Túrabeszámolók
 | Magnezit |
| új túrabeszámoló rögzítése |
| Kiírások:2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 |
|
| gethe | Túra éve: 2005 | 2005.08.15 13:54:43 |
|
| megnéz gethe összes beszámolója |
Magnezit 60
"-Sár van?
-Nem, az nem." (Ing. Stefan Kuis)
"-Ja, ez már a határ? Akkor kiveszem a személyimbõl a tüdõszûrõ-papírokat."
(VadMalac)
Tudod, az úgy van, hogy készülsz. Már szerdán tûkön ülsz. Pedig már hányszor megfogadtad, hogy... de aztán mégis. Pakolsz, azzal elkészülsz este hatra. Vacsorázol, aztán próbálsz aludni, hátha. De természetesen nem sikerül. Aztán mégis, de csak negyven percet, és szól a kakas, virtuálisan és digitálisan persze. Éjfélkor kilépsz az ajtón, s nekivágsz a néma falunak, kezedben a pár csomag, amit magaddal viszel hazulról. A fõúton van némi mozgás, leülsz a buszmegállóban, s nézed a diszkóba igyekvõ embereket, s nem érted, hogy mit keresnek ott, s kicsit sajnálod õket, hogy nem is tudják, mibõl maradnak ki.
Aztán megjelenik egy autó, amit vártál, benne három jó barát, s egybõl megtelik a fejed a szavakkal meg vidámsággal, beszél mind a négy ember az idõ 30%-ában. Száguld az autó északkeletnek, lassan eléritek a határt. Aztán rövid idõ, és megérkeztek Kassára. Az elsõ ember, akit megláttok, ismerõs, leparkoltok, megpróbáltok aprót gyûjteni a parkolóautomatához, aztán vonatjegyet vesztek és utaztok Korompára.
Képzeld el, hogy reggel öt óra van és egy vidéki vasútállomáson vagy menetre készen. Épp most ittál meg egy pohár forró teát, megnézted a térképet, majd becsomagolod magad kabátba, mert bentrõl úgy látod, hogy hideg a reggel. Elindultok, pár lépés után már emelkedtek is fölfelé egy a hajnali szürkében is zöld réten. Sok még az erõ, tettrekész a láb, vidám mindenki. Nem telik sok idõbe, majdnem 900 méter magasról, egy turistaház elõtti teraszról nézed a napfelkeltét, ahogy sikertelenül próbálja elûzni a hajnali fagyot. Azután elkezdesz ereszkedni, nagyon hosszan, néha belekocogsz, de csak egy picit, ahogy a terep adja. Leérsz egy mûútra, ahol annyira álmos vagy, hogy elalszol egy pillanatra, és majdnem nekimész a túratársadnak, de csak viccbõl. De a segítségedre siet egy forrás majdnem jeges vizégel, az arcodba fröcskölöd és felébredsz teljesen. Beérsz egy kis faluba, reggelit veszel (még mindig csak kilenc óra van!), pihensz egyet és mész tovább.
Próbálod megtalálni az utad folytatását, nézed a térképet, de a jelek eltûntek. Mászol föl a dombra, érzésbõl mész, meg a térkép szerint, nemsokára leérünk a patak mellé, gondolod. És nem is csalódsz, leérsz. A patak négy méter széles és lábszárközépig ér, a turistaút meg a túloldalon halad egy mûúton. Gondolkodsz, tervet készítesz, majd elkezdesz nevetni a lehetetlen helyzeten. Megvárod, amíg a társaid átkelnek, levetett cipõvel, feltûrt nadrággal, ilyet eddig csak a könyvekben, meg a filmeken. Aztán te is megpróbálod, olyan hideg, hogy éget, de gyorsabban egyszerûen nem lehet, mert elesnél. Aztán az aszfalton melegíted a talpad és kárörvendõen fotózod az utánad jövõt.
