Túrabeszámolók


Hargita 40/25/10

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2011
dnvzoliTúra éve: 20112011.09.10 22:06:37
megnéz dnvzoli összes beszámolója

 


IX.Hargita teljesítménytúra-2011.09.03.


 Táv papíron 45 km,szint papíron 2000m,rendelkezésre álló szintidõ 13 óra.


 Hol is kezdjem?Történt,hogy az éjszakai Vasparipa túrán szóba elegyedtem Istvánnal(akivel addig még nem találkoztam),majd a nagyteveli tó partján épp mellé parkoltam azon a szombati reggelen.Szó szót követett,lenyomtuk hármasban(fiatalabbik Istvánnal) a Tortúrát,majd a Vértesbe is ellátogattunk egy közös barangolásra.Már az utóbbi túra elõtt érkezett egy mail a postafiókomba,amiben István arról érdeklõdött,velük tartanék-e Erdélybe a Hargita 45-re.Elõször szabadkoztam,hogy az messze van,meg nem is olyan olcsó úgy összességében,de miután "túraügyi-mecénásunk" visszautasíthatatlan ajánlatot tett kételyeim eloszlatására rábólintottam az utazásra.Gondolhatjátok milyen nehezemre esett:))


 Megkezdõdött a felkészülés.Levélváltások tömkelege Tonnakilométer Misivel,Lehellel-a túra fõszervezõjével,Istvánnal,idõjárásügyi kutakodások,medve-ill.viperahelyzet elemzések.


 Csütörtök este nézem a Híradót.Rendesen összekaszabolt fejû ízesen beszélõ ember fekszik egy kórházi ágyon,és valami medvérõl beszél.Gyerekeim irtózatos zajjal vannak,szinte semmit nem hallok a riportból,visszaüvöltök rájuk,persze ettõl nem lesz hallhatóbb az adás:)Újra a számítógép elé ülök,a Duna tv Híradójában megtalálom ugyanezt a riportot.Medve támadta meg a gyanútlan horgászt Csíkdánfalván,ha jól emlékszem.Településnév keresõbe be,elég messze van onnan,ahova holnap megyünk,kissé megnyugszom.Azért egy nappal az utazás elõtt nem szívesen hall az ember leszakított fülekrõl,összekaristolt fejekrõl:)Elteszem magam holnapra,tévézek kicsit,az egyik adón ki hinné,épp medvékrõl van szó,talán mára elég a rossz ómenekbõl,megnyomom a piros gombot a távirányítón....:)


 Marha hamar eljõ a reggel 4,egy óra múlva már a 81-esen suhanok Agárd felé.Nem fogtam vissza magam túlzottan,másfél óra múlva istván háza elõtt állok.Bedobunk egy finom reggelit,felvesszük ifjabbik Istvánt majd nekivágunk a nagy útnak.A hírhedt budapesti (majdnem)körgyûrûn mindjárt a beeszünk egy jó kis araszolást amit így az út elején még higgadtan kezelünk,aztán szakítunk tovább keletre.Püspökladányban egy finom ebéd kíséretében betessékeljük autónkba Ilit is,így a vele teljessé vált csapattal folytatódik az autókázás.


 Nagyváradon mindjárt ízelítõt kapunk a felénk(gyaníthatóan a magyar rendszám felé)áradó szeretetbõl,az egyik kedves autós üvöltését az autója(és a mi autónk) feltekert ablaka ellenére is jól halljuk:)Jót mosolygunk az idiótán,szerencsére hamar kikeveredünk ebbõl a szépnek semmiképp nem mondható városból,és a kaotikus közlekedésébõl.Az út nagy része még hátra van,ezalatt megtapasztaljuk,hogy a záróvonal a "Kit érdekel?"kategóriába tartozik,beláthatatlan kanyarban elõzni szinte kötelezõ,mindenki megy mint az eszement,tiszta Balkán.


 A táj viszont egyre szebb,fõleg a Király-hágó környékén és után.Jönnek szépen a dimbek-dombok,majd a hegyek is,50-60 kilométer erejéig még autópályán is suhanunk,a távolban eközben feltûnik a Tordai-hasadék.Utunk vége felé elérjük az anyaországi fülnek is ismerõsen csengõ nevû falvakat,Szováta,Parajd,Korond,Farkaslaka(sorrendre ne vegyetek mérget:) fõutcáján haladunk,már elég elcsigázottan,nagyon régen ülünk már egyhelyben:)Aztán végre befut Székelyudvarhely is,összetelefonáljuk magunkat Plecs Sanyiékkal,majd elköltjük a csapatépítõ estebédünket jó hangulatban.Sûrû ködben autózunk aztán a Csíkszeredába vezetõ országúton,már azon tanakodunk,hogy elmentünk célállomásunk mellett,mikor feltûnik a félhomályban egy Kalibáskõ feliratú tábla.Megérkeztünk.Valahol este fél 10 körül járhat az idõ.Gyorsan bepakolunk,a szervezõk már itt vannak úgyhogy mindjárt be is nevezünk a túrára majd nyugovóra térünk.A vidám kis csapat bulival hangol a másnapra úgyhogy bedugaszolom a füleimet,és alszom reggelig mint a tej:)


