõr (köszönet érte) kirakott mécsesekkel jelezte, hol van a betérõ a forráshoz. Nagyjából 8 mécsest számoltunk össze, olyan volt az út a kanyargós forrásig a sötétben, mintha zarándokúton mennénk. Gyors számolás után megállapítottuk, hogy kissé be kell gyorsulnunk, ne legyen gond a végén, mert még a rajtban hallottunk túrázókat beszélgetni egy bizonyos Zsidó-völgyrõl. Amire késõbb még visszatérek.
A pont után néhány sáros szakasz következett, de azon túljutva nemsokára mûúton keltünk át. Szerencsére ismét nem volt gond a tájékozódással, mert ki volt szalagozva az út számos helyen. Orfûn keresztül haladtunk és eldöntöttük, hogy lassan megállunk falatozni. Szerencsére nem tettük meg, mert Orfû központjában a téren meleg teával és zsíros-vajas kenyérrel, savanyúsággal fogadtak a rendezõk minket. Nagyjából negyedórát töltöttünk itt, majd megköszönve a szíves látást elhagytuk a falut. Kis útvonal egyeztetés után megtaláltuk a helyes utat és mielõtt beértünk volna az erdõbe Balázsék már ették a virslit a célban.
Az erdõben sokat nem mentünk még, amikor egy fánál egy idõsebb urat pillantottunk meg, aki a pontõr volt. Most kivételesen sokat nem idõztünk mert nemrég ettünk az elõzõ pontnál. A következõ szakaszt lassan tettük meg, mert egy patak medrecskében haladt. Egy jó óra múlva pillantottunk meg fényeket, ami egy turistaház felõl jött. De jó megérkeztünk Lóri kh.-hoz. Tízperc után felkutattuk a Vágotpusztára vezetõ utat, ami néhol erõsen emelkedett és még sáros is volt, de erre számítottunk is. A lényeg, hogy nem esett. A falut elérve, hamar megtaláltuk a kivezetõ jelzést és kicsit felgyorsultunk a gerincúton. Kis idõ múlva patakhoz, hatalmas lapulevelekhez értünk, csodálatos ez a rész. Majd pár perccel késõbb ismét pontõröket találtunk a tûzrakó hely mellett. A srácok aztán tudnak élni volt itt minden, kis torokfertõtlenítõ is, amivel kínálgattak is minket. Kicsit beszélgettünk a pontõrökkel, majd megérdeklõdtük mi vár még ránk. Az a bizonyos Zsidó-völgy. Felkészültünk tehát a legrosszabbakra és elindultunk a szûk völgybe. Lassabban haladtunk a kidõlt fák miatt, de õszintén szólva kellemesen csalódtam, a várt megpróbáltatások jóval alul múlták elképzeléseimet és a többiekét is. Csakhamar kiértünk a szurdokból és kisebb sáros szakasz után újabb fényeket pillantottam meg. Újabb pont, ezúttal édesség járt nekünk. Viszont a folytatást kevésbé kívántam, mert elég nagy emelkedõt észleltem és elért egy kisebb holtpont, de csakhamar túljutottam rajta. Az örökkévalóságnak tûnt mire elértük a mûutat, ahol jobbra fordulva lassanként letudtuk az összes emelkedõt, ha az itinernek hinni lehet. Végül egy autós pihenõ után a kiszalagozott kapun át értük el a Sóshegyi-kilátót. Kár hogy sötét van, egyszer ezt is felkeressük nappal. Kedves, mosolygós pontõr fogad minket, kis pihenés, beszélgetés, töltekezés után, megújulva indulunk neki a végének. Kicsit trükkös az útvonalvezetés, szlalomozunk kicsit, majd elérünk egy rétet, még késõbb pedig valamilyen kisebb falut. A következõ ponton egy bóját találunk a forrás szomszédságában. A zsírkrétázás után pár szlalom ismét, majd egy mûút végül ismét újabb pont. Itt már kicsit kezdett elmenni az erõnk, de most már motivált minket a cél közelsége. Innen már csak egyenesen megyünk a célig. Mikor meglátjuk ismét a tavat megkönnyebbülünk és az utolsó métereket szárnyalva tesszük meg. Bent kedvesen üdvözölnek minket a rendezõk, rögtön közlik, hogy hozzák a virslit. Közben leadjuk a lapokat, fogadjuk a gratulációkat és egy csinos kitûzõvel gazdagodunk. 9:12 perc alatt teljesítettük a távot, amely az elõzetes várakozásainkat felülmúlta, tekintve hogy ez még csak a 9. a többieknek talán 5-6. teljesítménytúrája volt.