Felveszed a cipõd és elindulsz fölfelé. Órákon keresztül, egyfolytában, a lehetõ legváltozatosabb tájakon. Nem gyõzöd kapkodni a fejed a bükkösök, fenyvesek között. Néha messze feltûnik az emelkedõ vége, az 1247 méter magas hegycsúcs is. Kicsit megállsz egy nyeregben, töltesz magadba egy kis energiát, répás-banános izé, de ütõs. Aztán lassan feltûnik a turistaház is, oda kell majd menned a csúcs után. Felmászol, semmi különös, útközben százszor jobb kilátások voltak, de azért mégis, az érzés: fölértél. Lesétálsz a turistaházhoz, azt gondolod, hogy ebédelni fogsz, de a ház zárva, felújítás alatt. Kapsz egy deci teát, eszel egyet a hazaiból, és mész tovább, mert szorít az idõ.
Majdnem tíz kilométert mész, a végén elkezded unni, mert nagyon egyforma, szép az erdõ, de nem nagyon változik. Aztán mielõtt végleg föladnád, meglátod a háztetõt, a Lajoska turistaházat, és nem is merted remélni, hogy nyitva lesz, de hatalmas nyüzsgés fogad. Veszel ropit meg üdítõt, leülsz egy kicsit, és nem próbálsz arra gondolni, hogy milyen álmos vagy.
Indulni kell, a többiek elrohannak,hogy mindenképp elérjék a buszt, ha lekésed, érted jönnek autóval. Mész, ahogy bírod, az út (olyan, mintha kisvasút lett volna valaha) eszelõsen kanyarog. Meglátod lenn a mélyben jobbra a tavat, ahol a cél van, erre az út indul balra fölfelé. Mikor nem tudsz továbbmenni, leülsz egy farönre, magadba nyomsz egy tábla csokit, megacélozod magad, és fölállsz, nyomod tovább. Végre kitárul a panoráma, nagyon meredeken ereszkedni kezdesz, háttérben a kis üdülõtelep a tó partján, elõtte hatalmas zöld völgy. Lerohansz (a végén csak sétálsz), a mûutat eléred, és akkor jössz rá, hogy hátravan még két kilométer. Lemondasz a buszról, majd beérsz a célba, vidám hangulat fogad, ketten lementek a busszal, egy társad ott maradt. Szíves vendéglátás (tukmálással felérõ), két tányér káposztaleves, túrók, körözöttek, sajtok, édesség, tea, beszélgetsz a fõrendezõvel, majd jönnek értetek.
Indultok le, a határõrség kétszer megállít Kassa határában, majd kétségbeesett étteremkereseés, már este tíz van, nem tudjátok eldönteni, hogy éhesebbek vagytok vagy álmosabbak. Aztán meglesz a vendéglõ, pár vendég meg egy billentyûs, gyors rendelés, majd evés. Kicsit jobban elmentek a lefoglalt szállásra, remélitek, hogy találtok még ott valakit éjfél elõtt, de semmi gond, a szobák megvannak. Fürdesz és az ágyba zuhansz reggelig.
Lemondtok a vasárnapi túráról, helyette libegõztök, meg sétáltok pár kilométert. Aztán hosszú út haza, a szél süvít, szinte lelöki az útról az autót. A házad elõtt raknak ki, elköszönsz és hazaérsz.
Egy hétvégét végignevettél. És egy hétvégére megint elhitted, hogy érdemes élni.
|
| | | | |
|
| efemm | Túra éve: 2003 | 2005.03.08 23:27:19 |
|
| megnéz efemm összes beszámolója |
Jaklovce 10É
A Magnezit60 céljában este 8-ra végeztünk a szükséges adminisztrációval, átvettük a teljesítésért járó szép jelvényt, betermeltük a szolgáltatásként kapott levest és egyéb finomságokat (fénykép). A túranap egyetlen kritikus szakasza ezután következett, mivel a cél -Kosicke Hamre- és a rajt -Krompachy között 25 km és két 1000m körüli hegy található.
