Bubu 30 – szalagozás, pontõrködés
Szárliget, mondja a géphang, nem mintha nem ismerném fel bemondás nélkül is a helyszínt. Minimális igényességet is nélkülözõ formavilágú felvételi épület jobbra, fatelep balra, felüljáró keresztben. Ebbõl már ki is lehet találni, hogy honnan nézem a helyszínt. Leszállunk néhányan, köztük a Bubu 30 születésnapi- és teljesítménytúra szalagozói, ezek volnánk mi. A társaságot Kerek repkény, Vándor Csillag, Dienes Áron és Kékdroid alkotják. A motorvonat eltép Gyõr felé, összeszedjük magunkat, elindulunk. Kék sávot követünk kelet felé, ki a faluból. A legszélsõ portánál rezignált ló ácsorog. Enyhe emelkedõ vezet át egy dombon – minden csupa zöld, virágok, fák, aljnövényzet, miegyéb. Kellemes ebben a formában látni ezt a Szárliget feletti huplit, amely csak az oldala a keresztségben Halyagos nevet kapott dombnak. Kiszalagozunk néhány fájóan egyértelmû elágazást is, meg néhány kevésbé egyértelmût is. Ha már szalagozás: Vándor Csillag, mint ötletgazda felcsíkozott géppapírra nyomdázott sínt, sokat. A Szárliget vasútállomására helyezett rajt/cél mellett nem ez az egyetlen vasúttal kapcsolatos motívum a túrán: az itiner alakja, a meglepetés-hûtõmágnes, pontõrök, helyszínek köthetõek a vasúthoz. No meg az ünnepelt személye. Országúthoz érkezünk, a párhuzamos autópálya zaja elég intenzív ahhoz, hogy hangosabban kelljen miatta társalogni. Átkelünk az M1-es alatt, életem eddigi egyetlen Kinizsijérõl villan be néhány kósza emlékkép, elsõsorban a „Hajrá Zombik!” felirat hatására. A zombik már rég Tatára költöztek, csak néhány kéktúrázó, és az Iszinik itt még nem túl zombi mezõnye csodálkozhat rá az üzenetre. Kíváncsi vagyok, hogy fognak nézni másutt, mások, ha a közútkezelõ máshová viszi a beton terelõelemeket. A kék sáv eltér észak és a Somlyó felé, az általunk tovább követett burkolt utat kék háromszög jelzésekkel láttak el. Ez talán a világ legfurcsábban felfestett kék háromszöge, majd késõbb lesz róla is szó. Belépünk a festõi Nagyegyházára, Áron mesél a kis település megyeváltási kívánalmairól. Jobbra egy igen autentikus „Faluvégi Fûszer-Csemege” táblával ellátott bolt árválkodik, zárva. Továbbsétálva megcsodálhatjuk a Közép-Dunántúli Piros becsatlakozását ott, ahol kék háromszögünk eltér Zuppa-kerülõ útjára. Még pár lépéssel odébb egy szebb napokat látott vendéglátóipari komplexum, a Vidám Pelikán névre hallgató kocsma-bolt-panzió (?) található. A kocsmarész zárva tart, a boltot azonban kávéautomatával is felszerelték. Megrohamozzuk a gépezetet, kint kevergetjük a kávét Repkénnyel, mellettünk Áron sörözget, amíg Vándor Csillag reggelit szerez be.
