RPDDK
RPDDK fórum
lista a bejárások időrendjében
<<< Zalalövõ | Kislengyel >>> |
16. Kustánszeg | |
Winston Smith | Bejárás: 2023.10.26. Rögzítve: 2023.10.28 00:35:19 |
Kustánszegen az önkormányzat kerítésén a bélyegző rendben megtalálható. Még egy fémlemezt is erősítettek a kerítésre, így komfortosan lehet pecsételni. A faluban van bolt, éppen nyitva is volt ottjártamkor. Megtettem a kis kitérőt a tóhoz, az ott található büfé is nyitva volt. Kustánszeg után egészen Nagyfernekágig a kék nem érint lakott területet. Rögtön Kustánszeg után egy nagyon durván sáros részbe sikerült belefutnom, többször bokáig süllyedtem a sárba. Mindez jelentősen lelassította a haladást. És ezen túl még több helyen volt komolyabb sár, lényegében mindenhol, ahol nem aszfaltozott vagy murvás volt az út. Ezt leszámítva viszont kifejezetten szép ez a rész. | |
KFeri | Bejárás: 2023.08.17. Rögzítve: 2023.08.19 21:21:37 |
Az Önkormányzat / Orvosi rendelő / Könyvtár épülete előtt a pecsét rendben. A faluban nem találtam kutat, de egy önkormányzati dolgozó kinyitotta nekem az orvosi rendelőt, ott meg tudtam tölteni a kulacsomat. A túra hosszabb, fényképes beszámolója a következő oldalon olvasható: https://turaelmenyeim.blogspot.com/2023/09/rpddk-04-zalalovo-zalatarnok-20230817.html | |
ArnWald | Bejárás: 2022.05.18. Rögzítve: 2022.05.24 20:00:35 |
Zalalövő után se nagyon számítsatok sehol se boltra, se kocsmára! Viszont eső után az erdőben néhol nyakig érő sárra számítsatok, ezt volt, ahol én kétszer is megjártam, mert a "Természetjáró" kéktúra-alkalmazás röhejes módon rosszul tudja az útvonalat! Amit az útvonalnak jelöl, az időközben már kék kereszt lett, a csík pedig tesz egy nagyobb kitérőt dél felé. :/ Kustánszegre meg pont elég felcaplatni az aszfalton egy túranap végén... Viszont a horgásztó tényleg szép.
| |
efemm | Bejárás: 2021.10.14. Rögzítve: 2021.10.26 00:23:13 |
Kustánszeg, MTSZ azonosító: DDKPH_16, GPS: N46.783276, E16.678570
A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra 4. szakaszán, Kustánszegen lévő DDKPH_16. számú bélyegzőt áthelyeztük a Kossuth Lajos utca 45. szám alatt lévő Polgármesteri Hivatal kerítésére. A változtatásra a Lesz Vigasz Presszó (a korábbi bélyegzőhelyszín) eladása miatt került sor.
| |
papprobert12 | Bejárás: 2021.09.25. Rögzítve: 2021.09.27 14:48:22 |
A Lesz Vigasz Presszó oldalában a pecsét rendben van. A település másik végén, a Kemping bejáratánál lévő buszmegállóban boltátot találtunk nyitva. Hétköznap kora reggeltől este 7-ig, szombaton délután 6-ig, vasárnap délig nyitva. | |
hdanee | Bejárás: 2021.09.19. Rögzítve: 2021.09.20 12:12:37 |
A bélyegzőig ezúttal nem jutottunk el menetrendi okokból, de a faluba Zalalövő felé beérve a kempingnél letértünk a tó felé, ahol remek horgászbüfé található. Jéghideg sörrel felszerelkezve tértünk vissza a buszmegállóba megvárni a hétvégi két buszból az utolsót. A járatok egyébként Zalaegerszegre-ről közlekednek. A büfé várhatóan október végéig lesz nyitva, időjárástól függően és feltételezem, hogy nem feltétlenül minden nap. | |