Mivel a logisztika az én feladatom volt, elõzetes elképzeléseim szerint -bár ez így pofátlanságnak hangzik- a célbõl a rendezõk vagy a résztvevõk közül valaki csak megy majd a rajtba vagy legalább felé. Nem ment. Rá kellett jöjjek, hogy a résztvevõk inkább az ellenkezõ irányba, Kassa felé indultak.
Rövid tanakodás után meggyõztem SK-t, hogy próbáljunk meg stoppal eljutni a rajtba, meg aztán a három napi 120 km-rel a lábunkban kell még egy kis kihívás. Ha meg nem vesz fel senki, akkor sincs gond, mivel legfeljebb gyalogolunk még 15km-t.
SK rutinos stopposnak tûnt nekem, még otthon nyomtatott egy a4-es Krompachy feliratot. Hátha sikerül és fel is vesznek, én optimista vagyok és bízom az emberekben. (SK más véleményen volt. Neki lett igaza.:)
Két órán keresztül próbálkoztunk a stoppolni a nagy Szlovákia kellõs közepén, de valahogy nem lehetett szimpatikus a sötétben két fáradt túrázó. (Egyik túrabotos, a másik szakállas.:)
Megbeszéltük, hogyha este 10-re sem vesznek fel, akkor elindulunk gyalog. Közben besötétedett, így legalább megcsodálhattuk a csillagokkal teli gyönyörû égboltot, sõt a tiszteletünkre a közeli tónál még tüzijátékot is rendeztek.
Lámpánk természetesen nem volt -mert ugye minek is az, ha a túrát még várhatóan befejezzük világosban- ennek hiányában reménykedtem, hogy még nappal sikerült megjegyeznem a térképet. Egy óra gyaloglás után -közben stoppolni próbáltunk kitartóan-, elértünk egy forrást (fénykép), majd újabb egy óra után feltûntek Velky Folkmar fényei. Szépek ezek a kivilágított hegyi falvak a szûk völgyekben.
Itt már SK állandóan aludni akart, leszédülni az útról, leülni az árokpartra, de nem hagytam. Nem tudtam, hogy SK meddig bírja még ilyen fáradtan, de mivel nekem délelõtt 10-re BP-en kellett lennem, ezért szerettem volna haladni. (Kezdtem elhinni magamnak, hogy nem volt véletlen a két héttel azelõtti Lemaradás100-as teljesítés, tényleg jól bírom a hosszú távot és az éjszakai túrázást, pedig elõzõ éjjel csak négy órát aludtam.)
A falu szélén beiktattunk egy 15 perces pihenõt. Miközben SK az út szélén ülve jóízüen horkolt, én próbáltam nem gondolni arra, hogy rövidnadrágban majdnem megfagyok.
Már csak 4 km volt hátra addig az elágazásig, ahonnan még 12km a rajt. :) (Ezt persze SK-nak nem mertem megmondani.) Mentünk tovább.
Folyamatosan próbáltuk stoppolással riogatni a szlovák autósokat, amikor is az egyik autó amit leinteni készültünk, egy taxi volt.
A helyzet kb. olyan, mintha idehaza hajnali fél egykor mondjuk a Mátra közepén leintesz egy szabad taxit, hogy Gyöngyösre mennél..
Forinttal fizetni nem lehet, koronánk nincs, úgyhogy komolyabb mennyiségû euro elõre befizetése ellenében visszafuvaroztattuk magunkat Krompachy-ba az autóhoz. (Azért nem volt több, mint BP-en egy Ferihegy-Belváros utazás.)
Érdekes kis "túra" volt a Jaklovce 10É aszfalton, de nem szívesen vállalnám be még egyszer.
Tanulságok számomra: bizonytalan logisztikával, külföldön, -helyi- pénz nélkül, elsõ túrán, sötétben és lámpa nélkül kissé felelõtlenség elindulni.
Nem baj. Teljesítettük.
efemm. |
| | | | |
|
|
