Túrabeszámolók
|
|
Kazinczy 200 helyett 150.
A nagy távolság és a korai indulás miatt már csütörtökön leutaztunk Sátoraljaújhelyre Joe-val és Kockával. Szerencsénk volt, a szállás felé félúton felvett az egyik szervezõ, így megspórolt nekünk jó másfél km-t. Evi, ivi, fürdés aztán alvás.
A szállásról másnap reggel a szervezõk szállították az indulókat a rajt helyszínére, Széphalomra. Itt a Kazinczy mauzóleum és a magyar nyelv múzeuma elõtt Széphalom polgármestere és a múzeum igazgatója egy rövid beszéddel indította útjára a túrázókat. A nevezéskor láttuk, hogy a túranaptárban közölt táv és szintadatokat "pontosították": az 5500 helyett több, mint 7000m szintemelkedést kellett a 200km-en leküzdeni. (A hosszú távot 4 résztávban lehetett teljesíteni, a beszámolót e szerint tagoltam)
Széphalom 57km/2100m szint - Habár nagy lendülettel indultam neki az 57km-es elsõ szakasznak, valamivel több, mint 7km-után a teljesítés reménye egy pillanat alatt szertefoszlott: egy erõs meredek lejtõn lefelé haladva valaki felettem elindított egy ökölnyi követ, ami egészen pontosan telibe találta a bal bokámat. Jónéhány percen keresztül lábra sem tudtam állni. Úgy gondoltam, hogy az elsõ lehetséges helyen kiszállok. Szerencsére, mire lakott helyre értünk a bokám jobban lett és a túrát sem kellett feladnom mindjárt ez elsõ szakasz elején. Úgy gondoltam, hogy ezt a szakaszt mindenképpen teljesíteni kell, mivel a elsõ emberen már csak ne bukjon el a gyalogos váltó :-D Szerencsére ismertem a túra utolsó pár km-ét, ahol az ismerõs tájak sokat dobtak a lendületünkön! Ferivel, akivel azt a szakaszt toltam, az elsõk között értünk Füzérre! Végül a 32-33°C-os melegben, ~8l víz elfogyasztása mellett sikerült kevesebb, mint 10 óra alatt legyûrni az elsõ szakaszt. De nagyon elfáradtam... a bokám sajgott, totál kihajtottam magam.
Tilalmas 74km/1400m szint - A bokám állapotára való tekintettel módosítottam tervem: az éjszakai szakaszon nem indultam, ami a 200 feladását is jelentette. Bár, mire a 200as emberek beérkeztek, kezdtem volna meggondolni magam, mert minden fáradtság elszállt belõlem, de a józan ész döntött, maradtam. Este kerestem egy üres ágyat és aludtam egy jót.
Szalánc 51km/1900m szint: Másnap viszont új nap, új remények, örömmel nyugtáztam, hogy a bokámnak nincs nagy baja (nem dagadt be, nem lilult el :-), úgyhogy akár neki is vághatok a nappali 50esnek, ami a maga nemében kuriózumnak számított, ugyanis a Zemplén szlovák oldalával ismerkedhettünk, többek között Szalánc várát is útba ejtve. Az eredeti terv szerint Joe-val tartottam volna, ám amikor felhúztam a cipõm rettenetes fájdalmat produkált a MÁSIK bokám! Ekkora blamázst még az életben nem láttam... kb 20m után feladtam! :-D Bocsánatot kértem Joe-tól és visszaballagtam a plébániára. Megvizsgáltam a helyzetet és kiderült, hogy a másik cipõmet túl szorosra húztam és az dörzsölte sebesre még elõzõ nap... :-( Kértem tapaszt, ráhúztam két zoknit és kutya bajom se lett. (Azért ez enyhe túlzás persze) Megvártam Feriéket, de Õt az éjszakai szakasz annyira kikészítette, hogy már nem indult el. Végül 2 órával Joe után, Álmossal indultunk útnak. Az enyhe szél miatt kicsit kellemesebb volt az idõ mint tegnap, de a 30°C feletti meleg és a vízvételi lehetõségek hiánya/hézagossága nagyon megnehezítette a haladást. Szalánc elõtt Álmost saját bíztatására lehagytam. Igyekeznem kellett, mert tudtam, hogy Kockával vagyunk az
éjjszakai szakaszra, és már beígértem a 8as érkezért. Az Izra tó elõtt utolértem Joe-t, akivel sokáig haladtam, de aztán lehagytam, amíg Bubuval próbálták meggyõzni a Hársas pontõreit, hogy rossz helyen tanyáznak. Napközben már hallani lehetett a nyugati országrész felõl közelítõ pusztító viharokról, melyek a táv végére el is érték a térséget. Az utolsó ellenõrzõ pont, Füzér várára már úgy kapaszkodtam fel, hogy a nyugati horizont felõl folyamatos villámlás látszott. Az éjszakai party hangulat garantálva volt. Számomra rendkívül megdöbbentõ módon, annak ellenére, hogy teljes erõvel haladtam, 30-40perc futással is mindössze 20 percel a szintidõ lejárta elõtt sikerült csak beérnem, ez lelkileg nagyon megviselt. Rohadtul bekészültem... a nagy meleg, az iszonyatos szintek, a sok egyedül megtett kilóméter eléggé felõrölt mind fizikálisan, mind mentálisan. Feladni viszont nem akartam, ugyanis úgy lett beszervezve, hogy váltónk negyedik embere majd engem húz az utolsó szakaszon.
Nyugodó 47km/1100m szint: Mire összeszedtük magunkat és elindultunk már zuhogott az esõ és folyamatosan villámlott. De elindultunk, mert a vizes fûtõl pillanatok alatt úgyis átázott volna a cipõnk hiába várjuk meg a vihar elvonulását. A kezdetek elég aggasztóak voltak: az itiner alapján elindultunk a kéken a vár felé. Ez nem lehet jó... kb 1km után csak megnéztem azt a rohadt itinert, és akkor vettem észre, hogy a 2. szakasz leírását olvastam, nem a negyedikét!!!! Semmi baj, olvassuk el az aktuálisat, okés irány lefelé. Itt meg túlmentünk és elindultunk a piroson Hollóháza felé!!!! újabb kilómétereket buktunk. Ezután még többször rettenetesen elkavartunk, volt úgy, hogy halvány lila fingunk se volt, hogy hol lehetünk, és már vissza se találtunk volna, de aztán földöntúli szerencsének köszönhetõen mégiscsak visszakavartunk a helyes útra. Mondani sem kell, hogy ez milyen hatással volt a morálra. Kocka nagyon fáradt volt és maradt a pontõr csajokkal Bózsván. (Hát,
ezt valahogy rohadtul meg tudtam érteni ;-D ) Innen a táv hátralevõ 38km-ét teljesen egyedül tettem meg. Utólag sem értem, hogy lehettem ekkora hülye! Bár, mivel egyedül voltam, tudtam, hogy csak magamra számíthatok, nem nézi senki helyettem a jelzéseket. Talán ennek a folyamatos figyelemnek köszönhetõen nem kavartam el többet sehol, max 50-100m. A hegyen hajnalban hatalmas köd is volt, emiatt nagyon lassan
tudtam csak haladni de maga az érzés csodálatos volt... éjjel egyedül bolyongani a ködben. Habár nagyon vártam, a reggel nem hozott új lendületet: a táv vége felé szinte minden 100 méterrel meg kellett harcolnom. Stopperrel kényszerítettem magam, hogy csak 15 percenként álljak meg piheni, ami normál állapotban nevetségesen hangzik, de akkor 900 másodperc szinte végtelennek tûnt. A végére erõm utolsó morzsáit is fel kellett használnom. A beérkezõket az ottlévõk csapata hangosan megtapsolta... Olyan élmény volt, amit mindenkinek át kellene élnie! Fantasztikus volt, még úgy is, hogy nem teljesítettem a 200ast! Joe, Kocka, Feri már benn voltak. Félkómásan ettem, ittam, majd egybõl menni(!) készültünk, délutánra ígértem magam a barátnõmnek. De menni azt aztán nem tudtam! A kidörzsölõdés az éjjszakai esõtõl felázott bõrömet még jobban megette. Egy jó nagy nyílt seb éktelenkedett a bokám körül. Ha nem tud valamelyik szervezõ levinni a vasútállomásra, valószínûleg még most is ott haldokolnék! :-D
Nagyon kemény túra volt, el kell ismernem, hogy a 200as távot biztosan nem tudtam volna teljesíteni. Igaz ez aligmindössze 11 embernek sikerült a 42 indulóból. A szervezés maga szuper volt, csomó helyen kaptunk kaját, lekváros kenyeret, ropit,
perecet, dinnyét, mindenféle finomságot. A füzéri bázison csomó meleg kaját adtak, volt melegvizes tisztálkodás, szálláshely. Mindenki: szervezõ, segítõ, pontõr, túrázó nagyon segítõkész volt, igazi bajtársias hangulat uralkodott, amit a 3napos összezártság tovább erõsített.