Beni0120 | Bejárás: 2021.08.04. Rögzítve: 2021.08.06 08:45:54 |
Pecsét a kocsma bejáratánál rendben megvan. (Az épület szélén a kiskapu mellett) | |
SzenteKálmán | Bejárás: 2021.05.22. Rögzítve: 2021.06.17 17:20:27 |
A Zalalövő-Kustánszeg szakasz az egyik leghosszabb, lakott helyet nem érintő rész. Becsvölgye szállás tipp: | |
bakonyigyerek | Bejárás: 2021.02.15. Rögzítve: 2021.02.16 07:51:15 |
Kustánszegen a Lesz Vigasz söröző előtt van a bélyegző. Kislengyel előtt érdekes volt a még működő olajkút. A faluban (Kislengyel) a buszmegállónál található bélyegzővel is pecsételtünk. | |
Cicamate | Bejárás: 2020.08.13. Rögzítve: 2020.08.15 14:27:02 |
Kocsma előtt a pecsét rendben. 16 órakor nyit. Zalalövőtől ez a szakasz gyengén jelzett. | |
nünüke | Bejárás: 2020.07.22. Rögzítve: 2020.07.24 17:01:53 |
A Göcsej Völgye Kempingben szálltam meg. Tel: +36202470234. Szerettem volna még tovább menni, de máshol nem kaptam szállást. Végül nem bántam, eléggé lestrapált a sárban dagonyázás és a susnyával küzdés Zalalövőtől. És szép a tó is, akár fürdeni is lehetett volna. Mivel a kemping a falu elején van, csak reggel pecsételtem, Lesz Vigasz a falu végén, a kék balra kanyarodásánál van. | |
non.mte | Bejárás: 2020.06.10. Rögzítve: 2020.06.24 20:39:34 |
A kocsma bejáratánál a pecsét rendben. | |
oiler85 | Bejárás: 2019.08.10. Rögzítve: 2019.08.11 22:00:57 |
A Lesz Vigasz kocsma bejáratánál rendben elérhető a bélyegző. | |
Darko | Bejárás: 2019.02.02. Rögzítve: 2019.02.11 14:11:45 |
Itt nem pecsételtünk. A falu közepén található vegyesboltban feltölthetőek az esetlegesen hiányos készletek: Pékáru, felvágott, konzerv, sör, stb. jó választékban rendelkezésre áll. | |
kte | Bejárás: 2018.10.__. Rögzítve: 2018.10.03 13:05:31 |
Telefonon azt az információ kaptam az Öreg Malom Vendégház egykori tulajdonosától, hogy bezártak, eljárt felettük az idő. Végül a kislengyeli Malom kulcsosház lett a befutó szállás. 1000 Ft/fő/éj (vsz az elfűtött gáz és a számlanyomtatás-postázás többe fájt az önkormányzatnak) Útvonal: Kustánszeget a temetőnél elhagyva egy T-elágazásnál hamarosan "eltűnt" a jelzés. Térkép és GPS alapján találtunk vissza a kékre, párszáz méterrel Kislengyel előtt. | |
GÉZA71 | Bejárás: 2018.04.30. Rögzítve: 2018.05.06 15:35:49 |
A Lesz-Vigasz bejáratánál a pecsét rendben! A jelzések itt-ott jók, a többi helyen NAGYON GYENGÉK! TÖBB HELYEN LOGIKÁTLAN ÉRTELMEZHETETLEN, HOSSZAN HIÁNYOS!!! ELÁGAZÁSOKNÁL NAGYON KELL FIGYELNI, VAN AHOL FÉLREVEZETŐ MÓDON VAN FESTVE!!! TÉRKÉP KÖTELEZŐ! | |
korbela | Bejárás: 2017.10.21. Rögzítve: 2017.10.22 19:42:06 |
Pesét rendben. Ez már nem az Őrség, úgyhogy térkép legyen nálatok, mert itt-ott hiányzik egy.egy jelzés :) | |