A privát frissítõpontról távozva megcsodálom Nagyegyháza maradék nevezetességeit, majd jelentõs magasságú kerítéssel ellátott tóvidék mellett bandukolunk tovább. Kilátószerû építmény áll a kerítés mellett, a felmászást nem forszírozom, inkább a kapunál lesek be. Gondozott, parkszerû helyszín, gondolom, valami újkori potentát tulajdona. Töredezett aszfaltúton távozunk a környékrõl, néhol kiakasztunk egy-egy sínes papírdarabot, amolyan megerõsítésként a néhol megjelenõ piros sávok mellé. Másik tó mellé kanyarodunk, a tavon túl egykori bánya épületei málladoznak csendben, kicsit odébb üzemen kívüli és üzemelõ távvezetékek oszlopsorai tesznek derékszögû kanyart. Betérünk az erdõbe, enyhe emelkedõ vezet valami dombra, az utat fémdrót keresztezi, sorompó helyett. Feljebb benõtt nyiladékban ácsorog egy rozsdásodó acélszerkezet, egykori villanyoszlop. A fiatalabb fák koronája bõven túlnõtt az alsó vezetékeken, ha ez üzemel, akkor a hálózat kezelõje kitépheti az összes szál haját. Rövidesen elhagyjuk a piros sávot, benõtt, hajlongós útszakaszon bénázunk, sûrû szalagozás közepette. Áron közben metszõollóval esik neki a valódi akadályt jelentõ tövises ágaknak, miegyébnek. Tisztásnál fújjuk ki magunkat, utak futnak be innen-onnan, az egyiket kiválasztjuk, ez már széles fõút az elõzõek után. Egy le-fel hullám után T-elágazás következik, jobbra térünk elõször, ez lesz holnap a Nagyegyházi sziklák nevû ellenõrzõpont. Van kilátás, az iménti jól elkerített területre nyílik panoráma, látszanak Nagyegyháza épületei, a bánya, a Zuppa-tetõ oldala, északon a Gerecse hegyei. Vándor Csillag geoládát talál, a tanúsítás kedvéért aláírjuk mindnyájan. Belegondolok, hogy eddig már egész sok ládát találtak meg nekem így, potyázva. Kerek repkény a rendelkezésre álló idõt növényhatározásra fordítja, ha már tele van virággal az erdõ alja.
Visszasétálunk a T-elágazásba, Áron mutatja közben a futóárkokat, a fedezékeket, amelyeket az avatott szem egybõl, az avatatlan is kettõbõl, de legfeljebb háromból észrevesz. Bár az avar és a törmelék feltöltötte ezeket, a legtöbb még mindig feltûnõ. Megborzongok. Továbbhaladunk, széles út vezet keresztül a Lófingató-hegyen, a térkép ide volt szovjet bázist jelez. Elõször egy teljesen civil geotorony mellett sétálunk el, felmenni a zárt ajtó miatt nem tudunk. Odébb kezdõdik az immár demilitarizált övezet, bunker bejárata nyílik az út szélén, bemegyünk, elõkerül a fejlámpa, Repkényé még világít is. A vaku fokozott használatával csökkentem a telepek töltöttségét a fotógépben – nem mindennap mászkál az ember a föld alatt. Keresztültúrázunk a létesítmény maradványain, kint meglepetten veszem tudomásul, hogy az általunk bejáratként használt ajtótól alig ötven méterre állunk. Ahogy sétálunk tovább a tetõn, sorra vehetõek észre többé-kevésbé benõtt bejáratok, építmények, amelyekrõl ötletem sincs, mire lehettek jók. Lassan elhagyjuk az egykori támaszpontot, az egyenes út követése helyett elsétálunk egy vadászházhoz, hangulatos kirándulóhely lehetne, ha vezetne erre jelzett út. A mostani állapotnak is van elõnye, az eldugott helyen lévõ épületet kisebb eséllyel verik szét, fosztják ki. A helyszín holnap titkos ellenõrzõpont lesz, Garbai Gábor teljesít majd szolgálatot. Most ezt csak csendben tudomásul vesszük és elkanyarodunk Óbarok