A túra nagyon elnyerte a tetszésünket, megfogadtuk, hogy világosban is megcsináljuk majd illetve jövõre ha éppen nem lesz más programunk. A rendezés nagyon jó volt, a pontõrök kedvesek voltak, az útvonalvázlatot és a jelzéseket kifogástalannak találtuk és 500ft-ért igazán sok mindent kaptunk.


 
 
cristophTúra éve: 20082008.09.28 15:24:34
megnéz cristoph összes beszámolója
Nagy lelkesedéssel vágtunk neki az idei Mecsek éjszakai teljesítménytúrának. Négyen indultunk, de barátaim közül még senki sem vett részt éjszakai TT-n (nekem volt már tapasztalatom a Zselicbõl).
18:20-kor indultunk, de a papírunkra 18:00 került, ennek késõbb SAJNOS jelentõsége lesz. Elsõ megálló Mohosi-kis-kút - gondolom, hogy ne rövidítsünk Éger-tetõ felé :), itt még világosban nézhettük meg a játszóteret, gyönyörû ez a hely! Babás szerkövek felé volt egy-két érdekes, bokapróbáló rész, ezen a szakaszon szépen lassan ránkesteledett. Gyors pecsét, aztán irány Jakab-hegy egy jó kis kaptatón, sziklalépcsõkön. Jakab-hegy, majd Orfû következett. Olvastam, hogy itt lehet számítani egy-két jó dologra, így is volt: zsíros kenyér, meleg tea és linzer fogadott minket, pecsétet viszont nem kaptunk, az kicsit késõbb, Nagy-Kõ-oldalban járt. Lóri kulcsosháztól Vágotpusztára az utat így utólag visszagondolva egy éjszakai túrán nem a zöld jelzésen tettem volna meg, hanem a majdnem mellette haladó kocsiúton, ott kevesebbet kell kommandózni. Vágotról Zsidó-völgybe továbbindulva jött a túra legnehezebb szakasza, amire számítottunk is: sáros patakmeder felfelé, itt vezetett az út, de sikeresen kikecmeregtünk belõle, nem kevés idõt veszítve. Lapishoz közeledve újból jó minõségüre váltott a pálya. Lapist elérve a Sós-hegyi kilátó felé vettük az irányt, ami egy kellemes terepnek tudható be. Innen Mecsekszentkút, Rózsa forrás (gyors logolás ZSÍRKRÉTÁVAL :S) errefelé kicsit csalóka a terep, mert közel vagyunk a házakhoz, és az ember azt hinné, hogy mindjárt eléri a célt, pedig az valójában még 5 km-re van. Rövidesen elértük a mûutat, amin átkelve (lehet a fáradtság, lehet a jelek hiánya, lehet a sötétség miatt) elkövettünk egy VÉGZETES hibát, nem fordultunk jobbra a sorompó irányába, hanem egyenesen a házak felé vettük az irányt, és mivel ott találtunk egy PIRS TÚRISTAÚT BÉLYEGZÕ ÁLLOMÁST, úgy gondoltuk jó helyen vagyunk, és folytattuk utunkat. Csak a cél elõtt kb 100 m-rel vettük észre, hogy nem érintettünk egy ellenõrzõpontot, de hát volt már ilyen más túrán is, megértették, bementünk a célba.

ÉS ITT KÖVETKEZETT AZ IGAZÁN KELLEMETLEN RÉSZ:
Megérkezve Teca mama kisvendéglõjébe a FEKETE BÁRÁNY "T.E." tálalta a FEKETE LEVEST, hogy õk addig nem adják ki az emléklapot, ameddig nincs meg az összes ep. Én elõször azt hittem, hogy jó öreg túrázókhoz méltóan viccelõdnek velünk, DE KIDERÜLT HOGY HALÁLOSAN KOMOLYAN GONDOLJÁK, AMIT MONDANAK, MIVEL MI ÍGY 3-400 M-t RÖVIDÍTETTÜNK.

3-400 M-T EGY 37,4 KM-ES TÚRÁN!!! EZ EGY VICC.

