Túrabeszámolók


Odvas-Kő-ris

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2012
nafeTúra éve: 20122012.05.02 21:42:26
megnéz nafe összes beszámolója

Odvas-Kõ-ris 30


GPS-el mért távolság: 31,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 780 m.


Végre egy Pápához közeli túra, s az idõjárás is jó. Ennek megfelelõen biciklivel mentem a rajthelyre. Bakonybél elõtt Pistivel találkoztam, aki már megkezdte a 20-as távot, s azt letudva, még egy 30-ast is betervezett. A rajtnál átöltözés, nevezés, biciklis táska leadása. Enikõ elmagyarázza a változást az útvonalon. Nem emlékszem rá, melyik az a Hosszúberki-út. Majd kiderül. Iszom egy meleg teát. A gerence-völgyi 10 fok után jól esik. Többszöri tapasztalatom, hogy a Gerence-völgyében, az úton 6-8 fokkal hidegebb van, mint Bakonykoppányban, vagy Bakonybélben. Most is Huszárokelõpusztánál kezdõdött a cidri. Még egy kis készülõdés. Hová tegyem az igazoló lapot? Egy fia szál zseb sincs a biciklis nadrágon. Mint néhány kilométerrel késõbb kiderült, egy huszárvágással megoldottam a kérdést: ott felejtettem a rajtban. Így legalább már nem veszíthettem el menet közben. Indulás. Lépek ki az ajtón, amikor befutottak Zsuzsáék.


Az elején elég merevek az izmaim a kerékpározást követõen, de azért haladok. Gerencepuszta elõtt érnek utol Zsuzsáék, s mondják, hogy a rajtban felejtettem az igazoló lapot. Fölajánlották a szervezõknek, hogy utánam hozzák, de õ inkább maga próbálta eljuttatni hozzám sikertelenül. Gond egy szál se ismerem a környéket. Zsuzsáéknak elmondtam, hol merre milyen jelzésen vezet a túra, õk pedig nyugtázták: stimmel. Ettõl kezdve igyekeztem felpörögni egy kicsit, hogy tudjam tartani velük a lépést. Idõnként elég nehezen ment. Végül is együtt tettük meg a túra további részét.


Kiértünk a nemszeretem Gerence-völgyi ösvényrõl, s megkezdtük az emelkedõt Hubertlak irányába. Kellemes bükkösben vezet az út. Bemegyünk a Bakonyi-Gyilkos-tónak becézett kis víztározóhoz, ahol megkapjuk az elsõ ellenõrzõ pecsétet, egy csoki kíséretében. Én a túrajelentésre kérem. Megyünk tovább. Hubertlakot elhagyva egy napsütötte meleg úton kaptatunk fölfelé. Szerencsére nincs sok belõle, s ismét erdõben járunk. Egy kis lejtõvel keresztezzük az ugodi murvás utat, s újabb kaptató vár ránk. Megérkeztünk a Hosszúberki-úthoz és azonnal fölismertem melyik az. Jártam már rajta montival, csak akkor az aszfaltot elérõ része nem volt ilyen jó. Fölírtuk a kódot (szerintem egy pápai telefonszám), s megyünk tovább. Sajnos itt is, ott is erdõirtásba botlunk. A Vörös János-séd elõtt szó szerint is, bár ott csak gyérítettek, viszont az összes fát otthagyták az úton. Általában ilyen trehányak a favágók. Ezt egyébként a szervezõk, már a rajtban jelezték.


Elértük a piros jelzést. Ballagunk lefelé, s én kis híján elalszom menet közben. Az Odvsakõhöz vezetõ durva emelkedõ alaposan fölébreszt. Megkapjuk a második pecsétet, s választhatunk a kókuszos csoki és a kókuszos csoki között. Természetesen a kókuszosat választjuk. Mivel csaknem dél van, ebédszünet. Elpusztítom az egyik szendvicset, s megyünk tovább. Egy érkezõ túrázó, éppen morgolódik, hogy mehet vissza a lépcsõn, mert kirántotta a zsebébõl az igazolólapot. Aki ismeri ezt a lépcsõt, meg tudja érteni a rosszkedvét (kb. 200 méteren 73 méter szintemelkedés). Meg is jegyeztem: Látod, ez velem nem fordulhat elõ. Én már a rajtban elhagytam. Jót derültünk. Következett a hosszú kaptató a Kõris-hegyig. Meleg volt. Ez jellemzi a legjobban, illetve a sok úgynevezett túrázó, akik még a köszönésünket sem nagyon fogadták. A vége felé már ért bennünket egy kis szellõ, ami nagyon jólesett.


A Kõris-hegyen megkaptuk a következõ pecsétet. Itt rendezték be a túra frissítõ pontját is, a CATS-esektõl megszokottan bõ választékkal. Enni nem ettem, de a szörp  jólesett. Nagyon jó volt, hogy itt vízhez tudtak jutni a túrázók (kb. 6 km alatt 450 m szint ilyen melegben). Frissítést követõen leóvakodtunk a kék barlangi jelzésen. Bármilyen idõjárási körülmények között örülök neki, ha esés nélkül leérek. Most is sikerült, bár az egyik fán történõ átmászás egy kicsit necces volt. Ahogy ráültem, máris elkezdtem lefelé csúszni, a völgy felé. Nem számítottam rá, hogy a biciklis nadrág ennyire csúszós. Gyorsan levetõdtem a túloldalt.


A zöld jelzés egy szakasza, nem tudom milyen apropóból az úttól 30-40 m-re vezet egy ronda ösvényen. Ezt ismerve, nem is tértem le rá. Zsuzsáék maradtak a jelzésen, de félúton megunták, s lejöttek inkább az útra. A Barátok-útja jobban járható, mint tavaly. Az erdészeti aszfaltút keresztezése után, még egy utolsó emelkedõ, amelyiket még sohasem sikerült kitekernem montival, s máris beértünk Bakonybélbe. A célban megkaptuk az emléklapot, a kitûzõt, s egy 200 Ft-os italjegyet. Mivel alkoholmentes sörbõl csak Stella Artois-t tartanak, így inkább kólát ittam. Beszélgettünk egy kicsit, miközben beért a célba Pisti is. Azt hittem, még valahol az úton fog hátba csapni bennünket. Újabb átöltözés, s hazafelé vettem az irányt. Tartottam tõle, de sokkal könnyebben tekertem haza, mint vártam.


Egész jó ez az új táv.


  A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800/700 Ft-ért színes térképes igazolólap (saját térkép szükségtelen), a „Bakonyi-Gyilkos-tónál” és az Odvas-kõnél csoki, a Kõris-hegyen zsíros-, lekváros- és mogyorókrémes kenyér, vegyes vágott savanyúság, hagyma, paprikakrém, kétféle szörp, és víz, a célban pedig emléklap, kitûzõ és 200 Ft-os italjegy járt. A távon a szalagozás kiváló. Sajnos sok helyen letépték a szalagokat, néhol pedig egészen kis fecnikre tépkedték.


 


 

 
 
 Túra éve: 2011
HeyjoeTúra éve: 20112011.05.25 21:27:24
megnéz Heyjoe összes beszámolója

Én inkább nem gépelek ennyit, ha már videóztam :)

http://www.youtube.com/watch?v=XkwJu4ZalW0

 
 
nafeTúra éve: 20112011.05.19 22:22:24
megnéz nafe összes beszámolója

Odvas-Kõ-ris kis kör teljesítménytúra.


GPS-el mért távolság: 18,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 545 m.


