Túrabeszámolók

Vidróczki 61

Előnyök:

- nagyon szép útvonal, sok kilátóponttal és látnivalóval

- kedves pontőrök, jó hangulat a túrán

- jó ár/érték arány

Hátrányok:

- az itiner térképet nem tartalmaz

- a Zám-patak völgyében vezető szakasz nehezen volt járható

https://www.youtube.com/watch?v=nJmoQZPuftg&nohtml5=False

VIDRÓCZKI 18 – Kalandtúra Betyármódra

EDZETTSÉG NÉLKÜL

Szólt a rádibóban Clean Bandit-tõl a Rather be, pont ideális lightos kis zene a túra elõtti elméleti felkészüléshez. Bár Muzsla után úgy gondoltam egy hosszabb távval próbálkozok meg, de az eltelt idõ alatt csak a hétköznapi viharok sodorták izmaimat, s azt az enyhe kis lötyögést, amit a Nagykökényesi kiskörén mûveltem, minden volt csak nem edzés. Ugyanakkor Mátra ezen nagyrésze ismeretlen számomra, így hát ideális lesz ez évben a kis távval kezdeni.

Olyannyira ismeretlen volt, hogy a Szorospataki utat sem könnyen találtam meg, nem gondoltam hogy ennyire távol van Bátonytenyerétõl.

TÉVUTAK, SÁRMÁSZÁS, NEM SZÁMÍTOTT TÉNYEZÕK

Miután a parkoláskor szembesültem megint azzal a ténnyel, hogy az emberek sem a Kreszt sem a parkolást nem ismerik, én is hasonlóan cselekedtem, hiszen a szûk kis utcán kis parkolóval nem volt könnyû helyett találni. De a panzióval szemben sikerült. Lesétáltam a rajthoz, csekkolás elõtt bekaptam egy kávét. Nevezéskor kaptam egy papír alapú részletes leírást az útvonalról és Vidróczkiról és egy fekete fehér térképet. Cserébe adtam egy Mátyás Királyt, de a vendég ebédre már nem fizettem be, kicsit el is kerekedett a szemem, hogy nem volt benne az árba.

Elindultam a köves betonúton és mikor elértem a jelzést már el is követtem az elsõ hibát: lekanyarodtam balra PZ jelzésre. Rövidesen elértem a bozótosban egy kerítést,de hiába kerestem rajta a Z jelzést nem találtam, gondoltam majd a következõ így tovább mentem. Mögöttem jöttek így hát nyugodt voltam. Az út lejtett a fák nõttek, az út sarasodott és már patak is jött mellettem, de épület nem akart megjelenni sehol sem.  Eltöprengtem mitévõ legyek, bevártam a mögöttem levõ résztvevõt, aki közölte, hogy 30 son van. Éreztem, hogy valamit elbaltáztam így hát gondolkodás nélkül visszafordultam… nem volt nagy a lejtõ amin jöttem, de sárral kiegészítve nem volt könnyû visszakapaszkodni. Elértem a kerítést de még mindig nem láttam a Z jelzést. Lesétáltam a másik oldalán de levolt zárva. Megnéztem a térképet és ekkor koppant…nem csak a madárszar mellettem, hanem az elmém is. Nekem jobbra kellett volna térnem nem balra.

Visszafelé mentem Ki a bozótosból rá a mûútra, és jobbra kanyarodván hamar megláttam a kerítést, és a sarkában hatalmas gazos mellett a Z jelzést. Nem ujjongtam nagyon, hisz jelentõs idõt vesztettem, és fölösleges energia fecsérlést. A susnyáson áthaladva, átugorva egy fán megérkeztem az udvarhoz és a sarkában megpillantottam szembe a velem a Z jelzést. Az út felfelé vezetett, de jelentõsen felmértem a terepet, mielõtt az úton indultam volna bevetve magam a fák közé,nem akartam még egy fölös kitérõt tenni. Nem volt nagy emelkedõ felfelé, de az a tényezõ amivel nem számoltam, igencsak megnehezítette a dolgomat nemcsak itt hanem az egész túra folyamán: az elmúlt napok esõzései, ami ezen részen jelentõs sarat hagytak maguk után. Így mire elértem az elsõ keresztezõ földutat próbáltam az út szélén menni a levelek között. Utána viszont kénytelen voltam az úton menni, mert az út szélét átváltották a sûrû fák valóságos sötétséget varázsolva körülöttem. Az Y elágazásnál követtem az utat jobbra, majd kettõs aszfaltos erdei útnál levettem melegítõ felsõmet és folytattam utam amostmár igencsak emelkedõs és újra hatalmas fákkal kísért Z-jelzésen. Utam során itt találkoztam és hagytam le elõször turistákat. Komoly szûnni nem akaró emelkedõ volt, sok mindenkit megfogott, de az én fokosomon nem fogott ki. Viszont a táj csodás volt, s én ebbõl merítettem erõt az utolsó pár lépésre a hegytetõ felé. Az S+ jelzésnél beérve egy idõs házaspárt eltöprengtünk hogy merre tovább, végül én elõre vágtáztam folytatva a Z-jelzést, s hamar meg is tekintettem magam alatt Mátraszentistvánt. Hátra kiáltottam, hogy erre jöjjenek s jó utat kivántam. Az út belevitt a kerítéskapuhoz, nyíltá téve a K jelzés felé való utat. A faluban újra emelkedõ vette kezdetét, de figyelni is kellett ám hogy merre visz tovább a jelzés, mert könnyen ellehetett volna hagyni egy ep-t. Vidróczki csárda felé felkapaszkodtam Mátraszentlászlói bekötõhöz s itt most nem szembe, hanem egy kis kanyarral az úttal együtt értem el a Mátraszentlászlói ep-t. Fent megittam egy bodza teát, két zsíros egy vajas kenyeret egy barack és egy bodza szörpöt. Jó lakottan indultam tovább, pedig ekkor még nem is gondoltam, mennyire jó hogy legalább a hasamra gondoltam.

PATAKLABIRINTUS

Bár szép idõt mondtak, de a felhõk megérkeztek s az elsõ esõcseppek is érintettek. Vidróczki csárdával szembeni buszmegállóban visszavettem melegítõmet s a körforgalom után mentem egyenesen a Z+ jelzésen, a sípálya alatt és a tó felett… tavacska, de legalább tudtam jó írányba indultam. A mezõrõl rövidesen jobbra lekanyarodtam a Z+ további erdõs útvonalára. Lejtett de eddig közel ez volt a legkönnyebb része a túrának…Mire leértem a patakfolyamhoz,még nem tudtam mi vár rám, pedig a patak zuhogása egyre jobban erõsödött.