 Ismerõs dallam zökkent ki a nyugalomból,a füldugó miatt nem tudom mióta szólhat a mobil,gyorsan kinyomom,a többiek még alszanak,vagy csak udvariasan úgy tesznek:)Kiosonok a szobából,ami a fapadlónak köszönhetõen azért nem megy olyan csendben,lemegyek reggelizni.Meglepõen csendes a ház,arra számítottam,hogy az indulás elõtt egy órával azért nagyobb lesz a nyüzsi.Jól sikerült a tegnap este úgy néz ki:)Néhányan azért már talpon vannak,"a gyorsabb bírók már el is mentek"-tudom meg."Bírók"-ekkor hallom elõször a pontõr itteni elnevezését.Betolom a reggelit,enélkül öngyilkosság nekivágni ennek a túrának,a szintvonalakat tanulmányozva erre könnyen rájön az ember.Negyed 7 körül aztán kíméletlenül ébresztõt vezényelek a szobában hiszen az udvaron már érkeznek a túrázók,készülõdnek a startbírók.


 Hûvös a reggel,biztos 10 fok alatt vagyunk,a doboldal párában úszik,a fû cafatos.Lehel eligazítást tart a túráról,aztán a résztvevõk zöme elindul,07.15-kor a mi négyesünk is nekivág.Pólóban kezdem,de hamar felkapom a pulóvert,nem kellene megfázni,ha nem muszáj.Köves úton haladunk egyelõre még szolidan emelkedve a kék 3szög jelzés mentén.Vészesen közel a házhoz aztán biztos(és friss:)jelét fedezzük fel annak,hogy ha nem is látjuk,bizony a medve itt van valahol a közelben:)Lehet,hogy most is figyel:)


 Utolérjül Janit,egy helyi túratársat,egy idõre 5 fõsre bõvül a csapat,majd az elsõ komolyabb emelkedõk táján Tonnakilométer Misiéket is begyûjtjük.900 méter környékérõl indultunk,a túra 2. kilométerénél az ezres,a 4. kilométernél már az 1350-es szintvonalat kersztezzük.Komoly kapaszkodások után felérünk egy panoráma útra,teszünk egy fél kört a hegyoldalon vízszintes úton,közben mennyire csak tõlünk telik elesszük a medvék elõl a málnát és közben fényképezünk.A málna finom,az alattunk elterülõ ködben úszó mélyebb részek látványa pedig leírhatatlanul gyönyörû.Nem tart soká azonban a pihenés,újabb kaptató következik kicsit széthúzódik a mezõny,komoly erõt ad,hogy van aki nálam is jobban liheg:)Felérünk aztán túránk elsõ igazi kilátópontjára nevezetesen a Szeles Vésze nevû helyre.1488 méter környékérõl bámulhatjuk a fenséges panorámát,ami nem kör,de így is szép.Alattunk Hargitafürdõ település terül el keleti irányban,elõttünk az elsõ meghódítandó Hargita-csúcs,a Csicsói-Hargita uralja a látóhatárt.


 Törpefenyvesben,borókabokrokkal határolt szûk ösvényeken kanyargunk tovább,elfogyasztjuk elsõ áfonyaszemeinket is,amiket a túrán számos másik is követ majd.Belebotlunk az épp mozgó üzemmódban leledzõ elsõ Bírói Pontba,rajtszám híján neveket vés a bíró a lapra,hát néhányunknál a szám egyszerûbb lett volna az tuti:))Rövid iránymutatást kapunk a következõ etapra,majd némi frissítés,szerelvényigazítás után továbbállunk.Szélesen elterülõ mezõre,fennsíkra érünk,azonban nekünk maradnunk kell a fák közelében,felkanyarodunk a fenyves felé.A mezõn rábukkanunk elsõ hegyi birtokunkra-esztenánkra.Közelebb indulok fényképezési célzattal,de miután észreveszem a nem épp kistermetû pásztorkutyákat inkább amennyire lehet a gép optikai zoomját használom ki:)


 Az erdõ határánál vissza-visszanézegetünk déli irányba,elég párás sajna a levegõ(hol vannak már azok a tegnapi szép bárányfelhõk...) de még így is megéri a hátra arc néha.Aztán bevesszük magunkat a fenyvesbe,talán mondanom sem kell emelkedünk tovább.Helyi indián társaság mellett haladunk el akik meggyötörten kérdezik,messze van-e még a nemtudom mi,ha értettem volna mit keresnek akkor sem lett volna nagyobb esélyem a helyes válaszra,miután én is életemben elõször járok itt:)Pontosan 1679 méteres magasságban aztán feltûnik egy sziklaalakzat nevezetesen a Bagoly-kõ.Lefotózni nehéz,talán helikopterrõl lenne esélyes,a kilátás róla azonban ismét kárpótol a mászással járó nehézségekért.Bámészkodás után haladunk tovább,igazi vendégmarasztaló bokrok között szlalomozva,egyre erõsödõ nyikorgó hangok(?) közepette érünk fel a Csicsói-Hargita oldalában tanyázó Bírói Ponhoz.