A Szent-kút túra ellenére frissebben ébredtem, mint elõzõ nap. Az utak felszáradóban. Készülõdés, reggeli. Esik az esõ. A francba! Ha már egyszer nekikészültem, csak elindulok, viszont rögtön eldõlt, csak a kis kört vállalom be. Eszembe jut, hogy másfél éve egy ilyen esõs túrának köszönhetõen gyulladt be a térdem. Semmi kedvem nincs egy újabb két hónapos túraelvonáshoz, illetve esõnadrágban gyalogolni órákon át. Bakonybélbe menet nem valami jó ómen a felhõsipkába bújt Kõris-hegy látványa. Alig páran lézengenek a rajtban, így gyorsan benevezek, miközben hallom, a fõszervezõ a nagy kör megszüntetését fontolgatja.


Fél nyolc után pár perccel nekivágok a távnak. Jól jön, hogy ez alkalommal lejtõn lehet bemelegíteni. Odvaskõpusztáig, mindössze néhány kis huppli nehezíti a haladást. A Gerence melletti ösvény, helyenként csúszós az esõtõl. Nem irigylem a montisokat a következõ maraton ezen szakaszáért. A hotel után jön egy kis laza emelkedõ, bemelegítésként, a barlanghoz vezetõ igen meredek kaptatóhoz. Fújtatok rendesen, mire fölérek. Nagyon rövid távon kell begyûjteni 70 m szintet. Az eddigi szitálást követõen, egyre jobban esik az esõ. Pecsételés, egy kis beszélgetés. Ilyenkor itt a legjobb pontõrnek lenni. A barlang megvédi az esõtõl. Épp, mielõtt tovább mennék érkezik Pisti, Bernadett és Bazsi csapata. A tegnapi 100 km után, most csak egy nagy kört terveztek levezetésképpen. Azt hiszem, én föl se bírnék kelni.


Még egy kis meredek rész, s elérem a piros jelzést, amit aztán egészen a kõris-hegyi ellenõrzõ pontig követek. Rögvest lazábbá is válik az emelkedõ, viszont rázendít az esõ. A széldzseki-szélmellény kombót, esõdzsekire cserélem, s megyek tovább. Viszonylag kényelmes tempóban megyek, s kifejezetten jól esik az emelkedõ a szép bükkerdõben. Elérem a Rézbükki-utat. Nagyon jó állapotban van. Belegondolok, mennyivel könnyebb rajta gyalog menni fölfelé, mint biciklivel! Jóval alacsonyabb lehet a pulzusom is. Biciklivel kifejezetten oda kell rá figyelni, ha nem akarok elsavasodni. Igaz, akkor az átlagsebességem 7,5 és 9 km/h között van, a mostani 4,5-5-össel szemben.


Ahogy haladok fölfelé, fokozatosan megyek bele a felhõbe. Az esõ rendületlenül esik. Kiérek az aszfaltra, s maradok azon, bár a kiírás szerinti útvonal levágja egy kanyarját. Fölérek a hegytetõre. A radar dóm teteje csak sejthetõ a felhõben. Idõnként viszont csak a lábakat látni. Megkapom a következõ pecsétet és csokit, majd irány a kék barlangi jelzés meredek lejtõje. Ettõl a szakasztól már elõre fáztam az esõ miatt, hiszen száraz idõben is nehéz. Meglepõen könnyen sikerült leérnem (Szerintem, olyan típusú a lejtõ és a föld, hogy egy nem túl nagy esõt követõen jobban tapad a talaj, mint szárazon. A piros romjelzés ilyen, a vértesben Mór és Csókakõ között.). Az aszfalt utáni szakasza rosszabb, mivel a megázott sárgaföld igencsak csúszós.


A jelzések elágazásánál, gyõri ismerõs érkezik a zöld jelzésen. Gyorsan tisztázzuk, õ csak a vonatos éjszakai túrához csinál egy kis terepfelmérést. Egyeztetjük az útvonalunkat. Az aszfaltig megegyezik. Jót beszélgetünk. Elõzetesen azt terveztem, nem megyek a Barátok-útján, amit kifejezetten utálok, hanem kerülök a murván. Mivel van társaság én is azon megyek. Hát nem az a leányálom ez a szakasz, de csak a végére érünk. Itt elválik utunk. Megyek tovább a zöld jelzésen. Jön egy csúszós emelkedõ, majd a faluban vezetõ utolsó rövid aszfaltos szakasz, s máris beértem a célba. Esõ ide, vagy oda, sokkal jobban éreztem magam, mint elõzõ nap.


A célban megkaptam az emléklapot, a kitûzõt, s hazafelé vettem az irányt.


Kellemes, helyenként látványos túra, s ahhoz képest, hogy felmegy a Bakony legmagasabb hegyére, szerintem még könnyû is.


A túra ár/szolgáltatás aránya drága. 800 Ft-ért színes térképes igazolólap (Saját térkép szükségtelen.), az Odvas-kõnél és a Kõris-hegyen csoki, a célban pedig oklevél, és kitûzõ járt. A távon a szalagozás kiváló, annak ellenére, hogy a Magas-Bakonyban jók a turista jelzések, mindössze 2-3 olyan pont volt, ahol kell kiegészítõ jelzés, s ott volt is. A többi helyen inkább csak a figyelmetlenségbõl eredõ elkeverések nehezítésére lehetett indokolt.


 

 
 
dnvzoliTúra éve: 20112011.05.18 18:25:57
megnéz dnvzoli összes beszámolója


Odvas-Kõ-ris 46



2011.05.15.



Rég volt már ilyen,egyedül indulok Gyõrbõl,száraz idõben,túracipõben.Szeretném kipróbálni,milyen az,mikor menet közben lábbelit vált az ember,és hogy a sorrend,miszerint cipõvel indítok és ha úgy érzem-ha valami úgy indokolja- bakancsra váltok jobb-e,mint az ellentettje.A terv úgy Veszprémvarsányig áll,majd ledõl,kiderül,hogy a Bakonyt  már elérte a mára jósolt, az országon csapadék kíséretében átrobogó hidegfront,minden tiszta víz.Bakonybélbe érve már különösebben nem is zavar,hogy sûrûn szemerkél az esõ,leveszem a túracipõt és bakancsra váltok.



Nincs nagy tolongás a rajthelyen,közvetlen a kricsmi mellé parkolhatok,elintézem a kétbetûst,így lemaradok az egyes rajtszámról.KatasztrófaJÁtfutom a térképkivonatomat,lényegében Ugod váráig jelzett utat kell követni,megjegyezni sem nehéz,jártam is már arra.Bõven ellátom magam csereruhával,az utolsó pillanatban még elrakom az esõkabátot is,nem nagyon szeretem,de hátha jól jön.Fél 8 körül megindulok,átvágni a falun.Épp csak elhagyom az elsõ kanyart ismerõs autó közelít,nafe kolléga lassít mellém.Váltunk pár szót,és mivel õ ma a rövid távot választotta jó túrát kívánunk egymásnak és elbúcsúzunk.Átszelem Bakonybélt a sárga sávon,majd egy kis zöld keresztes betéttel ráállok a Gerence-patak bal partján futó kék keresztre.Véleményem szerint a túra egyik legszebb két kilométere következik ezután.Balomon gyönyörû meredek domboldallal,a tövében már-már elvirágzott és így csak szolid illatot árasztó medvehagymamezõvel,jobbomon csobogó patakkal haladok,azért a lábam alá is sûrûn nézve,néhol elég szûk és ahol szûk ott csúszós is az ösvény.Elérek egy szálló hátuljához,a patakot felduzzasztották és beterelték a hotel kertjébe,meghajtandó egy hatalmas lapátkereket,ami talán egy malomban szolgálhatott valamikor.Ötletes és látványos megoldás.Aztán az ösvény meredeken meglódul felfelé,majd hasonlóan meredeken lefelé,rendesen oda kell figyelni,a kiálló gyökerek és sziklák jeget megszégyenítõen csúszósak.Sikerül megúszni esés nélkül,nem sokára befutok a Gerence-pihenõbe.



