Túrabeszámolók


Emléktúra Ozorai Pipo nyomában

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012
 Túra éve: 2011
ÓraTúra éve: 20112011.09.06 11:25:05
megnéz Óra összes beszámolója

Sziasztok!


Elõljáróban csak annyit,hogy másnaposan lehet túrázni,de nagyon másnaposan már határeset...


Nos, a túra elõtt Pécsett aludtam meg, tervem szerint a 4.30-as vonattal jöttem volna. De a hajnalba hajló püspökségi pincészeti tivornyázás után (pécsi jóbarátom Csángóföldre költözik,õt "búcsúztattuk" méltó módon..) 4.50-kor ültem fel az ágyban. A 7.17-es ícével aztán csak elindultam, azért Budapestig véve a pótjegyet. Pincehelynél aztán mégis eldöntöttem, hogy leszállok. Amíg a személyt vártam, egy "gyógysörrel" próbáltam magam helyrehozni. Simontornyán hamar meglett a Vár, ahol meglepetésemre Vándor Csillaggal találkoztam a rajtnál. Megnyugtattuk egymást, hogy mégsem akkora "árulás" nem elmenni Hevér úr jubileumi túrájára.. No, csak lesz ma túra, jól van! 81-es rajtszámmal vágtam neki 9.25-kor. A Siót és a bõrgyár épületeit gyorsan elhagyva egy nyílegyenes, homokos földút következett, ahol a fák kellemes árnyékot szolgáltattak eleinte a már korán támadó napocska elõl. Megindult a lábam a könnyû terepen, 50 perc alatt értem el az Öreg-hegyi elágazáshoz (5.6 km). Most nézem csak,ez 6.7-es átlag. Node a másnap elõl nem lehet elszaladni... A pontnál sznikersz-csokit és fél literes ásványvizet kaptam. Ezután jött a feketeleves,a tûzõ napon fel a dombra. Felérve gondoltam, megbontom a vizet, és észrevettem, hogy nincs meg az itiner! Tanácstalanul megvártam az utánam érkezõket, akik nagyon kedvesen átadták nekem itinerjük térkép-részét,hogy legalább tudjam,merre kell menni. Ezúton köszönöm a siófoki vasutas kollégának a térképét! Eztán még némi tûzõ napos részt elhagva gy tagolt,fõleg tölgyerdõvel borított gyönyörûszép rész következett,ahol jórészt lefele haladt az út. Jövõre majd fotózok itt! Egy erdészházat is érint a túra,ahol éles balkanyart vesz. Kisszékelyre beérve a közkútnál teleittam magam és le is mosdottam,mivel már erõsen izzasztó meleg kezdett lenni. Belülrõl is.. A kisszékelyi kocsmában volt a kettes (és ötös) pont,így a cuccomat letettem a szervezõknél,és tájékoztattam õket a papírhiányomról. Rugalmasak voltak,és a térképre tették a jelet. Tovább a P+ jelen, egy kevéssé árt úton következett a túra legszebb része:egy idilli kis tó,hûvös erdõs dombok között! Tiszta Zala,így a látványból kiindulva. A P és  P+ egy darabig együtt haladt itt,legalább visszafelé is érintjük ezt az igazán szép részt. Némi kapaszkodás után jobbkanyar,hintázás a dombon, és a balkanyarnál a 3-as ep. Egyértelmû a szervezõk szándéka,ne lehessen a Piroson kispistázni,de kár is lett volna a táj szépsége miatt. A tetõn haladva lassan lejtünk be Nagyszékelybe. A temetõ elõtt elõzök egy bácsit,akivel aztán még kerülgetjük egymást. Löszmélyúton érünk a faluba,ez amúgy jellemzõ a vidékre. Az iskolaudvarban a 4-es ep,ahol finom zsírosdeszkával várnak,de nem bírok enni. Inni annál inkább,másfél liter málnaszörp lecsúszik. Pontosan 3 óra alatt értem idáig,17 km a táv,5.7 a szintidõ. Itt akár vége is lehetne a túrának(a15-ös táv itt is ér véget),de ránézve a térképre megnyugtat,hogy kicsit túlvagyok már a féltávon. Amíg újrainstallálom magam, bácsi befut,aztán el is húz. Nyúl és a teknõs meséje... Néhány szó Nagyszékelyrõl: gyönyörû falu,ami hosszan terül szét három völgy találkozásában. A házakat jórészt kikerülte a szocialista "modernizálás",élmény volt 1914-ben meg 23-ban épült jómódú parasztporták között mászkálni. Az iskola után balra egy 1923-ban épült,pár éve felújított igazán gyönyörû sárga-piros polgárház is volt,amin emléktáblán emlékeztettek,hogy Trianon után 3 évvel épült. Hát na. A Pirost elérve gy hosszú földutas utcán haladunk ki a faluból,majd a gázvezeték