Köszönök mindent, jövõre is biztosan megyek... valamelyik résztávon! :-) |
| | | | |
|
|
2008.05.25. Középeurópai idõ szerint 0 óra 2 perc. 10km-re a legközelebbi lakott településtõl, közeledve egy bizonyos "Koldusszállás" nevû helyhez. Egy 8 ledes és egy 4 ledes fejlámpa találkozik. Halvány szentjánosbogárként imbolyogva haladnak egymás mellet egy ideig.
-Szintén a kinizsiszázon?
-Aha...
A helyreálló csendet csak a légzés és az lépések ütemes nesze töri meg.
-Szép idõnk van!
-Aha...
Így történt! Kérem vegyék jegyzõkönyvbe. Egyebet nem tudok mondani. Kérem kapcsolja ki. |
| | | | |
| |
|
Sokakhoz hasonlóan nekem is ez volt az elsõ igazán aktív évem. 22 túra, egy feladás, pár idõbõl kicsúszás... nade néhány részlet/legek:
Legcsúfosabb bukás: LeFaGySz - feladva a szakó nyeregnél
Legcsúfosabb kicsúszás: Mátrabérc - 5 percel
Legkomolyabb történet: Less Nándor 100 - 27óra 15perc
Legnagyobb vicc: Õszi Burokvölgyi túra 26km - 8óra 45perc
Legnagyobb majdnem: Magyar vándor - betegség miatt elmaradt
Legjobban várt: Kinizsi 100 - 3. alkalommal
Legszebb téli: Budai trapp
Legszebb tavaszi: Teleki 50; Velence 35
Legszebb nyári: Corvin 80
Legszebb õszi: Írottkõ 70 (örök kedvenc)
Az eredmények:
-több, mint 1000km táv, 30km szint.
-rengeteg ismerõs, kiváló túratársak.
-felbecsülhetelen mennyiségû emlék: kilátások, napfelkelték-naplementék
-egészséges testmozgás, jólesõ fáradtság
-egyre növekvõ túrafüggõség (->fokozódó párkapcsolati feszültségek)
(csomó fénykép: http://kep.tar.hu/suvidani/50234205#2)
A túrák szervezõinek ezer hála és köszönet, remélem minden nehézség ellenére idén is folytatják áldásos tevékenységüket! A kitûnõ szervezésért kiemelt dicséret illeti a következõ túrák szervezõit:
-Corvin, Less Nándor, Tortúra, Írottkõ
(A túrák, mely szervezõinek még lenne hova fejlõdni:)
( -Börzsöny bérc (fõleg), Balaton 50)
|
| | | | |
|
|
| Írottkő | Túra éve: 2006 | 2006.11.08 22:55:03 |
|
Írottkõ 70 túrabeszámoló.
Röviden összefoglalva, azoknak, akiket csak a lényeg érdekel:
szervezés: 5*
útvonal szépsége: 5*
ellátás: 5*
Velem(8km): zsíroskenyér,
Írottkõ(18km): 3db diannáscukor,
Velem(24km): zsíroskenyér + tea,
stájerházak(28km): alma,
paradicsomos(28km): víz,
Óháztetõ(42km): zsíroskenyér, tea, (opcionálisan sör!)
Velem(50km): zsíroskenyét, tea. (háznál lehetett venni sült gesztenyét)
Kõszeg(68km): szendvicsek, innivaló
(mindenki láthatja, hogy igazán el voltunk kényeztetve. A szervezõk szinte tömték belénk a sok jófalatot. Még az is lehet, hogy máshol is vártak valamivel, de ugye, nem állhatunk meg mindenhol negyed órára enni.)
itiner: 4 caskhogy ne legyen minden 5. :-D
Nagy várakozással készültem az 5. Írottkõ túrámra. Igazán jó érzés visszatérni erre a szép helyre, kirándulni egy jót, élvezni az õszi napfény egyre gyengülõ erejét, szétnézni az írottkõ kilátóból, felkapszkodni Óháztetõre, végigsétálni a cáki pincesoron. Az idei szervezés, a hagypmányosan jó szolgáltatások mellett, hozott némi meglepetést: elsõ alkalommal, a hagyományos 70es és 35ös mellett, 50km-es távot is választhattak a résztvevõk. Ennek, volt úgy, hogy nagyon örültem volna, hiszen a 70es táv utolsó 20km-e igen unalmas szakaszon halad, de mamár egy résztáv szóba sem jöhet :-).
A leutazás természetesen pénteken történt. Tatabányán csatlakozott Anna, akivel a Kinizsin, és a Less Nándin is velem tartott. A kõszegre lejutás némi problémát okozott, de ezt inkább nem részletezném. :-) Mivel már nagyon késõ volt, és a tornaterem is dugig volt, a nõi öltözõben aludtunk. Reggel csatlakozott hozzánk az a srác, akivel a Less Nándi utolsó 40km-ét toltuk. A nevezés után még sötétben nagy lendülettel vágtunk neki a pirkadatnak. A Velem felé vezetõ úton az erdõ igazán mesés képet festett a sárguló lombok közé beszûrõdõ hajnali napsugaraktól.
Velemeben úgy döntöttünk, kockáztatunk: nem visszük magunkkal a hátikat Írottkõre. A taktika bejött: viszonylag keményen toltuk az emelkedõt, az a plusz 3-4 kilo nem sokat segített volna. Maga az út, mint mindig, gyönyörû: csodaszép bökkösök, az õszi erdõ ezernyi színe, napsütés, a reggeli frisseség derûje. Az egyetlen szomorú momentuma az egész túrának az volt, hogy a rendkívül csapadékszegény õsz miatt az erdõ természetellenesen száraz volt. Elhaladtunk az osztrák határkövek mellett... furcsa érzés, hogy nem is olyan régen, felfegyverezett határõrök miatt az egész hegységet meg sem lehett közelíteni. A kilátónál bezúztuk a diannáscukrokat, felmentünk, gyönyörködtünk egy jót a kilátásban. A visszafelé vezetõ út szintén nagyon teccetõs: séta a natúrpark lankás kerékpár-útjain, majd meredek ereszkedés Velembe.
Érkezésünkkor már várt bennünket az ipari mennyiségben elõállított zsíros- és vajaskenyerek garmadája. Derekasan nekiálltunk pusztítani, de a szervezõk gyorsabban kenték. Pihentünk egy kicsit, majd úgy döntöttünk, hogy a nagyobbik körre sem visszük magunkkal a hátizsákokat. Ekkorra már olyan erõvel tûzött az õszi nap, hogy atlétában gyalogoltam tovább. A stájerházakig minden simán ment, bezúztunk pár nagyon finom almát, majd megcsodáltuk a parasztházak tõszomszédságában magasodó óriási tujákat, ciprusokat. A táborhegyre vezetõ út azonban kissé kalandosra sikerült: viszonylag kevés, fehér kör jelzést viselõ fa élte túl az intenzív erdõmûvelést, és ennek köszönhetõen jól elkevertünk. Pár helyi túrázó váltig állította, hogy Õk mindig erre szoktak menni, úgyhogy nyugodt szívvel követtük õket. Nem bántuk meg, hogy nem fordultunk vissza, mert egy csodaszép tisztásra értünk, ahonnan a nap egyik legszebb panorámájában gyönyörködhettünk. És mellesleg valahogy vissza is keveredtünk, viszonylag fájdalommentesen, a helyes útra.
A máskor oly hosszúnak tûnõ paradicsomos-hétforrás asztfaltútja sem volt olyan zord, mint máskor: a szép idõ, a remek társaság, teljesen feledtette a kilómétereket. A forrásnál ittunk egyet, majd rövid pihenõ után nekivágtunk a kaptatónak. Miután az Óháztetei kilátóról is megcsodáltuk a kõszegi hegység szépségeit, lemásztunk a pontõrökhöz kajálni egy jót. Betoltam vagy 6 szelet zsíroskenyeret, mondván könnyebb lesz lefelé gurulni. Itt találkoztam azzal a kedves hölggyel, aki, a két évvel ezelõtti feladásom alkalmával, volt olyan kedves, befuvarozott Kõszegre. Mégegyszer köszönet érte! Ugyan ekkor még közel 30km volt még hátra, a szint 2000m-ébõl már 1800at megtettünk, tehát nem kellet már aggódni.