 A ködbõl aztán elõbújik az elõzõ magaslatokról már láthatott hegytetõn álló épületkomplexum a maga antennatorony-erdejével,szögesdrót kerítésével.A különös hangokra is itt van mindjárt a magyarázat,épp egy piros kabin érkezik a nyikorgó görgõjû drótkötélpályán némi áruval a minegy 500 méterrel alattunk található Hargitafürdõbõl.


 Megkerüljük az építményt néhányan elindulnak rossz irányba,az út adja magát,mégsem arra kell menni.Maradunk a kerítések mellett,majd folytatjuk tovább durván északnak a hegy platóján.Egy szakaszon vasbeton lapokkal kirakott ösvényen talpalunk ami nagyon tájidegennek tûnik ezen a helyen,gyaníthatóan a járõrözõ katonák dolgát könnyíthette meg anno ez az út.Sokszor morgunk a beton miatt,direkt figyeltem itt viszont senki nem mellette ment:))Jól jön néha az a pár méter burkolat:)


 Egy kilométer után aztán elérjük az 1759 méteres tengerszint feletti magasságon található Csicsói Hargita csúcsot és az itt ránk váró bírói párost.Kb. a 12.kilométernél járunk(Bagoly-kõnél néztük a gps-t,akkor volt 9.9)és már letudtunk 960 szintet!A matrica mellé pár kocka csokoládét kapunk,szétfényképezzük a környéket és elkezdünk ereszkedni!


 Rögtön a csúcskövek alatt csak akrobatikus mutatványokkal megközelíthetõ forrásra bukkanunk,iszunk és feltöltjük a készleteinket a finom és jéghideg vízbõl.Jó iramban ereszkedünk alá,leérünk egy nyeregbe,az itiner szerint a Madéfalviba,mögöttünk jó magasan az elõzõ csúcs,elõttünk legalább olyan magasan a következõ:)


 Gyanítottuk,hogy ennek a közel 200 méteres szintvesztésnek még meglesz a böjtje,hát nem is kellett soká várnunk és már kapaszkodhattunk újra a botokba.Elõször az 1680 méteren található Csompoly nevû magaslatot ejtettük útba.Innen fennséges látványt nyújtott a még mindig ködben úszó Csíki-medence(lehet,hogy nem ez a neve,a Csíkszereda irányába elterülõ mélyebb részek), a már magunk mödött hagyott hegyvonulat valamint következõ uticélunk a Madéfalvi Hargita.Készül néhány csoportkép,majd áthullámvasutazunk(egy gyors le majd egy gyors fel)az innen pár száz méterre levõ 1709 méteres magasságig növõ Madéfalvi Hargita csúcsra.


 A csúcson vidám pontõr,bocsánat bírói páros vár,képet kapunk a túra további szakaszairól,szépen elmutogatásra kerülnek a környezõ hegyek,minõ meglepõ innen is készül néhány fotó,hiszen gyönyörû a kilátás,most épp a Mihályhavas,a Madarasi Hargita,a Rákosi Hargita felé.Az ezen csúcsok ölelésében elterülõ völgy(egykori vulkán kráter)sem utolsó látvány,csak az a fránya párásság ne homályosítaná folyamatosan a kontúrokat.Indulás elõtt még finom célzás érkezik a teljesítményünkre,nem kell sietnünk,de ha lehet ne is lasuljunk,jön a burkolt célzás a csiga tempóra:)


 Megfogadjuk a jótanácsot,gyorsan át is ugrunk a Rákosi Hargitára,sziklaperemen tanyáznak a bírók,a köd lassan felszáll Csíkszereda irányában,a pont személyzete lelkesen mutogatja az alattunk elterülõ medence falvait.Miután kiderül,hogy nem ez a tetõ legmagasabb pontja Ilivel és ifjabbik Istvánnal ledobjuk zsákjainkat és átszaladunk a csúcskõhöz.Így mi tényleg elmondhatjuk magunkról,hogy egy túrán belül érintettük mind a négy Hargita-csúcsot!Mire visszaérünk a csapat már lelépett,Istvánt érjük be az oda-vissza szakaszon,lehet,hogy nem is haszontalanul,az elágazónál ugyanis símán megindulna a már bejárt irányba:)


 Jobbnak látjuk tehát a jobbos kanyart,leereszkedve a hegyrõl nyugisabb szakasz jön,mezõn haladunk,jobbunkon a Madarasi Hargitával,a messzeségben csipkés tetejû hegycsúcsok,a Keleti-Kárpátok párába burkolózó vonulatai zárják a látóhatárt.Kb. 2 kilométer után aztán ráfordulunk egy jó köves útra amin szépen felballagunk a Madarasi Hargitára.A csúcson kopjafa- és zászlóerdõ fogad,megoszlanak a vélemények a jelenségrõl,van akit nagyon meghat,van aki szerint ez már túlzás.Az "állítók" jó szándéka nyilván elvitathatatlan.


