Túrabeszámolók

Černohorské Slapoty 113 km - 2571 m szinttel, 21 óra 43 perc alatt teljesítve.

Fura, mert a többi spori ahogy nézem a külföldi beszámolókat, 3100 - 3200 m szintkülönbséget mért. Na sebaj mi az a 600 m szint.. (sok!!)

Pénteken 13:30-tól kicsivel több mint 4 óra magányos utazás vár rám egészen Brno főpályaudvarig, de a vonat szinte pöccre pontosan gördül be. Megveszem a jegyet az 1-es villamosra, majd egészen Reckovice városrészig utazok vele, ami egyben az egyik végállomása is a gyakorlatilag egész várost átszelő járműnek. Sebtiben szedem a lábaimat, mert negyed óra múlva indul a rajtolók első üteme, ugyanis kettő rajtidő volt megadva. Az egyik 18:30-kor, a másik a gyorsabbaknak 20:00-kor. Én utóbbit választottam, így még maradt jó másfél órám a rajtban. Szerencsére elérem az első rajttal indulókat, üdvözlöm Ritát és Zolit, majd a cseh és szlovák ismerőseimet is. 

Az itiner nincs túlcifrázva, de rajta van hogy hol lesznek az EP-k, milyen színű jeleken kell menni, és hány kilométernél járok majd éppen. Szint adat jól jött volna, de a 2024-es évihez képest ez szuperlatívusz így is. Most a céllal együtt 19 EP lesz, abból 4 frissítőpont.

20:00-kor Olaf szervező rajtjára indulunk. Az első 7 km-ben szinte semmi szint sincs, nagyrészt végig is kocogom. Utána viszont meg is kapjuk az egész 113 km legmeredekebb részét, a P- jelzésen a Babí lom kilátóhoz. Tavaly ugyanitt kellett lefele jönni, akkor már nem sok volt a célig, de az akkori időjárás merőben más volt, ugyanis tükörjég, és metsző hideg képviseltette magát. Most tökéletes egyelőre az idő, mindössze az emelkedővel szenvedek erőteljesen. A kódot föltették a kilátó tetejébe. Micsoda varázslatos kilátás volt Brno-ra! Alig 1 km után már megint a Babí lom-on vagyok, de ez viszont maga a hegycsúcs, ami 562 m-en van. Jan Pavlík ismerősöm éppen a csúcskönyvbe ír, oda invitál hogy írjam én is alá, még szép! Az igazán kemény P- jelzést kihagyta a túra a csúcs, és a kilátó között, ide még a térképes alkalmazás is piros felkiáltójelet jelöl. Tavaly mondjuk ezt megkaptuk úgy 100 km után. Ez után a S- jelen megint lehet szépen futkorászni a keményebb szint után. 18 km-től a régebbi szervezésekkel ellentétben, most szembe kell menni jó 20 km-en át. Az első frissítőpont előtt, 25 km-nél érem utol Ritát és Zolit. Eléggé megtempóztam idáig ez igaz. A ponton zsíros kenyér, banán, és víz volt. Sajnos a teát már megitták a többiek előttünk. A hardcore arcoknak keményebb választék is volt, de ezzel nem éltünk :) Innentől Ritával és Zolival maradok, és immár fogvacogtató hidegben érkezünk meg a híres sörgyárhoz, Cerná Hora településre. Előttem van az útvonal, már zsinórban a 4. év hogy erre járok. Ritát felkészítem lelkiekben hogy a következő 10 km nem lesz túl ingergazdag a S-n, cserébe sárban tapicskolhatunk, és patakátkeléseken küzdhetünk keresztül. Ez pontosan így is történt, a történelem nem hazudtolja meg önmagát ;) Az egész túrán itt van a leghidegebb, a fű csak úgy csillámlik visszafele fejlámpáink fényében, a patak meg ontja a jéghideg levegőt kifele. Szerencsére túlvészeljük ezt a részt is, és jön a számomra is új pont, a Kamenny kruh érdekes sziklái. Szó szerint miniatűr Stonehenge, de érdekes. 37 km-nél járunk. A következő pont túránk legmagasabb pontja, de alapból magasan voltunk, így nem sok szintet kell leküzdenünk. A "Babí lomok" után most a Babylon következik a maga 657 m-ével. Az igazolást megleljük. Egy szép kilátó is található itt, de zárva van, máskülönben tuti a tetején lett volna a kód :) 45 km-ig megint kellemes utakon haladhatunk, majd balra egy Z-tanösvényen kell tovább haladni, ami a valóságban nem létezik. Azt tudni kell hogy track nélkül még most is úton lennénk, a külföldi túrákra nincs mese, muszáj az utóbbi években letölteni a gpx-et.. Szóval aktívan nézem a térképet, de egyszer csak távolodunk két másik sporival egyetemben. Visszatalálunk a tanösvényre, de út az gyakorlatilag semmi, egy árok szélén lavírozunk, persze jelzés nélkül. Végig zavarnám itt párszor aki ezt tanösvénynek nevezte el. Szerencsére kis idő múlva ismét kiszélesedik az út, és az U Jamnenky forráshoz érkezünk hamarosan, a következő kódunkhoz. A fejlámpám már alig pislákol, így elemet cserélek, de ez is használt, és nem túl erős a fénye továbbra sem. Viszont a forrástól alig pár száz méterre megleljük egy sátorban következő frissítőnket, 49 km-nél, Jamné település szélén. Itt már van halkrémes kenyér, ez a túra erről is nevezetes, minden évben eddig felszolgáltak valahol ilyet. Zoli is örül neki, emlékszik rá régebbről, ízlett neki is. Banánt is vételezek, majd végre van Kofola is, meg is töltöm vele flakonomat, közben jó meleg teámat kortyolgatom, amit szintén innen vételeztem. 