Innen szinte pillanatok alatt újra Velembe értünk, ahol felszedtük cuccainkat és nekivágtunk a Kõszegre visszavezetõ útnak. Beruháztam egy marék sültgesztenyébe, amivel el is voltunk egy darabig... igazán jól esett. Mivel Annának még szombaton haza kellett érnie, elég gyorsra vettük a figurát (amúgyis, sötétben nem túl szép az erdõ), ennek köszönhetõen az utolsó 18km-en 3 óra alatt túl is lettünk. Persze közben megcsodálhattuk életünk egyik legszebb naplementéjét... tényleg, a fénykép csak a töredékét adja vissza. (méghogy a teljesítménytúrázás közben nem ér rá az ember nézelõdni. Errõl jut eszembe: ezen a túrán láttam életemben elõször korpafüvet, ami egy nagyon ritka, rendszertanilag nagy múltra visszatekintõ, borzasztó õsi, ám annál jelentéktelenebb küllemû növényke.) A túra utolsó öt kilóméterén õsszefutottunk egy nagyon rendes gyõri sráccal, aki kocsival elvitt minket gyõrbe, mégegyszer köszönet érte. (lehet, hogy azért szeretek túrázni járni, mert itt valahogy kiugróan magas a kedves, jóindulatú emberek aránya?) Harmadik túratársunk kõszegen maradt, õ a vasárnap nagyrészét utazásal töltötte, mert várta egy 40mk-es éjszakai túra a mátrában.
A szervezõk a célban a kitûzõ/oklevél páros mellett szendviccsel, üdítõvel és gratulációval várták a teljesítõket. Mégegyszer köszönet a profi, lelkes szervezésért, a túra a tavalyihoz hasonló következtetéssel zárult: jövõre ugyanekkor, ugyanitt. :-D
képek: http://kep.tar.hu/suvidani/50391179#2 |
| | |
| |
| Meteor | Túra éve: 2006 | 2006.09.18 09:04:36 |
|
8:15kor rajtoltunk a barátnõmmel, aki a 21a résztávon indult,míg jómagam az 50esen, Az idõ kissé borongós, de aggodalomra semmi ok, nem mondtak esõt! Az elsõ 10km szinte elrepült, szokatlanul jó iramban haladtunk a budaörsi kopáros részig, ahol a murvabányába közlekedõ kamionok miatt az utat szegélyezõ fákat vastagon belepte a fehéres por. Igazán szürreális látványt nyújtott! Sajnos a kellemetlen terep miatt, a Meteor szurdok bejáratáig, csak lassan tudtunk haladni, és mivel Budakeszin még egy kis boltozásra is meg kellett állni, a beérkezés éppen szintidõben sikeredett (persze ezt ezen a túrán senki sem nézte).
A mamutfenyõk árnyékában még ücsörögtünk egy kicsit, és fél kettõkor tovább indultam a maradék 30km-re. Reggel indulás elõtt felhívott Kocka barátom, hogy most indul (de közben lemerült a mobil akkuja), így tudtam, hogy kb fél órával elõttünk rajtolt, és kb 4,5-5km/h-s átlaggal szokott haladni; kiszámoltam, hogy mennyivel lehet elõttem,
és gondoltam, ha kicsit belehúzok, utól is érhetem. A nagykovácsiig tartó részen az egyenes szakaszokba gyakran belefutottam, hogy legyen esélyem utolérni. Szerencsére a friss jelzéseknek köszönhetõen, egyszer sem(!!!!!) tévedtem el!
Sajnos a fekete hegyeken idén nem volt olyan hatalmas a som termés, mint tavaly, deazért a látvány mindenért kárpótolt. Aztán 3:50re el is értem a zsíros hegyi túristaház romját, majd indultam tovább. Ezen a részen szinte senkivel nem találkoztam. A túra hátralévõ szakaszának egyetlen említésre méló momentuma a Mária templom, ahol éppen esküvõt tartottak (épp odaérkezésemkor jött ki a templomból az ifjú pár... viccesem mutattam köztük a leharcolt túragöncömben), és épp akkor
kezdõdött valami kampánycucc: hangoltak a zenészek, pakolták ki a választók lefizetésére szolgáló ropikat, édességeket... gondoltam, kérek tõlük valami kis rágcsit az út hátralévõ részére, de inkább tovább haladtam.
Fél 6kor értem be, gratuláció, jelvény ilyesmi...
képek: http://kep.tar.hu/suvidani/50370486?o=0#2 |
| | |
| |
|
Vannak jelek, melyekbõl következetni lehet a túra kimenetelére, ilyen volt például, hogy a cipõmet 12 órával a rajt elõtt vásároltam... nem kell avatott túrázónak lenni, hogy úgy érezzük, ez bizony rossz ómen.
Ilyen elõzmények után vágtunk neki a Corvin János emléktúra 80km-es távjának. A rendezés, mint mingig, remek volt, és, hogy ne kelljen a túra iránt érdeklõdõnek végigolvasni az egész beszámolót a szervezésrõl szólnék néhány szót:
Összeségében a szervezés 5*
pozitívumok:
Püspökszilány - limonádé
Mónika pihenõ - kóla vagy narancslé szerûség
Nézsa - Fagyi
Nógrádsáp - zsíroskenyér csalamádéval, innivaló
Csonkás nyereg - szódavíz
Galgamácsa - zsíroskenyér, vajas-lekváros kenyér, innivaló
Egres patak - süti
Cél - virsli, fagyi
REmek itiner, szép emléklap/jelvény
Csomó kékkút, ahol lezuhanyozhatott az ember
és tényleg mindenrõl süt a profizmus!
Negatívumok:
a szervezõknek idén sem sikerült elintézni a 20°C-os hõmérsékletet! :-)
sok aszfalt... olvadós-süppedõs
Indulásnál nem volt semmi gond, teljes erõvel vágtunk neki a (kimondani is sok) 80km-es távnak. két túratársam élete eddigi leghosszabb teljesítésére a készült, úgyhogy nem lehetett elhülyéskedni a dolgot. Minden remekül ment úgy kb 9 óráig, amíg a hõmérséklet a kritikus 30°C fölé nem emelkedett. Pöspökszilágy (11,2km) után gyönyörû gabona táblák mellett haladtunk el, az utat roskadozó szederfák és meggyfák szegélyezték. Szerencsére nem volt éleslövészet, úgyhogy folytathatuk utunkat. A penci geodéziai toronyhoz (18,4km) vezetõ út nagyon szép volt: ligetes tölgyes, egy csomó szarvasbogár, a kabócák ciripelésének hangereje már-már az egészségügyi határértéket súrolta. (szerencsére találtunk pár döglött példányt, úgyhogy megtudtuk, hogy kik is ezek az állatkák) Innen aztán leszáguldottunk Pencre, ahol vettünk egy nagyobb adag sárgabarackot meg egy kiadósabb zuhanyt az egyik kék kútnál. Idén már nem kavartunk be a Mónika pihenõnél (24,7km), ahol válaszhattunk, hogy Trendi (tm) :-D kólát, vagy narancslét kérünk. Innen átkavartunk a Csõvári várhoz (29,8km). Az út rettenetes volt: mindehol a gyapjaslepke pusztítását láttuk, az erdõ természetellenesen világos volt a lombjukvesztett fáktól... komolyan szörnyû volt. A várba vezetõ emelkedõ sokat kivett a csapatból... az elõttünk álló 50km-re némi aggodalommal gondoltunk. Sebaj, a csapat frissebb tagjaiban volt még annyi erõ, hogy felszaladjanak megnézni a kilátást a várból. A Nézsára (34,2km) vezetõ úton teljesen kipihenhettük volna magunkat, de nem tudtuk ellenálni a csábításnak, és a pontnál kapott fagyi elfogyasztásáig az árnyékban hüssöltük. Indulás elõtt még vettünk egy gyors hideg zuhanyt a helyi kék kútnál, és illéri, elõre!
Emlékeimben az ezután következõ 5km a legnehezebb szakaszként maradt meg, köszönhetõen a teljes erõvel tûzõ napnak, az olvadozó aszfaltnak, és annak, hogy egy szikrányi árnyék nem vetült ránk az út során. Ennek a ténynek az ismertetése némi ellenérzést váltott ki túratársaimból... "Ne demoralizálj!!" Persze helyettem demoralizált minket a nap, és az aszfalt. A Nógrádsápi (38,3 km) ellenõrzõponton, ettünk egy jót, majd viszonylag rövid pihenõ után nekivágtunk a másik legnehezebb, Acsáig tartó etapnak. Az út során ismét gabonatáblák között mentünk, és néhol elhaladtunk egy-egy málna ültetvény mellett, de ez is csak arra volt jó, hogy még embertelenebbek legyenek a körülmények, mert dézsmálni nem lehetett a szüretelõk miatt. A Patay kastély elég furcsa látványt nyújtott a nemrég felújított homlakzatával, a gazos kertjével, valamint a kapu elõtt kapirgáló tyúkokkal.