Elgondolkoztunk rajta, hogy összeszedjük maradék erõnket, és visszamegyünk a kihagyott ep-ig, de ekkor már 03:20 volt. Tekintettel fáradtságunkra megegyeztünk abban, hogy egy óra alatt meg tudnánk csinálni, de mivel valaki az elején nem a pontos idõpontot írta a papírunkra, hanem 20 perccel korábbit 40 perc már kevés lett volna ahhoz, hogy szintidõn belül visszaérjünk. Így megköszönve a csodálatos túrát leültünk és megettük a virslit, ami a célban jár - még jó hogy azt megkaptuk.
A hab a tortán az, hogy a 4-es társaságból egyik barátom megcsinálta elõtte a 97 km-es biciklitúrát, de így Õ SEM kapott Simics Tamás emléklapot, pedig úgy gondolom nem kis teljesítményt nyújtott, legjobban miatta háborodtunk fel a kedves szervezõk hozzáállásán! Mi teljesítettük a távot, nem érezzük magunkat kevesebbnek egy emléklap nélkül, szerencsére bicajos barátunk is pozitívan állt a dologhoz (ha nem így lett volna ott biztos valakire ráborítjuk az asztalt, amennyire felhúztuk magunkat a dolgon...) nem érezzük úgy, hogy csaltunk volna.
Összehasonlítva a Zselic éjszakaival és más TT-kal egyedül a vége hagyott keserû szájízt. Máshol is elõfordult már velünk, nem egy túrán, hogy kimaradt egy ellenõrzõpont, de ilyen hozzáállással eddig még nem találkoztunk. Úgy látszik az embernek meg kell válogatnia milyen szervezésû túrákon vesz részt.
A T.E. szabályszerûen járt el, én ezt aláírom, de egy ilyen éjszakai túrán, egy ilyen mértékû hibát azt hiszem tolerálni lehetett volna, ha van bennük kis együttérzés.
 
 
 Túra éve: 2006
JandiTúra éve: 20062007.02.28 16:14:29
megnéz Jandi összes beszámolója
Mecsek éjszakai - 2006

Így Szuadó 40 elõtt pár héttel (aminek az útvonala elég sok közös pontot mutat a Mecsek éjszakai útvonalával) nézegettem a leírásokat, és arra a furcsaságra lettem figyelmes, hogy egy ilyen remek túráról, mint a Mecsek éjszakai, még nem született itt beszámoló. Ez hát a legfõbb oka, hogy a túra után ilyen késõn írok róla.

Tehát: 2006 szeptember utolsó hétvégje. :) Gyuri barátommal úgy döntünk, hogy megcélozzuk a Mecsek éjszakai 37km-es túrát, ami mellé jár még egy 30-as túrához átlagos 1300m-es szint is.

Nekem ez volt az elsõ hivatalos TT-m ráadásul mindjárt éjszaka, de különösebben nem féltem tõle. Pedig félhettem volna. :)

A túra napján Szombat délelõtt indultunk Szegedrõl (szegedi egyetemisták lévén), és a hangulatos buszozás után kora délután már Pécsett találtuk magunkat. Laza városnézés (Gázi Kászim Pasa Dzsámija, és a néhol meghagyott korán idézetek) megküzdöttünk a helyi közlekedéssel, és Uránváros után 16:30 körül már a Teca-mama kisvendéglõjénél (Start/Cél) hangoltunk a túrára.

A délelõtti 90k-s bicótúra utolsó résztvevõji ekkortájt araszoltak be a célba. Hamarosan kiderült, hogy az egyik "arc" indul az éjszaki hosszú gyalogoson is, és ráadásul futva...ennek megfelelõen õt az esti rajt utáni elsõ emelkedõn láttuk utoljára. :) Hiába...a Simics Tamás emléktúra csak az igazán elszántaknak van kitalálva.

A legkorábbi 18:00-ás idõpontban elrajtoltunk, mert szerettünk volna még világosban bemelegíteni. Az Éger völgybõl hamar ki kellett kanyarodni, és megkeztük hosszas, de viszonylag lankás emelkedésünket a Jakab hegy felé. Az elsõ EP a Mohosi kiskút volt, amolyan bemelegítõ EP-ként, itt csak egy zsírkréta várt minket.