nyomvonalát követve egy kis gerincet átbukva a jelzés hûs erdõbe ér. Egy traktor pöfög fel mögöttem,de nem ér utol! Itt aztán nem rohan az idõ,minek is kéne. Az erdõben meglepõen sokat ereszkedünk,közben meglátom a bácsi hátát,a jelzés-elágazásnál be is érem. Tanácstalan,de felvilágosítom,hogy van ez a közös szakasz a jelzésen,amit oda-vissza érintünk. A tó gátja alatt a Piroson jobbra el,na,ezen az úton eddig csak a vaddisznók jártak elõttünk. Némi csalánkerülgetés után csak kiérünk a kisszékelyi temetõ széléhez,közben a magányos nyárfán Ozorai Pipo képe figyel. Páratlan logikai érzékemmel felismerem,hogy ez egy ellenõrzõpont, fel is írom a piros zsírkrétával a térképre, hogy "ellenõrzõpont". Be a faluba, irány a kocsma. Szeszes italról még most se eshet szó! Csak a pepszi!... Kellemes meglepetés -azért számítottam erre- egy utánam haladó túratárs megtalálta a kukoricásban az itineremet, és leadta. Köszönet érte! Összefésüljük a térképpel, a fõrendezõ elfogadja így is. Bár közlöm, hogy még egy kört nem csinálok. Közben bácsi befut,és merészen sörözni kezd. Irigylem némileg. Benn a délelõtti kocsmárosnéni is bácsivá változott, megtöltetem vele a már kiürült flakont jéghideg szódával,mikor fizetnék,közli hogy ajándék. Teljes meghatódás! Elindulok immár felszerelkezve. A faluban még négy közkút van,ebbõl kettõben mosdás,mert már nagyon befûtöttek,és a nagylámpát se takarja felhõfüggöny. A sapkámat teliöntöm még vízzel,így fel. Simontornyáig vizes marad! Sajnos,ezután következett a túra nemtetszik szakasza, bár ebbe a fáradtságom is belejátszhatott. Még egy kézi ep-t érintünk egy kerítés mellett. Bácsit ezután hagyom el,de jól nyomja a dögmelegben. Hopp,egy lódarázs! Hopp még egy,azán tíz után abbahagyom a számolást. Nemcsak a Pilisben kell szaladni elõlük?! Nem merek megállni még vizet inni se, ezek a dögök felgyorsulnak a melegben. Két kerítésmászás után kiérek a gerincre,ahol apró hûvös sarokban megbonton a szódát. Még hideg,hatalmas robbanást produkál. Még egy kis kidöglesztõ emelkedõ,aztán hosszú hullámzás kezdõdik, kilátás semerre,támpont,hogy mennyi van még semmi. Rájövök,hogy rettenetesen unom ezt a szakaszt, kilépés már nem megy,csak monoton vánszorgás a hõségben. Közben elõzök népeket,ez erõt ad. Mélyút kezdõdik végre-valahára,ahol kutyás párocskát elõzök. Gondolkodom az utolsó korty elfogyasztásán,meg éhes is kezdek lenni,de úgy döntök,csak a város szélén állok meg. Jó döntést hoztam,mert az ereszkedõ tetején a földút betonba vált, a löszfalba vájt elsõ érintett pince a 202-es,tehát bõven van még az aljáig. 30 kilométer megtétele után a betonon caplatás olyan,mintha kalapáccsal vernék a sarkamat minden lépéskor. De nem bántam meg,hogy sportcipõben jöttem,maga a túra végig nem igényli a bakancsot ilyen száraz idõben. Végül csak beér a mélyút a bõrgyár környéki városrészbe,innen már betalálok.15.40-kor érek a célba, a melegtõl elcsigázva,ez a teljes távot tekintve 5.28-as szintidõ. A célban oklevél,jelvény és egy kis kiadvány a jutalom Filippo Scolari életérõl,nagyon érdekes olvasmány. Sajnos a felhalmozott vizekbõl nem kínálnak,így meg nem merek kérni,de sebaj, találok kocsmát útközben újabb szódatöltéshez. A kocsmában féltérden a közönség,máskor odaülnék röfögni közéjük,de hiába invitálnak,némi rostos lötty után lépek.  A vasútállomáshoz közel, a fõútnál van egy étterem,ezt ajánlották a szervezõk,és nem csalódom: hatalmas adagok,baráti árak. Összeszûkült gyomrommal a féladag rántotthús is alig megy le. Mindenkinek ajánlom ezt az éttermet -asszem Tulipán a neve-,és magát a túrát is,nem bántam meg összességében, hogy eljöttem. Legközelebb a Várat,és közelében a cukrászdát se hagyom ki! Köszönet a szervezõknek,hogy erre a nem igazán ismert vidékre szervezték a túrát! Végtanulság: túrázni csak józan,kipihent állapotban...