Az elsõ patakfolyamot még lendületbõl átugortam. A hutahelyinél már kicsit arréb kellett mennem s fokosommal átlökni magam. A Narádi okozta az elsõ igazi fejtörést ugyanis ahová az út belevitt ott csak úgy tudtam volna átkelni, ha bokáig ha nem térdig mártózok a hideg vízbe. Kis téblábolás után megtaláltam lejjebb az ideális kõról kõre való átkelést, bár már a cipõm kapott egy adagot. Ennek örömére viszont hogy átkeltem megpróbáltatásaim nem értek véget, hiszen a Z négyzetnek csak az egyik felét találtam meg s nekem pont nem az kellett. Így hát Hutahelynél köröztem a kis tisztáson mire jött pár 30as vagy 60a futó a Znégyzeten és tovább futottak…vissza az oly nehezen átkelt patak másik oldalára, de hogy hol és mikor azt nem láttam, ezért maradtam most már Csörgõpatak ezen oldalán. S pár turista mögöttem is haladt ugyanígy. Nem volt egyszerû menni mert köves volt, de legalább nem olyan meredek mint a másik oldal, s nem számítva azt a tényt, hogy nem is találtam átkelõhelyet. De ami késik nem múlik. A folyamatos zúgása a pataknak szó szoros értelmében keresztbe vágott elõttem s a túloldalt a jelzés távolodott. Több percet töprengtem mire mások is beértek. Végül is õk átmásztak egy kidõlt fán, megmártózva a kicsit az egyik lábukat, én pedig egy szikláról egy fagyökérre ugortam, de én sem úsztam meg cipõ mosás nélkül. Mire megkönnyebbültünk, hamar szembesültünk azzal a ténnyel hogy a jelzés rövid idõ után visszavissz a másik oldalra, ugyancsak nem találva ideális átkelést, így hát megint csatangoltunk addig ameddig a Csörgõ keresztbe vágta magát elõttük így hát mit volt mit tenni, kõröl kõre ugrálni, s egyben cipõt mosni. Mögöttem levõk megint beértek így hát a fokosomat adtam nekik segítségül hogy abba kapaszkodjanak mert számomra veszélyesebb átkelést válaszottak. Csurom vizes cipõvel vezettük le megint egy kis távot, amiután újabb két hasonló átkelést kelett levezényelnünk, bár már valósággal beértük egymást annyira kerestük az ideális átkeléses helyeket. Tavaly nyáron a Muzsikál az erdõ 25-ön jártam erre, s akkor közel sem volt megáradva, így alig ismertem fel a tájt, hogy itt járok, olyannyira hogy a Csörgõ malom romjait se vettem észre. De aztán ahogy távolodtam úgy csöndesedett a zuhogás s úgy emelkedett kissé a táj, s vele együtt az önbizalmam is. Bár most elég hosszúnak tûnt a PZ bekötõig az út, de mire elértem hipp hopp lepattogtam a vándor forráshoz, s közbe azon gondolkoztam hogyan fogok visszakapaszkodni, nem csak ide hanem Ágasvárra is.

Ágasvár-Mátra sziklása és menedéke

a pecsét után megittam mentateám felét elcsócsáltam közbe egy májkrémes zsömlét s teletöltöttem a vándorok forrásával mentateámat. Az elmúlt utak megpróbáltatásai saját belõtt idõmhez majd félórás késésbe voltam, talán ez segített azon, hogy a PZ visszemelkedõt hamar megjártam. A túristaház elõtti emelkedõ egy kicsit megfogott, de tudtam ez semmi ahhoz képest, ami rövid idõn belül vár rám.

A túristaház elõtt a pontõr megadta az utasítást, hogy a kóddal kell visszatérni Ágasvárról s megkapom a pecsétet. Elindultam de elõtte levettem a felsõm, már nem is tudom hanyadjára, mert alaposan leizzadtam. A muzsla túrán gondolkoztam el azon, hogy K háromszög ezen oldala milyen lehet felfelé. Most megtapasztaltam. Mátra egyik legmeredekebb emelkedõje, elõbb földes majd folyamatosan sziklás s a végén már tényleg sziklán között van a kapaszkodó… ahol van is egy tévút s majdnem le is gurultam, de idõben kapcsoltam. Hatalmas nagy sóhajt vettem mikor felértem, ledobtam hátizsákom, megszemléltem a kódot. Majd leültem a fa tövébe s egy szendvics társaságában, szemléltem a gyönyörû Mátrát, ahogy vitte fel a párát. Újra visszavettem felsõmet, mert itt fent igencsak lehûlt az idõ, s felkészültem a visszaereszkedésre. Most a szikláson volt könnyebb, már már kezdtem beleélni magamat mire visszaváltott földre… Ha nincs annyi fa útközbe, biztos lecsúsztam volna, nem egyszer beléjük kapaszkodtam, s nem egyszer csúszott ki egyik lábam alól a talaj. Nem is tudom hogy értem le tanyálás nélkül, de tanyát kellett vernem mert az esõ eleredt.

ELÁZVA & ELTÉVEDVE

Ágasváron már sokszor megfordultam, de most elõször tértem be a túristaházba. Bent valóságos fogadó hangulat köszöntött. Telt ház volt finom gulyásleveses családos fogyasztókkal. A pontellenõrök is bent voltak, ahol meg is magyarázták, hogy ilyen idõben nem vállalták Ágasváron délutánig való tartózkodást. Míg elhörpintettem egy forró kávét, amire a telt ház miatt igencsak kellett várni, de megérte, a pultosnak feltettem a kérdést, hogy mennyien szoktak itt lenni s õ egy frappáns választ adott: itt Telt ház van, mert a városi népek mind úgy vannak vele, menjünk Ágasvárra mert ott nincs senki, s végül itt van fél fõvárosJ

Kedélyjavítónak jó volt, mert ami utána várt rám az volt igazi megpróbáltatás. Míg kiértem azt hittem képes vagyok behozni az idõmet, de mire elkanyarodtam a túristaház mellett át a mezõn a KPS folytatásán, már éreztem hogy a tapasztalatlanságom miatt ez nem fog sikerülni, ugyanis az esõ leszakadt. Egy idõs házaspár a mezõ túloldalán felvette az esõkabátját s egy fa alatt várták az áldás végét én nem vártam mentem mint a meszes…pár percig. Az pont elég volt hozzá, hogy teljesen átázzak s a bár nem volt vészes a lejtõ de elkezdtem csuszikálni. Ennek ellenére még sikeresen vettem a lekanyarodást, a P-jelzésen. A török lábnyomnál viszont tanácstalan voltam merre is tovább a 3 vágásból. Végül is egy futó segített aki elõttem ment…futott…majd csúszott s esett. Az út tövises bokrok között vezetett itt ott igencsak meredek lejtõvel. Mire segítségére siettem volna már sehol sem volt…itt még letudtam óvatosan ereszkedni.

Mögöttem az idõs házaspár is jött. Az esõ egyre jobban esett, az út teljesen saras lett s az elsõ patak folyamok is elkezdtek csobogni, az immár széles földúton….de pár perc alatt a patak csobogás hamar zuhogássá váltott. Kicsit félelmetes ugyanakkor izgalmas volt, ahogy zúdult le a kis folyam hol az út szélén hol mellettem hol mindkét oldalamon. Annyira figyeltem hogy hova lépjek s vele együtt az itinert is, hogy sikeresen elhagytam a jelzést. Pedig volt benne figyelmeztetés!!!