Hamarosan ráértünk a Panoráma-útra, ami számomra a túra egyik legkellemesebb része volt. Itt már kezdett sötétedni, de lámpákra még nem volt szükség, és nagyon hangulatos, szûk ösvényeken vezetett az út. Kilátás sajnos nem volt, mert ahhoz túl nagy volt a növényzet, viszont a haladást sok helyen keresztbedõlt fák nehezetítették. A nyári estéket idézõ kellemes idõjárás viszont nagyon élvezetessé tette ezt a szakaszt.

A következõ EP a közvetlenül a Babás-szerkövek névre keresztelt sziklaomlás szerûség alatt volt, amit simán kihagytunk volna, ha a pontõr nincs résen. Ennél az EP-nél gyönyörû kilátás nyílt egy kiugró szikláról az éjszakai Pécsre. Ennek örömére tartottunk egy 5 perces frissítõt is, ami már csak azért is emlékezetes volt, mert Gyuri ekkor hagyta el a folyadékkészletének a túlnyomó többségét, 1L vizet. :D

Ezután következett a túra legmeredekebb kaptatója: gyakorlatilag egy sziklafalon, ami szerencsére nem volt túl hosszú (kb talán max olyan 100m), mert igencsak tûdõpróbáló feladat volt megmászni.

Ekkor már fennt voltunk a Jakab hegyen, ahonnan egy kellemes végig enyhén lejtõs sétával haladtunk Orfû felé egy erdészeti úton. Útközben sajnos kb 15 percet vesztettünk egy kisebb technikai szünet miatt, amit most nem részleteznék. :) Azért persze beugrottunk a Laci-forráshoz pecsételni, ami kicsit hülye helyen van, mert kb egy olyan 0.5 km-t ugyanazon a szakaszon kell megtenni a forrásig, meg onnan vissza az útra.

Végre Orfû, és civilizáció. :) Mindig is szerettem Orfût, és most sem volt ez másképp, de azért az érzéseimet megzavarta egy-két apróság. A méltán kedvelt tóból már csak a sötétség miatt sem lehetett semmit sem látni, meg hát az út sem éppen arra vezetett...valamint ekkor már kezdte meghozni az eredményét a rossz cipõválasztásom. Sajnos egy igen vékony talpú teremcipõben mentem, és talpam kezdett elkopni...de legfõképp a sarkam...így hát a folyamatos "aszfaltozás" Orfûn ilyen szempontból nem volt túl kellemes.

Kezdõdõ gondjainkat enyhítendõ meglepetés zsíroskenyér-party várt ránk az egyik kanyarban, és persze jutott mellé nem kicsit forró tea is. :)

Ezután ismét bevetettük magunkat a vadonba, és ismét hosszas emelkedésbe kezdtünk. A Nagy-kõ oldal környékén ismét zsírkrétás EP, majd egy iszonyatosan hangulatos, koromsötét, mély völgy következett, aminek az alján valószínûleg idõleges patak folyhat...tekintve, hogy túristaút, az hol volt, hol nem volt, de leginkább köves patakmeder féleséget kerülgettünk hol jobbról, hol pedig balról. Szerencsékre a túra elõtt szárazabb idõ volt, így nem kellett vízzel és sárral küzdenünk.

A völgybõl egy vágásra értünk, és õszintén szólva jólesett a viszonylagos világosság a nyomasztó sötétség után. A Lóri kulcsosháznál egy kedves öreg bácsi igazított minket útba, miután reflexból rossz irányba indultunk a pecsételést, és rövid "fújást" követõen. Azért az kiderült, hogy ez az irány se volt épp a legjobb, mert egy meredek kocsiúton halatunk kilométereket fölfelé mindenféle túristajel nélkül. :)

Szerencsére Gyuri eltalálta a hegy tetején, hogy merre kell fordulni, és sikerült csatlakozni egy másik csoporthoz, akiknek a segítségével könnyedén megtaláltuk a viszonylag trükkös Vágotpusztai leágazót.

Kõlyuk elõtt nemsokkal azért, hogy ne unatkozzunk, egy kisebb hidacska összedõlése miatt tökig gázoltunk a lapulevelesben, majd némi sár, és munkagépek kerülgetése okozott felhõtlen örömmel teli pillanatokat. :)

Az EP-n kellems tüzecske várt minket, kicsi pihi + elemcsere, mert a Cat-Eye biciklilámpám - amivel végig világítottam - már igencsak kezdett "pislákolni".