Dienes Áron -Óra, 2011 09 06.


 


 


 

 
 
 Túra éve: 2010
VagdalthúsTúra éve: 20102010.09.20 11:27:17
megnéz Vagdalthús összes beszámolója

Sárdagasztás a tolnai dombokon - Ozorai Pipo 30


Seprûként jártuk, azaz cuppogtuk végig az áttervezett Ozorai Pipo-emléktúrát a hosszú távon. Idén több jelzésfelújítás, új nyomvonal-kijelölés is volt a környéken, így záróemberként elég minimális volt a szakmai munkánk: két zsírkrétás ellenõrzõpontot kellett lebontanunk. Ezen kívül csak a friss jelzések, a pontos útvonalleírás és térképvázlat segítette a terepi navigációt, szalag ezúttal nem. Gyanítható volt, hogy sajnos nem lesz tolongás a rendezvény rajtjában, mert 18 mm esõt ígértek a térségre, de szerintünk ezt is meghaladta az égi áldás. Viszont az utolsó 2 órát, Kisszékelytõl Simontornyáig már napsütésben teljesítettük, de addig történt még egy s más.


Mindenekelõtt egy monoton, csaknem nyílegyenes, sok kilométeres dagonyázás Kisszékely elsõ megcélzását megelõzõen -merthogy a falut kétszer érintette a 8-ast leíró útvonal. Jöttek szembe is túrázók, akik rutinból a korábbi útvonal szerint indultak el a piroson, szintén Kisszékely felé, csakhogy idén az a túra végsõ szakaszát jelentette, visszafelé.


Elsõ ellenõrzõpontunk után a szembe haladók szerint járhatóbb szakasz következett, de addigra az múlt idõvé lett. Az új piros kereszten való hullámzásunk kukoricások, gyümölcsösök között ugyanúgy dagonyázássá kerekedett, mint az elsõ 5-6 km, közben ellensúlyozta a terepet a látvány, mivel igen izgalmas mélyutakban, horhosokban is haladtunk. Van az a helyzet, mikor az ember az aszfaltot édes anyabetonként emlegeti, ez megint az a nap volt, Kisszékelyre beérve. A kocsmában a rutinos pontõrpáros figyelmeztetett, hogy bele kell húzni. Valóban, 13:30-at mutatott az óra, itt váltunk el a 20 km-es távon induló társaktól, és 1-2 sebességfokozattal feljebb kapcsoltunk. Nem nagy meglepetés, hogy az erdészet horgásztavát ezúttal senki sem faggatta, horgászemberként én sem tudok rosszabb idõt elképzelni az esõnél. Az új piros kereszten mentünk át a kellemes -bár most a sár miatt nem is oly könnyû terepet jelentõ- dombokon hullámozva Nagyszékelyre, ahol az iskola belterületén kaptuk meg a zsíroskenyeret, pompázatos pácolt lilahagymával. 