A hidegben minden kortya vérré válik, és a kezem is melegszik legalább. Jól is esik a következő emelkedő a S-n, kicsit át, és bemelegszünk újra. Lomnice település előtt kicsit belekocogtunk, de Zoli lemaradt, és innentől a célig végig Ritával haladtunk tovább. Lomnice központja igen impozáns, először egy kódot vélek felfedezni, de az nem lehet. Közelebb érve a Via Czechia mozgalomról látunk adatokat. Nem is tudtam hogy van ilyen. https://viaczechia.cz/

Egy erősebb emelkedő a Z-ön, majd egy göröngyös lejtőn visz utunk tovább Borac településre, ami 58 km-nél van. Túlvészeltük az éjszakát, eltehetjük a fejlámpát. Megint berémlik a régi út, Ritának mutatom honnan jöttünk anno, és hogy a vasútállomás kis beugrójában virslit, és meleg teát szolgáltak föl akkor. Most is kiegyeznék egy ilyennel itt igazán, de a következő frissítőhöz még jó 9 km választ el minket. A következő 3 km jelzetlen rész (értsd szó szerint, se szalag, se semmi, elágazás viszont volt bőven). S- jelzésen emelkedünk fölfele a térképen létező, de valóságban csak kis miniatűr vízesés mellett, majd Rita egy kis pihit kér, ez jó indok nekem is folyadékpótlásra. A kávé felpörgeti, és megint jó tempóval haladunk tovább. A következő hegynek mi a neve? Hát persze hogy Babylón. Ő most 506 m magas. (szóval volt itt Babí Lom kilátó és hegycsúcs, Babylon rövid "o"val, majd most jön a hosszú "ó"s) :)

Már korábban észrevettem hogy a térkép jelöl egy becsületkasszás ládát a csúcson. A képeket megnézve nagyon komoly, vajon nálunk meddig élne egy ilyen? A kód felvésése után viszont szomorúan konstatálom hogy se üdítő, se víz, se sör nincs benne :( Cserébe két nagy nyárs volt elrejtve a belsejében, de nem terveztünk nekiállni sütögetni :) Következő feladat a K3-ön volt oda-vissza, a Krivos 464 m-es kilátóját kellett becserkésznünk, ami valójában csak egy nagyobb vadászles volt. Közben érjük utol a sporttársakat is szépen. Pici kocogás, üres gyomorral megérkezünk Stepánovice vasútállomásra, ahol májkrémes kenyereket szolgálnak fel, és lehet rá tenni finom újhagymát is. Már mindketten igen éhesek voltunk Ritával. A következő 8 km megint ismerős nekem, csak szemből. A Kvetnice hegy völgyében borzasztó hideget ver vissza a patak. Alig múlt reggel 8 óra, a nap komótosan küzdi fel magát a horizontra, jó lenne ha már igyekezne kicsit.. Végre elhagyjuk a patakvölgyet, és megkezdjük mászásunkat a Kvetnice hegyre. Meglepő, de eddig egyik évben sem kellett kimenni magára a csúcsra, pár száz méterrel előtte van a kód egy kis pihenőnél, amit ki is használunk a mászás után. Ez után a Pilis szerpentinhez teljesen hasonló úton ereszkedünk lefele, ráadásul a jelzés színe is szintén Z-. Ritának mutatom a csodás kilátást Tisnov városra. A városba beérvén végre szuper túraidő kerekedik. Egyből kiszúrunk egy másik kilátót, és ahogy nézem az itinert egyértelmű lesz hogy ez is ránk vár. A Klucanina nevet viseli, és persze a legtetején volt a kód, de ez nem gond, mert cserébe a túra talán legszebb kilátást élvezhettük innen. Letekintvén Tisnov városa, a túloldalán pedig előző hegyünk a Kvetnice magasodik. A "Tisnovské Stonehenge"-t kihagyja a túra. Innen nagyon kellemes út visz sokáig a K-en, hébe-hóba bele is kocogunk. 