Ekkor jött a híres-hírhedt Zsidóvölgy, amellyel már a startban is ijesztegettek minket. Ki is derült, hogy nem alaptalanul: igen nehezen járható, köves-sziklás, keresztbedõlt fákkal teli szûk ösvény vezetett a völgy alján. Gyuri el is kezdte feszegetni a völgy névválasztásának okait, de ebbe most inkább ne menjünk bele. Õrültségem egyik biztos jele volt viszont, hogy én szerettem ezt a sokat szidott szakaszt, mint ahogy mindig is szerettem az úgymond technikailag kicsit nehezebb részeket, ahol nem csak rohan az ember elõre ész nélkül, mint a gyorsvonat.

Amúgy itt értük utol késõbbi utitársainkat, akik szintén hatkor indultak, és õket is elküldte a Lóri kh-nál található kedves bácsi, csak õk rossz irányba fordultak a hegy tetején. Elmondásuk szerint egy órájukba tellett, míg visszataláltak. :)

Innentõl végig együtt haladtunk, ami hasznosnak bizonyult, mert többszörös teljesítõk voltak, így a tájékozódási gondjaink megszûntek. ...igaz Gyurinak az említett eltévedõs sztori után akadtak kétségei a megbízhatóságukkal kapcsolatban. Mondta is miután kis cinkelgetés közben szóbakerült, hogy lassúak voltunk eddig, hogy mi legalább ésszel dolgozunk. :)

A völgy végefelé iszonyú sûrû fiatlaos bozótban vezetett a turistaút. A látótávolság gyakorlatilag nullára csökkent, csak érzésbõl mentünk. Az ösvény amin haladtunk, akár vadcsapás is lehetett volna. Szerencsére nem az volt, így ezt is megúsztuk eltévedés nélkül.

Lapis. Cukorka. Meg a kalandtúrának beillõ szakasz után izmos kis emelkedõ. Ekkor már éreztem, hogy ha nem lennének a többiek, akkor fele olyan gyorsan se mennék, valamint a talpam gyakorlatilag megszûnt létezni. Fájni azért még fájt. Gyuri ekkor bejelentette, hogy meghalt. :)

Ettõl persze függetleníteni tudta magát, és megállás nélkül haladtunk tovább egy hosszú, szinte végtelennek tûnõ enyhébb, de alattomos kaptatón a Sós-hegyi kilátóig, egyetemi sztorikkal múlatva az idõt.

Az EP a kilátónál, és ekkor már megnyugodhattunk: innen már nem lehet föladni a túrát. A kilátóra persze már nem mentünk fel. Leroskadtunk a tövébe, és inkább ott töltöttünk el 1-2 percet.

Ekkor azért már erõsen a végét járta az erõnlétem, és a talpam is, így a hangulatos szakaszok ellenére nem sok mindenre emlékszem, mert már csak arra koncentráltam, hogy beérjek.

Szerencsére a kilátótól már gyakorlatilag végig ereszkedtünk...aszfalt...majd trükkös letérõ egy erdei ösvényre...kis hidacska...de a srácok a tájékozódási buktatókat nagy rutinnal oldották meg...és hipp-hopp elértük az uccsó EP-t valahol talán Mecsekszentkút környékén.

Utoljára azért még kishíján kitörtem a nagylábujjam egy kõben, hogy az is fájjon. :)

Megváltással ért fel újra beérni az Éger-völgybe, újra elhaladni a délután megcsodált völgy menti tavacska mellett (csak most visszafelé), és végül beporoszkálni Teca-mama kisvendéglõjébe.

Hajnali 2:48-kor értünk vissza a célba, ami azt jelenti, hogy 8:48-alatt tettük meg a távot. Elsõre nem is rossz. Ennek elismerése képpen kaptunk "Mecsek Éjszakai" kitûzõt, amit nagy büszkeséggel azonnal ki is tûztünk. :)

A vendéglõben jutalom virsli + tea, élmények összegzése, majd útitársainktól való elválást követõen hajnali csövezés egy külvárosi buszmegállóban az elsõ járatra várva, majd Uránváros, Pécs-Belváros, és végül több órás utazás, és Otthon.

Összességében a szervezésre nem lehetett panasz, minden EP-n hasznos infókkal láttak el minket (pl öreg bácsi a Lóri kh-nál), és a szolgáltatások az elvárható szinten voltak. (talán még fölötte is kicsivel)

Remek túra volt, sok érdekes szakasszal, csak ajánlani tudom mindenkinek.

Jandi