Szembesültünk azzal, hogy ha 18 óráig vissza akarunk érni a simontornyai várba, célzására, akkor a maradék 16 km-re 3 óránk van. Ennek megfelelõen kezdtünk erõs irammenetbe. Ismét elértünk a horgásztóhoz, de innen jobbra fordultunk, hogy a második zsírkrétás ellenõrzõpontot is leszedjük a fáról, a piros sáv mentén, majd újból Kisszékelyre értünk. Ekkor kezdett kibontakozni a csoda: a felhõk mögött még csak felsejlett, majd rövidesen kisütött a nap! Lekerültek az esõkabátok, a falu túlsó végén lévõ, másik horgásztónál már pecást is láttunk, és a szépen karbantartott, sváb parasztházakban is gyönyörködhettünk. Bár még odébb volt a szürkület, pláne a sötét este, de mát öt óra után, csörtetésünk hallatán, rákezdtek a bikák Simontornya elõtti erdõségben. S ha már az egyik rákezdett, jött a felelet. Jó darabig közvetlen közelünkben hallottuk a szarvasbõgést - hiába, ez a legintenzívebb idõszak.


A kis kápolna után szõlõk, pincék közt ereszkedtünk, betonúton. Volt már szerencsém a környékbeli vörösborokhoz, és valóban szerencsés helyzet ez, mindenkinek ajánlom a vidék termését! A simontornyai vármúzeum megtekintése a célban kimaradt, amúgy is zárt már az épület, továbbá már nem egyszer láttam. A kiállítás szintén javasolt látnivaló! Nekünk már csak egy kötelezõ feladat volt, az átöltözés, mert a térdig, combközépig sáros ruhától muszáj volt megszabadulni, ha nem akartuk barátaink autóját egy komplett nagytakarításra ítélni. A túra minden körülmény ellenére élmény volt, a környék több gyaloglót érdemel, s talán nem csak évente egyszer, Ozorai Pipo nyomában, hanem minden évszakban.

 
 
 Túra éve: 2009
VagdalthúsTúra éve: 20092009.09.22 08:38:13
megnéz Vagdalthús összes beszámolója
Emléktúra Ozorai Pipo nyomában
seprés 30 km-en, 2009.09.20.

G(Dzsí) társaságában kezdtük meg a szalaggyûjtést Simontornyáról a rajtzárás után kb. 20-30 perccel, majd a laminált piros jelzéseken, a pincesoron már koncentrálhattunk a még aktív vagy már történelem elõtti idõk óta elhagyott objektumok fényképezésére, ideértve a föld elhordásának tilalmára, a környék nem agyagbánya-jellegére figyelmeztetõ táblát is. A Nepomuki-kápolna is megért egy fotót, majd toltuk tovább, erõs iramban, elõttünk senki, csak néhány szalag. Tavaly óta már nem fehér jelzésalap, hanem sûrûn és jól jelzett piros sáv vitt be Kisszékelyre. Itt értünk utol egy diákcsapatot, akik csak a rövid távot abszolválták. Ránk még várt egy kihívás a helyi mûintézményben egy fröccs formájában. Autentikus élmény volt, ki mivel érkezett a csehóba, láttunk a Gyulaj Erdészet emblémájával ellátott traktorokat, krosszmotort, és a kocsmától pár méterre, a fõúton vizelõ alanyt is. Na ezért kell vidékre járni!

Jó darabon nem sok teendõnk volt a szalagokkal, mert az igen sûrûn jelzett úton Ozorai Pipo színes arcképével díszített táblácskák is navigáltak. Nagyszékelyen ezúttal a templom közelében volt a táplálékforrás, itt elidõztünk, a cumi75 mester vezette ellenõrzõpont mindig jó hangulatot biztosít. Ezt tudtuk elõre, sikerült is Kisszékelyrõl átérni 40 perc alatt. Hasonló iramot diktálva értünk Miszlára, ahol három túrázót beértünk, így az alacsony árfekvésû -mondjuk ez minden környékbeli söntésre jellemzõ- kocsmában tartózkodtunk egy darabon, bár engem már fenyegetett a hazavezetés réme, így két pohár kóla volt a menü. Teljesen más képet mutatott a falu, mint a tavaly májusi Pipón, akkor falunap lévén sátrak, zsivaj, lufi, miazmás. Mindenesetre a helyi erõ ajtóbedöntõs kocsmába érkezése feledhetetlen mûsort képezett.