Átkelek a vízfolyáson,jobbra fordulok az aszfalton Bakonybél irányába,majd pár méter után átmegyek a túloldalra,ráállok a piros barlang jelzésre.Tudom mi vár rám,jön az általam különösen nemszeretem lépcsõzés.Mit lehet tenni,nekivágok.A barlang úgy 100 méterrel van magasabban a lépcsõ aljánál,fújtatok rendesen mire néhány megállót beiktatva felérek.A Lõvérek túráról ismerõs pontõr fogad,csakúgy mint múlt héten,ma is a mesenyomda a trendi,meg is kapom a mókusomat a neki fenntartott keretbe.Megreggelizem,elbeszélgetünk,bedobom az epres csokit is majd továbbállok.Emelkedem még pár métert a barlang jelzésen,majd kigyalogolok a Kõris-hegy felõl érkezõ piros sávra ahol balra tartok.Visszaereszkedem a Gerence-pihenõhöz,ahol épp ébredeznek a sátorlakók,gyanúsan méregetnek,gondolom az járhat a fejükben,vajon hova megy ez az állat ilyen idõben…Ha nem említettem volna még,az esõ egyre intenzívebben esik…..



Elhagyom a piros sávot,lefordulok Hubertlak irányába a kék kereszten.Tavaly a nagy esõzések után a Teveli Tortúrán jöttem erre ellentétes irányban,várom is a szétmosott utat,de úgy látszik azért van a területnek gondos gazdája,nyoma sincs a pusztításnak.Szép erdõben kanyarog a murvás út,sajna egyre jobban esik így kiérve a fák biztosította menedékbõl kénytelen vagyok felvenni az esõkabátot.Újra erdõt érek,kisebb emelkedõ után ismerõs jobb-bal kanyarkombináción haladok át,emlékszem tavalyról,itt jól jött a szalagozás akkor is,bár most jobbnak ítélem a szakasz jelzettségét turistajel szempontjából.Egészen követhetõ.



Aztán se szalag,se jel.Haladok már vagy 5 perce az utolsó észlelt jelzésen túl,egyre gyanúsabb a dolog,eszembe jut Pap Gabi beszámolója,úgy érzem most az õ cipõjében járok.Nézegetem a térképemet,semmi markáns letérést nem jelez Hubertlakig,hol ronthattam el?Mindegy,nem agyalok,visszafordulok,elhatározom,hogy visszamegyek az utolsó jelig,aztán onnan újra megpróbálom.Egyszer csak egy csapatot látok,jönnek velem szemben,majd a pillanat tört része alatt lezúdulnak az ösvényrõl,merõlegesen,jobbra.Az az elsõ emberke mintha Rudi Pisti lett volna….



Mire odaérek teremtett lélek nincs sehol,de azt sem látom,hogy hol vágtattak le az útrólJ



Aztán csak megtalálom!A bokrok takarásában szerénykedik egy kék kereszt egy fán,és valami ösvény is bújik itt!Hát akkor gyerünk!Akárhogy nézem a kapott térképet,azon nincs ilyen derékszögû letérés,de a turistatérképemen sem találok ilyet.Mindegy,az a fõ,hogy újra megvan a jelzés.Elõtör túrarendezõi énem,az elhagyandó útra két jobbra-nyilat szerkesztek ágakból,hátha segítek az utánam jövõkön.Találok egy piros-fehér szalagcsonkot is,azt is rátûzöm egy kisebb botra,és az útra teszem.Magamban elátkozom a szalag leszedõjét,ezek szerint a Cats kiszalagozta a letérõt,valami jótét lélek meg leszedte.



Haladok a fellelt ösvényen aztán keresztezõdéshez érek hamarosan,jelzés egyik irányban sem látható.Szalag sincs.Kipróbálom mindegyik lehetõséget majd maradok a jobb ágnál,jó döntésnek bizonyul,megjön a jelzés.Éles visszafordulás jön,ekkora flikk-flakkok aztán végképp nincsenek a térképemen,egyre jobban aggódok,hogy ennyi idõ alatt már rég el kellett volna érnem Hubertlakig.Aztán mikor az aggodalmam kezd tetõfokára hágni,balról megpillantom a keresett objektumot.Megnyugszom.Elvharzok mellette,ellenõrzõ kód keresésével nem bajlódom,egyszerûen lefotózom.Kiérek az aszfaltra,majd balra fordulok.



Kis jobbos,majd ahol az út átváltana balosba,jobbra ott lesz a kék keresztes letérés.Ez az elmélet.Gyakorlatban ez egészen máshogy jelentkezik.A letérõ ösvény nincs sehol.Jelzés sehol,szalag sehol.A jobbos kanyar elõtt van egy nyílegyenes frissnek tûnõ homokút,a kapott térképen nem szerepel,így jelzéskeresés szempontjából lényegtelennek ítélem,nem is foglalkozom vele.Elkezdem keresni a letérõ ösvényt,figyelve az kapott térképen a keresendõ út aszfalttal bezárt szögére.Derékig érõ cafatos fûben gázolok a tarvágott domboldalban,hol elõjön egy-egy gazzal benõtt út,hol eltûnik.Nagyokat káromkodok,csípõig csurom víz leszek,a bakancsom is tocsog,bár a Gore-tex még tartja magát.Visszaereszkedek az aszfaltra,majd újra nekivágok a domboldalnak.Most messzebb nyomulok,de a jelzés nincs sehol,végképp feladom,hogy valaha megtalálom,a térképem már kezd szétfolyni,így más megoldás után kell néznem.Újra visszatérek a burkolt útra.Mivel Ugodig nincs ellenõrzõ pont kinézek a térképen egy oda vezetõ erdészeti utat és megcélozom.Látom,hogy úgy féltávnál ezt az utat keresztezi majd a kék kereszt,úgy döntök,hogy majd ott esetleg visszatérek a túrába.



Aszfalton folytatom tehát durván délnek tartva,átkelek a Szalai-séden,majd nyugatnak veszem az irányt a Nagy-förtési-árok mellett futó murván.A murva aztán beáll észak-nyugatnak,Ugod irányába.Épp,hogy letérek az aszfaltról jó fekete vaddisznópárost ugrasztok meg a menetzajommal egy dagonya mellõl,már megérte erre jönniJ



Beérek a Forrószoba-árokba(ilyen hülye egy nevet!),keresztezi utamat a várt kék kereszt,de úgy döntök kínlódtam én ma már eleget,maradok a biztos úton.Ez az út megint csak ismerõs a Tevel Kõris túráról,szép felettem a domboldal,alattam meg az árok,monoton a szakasz,de egyáltalán nem unalmas.Az esõ kicsit alábbhagy,majd el is áll,leveszem az esõkabátot,alatta a pulóver egy merõ víz.Kívül-belül eláztam,ez az esõkabát elõnye.Pólóig vetkõzöm,a mûanyag dekatlonos aláöltözet-póló hamar megszárad majd,de pulóvert cserélnem kell.Felülre felkerül még egy széldzseki is.



Haladok tovább,bedobok egy csokit,majd feltûnik a távolban Ugod.Rápillantok az órára,majd elcsodálkozom!Fél 8 körül indultam,az ugodi pont 16 kilométerre van,most meg fél 12 lesz pár perc múlva!Nem fogok odaérni pontzárásra!



Elkezdek kocogni,szerencsére lejt az út.Elérem Boldizsártanyát,ahol egy vadászház üzemel,visszaállok gyaloglásra,most már van elég idõm.Autók jönnek szembe,kérdezik jó felé mennek-e az általam elõbb látott vadászházhoz.Na,gondolom,jótól kérdeznék,ha épp nem láttam volna rajta a feliratot,így viszont magabiztosan segítem ki õket.Aztán újabb autó érkezik,majd lassít.A volánnál Enikõ ül,mellette egy akkor még ismeretlen fiatalember.Közlik,hogy hatalmas bakit követtek el,amiért elnézést kérnek,de hát a seprû megelõzte a mindössze 8 hosszútávost a Gerence-pihenõnél és beszedte a szalagozást egészen Ugodig.Most keresik az embereket,eddig ugyanis a pontra még csak egy kolléga(plusz valószínû az általam látott csapat)érkezett meg,ami több mint gyanús,figyelembe véve az indulásunktól eltelt idõt.Ellenben az ugodi pont ezennel átkerült ide,ahol meg is kapom a pecsétet(õzike),valamint egy szép nagy narancsot.Ugodtól a szalagozás fenn van,ígérik,majd elbúcsúzunk.Az autó elviharzik az erdõ felé,én pedig begyalogolok a faluba.