Donjuan1984 | Bejárás: 2017.09.29. Rögzítve: 2017.10.02 12:38:02 |
Habár csak alternatívaként ajánlja a füzet, azért a Lesz vigasznál is pecsételtem, sajnos a szomjamat oltani nem volt mód, mert bőven 14.30 előtt érkeztem. | |
7pöttyöskatica | Bejárás: 2017.09.10. Rögzítve: 2017.09.13 14:15:16 |
A Lesz Vigasz bejáratánál megvan még midig a pecsét. Szállásunk a teljesen korrekt, kedves Göcsej kempingben volt. Reggelit, vacsorát lehet kérni. | |
Marker | Bejárás: 2017.05.13. Rögzítve: 2017.05.28 13:39:45 |
Pecsét a Lesz Vigasz presszó bejárata fölé nyúló tető faoszlopán rendben! Aki megszomjazna, nyitvartartás: H-CS 14:30-21:00, P 14:30-22:00, Szo 7:30-9:00 és 14:30-23:00, V 7:30-9:00 és 14:30-21:00. A Zalalövő-Zalatárnok közötti szakasz bejárásáról szóló túrabeszámoló, képekkel gazdagon illusztrálva itt olvasható: ddkek.blogspot.hu/2017/05/zalalovo-zalatarnok.html | |
Janka és Zoli | Bejárás: 2017.04.29. Rögzítve: 2017.04.30 22:17:19 |
A pecsét a Lesz Vigasz presszónál elérhető. A presszó nyitvatartása nem folyamatos, délután 14:30-kor nyit ki újra. Szállás: Göcsej Völgye Kemping. A háziak végtelenül barátságosak és segítőkészek, fuvart is vállalnak. | |
Soós Péter | Bejárás: 2017.04.16. Rögzítve: 2017.04.18 12:07:15 |
Kustánszegen az Öreg Malom Panzióban szálltunk meg (tel.: +36 30 9797231). Tiszta szoba és bőséges vacsora várt bennünket. A reggelire kapott sonkás rántotta kitűnő indítás volt a napra. Ár 7500/fő. És a bélyegző a presszó oldalán rendben van. | |
vaterlo2 | Bejárás: 2016.08.08. Rögzítve: 2016.08.09 22:37:13 |
Lesz Vigasz Presszónál a bélyegző rendben. Lekéstük a reggeli nyitvatartást, mivel 9 után érkeztünk, de a kertben kényelmesen megreggeliztünk. Eredetileg Barabásszegen lett volna a szállásunk (Fő út 64, tel: 30/520-3046, 3000 Ft/fő), de vendégtorlódás miatt ez módosult. Először Kislengyelre (Malom kulcsosház), majd végül a kustánszegi kempingre. Nagyon korrekt volt barabásszegi szállásadó, mert keresett másik helyet, sőt elvitt Kustánszegre, majd másnap vissza Barabásszegre. | |
valkailászló | Bejárás: 2016.04.16. Rögzítve: 2016.04.18 10:13:59 |
Lesz Vigasz Pressszó oldalán bélyegző rendben. Göcsej kempingben aludtam egy kétágyas faházban , 3000 pénzért , tónál a Ho-Hó büfében van melegétel , pl hamburger | |
efemm | Bejárás: 2015.12.21. Rögzítve: 2015.12.21 00:00:01 |
Kustánszeg, MTSZ azonosító: DDKPH_16, GPS: N46.779640, E16.676843 | |
oszkár | Bejárás: 2015.10.21. Rögzítve: 2015.11.03 12:14:53 |
Itt is mi vettük el az új bélyegző szüzességét!!!!!! A pultos hölgy szerint az előző nap szerelték fel. | |
Pulmy | Bejárás: 2015.10.23. Rögzítve: 2015.10.25 15:17:47 |
OKT.23.-án jártunk itt, a Lesz-Vigasz műintézményt zárva találtuk,de a teljesen új dobozt és az új egyedi pecsétet kiszerelték az előtető bal oldalára,ahol mindig elérhető.