Veverská Bítyska település legszélén egy kemping faházában vár minket a következő frissítő, immár 89 km-nél. Nagy meglepetésre virslit szolgálnak fel mustárral, és van meleg tea is. Általában egy túrán mindig van egy úgymond életmentő pont, na én ezt éreztem annak. Zoknit is cserélek, mert kicsit már kikezdte a talpamat ami eddig rajtam volt. Szép lassan eszem a virslit, pedig kb 1 perc alatt el tudnám tüntetni mindkettőt :) A pontőr kérdezte hogy "elég volt"? Ilyen kérdésre persze játszani kell a hülyét, és rákérdezni hogy esetleg van-e még repeta? Leleményességemet siker koronázta és kaptam még két virslit :) Nem esett túl jól tovább indulni.. Rita nagyon erős, meg sem látszik rajta hogy már ennyi km a lábában van. A következő etap egy 7 km-es folyókerülésből áll. Elindulván a P-on, észrevesszük a folyó túloldalán a sziklákon nekünk óbégató két sporttársat. Ők bizony már 7 km-rel előttünk járnak, de nem rogyunk meg, fogunk majd még mi is óbégatni, lehet pl Zolinak :) (végül ő még nem ért oda akkor mire mi ott jártunk). A P- kis energiaszívó emelkedőkkel érkezett meg a Veverí névre keresztelt várhoz, ami bizony egy igen komoly erődítmény a mai napig. Népszerűségét mutatja hogy teli volt turistával a környék. Én a sárga ruhás forgalom irányító sráctól próbáltam infót nyerni hogy hol lehet a következő pont, és nagyjából meg is fejtette. Közben lefotózzuk a várat is a biztonság kedvéért. Egy vagány gyaloghídon átkelve már a folyó túloldalán vagyunk, és meg is leljük kódunkat. Irány vissza a folyó túloldalán a S-án. Ez sokkal szebb rész mint a P- volt, a kilátás is pazar, és a terep is sziklásabb. Csakhamar mi is elérjük azt a pontot ahol a fent említett két spori járt. Mi is ugyanígy látunk két srácot akikre még vár a betétkör, de kultúráltan csak külső szemlélők vagyunk, nem rivallunk rájuk. Rövid, de szuszogós emelkedőn érünk fel egy stáció sorhoz, ahonnan jelzetlen út a folytatás lefele. Magyarul lehet nézni minden kanyarban a tracket. Rémesen hosszú aszfaltozás veszi kezdetét, most meg bezzeg már melegem van. Később megmutatom Ritának a tyrannosaurussal, és tigriscápákkal védett vízművet (az alkotó szuper falfestményt készített rá). 103 km-nél Ritának még arra is van energiája hogy egy kis fitness-sel átmozgassa magát a helyi közparkban. Végre elérjük Kurim város szélét, ahol kicsit tanakodunk hol lehet a pont, végül haladunk tovább a nem létező Z-tanösvényen (milyen meglepő). Jelzés az nincs, viszont kifejezetten informatív táblák sorakoznak. Én például nem szeretnék találkozni egy óriási nagy "knour"-ral. A kistestvére a "bachyňe" a tábla alapján, de a helyett hogy a vaddisznó szót adná a fordító, e helyett bemásolva a bachyňe szót másra asszociál. Ráadásul ha az utolsó "e" betűt is kitöröljük akkor már igen pejoratív szó keletkezik egy ártatlan vaddisznó helyett :) 

105 km-nél megvan a kód, szerencsére van egy pad is, megpihenünk az utolsó 8 km-re. Megbontunk egy-egy szendvicset, én pedig megiszom az energiaitalomat. Erősebb emelkedőn szenvedjük már föl magunkat, majd megszelídül az út, és a Velká Baba 446 m-es csúcsánál megleljük utolsó kódunkat. Innen már kellemesen lejt az út, de most már csak gyaloglunk. Egy nagyobb gyártelep mellett érkezünk vissza Brno-Reckovicére, immár célunkhoz. 

Még pöccre lámpa nélkül értünk be, szombaton 17:43-kor. Gratulálunk egymásnak, majd beváltom két kuponomat (azaz hármat mert Rita odaadta az övét) a célkajákra. Választék akad szerencsére bőven. Időm meg annál több, mert csak a vasárnap reggeli 6 órás vonatra vettem jegyet. Szerencsére lehet itt aludni a székek összetolásával később már. 21:30-kor beérkezik Zoli is, 100 %-os magyar teljesítés.

Černohorské Slapoty 116 km - 2900 m szinttel sikeresen teljesítve 20 óra 04 perc alatt.

Zolival péntek délután a 13:30-as közvetlen vonattal indultunk el Brno-ba, ami szerencsére tűpontos volt, így még pont elcsíptük a gyalogosok rajtját, ami 18:30-kor volt. Nevezés után szerencsére nem azt a rettenetet kaptuk mint tavaly (vagyis szó szerint semmit, csak a kódoknak helyet), hanem egy szépen, pontokkal jelzett pecsételőlapot, egy igen jól követhető itinert, résztábla-távolságadatokkal, és hogy milyen jelzéseken kell menni, illetve egy komplett angol útvonalleírást, a szervezők elérhetőségével. Ez már döfi! A rajtban büfé is üzemel. Ezzel nem élek, mert hoztam itthonról meleg kaját, viszont a nevezéskor kapott két bónt biztos a célban sokkal jobb lesz beváltani.

Szép lassan megjönnek a 20:00-ás futórajthoz készülők is, sok-sok ismerőssel. De jól esik látni őket mindig, és váltani pár mondatot.

20:00-kor Olaf kiparancsol minket a jelenleg -7 fokos hidegbe, majd tüstént útnak is indulunk. Pár futó hamar kilő mint tavaly is, aztán én húzom a mezőnyt, szintúgy mint egy éve. Akkor sem éreztem ezt jó döntésnek, most sem, így Brno-Reckovice városrészt elhagyva, kicsit visszább veszek a gyorshajtásból, nem úgy mint mások. A rajt után 3 km-re kódot kell jegyzetelnünk, szerencsére van nálam ceruza. Ebben is fejlődés lett tavaly óta, ugyanis most jól látható nagy táblákon vannak a kódok, ellentétben a tavalyi miniatűr alig látható valamikkel szemben. Zolival kocogunk tovább, egy-két futó a környékünkön, de más senki.

Szerencsére a tavalyi borzadályos sár most nem volt akadály, cserébe igen hideg volt, és sajnos a jégmezők ezáltal intenzíven képviseltették is magukat.. A túra első 45 km-e igen egyszerű, de figyelni kell, mert könnyen el lehet futni, nem megfelelő sebességet választva. 15 km-nél Moravské Knínice településre érkezve egy hosszabb kerékpárúton Zoli végleg lemarad, innen egyedül tolom tovább a túrát. Az első frissítőpont 23 km-nél volt, Veverská Bítyska településen. Megint fejlődés az előző évekhez képest, mert anno csak 45-nél volt az első frissítő. Az ellátás nem volt valami extra, de a nevezési díj sem volt túl combos, így nem elégedetlenkedek. Bevágtam két banánt, a kólámat kofolára cserélem, a zsíros-hagymás kenyérre pedig nem merek ráfanyalodni, így két üres kenyérrel az arcomban indulok tovább a hideg éjszakába.