Megeszem a finom,lédús gyümölcsöt,vetek pár pillantást az épp renoválás alatt álló,ma inkább templomként funkcionáló egykori várra,majd a már jól kiszalagozott letérõnél megindulok jelzetlen úton a szõlõhegy irányába.Jobbomon a Bakony pereme,széle uralja a látóhatárt,balomon síkság terül el.Látom,hogy a magasabb területeken köd üli a tájat,a hegyek is ködsapkát viselnek.Közben telefon érkezik a Kõris-hegyrõl,M.András barátom érdeklõdik hogylétem felõl,és megerõsíti a látottakat miszerint az említett magaslaton is elég korlátozottak a látási viszonyok.Elmondja még,hogy kisebb „éjszakai Túrázz a vonatért-közönségtalálkozó” bontakozik ki épp a hegyen,kár,hogy nem vagyok ott.Készülök oda én is még ma,mondom,de hát az még odébb vanJ



Szõlõhegy elõtt aztán balra térek,majd présházak között visz utam.Jól megfér itt egymás mellett az autentikus paraszti építészet a kádári idõk szocreál stílusával.Egyik birtokra betérek,leülök a terasz esõtõl védett lépcsõjére,megnézni mi okozhatja a jobb sarkamnál jelentkezõ kellemetlen érzést.Örömmel konstatálom,hogy a zoknim száraz,nem kell cserélni,valószínû csak meggyürõdhetett kicsit.Indulás után a kellemetlen érzés meg is szûnik.



Elhagyom a szõlõhegyet(amit persze még dombnak is csak nagy jóindulattal nevezhetnénk:)),átkelek a bakonykoppányi országúton.Régi téesztelepen mûködõ új alumínium épület  mellett visz az út,bent vadul ugatnak az õrzõkutyák,bízom benne,hogy nem rontanak rám.Simsonos atyafi csigát gyûjt az út mellett,viszek neki én is egy szép példányt,60 forint körül veszik-mondja,hát az nem sok-mondom én.Keserves kenyérkereset ez.Az út átkanyarít a sínen,ell.számot fényképezek,közben mögöttem feltûnik két kolléga.Öten elõttem,ketten mögöttem,meg is van a teljes mezõny.



Tovább az aszfalton,bevallom kezd unalmas lenni.Aztán az út régi istállók felé vinne de a szalagozás elõre mutat.A felázott lefolyástalan földút csúszik mint a jég,szinte a botokkal tolom magam elõre,kerülgetve a pocsolyákat.Aztán járhatóbb,murvával feljavított homokos rész jön,majd újabb présházas szõlõhegyre érek.Mindössze egy birtokon van élet,talán szellõztetni jött ki a tulaj,ilyen ramaty idõben kinek van kedve bármit is csinálni…



Szõlõhegy végénél balra fordulok,autó jön mögöttem,az említett szõlõsgazda az,kérdi elvihet-e egy darabon,vagy gyalogolni akarok- megköszönve a kedvességét mondom neki,hogy talpalnék tovább.Mosolyog,majd továbbhajt,bekanyarodik Bakonyszücsre.Követem.



A templom környékén igénybe veszem a közönség segítségét,útba igazíttatom magam a horgásztóhoz.A térképen ott az irány,de ma már nincs kedvem esetleg elkavarni.Alighogy lefordulok jön szembe a négyes,hát persze,hogy Rudi Pistiék azok,Bazsival(bbeledi),Tincával és -Dilen-nel.Közben beér minket a két kolléga is így a mezõny 7/8-a rögtönzött élménybeszámolót tart az eddigiekrõl.



Elköszönünk,majd meglátogatjuk mi is a horgásztavat,ahol persze rajtunk és a pont személyzetén kívül a kutya sincs.Belakunk zsíroskenyérbõl(újhagymával)majd továbbállunk.Azt azért meg kell említeni,hogy ehettünk volna vagy három féle lekvárosat is,de az valahogy most nem ment.



A két kolléga nagyon siet úgyhogy evés után ismét egyedül folytatom.Átvágok Bakonyszücsön,nem is tudtam eddig,hogy ilyen közel van hozzá Bakonykoppány.Be is azonosítom a hosszú egyenest,ahol a Rómer Flóris jelvényszerzõ mozgalom útvonala beér Koppányra.Mezõgazdasági területek mellett haladok,a falu határában lepusztult épületek mellett visz el az út,majd befordulok a Kõris-hegy felé.Rátérek a Cats-esek térképén még nem szereplõ zöld sávra,majd hamarosan már a Bécsi-árok bejáratánál vagyok.A galériám megtelt,úgyhogy ezt az ell.számot már felírom a papírra majd megkezdem a minegy 350 méteres szintemelkedés legyûrését.Szép ez a Bécsi-árok,olyan rendezett,mintaszerû jelzésekkel.Bámészkodás közben ásítok egyet,mifene,nehogy már elbóbiskoljak,gyorsan legurítok egy energiaitalt.Nagy a páratartalom,talán az a bûnös.Elõször nem is olyan durva az emelkedés,de aztán az utolsó harmadában jelzi,hogy mégiscsak a Bakony legmagasabb pontjára tartunk.Közben utolér Balázs,a túl gyors seprû,megbeszéljük a dolgot,nincs harag.Különben is,a felelõsség a fõrendezõé,õ el lett engedve szalagot szedni,megcsinálta amit rá bíztak.Innentõl együtt haladunk jókat beszélgetve.



Ahogy egyre meredekebb a kapaszkodás egyre nehezebben haladunk a ködben,a talaj csúszik rendesen,a levegõvétel sem egyszerû.Egyre jobban érezzük a szél áldásos hatását,nagy cseppekben hullik ránk a fák lombkoronájáról az esõvíz.Nem zavar,némán tûröm.Az árok közben szétterül-nem olyan egyértelmû,merre is kellene tartani,jól jön a megfelelõ sûrûségû jelzés a fákon.Egyre sûrüsödnek a megállók is,de azért csak felérünk.Kilátó talapzatán üzenet:Pont a parkolóban,a kék Suzukiban.Ponton csoki,kialkudok egy ráadást is,az epres mellett így eszem egy kókuszosat is.Aztán most merre tovább-kérdezem nem túl humorosan,bár a látótávolság nem haladja meg a 30 métert.A focilabda teteje a parkolóból nem látszik.Tovább a kék sávon,kapom az istrukciókat,elindulok tehát lefelé.Balázs utánam.



Az ösvény letér az aszfaltról egy meredek nyaktörõ erszkedés erejéig,majd visszatér rá,hogy aztán nem sokkal ezután újra letérhessen róla,de most már végleg.Letérés után alig észrevehetõ jobb kanyarral kisebb csapásra térünk,még jó,hogy fenn a szalag,emellett tuti elmentem volna.Most aztán már csak ereszkedés jön a Lipka úton,majd az mellett,az út is ugyanoda visz,de a jelzés letér róla.A kapott térképen azek az apróságok nincsenek jelölve.Maga az út sem.