felé. Kapitális méretû szarvasok keresztezik elõttünk az utat, tõlünk alig hetven-nyolcvan méterre. Továbbsétálva egy táblánál érkezünk meg a piros sávhoz, a tábla külön engedélyhez köti az általa (is) kijelölt területre való belépést. Az aljnövényzet sûrûségét tekintve ezen a helyen a tiltás mintha fölösleges lenne. Zöldellõ vetés mellett sétálunk, balra autópálya, raktárépületek, miegyéb, azokon túl egyfelé Bicske, másfelé Felcsút házai láthatóak. Mögöttünk a Budai-hegység hosszú vonulata húzódik: különös nézõpontja ez az ország egyik leglátogatottabb tájegységének. Tõlünk balra, az imént elhagyott Lófingató-hegy felé, a vetés közepén legelészik a szarvascsorda, heten-nyolcan biztos vannak. Minket meglátva felriadnak, berongyolnak a külön engedéllyel megközelíthetõ területre. Nekik alanyi jogon jár a külön engedély. Házak mellé érkezünk, a beszédes nevû Szikla utcán haladunk, telken dolgozó bácsitól kérdezzük, hogy szabad-e bõ huszonnégy órára egy-két papírdarabot kiakasztani. Szabad. Itt elhagyjuk ugyanis a piros sávot, felsétálunk a Barki-sziklákhoz. A felfelé vezetõ út meredek és poros és csúszós, de legalább rövid. Fent kilátunk: autópálya, Óbarok apró és szürke, Újbarok apró és sárga temploma jelentik a látnivalót. A két falu között húzódik a gyõri vasútvonal töltése, éppen halad egy tehervonat Gyõr felé, alakjából ítélve V43-as gép húzza. Ezzel a napállással fotózhatatlannak minõsítem, majd csakazértis lefotózom. Az eredményt inkább nem teszem ki az ablakba. Máshová sem. Vándor Csillag újabb geoládát lel, hangyabolyból kotorja ki, majd az igazolás után vissza is kotorja. Cseles. Közben Kerek repkény hollókat próbál fényképezni, Áron pedig az ösvényt tisztítja meg néhány alattomosan belógó ágtól. Lesétálunk a falu szélére, elhagyatottnak tûnõ háznál érkezünk meg, az építtetõk nem bántak szûkmarkúan a terméskõvel. Az eredmény láthatóan annyira lehangoló, hogy inkább be sem költöztek, ami már azért is érthetõ, mert az autópálya a zajvédõ fallal együtt is erõs alapzajjal látja el a környéket. Itt nem kell a zajterheléshez vasárnap reggel ötkor flexelõ szomszéd, az biztos.
Lebattyogunk a falu közepére, a gyalogos aluljáró után kiteszünk néhány szalagot, holnap reggel ezeknek a fecnijeibõl állítom helyre úgy-ahogy a szalagozást. (Ha letépik és elviszik, mert szemét: elfogadom, üsse kõ. Ha letépik, széttépik és szétszórják, az már nem oké. Itt az utóbbi eset történt.) Megszemlélem a Posta helyi, kreatív épületét – egy zöldre festett konténerrõl van szó. Mellette egy fehér konténer is található, nem kerülöm meg, hogy megnézzem, de tippem szerint az orvosi rendelõnek ad helyet. Látnivalóbb ezeknél a zömök tornyú, szürke templom. Odébb kocsma, Áron sört vételez, Kerek repkény és jómagam pedig kávét. A frissítõ a kocsmai kávék tízes skálán egy jóindulatú hét pont kettõt kap. Nem pihenünk sokáig, következik a 15B jelû etap. Iskola, majd tojásdepó mellett hagyjuk el a települést. A tojásdepónál terjengõ szagok miatt felmerül, hogy milyen jó is lesz itt a résztvevõknek másnap, miután a kocsmába tervezett etetõpont után erre sétálnak tovább. Elhagyjuk tehát Óbarokot, különös, de az autózajból semmi nem hallatszik ide. Felsétálunk egy enyhe emelkedõn, távvezeték keresztezi utunkat. Hétvégi házaknál érjük el az egyes számú országutat, kamerás