De most már mindegy. Esett az esõ, zuhogott a patak, csúszott a cipõm, s nõtt a latyak…majd keresztbe is szánkáztam elõször az esõ keltette folyam partján. Mire leértem a mûúthoz még zakóztam egy kisebbet, ott viszont tanácstalanul álltam.

Lent a lezúduló esõvizet összegyûjtve kis idõ után tovább lejtett a mûút azon felén, ami nem jobbra, hanem balra kanyarodott. A jelzést sem találtam igazából itt fogtam fel hogy eltévedtem. Az ítinerembõl már sok mindent nem tudtam elolvasni, hisz szétázott. De szerencsémre kis idõ múlva feltûnt az idõs házaspár. Akik mint késõbb kiderült már nem elõször járják e túrát és már nem elõször tévednek itt el. Jó egy kilométert gyalogoltunk visszafelé a mûúton mire megleltük újra a jelzést lefelé. A néni mondta ugyan hogy nem lenne egyszerûbb ha inkább az úton érnénk már célba, de mi férfiak nem halgattunk rá...pechünkre. Az esõ csillapodott de a talaj ettõl függetlenül nem száradt. Nem is tudom, hanyadik taknyolásom után követtem végül a bácsikát, aki egyáltalán nem a turista úton, hanem jóval mellette a falevelek között jöttek párjával. Mire visszaértünk a mûúthoz elég jól beszédbe elegyedtünk, errõl s más túrákat szóba hozva. De végül is elértük azt a kerítést ahol még majd 5 órával ezelõtt kanyarodtunk lefelé.

Csuromvizesen értem célba, õket megvédte az esõkabát. Nemcsak ezt de még rengeteg más tapasztalatot nyertem ezen a túrán. Fizikailag egyáltalán nem fáradtam el, az elmémet jobban megviselte ez az élményekben gazdag túra. Bár még neheztelek kicsit a nevezési díjra(még jobban a vendég ebéd díjára) de mivel ilyen kalandos volt és így is szintidõn belül 5 óra 33 perc alatt teljesítettem, úgy gondoltam megérte a befektetést. Bár a szétázott ítineremet majd 5 percig operáltam mire sikerült pecsételõ képes állapotba tennem, de azért szintidõ írását nem vártam rá.

Az idõs házaspár gratulált nekem én viszonoztam számukra, s arra gondoltam a ezüstfokozathoz már csak 150 km hiányzik…de kaland ide vagy oda, remélem nem mindet kell teljesítenem ilyen sárba.

 A kis Mátrabérc.. Beszámoló kattintásra.

http://kiazoldbe.blog.hu/2013/05/20/matraberc_reloaded

31km 

Az útonal tetszetõs, kellemes, jó szintes. Szinte végig erdõ, sok forrás, jó pár szép kilátás.



1000 Ft-ért viszont többet vártam volna:

A rajtban elfogyott itinernél,

a Vöröskõ ellenõrzõpontnál egy vödör állott vízben elöblögetett, újrahasznált mûanyagpoharaknál (bolti ára 3,6 Ft)

a célban elfogyott szörpnél és pohárnál,

hogy a Vidróckzi barlangnál csak a hosszabb távok kapnak csokit, a pont ugyanannyit fizetõ 30-asok nem,

a célban elfogyott kitûzõnél, táv nélküli emléklapnál.

Hegyek-völgyek 31 km-en át

Az ezen a túrán való részvétel adott volt számomra: közel is volt és a Mátra egy nagyon szép szakaszán vezetett. Az idei évben már jártam erre többször is, azonban az erdõ ereje teljében mostanra állt össze.

A Szorospatakra való kijutást megkönnyítette az iránytaxi szolgáltatást, ami szerintem egy olyan kezdeményezés, amit minden nehezen megközelíthetõ tt-n be kéne vezetni. Maga Szorospatak egy kis eldugott település, ahol korábban a bányászatnak köszönhetõen üdülõk és kirándulótelepülések épültek de az enyészet a bányák bezárása óta bizony megkezdte. Egy-két épület még így romjaiban is vonzó.

Elég hamar sikerült kiérni így egy kicsit még várnom is kellett, mert a pontõrök még nem voltak kint. Nem sokkal késõbb szépen lassan el kezdtem araszolni és bevetettem magam az erdõbe. Az elsõ szakasz erõsen bemelegítõjellegû volt és egyben egy kicsit megtévesztõ is bár azért ugye a Mátrában vagyunk, ahol vannak szintek.

A pecsételés után jött az emelkedés, amelyre már korábban lélekben felkészültem. Bizony errõl a szintrõl kellett a Vöröskõ-étteremig felmenni szinte egyhuzamban. Aki csak most ismerkedik ezzel a sporttal (mert sport ez, akárhogy nézzük) annak ne ez legyen az elsõ túrája ha csak nem lélekben nagyon erõs, vagy esetleg gyakorlottabb túrázóval megy.  Azt kell hogy mondjam, hogy ez a kettõs frissítés (Vöröskõ és Mátraszentimre) el lett találva: a két pont közötti pihentetõ szaksz alatt a szervezet befogadóbbá válik és jobban is tud pihenni így az élelmiszer megint csak jól esik. Dícséret a nagyon finom piroska szörpért.

Különösen nem mennék bele a felfelé és lefelé menetek tárgyalásába, de azért a szebb helyeket kiemelném: Három falu temploma, Csörgõ-patak völgye (igazi kis vadregényes völgy) Vándor-forrás, Vidróczki-barlang, Ágasvár és környéke. Ez utóbbi ismét kegyetlen emelkedõ, fõleg errõl az oldalról. Na és itt is kellett lejönni. Bizony a térdem megérezte.

Nagyon nagy piros pont: az útvonalon kiemelkedõen jó volt a vízellátottság. Sok forrás és kút mellett vitt az utunk, ami egy hosszabb túrán a biztonságérzetet növeli és így a kedélyt javítja.

A célba beérve elmajszoltam pár szelet kenyeret és jól esõen elnyújtóztam az egyik széken. Elsõre a szintidõ kényelmesnek tûnik, de utólag nézve egy állandó sétatempó mellett bizony kell. Aki gyakorolni akarja a szintemelkedéseket, annak ide majdhogynem kötelezõ eljönni. Én jövõre eljövök ismét, ha tudok.

Köszönet a szervezésért és Tamásnak, hogy utitársa lehettem. :)

Vidróczki 61; betyárok és jelzések nyomában kalandtúra

Mátra, a Múzsla felett sötétszürke felhõfoszlányok szállnak és nagyon tekintélyt parancsolóan emelkedik ki a sötétkék háttérbõl..baljóslatúan meredek és sötét hegyoldalakkal szemezgetek.

Bátonyterenyét több kis faluból "dobták össze". Nagybátonyban röpke 20 percet kell várni a helyijáratra. Mint megtudtam naponta kb. 3szor jár úgyhogy szerencsés voltam:)Szorospatakra menet a letûnt múlt nyomai vannak jelen: valamikor virágzott a szénbányászat, mára az épületekkel együtt pusztulásra ítéltetett. A Dáté panzióban a teljes szervezõgárda jelen van. Nagy készülõdés folyik, majd Danyi Zoli a fõszervezõ javaslatára nem maradok kint Szorospatakon éjszakára, jobb a békesség..