Sebaj,ez aztán már tényleg ismerõs terep,hamarosan befut Kisszépalma felõl a zöld sáv is,így az összefonódott jelzéspáron érünk le,néhol esõerdõt idézõ dzsungelben az Öreg-séd,vagy ha úgy tetszik a Száraz-Gerence völgyébe.Kis jobbos a sárgán,majd át a patakon,kis sárga sáros-homokos emelkedõ még itt a végére,nehogy már tiszta bakanccsal érjünk célba,majd átbukva a dombon feltûnik Bakonybél.A kijelölt aszfaltkanyart többek között balasetmegelõzési okból hanyagoljuk és a zöld négyzet jelzésen erszkedünk le a célhoz vezetõ útra.Célba érünk.A célban az órák 17:35-öt mutatnak.



Kemény menet volt,nem is emlékszem mikor volt utoljára izomlázam túrától,most már féltávnál valami hasonló volt a combomban.Keverésekkel együtt szerintem közel jártam az 50 kilométerhez.Az útvonal jól ki volt jelölve,a seprûs baki,bár nagy baki volt,azt mondom a legjobb családban is elõfordulhat.Azt viszont meg kell jegyeznem,hogy a Lõvérek túrához hasonlóan ezen a túrán is egy eléggé idejemúlt térképkivonatot kaptunk,ha jól megnézzük a legfrissebb Bakony térképet,hát nem kevés eltérést figyelhetünk meg rajta.Ez szerintem a nagyobb hiba.(Kérdeztem bbeledit a célban,hogy õk hogy vették pl. észre a Hubertlak elõtti letérõt-emlékeztek rá tavalyról,ja így könnyû:) Az utánam jövõk is elviharzottak mellette egyébként,és ha én nem látom az épp letérõ négyest,tuti meg nem találom a bokrok takarásában az ösvényt)Ezektõl eltekintve jó kis túra ez,jó ellátással,változatos tájjal.Az idõjárás idén nem velünk volt,elõtte is,utána is szép napos idõ lett volna,de majd jövõre.Így legalább emlékezetes volt nyolcunknak.Bár a rövidtávosok is tudnának mesélni azt hiszem például a Kõris-hegy kék barlang jelzésen való elhagyásárólJ



Köszönöm a lehetõséget!



dnvzoli


 
 
 Túra éve: 2009
stalkerTúra éve: 20092009.05.04 00:12:17
megnéz stalker összes beszámolója
Odvas-Kõ-ris 45 (hivatalosan 46,4 km)
2009.05.02.

Bazsival indultunk a túrára. Hajnali kelés után, reggel fél nyolckor rajtoltunk a bakonybéli Picoló vendéglõbõl. A reggel kifejezetten hûvõs volt, Bazsinak eleinte hiányzott az otthon hagyott pulóvere. Az égen szürke esõfelhõk tornyosultak, a szél hidegen fújt. A bencés apátság mellett elhaladva, a K+-en hagytuk el a falut.

(Bakonybél: A bencés apátságot 1018-ban alapították. A falu elsõ írásos említése 1083-ból való, Beli néven. 1023-1030 között itt remetéskedett Szent Gellért. A török hódoltság idején a falu elnéptelenedett. A XVIII. sz.-ban szlovákok és németek települtek be. Lakosságszám: 1440 fõ.)

A falut elhagyva, a Gemence patak bal partján haladtunk észak felé. Haladásunkat megnehezítette, hogy az útra rengeteg fa volt kidõlve és ezek a fák rendszerint derékmagasságban feküdtek keresztben az úton. A továbbjutáshoz három dolog közül lehetett választani: vagy alattuk bújtunk át, vagy átmásztunk rajtuk, vagy ki kellett õket kerülni. A bújkálást a hátizsák nem könnyítette meg, sõt. Kezdett már egy igazi kalandtúrára hasonlítani a dolog, ezért aztán nem nagyon bántuk, hogy vége lett ennek a szakasznak és kiértünk a Bakonybélt Bakonykoppánnyal összekötõ betonútra. A betonon pár métert kellett csak megtennünk és ráfordultunk a Pbarlang jelzésre, mely az Odvas-kõ barlanghoz vezetett. A barlanghoz egy nagyon meredek szakaszon kellett felmászni, ezért elég oxigénhiányos állapotban jutottunk fel az ellenõrzõpontig. Levegõ után kapkodva köszöntünk a pontõrõknek, akik pecsételtek és csokit adtak. A pontõrõk javasolták, hogy menjünk fel a barlang feletti sziklára, ahonnan szép kilátás nyílik a Bakony vonulataira. Megfogadtuk a tanácsukat és felmásztunk. A kilátás tényleg nagyon szép volt, bár nagyon felhõs volt az ég és szürke, párás volt az idõ. A barlangtól a P jelzésen ereszkedtünk le a már említett betonútig. Az utat keresztezve ismét a K+-en haladtunk nyugati irányba. A következõ ellenõrzõ pont Hubertlak volt, ahol egy számot kellett felírnunk, majd mentünk tovább egészen Ugodig. Ugodon az ellenõrzõ pont a templom melletti buszmegállóban volt. Nem irigyeltem a pontõrõket, mert nagyon fújt a szél és néha csepegett az esõ. Pecsételtek, kaptunk fejenként három almát és mentünk is tovább.

(Ugod: Elsõ írásos említése 1289-bõl való. Várát a Csák nemzetségbeli Ugod építette a tatárjárás után. A törökök a várat 1563-ban elfoglalták, de 1566-ban újra magyar kézbe került. 1594-ben a vár három évre újra a törökök kezébe kerül. A török uralom alatt a falu elnéptelenedik, 1608-tól kezdik újratelepíteni. 1648-ban a vár már romos állapotban van. 1753-ban a romokon az Esterházyak templomot kezdtek építeni. Jelenlegi lakosságszám: 1528 fõ.)

A fõutcáról egy jelöletlen, kövecses útra tértünk rá, mely egészen a közeli szõlõhegyig vezetett. A szõlõhegytõl Francia-vágásig mentünk, ahol a következõ ellenõrzõ pont volt, szintén számot kellett felírnunk. Francia-vágás után aztán rendesen eltévedtünk, mert se szalag nem volt, se az utak nem úgy voltak a valóságban, mint az itineren. (Vagy csak mi voltunk bénák?) Ösztöneinkre hallgatva belõttünk egy irányt magunknak. Késõbb kiderült, hogy jók voltak a megérzéseink. Egy szántóföld szélén haladtunk, majd élesen észak-kelet felé fordultunk, átvágtunk egy erdõsávon, egy csalánoson és hegyi pincékhez értünk. Itt már gondoltuk, hogy jó helyen járunk, gyakorlatilag visszatértünk az itineren jelölt útra. Innen már az itiner szerint haladtunk Bakonyszücsig. Bakonyszücsön a templom mellett balra fordultunk, hogy útba ejtsük a következõ ellenõrzõ pontot, mely a bakonyszücsi horgásztó volt. Pecsételtek, zsíros kenyeret és üdítõt kaptunk, de mivel nagyon fújt a szél, nem sokáig pihentünk. Visszamentünk a templomig és a fõutcáról letérve dél-keleti irányban folytattuk utunkat.

(Bakonyszücs: Elsõ írásos említése 1249-bõl való Swich alakban. A község 1544-ben elnéptelenedett. Újratelepítése az Esterházyak által történt 1736-37-ben, német ajkúakkal. A II. világháború után a lakosság több mint egyharmadát Németországba telepítették ki, helyükbe felvidéki magyarokat hoztak.)