P- jelzést követek 12 km-en keresztül. Az útvonal ismerős, már harmadjára vagyok itt (na meg még régen voltam két Cernohorské 100-ason, amiben 90 km aszfalt volt). Hosszan haladok a Svratka folyó mellett, már kesztyűben is fázik a kezem, pedig futok.. Szép lassan utolérek a gyorsabban kilövők közül néhány emberkét. Gondolataimba meredve érkezek meg 33 km-nél Tisnov városába, ahol épp két futólány keresi az utat a lezárt főúton, mert a jelzés bizony ott megy. Én hamar meglelem a kis gyaloghidat, mindössze az építkezési korláton kell átlépni. Sikeremre a lányok is bátrabbak lettek, aztán engedtem is hadd kocogjanak, én addig gyönyörködtem Tisnov-ban kicsit. A város szélén már Z-jelzés a mérvadó, és teperek a csajok után fölfele a szerpentines emelkedős úton. Én a szép kilátópontoknál már pedig megállok, hadd menjenek csak. Gyönyörű panoráma mutatkozik Tisnov-ra a Kvetnice hegy 470 m-es mászása közben. Kód megvan, korábban indulókat érek utol. A futólányok hiába gyorsabbak, az elágazásoknál folyamatosan tanakodnak, így megint eléjük kerülök, aztán elfutnak, és ismételjük ezt még párszor. Jön a túra egyik legingerszegényebb része. 6 km a vasút mellett, síkon, szántóföld szélén. Stepánovice után nem veszem észre az erdőbe emelkedős útra bevivő P-t, persze a lányok jönnek szembe, ezen mondjuk nem lepődök meg. Mondtam hogy továbbmenve egy szekérúton visszajutunk a P-ba. Ők visszamentek az elágazásig, én figyeltem az alkalmazáson hol kell visszamenni a jelbe, bár így sajnos picit csíptem az útvonalból, mert az fent szerpentinezett. Persze pont akkor találkozok Jozef-fel amikor visszaérek a jelhez. Közlöm hogy eltévedtem, amiben azért volt igazság, és megkérdezem nem volt-e "tajná kontrola" ami titkos pont, de szerencsémre nem.

Csakhamar meg is érkezem Borac vasútállomásra 46 km-hez, ahol mint máskor, most is virslit szolgálnak fel, ketchuppal, és kenyérrel, na meg a jó kis Kofola. Kicsit leülök pihenni, mert kezdek elmacskásodni. Eddig 6,75 km/h-s az átlagom. Megjönnek a futócsajok, de többet nem látom már őket a túrán. Kb 10 perc pihi után rémes érzés a fogcsikorgató hidegbe visszamenni, de egy markáns emelkedő a Z-ön hamar dob a komfortérzetemen. Mindössze a hosszúsága nem tetszik, soha nem akar véget érni, vagy csak máskor jobb formában voltam (ez a része mondjuk teljesen helytálló). Lomnice településre érkezve, azt hiszem a túra leghidegebb része itt volt számomra, ráadásul idegtépő sunyin emelkedő aszfalton is kellett haladni a K-en. Erről lefordulva már komplett hóban tapostam tovább az utat, és bizony rémesen hideg volt itt.

Szántóföldre érvén még a szembe fújó szél is betársult, na meg ezáltal sokáig tükörjégen szerencsétlenkedtem. Kezdtem kicsit mérges lenni. A Babylon 657 m-es kilátója előtt meg kellett állnom egy pihenőnél, muszáj enni meg inni, mert már tényleg mogorva vagyok erre az időre. A kilátót úgy ahogy megcsodálom, a kódot feljegyzem, majd jön a megint borzasztó hosszú S- jelzés, de ez legalább erdőben visz, és lejt, vagy síkon megy. Majdnem 10 km-t haladok rajta, a vége fele kivilágosodik. Érdekes hogy tavaly, és tavalyelőtt is valahol ugyanitt tettem el a lámpát. A különbség az, hogy akkor edzettebb voltam, és jobban ment, most nem érzem magamban az átütő erőt, amit a combom is erősen jelez, a térdem meg csak ezután fog. Nembaj, szépen haladok ez a lényeg. 68 km-nél vár az újabb frissítőpont, reggel 6:47-et írunk. Olaf, és egy másik  szervező pontőrködik. A zsíros-hagymás kenyeret most sem kívánom, így marad a szokásos banán-kofola kombó. Ezzel viszont nem lehet nagyon jól lakni, így útközben azért az otthonról zsákba bepakolt csokikra is rá kell járni intenzíven. Itt is nagyon hideg van, de már látszik hogy szépen jön fel a nap, felhő pedig nincs az égen. Már csak kb fél óra, nyugtatom magamat.. Itt érem utol Karin, Patrik, és Miro hármasát, akik a korábbi rajttal indultak. Kicsit maradok velük, jókat dumcsizunk. Karinnak mondom hogy tavaly teljesen ugyanitt értem utol, vannak véletlenek. Cerná Horába már egyedül érkezek ismét. Az ikonikus sörgyárat mindig megcsodálom, majd a kódot is hamar meglelem. A probléma az hogy nagyon elálmosodok. Az energiaitalt nem merem megbontani, még nagyon sok km a cél. A gumicukrot is későbbre szántam, viszont most megbontom, és okosan beosztva, sokáig csemegézek, a hangulatom pozitívra váltott hamar. A Spesovská kilátóhoz (ami igazából csak egy vadászles), meglepően lefele kell menni, aztán a kód után persze ugyanott vissza fölfele. Beleérek a Z-be, 500 m magasan vagyok, balról-jobbra messze szép nagy hegyek bontakoznak ki. Ezek most kimaradnak. Két éve itt hódara hullott, tavaly a pocsolyákat kerülgettem, most meg a "Maradj talpon" műsorban vagyok az egyik szereplő, csak nem kvízkérdésekre válaszolok, hanem intenzíven ellensúlyozok, nehogy arccal az anyaföldbe csapódjak a totál jeges úton sokáig.