Úgyhogy beépített emberként reggel fél5kor ébresztõ, ki a Dátéhoz ahol bizony hûvös a hajnal..de legalább nem esik. Két kutya szórakoztat,; a rajt- cél feliratok a kapura fel- , az elsõ túrázók elõkerülnek. 2. ként nevezek és 6:02kor magam mögött hagyom az épületet.B.András volt az 1. nevezõ elõttem, így együtt kanyarodunk rá a PZ-re. A településrésznek nevet adó Szoros- patak mellett haladunk,bemelegítõ patakátkeléssel és ébredezéssel. Ekkor még úgy gondolom sima ügy lehet ma a 6 átlag, ezt megerõsíti a 19 perc/2,2 km is az elsõ ponton ahol "maikor jobbról csatlakozik a sárga".. hogy honnan?? Ja, hogy mikor akart lenni, kis elírás:) Ha nem itt van a pont 120% hogybenéztem volna a S-t, nem egy feltûnõen jelzett szakasz.. A földút emelkedni kezd,és kis idõ után már jelzések is akadnak. Mire a fenyvesbe felérünk már nem is fázok. Akad némi csúszkálós sár.Majd a bozótosban 2 ösvény tör utat, a jobboldalinál sárga szalag, hát válasszuk ezt. Harmatos fûben haladunk, ami egyre csak áztat és vizez, felülrõl is belefolyik a cipõmbe így mire a bükkösbe érünk már duplavizes zoknival és cipõvel rendelkezem.  Pár méter után elõkerül a S, aztán jódarabig foghíjas.. Közben szó szerint cuppogok a vízben ; ebbõl még baj lesz..az oké ha megázok féltávnál de 4-5 km körül az elején már csuromvizesnek lenni?:/

A Bec- kúthoz nem megyek le a SO -on,de kb. innentõl jól használható a S. Elhaladunk a Vörös-kõ kilátó mellett, 2 hete itt vérzõ most csak a víz miatt kissé lógó orral:) Mátraszentlászló elõtt utolér az elsõ futó, a ponton eszek, iszok a finom rostos gyümilébõl. Lehet  egy kicsit többet idõzök itt mint kéne.. de még a cipõmbe telepedett ágaktól is meg kellett váljak. Az ismerõs K+en kis hullámzás majd vár Galyavár. A P3ön két foltos szalamandrát is látunk. Az itiner szerint 500 méterre jut 300 szint? Ahogy megyek felfelé egyre inkább reálisnak tartom.Nagy kövek után felérek egy szintben menõ kis ösvényre, de pont helyett azt látom h András még feljebb kapaszkodik elõttem. Franc, én meg már azt hittem felértem..:) De meghódítom én is a várat. A pontõröknél növényhatározó és fényképezõ, igyekszek vidám arcot vágni:) Megyünk továbbra is felfelé a P3ön, és zavaros a leírás/terep. Azt nem írja honnan számítva 300 méter után érjük el a sífutó utat + a sima S elágot se említi. No mindegy, jókor jó helyen haladunk, rátérünk a szintén 2 hete járt KP-ra majd beérünk Mátraszt.imrére ahol a ponton víz/szeletelt alma fogad. Ide még egyszer vissza fogunk jönni pár km múlva. Addig azonban leírunk 1 kört: a Zön elsétálunk a 2 km-re lévõ Bagolyirtásra. Itt pecsét és sok nyugdíjas, aztán folytatjuk a Z3ön. Régi sípálya mellett megyünk el és azon kezdek el gondolkozni miért Z3el van jelölve ez a szakasz a 2 település között? Fallóskút elõtt jobbra fordulunk a Z+en Gubolaház felé és az útjelzõ tábla szerint ZO-nál lekanyarodunk a Mária- kápolnához. Ez a gyakorlatban KO és a térkép szerint is az. A pontõrök a másik irányból várják a népet a ZO-on ahonnan persze nem jön senki hiszen másképp szól a leírás. Onnan, tehát a ZO-ról csak akkor lehetne érkezni, ha a Z+en balra fordulnánk és átmennénk Fallóskúton de az már nem a Gubolaház felõl lenne..Úgyhogy az útjelzõ tábla kavar be a leírásba, zöld helyett kék festéket kellett volna rá kenni a kápolna felé mutató irányába is és stimmelne a dolog.A pont õrei a ZO irányába eresztenek minket tovább. Elindulunk de megállj csak, megint nem áll össze: minek mennénk vissza Fallóskútra ha Mátra.szt.imrére kell jutnunk? Úgyhogy rövidesen éles hátraarc és már a KO-on bandukolunk vissza az ominózus táblához.A forrásjelen gyorsan visszaérkezünk a faluba, ahol sokakkal találkozunk és a falu szélén egyik fáról másikra akrobatázó mókussal is:) A ponton bezárul a kör, az ellátást másodszorra is leteszteljük aztán úgy 4. szerre haladunk az Eötvös utcán ma. A ZNen ereszkedünk, a Csörgõpatak völgyébe ahol 4-5en egy futóspárral haladozunk. Majd  erõsen általános iskolásnak kinézõ srác kérdezi elhagytuk e Hutahelyet már.. kiderül a 31re jött, lemaradt a társaitól és már rengeteget elkevert, pontot is hagyott ki és fogalma sincs hol vagyunk. Lemaradok kissé a többiektõl és beszélgetek a sráccal, muszáj ápolgatni a lelkét, mégse keseredjen el szegényke. Gps-el szoktak menni a barátaival és anélkül nem boldogul ezért kicsit felvilágosítom:) A Vándor - forrásnál pecsét és tovább a patak mentén. A keresztesi Óvár sörözõnél a többiek frissítést tartanak, utolérjük õket. A cipõm ismét tele mindenféle szeméttel és még mindig vizes.