Acsán (43,2km) vettünk egy nagyobb lélegzetvételnyi pihenõt, amibe befért egy pohár kóla, zoknicsere, meg egy, már-már hagyományosnak mondható zuhany a kékkútnál. Bõ negyed óra elteltével indultunk tovább. Az út során küzdöttünk bögjökkel, láttunk agyaggalamb lövészetet, ittunk forrásvizet, éreztük a nap erejének csökkenését, és figyeltük, ahogy körülöttünk egyre gyûlnek a viharfelhõk... talán még egy elázás is belefér? Csak néhány percnyi pihenõt jelentett a Csonkás-nyeregi frissítõponton (45,2km) elfogyasztott szódavíz, közben váltottunk pár szót a pontõrökkel, majd uzsgyi.
Talán kissé fáradtan, de mindenképpen lelkesen értrünk Galgamácsára (59,3km), ahol a túra legkritikusabb pontján fejedelmi ellátással kedveskedtek a rendezõk. Választhattunk 3féle lekvárból, vajas zsíroskenyérbõl, és inni is kaptunk. Egy hosszabb pihenõ után, harangjátékkal búcsúztatva, nekivágtunk a hátralévõ kevesebb, mint 20kmnek. Az úton ránksötétedett. Kiérve Vácegresrõl a Margita felõl igen intenzív villámlásban gyönyörködhettünk. Viszonylag simán értünk az Egres pataki elenõrzõ ponthoz (66,4km), ahol sütivel várták a fáradt túrázókat. Itt nem nagyon volt lehetõség pihenésre a vérünkre kiéhezett szúnyogok hada miatt.
Lélektanilag fordulópont volt az Erdõkertesre visszaérkezés... itt el is néztük egyszer a jelzést, és belegondolva, hogy milyen egyszerõen rövidre lehetne zárni a túrát.... hát nehéz ügy. mindenesetre Bálinttal eltökéltek voltunk, de Kocka barátunk úgy döntött, nem jön tovább velünk. Abban maradtunk, hogy mindenképpen pihen egy kicsit, és, hogy merre tovább, azt majd meglátja. Mivel kezdtem kicsit unni a dolgot igencsak odaléptünk a Margita alján lévõ ellenõrzõ pontig (72,km). Itt ittunk egyet, pihentünk. Sajnos kénytelen voltam leadni a táskámat a pontõröknek, mert az út során egyszerûen véresre dörzsölte a hátam. Mégegyszer köszönet érte! pokoli kínoktól mentettek meg! Innen csak egy ugrás a sugár! El sem lehet téveszteni! Habár viszonyleg jó tempóban haladtunk meglepõen gyorsan beértünk a faluba, és követve a sárga+ jelzést hamarosan elértük a fõutat... kb 2km kóválygás után sikerült rájönni, hogy Erdõkertes helyett Szadára értünk, és hogy innen kb 10-12km lenne Erdõkertes. Rövid fejszámolás szerint még épp idõben lennénk a szintidõhöz... Bálintot ez a hír lelkileg igencsak megviselte, és inkább a stoppolást választottuk. Földöntúli szerencse kell ahhoz, hogy éjjel fél egy táján két (ekkor már) meglehetõsen lepusztult alak kapjon egy fuvart, de nekünk bejött, hiszen gyorsan akadt egy srác, aki felvett minket, és habár nem arra ment, elvitt Erdõkertesre hallván történetünket! Mégegyszer köszönet neki is!!
A célban (77,3km) gratulációval, virslivel, fagyival vártak minket. Egy felületes tisztálkodás után beszélgettünk még egy kicsit, majd befutott Kocka, aki végülis a teljesítés mellett döntött. Hamarosan indult a buszunk...
Remek volt! köszönjük a szervezést!
Bálint képei: http://kep.tar.hu/suvidani/50322042
Bálint videói: http://suvidani.uw.hu/ |
| | |
| |
|
-Népligetrõl indultunk reggel fél hétkor, majd kisebb kavarodás, és átszálás után 8:10re értünk Mátrafüredre. 8:25kor elrajtoltunk.
-kezdetben igazán szép volt az idõ, sütött a nap, de ahogy fogytak a kilóméterek, úgy lett egyre felhõsebb az ég. A táj nagyon kellemes volt: szép vastag, bár kissé öreg hótakaró borított midnent, gyakran haladtunk el részben, vagy teljesen befagyott patakok mellett, sok helyen a hegyrõl leszivárgó víz az úton több négyzetméteres
jégréteget alkotott. A Mátraszentimrére vezetõ út eléggé kimerítõ volt, mivel majdnem 10 kilóméteren keresztül, ugyan nem meredeken, de végig emelkedett. Itt egy kis pihenõt tartottunk (a sajátidõ vesztés miatt eddig 5km/h feletti sebességet kellett tartani [ez kb azt jelenti, hogy mindenki, aki 8:00 után rajtol, mindegy, hogy mennyivel, olyan, mintha 8:00kor indult volna]), majd szép nyugisan felsétáltunk gajatetõre (útközben még a csillagvizsgálót is megleshettük, és a kilátóba is felkapaszkodtunk a lépcsõt borító 5-10cm vastag jég ellenére is. a kilátás feledhetõ.).
-Mondhatom elég elkeserítõ látványt nyújtott a távoli kékestetõ képe, és az a tudat, hogy milyen mélyre kell még leereszkedni... a túra fordulópontja volt a Vörösmarty
th, ugyanis itt vált el a tt 30as és 40es távja, és amíg ott voltunk eléggé sokan neveztek át, ami nem is meglepõ, mert a kékesig tartó térdig érõ porhó háát... valljuk be, eléggé ilyesztõnek tûnik. Itt még elidõztünk egy kicsit, megittunk pár pohár levest, majd nekivágtunk.
-Utunk egy irtás közepén álló, óriás hordót formáló borozó mellett vezetett (el is neveztük fapumának:-) Elhaladtunk valami védett mocsár mellett, majd jött egy
rendkívül érdekes jégképzõdmény, valamint egy kellemes emelkedõ fel egészen a kékesig.
-Itt bezúztunk pár pohár teát, szendvicset, majd döbbeneten vettük észre, hogy a fennmaradó közel 10kmre alig 1,5óránk van!! amit még tovább súlyosbított a falatozás közben beállt teljes sötétség... Mit volt mit tenni, feljémpa fel, és futás.
Hát itt aztán volt miden!! ugrottam át, 2 túrabottal borító gyereket, estem be kidõl fa alá.... a szanatóriumnál olyan szintû volt az eljegesedés, hogy köteleket húztak ki, hogy egyátalán járható legyen az út... persze itt is sok mókás pillanatban volt részünk. az út aztán szép lassan megszelidült, bár a falu határában még várt ránk
egy vicc: az úton keresztül folyt egy patak, aminek az alja természetesen tükör jég volt. hmmmm.... szerencsére megúsztuk esés nélkül.
-végülis simán beértünk Mátrafüredre, és még volt 7 percünk... Sprintelés közben csak arra áltunk meg néha, hogy megkérdezzük a járókelõket, hogy merre kell menni... végülis óriási szerencsével 18:22kor sikeresen megérkeztünk, és megkaptuk a teljesítõknek járó jutalmakat. És még azt is megtudtuk, hogy nem sajátidõ terhére volt az indítás, a szintidõt a nevezési lapon lévõ idõtõl számolták, nade sebaj.
A túra szép volt, igazán jó szervezés, kítûnõ szolgáltatások...
remélem a tavaszi Mátrabérc is hasonló kellemes emlékekkel zárul!
képek: http://kep.tar.hu/suvidani/50215522#2 |
| | |
| |
| Gerecse | Túra éve: 2006 | 2006.06.11 10:27:13 |
|
az ápr. 15.ei hétvégén a Gerecse 50 ttúrának vágtunk neki szombaton reggel 7:30kor (mondjuk az elõzõ napi Fürge Róka Lábak koncert kicsit súlyosbította az indulást) Tatabánya.. hûvös napsütés, de a frizura így is tart... habár még volt egy teljes óra az indíásból, mint megtudtuk, már 1600an elrajtoltak!!! ez azért elég nagy szám a 2-300as átlagtúrákhoz képest.