 Elkészül a csúcsfotó majd egy meglehetõsen bokatörõ ösvényen hagyjuk el a hegyet.Egy elhagyott erdészháznál aztán újabb bírókra lelünk,rákerül az itinerre a 6. pecsét.Nem messze tõlük ismét forrást találunk,nem is hagyjuk ki a vízcserét!Kellemesen járható szakasz következik,próbálunk emelni a tempón amennyire lehet,nem mentünk valami fényes idõt eddig.Leérve egy szélesebb murvás útra a sántikáló Zsombort érjük utol,felmérve állapotát a menedékháznál történõ azonnali kiszállást javasoljuk neki.Õ is így gondolja.Megkérdezzük azért,hogy odáig(kb 1 km)azért el tud-e jönni,majd az igenlõ válasz után tovasietünk.


 Szépen kiépült a menedékház környéke mióta(kb.10 éve)utoljára itt jártam,számos újabb házikó épült és épül most is.Mi most épp a Súgó Panzió névre hallgatót keressük,ott vár ránk ugyanis a túra etetõállomása.Hamar rá is lelünk a szép épületre,annak is a teraszára ahol elfogyaszthatjuk a finom zsíroskenyeret amit még finomabb,gyógyfüvekbõl készült teával öblíthetünk le.Barátom anyukájánál ittam ilyen ízû teát 10 éve Felsõ-Bencédben,az íz azonnal felszabadítja az emlékeket!Csodás érzés!


Csehül állunk viszont az idõvel,a túra körülbelül felénél járhatunk és már több mint 7 órát elhasználtunk,ami erõs hármas átlagnak felel meg:)Nem aggódtunk ám azért annyira,mivel tudtuk,hogy az elõttünk álló 20-25 kilométerre nem egészen 400 méter szintemelkedés jut már csak.Elbúcsúzunk tehát a menedékházaktól,a kedves bíróktól(majdnem megint pontõrt írtam:),és a Mihályhavas oldalában elkezdünk ereszkedni.Közben gyönyörködünk a balunkon elterülõ marha messzinek tûnõ vonulatokban,ahol még pár órája küzdöttünk a szintekkel.Nem túl látványos ez a szakasz,nem is túl érdekes,jókat beszélgetünk,miközben haladunk.Az erdõ egyre ritkul,jó 400 méter szintet vesztünk,így érünk el egy esztenát,a kutyák mérges csaholás közepette már épp indulnának a levadászásunkra mikor éles hang ripakodik rájuk,szerencsére a jól nevelt négylábúak azonnal felfüggesztik a támadást.


 Két aranyos idõs úr vár ránk az Oltár-kõ alatti elágazásnál bírói minõségben,megpihenünk náluk,lábat napoztatunk,zoknit cserélünk,hallgatjuk a történeteiket.Hallgatnánk még tovább is,csak hát szintidõ meg egyebek,úgyhogy feltápászkodunk és elbúcsúzunk.Talán õk nem is gondolják,egy-egy ilyen pár perces diskurzus mennyivel emeli a mi szemünkben a túra fényét!


 Megint csak lefelé visz utunk,a patakok már csak völgyekben szeretnek folydogálni,mi meg épp a Vargyas névre hallgatót keressük.Keresni persze nem nagyon kell,a szalagozás az egész túrán nagyon korrekt.Átkelünk az épp rekonstrukción átesõ patakmederen,majd felkaptatunk egy domboldalra.Lapos tetõn folytatódik a menet,majd újabb patakét,most épp a Halaság nevû völgyét látogatjuk meg pár száz méter erejéig.A túra szervezõi nincsenek kibékülve a patakvölgyekkel,ebbõl is rövid idõn belül kimászunk:)Elhaladunk egy tanya mellett(végre valami épített fotótéma!!:),lemaradok a többiektõl,szerencsére a tanya után észlelem a domboldalra hívogató szalagokat.(a szöveges leírás egyébként egyértelmû)Megint felfelé tehát a sûrû növényzetben,majd lefelé egy redkívül szétmosott szekérúton.Igazából el sem tudom képzelni milyen jármû tud itt közlekedni,annyira nagyok a kövek.Újabb patakmeder,ez sem jó nekünk,újabb kaptató:))