A P+ zsiványosan rejtõzködik az elsõ pár 100 méteren, de az erdõben már elõfordulnak jelzések is.Élesen jobbra kék szalagozás vezet, ezt nem vesszük be hiszen a leírás szerint csak a víz/patakátkelés után kell jobbra a barlang felé térni. Persze vannak akik lemennek, jól meg is szívják a bozótosban. Alsó/felsõ vizesnél külön papír jelzi a letérést a barlanghoz. Kicsit bokros, néhol saras ösvényke után megkapjuk a pecsétet. A P+ nyomába eredünk néhol a szalagok segítségével. Felkapaszkodunk az Erdész - réthez, a pataktól a csúcsokig vezetõ út most se lazasággal van kikövezve.Elhaladunk a csúcskõ mellett és mikor a P-ra kiérünk a szótlanná vált srác kérdezi mi a következõ pont nekünk? Neki az Óvár sörözõhöz kell visszamenni, szegény elõbb is mondhatta volna, megúszhatta volna a kaptatót és némi km-t. A P-on visszaküldjük Mátrakeresztesre, mi pedig tovább emelkedünk a Nyikom - nyereg széléig. A P-Z elágazásnál kis megfontolás után lemegyünk a Z-ön. Füves , tarvágás utáni rész, rálépek egy fás bokor csonkjaira teljes erõvel ami nagyon nem esik jól.. Igazi betyárnak érzem magam mire kiérünk a gazosból. A földúton ismét van Z, majd szalag , elindulunk a földúton jobbra aztán hosszasan semmi. Hol megy le a Z a Zám - patakhoz?? Fényvisszaverõs jelzés maradt egy fán beljebb, de körülötte is bokrok, sehol nem látunk balra lefelé ösvény- utat ami levinne a patakhoz. Maradunk a földúton ami kanyarog és egyszercsak vége szakad. András térképén rajta van már ez a földút is, az enyémen nincsen.Eltévedve nem vagyunk,a patak tõlünk balra valahol és ahol vége a földútnak csinálunk egy ereszkedést a patakhoz szabad stílusban. Odalent egybõl van Z, hurrá. Az, hogy hol ment le rejtély marad számunkra..De itt a Zám- patak ahol be lehet gyakorolni a patakátkeléseket, vadregényes táj ez a javából. Egy igényes vadetetõnél kiérünk és a ZN földútján megyünk Nagyparlagig. A futópáros ismét utolér, valahol elkavarhattak. A ponton van répa! Hmm, ez kell nekem:)) A következõ S-t problémásnak írja le az itiner , de nincs azzal semmi gond. Ellenben velem van, a talpam fáj,valami ág is lehet a zokni alatt, melegem van és csak téblábolok a sárgán,  nézem a jelzéseket , András kissé elõttem én pedig úgy érzem teljesen végem van, a 6os átlag romjai felett kóválygok.. A Cranberries egyik számán agyalok: "What's in your head,in your head,zombie, zombie, zombie..." A Hideg - kúti erdészház elõtti 2 létra ráz fel, majd a ház után felmegyünk a forráshoz, ahol rokkantnyugdíjasokat idézõ mozdulatsorral guggolok le vizet tölteni:) Innen még egy kis emelkedõ és a távolban lent már látszik Mátrakeresztes, Ágasvárostul.  A S itt is eléggé halovány, néhol akad 1-2 példány belõle majd csak leszürkézettek. Tulajdonképpen egy forrásmederben érünk le a faluba ahol elsétálunk a fõútra és nem sokkal feljebb gyönyörû S-k villognak a napsütésben az utcán.. ezek szerint átfesthették a falu elõtt és a régebbi verzión közelítettük meg Keresztest. Egy pillanatra a Pásztó feliraton megdobban a szívem, de természetesen jó helyen vagyunk:) A buszmegállóban pedig fõleg jó helyen , újhagymás- zsíros kenyér, ivólével, fincsi. Kiszedem a fadarabokat a cipõmbõl - talán elõbb kellett volna és akkor nem fájna, de a hülye fejemmel menet közben ha agyonütnének se állnék meg..önmagam alapos megszivatásának újabb gyöngyszeme ez. Csak reggel ne lett volna az a harmatos víz, akkor nem lenne semmibajom..Na de már csak 11 km , féllábon is. Lesétálunk a sörözõig, most se sörözni hanem a buszmeg mögötti PN-ezni. Az eleje emelkedik és ilyenkor pont oda kell lépnem a talpam elejére ahol fáj.. feltotyogok és már nagyjából szintben folytatjuk. A szemközti hegyekben esik az esõ, itt is elkezd cseperegni de csak alig - alig és gyorsan végeszakad. Közben feltünik a Kosik- tanyai pont, pecsét, pá. A Zön tovább, néhol pocsolya, keresztbedöntött fák teszik izgalmassá utunkat az Ágasvári th.-ig. A háztól felnézek a csúcsra és nagyon magas.. Nem sok ingert érzek rá, hogy felmenjek, de ha fel kell akkor nincs mese. A háznál megmosom az arcom és akkor jöjjön a K3. Felszedek egy alkalmasnak látszó botot, hátha úgy jobb lesz. Gudluking hangja szól valahol felfelé, hogy nagyon kivagyok.. jó lenne neki megmondani hogy nem, csak fogtam a botot,idõugrást hajtottam végre és tökéletesen bemutatom h fogok járni 50 év múlva. De ennyi beszédre nem futja két levegõvétel között:) A hangulat fokozása végett egy nagy gyerekcsoportot is kifogok akik szembejönnek, kerülgethetem õket. Fent a csúcson gyors pecsét és megnézem a kilátást: Szandavár irányában hatalmas szürke felhõbõl ömlik az esõ,s nagyon úgy néz ki, hogy hamarosan ideér és szakadni fog.. Na, ha ez elkap minket..Lefelé is szorítom a botot, ha nincs akkor a felfelé menõ Vadmalac elõtt olyan hanyattvágódást mutattam volna be..:) A háznál ismét szöszölök, majd elkezd erõsen fújni a szél..jujj csak ússzuk meg szárazon! Nem akaródzik az utolsó 4-5 km-en megázni,addig igazán kibírhatná amíg beérünk. A P letér és az elõzõhöz képest lendületesen haladunk, mikor már közel a cél mindig jobban esik sietni és nem számít semmi csak haladjunk:) Elõzünk még egy gyerekcsoportot majd vége lesz a pirosnak.Egy fán van jobbra nyíl, letérnék vmi gazosba de mondják h van még egyenesen is P úgyhogy vissza és irány arra. Aztán több nincs is hol a csudába folytatódik? Térképnézés, aztán a szemközti oldalban vmi pirosféle van. Na, menjünk csak át:) Tényleg ott van, h hol ment át nem tom , talán ott ahol a gazos volt? Mindegy, húzzunk bele mert nagyon szorít a száraz idõben beérés.Még van némi emelkedõ, azért a 40 m szintnek meg kell lennie..hosszú erdõs, elsõ aszfalt keresztezése, számolgatjuk kb. 17:20 körül fogunk majd beérni. Addig 20 perc és ne essen.. még erdõ és végre aszfalt ahonnan a panzióig már lekoccanunk az alig szemerkélõ esõben 17:18kor  célba érünk,így 11:16 lett a vége. Nem egy fényes idõ, de a terep és jelzésviszonyok miatt nem érzem úgy h nagyon elbénáztam, fõleg fájós talppal. Pár perc múlva szakadni kezd az esõ és örülök, hogy megúsztuk hiszen tényleg csak perceken múlt. A rendezés ellátásügyileg kifogástalan volt, kedves pontõrökkel. A leírásban voltak a fent említett bibik, de ez egy olyan túra ahol nincs biztosra kiszalagozva az útvonal, tájékozódni kell, térképet nézni és szerintem kell ilyen is, ebbõl lesznek plusz élmények- km-ek. Köszönet Viktornak és D. Zolinak! Hazafelé pedig olyan jó vidám társaság kerekedett Vác/Diósjenõ viszonylatban, hogy levezetésképpen megnéztük mennyire van vicces kedvében a Börzsöny:))

Vidróczki 61 2009.05.16

A Vidróczki túrázója,

Csetlik-botlik a Mátrába’,

Csetlik-botlik a Mátrába’,

Mert a jelzést nem találja.