1ep.: Lajos forrás. (2km) végre kiértünk a városból. Az erdõben mindenütt rügyezõ fák, kaszálható mennyiségben burjánzó keltikék, melyek illata telítette a párás meleg levegõt. kisebb sorbanállás a pecsétért, majd indulunk tovább a kedves kis szurdokban.
2.ep.: Baji vadászház. (10km) kellemes hangulat, egy csomó vidám kiránduló,
egész majális uralkodott ennél a pontnál: mindenki piknikezett, ûcsörögtek szanaszét az emberek, még sehol a fáradtság legkisebb morzsája!
3.ep.: Tardosbánya. (15km) gyönyörû kilátás a Gerecse lankáira. igazán meleg, már-már nyárias napsüti. le is csatoltam a nadrágszáram, így még élvezetesebb lett a túra. Kis frissítõ a family frost-tól, és indulás tovább. Innen igazán változatos helyeken vezetett utunk: sziklákon és meredek hegyoldalakon keresztül. Volt egy rendkívül csalogató tisztás, ahol hosszasan elidõztünk... hasunkat süttettük miegymás.
5.ep.: Héreg (25km) félutas megpihenés, egy utolsó szusszanás a túra legnehezebb részére, a bánya hegyi emelkedõ elõtt. pár korty víz, és indulás. A felfelé utat minden oldalról kidõlt túristák szegélyezték... :-)
6.ep.: Bányahegy (28km) 3 kilóméterrel távolabb, és 250m-rel feljebb újabb
ellenõrzõ pont várt ránk. Nem is volt olyan vészes, úgyhogy különösebb
rápihenés nélkül indultunk tovább. Várt már a vértestolnai frissítõpont!! egy pofa randiszendvics (zsíroskenyér + hagyma), egy pohár szódavíz, és uzsgyí, már ott sem voltunk! A túra következõ szakaszának egyhangúságát csak az ébredõ természet burjánzása tudta csak feledtetni....
7.ep.: Koldusszállás (39km) Innentõl már érezhetõen csökkent bennünk a lelkesedés, egyre többször lett téma, hogy mikorra fogunk beérkezni... hány km van még hátra, meg ilyenek. Dehát faltuk a kilómétereket, úgyhogy nagyon gyorsan elértük a túra utolsó ellenõrzõpontját, a tatabányai turul emlékmûvet/szobrot. (10.ep 45km) Innen meredek lépcsõsoron ereszkedtünk le a város szintjére, ahol csalódottan állapítottuk meg, hogy ma sem fogunk elfáradni úgy istenigazából.... mit lehet ilyenkor tenni?
A leleményes túrázók ismét feltalálták magukat: a hátralévõ 0,5-1 kilómétert futva tettük meg, nem kis megrökönyödést váltva ki a végkimerültségtõl már alig bicegõ túratársainkból.
Jó kis túra volt, jövõre alighanem újra jövünk. |
| | |
| |
| Teleki | Túra éve: 2006 | 2006.06.11 10:16:34 |
|
-5:30 nyugati, kalandos jegyvásárlás után indul a vonatunk, majd röpke 3 órával késõbb már rajtolunk.
-4km. A Drégelyi vár remekül fest, szépen épülnek a falak... :-D gyönyörû kilátás. A ragyogó napsütés hatására mindenki lazítja a felszerelését, pedig még sok helyen deres a fû! Már látszik, milyen szép napnak nézünk elébe. A pontõrtõl megtudjuk, hogy vasárnap szavazás.... még jó.
-Mindenféle csúnya erdõirtásokon keresztül vezet az utunk, ami amellett, hogy roppant szomorú látvány, nagyon szép kilátással örvendezet meg midnen túrázót.... nicsak, valami fehéres van a magasbörzsöny csúcsain.... csaknem hó?
-14km. Királyháza. frissítõ pont, igen jól jön, mert némi aszalt sárgabarackon kívül nemigen hoztam mást. Elindulunk felfelé a patak völgyében... ha valami ez igazán mesés.... vidáman csobogó patak, kellemes napütés, és a rengeteg keltike bódító illata.... Itt volt módunk néhány kalandos patak-átkelésre, sõt! :D Aztán jön a neheze, fel kell kapaszkodni a Nagy Mána bércre, a nagy melegben mindenkirõl szakadt a víz, még szerencse, hogy volt a csúcson egy szobányi hófolt, amivel mindeki lehûsíthette magát! (Kocka barátom még angyalkázott is.. pólóban :-)) Innen a gerincen tovább haladva még egy jó ideig gyönyörködhettünk az elénk táruló panorámában, és élvezhettük a nap melegét. Aláfestõ zene gyanánt madárcsicsergés, és a völgyben kanyargó patak moraja.
-19km. Emelkedés magosfához. valóban... hó, mégpedig nem is akár mennyi! helyenként 20-30cm mély, összefüggõ hótakaró borított be mident, így kihasználva az alkalmat spontán szerveztünk egy hócsatát a tavasz örömére. Megtudhattuk, hogy mit csinál a természetvédelmi õrszolgálat. Irány a Csóványos! mit mindig, remek kilátás, nagy nyüzsi. Haladunk a nagyhideghegy felé.... állítólag az ország legszebb panorámája.; hát nem tudom, hogy igaz-e, de biztos ott van a top-5 ben... komlyan, gyönyörû volt.
-23km. Nagyhideghegy. Egy lélegzetvételnyi pihenõ, kis napozás, majd leereszkedtünk Kóspallagra. Ez egy elég kritikus pontja volt a túrának, mivel itt kb7km-en keresztül elég meredeken nyílegyenesen vezetett az utunk egészen kisinócig, ahol a 30km-es résztáv véget ért. Kis frissítõ, majd elköszöntem Kockától, és tovább indultam Zebegény felé. Nem volt egyszerû innen, mert fel akartak cipelni a kálváriára, ahonnan valóban szép kilátás nyílt Kóspallagra, de rendesen meg kellett érte küzdeni. Az az igazság, hogy innen már közel sem volt olyan érdekes a túra, mint a magasbörzsönyös rész... lapos sáros útszakaszok...helyenként elég hiányos jelzések.
-35km. Pusztatorony... hát itt egy kicsit megszívattuk magunkat... de végül mégis csak meglett az ellenõrzõ pont. Még jó, hogy kaptunk csokit, almát meg vizet.... igen jól esett. Innen viszonylag simán jutottunk el az utolsó ellenõrzõ pontig, legalább is a közelébe... Fel kellett menni ugyanis a Julianus kilátóba!!!
-47km. pont egy hete jártunk itt (julianus 50), csak akkor lefele kellett menni, mondtuk is, hogy milyen szívás lehet itt felfelé menni... megtudtuk. feljutottunk. Azt a kilátást nem lehet leírni.. A megáradt dunáról visszaverõdnek a lemenõben lévõ nap pirosas sugarai. ilyen szépet még életemben nem láttam! Úgy sajnáltam, hogy nincs nálam a fényképezõgépem... de jött a hidegzuhany: ugyan azon a rohadtul meredek úton kell viszamenni!!!!!!! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Nem baj innen már féllábon szökdécselve is menni fog!
-50,2km 2150m szint.Cél a Zebegényi Trianon emlékmû; 19:00. fogadom a szervezõk gratulációját, és leballagtam a vasútállomáshoz. Mivel volt még idõm, beültem a cukrászdába... nem valami nagyszám, de megfelelt.
Remek túra volt, valszeg jövõre is jövök! |
| | |
| |
| Julianus | Túra éve: 2006 | 2006.06.10 01:20:43 |
|
Egy kis összefoglaló a "Julianus-sétáról".
A rajtnál várakozva mindenki meglepetten értesült arról, hogy az idei Julianus ttúra elmarad, mivel nem sikerült megszerezni az illetékes hivatal engedélyét.... helyette Julianus SÉTA lesz, és a nevezési díj helyett támogatást kérnek az épp erre "sétálóktól". (a természetjárás aktualitásai iránt kevéssé nyitott olvasók kedvéért, itt jegyezzük meg, hogy hõn szeretett, munkáját 100%os odaadással, világszínvonalon
ûzõ környezetvédeli minisztériumunk hozott egy olyan rendeletet, mely szerint minden természetvédelni területen zajló sportesemény engedélyköteles, aminek kiállítási díja potom 100ezer konveribilis magyar forint... http://www.fsz.bme.hu/pipermail/tura/2006-February/002331.html ) A hírt sokan április elsejei poénnak tartották...
Szóval elindultunk. Az idõ szép volt, 20˚C feletti hõmérséklettel, csomó virág, napsütés, kilátás, miden, mi szem-szájak ingere. A Julianus kilátó fele még egy kis hó is jutott! (viccelõdtünk is, hogy itt még 2m-es a hó... igaz, hosszába.) viszont a sár helyenként elég mély, és meglehetõsen kikerülhetetlen volt...