megfigyelésrõl tanúskodik egy méretes tábla. Átfutunk az úttesten, járdaszerûség vezet a vasút felé. Mivel a térképen csak a felüljáró ténye szerepel, a vonat ablakából meg csak a bevágás és a suhanás-árnyék-suhanás látszik, párszor töprengtem már, hogy vajon miféle felüljáró alatt suhan itt át a vonat. Jelentem, újabb kérdõjel redukálódott ponttá. Persze vonat, az nem jön most. A térképen jelzett Újbarok-kerülõ kanyart kiegyenesítjük egy újbaroki betérõvel, mivel az eredetileg kiszemelt dózerút egy bánya kiszolgálóútja. Újbarok egy csendes, takaros kis falu, szerintem kár lett volna kihagyni. Elhagyjuk a templomot, a kitelepítési emlékmûvet, a faluházat, a tájházat és a falu szélén az egykori vasúti bakterházat. A környéken a hetvenes évek végén „kiegyenesítették” a vasutat, másképp fogalmazva, nyomvonalkorrekció került végrehajtásra. Ekkortájt került le a biatorbágyi viaduktról a sín és ekkor született a szári bevágás, a híresen agyonfotózott. Tehát kisétálunk Újbarokról, az út szélén egy beton villanyoszlop oldalán elcsoffadt sárga és piros sáv jelzések kopnak maguknak. Felsétálunk egy dombra, erre akácos, arra fenyves húzódik. Fenyves kicsit több. Feltûnik, hogy néhol égett a föld, késõbb ez a jelenség erõsebben is megnyilvánul. Repkénnyel követjük Vándor Csillagot és elhagyjuk egy kis idõre az útvonalat, geoláda begyûjtése végett, de hiába kutatjuk át újra és újra az egykori átereszt, nem találunk semmit. Áron visszajön, hogy nem tévedtünk-e el, rájövök, hogy tényleg elég sok idõ eltelt a keresgéléssel. Visszasétálunk a már kiszalagozott részre, elérjük a nevezetes bevágást. Kajaszünetet tartunk, közben elhalad a lábunk alatt egy páros és egy páratlan Railjet, néhány Flirt, meg egy üres kocsikat cibáló tehervonat, kék-sárga Siemens géppel, amit tudom, hogy nem szabad Taurusnak nevezni, mert letépik a fejemet a vasútmániások.
Miután jóllaktunk valamennyire és gyártottunk még néhány szalagot, elhagyjuk a vonatlesõs helyszínt. Leereszkedünk egy völgybe, kikerülünk némi kórót, elsétálunk pár égett folt mellett és egy nem is annyira észrevehetetlen helyen rátérünk a vasút egykori töltésére. Újra dolgoznak a metszõollók. Egy ponton, ahol a töltés kissé kiszélesedik, Áron mutatja a még fellelhetõ vasúti tárgyakat: oszlopcsonkot, szelvénykövet, épület ledózerolt falának a helyét. A legékesebb nyoma az emberi tevékenységnek az a pár szál tulipán, amelyet még az egykori õrháznál ültettek, és azóta is nyílik. Elérjük az egykori állomás nem is olyan egykori aluljáróját, néhány helyen szakadt be csupán a burkolat, azok viszont könnyen átléphetõk. Kisétálunk a szári országútra, piros Vértes Volános busz robog el Bicske felé elõttünk. Patakot keresztez az út, ez a szári szurdok. Iránymenetben felszalagozzuk az utat a Kálvária-domb tetejére, itt önkiszolgáló ellenõrzõpont lesz holnap. A stációkat szépen felújították, a felhõkkel teleszórt ég különös, sejtelmes háttér a kálváriának. Besétálunk a faluba, a széles, ismerõs fõutcán a kocsmáig sétálunk. Repkény üdítõ+kávé kombinációt választ, nekem kávé+kóla a menü, Vándor Csillag egy pohár, Áron egy korsó sörre szavaznak. Pihenés közben szalagkészítés zajlik, manufakturális módon, közben a televízióban valami helyszínelõk kutakodnak valami gyilkos után, a pultosnéni révetegen nézi õket.