Megyen a srác, megyen a srác,

Környös-körül át a susnyán,

Ugyan hol jut ki belõle,

Kerek erdõ közepébe. (Népköltés)

A betyár mindenit kedves rendezõség! Ez aztán betyáros volt… A Szoros-patak völgyében futok lefelé. Kellemes a reggel. Egy kis zápor tisztítja a levegõt, jól érzem magam. Néhány perccel ezelõtt, 7 órakor rajtoltam a DÁTÉ panzióból. A kapuban még néhány utolsó utáni útbaigazítást kaptam a lelkiismeretes fõszervezõtõl, majd elkezdtem a 61km-es utazásomat egy földi paradicsomban, amit Mátrának neveznek… Nem egy tömegtúra, az elején szinte alig találkozom valakivel. Azért pont annyian vagyunk amennyien kell, hogy legyünk. A sárgán néha egy kicsit elbizonytalanodom, de egy mögöttem haladó túratárs idõnként helyrebillent. Ekkor határozom el, hogy nemcsak a jelzésekre hagyatkozom, hanem elõveszem a Mátra térképet, s folyamatosan követem, hol is járok. Ezt a túra során végig így csináltam, s nem voltak többé tájékozódási gondjaim, akkor sem, ha egy idõre néha elveszítettem szem elõl a turistajelzést. Az elején azért még voltak gyermekbetegségeim. A Három-csernél (remek darabok) mindenáron a jobb oldali földúton szeretnék elfutni, de szerencsére utolér a már említett túratárs, és áttessékel a helyes útra. Arra gondolok, ha egyszer majd az Úr ítélõszéke elõtt állok, ahol az evilági bûneimrõl kell számot adnom, vajon hogy tudom megmagyarázni, hogy a térkép szerint egyértelmûen az utat átmetszve enyhén balra kell tartani, én pedig azért sem metszettem át az utat, s mindenáron jobbra akartam tartani. Jó esetben is purgatórium lesz a vége, ha így folytatom, tehát jó lesz odafigyelni. Így aztán „térképforgató magyarként” haladok tovább. Valahonnan jobbról bevág mögém egy „nordicos” túratárs, hogy honnan jött ki tudja, de jön keményen, hallom a botok csattanását, ahogy egyenletes idõközönként az avarba fúródnak. A sárga itt meredeken emelkedik. Kicsit megnyújtom a lépteimet, s egy idõ után a doppler effektus segítségével nyugtázhatom, hogy a hangok kezdenek kissé távolodni, végül teljesen elenyésznek. A napunk már egészen felkelt, s bevilágítja az erdõ talaját. 584 millió tonna hidrogént „éget” el másodpercenként, csak hogy mi kellemesen érezzük magunkat a teljesítménytúrán. Nem kell megijedni, van még egy pár milliárd évre való fûtõanyaga a „pincéjében”, egy darabig még nyugodtan túrázhatunk. A Vörös-kõ-kilátónál akadok össze végre megint egy rövidebb távos túratárssal, akivel a túra során a sajátos nyomvonalak miatt még többször találkozunk. Egy nylon-szatyorral a kezében túrázik, kicsit mulatságos jelenség. A túra vége felé a piroson kérdezem meg tõle, amikor végleg elmellõzöm, bevásároltál. Veszi a lapot, nem sértõdik meg, csak az övtáskáját felejtette otthon. Gyõzedelmesen bevonulok, s elfoglalom Mátraszentlászlót. Hadisarcként egy lekváros kenyérrel, és egy pohár almalével is beérem, majd rohanok fel a meredek úton, újabb hódítások felé törve. A sárga-kék kereszt elágazónál gyönyörû virágoskertbe csöppenek. Lila virágú erdei holdviolák virítanak mindenfelé, amelyekbõl késõbb a Galya-vár után ha lehet még többet látok, a ritkás erdõben tömegével nyílnak. Impozáns növény, még a levelei is nagyok szépek. Dicséret a gondos kertésznek, s mivel évelõ növények, remélem jövõre is gyönyörködhetünk benne (Kerti növényként is ültetik, azért tûnt ismerõsnek. Meghatározás és info, a túra után, a Közép-Európa vadvirágai kis könyvecskébõl.) Követem Smiró Ferit (a térkép szerint a Smiró Feri útján járunk). Na, õ is tudta merre kell menni, mert ilyen mesebeli bükköst, nem sokat látni, annyi szent. Hát még az akusztika. Mindenfelé madarak énekelnek, az egész erdõt egyenletesen betölti a hangzás, mintha csak egy megrendezett, színvonalas koncerten lennék, a legmodernebb dolby surround effecteket hallom, a kis mûvészek szinte a fülembe énekelnek, nyúzott, rendezetlen idegszálaim, pedig hirtelen kisimulnak. Lentebb két futó rohan el mellettem, a szokásos üldözõ boly, számtalan túrán találkoztunk már. A dicséretemet szerényen nyugtázzák. Egy darabig követem õket, de a Galya-várra való kapaszkodás közben megugranak. Keményen hajtok én is, a testemben szétáradó „lekvármolekulák” pedig simán felhúznak a hegyre. Mátraszentimre felé már gyakrabban találkozok túrázókkal, egy némelyikükkel össze is sodródunk, s beszédbe elegyedünk. Egy páros, akik egy darabig „üldöznek” a Galya-vár után, most a zöldön lefelé haladva szembejön. Egy kis privát kirándulást tettek a parkban. Az ellenõrzõ ponton átmegyek Láng Vincébe (a fiatalok ezt most nem érthetik!!), s közlöm, ha minden jól megy 1 óra múlva itt vagyok. A Bagoly-irtás Fallóskút kör alatt kellemeset kocogok a széles sétautakon. Egy pár fiatalemberrel vetélkedek, de még jól megy a dolog, az „öreg” idõnként megmutatja mit tud. A túra során sokszor elõfordul kisebb vetélkedés a túratársak között. Persze nem szégyen alulmaradni, hiszen azért nem „piskóták” indulnak a 61km-en. Visszafelé haladva a Z négyszögön találkozom egy kedves túratársammal, akivel valahogy 2 éve nem sikerült összeakadni. Õ már lefelé halad, s valahol a Vörös-kõ-bérc felé érem utol majd a piroson. A volt Ötházhután még szlovák szót is hallok az utcán. Két helyi lakos, egy idõs néni és egy fiatalabb hölgy beszélget szlovákul, ami nem meglepõ ugyan, de azért érdekes. Ami Láng Vincének soha, nekem most sikerül, bezárom a kört, a „hadisarc” 2x2 keksz. A zöld négyszögön beérek a Csörgõ-patak völgyébe, ahol már azért kezdünk rendesen gyülekezni. Nem akarom a táj szépségét ecsetelni, de biztos vagyok benne, hogy az ország egyik legszebb részén haladok, ha szabad egyáltalán az ilyesmit viszonyítani, de elfogult vagyok és kész. Feltöltöm palackomat a Vándorforrás tiszta, hûs vizével, ami késõbb majd a Zám-patak völgyében ment meg a szomjan halástól. Lefelé együtt haladok néhány túratárssal. Az egyikük egyedül „csinálta meg” a Bükk 900-as csúcsait. Le a kalappal, erre még nem mertem vállalkozni, pedig a szívem csücske a dolog. Még egy kicsit fejlõdnöm kell. A Turistajelzéstõl a tájékozódásig címû mûsorunkat hallották. Aztán a szokott módon leválok a társaságról, s lekocogok Mátrakeresztesig. Az Óvár vendéglõbe belépve, a pincérnõnek azt mondom, ugyanazt kérem. Megdöbbenve néz rám, lehet, hogy nincs éppen humoros kedvében. A múlt vasárnap ugyanis erre jártam, kértem egy kávét, egy jégkrémet és egy ásványvizet, s most ugyanazt szerettem volna rendelni, s egy kicsit poénkodni. Lehet, hogy nem kellett volna? Egy kicsit testesebb, de nagyon szimpatikus túratárssal váltok egy pár szót, aki éppen a jól megérdemelt hideg sörét húzza le. Mire a barlanghoz ér már ki is izzadja. A Vidróczki-barlang igencsak eldugott helyen van, ha teljesen a közelében vagyunk,még akkor sem látni. Gondolom régen még jobban benõtte a bozót a környéket. De ha rátaláltak volna is valami árulás folytán a helyre, ki merte volna megkockáztatni, hogy a betyár nyomába eredjen, az eredmény mindenképpen sok-sok korai árvaságra jutott zsandárgyerek lett volna, mielõtt kifüstölik. Felfelé haladva a piros kereszten, a legmeredekebb részen találkozom egy nem akármilyen kiránduló csapatattal. Félreállok, így van idõm megfigyelni õket, amíg elvonulnak. Számtalan kisgyerek van velük, igazi 1-2-3 éves pöttömségek, de nem csak velük, de rajtuk is. Van olyan apuka akin elõl-hátul is lóg egy-egy csecsemõ. Kissé horrorisztikus látvány, ahogy lefelé haladnak a nyaktörõ meredeken. Szót váltok velük, s megjegyzem, hogy egyszer pici korukban, én is elvittem a gyermekeimet egy kicsit keményebb kirándulásra (nem hosszúra!). Fogékony korban lévén, egy életre bevésõdött nekik az élmény, s örökre meg is utálták az egészet. Azóta mindkettõbõl „erdõkerülõ” lett. A nyílt részre érve, valóságos kis szikla-gyepes botanikus kertbe érkezem meg (belépõjegy 0 forint). A többi növény közül kimagaslanak a lila virágú macskagyökerek (úgy látszik a lila divatszín növényéknél.) El lehetne itt tölteni egy pár órát. De haladok tovább, pedig nagyon marasztalnak. A bokrok a ruhámba, hátizsákomba, bõrömbe kapaszkodnak, sõt az egyikük egy óvatlan pillanatban, még a sapkámat is elcseni. Valahol a Vöröskõ-bércnél érem utol a már említett túratársamat. Õ képviseli számomra az állandóságot a teljesítménytúrázásban. Az éves országos pontgyûjtõversenyt vagy megnyeri, vagy az elsõ 3 közt van évrõl-évre. A múlt héten az Ökopark 70-en indult. A célba érve az ugyanott meghirdetett éjszakai 15km-es távot is teljesítette, majd kocsiba ülve elhajtott Sárospatakra, s reggel elindult a Zemplén 50-en. Hát nem semmi, az biztos. Fáradhatatlan gyalogosként, de meglepõen nagy sebességgel rója útját. Ha majd egyszer a teljesítménytúrázóknak szobrot állítanak, Õ biztosan megérdemel egyet. De addig is marad kõbe vésve a lelkünkben, azzal a számtalan teljesítménytúrázóval egyetemben, akik hozzácsatlakoztak a túrái során. Õ ugyanis nem csatlakozik senkihez, hanem töretlenül rója útját, bármi is történik. Most hát csatlakozom hozzá, s egy darabig beszélgetünk. Sajnálom, hogy nem tudtam elmenni az Ökopark 70-re, de továbbképzésem volt, amit sehogy sem tudtam kihagyni. Persze rengeteg érdekes dolgot hallottam ott is, Pl. a dopaminról, ami a központi idegrendszer egyik legfontosabb ingerületátvivõ anyaga. A rendszeresen ismétlõdõ, pozitív élményt kiváltó tevékenységek hatására szabadul fel, s örömérzést vált ki. A kokain is ezt szabadítja fel, de az intenzív sport is, pl. a teljesítménytúrázás (s talán a jó zene is. Most, hogy ezeket a sorokat írom, háttérként az Eurovízós dalfesztivál döntõje megy a TV-ben. A legtöbb dal viszont egyetlen molekula dopamint sem szabadít fel az agyamban, sõt!) Talán ezzel lehet megmagyarázni azt a sportfüggõséget, ami jó néhányunknál fennáll. Más kérdés, hogy a sport bizonyos határok között hasznos, míg a kokain egy idõ után tönkreteszi az embert. Ha nem mehetek terepre, idõnként valóban szabályos elvonási tüneteket észlelek magamon. A kullancsok is szóba kerülnek. Nagy felelõtlenség úgy erõdbe járni, hogy valaki nem oltatja magát!!!!! A kullancscsípés utáni bõrtüneteket pedig nagyon figyelni kell, súlyos betegség lehet a következménye (pl. egy túratársunknak a lábát támadta meg a kikezeletlen Lyme-kór). Na de ezt mindenki tudja, mégsem lehet elég sokszor elmondani. Reggel pl. bementem a sûrûbe, s rövid idõn belül hemzsegtek rajtam a kullancsok. Szerencsére van egy tuti riasztószerem, az Autan, amivel a bõrömet (mindenütt!!) és a ruházatomat is alaposan lefújom. Idáig bejött, Aután-felhõ alatt, még sohasem volt kullancsom. Az oltásom viszont már régen lecsengett. Ez a beszélgetés arra inspirál, hogy újra felépítsem a védettséget, tehát, amint tehetem rohanok a dokihoz. Közben a Zöld sávhoz érünk. Én a kerítés mellett szándékoztam lemenni, de a társam olvasott az itinerben egy jó kis földútról, némi kerülõvel. Én is olvastam róla a kivételesen alapos túraleírásban, de ez volt az a rész, ami már sok volt az én IQ-mnak. Egy idõ után elbizonytalanodom, visszafordulok, de Õ inkább megy tovább. Jobb most egy bozót, mint egy „fullextrás földúton” Gyöngyöspatán kötni ki, onnan már legfeljebb helikopterrel juthatok Szorospatakara, gyalog biztosan nem. Némi csetlés-botlás után meglepõen könnyen leérek az útra. Késõbb még találkozunk az Ágasvárnál, neki is bejött. Jövõre belevágok. A Zám-patak völgyében kilométereken át nem látok senkit. Emberi szót is csak egyszer hallok, a sajátomat, amikor megbotlok egy kövön, de amit mondtam, azt ide nem lehet leírni. A táj csodás, bár a számtalan átkelés a patakon egy kicsit megvisel. Iramot menni reménytelen. Egyszer egy fekete tollú, közepes testû madarat látok a közelben elreppenni, a feje olyan pirosas. Nem vagyok egy ornitológus, de ilyet még soha nem láttam az biztos. Az is lehet, hogy csak a kezdõdõ dehidratáltság játszik velem, és simán csak egy repülõ viziló volt. Javaslom megvizsgálni a Zám-patak völgyének faunáját, szerintem érhetik még meglepetések a kutatókat. Amilyen Istentõl, embertõl távol esõ hely ez, mint a Jurassic Park 2 patakvölgye, akár még a dínók is fennmaradhattak itt. Képzelgéseim közben a vadetetõhöz érek, ahol két nyájból eltévelygett bárányka szegõdik a nyomomba, akik talán már Patáról jöttek visszafelé, úgy elkavartak. Megunva a tétlenséget Nagyparlagig felkocogok. Hosszú magányom után egy darabig élvezem a pontõrök szíves társaságát, akik sztárfotót is készítenek rólam. Betömök egy energiaszeletet, és még mindig nem értem, hogy tartalmazhat ez a kicsi ragacsos valami 800 kilokalóriát. Az elõbbi két futóval keresztezzük egy párszor egymást Mátrakeresztesig, idõnként némi társasághoz jutva. A Hidegkúti turistaházhoz érve egy szamarat pillantok meg a réten legelészni. Errõl jut eszembe, hogy milyen csacsi vagyok, ahelyett, hogy otthon ülnék a fotelben egy jó könyvvel, itt rohangászok az erdõben. Meg tudja ezt valaki magyarázni, miért teszem? Valaki nagyon megszomjazhatott elõttem, talán egy óriás volt, mert a Hidegkuti-forrás vizét teljesen kiitta. Sebaj, legyen túlélõtúra, régebben olyanokat csináltam. Nyáron, mobiltelefon, víz, kaja, térkép stb. nélkül, csak egy lépésszámlálóval az övemben, egy rövidnadrágban és egy pólóban bolyongtam ismeretlen erdõkben 10km-eket. Nem tudtam, hogy életveszélyben vagyok. Fiatalság,bolondság, az én életemben ez a kockázati tényezõ végleg elmúlt. Jöttek helyette mások, de ez már tényleg nem ide tartozik. A pontõrök tanácsa alapján az új sárgán, két kráter között ereszkedem Keresztesre. 2 eredeti palócháznál kötök ki, majd futok tovább. Egyszer csak egy kiáltás késztet megállásra, simán elcsörtettem az ellenõrzõpont mellett. A Szovjet Emlékmû „árnyékában” már az almalevemet iszom, amikor beesnek az említett futók, s meglepõdve látják, hogy már ott vagyok. Az úton fut egy „nordicos „ srác, a pontõrök becsalogatják. Kiderül nem „Vidróczkis”, de ha már így alakul megvendégelik. Errõl jut eszembe a klassszikus vicc a vak nénikérõl, aki nem akart átmenni a túloldalra, de azért az úttörõk átkísérték. Leszaladok az Óvár sörözõig, a 2 futó továbbindul, mialatt én „különbejáratú” koffeinmérgezést készítek elõ magamnak. Közben (nem a túrázók között), észreveszem 10 éve nem látott kedves barátomat, de mint egyes amerikai filmekben szokás lenni, üldöznek valakit, de amikor megfordul, akkor jönnek rá, hogy nem is õ az, én is így járok. Bevágok a piros négyszögön, ahol egy héttel ezelõtt egy terepmotorost láttam simán felhajtani. Ágasvárig semmi különleges esemény, ha csak azt nem tekintjük, annak, hogy hátrálok ki a Kosik-tanyáról, ahol a lapomat szerettem volna lepecsételtetni, de egy idõ után kicsit gyanús lett a dolog. Némi elmélet a pontõrökkel a jobb és bal oldal kapcsán a dolgok relativitásáról, majd indulok fel a zöldön. Jobb kéz felõl az óvár hatalmas tömbje magasodik rám. Ezt még egyszer felfedezem magamnak. Idõnként az õsi szervízúton haladok, látni a sziklában kikoptatott keréknyomokat. Az Ágasvárnál megint összefutunk egy páran, sok régi ismerõst is üdvözölhetek. Vár állott, most borzalom, hogy erre még fel kell menni. Minden kegyeletsértés szándéka nélkül eszembe jut Az erõltetett menet címû vers kezdõ sora, szabadon idézve: Bolond ki földre rogyván fölkel és újra lépked… (Hogy jutottak fel ide annak idején a páncélos vitézek, az rejtély.) A lift azért folyamatosan megy felfelé-lefelé, viszi a túrázókat. Felérve egyenesen egy fiatal pontõr karjaiba futok. Ma már sok ilyen arcot láttál ugye, mondom neki, elgondolva, milyen lehet egész nap a felérkezés pillanatában az eltorzult arcokat megpillantani. Azt mondja látott már sokkal rosszabbakat is mint az enyém, volt aki levegõt sem kapott. Ez megnyugtat, mert levegõm az van sok, inkább a lábam kellene lecserélni. Elteszem a térképet, itinert, s a piros jelzésre bízom magam, amiben nem csalódom. Csendesen utazok lefelé a hangulatos erdõben. Csak egy jelzés nélküli villás elágazóban bizonytalanodom el. De mire A két út van elõttem, melyiket válasszam, kezdetû népdal leforog a fejemben, az ösztöneim máris megszülik a helyes megoldást. 11 óra elteltével befutok Szorospatakra. Nem akarok senkit sem megbántani, csak a benyomásaimat írom le a helyrõl. Könnyen meglehet, hogy tévesen ítélem meg a látottakat. Balra a talán jobb napokat megélt volt ifjúsági tábor, most Erdei Iskola címû felirat függ rajta. Aztán szintén balra egy lepusztult, elhagyott magas épület, ki tudja mi volt, talán bányászlakások voltak benne. Jobbra megint két hasonló épület, nincsenek lepusztulva, de elhagyatottnak látszanak, errõl sem tudom mi célt szolgáltak anno. Aztán a kanyarban a Mátra-szálló szintén leromlott épülete, letûnt korokról mesél. Idefelé jövet láttam az elhagyott bányaépületet és az útnak csak kis túlzással nevezhetõ köldökzsinór melletti nyomortelepet, s körülötte mindenütt szemét. De a szép természeti környezet, a város közelsége és a közeli horgászparadicsom egyszer talán még teljesen feltámaszthatja ezt a helyet, amiben a DÁTÉ üdülõközpont mûködése máris nagy szerepet tölt be. Szorítok neked Szorospatak!!!! 2009.05.17 Pétervására