Bakonyszücs után egy jól kiszalagozott mezei, majd erdei úton baktattunk, jobbról egyre közelebb kerültek a Bakony vonulatai. Elértük a következõ ellenõrzõ pontot, a Bécsi-árok bejáratát, itt szintén számot jegyeztünk fel. A Nap közben kisûtött, kezdett meleg lenni. A Bécsi-árok bejáratától aztán kezdõdött egy hat kilométeres, folyamatos emelkedõ, egészen a Kõris-hegy 709 méteres csúcsáig. A folyamatos haladást itt is több helyen kidõlt fák akadályozták, megértünk küzdeni velük. Közben arról beszélgettünk, hogy az erdészet autói hogyan járnak ezen a környéken és arra a megállapodásra jutottunk, hogy valószínûleg sehogy. A fák okozta akadálypálya mellett kellemetlen volt még, hogy a földbõl fehér színû kis sziklácskák bújtak elõ, és amikor ráléptünk, a talpunk nem igazán lelkesedett az érzésért. Egyszóval alig vártuk már, hogy felérjünk a Kõris-hegy tetejére. A hegytetõn volt a 45 kilométeresek utolsó ellenõrzõ pontja, ahol a pecsét mellé csokit is adtak. A Kõris-hegyrõl aztán a K jelzésen iramodtunk lefelé. Szó szerint iramodtunk, mert számunkra is meglepõ módon, az utolsó nyolc kilométert nagyon jó idõn belül teljesítettük, az igaz, hogy folyamatosan lefelé mentünk. A cél szintén a bakonybéli Picoló vendéglõ volt, ahova 17 óra 20 perckor érkeztünk meg.

Összegzésül: Az itiner szép, színes, szerintem nagyon jó, bár egyszer még így is eltévedtünk. A pontõrõk mindenhol kedvesek voltak, a kiszolgálás megfelelõ volt, nem szenvedtünk hiányt semmiben. A szalagozás nem mindenhol volt tökéletes, voltak bizonyos szakaszok, ahova kellett volna rakni a könyebb tájékozódás végett.
 
 
 Túra éve: 2008
timiTúra éve: 20082008.04.13 10:53:32
megnéz timi összes beszámolója
Odvas-Kõ-ris 45

Próbáltam rábeszélni Zolit, hogy tartson velem a túrán, ám kiderült, hogy dolgozik, így edzõi utasításra elzavart engem futni. Korán keltem, kocsival le Bakonybélbe. Reggeli, öltözködés, nevezés. Azonnal ledöbbentem, mert az igazolólap hátulján egy A4-es, full extrás színes térkép volt, rajta MINDEN feltüntetve. Azért örültem neki igazán, mert volt egy hosszú jelzetlen szakasz és otthon maradt a saját térképvázlatom. Na gondoltam, ezek után már lehetetlen lesz eltévedni. Rosszul gondoltam, de ez csak késõbb derült ki. A parkolóban gyûltek a túrázók, rövid kis beszélgetések, útbaigazítások és pontban 7-kor, a 001-es rajtszámmal el is indultam. Az aszfaltot gyorsan felváltotta a Gerence-patak gyönyörû völgye. A medvehagyma virágzás elõtt van már, az illatfelhõ csak úgy folyt le a domboldalakon. A patak jobb partjára térve, keresztezve az országutat, emelkedni kezdtem elsõ állomásom felé.
1. Odvas-kõ-barlang (5,6 km)
A pontõrökkel együtt érkeztem fel, kaptam csokit, kicsit beszélgettünk. Egész napos esõt ígértek, és hiába voltam rövid ujjúban, a két réteg ruha eleinte melegnek tûnt. Esõ persze sehol – késõbb sem volt. Vissza az aszfaltra, ahol megérkezett a faluban leelõzött férfipáros, néhány nevetgélõs szó, majd irány a K+. Próbáltam kitalálni, hogy hány éve nem újíthatták már fel a festést, de végül feladtam. Figyelni kellett nagyon, és amikor a Molnár-kút árkát felváltotta egy csodaszép bükkös-elegyes erdõ, kétszer is sikerült benéznem a jelzést. Bosszankodtam is a bénaságomon, de a látvány kárpótolt. Szépen haladósan ki lehetett futni ezt a szakaszt egészen Hubertlakig, ahol egy ellenõrzõszámot kellett leírni az igazolólapra. Az ötlet tetszett, remélem még az utolsók is ott találták a kitett tollakat…
Fakitermelés miatt épp egy elágazásban tûnt el a jelzés, így nõi megérzésemre hagyatkozva választottam irányt. Most végre bejött. És arra is rájöttem, hogy miért kaptunk NASA-térképet – ha már jel nincs, legalább tudjuk, hogy merre kellene mennünk. A Poros-lejtõ út nagyon megviccelt. Egy széles völgyben haladt, melyet több párhuzamos aszóvölgy szabdalt fel. Ezek keskeny gerincein haladt a jelzés. Kicsit szédülhetett a felfestõje, mert eleinte össze-vissza cikázott, keresztül a meredek völgyeken. Jó kis móka volt egyáltalán meglátni a kék foltokat a fákon. Sok muflon él errefelé, többször is belefutottam kisebb családokba. Hosszú sóderút után következett…
2. Ugod (15 km)
Kisütött a nap (erre aztán végképp nem számítottam)! Az út menti nyomós kútból végre vizet vettem magamhoz. A fiúk a vár elõtt várták az elsõ érkezõt, kaptam almát (nagyon jól esett), megnéztük a pápaiak új erdõtûz-oltó autóját, majd elkezdõdött a jelzetlen szakasz. Tartottam tõle, de végül semmi gond nem volt. Az út egyértelmûen vezetett ki a szõlõhegyre, majd Franciavágásra, ahol újabb ellenõrzõszámot írtam fel. Szint nem volt, a tempós futás az aszfalt ellenére jól esett. Megint szõlõhegy, kis útbaigazítás a borospincéknél és már Bakonyszücs utcáin trappoltam.
3. Bakonyszücs, Horgásztó (26 km)
Az EP elvileg 11-kor nyitott, de szerencsére hamarabb érkezve is ott találtam õket. Kedvesen fogadtak a – mint megtudtam – szervezõk családtagjai, sós-zsíros kenyér, vízfeltöltés. Lejelentették, hogy itt az elsõ, én pedig mentem vissza a faluba. Itt nem bírtam ellenállni egy rövid kocsmázásnak (kóla, mogyoró). A falu határában a széles, poros úton tájidegen szép autó közelített, lassított, félreállt. Ááá, cseppet sem gyanakodtam! Az arc ismerõs lett – még valahonnan reggelrõl…
- Te vagy az elsõ, ugye?
- Igen…
- Akkor jó, mert megváltozott az útvonal.
- ?!
Fakitermelés miatt más irányból kellett elérni a S+ jelzést. Ennek én csak örülni tudtam, mert így kimaradt a „valahol lesz majd egy földút jobbra” akció. Meg is lett az immáron áthelyezett utolsó ellenõrzõszám, s vele együtt a jelzés.
Na, ez olyan volt, akár a magyar népmese kezdete: hol volt, hol nem… Lassan állt rá a szemem, hogy a fenyõk törzsén, szemmagasságban kellene keresni egy extra széles szürkés foltot (mert a fáknak szokásuk a növés), esetleg középtájon valami más színû folttal. Ez volt a S+ jelzés. Maga a Bécsi-árok azonban valóban csodálatos volt! Mindenütt fekete harkály énekelt, és az a sok befutó szurdok! Eleinte még eltévedni sem lehetett, de amikor még a silány jelzés is eltûnt és elágazások következtek, elbizonytalanodtam. Eddig azt hittem, hogy tudok térképet olvasni… Hiába futottam fel mindkét irányba, sehol semmi. Igyekeztem keletnek tartani, gondoltam legfeljebb belefutok a P-ba valahol. Vizem fogyóban, a fáradtság kezdett eluralkodni, jelzés már egy km óta sehol, hallucinálni kezdtem a várható P jelrõl. Mikor majd orraestem egy fában, rájöttem, hogy tényleg a jelet látom. Betájoltam magam és tempósabbra váltva futottam meg a Kõris-hegyet (Zoli! Remélem ez beszámít a heti edzésembe!).
4. Kõris-hegy (38 km)
Az EP-n csoki, víz, kicsi haldoklás. Az õr el akart küldeni Százhalom felé… térkép elõ, megmagyaráztam, hogy arra csak a 20-asok mennek (remélem a többi 70 embert már jól irányította). Gyors ereszkedés a faluig, kocsmába be. Egész úton nem láttam túrázót vagy futót, így az elsõ teljesítõként gratuláltak nekem. (Tudom, hogy nem ez a lényeg…) Oklevél, kitûzõ, italjegy egy kólára. A szervezõ hölgynek elmondtam az útközbeni problémákat, szóba került a jelzések felújítása. Amúgy szép helyeken vezetett az út, de kíváncsi lennék, hogy a többi túrázó/futó hogy boldogult a jelzéskereséssel. A 7 órás menetidõmbõl csak 5 volt a futás... Ha leszámítok egy óra pihenést, még mindig 1 órát töltöttem a tájékozódással. Ha lesz új festés, vagy szalagozás, jövök jövõre is! Köszönöm az élményt!