A semmiből a szó szerinti, és a ténylegesen jobb térdem is elkezdett fájni, ezt viszont nem tudtam mire vélni, talán az éjszakai nagyon hideg segítette elő. Kocogásnál igen intenzív lett, így hamar megálltam, és bekentem az itthonról hozott Diclofenaccal, de egyszerűen nem javult utána sem. Így persze a tempó hamar visszaugrott, és sokat gyalogoltam már bele. Blansko városába érkezve, szerencsére rutinból tudom az utat, persze jelzés egy darab sem hogy merre az arra. A vasútállomáshoz érvén már 84 km-nél járok, az átlagom még így is kicsit 6-os feletti. Reméltem hogy az a finomság vár itt, mint minden évben, és igen! Halkrémes kenyeret pusztítok leülvén a kempingszékbe. Itthon meg nem enném, de itt valamiért nagyon jól esik. Amúgy az olivabogyóval vagyok még ugyanígy. A székből felállás na az már egyre nehezebb. Ahogy jól lakok, induláskor hátranézve látom hogy érkezik Milan Mikulásek, és Václav Jindra futva. Ők nem vettek még észre. Na innentől már a kocogás sem megy lefele sem, de legalább a gyalogtempóra nem lehet panasz. Várom mikor érnek utol, de ez meglepetésre sokára történik csak meg. Addig én elkirándulgatok, amúgy igen szép helyeken halad most a túra, erdőben át hosszasan. 97 km-nél egy erős emelkedő után érnek be a többiek, de maradnak mögöttem. Vranov településre borzasztó hosszú a P- jelzés. Folyamatosan csak sunyin és hosszan emelkedik, na itt aztán fejben tényleg ott kell lenni. Pontosan 100 km-nél járok.

5 percre le kell ülnöm egy amúgy igen érdekes helyen, a srácok tovahaladnak. Azt hittem többet nem találkozunk, de nem így lett. Szóval többször észrevettem hogy a cseheknél/szlovákoknál vannak az erdőben főleg ilyen becsületkasszás büfék. Ez itt Vranov szélén nagyon vagány volt. Rengetegfajta szörpből-sörből-édességekből-süteményekből lehetett választani. Külön korsók is voltak, legalább 50 db. Kerékpáros, és gyalogos kiránduló is rengeteg volt, és becsületesen tették bele, gondolom az ártáblán feltüntetett értéket. Elképzeltem hogy nálunk meddig élne egy ilyen. Percek, órák, napok? Mindenki képzeletére bízom.

Nekem sajnos nincs időm itt nagyon álmélkodni, mert még vár rám 16 km. A "fejbenfutás" az nagyon jól megy, a fizikális már kevésbé. Most pedig jön a túra egyik legszebb, de legtechnikásabb része is, a Babí lom 526 m-es kilátójának meghódítása. Ez most nem olyan egyszerű, mert rengeteg sziklán keresztül visz a P-jelzés, ráadásul sunyin megbúvó jégfoltban sincs hiány, és itt aztán egy rossz mozdulat és repülsz.. Milanék igen óvatosak, meg is előzöm őket, nem gondoltam volna. A kilátó tetején van a kód. Amúgy gyönyörű hely, és a másik irányba haladva lefele, kirándulók sokasága küzd hogy ők is megcsodálhassák ama pazar panorámát mint én. Végre vége a technikás sziklás résznek, meg is fogadom hogy Lelekovice településen az első buszmegállóba leülök és megiszom most már az energiaitalomat, mert innen már csak egy 10-es van, teljesen kényelmes terepen. Meglepetésre viszont frissítőpont volt kitelepítve, így még nápolyikat is ehettem. Milan és Václav is megállt, de egyszerre indulunk tovább, viszont ők gyorsabbak, és megint eltávolodtak.

A túra utolsó kisebb emelkedőjét, a Horka elágazást elérvén a srácok keresik az utolsó kódot, én tudom hogy a Rakoveci étteremnél lesz, így együtt haladunk tovább. Belül jó érzés hogy magyarként én irányítok, pedig mindketten voltak már ezen a túrán :) Meg is van a kód, ott ahol én gondoltam. Itt már Brno szélén vagyunk, de 2 km vár minket az amúgy nagyon szép Rakoveci-völgyben. Ezt Milannal végigdumáljuk, sok-sok dologról beszélgetünk ez a 20 perc alatt, majd megint erősebb tempóra vált, de most már nem engedem el itt a végén, Václav meg úgy tűnik eléggé küzd mögöttünk de ő is ezen az elven van mint én. A szokásos felesleges gyárkerülés a végén nem maradhat el, de a hivatalos út erre visz. Végül vasárnap 16:04-kor érkezünk meg a rajt-célba, kölcsönös gratulációk kíséretében. Nagyon jól esett beérkezni! Ez után a 2 bónomat beváltom egy gulyásra, és egy hatalmas kolbászra. Később még vásárolok süteményt, meg melegszendvicseket is, miközben jókat dumálunk a többiekkel. Időm tengernyi, Zoli még küzd az elemekkel, de aztán később ő is beér. Immár 5x-ös Cernohorské teljesítő lettem!

Černohorské Slapoty 116 km - 2900 m szinttel sikeresen teljesítve 18 óra 18 perc alatt.

Nem tűnik így elsőre olyan nehéznek mint amilyen valójában is volt.. Péntek esti rajt volt Brnóból, így aznap kora délután Orsival és Zolival levonatoztunk Tatabányára, ahol Feri és Mariann várt, majd szerencsére eseménymentes autókázás után már 17 órakor a rajtban is voltunk.

Kettő rajtidő volt, az egyik 18:30-kor a gyalogosoknak, és a lassabb futóknak, és egy 20:00-s a gyorsabbaknak. Én a 20:00-s néztem ki Zolival együtt, a többiek a 18:30-ast. Ez azt jelentette hogy bőven volt idő vakarózni a rajtban még szerencsére.

Nevezéskor szintúgy mint tavaly kettő jegyet kaptunk, amit a rajtban levő büfében lehetett beváltani. Az egyiket máris egy finom gulyásra cserélem, a másik jó lesz a célban.

Viszont a tavalyi évtől ellentétesen, teljesen meglepődtem itiner gyanánt mit kaptam.. Mindössze egy A4-es papírfecni járt, amin sorszámozva volt a 16 ellenőrzőpont. Se táv adat, se rész adat, se az ellenőrző pont neve, se térkép, se itiner.. Minden túrázó rémálma kezdett kibontakozni.. Jó nagyokat nyeltem a gulyásból, de el kellett gondolkoznom hogy akkor most mégis mi a franc lesz.. Filóztam hogy induljak-e végül én is 18:30-kor a többiekkel, és akkor letúrázom velük. Mivel nekik van trackjük, ezért nem lenne nagy probléma így sem. Viszont belül makacs is voltam, és a megoldáson próbáltam gondolkozni. A falon levő térképvázlatot próbáltam kifotózni a telefonommal kisebb-nagyobb sikerrel, illetve otthon már lefotóztam legalább az interneten fellelt pontok hol lesznek, és hány kilométerenként.

Aztán végül Zolival egy jó megoldásra jutottunk. Az internetre fel lett téve a mapyra az útvonal, ezt megnyitottuk, bingó. A feladat az volt hogy a telefont így kellett hagyni az idők végezetéig, másképpen eltűnik minden. Az is kérdés volt hogy a kék kis pötty, ami a pillanatnyi helyzetet jelzi, vajon tényleg meg fog-e indulni, vagy szépen ott marad egy helyben.. Na meg hogy a telefon le fog-e merülni útközben.. Felemás érzések kavarogtak bennem, közben 18:30-kor elhaladtak a többiek. Szó szerint csak mi ketten maradtunk a rajtban.

Aztán ahogy telt az idő megjöttek az ismerős futók, mosolyogva, beszélgetve köszöntöttük egymást. Tamás is megérkezett. Neki támadt egy jó ötlete, amivel én is éltem. A papírfecnire felírjuk tollal hogy a pontok legalább hány km-nél lesznek, ez is azért jó segítség, aztán lehet matekolni az órával sacc/kb-ra.

Eljött a 20:00, Olaf kivezérel minket a szemerkélő esőbe, majd indulás. A várható győztes hármas egyből kilő erősen, mögöttük én húzom a többieket elég erős tempóban. Aztán amikor Tamás utolér és mondja hogy nem sokkal 5 perces ezrekbe tolom, akkor kicsit visszaveszek, már csak azért is, mert terepet ér a lábunk, és máris kezdődik az orbitális dagonyászás a P- jelzésen. Tamást elengedem, én még próbálom kerülgetni a pocsolyákat, azt hittem ekkor ennek még van értelme.

Az első pont 3,2 km-nél volt egy kanyarban, amit máris sokan benéztek, és futhattak vissza. A feladat az volt hogy egy kis papíron levő betű és számsort kellett leírni az itinerbe. Fényvisszaverővel nem volt ellátva a pont, így aztán lehetett tág szemmel bámulni, és izgulni hogy vajon jókor vagyok-e jó helyen. Na de micsodám nincs? Íróeszközöm.. Szerencsére tudtam kérni az itt felgyülemlett futóktól, de megint persze előjött a gondolat.. Ok, ha nincs senki körülöttem fotózok. De mivan ha lemerül majd a telefon, vagy kilépek belőle a fotózás miatt, és nem tudom visszatölteni a térképet, mert épp nincs térerő..

Na mindegy, nyomás tovább. Tavalyról is ismerős részeken haladok, akkor Lipniczky Attilával futottunk, most egyedül tolom. Ceská település után tudtam hogy gigantikus sárban tipródás várható, de ami volt az még a tavalyit is duplán verte. Minden lépésért meg kellett küzdeni, és az elvileg jól haladható lefelék is totyogós kocogással teltek egy darabig. Jinacovicére érve a kód megvan, futó is van, tollat is kapok. Az eső viszont kissé erősebbre vált. Nagyon nem örülök neki, a telefon a kezemben, nem hiányzik hogy beázzon, így a csősálba bugyolálom be. A Z-ön a szántóföldön egy "élmény" haladni, egyre kevésbé érdekelnek a pocsolyák. Végül az eső csak ijesztgetett, de a szemerkélés azért megmaradt sokáig. 12 km-nél is megvan az esőháznál a kód, majd innen csak 1 km-re írja a K4-et, ami végül 2,5 km-re volt. Persze én már azon izgultam hogy vajon kihagytam-e, ezért kénytelen voltam kilépni a térképből, és megnézni amit lefotóztam a rajtban még. Szerencsére sikerült visszatölteni a térképet mert volt térerő. Települést írt, így már nem stresszeltem. Moravské Knínicére beérve a főút elágazásánál balra egy oszlopon meglelem a nehezen észrevehető kódot. Ezt viszont rengetegen nem vették észre, sorban futnak vissza a fejlámpás futók. Kicsit dagad a májam hogy megleltem.

Jó sokáig ismerős rész jön tavalyról, és örülök mert fejben előre tekintve az útvonal is a fejemben volt, így lehetett pihentetni a telefont egy darabig. Hosszabb kerékpárút következik 5 km-en keresztül, végre ezen jól lehet futni is. Az U Trí Krízu elágazásban érem utol Ferit és Mariannt, pont egy jó kis forrás található itt.

Leveszem az itt meglelt bögrét, és két pohárral iszok a hűs forrásvízből. Hűha, rengeteg futó érkezik, az előbb még alig láttam valakit mögöttem.

Gyorsan le is lépek, a fejlámpák hada viszont hamar mögém szegődik, és így érünk el Veverská Bítyskába ahol több szem többet lát alapon pikk-pakk megvan a K5, immár 23 km-nél. Innen nagyon sokáig P- a mérvadó. Kicsit erősebb tempót veszek föl, és a többiek szép lassan lemorzsolódnak. A Svratka folyó mellett megyünk végestelen hosszan. Emlékeztem rá tavalyról, na meg otthon a térkép is egy piros felkiáltójelet írt egy részre. Mivel a folyó elmosta az utat, így a P- jelzés terelve volt, ami azt jelentette hogy sziklamászás következett kissé technikás úton. Itt inkább óvatoskodom, az a biztos. Hosszú, és elég monoton úton érkezek Tisnov városába. A vasútállomás mellett elhaladva nosztalgiázok, tavaly itt volt az első élő pont jó kis frissítőkkel, most még semmi, vagyis az első élő pont a rajttól 45 (!) km-re lesz. Szerencsére a kedvem megvan, enni-innivalóm van. Csodálgatom a várost, a főteret, na meg figyelek, mert a jelzés trükközik jobbra-balra. Mind a négy jelzés feltűnik egy kis időre, majd figyelve a telefonomat látom hogy a Z- a követendő. Tavalyról ez változás, de megérte, mert a szerpentines emelkedőn gyönyörű éjszakai panoráma kínálkozik vissza Tisnov városra. Meg-megállok gyönyörködni, és erőt gyűjteni. A Kvetnice 470 m-es csúcsa alatt lelem meg a ködben a K6-os pontomat. Most senki sincs a közelemben, így fotózni fogok. Hiába teszem az alkalmazást az "asztalra", fotózás után visszaérvén eltűnik a csiganyál. Térerő elég minimális, de nagy nehezen visszaimádkozom a térképre. Azt hiszem jobban megizzadtam itt egy helyben mint magán az emelkedőn.. A Z-ön szépen lekocogok a hegy másik oldalán vissza a síkra, majd P- jelzés következik, és jókora dagonya. A vasút mellett kell haladni sokáig, igen ingerszegény úton. Bele is merülök különféle gondolatokba, a lábak meg úgyis teszik a dolgukat. Sok-sok km után megérkezek végre Borac település vasútállomására, ahol az első frissítőpont üzemelt 45 km-nél. A kis oda-visszán találkozok Bálint, Orsi, és Márk triójával, akik még a korábbi rajttal indultak. A ponton pár futó és néhány korai rajtos gyorsabb kocogó pihen. Virslit lehet kapni kenyérrel korlátlan mennyiségben, és meleg teát. 4 virslit el is nyammogok, majd utántöltöm igen kiürült flakonjaimat. Kb negyed óra után tovább állok.

Az átlagom pöccre 7 km/h volt mikor megérkeztem ide. Komoly mászás jön a Z-ön, a virsli érezteti "hatását", így inkább óvatosba nyomom (az emelkedőt is) :) 50 km-nél, egy emelkedős aszfaltos úton érem utol Márkot, aki igen jó tempóval gyalogol. Dumálgatunk egy jó darabon át, Bálinték nem sokkal előtte vannak. A Babylon kilátónál, 57 km-nél kapom csak el a többieket. Itt a kód felírása után Bálint készít egy csoportképet rólunk. Ez után eltávozok, majd nézve a térképet látom hogy jön az a S- jelzés ami tavaly is mély nyomokat hagyott bennem. Idén sincs ez másképp. 10 km-en át gigantikus sár, és patakátkelések sorozata tesz próbára. Utolérek jópár korábbi rajtolót, és előttem is futnak hárman akikkel egy a tempónk. 68 km-nél érkezek a második frissítőpontra, ahol már pont eltehetem a lámpát, végre kivilágosodott. Olaf vár, a frissítés elég szegényes most, de nem ő a főszervező. Zsíroskenyeret eszek hagymával, és vizet töltök után.

Hamar tova állok, és kedves ismerőseimet, Karint, Martint, és Jirkát érem utol. Jól esik velük találkozni, a kedvem is jobb lett egy darabig.