Sajnos a menetlevél olyan gyengére sikerült, hogy az mármár vicces volt: az egy szem A4es papírra fénymásolt térképvázlaton nem lehetett kibetûzni a jelzéseket; nem voltak feltüntetve az egyes állomások táv, és szint adatai (amit természetesen a pontõrök sem tudtak:-) szóval sikerült összehozni egy tökéletesen használhatatlan, meglehetõsen igénytelen itinert... kár volt, mert a többi szolgáltatás elég minõségi volt; pl.: zsírosdeszka jó sok vöröshagymával, alias "randiszendvics" (Copyright by Kocka).
Alapvetõen egy igazán kellemes, napsütéses tavaszi túrában lehetett része minden indulónak.
Igazán a Nagybörzsöny felé vezetõ út volt egy kicsit rázós: eltévesztettük a jelzést, és kb 3km-t gyalogoltunk abban a reményben, hogy majd csak lesz valahol egy... Volt olyan pont, amikor veszélybe került a teljesítés, és azon kezdtünk gondolkodni, hogy valóban csak séta lesz az a túra...
képek: http://kep.tar.hu/suvidani/50256104#2
|
| | |
| |
|
Az egész azzal kezdõdött, amikor a követendõ stratégiát megfogalmaztam magamban, miszerint a túrabakancs helyett a futócipõmben indulok útnak, és majd csak 50km-nél, a tokodi pincéknél veszem át. Igen-igen, a rossz idõ lehetõsége még csak fel sem vetõdött!
Így szombat hajnali 5kor meglehetõsen szomorúan vettem tudomásul, hogy szakad az esõ. Öcsémmel tudatosan készülve az amatõr "image" kialakítására 1-1 esernyõvel, és egy cafatokban lévõ grillcsirkével indultunk neki a HÉVnek. A rajt körülményeit nem részletezem, inkább a kevélyi részrõl írnék néhány szót: a nyeregbõl lefelé vezetõ utat a kiadós csapadéknak, és a többszáz elhaladónak köszönhetõen leginkább a "csúszda" vagy a "sípálya" szavakkal lehet leírni, kinek hogy sikerült lejönni. Az ereszkedés olyasformán mûködött, hogy az ösvény két oldalán az emberek tömött sorban araszoltak fától-fáig, miközben az ösvényt 10 cm latyakos sár borította. Hasonlóan az amerikai közútakon lévõ, középsõ 3. sávhoz, "suicide-lane" szerûen, a bátrabb(?) túrázók kamikáze módjára leszánkázhattak rajta. Itt sikeresen dobtam 2 hátast,
aminek az lett az eredménye, hogy a ruházatom túlnyomó része, valamint a szemüvegem, és a mobiltelcsim is többé-kevésbé sáros lett. (ha pl. épp színházba készülök, esetleg kényelmetlenül is érezhettem volna magam.) Ezen a részen Kocka lemaradt, fotózni egy kicsit, és csak a pilisre vezetõ szerpentinen ért minket utol. Itt futottunk össze Annával, aki 16 éves korát messze meghazuttolva derekasan kitartott végig a 100 km-en, tõle itt megtudtuk, hogy miért közkedvelt, futó és ttúrázó örökben, a cicanadrág viselete. (engem, õszintén szólva, nem gyõzött meg) (Anna, édesapjával vágott neki a túrának, kinek 70km-ig sikerült eljutnia!)
Ezután a túra, számomra, legkedvesebb része következett: kiértünk az erdõbõl, gyönyörû kilátás; egy csomó mezei virág (addig is láttunk pár szépséget: madársisak, meg madárfészek-kosbor, valósággal tele volt velük az erdõ!) Innen szinte egy perc alatt Dorogon voltunk, majd elkezdtünk felkapaszkodni a Getére... kicsit erõs volt a tempó, de mindenképpen kárpótolt bennünket a kilátás. A lefele út meglehetõsen meredek (van is egy helyi mondás, miszerint 'meredek, mint a Gete-oldal')
A hegyeskõnél aztán csatlakozott hozzánk Bálint, akinek nem sikerült orvosi igazolást szereznie, így nem indult a 100ason, viszont túrázott egy jót, és nem mellesleg támogatott minket nehéz perceinkben, úgy 90km fele... (meg nagyon laza volt, amikor 90nél mindenki pecsétel, de Õ csak annyit mond, hogy köszi, de én csak a sportért csinálom.) Innen kb 20 percet ereszkedtünk a tokodi pincékhez, ahol édesapám várt
minket meleg kajával, pincehideg borral, és Kocka célsütijét is betoltuk. (Ákosnak még egy maszírozás is összejött!:-) kihasználva a hazai pálya minden elõnyét, gyakorlatilag az összes sáros cuccunktól megszabadulhattunk... kivéve a cipõ, mert az annyira bejött, hogy inkább nem cseréltem le... meghát olyan szép idõ volt.
30 percnyi lazsálás után indultunk útnak a mogyorósi kõ felé. Itt a tokodi faluközösség által szervezett frissítõ ponton a zsíros kenyeret kenõ asszonyok nagy rajongással fogadták a falubeli srácokat, bár talán kissé zokon vették, hogy nem kértünk kenyeret. Nyomás fel a kõre, egy perc gyönyörködés a panorámában: Máriavaléria-híd, bazilika, a pilis hegyei, gete. Majd irány Mogyorós. Pecsét és uzsgyi. Ugyan a 4 fõs csapatunkban 3helybéli is volt, itt mégis majdnem bajót felé
vettük az irányt.
Péliföldi szentkereszten összefutottun Joeline-nal, aki a topikosok frissítõ állomásán trécselt a depósokkal. Pusztamaróton még egy kis koncert is megörvendeztetett bennünket, ezzel a túra legunalmasabb 50-60km-ig tartó részén már túl voltunk. Itt csatlakoztunk a gerecse 50 útvonalához: szép ligetes erdõ, sziklák meg minden ami kell... Mire a 70kmnél lévõ bányhegyig elértünk az esõ is elkezdett szemerkélni, szóval nagyon le sem lehetett ülni hogy pihenjen az ember..megaztán be is sötétedett. Kicsit ácsorogtunk bambán oszt' nyomás. Addig betoltunk az arcunkba pár szem aszalt sárgabarackot, meg banáncsipszet, és utolért minket Joeline is.
Bekapcsoltuk a lámpáinkat, és uzsgyi... elég gyorsan haladtunk a sötétben is, az ismerõs terepnek köszönhetõen. És már valaki szembe futott velünk... Nagyon durva. És ismét jött a helyismeret: Anna javaslatára (Tardosbányai lakos:-) letértünk a jelzett útrúl a Vértestolnai mûút után, ennek nem volt jelentõsége a táv tekintetében, csak azt nyertük vele, hogy nem sárban, hanem murván gyalogolhattunk. 80kmnél egy percet pihentünk; ittunk pár teát...
A 90ig tartó szakaszról nincs sok emlékem... a pontnál kicsit szétesett a csapat... mindenki eldõlt, és addig pislogtunk kifelé a fejünkbõl, míg elkezdett szakadni az esõ... Ez inspirálólag hatott ránk. Ideje indulni. Ami ezután jött azt leginkább az extra szívás jelzõvel lehetne jellemezni... Eleinte a pislákoló lámpáink fényénél még kísérletet tettünk arra, hogy kikerüljük a pocsojákat, de egy szint után ez egyre kilátástalanabbnak tûnt, aminek az lett a vége, hogy kb mint egy rakás, sáros zombi captattunk 4 km/h-s átlaggal a cél felé. Néha egy-egy oltári káromkodás jelezte, hogy valaki esett egy derekasat a sárba, amúgy ekkor már csak a lépések és az esõ neszét lehetett hallani... Itt újra meg kellett állapítani, hogy a 0 db recét tartalmazó futócipõ nem alkalmas 10cm sárban való teljesítménytúrára, rettenetesen kellett vigyázni, nehogy elessek. (meg persze egyensúlyozni közben az esernyõmmel:-) az utolsó 5km-en még sikerült kicsit elkavarni, mert rosszul emlékeztem, hogy merre mentem 3évvel ezelõt... A túra utolsó szakaszán, ahol 98km-nél még mászatnak velünk egy dombot (akkor hegynek tûnt), hát, az igazat megvallva, már én is kezdtem fáradni...