 
 
Pap GáborTúra éve: 20082008.04.12 22:22:20
megnéz Pap Gábor összes beszámolója
Odvas-Kõ-ris Nagykör (45)

Reggel fél hatkor csörög az óra. Újabb hétvége, újabb túra és ez így is van jól. Kicsit késõn feküdtem elõzõ este, így még önkéntelenül ráhúzok fél órát. Megtehetem, mert ez alkalommal kocsival vagyok kénytelen megközelíteni a célterületet, Gyõrhöz bármilyen közel is esik Bakonybél, a tömegközlekedés nem partner. Szép komótosan készülõdök, az idõ ugyan felhõs de nem esik. Fél nyolcra már ott is vagyok a nevezés helyszínén. Még rengeteg idõm van, csak fél kilenc tájékára tervezem az indulást, hogy a pontok nyitására még véletlenül se kelljen várni. Nagyon kedvelem a Bakonyt, ezért is nagyon megörültem a CATS új túrájának. Ráadásul ez a túra olyan helyekre vezetett el, ahol még nem jártam, vagy csak átutazóban voltam, mint például a Bakonyalja, ami a Sokoró térképen már nem, a Bakony térképen pedig még nem szerepel. Igaz nem sok turistaút vezet arra.

A Rajt/Cél a Bakonyi Barangolásról ismerõs Hársfa bisztróban volt. Mikor beléptem, már csak jobbára a 20-as távon indulók voltak a helyszínen, illetve egy futó (mint késõbb kiderült B_Feri). Tervezett idõben elindultam, irány a Gerence-völgy. A fák és bokrok jelentõs része már levélbe borult, így mindenféle zöld színben pompázott a táj, e mellé jöttek az éppen virágzó növények (általában odvas keltike) és a Tábor-hegy oldalát teljesen elborító medvehagyma, annak igen kellemes átható illatával. Azt hiszem remek ellenpontja volt ez a Bakonyi Barangolások túrának, amikor az õszi ezerféle színben pompázó lombkoronák nyújtják az igazi látványosságot. Az úton aztán hirtelen eleredt az esõ, de csak egy negyed órás kis ijesztgetés lett belõle. Azt azért nem étem, hogy egyesek miért az aszfaltos úton mentek. Én egész héten koptatom az aszfaltot, örülök, ha hétvégén végre rendes talaj kerül a lábam alá, meg különben is, a jelzés nem ott halad. Jól ment a futás, hamar elértem a Gerence-pusztai rétet, ahol kikanyarodtam az útra és a piros barlang jelen felmásztam a túra egyik névadójához, az Odvas-kõ barlanghoz. A lápcsõs rész azért kellõen meredek volt ahhoz, hogy ne akarjam végig megfutni. A ponton pecsét mellé csoki is járt, ami nagyon jól esett a kaptató után.

Némi emelkedés után elértük a piros sávot és egyben a Boroszlán tanösvényt, amin gyorsan visszaereszkedtünk a völgybe, és Rátértünk az Ugodig tartó kék keresztre. Féltem ettõl a szakasztól, még nem jártam erre, de ismerõsök mondták, hogy a jelzés nincs valami jó állapotban. Út közben lehagytam két futót és jó pár gyalogost, majd következett a feketeleves.
Sikerült kétszer úgy elkevernem, hogy voltak pillanatok, amikor gõzöm sem volt, hogy hol vagyok. Számításaim szerint rátettem úgy 10 kilit a túrára. Persze én is ludas vagyok a dologban, mert amikor nem láttam jelzést, nem fordultam vissza azonnal.
Elsõ alkalommal, a Hubert lak felé sikerült egy széles dózerúton elközlekedni rossz irányba, de egy idõ után rájöttem merre vagyok és másik úton eljutottam a ponthoz. Még szerencsésnek is nevezhetem magam, mert találkoztam két szarvas tehénnel, akik óriási sebességgel száguldottak le elõttem a domboldalon. Egyikük ráugorva a lendület miatt megbotlott az aszfalton és a lábszáron csúszva ért át rajta, majd száguldott tovább. Hihetetlen volt. Hubertlakhoz érve gyorsan felírtam az ellenõrzõ számot, majd továbbindultam Ugod felé. Több egyszer már megelõzött túrázót elõztem vissza, néztek is furán, hogy ezt hogyan csinálom. Hiába no, egy David Copperfield veszett el bennem.
A második félrenavigálásom ismét egy dózerútnál esett meg, több túrázó balra ment így követtem õket, a nélkül, hogy megnéztem a térképet. Jól ment a futás, de egyszercsak feltûnt, hogy nincsenek meg a jelek. Még mentem egy kicsit tovább, meg próbáltam kitalálni, hogy merre is vagyok. Az út tartósan elkezdett emelkedni, ebbõl rájöttem, hogy biztos rossz az irány, mer lejtenie kellene, így visszafordultam. Szerencsére a közelben favágók dolgoztak, így a közönség segítségemet felhasználva beálltam e helyes irányba.
Itt a pihenõs laza futásról és a tervezett szintidõn belüli beérkezésrõl szép csendben le is mondtam.
A falu felé immár harmadszor is lehagytam pár túrázót, az egyikük meg is kérdezte, hogy biztos ezen a túrán veszek-e részt. Hát igen, csak én a bõvített verzióját nyomom. Az út egyébként nagyon szép tiszta bükkösökön és kellemes kis rétek mellett vezetett el, majd szép lassan kiértünk az erdõbõl és elénk tárult Kisalföld lapos síkja. Aki szereti a síkságokat, annak biztos megdobogtatta a szívét, de én nem ezért, hanem másért szerettem meg a Bakonyalját. Ugodon a templom melletti ellenõrzõ ponton almát is kaptunk a pecsét mellé.
Csak nemrég óta tudom én is, hogy a templomdomb valójában régen várként is szolgált. Akit bõvebben is érdekel a dolog, itt olvashat róla:
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=19865

Az túra innen jelzetlen utakon haladt, de a rendezõk megnyugtattak, hogy egyértelmû lesz. És tényleg! Érdekes módon, itt nem tévedtem el, a térkép alapján nem esett nehezemre a tájékozódás.
Az utak mentén rengeteg út széli hálaadó kereszt volt, nem találkoztam még sehol máshol ilyen gyakorisággal velük Az idõközben elõbújó napsütésben igen szép látványt nyújtott az ugodi és a bakonyszûcsi szõlõhegy, telis-tele régi pincékkel és présházakkal, igazi tavaszi hangulat volt.
Nem lehet elmenni szó nélkül az eldugott apró kis falvak mellett, amiket még nem érintett meg az újház építési láz, és a takaros régi porták elõtt igen nagy a rend és tisztaság is. Mindehhez adjuk még hozzá a látóhatárt déli irányból lezáró, a síkságból lustán kiemelkedõ, mély árkokkal szabdalt sûrû erdõkkel borított Bakony vonulatát. Ilyen körülmények között csak kellemes lehet a futás, nemsokára meg is érkeztem a Francia-vágási vasúti megálló omladozó épületéhez, ahol az egyik végpontja volt az egykori kisvasútnak. Az ellenõrzõ szám gyors felírása után célba vettem a bakonyszûcsi horgásztavat.

Egy újabb megkapó kis szõlõheggyel és kálváriával arrébb, már ott is voltam a ponton, ahol zsíros kenyér és ásványvíz várt minket. Itt értem be újból az egyszer már lehagyott futókat is. A friss ropogós kenyérbõl csak módjával ettem, de azt jó sósan, mert már kicsit rendetlenkedett a lábam.

Következett a túra egy újabb kritikus szakasza, a Bécsi árok. Ez ugyan elvileg jelzett út (a sárga kereszt visz erre), a gyakorlatban viszont a jelek siralmas állapotban vannak, és ami van, az sincs sokszor jó helyen. Itt nagy szükség lett volna a szalagozásra, ami idén sajnos elmaradt, de a szervezõk megígérték, hogy jövõre vagy szalag, vagy jelfestés, esetleg mindkettõ lesz.
Azért itt is sikerült kavarni egy jót. Elsõ alkalommal még visszataláltunk a futótársakkal a jelzett útra, ami bevitt minket az árokba, de aztán az árok egyik elágazásánál végleg elbizonytalanodtunk. Az egyik irány a völgy aljában vezetett, de út úgyszólván nem volt, mondjuk addig is igen nehezen volt futható a terep. A másik irányba (ami egy oldalága lehetett az ároknak), egy kijárt kocsiút indult el. Az utóbbin indult el idõközben összeverõdött kis csapatunk, mert úgy emlékeztem, hogy amikor 3 éve erre jártam, egyszer egy éles balkanyarral fel kellett menni az árok egyik ágán, majd az út szó szerint elfogyott és némi aljnövényzetben való gázolás után elértük a piros sávot, ami felvisz a Kõris-hegyre. Nagy kockázatot nem vállaltunk, mert a gerincen haladó piros jelzésbe mindenképp beleütközik az ember elõbb-utóbb. Az út a terveknek megfelelõen eltûnt, és egy nagy odvas keltikék által borított hegyoldalon találtuk magunkat. Némi tanakodás után haladtunk tovább fölfelé rendületlenül, ügyelve a kis virágokra. Kitartásunknak meg is lett az eredménye, elértük a jelet, igaz, kb. 500 méterrel elõbb, merthogy még menni kellett volna az úttalannak tûnõ árok alján. Innen már prímán futható volt a terep, így nemsokára felértünk a túra másik névadójának ellenõrzõ pontjára, a Kõris-hegyre. Itt ismét csoki járt a pecsét mellé. Mi egy kis dorgálással kedveskedtünk a pontõrnek, de nem haragudtunk, csak egy kis segítséget hiányoltunk az árokban.

Innen már csak le kellett gurulni a hegyrõl a kék, majd a zöld sávon, amik jól vannak festve. Eseménymenetes ereszkedés után úgy fél óra alatt bent voltunk a faluba, végül 6:15-ös idõvel léptem be a bisztróba.

Nagyon tetszett a túra, igazi szép, vadregényes Bakonyi (a bécsi árok egyike a tájra oly jellemzõ mély szurdokszerû völgyeknek, melyben megannyi látványos sziklaalakzatot találhatunk) és festõi Bakonyaljai tájon vezet keresztül. Remélem jövõre is megrendezésre kerül a túra, és sikerül szalagozással, vagy festésekkel javítani a tájékozódást. Rám számíthatnak!
 
 
tomkiTúra éve: 20082008.04.12 22:01:10
megnéz tomki összes beszámolója
Közeli túra - kötelezõ részvétel. Igaz az idõjárás-elõrejelzés, a
reggeli borultság és zápor miatt sokáig bizonytalankodtunk az
indulásban, aztán 1/2 10-kor kutyafuttában elindultunk Bakonybélbe,
10:05-kor már neki is indultunk a kis körnek.
Változatos idõ kísért, hol kisütött a nap, hol hûvös szél fogadott, de
esni nem esett.
A Gerence-völgyben még nem virágzik a medvehagyma, sok denevérodút
láttunk, az egykori kisvasút nyomait is felfedeztük.
Az Odvaskõi ellenõrzõponton Orsi (9 éves) harmadik csalódása -
elfogyott a csokoládé. Elõbb azt sajnálta, hogy a kiskörön nincs
lekváros v. zsíroskenyér, meg hogy nincs társaság a kiránduláson,
ráadásul mi vagyunk az utolsók. Igy aztán nehezen haladtunk felfelé a
Kõris-hegyre. Reménysugár, amikor a nyiladékon át megpillantottuk a nagy
gombát, de még ezután is elég sokáig kellett felfelé menni. Végre
felértünk, sajnos a párás idõ miatt kilátásunk nem volt, csoki viszont
igen, nagyon finom, kókuszos, úgyhogy ettõl fogva minden rendben volt.
Fenn a hegyen odvas-keltike mezõben gyönyörködtünk, aztán megnéztük a
barlangot, a halomsírmezõt (nem kelta, hanem késõ bronzkori). Ezután a
túra legszebb része következett - a zöld jelzés menti erdõ - csodálatos
volt. 4 órára beérkeztünk a célba, megkaptuk az elmaradt csokit is,
minden jó, ha vége jó. Köszönjük a szép túrát.
 
 
JungleTúra éve: 20082008.04.12 18:14:31
megnéz Jungle összes beszámolója
Odvas - Kõ - ris túra

A már ismerõsen hangzó CATS elõször rendezte meg ezt a Magas-Bakony-i túráját. Hat fõs társaságban vágtunk neki utunknak. Ringló kutyám ismét színesítette kalandjainkat.
A 10 órás indulás szerencsés választásnak bizonyult, hiszen elõtte is esett az esõ és közvetlenül a túra után is elerett, de talpalásunk alatt egy csepp sem esett ránk... Magyarországi viszonylatban a tiszta hatásu Gerence-patak remek fürdési lehetõség volt Ringló számára. A tavaszi erdõ jellegzetes illata és látványa a medvehagymáé, szinte végigkísért utunkon ez az ételnek sem utolsó növény.
Az 1086-os írásokban már említett Odvas-kõ-barlangot már többször is felkerestem. Most elég furcsa volt a nagy tömeg a kifagyásos jellegü barlang szádájánál, itt volt az 1. ellenõrzõpont. Állítólag ez „csokis” ep. volt, de ekkorra már elfogyott. Ígéretet kaptunk, hogy a következõ ponton pótolják... De ha mégsem, akkor abba sem haltunk volna bele... A Boroszlán – tanösvényt a teljesítménytúrázókon kívül más természetkedvelõk is felkeresték. A 709 méteres Kõris-hegyen volt a 2. ellenõrzõpont. A Vajda Péter kilátóról a panoráma már Fenyõfõ környékén elveszett a ködben. Lefelé menet lemásztunk a 36 méter mély Ördög- lik felsõ szakaszába. Döbbenetes fotókat készítettünk egy már régen eldölt cseppkõoszlopról. A meredek, legalább 20 %-os lejtõ végén elértük az aszfaltutat, ahonnan nemsokára a Márvány-völgyben súrlódtunk a bokrok között. Itt egy ellenõrzõszámot kellett az itinerünkre feljegyezni. A Kelta halomsírmezõ mellett elhaladva egy új ismertetõtáblára lettem figyelmes, ennek nagyon megörültem, mert új információkat kaptam Százhalomról, mint pl. hogy 226 halomsírt találunk itt. A kb. i. e. 15. században ide temetkezõ bakonyi emberek szokásaira is fény derült.
Az igazolólap szerint 18.9 km és 590 méter szintkülönbség volt a túrán. Mi 5 óra 18 perc alatt sétáltuk végig az idei Odvas-Kõ-ris túrát. Igényes itiner és kitûzõ volt a járandóságunk. Jövõre remélhetõleg a hosszabb távra is rábeszélhetõek lesznek sporttársaim.