Friss infók,beszámoló és képek itt találhatók:boglariturazok.blogspot.hu/2015/10/5.html | |
Cucus | Bejárás: 2015.05.23. Rögzítve: 2015.06.01 20:54:56 |
A Lesz-Vigasz büfében pecsételtünk, pecsét a bejárat mellett , üveges elejű dobozban. Finom házi sütemények is vannak érdemes megkóstolni. Szállás: Paraszán a Göcsej Gyöngye vendégházban. Tel: 20-9191048 Maximálisan ajánlom. | |
cserha2 | Bejárás: 2015.02.12. Rögzítve: 2015.02.15 21:14:01 |
A Lesz Vigasz kocsma bejáratánál a pecsét rendben. | |
buszosbandi | Bejárás: 2014.08.07. Rögzítve: 2014.08.09 22:13:37 |
LESZ VIGASZ kocsma bejáratánál lóg a "láncra vert" DDK pöcsét. A kocsma 7:00-9:00 valamint 14:00-22:00 közt van nyitva. Szép időt!!! :) | |
rozaa | Bejárás: 2014.06.27. Rögzítve: 2014.07.22 08:41:19 |
Nagyfernekágnál nem jobbra lefelé, hanem balra fölfelé kell fordulni a 86-oson! | |
hörpölin&son | Bejárás: 2014.06.05. Rögzítve: 2014.06.08 19:31:35 |
Először céges pecsételés a Nagy Ho-ho büfében, aztán másnap reggel továbbinduláskor kéktúra bélyegzés a fél nyolc felé még zárt Lesz Vigasz kocsma bejáratánál lévő kék szekrénykében található szép új kéktúra bélyegzővel. | |
okt50tomi | Bejárás: 2014.04.26. Rögzítve: 2014.06.01 13:55:41 |
Lesz Vigaszban, a bejárati ajtó bal oldalán az itallapot tartalmazó kék dobozban van a bélyegző. Ki is van írva. Ki lehet nyitni, nincs kulcsra zárva, használat után zárjátok vissza. A pecsét kiváló minőségű. Jelzések követhetőek Zalalövő felől Kustánszeg felé. Két helyen lehet elkavarni:
Szállás Kustánszegen, a Malom vendégházban volt: http://www.malomvendeghaz.hu/ 4000Ft/éj. Vacsinak korlátlan gulyáslevest kaptunk 1000 Ft-ért, ami finom is volt. Minket pálinkával fogadtak. Mindenkinek csak ajánlani tudom. | |
zodir | Bejárás: 2014.02.01. Rögzítve: 2014.02.02 22:52:43 |
Kislengyelen a malom zárva volt, Kustánszegen a Lesz Vigasz ajtaján is ez a felirat várt ránk (11:15-kor érkeztünk). Mi azért próbálkoztunk és sikerrel jártunk. A kiszolgáló néni kedves volt, a pecsét rendben. | |
robertbardos | Bejárás: 2013.11.14. Rögzítve: 2013.11.15 20:19:03 |
Nyitva találtam a Lesz Vigaszt, a pecsét tökéletes lenyomatot ad. A kocsma extrém nyitvatartása: H-V: 7-9 valamint H-P: 13-22, SZo-V: 14-23. Kislengyel felöl az első buszmegálló környékén található. A szállásom Paraszán volt, a Göcsej-Gyöngye vendégházban. A tulajjal nem is találkoztam, a kulcsot kikészítette. Tel: 06-20-919-1048, az ár 5e HUF. Sajnos a MÁV-nak köszönhetően két és fél órával később tudtam elindulni Zalalövőről, így rám esteledett az erdőben. Hála Istennek volt nálam fejlámpa és a jelzések is jók voltak! | |
geo-elvont | Bejárás: 2013.10.24. Rögzítve: 2013.10.29 20:29:36 |
A Vénusz bezárt, kisboltban tudtam bélyegezni cégessel. Szállásom Szalapán volt a kéktől 2 km-re a Göcsej Szíve vendégházban, a faluban lévő szállások ezen időszakban nem működnek. Igazi kincs ez a szállás, a tulajok nagyon kedvesek az árfekvés is korrekt (5000ft/éj). | |
AttHunter | Bejárás: 2013.07.05. Rögzítve: 2013.07.09 07:42:10 |
A helyiek szerint Vénusz nincs. A boltban adják a céges pecsétet. A faluban fenn a Lesz Vigasz nyitva tartása ahogy esik jellegű. Kitérve a tóhoz, jó kis büfé van, itt is lehet pecsételni. Szállás az Öreg Malomban(30 979-72-31 Horváthné Kolics Mária) volt, ami szuper, csak egy kicsit drága (3-4.000,-Ft/fő), de az ellátás szuper. | |