Az újabb szünet után ismét kilépünk a napra. A mai idõjárás elsõsorban dögmeleg, másodsorban pedig változóan felhõs és napos, a barátságosan sötét kocsma után éles a váltás. Forrásnál töltöm meg a palackot, mûanyag csövön dõl ki a víz, finom. Felsétálunk a szári vasúti megállóhelyre, éppen megáll egy személyvonat, Komáromig közlekedik, és éppen leszáll róla Áron felesége. Aztán mindenki elsiet, amerre lát. Felsétálunk újra az 1-es útig, parkolónál keresztezzük, majd nekivágunk a Zuppa-tetõ felé vezetõ, eleinte lassan emelkedõ útnak. A jelzések jól követhetõek, folyamatos kanyargással, mélyútból mélyútba térve jutunk eleinte egyre feljebb. Utóbb felérünk egy dombhátra, hirtelen kell lekanyarodni róla, a Zuppa-tetõ felé vezetõ kék háromszög ugyanis nem vezet fel a tetõre, hanem egy szép ívben majdnem teljes fordulattal megkerüli azt. Teszünk ki szalagot, faágakból nyilat, nehogy valakinek kimaradjon. A hegyre vezetõ ösvény látványos, sziklás, ráadásul egész hamar szép kilátás nyílik róla. Alattunk a vasút és az országút völgye húzódik, a völgy túloldalán a Vértes keleti pereme áll õrt. Visszanézve kivehetõ világosan a szári templom, elõrenézve pedig Szárliget fekszik épp a hegy alatt. Tehervonat vágtat Budapest felé, színes konténerek sorakoznak a mozdony mögötti põrekocsikon, a gépet ezúttal joggal nevezhetem Taurusnak. Felérünk a Magyar Vértanúk Keresztjéhez. Fantasztikus innen a kilátás, kár azért a háromszögért, hogy nem jön fel. Szusszanok egy nagyot, aztán lesétálunk a hegyrõl, beleütközünk újra a kék háromszögbe, amely a falu széléig vezet. Innentõl megint szalagozunk – holnap lehet újracsinálni, mert hiába tesszük a papírdarabokat semleges helyre, valakinek mégis sértik az esztétikai érzékét. (Itt legalább nem szórják szét! :))
Megint keresztezzük a vasutat, visszasétálunk a lakott terület szélére. Lecsoffadt Ford lakóautó ácsorog egy ház elõtt, odébb temetõ nyílik, kutya ugat, telek eladó. Ösvény indul a Hosszú-hegyre, mellette fedezékek, betömött árkok futnak, ezek már erodáltabbak, lepusztultabbak, mint délelõtt látott társaik. Hirtelen kiérünk a fák közül, nyugat felé, a Vértesre nyílik kilátás, a Nagy-Csákányra és a közeli Csákányospusztára. Szép, füves a hegy (domb) hosszan elnyúló teteje, egy helyütt tábortûz nyomait látjuk. Visszakanyarodunk Szárliget felé, elõttünk újra a Zuppa-tetõ sziklás oldala látszik, az úton pedig mindenféle objektumok. Ugratók, mélyedés, mittudomén, vélhetõen kerékpárosok által használt dolgok ezek. Lesétálunk, házak között ballagunk fel a kék sávig. Áron és Vándor Csillag elmennek kocsmázni, nekünk Repkénnyel már nincs kedvünk, csak le akarok ülni és nézni ki a fejembõl. Rövidesen jönnek õk is, a kocsma cukrászdává alakult, a vasút túloldalán fekvõ, másik kocsmához sem sétálunk el. Várunk, közben Áron visszatér attól a bizonyos másik kocsmától. A vonat megérkezik, felszállunk. Szár, Bicske, Bicske alsó, Herceghalom, Biatorbágy, Törökbálint, Budaörs, Kelenföld. Az utóbbinál átszállunk. Az este (éjszaka) a palacsintasütésé lesz, ezt nálunk Kerek repkény hajtja végre, én legfeljebb a kukta vagyok mellette. Köszönöm a társaságot a nagyrabecsült szalagozó társaságnak! Köszönöm továbbá az útvonal kitalálóinak az útvonal kitalálását – nem hiszem, hogy az útvonalnak akármelyik szakaszára illene a „lerágott” jelzõ.
Szombaton pedig eljõ a túra napja. Errõl ajánlom a többiek kitûnõ írásait, eljött sok-sok ismerõs és ismeretlen, az én saját várakozásaimhoz képest másfélszer több résztvevõ kíváncsi ma a Bubu 30 túrára. Köszönöm mindenkinek a megtisztelõ részvételt! Jó volt kajapontkodni, remek társaságban, jó volt épp nyitás körül kisietni a Barki-sziklákra a bójával és találkozni az érkezõ VadMalaccal, no meg mindenki mással, fent a sziklán és lent a kocsmában, meg a célban, és még a szárligeti szalagozás-pótló betétkör is jólesett. Reggel pedig jó volt látni Bubut, amint teljesen elérzékenyülten áll százötven hamisan, de lelkesen éneklõ túrázó elõtt. Boldog születésnapot!
-Kékdroid-
Képek |