 Na,itt szakadt el nálam a cérna.Eddig határtalan jókedvvel haladtam,itt a fáradtság,és a viszonylagos meleg ezzel a köves-sziklás emelkedõvel karöltve kiverte nálam a biztosítékot:)Már arra gondoltam,hogy felhívom az udvarhelyi lelki-segélyszolgálatot,hogy beszéljenek le a tervemrõl,miszerint ha rövid idõn belül nem ér véget ez a(z) <önként moderálva>emelkedõ én menten felvágom az ereimet:))


 Aztán persze véget ér,kiérünk egy fennsíkra a Veresbükk oldalába.Haladunk vidáman,majd kissé megzavar bennünket egy az úttól távolabb kihelyezett szalag.Tanakodunk,térképet nézegetünk és már épp elindulnánk feléje,mikor kiáltások törik meg a táj csendjét-hát a keresett bírók hívogatnak minket!Rákerül a lapra az utolsó pecsét,kiderül,hogy a szalag egy forrást jelöl,ki tudja honnan vett erõvel elrohanok vízért.


 Az utolsó 6,5 km jön,ennek tudatában felszabadultan vágunk neki a maradék távnak,sõt elérhetõ közelségbe kerül a 19 órai beérés,ami igazából semmi extrát nem jelentene,mi Ilivel mégis dobunk egy vissza kettõt és otthagyjuk a két Istvánt.Jó nekik az a 20 órai célbaérés,mondják õk.Engem max azért hajt a 7 órás beérés(mondjuk a 7:15-ös)mert úgy látszik megsütött a Nap és büszkén gondolom magamban,hogy a 10 órás teljesítés mekkora nagy szó lenne 13 órás szintidõvel.A baj csak az,hogy a reggel 7 és az este 7 között 10 óránál mintegy 20 százalékkal több a különbség,de ez nekem akkor nem nagyon esik le.Nem röhögni!!:)


 Szóval eléggé el nem ítélhetõ módon,önös érdekbõl ellépünk társainktól,aztán egy jó darabon nincs szalag,nincs jel.Igaz,hogy letérés sincs,legalábbis nem látunk,nem emlékszünk rá,de az eddigi sûrû szalagozás után ez a hosszú jelzetlen szakasz elbizonytalanít mindkettõnket.Hiába,idegen helyen hamarabb pánikol az ember.Aztán persze megjön a szalag,az út is a térkép szerinti kanyarokat produkál,megnyugszunk.


 Favágókat érünk el és feltesszük a kérdést amit nem kellett volna:))


 Kalibáskõ után érdeklõdünk,mondják is segítõkészen,hogy itt a kerítés mellett lefelé.Az irány érzésünk szerint is az.A szalagok viszont felfelé visznek.Aztán megint csak felfelé.Látszik a térképen,hogy van itt pár kunkor még a végére,de érzésem szerint sok már ez a felfelé.Mondom Ilinek nem jó ez így,szerintem ráálltunk a reggeli útra és újra kezdtük a túrát,forduljunk vissza.Visszafordulunk.Jön 3 srác,egy bizonytalan,egy tartózkodik,egy határozottan követné a szalagokat.Elmondjuk a favágók mit mondtak,és hogy a szalagok szerintünk már a reggeli út szalagjai.Õk tovább mennek ennek ellenére,mi még felderítjük azt a kerítést.Aha!Ott egy szalag!Megörülünk,távolabb azonban semmi.Na meg ez a szalag is olyan réginek,fakónak tûnik,nem a miénk.Vissza az eredeti útra.Újabb túratársak érkeznek,megbeszéljük,hogy nincs más választásunk,másfelé szalag nincs,mennünk kell elõre,aztán majd csak lesz valami,ha belátható idõn belül visszafordul az út lefelé,mégis csak a nekünk kijelölt,jó úton járunk.Megyünk.Aztán végre eljön a visszafordító keresztezõdés,ami végre az álatalunk is érzett jó irányba állít minket.Lezúdulunk a kiindulópontunkra,a végén még bele is futunk poénból,hatalmas taps a jutalmunk ezért!Jólesik!


 Hatalmas a lelkiismeret furdalásunk,Istvánékkal ugyanis a lelépésünk óta nem találkoztunk,azon aggódunk merre lehetnek,elsõ kérdésünk a célbírókhoz,beértek-e már Polónyiék?Hálisten már be,mint késõbb elmondták õk is feltették a kérdést az erdei embereknek,a készséges válasz õket is totál megzavarta,õk is futkostak fel-alá azon a szakaszon,mint a mérgezett egerek,mégis megelõztek minket pár perccel:)Hogy csinálták?:))


 Hát az idõnk végül 12:22 lett,amit egyáltalán nem bánok,szintidõ kihasználásos túrát terveztünk úgyis,ha már ilyen messze eljöttünk.Átvettük a díjazást,minden adatunk "gépre" került,majd házigazdánk megvendégelt bennünket finom ám majdnem vega:) babgulyással,amit mi kanállal költhettünk el:)


 Aztán fürdés forró víz alatt,majd lementem a konyhába egy jó beszélgetésre a szervezõkkel.Az udvaron közben beindult az aznapi vígadalom,kedvem lett volna hozzá,erõm viszont már nem annyira,illetve gondolnom kellett a másnapi hosszú autóútra.Így aztán én is felmentem a szobánkba.Kis ideig még hallgattam a jókedvû mulatságot,aztán füldudó be,filmszakadás.


 Másnap reggel búcsúzkodás,néhány közös fotó,aztán indulás haza.


 Hatalmas élmény volt ez a túra,köszönöm Istvánnak a meghívást,az odajutást,a többieknek a jó társaságot,a helyieknek azt a mérhetetlen vendégszeretetet ami áradt felénk,a túra szervezõinek a szervezést!A teljesítésért igazán szép nagyméretû kitûzõ és színes Oklevél jár.Az itiner tartalmaz színes térképkivonatot szöveges leírással,szint-,és távadatokkal,a túra útvonala végig szalagozott,a jelzett szakaszokon a jelzéssûrûség nagyon megnyugtató.Helyenként kemény és nagyrészt látványos útvonal,a nehézséget az egyenletlen szinteloszlás jelenti,a szint java az elsõ 20 sõt az elsõ 10 kilométerre koncentrálódik.Elfáradtunk,de örülünk,hogy itt lehettünk!Magyar embernek a Hargitán túrázni különleges élmény,azt gondolom.


 Ha tudunk,biztos visszajövünk,ahogy beszéltük is,csak tudod Lehel,ne lennétek olyan messze!:)


 Az úton hazafelé azon elmélkedtünk,hogy legalább annyira szeretnénk újra magát a túrát,mint amennyire Veletek a viszontlátást!


 Remélem lesz még rá alkalom.


 Köszönöm a lehetõséget!


 dnvzoli


  "Néhány" kép a túráról:https://picasaweb.google.com/108946185154098013811/Hargita4520110903?authuser=0&feat=directlink


A szállásunkról minden itt:


http://www.erdelyiutazas.hu/magyar/sz/lovete/kalibasko-menedekhaz-2207


A szervezõk honlapja:


http://www.ueke.ro/


Néhány kép régrõl,itt megtekinthetõ többek között milyen volt a kisebbik ház régen:


http://www.trekkingklub.com/huGal/Harghita/2006_06_17_Hargita_50/huPic/1/huF/#pic


 Az egyik szervezõ Maier György képei a túráról és elõzményeirõl.Talán nem haragszik meg,hogy közzéteszem.: https://picasaweb.google.com/111058736256165868953/HargitaTT2011#


 

 
 
TonnakilométerTúra éve: 20112011.09.07 20:40:41
megnéz Tonnakilométer összes beszámolója

Kiírás szerinti táv: 45 km, szint 2000 m



„A virradás elsõ derengése átremeg az égen, mintha az ébredõ Isten elsõ lehellete fénylene át rajta. Hull a hajnalhasadás bõ harmata. Mezõk, füvek megborzongnak és nehezen tér vissza az élet az ernyedt fák zsibbadt ágaiba. Az elsõ hûvös szellõ áthúzódik a tájon és a tüzek egyszerre leroskadnak, nem akarnak égni, csak a zsarátnok hunyorgat hályogos szemmel.”


(Nyírõ József: Madéfalvi veszedelem)


Dnvzoli túratárs kérte, osszam meg vele tapasztalataimat az erdélyi túrázás dolgaiban. Negyedmagával készült ugyanis a Hargita 45 teljesítménytúrára. Addig meséltem a medvékrõl, viperákról, s egyéb fortélyokról, hogy magam is kedvet kaptam a Hargitai hegyek megmászásához. Nem volt nehéz Zsombort, Plecset és Bubát sem rábeszélni a legújabb kiruccanáshoz. Így aztán azon kaptam magam, hogy hirtelen hamarjában ismét erdélyi teljesítménytúrára készülõdtünk.


Plecs és Buba péntek reggel parkolt be Csemõben az udvarunkra, s mivel most az én kocsim volt a soros, a csomagok elhelyezése nem jelentett nagy kihívást. Jó kilenc órás utazás után értünk Székelyudvarhelyre a szállásunkra. Bõségesen megvacsoráztunk, majd még egy kis közös desszertet is legyûrtünk a másfél órával késõbb érkezõ másik csapat társaságában. Néhány Ciuc elfogyasztásával gyerekjáték volt a mentális felkészülés a másnapi megmérettetésre.


A túra napján ötkor keltünk, s negyed hatkor már herregtettem is az önindítót a kocsiban, hogy a szûk 30 km-nyire lévõ Kalibáskõ menedékházhoz juthassunk, mely a túránk rajtja és célja is volt egyben. A rajtban 25% kedvezményt (!) kaptunk a TTT-s igazolványunkra. Kitöltöttük a nevezési lapot, s minden induló meghallgathatta a fõrendezõ nagyon alapos, minden eshetõséget részletesen taglaló eligazítását. Aztán a lovak közé csaptunk, s megkezdtük utunkat a Hargita hegyei között.