A dombhátra kapaszkodás némi meredélyt csempészett az egyébként kellemesen hullámzó, kiválóan gyalogolható útvonalba, majd fent hosszasan szintben, kicsattanó zöld és napos erdõben haladtunk, pár õzet megriasztva. Itt értük utol ismét a Miszlán befogott három túratársat, mint kiderült, Pncehelyrõl származnak, számukra évek óta rendszeres program e túra épp ezért. Velük együtt értünk célba, végrehajtva a fizikából ismert anyagmegmaradás törtvényét: kitûzõért, oklevélért adtunk cserébe egy zacsaknyi szalagot. Kitûnõen éreztük magunkat. Ha belegondolok, június vége, a Pest megyei piros óta nem teljesítettem kötött útvonalas gyalogos teljesítménytúrátó, csak csillag/tájékozódási gyaloglaton illetve kerékpáros távokon vettem részt, már hiányzott az érzés, még ha belülrõl, rendezésben való segéderõként is.

Köszönöm G(Dzsí)-nek a társaságot, a tájnak azt, hogy szép és hangulatos, az idõnek pedig, hogy jobbat el sem képzelhettünk volna szeptember közepén.
 
 
tétova hegyi-teveTúra éve: 20092009.09.20 20:41:39
megnéz tétova hegyi-teve összes beszámolója
Nyargalás a mezõföldi nyergeken és horhosokban - "késõ sirató" Ozorai Pipo(k) emlékére
Még a nyáron kinéztem ezt a túrát magamnak s egyetlen dolog, Pipo neve miatt. Azóta mélyen beette magát az agyamba s többször meg akartam nézni korunk nagy bibliotékájában az interneten, ki is ez a manus. Persze mindig elmaradt a dolog.
Recsegõ tagokkal, elhomályosult aggyal (a késõig tartó TV-zés miatt) keltem reggel, s kezdtem lebeszélni magam az egészrõl. Fõleg a Simontornyáig megteendõ kb. 100 Km.-es távolság riasztott vissza, melynek csak fele autópálya. Szerencsére a jó idõ miatt mégis rávettem magam az indulásra. Elhagyva az autópályát egyre szegényesebb falvakon mentem keresztül. Az út minõségérõl se beszéljünk. Itt laknának azok, akik túlfogyasztottak s most emiatt vissza kell fogják magukat? Hej, kedves országvezetõk, mikor jártak Önök vajh errefelé?
Simontornyán egybõl sikerült rátalálni (az egyetlen jelzõlámpánál kell bekanyarodni s hosszan menni, követni a vár feliratú táblát) a rajthelyre. Sose voltam itt s meglepett a szépen rendbehozott s rendbentartott vár. Már itt feltünt az igényes térkép és itiner. A rendezõ fiatalok barátságos, jókedvû hangulata peedig egy kellemes túrát ígért. Kaptam térképet s itinert is (kár, hogy azonos lapon voltak, így állandóan ki kellett venni a bugyiból a forgatáshoz, mert a második lapon lévõ itiner eltakarta az infókat) s rögtön a rajtpecsét egy ritka szép mestermunka. Ejha gondoltam, ezek a fiuk megadják a módját (az egyik oldalon egy Illyés vers is helyet kapott).
Így indultam el tehát a szalagokat követve. Egy finoman emelkedõ kb 2 Km-es horhossal nyitottunk, melynek tetején (oldalán) szépen rendberakott kápolna várt. Aztán kellemes erdõkön és még jópár horhoson át vezetett az út a Cser völgyi tetõ mellett fel majd lefelé. Elképesztõen szép helyeken mentünk (ahhoz képest, hogy ez a Mezõföldön volt), amire egyáltalán nem számítottam. Ki-kibukkanva az erdõbõl távoli kilátás nyílt a távoli dimbekre-dombokra is. Szóval jól éreztem magam. Kisszékely elõtt volt egy hosszabb, mezõ, de az is kellemes és érdekes volt. Végig jól jelzett piroson (szinte már zavarbaejtõen sok jellel) értük el a mûutat. Jobbról a barátok tava, balról a szép házak kísértek míg el nem értem a strandot az elsõ EP-t. Itt csokit és egy címert ábrázoló matricát kaptam. Aztán tovább, de rossz irányba egyenesen. A pontõr jött utánam kocsival s mondta, hogy jobb lenne visszajönni. Ez kb. +1 Km. volt, ami esetemben szinte kötelezõ (szokásos benézés). Szóval a helyes irány rögtön jobbra az EP mellett s az utcsó háznál balra egy kis ideig a fehér négyzeten tovább az erdõben. Aztán kiértem egy tisztásra valami gazdasági épületek mellé, ahol egy Menzel komponálta kép fogadott. 3 jól megtermett legény csömöszkölt valami barnát egy markoló kanalába. Közelebb érve derült ki épp egy szarvasfélével bírkóztak. Aztán visszatereltek a helyes irányba a tó felé, amit balról kerülve megint szép erdõben, de egy húzos emelkedõn fel majd kiérve az erdõbõl le a Nagyszékelyi völgybe folytattam utam. Ez a falu igen szegényes volt. Sokáig egy poros úton poroszkáltam s ha nincsenek a jelzések már rég vissza is fordulok. A mûútra érve aztán jobbra s gyönyörû címeres házak mellett haladtam el. Valaha szebb napokat láthattak, mert mára ugyancsak lepusztultak. Aztán a templom felé jobbra kicsit fel, amit egy nagy nyíl is mutatott értem el a 2. EP.-t, a fõ frissítõ pontot. Lévén rövidebb a táv nem mertem enni inkább csak ittam és tankoltam a szörpös vízbõl. Vissza a mûútra kicsit tétováztam merre is tovább. Az itiner szerint balra, s én eszerint fordultam is. De gyanút fogtam, mert a térképpel ez ellentmondott. Több helyi polgár gyõzõtt meg, hogy jobb lesz a másik irány. Felfelé a betonon újra csak szegényes porták mellett vitt a zöld jelzés. Aztán balra a sûrûbe, némi felfelé, majd rövid szántóföld, s egy hosszú-hosszú horhos lefelé egészen Bíbor nevû helységig (3-4 házacska). Némi betonút után következett Miszla központja, ahol várva a pontõrre megismertem néhány helyi erõt a kocsmában, kik elhatározták seítenek tájolni nekem. Kedves emberek. Kb 5 perc mulva begyûjtöttem az újabb címert s nyomtam tovább hátha meglesz az elõttem haladó futó. Hamarosan jött a Halyagos hegy, ami egy húzos de röpke emelkedõ után megszelidült. Persze emelkedett tovább s mindez hosszan. Kárpotólt azonban az erdõ látványa. Átbukva a tetején kevésbé szép részeken, abszolválva egy újabb hosszú horhost s bevéve több, szerencsére szalagokkal jól megjelölt kanyart értem le egy mûútra. Itt jobbra 900méter, balra át a Kapos folyón (milyen szép a neve) s máris Pincehelyen voltam. Szép házak mentén, a 61-es út mellett az Ozorát jelzõ táblánál jobbra, pár száz méter múlva pedig balra a vasútállomás épülete fogadott. Hamarosan beértek a rendezõk is, akiktõl átvehettük a gyönyörû (ez eddig az általam látott legszebb) oklevelet, egy újabb csodálatos célpecsétet s egy szép, igényes kitûzõt. Komolyan mondom, már ezért megérte eljönni. Elsõ teljesítõként még egy Ozorai Pipo-ról szóló füzetecskét is kaptam, mely szintén igényes volt, bár kíváncsiságomat még mindig nem tudtam kielégíteni, mivel elõbb vissza kellett jussak Simontornyára az autómhoz. Gondoltam stoppolni fogok. Már kiértem a falu vagy városból, mikor felvettek. Hiszed vagy nem szintén túrázók, igaz épp nem túra minõségükben. Kiszállva az autóból elkezdtem ballagni az autóhoz (kb. 1 Km. még) s közben elolvastam végre, ki is az az Ozorai Pipo. Egy Firenzei kisnemes fiaként futott be ez az ember Zsigmond király udvarában hatalmas karriert. Feltételezem s ezt a füzet is részletesen leírja, nem érdemtelenül. Egy igazi reneszánsz ember, "uomo universale". Egy egyetemes ember, aki több területen is nagyot alkotott. Nagyszerû hadvezér is volt, Hunyadi János is nála kezdte a "mesterséget". De nekem nem emiatt tetszik. Építtetett is rengeteget. Az általa kialakított védelmi rendszer például a mohácsi vészig védte az országot. Országszerte 180 templomot, kápolnát építtetett s millió más dologban is benne volt. S mindezt nem közadományokból, hanem a saját költségén. Ej, Ti mai urak van mit tanulnunk még hiszen. Visszafelé autózva a roskadozó, szegényes házak és táj mellett elrévedtem. Hol van, merre jár Pipo szelleme.
A Cserhát Baráti Társaság túrája szerintem kötelezõ a lehetõ legnemesebb értelemben. Tetszik, hogy túrát szerveznek egy ilyen kevésbé ismert (ahol a logisztika bizonyára jóval nehezebb) részen mindezt megspékelve Ozorai Pipo emlékével. Innen is köszönöm a nagyszerû szervezést, a szebbnél szebb emléklapokat, pecséteket és kitûzõt. S minden élményen túl köszönet Ozorai Pipo-ért, azért hogy megismertették velem (is). A túra méltán s kiérdemelten viseli és képviseli az elfelejtett emberóriást, Ozorai Pipo-t. Mindenkinek jó szívvel ajánlom a gazdag élményeket és ismereteket közvetítõ túrát.
 
 
 Túra éve: 2005
MúzslaTúra éve: 20052005.09.27 10:35:23
megnéz Múzsla összes beszámolója
Ozorai Pipó emléktúra 10

Keszthelyrõl az új autópálya szakasznak is köszönhetõen két óra alatt Ozorára értünk. A rajt megtalálása Czibula Gyuri instrukciói alapján nem volt nehéz.

Nevezés után kissé meglepõdve láttam az igazolófüzeten, hogy sem térkép, sem útvonalleírás nincs benne. Gondoltam, hogy jó sûrû lesz a szalagozás. Ám rögtön a központban már el is bizonytalanodtunk és visszaszaladtam a rajthoz. Itt Csipai Gyuri megnyugtatott, hogy nekünk azért nincsen térképünk, mert már nem jutott. Elmagyarázta az útvonalat ill. megjelölte az ellenõrzõ állomásokat.

Szerencsére elég sûrûn voltak a szalagok és nyugodtan bandukolhattunk ki a faluból. Nagyon szép volt az a természetes-gótikus út. Körben fák hajlottak fölénk, idõnként pedig 5-10 méteres partfalak meredeztek oldalt. Lassan megszelídült az emelkedés és a szemben feltûnõ fenyves arra a következtetésre juttatott, hogy ez lesz majd a Fenyves ep. Szerencsére ez be is jött és elkönyvelhettük elsõ matricánkat. Itt Papp Zsoltitól kaptam végre egy térképet és egy részletes útvonaladatokat is tartalmazó lapot.

Egy igen nagy topik csoporttol is találkoztunk: budai (H.G.), emgergo, Galadh Ereb, gethe, goodlooking, Vlaszij és még jó páran (elnézést ha valakit kihagytam) igyekeztek a hosszú távon. Erõs lejtõvel haladtunk tovább és az út egyszerûen eltûnt. Szerencsére a korábbi nyomokból jól látszódott, hogy a kukoricáson keresztül kell továbbhaladni. Elég mulatságos volt ez a rész. Aztán egy dûlõútra fordultunk és lassú lejtéssel egy gyönyörû völgytalpba értünk. Néhány perc múlva felkanyarodtunk az elhagyatott présházakhoz. Nagyrészük lakatlanul meredezett, de akadt olyan is, amelyiket éppen most újítanak fel. Még egy kúriára emlékeztetõ nagyságút is láthattunk. Sajnos itt már elõjöttek a feleségem fájdalmai és lassítanunk kellett. Igen meglepõ volt az idõközben feltûnõ tavacska is, mely szépen csillogott.

A Sió átkelésnél mi is választhattunk, hogy melyik oldalon akarunk továbbmenni, de maradtunk a nyugatin. Folyamatos beszélgetéssel múlattuk az idõt, közben üdvözöltük a másik parton gyaloglókat. Aztán egyszer csak elkanyarodtunk jobbra és besétáltunk a falu fõutcájára. Innen már csak pár perc séta és be is értünk a célba.

Idõnk: 2 óra 47 perc lett.

Örülök, hogy ezen a vidéken is túrázhattam egyet. Az igazolófüzet teljesen ok volt, de a térkép nélkül kevésnek éreztem volna, fõleg úgy hogy errõl a részrõl nincs is turistatérképem.

Hazafelé még felcsippentettük emgergot és együtt robogtunk Budapest felé.