vViktor | Bejárás: 2013.04.28. Rögzítve: 2013.04.29 21:48:00 |
A Vénusz vasárnap zárva volt, szerencsére a boltban kaptunk cégeset. | |
Güszi2 | Bejárás: 2012.05.09. Rögzítve: 2012.05.09 18:43:50 |
A Vénusz presszó 7:30-tól estig nyitva, hét végén is. A pecsét OK. | |
zsvirus | Bejárás: 2012.04.28. Rögzítve: 2012.05.05 15:11:32 |
Vénusz kocsmában jó minőségű bélyegző található. A szállás az önkormányzatnál ágyneművel 1000 forint. A jelzések rádiházától idáig néhol hiányosak.... | |
Güszi2 | Bejárás: 2012.05.02. Rögzítve: 2012.05.03 10:51:42 |
A kislengyeli elágazástól a következő buszmegálló előtt van egy kis bolt. KIs kerülővel értem el a települést, nem a kéken:-) A hölgy automatikusan készítette a bélyegzőjét, ezért nem mentem el a kocsmáig, a közelben van ui. a buszmegálló. A Zalalaövő - Kustánszeg közötti szakasz nem a legkényelmesebb, de vannak szép részek. A jelzések hiányosak, érdemes figyelni a térképet! | |
hfehzs | Bejárás: 2012.04.14. Rögzítve: 2012.04.16 10:28:12 |
Vénuszban a pecsét rendben. A szállás az önkormányzatnál (lásd: Nagypapi) ágyneművel 1000 forint, felszerelt konyha van. Este meleg éltelt (és jó zalai körtepálinkát) a horgásztó melletti büfében lehet kapni, horgászidényben. | |
mimoza | Bejárás: 2012.04.06. Rögzítve: 2012.04.12 22:18:04 |
A boltban kaptunk céges bélyegzőt | |
vilmabertajuni | Bejárás: 2011.07.01. Rögzítve: 2011.07.04 16:48:35 |
A „felső” kocsmában pecsételtünk. „Lesz vígasz” a neve és valóban: a tulajdonos hölgy beszélgetős típus, nagyon örül a gyerekeknek, akik itt megkapják a napi kötelező fagylaltot. A szódáért nem fogad el pénzt. A faluból kimenő úton egy idő után szintén eltűnik a jel, de most jó irányba megyünk, és hamar kiérünk a kislengyeli műútra. Még a faluban találkoztunk egy nagyobb kéktúrázó csapattal, akik Zalalövőre mentek. | |
burnie | Bejárás: 2011.05.09. Rögzítve: 2011.05.16 14:50:50 |
A Vénusz kocsmában a bélyegzõ megvolt. A kocsma előtt árnyas asztalok. | |
Ildi - Laci | Bejárás: 2011.04.21. Rögzítve: 2011.04.23 19:25:30 |
Mi is a Vénusz kocsmában pecsételtünk. | |
hörpölin&son | Bejárás: 2009.08.02. Rögzítve: 2009.08.06 10:12:16 |
Pecsételés a Vénuszban a szabvány kéktúrás stemplivel. Szállásom a vele szemközti kemping egyik pici faházában volt, mindössze 1500 Ft-ért, igaz ágynemût nem kértem, mert volt hálózsákom! | |
végre kék | Bejárás: 2009.06.21. Rögzítve: 2009.07.10 19:39:46 |
A Vénusz kocsmában a bélyegzõ rendben. A templomtól szép a kilátás a környékre. | |
Morcsi | Bejárás: 2009.06.13. Rögzítve: 2009.06.30 11:40:32 |
A Vénuszban bélyegzõ rendben. Érdemes kitérõt tenni a tóhoz, a HO-HO büfében jó ételek, barátságos hangulat. | |
Vaskalap kartárs | Bejárás: 2009.04.07. Rögzítve: 2009.04.26 13:32:52 |
Ahogy beértünk a faluba, ott volt a Vénusz kocsma. A hivatalos kéktúra bélyegzõ is rendelkezésre áll. | |
feltser | Bejárás: 2008.10.07. Rögzítve: 2008.10.10 20:29:15 |
Jó nagy (kb. +40 km) göcseji járkálás után értem vissza erre a bélyegzési pontra. A Vénusban minden rendben, nagyon kedvesek. Az éjszakák már hidegek sátorban! | |
slowind | Bejárás: 2008.09.05. Rögzítve: 2008.09.09 12:11:49 |
Vénuszban kedves a csaj pecsét ok. | |
murmis | Bejárás: 2008.08.09. Rögzítve: 2008.08.22 21:11:57 |
A Vénuszban a bélyegzõ, de a hangulat is rendben volt. Nem csoda. Hisz épp a Kustánszegi Napok áradatába "rongyoltunk bele". Azon bizonyos nemes részig sárosan! Meg is néztek bennünket rendesen. A Vénusz nyitvatartása: H-P 7-21; SZ 7-22; V 7,30-22 | |
Tikli | Bejárás: 2008.06.16. Rögzítve: 2008.06.20 11:45:04 |
A Vénuszban MTSz-es pecsét rendben. | |
Rabacsaba | Bejárás: 2008.06.13. Rögzítve: 2008.06.15 10:07:07 |
A Vénuszban jó minõségû MTSZ-es bélyegzõt kaptunk, párna kell. | |
Palagyi | Bejárás: 2008.05.27. Rögzítve: 2008.06.05 11:57:55 |
Vénuszban Mtsz-es bélyegzõ van, az Önkormányzatnál a szállás olcsó és jó. Ott is lehet bélyegezni. | |
kávé | Bejárás: 2007.08.25. Rögzítve: 2007.09.05 14:27:43 |
A Vénuszban MTSZ-es bélyegzõt kaptunk, párna kellett. | |
Ani77 | Bejárás: 2007.06.21. Rögzítve: 2007.06.25 10:41:43 |
Gyönyörû falu (eltévedés miatt vívott bozótharc után még szebb!), céges bélyegzõt kaptunk a Vénuszban (és hideg sört). A presszóval szembeni kempingben szálltunk meg, faházat kaptunk, benne 4+1 dívánnyal, ágynemû nélkül 1050 Ft/fõ áron. Konyha és tiszta zuhanyzó van a kempingben. Itt mondom, hogy akinek eszébe jutna az az elvetemült gondolat, hogy rövidítsen a K+-en, nehogy megtegye!!!!! Iszonyatos volt!! Igazi mocsár, nyakig érõ csalán. Megbûnhõdtünk a galádságunkért. | |
Jurinka Rozália | Bejárás: 2007.04.29. Rögzítve: 2007.05.09 13:03:30 |
Bélyegzés rendben. A falu egyre szebb. | |
Jurinka Rozália | Bejárás: 2007.04.29. Rögzítve: 2007.05.09 13:03:15 |
Bélyegzés rendben. A falu egyre szebb. | |
Jurinka Rozália | Bejárás: 2007.05.__. Rögzítve: 2007.05.09 13:01:49 |
Bélyegzés rendben. A falu egyre szebb. | |
asciimo | Bejárás: 2005.08.29. Rögzítve: 2005.10.28 13:57:06 |
A falu felso reszen levo Vegyesboltban pihentem meg, felelmetesen jo arcok osztjak az eszt... Belyegezni az onkormanyzatban, egy kedves nocinel. | |
Vénrocker | Bejárás: 2005.10.14. Rögzítve: 2005.10.21 10:23:02 |
A Vénusz Presszóban új MTSZ-es bélyegzõ! Párna kell!!! | |
Fildi | Bejárás: 2005.08.06. Rögzítve: 2005.08.24 12:25:27 |
A presszó neve Vénusz. Céges bélyegzõt adnak. | |
kekut | Bejárás: 2004.10.13. Rögzítve: 2004.10.18 10:11:26 |
Ahogy Zalalövõ felõl beér az ember a faluba, ami tényleg remek hely, akár az összes többi arrafelé, ott a kempinggel szemben, a patak hídja elõtt, jobbra van egy kocsma, talán Viola a neve. Mi ott kaptunk pecsétet, egy kedves csinos leányzótól. Kustánszegi a pecsét, és meglepõ, hogy a vendéglátóipari egységben valami ipari bt. bélyegzõt nyomnak. | |
Tisztul_A_Visztula | Bejárás: 2004.10.01. Rögzítve: 2004.10.04 15:36:42 |
Sör olcsó, üdítõ drága. Bélyegzõt szívesen adnak | |
nagypapi | Bejárás: 2004.09.26. Rögzítve: 2004.09.28 21:46:54 |
A kéktúra egyik legkellemesebb meglepetése a falu. Tiszta, rendezett, a polgármesterasszony személyesen intézkedett a szállásunkat illetõen, sõt, körbetelefonálta a falut, hogy hol tudnánk meleg ételt enni. Ezúttal is köszönet neki. Szállás a polgármesteri hivatalban berendezett turistaházban volt, amit mindenkinek tudok ajánlani, tiszta, kiválóan ellátott, messze-messze kedvezõ ár-érték arány a 790 Ft/fõ. Céges bélyegzõ a Vadász-presszóban, ahol csinoskás lányok szolgálnak ki, és 200 a hideg, csapolt Soproni. | |
Joeyline | Bejárás: 2003.06.16. Rögzítve: 2003.10.30 20:47:59 |
A központi vegyesboltban kaptam céges bélyegzõt. | |