Alig hagytuk el az utolsó házakat, s az út közepén egy hatalmas kupac árulkodott arról, hogy bizony a medvék vegyes táplálkozásúak, de az erdei gyümölcsök magját még az õ erõs gyomruk sem tudja megemészteni.


Hamarosan három helyi "fehérnép" húzott el mellettünk. Végig nyomták a székely dumát. Nagyon élveztem ízes beszédüket, s észre sem vettem, hogy így világcsúcs idõt fogok menni, amit végképp nem szerettem volna. Megvártam társaimat, mert éreztem, ez így sok lenne a végéig.


Az eleinte kellemes emelkedõ néha emberesebbé, néha ismét lankásabbá vált. Ahogy haladtunk felfelé a lombos erdõk észrevétlenül váltottak át fenyvesekbe, s egy idõ után a fenyõk egyre alacsonyabbak lettek, s rengeteg boróka is vegyült közéjük. A boróka már érlelte lila termését, mely régóta ízesítõül szolgál az itteni méregerõs „fenyõvíznek”. Lábunk alatt hol szekérút, hol ösvény, hol csak vadcsapás kanyargott, de voltak szakaszok ahol olyan helyen jártunk, ahol ember még nem járt, legalábbis ennek ellenkezõjére csak a fákra itt-ott kihelyezett szalagok utaltak.


Az elsõ kilátásunk az 1488 m magasan lévõ Széle-vésze nevû helyen volt. A kövekrõl jó rálátás nyílt Hargita-fürdõre, s a mai nap elsõ magasabb csúcsára a Csicsói-Hargitára. A látvány gyönyörû volt. A völgyekben még ült a kora õszi köd, de a magaslatok a pára ellenére jól látszódtak. Jól esett volna leülni, elmélázni egyet, de az eddigi átlagsebességünk nem volt túl rózsás, ezért nem akartunk sok idõt elvesztegetni.


Az innen levezetõ út fiatal fenyvesen keresztül vezetett. A fák között magas sás volt az uralkodó növényzet. Leérve egy nyeregbe egy nagy füves rétre értünk. A nyári virágoknak már híre-hamva sem volt, de megpillanthattunk egy pásztorszállást (esztenát), mely pont úgy nézett ki, mint ahogy kinézhetett Ábel szálláshelye Tamási Áron klasszikus regényében. Teljesen megállt az idõ. A nagy réten szalagokat kevésbé tudtunk felfedezni, de "segített" az itiner, miszerint itt a réten a fûben heverõ köveken vannak a jelzések. Mulatságos lett volna a térdig érõ fûben a köveket keresgélni, de a rendezõk által biztosított GPS track átsegített bennünket a pillanatnyi zavarunkon.


Egy újabb kaptató végén értünk a Bagolykõhöz, mely közvetlenül a Csicsói-Hargita tövében fekvõ csupasz sziklaalakzat 360 fokos körpanorámával. Mit ne mondjak, fenséges látvány volt, bármerre is néztem. A fenyvesek, hol összefüggõ zárt erdõtakarót alkottak, hol kiligetesedtek. Az erdõket kisebb-nagyobb legelõk, borókások szakították meg. A szédületes panoráma egy kis idõzésre ösztönzött bennünket. Az elsõ Hargita-csúcs már csak pár lépésre volt tõlünk. Egy rövid rohammal ezt a kis távolságot is leküzdöttük. Kanyargós keskeny ösvény vezetett a térdig érõ áfonyáson keresztül. A csúcs közelében megfigyelhettük a modern átjátszó antennák erdejét, a vele kontrasztos rozsdás lakóbódékat és a hangosan nyikorgó kötélpályát. A csúcson posztoló pontõr (bíró) körben elmutogatta melyik csúcsot, hogyan hívják, és hogy kell odamenni. A legaranyosabb az volt, amikor azt mondta, hogy az útvonal nagyon egyszerû, mert csak keresztül kell menni a fenyvesen, s egy nagyobb fenyõfánál mindenképpen kanyarodjunk balra, s onnét már egyenesen visz az út egészen a következõ kanyarig. Mindezt olyan ízesen, olyan lelkesen mondta, hogy öröm volt hallgatni. (Megjegyzem ameddig a szem ellátott, mindenütt fenyvesek voltak.)


A szalagozás azonban tökéletesen elvezetett minket a következõ magaslatig, mely az 1709 m magas Csompoly nevet viselte. Lentrõl nagyon durvának tûnt, de menetközben valahogy kisimult az út, csak a vége volt feltûnõen meredek. Innen csak egy ugrás volt a Madéfalvi Hargita. Itt csúcs csoki helyett letoltunk egy csúcs-monstert, s leöblítettük egy kis hazai barackpálinkával. A következõ küldetés a Rákosi Hargita megmászása volt. Ha láttatok valaha gyönyörû hegyet, nos ez az volt. A fenyõfák fölé úgy magasodtak csupasz sziklái, mint a katedrális tornyai a szegény ember feje fölé. Nagyon impozáns volt, nekem elhihetitek.


Miután kigyönyörködtük magunkat, vettük a sátorfánkat és újult erõvel folytattuk utunkat a Hargita-hegység legmagasabb csúcsa, az 1800 m magas Madarasi-Hargita felé. Kicsit csodálkoztam is, hogy a többi csúccsal szemben nem meredek kaptató várt ránk az utolsó méterekben, hanem egy lankás út vezetett fel a tetõre.


S ott mit láttam? Nem hiszitek el. Kopjafák, keresztek, zászlók, kõhalmocskák százai alkotta spontán emlékpark. Volt közöttük mívesen faragott, kidolgozott hatalmas kopjafa, s volt száraz ágakból összetákolt keresztecske, vagy éppen csak egy faragott vándorbot a kövek közé szúrva. Mindez látszólag teljes összevisszaságban, de mindegyiken magyar nemzetiszínû szalagok, koszorúk, zászlócskák. Frissek és napszítták, egyszerûek és díszesek, melyek mind azt hivatottak kifejezni, hogy ez a föld magyar volt és az is marad!


Lefelé nagy tempót vettem, jól elmaradtak mögöttem társaim. Egyedül akartam maradni. A fenti látottak annyira katarktikusak voltak, annyira magával ragadó, hogy hullt könnyem, mint a záporesõ. Csendes gyász volt ez valamiért, amit csak belül, a szívében érez az ember, ha érez egyáltalán.


Ugyanezen a meredek lejtõn aztán történt egy kis baleset is. Zsombornak kifordult a bokája, s csak nagy fájdalmak árán tudott velünk jönni. Szûk három km-re volt innét a következõ ellenõrzõpont a Súgó menedékháznál. Nehezen vánszorgott el odáig, de én már tudtam, így nem tudja teljesíteni a hátralévõ 19 km-t. Sokan közületek megtapasztalta már, hogy ahhoz is nagy erõ és bátorság kell, hogy fel tudjuk adni a túrát. Megkértem a pontõrt, hogy pontzárás után vigye le Zsombort a célba, amit el is vállalt. Ezúton is köszönet érte.


Óránkra nézve aztán megállapítottuk, hogy bizony nem állunk jó az idõvel. A sok emelkedõ, a sok gyönyörködés (elvégre ezért is jöttünk) és ez a csúnya sérülés nagyon legyalázta a tempónkat. Innen aztán a három fõre fogyatkozott csapatunk belehúzott.


A végjátékban azért éreztem, hogy nem volt ez egy könnyû túra a maga több mint 1800 m szintemelkedésével. Ennek ellenére nagyon határozott léptekkel közeledtünk oda, ahonnét reggel elindultunk. A célban leadtuk az ellenõrzõlapunkat, s Zsombor után néztem, akit teljes elsõsegély-nyújtásban részesítettek. Kényelmesen heverészett egy kanapén, s hallgatta a HI-FI toronyból szóló zenét. Bokája hideg vizes borogatásban gyógyulhatott.


Egy nagyon jó humorú helyi túratárs merte nekünk a babgulyást az üstbõl. A vacsora tálalása egy kicsit hasonlított a LaFontaine meséhez (A róka és a gólya). Sajnos a kanál elfogyott, így csak villát kaphattunk a leveshez. Vigasztalásul azért hozzátette, hogy még így is nagy szerencsénk van, mert a késõbb jövõknek csak kést tud majd adni. De nem azért tettünk meg 45 km-t a hegyekben, hogy ez a kis apróság kifogjon rajtunk. Az utolsó cseppig „bekanalaztuk” a levest a villával.


Amint megettük ételünk a másik magyarországi négyes is bekocogott a célba. Szerencsére semelyikünkbõl nem lett vacsora a dörmögõ túratársak „asztalán”.


Összefoglalva csodálatos nap volt ez a mai. Különösen, ha elárulom, hogy pont ezen a szeptember 3-i napon töltöttem be a 43. életévemet. Igaz nem volt tortám, sõt gyertyát se fújtam el egyet sem, mégis csodálatos születésnapi ajándék volt ez a nap, melyet soha nem fogok elfelejteni.


Hálás köszönetemet szeretném kifejezni a túra szervezõinek, az Erdélyi Kárpát Egyesület Székelyudvarhelyi Csoport minden egyes tagjának, aki bármilyen formában hozzájárultak, ahhoz, hogy ez a rendezvény létrejöhessen.


Ha kíváncsiak vagytok merre is jártunk, mit is láttunk, kattintsatok rá plecs túratárs honlapjára (http://www.plecs.hu). Nekem már be is van írva ez a túra a jövõ évi túra naptáramba. És nektek?