Végül 5körül értünk a célba. Gratuláció, emléklap, virsli, meg minden ilyesmi... Annának külön gratuláció jár, hiszen különösen nehéz terepen, elég kemény tempó mellett sikerült teljesítenie élete elsõ kinizsi 100asát... és 16 évesen...
nagyon harcos, ahogy Laci mondaná. Õt a célban már várta édesanyja. Aztán befutott édesapám is, aki hozott néhány feladót, valamelyik mûúttól stoppoltak be a célba. Megtudtuk tõlök, hogy valakinek eltört a lába egy esés során, érte mentõk jöttek... hát nem veszélytelen.
Kellemes fáradtság, a csapat egyetért: jövõre újra ugyanitt!
(Jobban ment, mint 4 éve ;-D)
|
| | |
| |
|
Tervezett indulás 4:45 népliget. Peti, évfolyamtársam, élete elsõ teljesítménytúrájáról majdnem sikeresen lemaradt, mivel kimaradt az elsõ 1-es villamos... szerencsére csak majdnem, mert sikerült végül megbeszélni a sofõrrel, hogy vegyük fel útközben... (utastársaink osztatlan örömére) Az utazás viszontagságai ezzel azonban még koránt sem értek véget ugyanis a sofõr láthatóan életében nem járt még Sirokon, aminek az lett az eredménye, hogy csak 7:18kor tudtunk elrajtolni. A késének láthatóan néhány utastársunk nagyon nem örült.
Az út kezdetén iszonyú lassan haladtunk, egyfolytában fényképeztem, nézegettem a pöszörlegyeket, meg az ibolyákat... gyönyörködtük a kilátásban... (és persze csodáltuk a kemény túrán derekasan helytálló leánykákat) Kékestetõn vagy fél órát süttettük a hasunkat a napon, majd egy könnyed séta következett Gajatetõig. Ennek a lazaságnak az lett az eredménye, hogy 45perces csúszásban voltunk... Szerencsére ki tudtuk sírni a pecsételõ nénitõl, hogy tovább mehessünk. Kidõlt túratársaink csodálkozó tekintetével kísérve ("Úr Isten! még folytatjátok?...") immáron futva folytattuk utunkat. Innentõl már nem is készítettünk túl sok képet, és csak akkor álltunk meg amikor muszály volt... egyszóval nagyon harcosra vettük a figurát. kb. 20 perc alatt elértünk a következõ állomást majd újabb erõltetett menet után felszenvedtük magunkat az Ágasvári ellenõrzõpontra. (idefelé menet már kezdtünk utolérni sántikáló, lemaradt túrázókat) Egy részen olyan sok erdeivöröshangya volt, hogy szabályosan ijesztõ neszt keltettek az avarban, furcsa volt, ilyet még sohasem láttam. Innen iszonyatosan meredek út vezetett lefelé... nem tudtunk kellõ sebességgel haladni, úgyhogy nem tudtuk csökkenteni jelentõs mértékben a hátrányunkat. Így Mátrakeresztesen még mindig volt 15 perc hátrányunk. Itt meg olyan komlyan vették magukat a fiúk, hogy tényleg nem akartak minket pecséttel továbbengedni... "akkor nyazsgem! megyünk annélkül!.." -mondtuk. Ennek nem tudtak ellenállni, pecsét, sok szerencsét, pár marék keksz, és tûzés. Ugyan itt még optimisták voltak a becslések, hiszen elég lett volna 5-ös átlagot hozni a sikeres teljesítéshez, de kicsivel késõbb rájöttem, hogy a távot lefele kerekítettük. (Errõl jobbnak láttam hallgatni a morál érdekében.) Peti cimboránkon ekkor már kezdtek jelentkezni a végkimerültség jelei, és az 5km tömény emelkedés a muzslára eléggé lerombolta szegényt. De még az 53ik kilométernél is maradt bennünk annyi tartalék, hogy futva próbáljunk meg erõsíteni, egészen addig, míg nyilvánvalóvá nem vált, hogy kicsúszunk. Sebaj. A célban 8:25kor adtuk le a menetlevelet... 7percel a szintidõ felett... (eddigi tapasztalataim alapján a Hanák Kolos TE az egyetlen olyan szervezõ, aki 1 perces csúszás esetén már nem adja meg a teljesítés sikerét jelképezõ kitûzõt... teljesen korrekt, bár szerintem kicsit ovodás.) buszra fel, 10re otthon voltunk.
Kellemes túra, profi szervezés. Jövõre öcsémmel biztosan jövünk, Peti még nem nyilatkozott az ügyben. :-D
képek: http://kep.tar.hu/suvidani/50268746#2
|
| | |
| |
|
| Írottkő | Túra éve: 2005 | 2006.06.10 23:57:10 |
|
A hétvégén került megrendezésre immáron 17ik alkalommal kis hazánk egyik, ha nem a legszebb vidékét bejáró teljesítménytúra, az Írottkõ 70 ill. 35. Hogy kedvet kapjatok
A nagy távolság miatt már pénteken leutaztam Kõszegre, ahol a Jurisics gimnázium tornatermében, a nagy zsúfoltság ellenére, sikerült aludni pár órát. A tömegrajt közeledtére aztán az 5:00ára beálított mobilok tucatjainak csörgése figyelmeztetett... pedig én fél hatkor akartem ébredni :-( Sebaj, megvettem a menetlevelet, kifizettem a szállást, és sikerült összefutnom az egyik, társaságunk beli sráccal akivel sajnos a rajt forgatagában elkeveredtünk, és aztán már nem találkoztunk.
Sötétben indultunk, és csak az Enikõ forrás elérése után kezdett pirkadni. Sajnos egy olyan csapattal tartottam, akik elnézték az elsõ kanyart, és a Velemig tartó út egy jelentõs részét mûúton kellett megtenni. Szerencse, hogy volt velünk egy helyi csóka aki pont arra szokott "rövidíteni", és így nem hagytuk ki a második állomás bójáját (6km). Mikorra Velembe érkeztünk (8,8km), már megkezdõdtek a gesztenye ünnep elõkészületei (ezért az állomás idén a gyermeküdülõben volt).
Innen aztán azonnal tovább álltunk, hiszen várt ránk az Írottkõ megmászása, ami a túra legnehezebb szakasza. Az erdõben a felkelõ nap egyre erõsödõ sugarai teljesen valószínûtlen fény-árnyék-szín világa varázslatos volt; a fényképek sajnos közelébe se érhetnek. Bár az erdõ viszonylag száraz volt, nagyon sok gombát láttunk az elmúlt hetek esõzéseinek köszönhetõen. Az Írottkõi kilátó tövében (18,2km) a szokásos két diannás cukorkával várták a pontõrök a fáradt túrázókat. Felmerült, hogy felmászunk körülnézni, de a pontõrök állítása szerint, a párás idõ miatt rossz a kilátás... hagytuk magunkat meggyõzni. A kilátóból Velemig tartó út a kedvenceim közé tartozik: egyrészt nagyon kellemes a lejtése, nagyon gyorsan lehet ereszkedni, másrészt a völgyben csordogáló patak, és az alacsonyan beszûrõdõ reggeli napsugarak nagyon vadregényessé teszik.
Visszatérve Velembe (23,1km) Zsíroskenyér és forró tea várta a túrázókat. Innen Velem egyik nevezetessége, a Szent Vid felé vettük az irányt, ami egy messze földön ismert zarándokhely. Utunk itt gyönyörû szelídgesztenye erdõben vezetett. Ez egy elég meredek része volt a túrának, és a Hörmann forrás elérése további hegymenetet
követelt, szerencsére a következõ ellenõrzõ pontig (28,75km) ki tudtuk magunkat pihenni ahol almával vártak minket. A Stájerházakat körülvevõ parkerdõ hatalmas tujái elképesztõ látványt nyújtanak! Kellett is a pihentetõ vizszintes szakasz, mert ezután egy elég kemény szakasz, a Tábor hegy megmászása következett (32,2km). sajnos a várt látvány elmaradt: a párás idõ miatt az alpok csúcsainak csak a körvonalait láthattuk. Itt el is érkeztünk a túra egyik forduló pontjára: a Paradicsomos (35km) innen már "visszafelé megyünk" másrészt az elképesztõen meredek, köves lejtõ kezdi elõször morzsolni a morált (és a térdeket). Sajnos a hétforrásig vezetõ 5 kmt szinte tejes egészében aszfaltúton kellett megetnni, amin az sem változtat, hogy a kedvesen kanyargó szerpentint gyönyörû bükkös-szelídgesztenyés elegyes erõ övezi, amit idõnként megszakít egy-egy írtás, ahonnan aztán remek kilátás nyílik a követkzõ állomásra, az Óház tetõre. A hétvezér forrásnál (40,9km) egy nagyobb lélegzetvételû pihenõ után nekigyûrkõztünk túránk utolsó igazán embert próbáló szakaszához: felkapaszkoduk az elõbb említett kilátóba (42 km 183m szint). Innen már havaj van: kellemes csordogálás lefele a kenyér hegyre, majd a híres cáki pincesort csodálhattuk meg. innen már csak egy ugrás Velem ahol elképesztõ látvány fogad bennünket: a falu határában kilóméteres kocsisorok kígyóznak és a fõutcán elképesztõ tömeg hömpölyög... geszteny feszt.... na igen, én is vettem 2 kilót (150Ft/kg). A szervezõk jóindulatának köszönhetõen nem kellett cipelnem, majd a célban átvehettem. Az elkövetkezõ 20 km viszonylag uncsi volt, eltekintve egy kis eltévedéstõl 56 környékén, de szerencsére a jó tempónak köszönhetõen még nem volt sötét így vissza találtunk a jelzésre!!