Cerná Horába érkezek, az ikonikus sörgyár mellett elhaladva a buszmegállóban leledzik a K9-es kód. Szerencsére kapok tollat is a felírásához, és egyben pótlom a lefotózottakat is. Tavaly innentől kezdődött Attila szenvedősebb menete, most így egyedül egész jól vagyok, de azért fáradok. A P- jelzésen tocsogok hatalmas sártengerben, futásról szó sem lehet. A Spesovská kilátó a következő pont, ami igen érdekes, mert jó meredeken le kellett menni a szántóföld szélére, pedig az ember azt gondolná a kilátó mindig a hegytetőn van. Itt meg is előzök három futót, az egyikük ismerős az 1 hónappal ezelőtti 120-asról, ő is megismer engem. Oda-vissza rész jön, mászhatok vissza a tetőre, majd ismét ismerős rész következik tavalyról a Z-ön. Akkor itt kapott el minket Attilával a hóvihar, ami dara koncentrátumban hullott ránk igen intenzíven. Most kellemes idő van, a nap is végre bontogatja szárnyait. Sehol senki, ránézek sokszor a telóra hogy jó helyen vagyok-e. Szerencsére mivel elég új, ezért csak lassan merül, aminek nagyon örülök. Becsülettel megteszem természetesen a térkép által jelzett követendő utat úgy is, hogy tudom úgysem lenne semmilyen extra pont. Jó tempóban érkezek meg Blansko városába 83 km-hez, ahol végig futva érkezek a vasútállomásra, ahol szintúgy mint tavaly élő pont, és frissítés van, ugyanazokkal a pontőrökkel és ellátással mint akkor. Halkrémes kenyér, és meleg tea az ellátás. 10 percnél nem vagyok többet, útközben is viszek magammal egy szendvicset belőle, gyalogolva eszem meg, addig is haladok. A város másik oldalán visz az egekbe a K- jelzés, hogy ismét 468 m-en legyek a Polom hegy lábánál. A Pokolná környéke sárügyileg tényleg maga a pokol. Haladnék ha tudnék, de nem tudok.. Amikor végre a P- kiér az aszfaltra picit rákapcsolok. Egy emlékmű előtt háromfele visz a jelzés, olvastam a többiek (csehek) beszámolójában hogy páran meg is tették a felesleges kitérőt, rárakva kb 1,5 km-t. Tavaly is ezt gondoltam, hogy ide egy emlékmű jelzés kellene a sáv helyett, mert borzasztóan zavaró. Szerencsére én tudom a követendő utat. Hosszabb monoton, de legalább futható úton érkezek a K12-höz 94 km-hez. Majdnem 7-es átlagot jöttem Blansko településtől, az emelkedők és a sár ellenére. Ennek örülök is. Forgalmas vasútvonalhoz érkezek, két áthaladó szerelvényt meg is csodálhatok még mielőtt jön egy igen erős emelkedő. Ezt abszolválván hosszasan, idegtépően emelkedik a szekérút. Minden lépéssel közelebb a célhoz, ez motoszkál a fejemben.

Vranov településre érve megcsodálom a kis önkiszolgáló büfét ahol nagy élet van, de én most csapatom tovább. Változás tavalyról, hogy idén a túra érinti a Babí lom nevű sziklaformátumot, amiről csak hallottam de még sosem voltam ott. 1 km-en belül három pont is lesz. Egyik a hegy lábánál, ahol élő pont van, és csoki, majd felmászván a gerincre az elágazásnál egy kód. Na de mit csinál a telefon? Kikapcsol. Nem merülhetett le.. Küzdök a visszakapcsolással, nem akar. Közben egy kiránduló pártól kérek tollat meglepődésükre. Valahogy igazolnom kell itt jártamat, szerencsére volt náluk, nem győzöm megköszönni.

Ne már hogy 13 km van, és most fuccsol be.. Azt sem tudom majd merre kell menni.. Jó 5 perc állás, és irgalmatlan idegtépő várakozás után végre vissza tudom kapcsolni, és van térerő, gyorsan vissza az útvonalat. Mi lehetett a gond? Szerintem az, hogy az emelkedőn véletlenül kikapcsoltam amíg a kezemben volt.

Na akkor irány tovább a P-on. A következő 1 km meseszép sziklaalakzatokon keresztül át vezetett a Babí lom 526 m-es kilátójához. Tempózásról itt szó sem lehetett, örült az ember hogy egyáltalán megtalálta a fogásokat kézzel-lábbal. A kilátónál megvan a kód, ismét kirándulókat tarhálok tollal, sikerrel. A túra leges-legszebb panorámája innen kínálkozott, nem sajnáltam az időt a gyönyörködésre. Ez után lefele is igen óvatosan haladtam a technikás sziklák miatt, majd miután vége lett, jókedvvel kocogtam tovább az immár könnyebben járható úton. Lelekovicére leérve az aszfalton vitt a S- jelzés, kocogni nem sok kedvem volt, inkább nézegettem az épületeket, és visszasandítottam párszor a kilátóra. Ez után egy jó kis tanösvényen haladtam, érdekes kis fából készült állatkákat véltem felfedezni. Már 108 km-nél járok, még egy 8-as vár rám. Visszaérek a tavalyi útvonalba, innen megint rémlik az út. A Z-ön még kimászok egy emelkedőt, majd a Horka nevű elágazásban felsejlik Brno városa. Juhúú. Pazar kilátásokkal telik utam következő kilométere majd a Rakovec étteremnél lefotózom túrám utolsó kódját. Innen a K-en egy szurdokon keresztül kellett menni, meglepően jó tempóban futok. Brno - Mokrá Hora városrészt elérve még egy jókora gyártelepet kellett megkerülni. Nem gondoltam volna, de itt is hatalmas sár volt. A Brno - Reckovicei vasútállomást elérve már csak 1 km választott el célomtól, amit elérve vasárnap 14:18-kor megérkezek. A cipőm talán sosem volt ennyire sáros, a nadrág is térdig, lesz velük feladat otthon bőven. De ez abszolút nem izgat most. Olaftól megkapom kitüntetéseimet, majd beváltom második kajajegyemet, és megkezdődik a társasági élet sok-sok ismerőssel, csehekkel-szlovákokkal. Nagyon örülök ennek a sikernek ismét, mert amilyen stresszesen indult a túra (itiner hiány) miatt, végül ez a túra is pozitívan fejeződött be.