A túra minden különösebb probléma nélkül véget is ért 20:30kor. Megköszöntük a szervezõknek a munkát, a fuvart a gesztenyémnek. És már jött is értünk a fuvar: a túrán megismert fickó, és felesége, voltak olyan kedvesek, hogy felajánlottak egy ágyat, hogy ne kelljen a tornatermben töltenem az éjjszakát. A forró zuhany után remek mediterrán vacsival koronáztuk meg a napot.
Remek túra volt, jövöre biztos ismét elmegyek!
A túrán készült képek itt megtekinthetõek:
"http://kep.tar.hu/suvidani/50156429#2"
|
| | |
| |
|
az év utolsó teljesítménytúrája mindnen várakozásomat felülmúlta! Habár 29én még hideg de száraz idõ volt, reggel meglepve hallgatam a hírekben, hogy országszerte problémákat okoz a hirtelen jött havazás.... remek, szép napnak nézünk elébe. Szerencsére a HÉV közlekedéssel nem volt probléma, így 8:25kor elrajtoltam csömörrõl.
A túra szervezés számomra kicsit szokatlan volt: hiányoztak ugyanis a megszokott elenõrzõ pontok, helyettük mindenféle tereptárgyak megfigylésével kellett igazolni a teljesítést: milyen színû a Fót határában található játszótéren lévõ csúszda, milyen anyagból van a feszület a kálvári hegyen, hány züld+ jezés van a villanyoszlopon meg
ilyesmi... (persze ezeket senki sem ellenõrizte:-) Szerencsére azért akadt egy frissítõ állomás is, ahol meleg teával és nápolyival várták a túrázókat egy étterem fedett, jól befûtött teraszán. Itt futottam össze kockával, akivel együtt folytattuk az utat.
Az idõ egyszerûen elképesztõ volt: a 25-30cm-es porhó alatt többnyire tükörjég foglalt helyet, tréfás perceket szerezve ezzel a túrázóknak. Ami azonban igazán problémát okozott az a viharos erejû szél szárnyán az arcunknak csapódó hó és jégdarabok voltak. Ennek köszönhetõen abban az érdekes élményben volt részem, és még láthatóan más túrázónak is, hogy a szemüldökünkre és a szemüvegeinkre hó és ég fagyott rá... Ugyan a szervezéssel nem volt probléma, de ha az idõ nem lett volna
ilyen kegyes velünk, elég lapos, jellegtelen túránk lett volna. (sõt, még egy iszaplerakó melett is kénytelenek voltunk elsétálni, amit csak úgy becéztünk, hogy sz@rgyár.)
A célban kaptunk 2dl üdítõt, és egy mézeskalács malacot, ja és persze a kötelezõ kitûzõ/oklevél párost. De a meglepetés csak eztán jött: ugyan 15:00ra beértünk, nem sikerült elmenni a 15:38as vonattal, mert 40 percet késett!!! szerencsére elég gyorsan észrevettük, hogy a kocsmából lehet látni, hogy a vasúti átkelõ fénysorompója pirosan vagy fehéren villog :-).
vannak képek: http://kep.tar.hu/suvidani/50196380#2
vannak videók: http://suvidani.uw.hu |
| | |
| |
|
Mivel az öcsémmel a 85 kmes távra neveztünk, kénytelenek voltunk kicsit erõsebb tempót diktálni, így elnézést is kérek a többiektõl, hogy csak úgy leléptünk. A túra maga remek idõben zajlott: reggel a csillaghegyrõl megcsodálhattuk a napkeltét és amíg nem nyugvott le, amit a kopár csárda feletti fenyõerdõvel borított hegyrõl csodálhattunk meg, egy szem felhõ sem úszott a nap elé! Egészen a 40kmig tavaszt idézõ langymeleg idõben haladtunk, sajnos nem valami jó tempóban, így az éjjszakai
szakasz a kelleténél talán egy kicsit hosszabbra sikeredett. A csévi nyereg elõtt el is kavartunk, ami ugyan nem volt sok feleslegesen megetett km, de 50km közelében nagyon demoralizálóan hatott. A kopár csárdánál aztán vettünk egy hosszabb pihenõt, és mire belapátoltuk a gulyáslevest teljesen ránksötétedett. Itt találkoztunk néhány sráccal akikkel még egy nyári túrán ismerkedtünk meg, innen együtt folytattuk az utunkat, sõt még néhány idõsebb játékos is csatlakozott hozzánk. Gondoltuk, hogy ennyien biztos nem tévedhetünk el, de már pár méter után elkavartunk, és csak nagy nehezen találtuk meg a Kakukk hegyi ellenõrzõpontot.
Innen nagyon jól haladtunk: az a srác akivel indultunk gondolkodott azon, hogy átjelentkezik a 65ös résztávról 85re. De aztán a Szénás hegyi kaptató eléggé megviselte a csapatot: mire felértünk biztos volt, hogy mindenki marad az eredeti
távján:-). Nagykovácsiba minden különösebb gond nélkül leértünk, ahol aztán pompás
vendéglátásban volt részünk: 3 féle üdítõ, zsíroskenyerér csalamádéval, savanyúkáposztával, kenõmályas kenyér, opcionálisan torma. Itt is telezabáltuk magunkat. Itt kiszált a cimboránk, de csatlakozott hozzánk egy leányka, akinek a barátja akkor adta fel térdproblémák miatt. Innen a túra számomra, egyik legkönnyebb része jött, hiszen a Nagkovácsi - Fekete fej útvonalat már rengetegszer
megjártam így nem volt gond a helyismerettel. A meglepõ az volt, amikor kiderült, hogy ezt az utat s/nem tudom pontosan, mivel a jelzések nem megfelelõ felfestettsége okán, valahányszor erre jártam mindig levágtam egy oriási hurkot. Most nem. :-)
Fekete fej hegyen ismét találkoztunk Joeline-nal majd vettünk egy nagy levegõt és
nekiindultunk a nagyon durva lejtõnek... Ez a túra nem csak a hossza miatt nehéz, hanem a nagyon nagy szintkülönbség miatt is: 3205m aminek a fele az
utolsó 35 km-en van: 214m fekete fej re, 293m János hegyre ami nem tûnik túl soknak, de 70 kilóméter után.... meredeken le; meredeken fel: Hárshegyi körút; merdeken le: szépjuhászné; meredeken fel: jános hegy. Ezt az ellenõrzõpontot már könnyített útvonallal vettük célba: kicsit hosszabb táv, de finomabb emelekedés. Így olyan úton mentünk amin egy túrázó sem, ennek köszönhetõen belefutottunk egy vaddisznó csordába! (A János hegyen!!!) az ösvény két oldalán jobbról-ballról igen közeli röfögés-csörtetés hallatszott. Makkosmáriáig kipihenhettük a rengeteg szívást, mert addig szinte csak enyhe lejtõs út vezetett. Megállás nélkül mentünk tovább a célig... illetve nem teljesen.. itt már nagyon fáradtak voltunk és kénytelenek voltunk idõnként tartani egy-egy perc pihenõt. Aztán megpillantottuk a várva-várt Budaörs fényeit... rettenetes volt: ott terült el elõttünk szinte karnyújtásnyira, de iszonyú magasan voltunk: a táv utolsó pár kilóméterén így meg kellett küzdenünk egy nagyon durva köves lejtõvel. De meglett!! 20 óra valamennyi alatt...
Nagyon jól megszervezett túra volt (eltekintve egy-két apróságtól persze): színvonalas szolgáltatások (kaja, pia), jófej szervezõk :-D, szép kitûzõ, nagyon profi itiner, ami már néhol követhetelenül részletes.
A túra tanulsága a mentális felkészülésre:
\"A 85 nem kicsivel több, mint 50, hanem az már majdnem 100!\" |
| | |
| |
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár
