Túrabeszámolók

Királyetap (Patai Mátra)

(Tour-ízben, limitált kiadás)

„Majd kiderül, hogyan reagál a szervezetem…” (G, azaz Geraint Thomas arra a kérdésre, hogy képes lesz-e megőrizni a sárga trikót)

„Meglátjuk, mi fog történni…” (Sok versenyző arra a kérdésre, fog-e támadni a szakaszon)

A májusi meghiúsult Vidróczki helyett a PM 50-et jelöltük meg Jaattal egy nosztalgikus zsírégető és alakformáló foglalkozás helyszíneként. Ilyenkor az ember készül: számot vet az eddigi közös „munkával”. Nagy vonalakban sejti mi vár rá: egy kőkemény, tanulságos nap, kitoljuk a kerítést megint.

Reggel az állomáson a ködöt (igen, azt…) fotózom, legyen belőle egy kicsi későbbre. Régen rajtoltam ilyen korán (persze, azért saját idő terhére ezúttal is): 7:15-kor már a pályán vagyunk, kezdünk egy bemelegítő heggyel: még nincs forróság, de a víz dől rólunk, a lejtmenet technikás, de megoldjuk. A városi kékkút kell, mert a Várhegy meredek, utána meg kategorizálatlan emelkedők puhítanak. Szeleteket cserélünk, hogy ki-ki ne unja meg a sajátját.

A „Vascső-forrás” klasszikus megállóhely, frissítő ide vagy oda. Belerázódtunk, kezdődhet a kemény munka. Kerékpáros vállmozdulattal küldöm Jaatot előre a Káván, aki hiánytalanul elvégzi a feladatát. A hegy előtti nyeregben egy másodpercre megfordul a fejemben, hogy akciót kellene indítani. Megfontolom. Jól teszem. Rövid lejtmenet után folytatódik a kiemelt hegy, a Mester tempója kegyetlen, amolyan Dan Martin-féle gumikötelezéssel próbálom a lépést tartani. A Tót-hegyesen enged két percet, ismerősök, sztorik, aztán az egyik legszebb és legkellemesebb szakaszon magamhoz térek kissé.

A Hideg-kútnál van a pont, ami újabb szintet jelent majd visszafelé jövet. Mindegy, a kiváló hideg limonádé meg a cimborák jókedvre derítenek. Itt veszem észre, hogy a múltkori kalandtúra után a táskában maradt a metszőolló. Jót mosolyognak rajta a sporttársak, pró vagyok, hiába no. Amúgy meg semmi ez Optika Black & Deckeréhez képest, amit egy ízben magával cipelt.

A széles dózeron elgurulok kicsit, tudom, Jaat simán behoz a hegyen, de szórjuk ki a mezőnyből azokat, akik csak utazni akarnak J A másodikon már újra a Jaat-féle gyiloktempó egy kigyorsítással a végén. Ez már fáj és még nem említettem a Nyikomot, amit előzetesen elfelejtettem kategorizálni.

Lefelé vigyázunk a néhol technikás pályán, megemlékezünk Scarponiról, hiányoznak, akik elmentek. Keresztesen gyümölcs, kóla a frissítő. Itt jegyezném meg, mennyire hálás vagyok a gyümölcs-szolgáltatásért. Rögtön kezdődik a hegy, nincs idő amerikázni. A műútról letérve megpróbálom a tanultakat visszamondani Jaatnak: előre állok egy kis tempómenésre. A Kaszala-rétig még egy kis futás is belefér: ahol az út a sűrűbe ér, érzem, indulni kell. Rég volt ilyen, itt nem számítanak a következmények (meglátjuk, mi fog történni…), menés van a mezőnyben. Hiába ordítanak a csapatkocsiból a belső rádión át, jöhet a 100 eurós bünti, nem érdekel.

A következményeket a Világos-hegyen kell viselni: Elvis hatására a lábak a rock and rollra mozognak (össze-vissza). A legnehezebb lejtmenetre nem jó előjel (hozd a barna nadrágom…), azért valahogy sikerül heveny energiapótlások közepette. A futás nem jellemző a második Fajzatig. Kell a barack és a sütemény meg a csővíz is a mélyponton.

A végső kiemelt hegy, a Havas már egy ideje beszédtéma. Okosan fel kell építeni, aztán majd kiderül, hogyan reagál a szervezetem… úgy vagyok vele, ha nem bírom, valahogy felvisznek a hegyi segítők, kapok pár percet, de már így is megérte.

A kevésbé meredeket felvezetem, a gerincet elérve Jaat élre áll és megkezdi a mezőny módszeres kiirtását. Most kéne a ragadós kulacs meg a jég a póló alá. Nehéz leírni ezt a szakaszt: minden energiát a menésre kell összpontosítani, tenni a kereket, mert ha megszakad a sor, vége, ha 2 méter a távolság, abból 5 lesz meg 10. Tenni a kereket. Tudom, hol a kilátópont, de nem nézem a lentieket, mert addig elmehet a hegy, egy-egy rosszul megoldott lépés következménye a leszakadás. Minden életfunkció a haladás szolgálatában. Mondhatod, mekkora marhaság ez, de néha oda kell adni mindent egy célért, vagy legalább azt hinni, hogy megtettem. Tudni, hogy nem maradt egyetlen mozdulat sem bennem, beletettem az egészet, vagy még többet is, nem számolva a következményekkel. A jutalmam, hogy kívül lehetek a világ ócska realitásán, tökéletesen fókuszálva arra, amit fontosnak gondolok. A csúcs előtt – tartva egy akciótól – Jaat futni kezd, én utána, így érjük el a nap tetőpontját. A Kalapácsos meg néz, hogy mi van, ezúttal nem vág fejbe. Már csak okosan le kell hozni a végét, mert van ugye egy lejtmenet valamint a hosszú irammenés a célig.

Meredek és technikás lejtő, kisebb bukásba keveredünk, meg egy nem várt domb is nehezít, a végén valódi gumikötelezéssel érünk a vasas vizű ponthoz. A puskaport ellőttük ma, Jaat érdeklődésére őszintén mondom, nincs bennem hiányérzet a napot illetően. Az irammenésben kevésbé erős versenyzőként óvatosan haladunk, futás az árnyékban, napon inkább nem, a városban híd ide, híd oda, Gyöngyöspata a Mátra Velencéje, állapítjuk meg, a barokk kőhídtól még megnyomjuk a végét.

Hazaértem különidő nélkül, ez a legtöbb, amit egy prokonti versenyző elérhet a world tour mezőnyben, a csapat elégedett, elvégeztük a munkát.  Jaatnak köszönöm, hogy kihozta belőlem, amit csak reméltem, hogy ki lehet, a rendezőknek pedig a tökéletes körülményeket.

Barátaim, a találkozás mindig öröm, ezúttal sem volt ez másképp. Minden izomcsoportot megmozgattunk, a fitnesz-foglalkozás elérte célját. 

Patai Mátra 50

Sok, számomra ismeretlen helyre vezetett el ez az 50-es kör. Nyikom kilátó, Világos-hegy, a rettegett Havas. Rekordszámú ellenörzőpont, egy nagy központi ellátópont minden földi jóval. Nem bántam meg, hogy a túratársaim rábeszéltek a hosszútávra.

Beszámoló

Patai Mátra 50

Előnyök:

- nagyon szép útvonal, sok kilátóponttal, látnivalóval

- kedves pontőrök, jó hangulat a túrán

Hátrány:

- a Kecske-kő oldalában egy hosszabb szakaszon nehezen járható, úttalan ösvényen haladtunk

Pata 35 - PÁRATÚRA

" Mindezek fölött az Úr dicsősége lesz majd az oltalom. Sátor lesz árnyékul nappal hőség ellen, menedék és rejtekhely a zivatar és eső ellen."

Kecske kő - beizzasztót bemelegítő

Nehezen szedtem a levegőt fölfele a szalagozott derékig érő fűszálas szántóföldes kaptatóján. Még csak fél7 volt de már izzadtam.Mikor Patán nyargaltam fölfelé a templom mellett, sőt még amikor a patak betonhídátkelőjén egyensúlyoztam,semmit se vettem észre ebből a párás időből. Itt viszont már szívtam magamba. Nehezen is ment felfelé a jobbos kaptató, de még a dombtetőn is fullasztós volt a levegő.

Várhegy-mosdás

Csekkolás közben kénytelen voltam levenni szemüvegemet mert most sem tudtam hasznát venni, az izzadt kobakomon fel le csűszkált és be is párásodott. Útközben mint már sokadjára, találkoztam a hűséges olvasómmal, aki egy egy erőteljében levő fiatalos kedves asszony:) Száguldásnak nem lehet mondani ahogy lekaptattam, de a felhők annál jobban száguldottak és megvédtek a nap sütésétől. Patára beérve megálltam szokásos kék kutamnál és megöblögettem vele arcomat. Aztán a betondzsungelecske után, jöttek a pince sorok sorai, majd egy gyors emelkedő egy szusszra és csekkoltam is a Várhegyen.

Diós kút-Áldás

Eleinte a bokáig térdig érő száradt fűszálak cirógatták a lábamat, majd a tekergő műút kopttata a térdemet. De nem panaszkodhatom. Isten itt is megáldott felhőkkel és diós kúti beugróban pedig feltankolhattam magam reggelivel: habzsi dőzsi, szilva barack finom süti

FAJZAT - A völgykör kezdete

Gyorsan vezetetett utam a hegy lábánál levő rétek mellett. A kitérő tábla után lejtés után pici emelkedés következett míg az út végénél beértem fajzatpusztai megállóba ahol újfent után töltöttem gyomromat és itókámat.

KÁVA-top 2 tüdőszűrős emelkedő

A S- jel jó kivehető volt, és nagyon kiváncsi voltam erre a szakaszra,mert a tavalyiból ebből semmi sem maradt meg. Lehet hogy ekkora felforrt tavaly az agyvizem? Hirtelen emelkedett, de az folyamtosan kitartott mígy felértem Sástó dombra. Utána megint kitartóan ment az emelkedés Káva Kő csúcsáig. Meredt veríték voltam mikor felértem rá.

TÓT -HEGYES- top3 tüdőszűrős emelkedő

Kicsi pihi után lejtmenetbe kapcsoltam a hegy lábáig, hogy onnan szintbe érjek Tót hegyes lábához. Szintérés se tartott sokáig, S- jelzés a kerítés mellett folyamatosna kitartott emelkedőkkel, míg nem beleértem a Z NÉGYZETjelzésbe. Nem sokáig tartott itt sem az egyengetés, mert csakhamar jött a beugró ZHÁROMSZÖG, ami eleinte kényelmes, majd hirtelen tüdőszűrős emelkedőn vitte fel Tót Hegyes Sziklás tetejére..

VILÁGOS HEGY- top 4 tüdőszűrős emelkedő

Itt igazából észreseveszi az ember hogy emelkedik ameddig a hegy lábához, de inkább térdéhez nem ér. Visszaérve a ZNÉGYZET re elég magasan szintbe marad A Babik kút ikanyar után, és nem igazán csökken ennek köszönhető, hogy egyből jön felfelé a kaptató de nem tart sokáig, se az erdős rész, se a kopasz sziklás rész. Kicsi pihi ebéd csirke nuggets rágcsa következett, míg újabb áldást kaptam kopasz hegy kopasz fejem felé: csúnya felhők érkeztek

NAGY LÉNAI - HANGYÁSAN

kénytelen voltam bekenni lábamat sport krémmel mert már fájdogáltak. A sziklás meredek szurdokos, majd dzsindzsás lejtőn lefelé, nem is éreztem fájdalmat egy kettő helyet kivéve: nagy lábbujjam melletti ujjam már Káva óta fájdogált és ezt most hatványozottan éreztem. Ugyankkor eddig is nagyon sok volt a hangyákból, de most ha megálltam valakit kikerülni, vagy elengedni, felmásztak rám és biza egy részen olyat belém haraptak, hogy azt hittem darázs. Na de leértem, és a kerítés majd a földút és vissza a derékig érő fű után beértem a Nagy lénai elágazóhoz....és még a neheze hátra volt....

FAJZATPUSZTA- völgykör vége

Alig vártam már hogy elérjem a patakot a Z jelzésen. Rendkívül izzadtam annak ellenére hogy itt volt a legcsekélyebb a szintemelkedés, de valósággal körbezsongtak a különböző repülő kics élőlények. Nem győztem hesegetni a szúnyogokat legyeket és amik még voltak. Meglett a böjtje, amikor kiértem az erdőből az útra és sátorig a napsütésbe kellet elbballagnom fajzatig, hogy újra feltankoljak.

HAVAS- NUMBER ONE TÜDŐSZŰRŐS EMELKEDŐ

Míg visszatértem az elágazáshoz, pár túratárs kérdezett, hogy tényleg ilyen vészes ez a hegy??? Igen mondtam. Meg is tapasztalták és én is sokadjára. Eleinte ment a beetető s- jelzés kényelmes széles úton felfelé. Majd beugrott a hegyre. folyamatosan oldalazva felfelé. Ez még azaz emelkedő volt amit szeretek. De amikor felértünk az egyik megállós részre, még láttam hogy mennyire magaslik a hegy teteje. A havas bizony nem ijedt meg a jelenlétemtől, előttem viszont riadtan meredt az égbe. Kezdődött újra a széles út, azonban már igen keményen fölfelé. Minden egyes kanyarban úgy tűnt vége és láttunk lefelé, de láttunk felfelé is. Nem tudom már hanyadjára álltam meg, hogy jusson levegő a tüdőmbe és hogy lerázzam magamról a csöpögő izzadtságot, de végül is a hidegrázás ellenére végre fel értem szintbe, ahol kénytelen voltam pihenni. Nem irigyeltem az ellenőrzőpont őreit hogy itt kell fent dekkolniuk egész nap a párában. Bár jól esett volna egy kis hideg zuhi, de mivel utána még nagyobb pára lett volna, inkább arra kértem Istent hogy kíméljen meg még minket a túra végéig.

PUSKAPOROS- veszélyes lejtmenet

Emlékszem anno a 18 son amikor mentem olyan bátran nyargaltam itt le, hogy egy jobb úton sikeresen repültem egyet előre egy kiálló kő után. Most jobban vigyáztam. Nem úgy mint egy család egyik tagja, akinek sajnos kiment a bokája.  Mikor nyugtáztam a vadászútnál hogy egy srác hívott oda erdei mentőt, nyugodtabban folytattam utamat. Bár nehezen viseltem el azt a tényt, kiért a jelzés egy puszta fennsíkra, de hál Istennek nem tartott sokáig és újra erdő vett körül. Még egy kötéltartós leereszkedés...helyett inkább a mellékutat választottam, és már lent is voltunk Puskaporos kicsit fémízű de jó kedvű pontőreinél:)

CÉL-búcsú a 30 kilométerektől

Egy szép természeti csoda is volt ám itt a kútnál. Egyikpontőr cipőjénél lepkék gyülekeztek és repülték körbe. Tavaly is állítólag ez lett az év fényképe, javaslatom hogy idén fényképszépségversenyt lehetne hirdetni, mert rajtam kívül ott létemkor is hárman csekkolták a tüneményt. Nagyon szép tájon vezett végig Patági az SKör szépne felfestett jelzése. szép domboldalakon, erdőségekben szintemelkedés nélkül. Viszont a lábam megint kikészült.

Pár perccel szintidő előtt értem be a célba. Bár sokat javítottam tavaly óta, de a finom slambuc evése közben megértettem, hogy ezt most még nekem sok. Lassan egy éve űzöm ezeket a 30 kilométeren felüli túrákat, és egy kivételével mindegyik napokig tartó lábfájdalmakkal végződött. Bizony még mindig keveset edzek, tornázok.

Folytatom 20sokkal vagy annál kevesebbekkel ,ahol akár a családdal is együtt tudunk gyönyörködni Isten teremtette környezetében.

Beszámoló futó szemével:

kerektura.blogspot.hu/2015/08/patai-matra-2015-julius-18.html

Keddves lányog és fijjug!

Mostan meggint levélirás által kezdeg nektekk. Az elõszõ pár évbenn nem iggen jelentgezdem egy ballul sikerült girándullás miatt. Kirándullt a bokkám futázs közbenn és a rendõrrök elgaptak. Asz úgy volt, hoty a Piszok Alfréd (aki mindégg gavarja…) azt mondá negem a Négy Viddám Hullarabló nevû hejen, hoty: - Fijjam, teneged pénc kell. (honnan tudja esz mindég?) Gyere vellem a bankba, aztán lesz pénszed. Mondom: - Maga egy pisszog, minek adnna bénct? Mire õ: - Mer segítesz negem, én is teneked. Erre ityunk. Itunk, így delt asz idõ. Éjféll elmúld, mirre odaérénk a bankkhoz. Már zárva találáng. Mondom: -Freddy bátyám, szárva van. – Hát márr esz is gond neged? Nyizsd ki! Kinyitám és mek lett a pénc is, de ekor megjellenteg a rendõrrök. Itt dörtént a girrándulás. És a Pisszog Alfréd jól elsliszolt, nem segíte semit sem. A fene asz ilyen emberrt, mék jól viszaadom nekki.

Az idéllet után unalmassan telt asz idõ. Mivel kiráj izs voltam egygor, hád igénnyes leddem, meg a hírreget is szereddem volna tudni. Fiszettem ety kis bénct a szintén hosszaban odd tartózkoddó Düsskés Vannegnek, hogy szereszen egy újsákot. Ebben az újsákben  írtág, hogy enkem geresnek. Mondom, megvatyok én, bánadomra. Giderrült, hoty az újsák pár hónnapos. Jól szájba vertem a Vanneget, mek viszagövetelltem a pénc felét. Erre hosza egy könnyvet is, hoty ne gelljen fizetni, mer õ aszt már rék elitta. Úriemberr vatyok, hát elfogadám. Ebben a gönyvben olvastam, hoty Djöndjöspattán (micsoda név esz?) lesz ety túrra, hol felmérrheti asz ember az erejéd.

Migor újra szabadd levegõt éresztem, hát eszembe juta, hoty ezt a Piszok Alfrétot elõvesszem és jól mekkérdeszem, mér nem segíte nekem. És aggor ety ötletem volt, elmetyek asz erõbróbára, amit a könyvbenn láddam és meklátjug, elégg erõs és gitartó vatyok-e a Fred elkapásárra. Mer esz iggen veszélyes 1én.

Odaérreg a Djöndjösbattára, hát mondák, hoty neveszés kell. Megporzongtam, az ütyész is aszt kéri mindég, nevesze meg a bûntársaid. De it csak magamat kelle mekneveszni. Elindulék, nagy iszadás volt az elõszõ esti essõ miatt, de sieték erõssen. Odaérék egy ellenõrszõ pont nevû hejre. Mondomm, itt baj lessz, merd egyenruhás embereg álltak ott. De eszek az egyenruhások csak adának egy pélyegzést meg ételt és ittalt is, bár rum nem vold benne. És mosolyogtak etyre. Biztos, nem issmernek ezek. Esgüszöm, hoty jobb volt esz, mint a Bolondsák-szigeteken, ahhol girályi minõsékben voltam. Mer ott mindég pikkelyezés vold meg ott vala a Gombperec nevû, aki hídlakó. Itt se pikkelyezés, se Gomperec, csak a finomságokk.

Sog hegy gövetkezett ezudán, mek ellenõrszõ pontog hasonló etyenruhásoggal. Mind nevetteg és adának viszet meg limonáddé nevû szõrt. Esz iggen jól esett, pedik nem lehed tõle berúkni. Menék csag, de a meleg ojan volt, mint Szumátra sziggetén, ahol egy csembészhajóval járttam egykor. Aztán kisütödd a nap is, hoty mék neheszebb legyen.

Egy Sippi nevû, akinek két gerékkel kevesebb volt, mer egy pár gerék nevû eszköszel jára a hegyekben, eccer aszt mondá, léteszik egy Galapátsos Emberr, aki fejbe vág a hetyen, és nem pírsz tovább meni, úgy elvesszi az erõd. Na, én ilyet Friskóban láttam, de asz utcasarkon állt és ólmosbot volt nálla. Eszen gívül nem asz erõt vette el, hanem a pénsztárcát és asz iratokat. Gontoltam, ha etyszer ilyennel találgozom, hát jól elveszemm az ólmos potját, aztán mehed a Naty Fõnökhösz szerezni iratogat, ha van bénce, mer tõlemm nem kap, az biztos.

De én montom negtek: enek a Sipinek ikaza volt! ( asz ékben most isszig ránk ety jót.) A Galapácsos Ember léteszik! Asz úgy volt, hoty jó tempóbban menék a Havas nevû hetyre (milyen ostopák eszek a dérképészek, hoty ilyen neveget adnak, mer egy centi hó sem vala fenn, de mék csak a hiddeg sem jöt.), amigor etyszer csag ott terme a magáról elneveszett Kalapátsos Ember. Úgy vága fejbe vaty hatszor, hoty mek sem bírtam mosztulni, a lábam nem agart otébb lépni. Ollyan volt, mind amikor ety kisebb nészeteltérés alkalmával a Tüskén Vanneg az asztal alól mekragadá a lábam. De aszt jól orrba rúktam. Eszt a Galapátsost nem lehetett, mer eldûnt, csak asz erõmet vidde, de aszt deljessen. Csak állék odd dermetten. Nem vatyok babonnás, de esz mégiscsag valammiféle átog lehetet. Hiába göptem minden éktáj fellé, nem dûnt el asz érszés.

Lassan öszeszedém makam, nézék hádra a Kalapátsos miatt, de már nem vold sehol. Vánszorgám dovápp, és vízzel is locsolám makam a hegy aljában. De nem szendelt vísz volt asz, csak vas volt bene. És idd szerencsémre dalálkoszám Gombi nevvû tzimborával, aki ety régi girándulló. Õt gérém mek, hoty segítsen be a tzélba. Mire õ mene elõll és beszélgeténk. Említénk Döme nevvû közös barátot, aki egy másigg villágban járja asz utakat már. Ha volt esze, mekbeszélte a Szent Péterrel, hoty egy kicsit hûvöseb világba gerüljön, mer itt a foróság már elviselhetlenn volt. Felkeresénk egy forrázst mék, hoty lehûtsük magunkkat. Esz a Gombi nagy seggítséget tett, és még mosolyga is gözben. Megköszöném neggi, amikor beérénk.

Idd egy Hoffmann Ádám nevû úr (aki biztos ety lord, ojan udvarias) gratulállt. Valópan naty dolog, hogy mekúsztam a galandot. Na, gondoldam, nem elék esz az erõm a Piszok Alfrédhosz, mer asz olyan ravasz, hogy még a Galapátsosnak is ellopja asz eszköszét, azt nézheti magát. Ingább hagyom most, de eccer úgyis elkappom õd.

Aszért fogám a levélírráshosz, hoty tudjátog: a Kalapátsos Ember léteszik, és bárgit elkap a hegyen, ha úty akarja. És mikor natyon erõssen süt a Nap és repett a föld, a füveg elszáradtag, és felfelé mész a Nagy Hetyre, akkor eljön és gíméletlenül fejbe vág. És aggor átgondollod asz ekészet, hoty mineg is mentéll oda.

Kelt mint fent sajátúlag, úgyis dudjátog ki:

a Véemm

Patai Mátra 18 – Dombok felett

A hosszabb távot megint kénytelen voltam eltörölni, hiszen megint csak segédmunkás talicskázással hangoltam hétvégére, amit 18 kmre elegendõnek gondoltam. Az is volt.

A rajtot könnyen megtaláltam, parkolóhelyet már annál nehezebben. Nem hiába hiszen a túrázok nagyrésze már kora reggel indult, mint késõbb megtudtam csak az 50kmsen százan neveztek.

KECSKE KÕ – Szokásos kerülõ

Fokosom és Szalmakalapom, elnyûhetetlen mentateámmal és éjszakai túrán bejáratott edzõcipõmmel 7:51 kor vágtam neki az útnak.  Elõször a coop abc nél fordultam le, de érzékeimre hagyatkozva visszafordultam a fõútra és felfelé menet hamarosan ráleltem a Patai Abc-re. Ahogy ráfordultam az Ady Endre utcára, homlokegyenest máshonnan talán Pata másik oldaláról csatlakozott be egy pár, a nõszemély intenzíven magyarázva a párjának, hogy merre is kell menniük.

Elhatároztam magamba, hogy nem követem õket. Stim.Sgörbület jelzésen lefelé haladtam. Stim. Befordultam a Klapka utcába. Stim. Pár elém keveredett, át a gázlón én szintúgy. Stim. A pár egybõl lekanyarodott balra, én szintúgy. Stim. Enyhe emelkedõn balra fordultunk, bár szalag nem volt. Stim. Emelkedõsmentes úton haladunk, de eszembe jutott amerre követtem õket, sem volt szalagjelzés. Stim. Távolodtunk a kecske kõtõl, egyre jobban. Stim. A magasfeszültségnél nem volt lekanyarodás. Stim. Rossz helyen kanyarodtam le és csak követtem õket. Stim.

Ez volt a szokásos kerülõ utam, ismeretlen terepen. Szerencsére az út mellett egyszer mégiscsak letért jobbra, és még szalag is volt, bár a szembejövõk tájékoztattak róla, hogy rossz helyen kanyarodtunk le de erre is feljutunk Kecske Kõre. Kis emelkedõ elkanyarodott balra, majd összetalálkoztam azzal az úttal amerre jönni kellett volna, és közös folytatásban egy szikár bokros, fakivágott  emelkedõn haladtam felfelé, folyamatosan kanyarodva jobb oldali irányba. Bár nemrég múlt el reggel 8 óra, ennek ellenére az  egyik nõnek már igen melege volt, és már sportmelltartóba jött velem szembe párjával az 1. eptõl. Kisvártatva elértem a mûutat, átkecmeredtem rajta, és az út végén már várt  idõs ep házastárs, pecsételésre kiéhezvénJ

Várhegy – Függõlegesen a földdel

Szerencsémre én jobban jártam mint azok akik a bokrokon keresztül nyílegyenest lõtték be a Kecske követ, bár így is vesztettem kis idõt amit kellemes kis kocogással pótoltam és egy engemet valakivel összetévesztõ leányzónak való segítséggel értem be visszatérvén Patára. A fõ úton kényelmes sétára váltottam, hasonlóan sokan másokhoz, majd a Vári úton elfordulva a pincék között kacsázva, hamarosan ráleltem K visszakanyarodott jel folytatására, ami kishíján függõlegesen felfelé vezetett. A meleg ennek ellenére jobban megviselt, bár figyelnem is kellet a csuszikálással, mert a gazzal benõtt korlát nem sokat segített. Majd egy órás idõvel csekkoltam le a várhegyet, pihentetõül kortyolva mentateámból.

Diós – kút – hol van már a hegy?

Átmentem a susnyáson majd követve a 18as szalagozást, elrobotoltam  a szõlõtábla kerítése mellett minden oldalán és gyalogoltam gyalogoltam… a Nap egyre jobban sütött, ha tojást tettem volna a fejemre tán már rántotta is lett volna belõle, amikor végre elértem az erdõbe. Kisvártatva rögtön két megijedt lány fogadott, egy lezárt sorompónál álldogálva, ahová a Sikoly álarc volt felfestve, azzal a felirattal, hogy idegeneknek tilos a belépés!...huh de megijedtem! Mondtam nekik nyugodtan kövessék a szalagot, valószínûleg vadász terület, de most a túrázók kaptak rá engedélyt(legalábbis reméltem) Kisebb szintkülönbség volt, de még mindig nem volt az az igazi teljesítménytúra, és pechemre rövidesen a szalag is kivezetett az erdõbõl, vissza a forró tõkék közötti pusztaságra…majd a még forróbb aszfaltra jobbra kanyarodván. Az út lejtett lefelé, így hát újra kocogásra váltottam, mire csodák csodájára már el is értem Diós – kutat.

HAVAS – az igazi kihívás

Volt ott Dínom Dánom sütemény, víz ,gyümölcs, cseresznye mi szem szájnak ingere. Ezek bevételezése után még egy keserû hozott kávét is benyomtam és tova vettem magamat balra a szalagozáson…hegyek között dombok között zakatol a vonat, de itt csak dombok voltak, vonat helyett pedig én és még pár turista. Aztán végre egyszercsak az út ketté vált, a 18 S+ jelzésen folytatván pedig emelkedõre. Sõt hegyi emelkedõre. Magas fákkal! Ipiájé végre, örömködtem és nagy lendületten nyargaltam felfelé, elõzve pár társat, bár elõször a hármas útkeresztezõdésnél nem volt könnyû rálelni a jelzésre, de utána mentem mint a meszes… míg nem az emelkedõ keményebbre kanyargósabbra és ritkuló fákra váltott megpihentem egy árnyék alatt kortyolva pár deci menteát.  Felfelé menet leelõztem egy idõsebb asszonyt, és egy 35 ös távról csatlakozott srácot, bár hozzáteszem itt már igencsak sûrûn vettem a levegõt, s a fák is inkább bokrokra váltottak újfent kitéve a nap hõsugarának, pólómat pedig jelentõs izzadságnak. 10:40 idõvel köszöntem be a csúcsra elfogyasztva két hozott brassóis kenyeret és még egy kis kávét.

Cél – Futás, taccs és meleg

Míg ettem beért a srác és az asszony is, miután az idõsnõt visszaelõztem, még követtem egy darabig lefelé a srácot aztán egy cipõcserénél beelõztem és kocogásra váltván immár új erõre keltve, tán mert újra erdõben folytatódott az út valóságosan száguldottam lefelé…mindaddig amíg egyik lábam át akarta lépni a másiktól pár lépésnyire álló ágat, de az a láb nem számolt a földbõl kiálló kis kõvel, és így sikeresen összegabalyodva a fa túloldalán értem földet térdemmel és derekammal fékelve…szó se róla kényelmesen gyalogosan folytattam ezek után túra hátralevõ részét, hamarosan leérve a völgybe az újfent napsütésbe, a tehéntáncon áttáncolva…legalábbis már a fejem táncolt ettõl a szikrázó napsütéstõl. Közben sokan beértek, 50sek is (mikor indulhattak?) de én is sok mindenkit beértem. Például egy szõke és vörös kisasszonyt sportos ruhában…bár õket azért értem be mert a várhegyrõl visszaindultak Patára, így hát miután felvilágosítottam õket, hogy ha erre mennek akkor havast odavissza mászniuk kéne,  visszafelé folytatták velem az utat, míg nem találtak egy hasonló meredekséget lejtõ kapaszkodót felfelé a Várhegyhez, én pedig vissza a rajthoz átkeresztezve pár forró utcát és a lakodalamat hátulról bekerítvén.

Délelõtt hét perccel értem be, elfáradva nem voltam ,inkább leizzadva, és a virsli után még a palóc fesztiválon egy órácskát is még volt erõm eltölteni sétával. Kellemes túra volt, bár a napot szívesen lelõttem volna.

http://mintamokus.wordpress.com/2014/07/18/hangyahaboru/

:) 

Megszoktam az Alföld TE-tõl, hogy jó túrákat szerveznek, és bizony most sem okoztak nekem csalódást a Patai Mátrával.

Beszámoló és GPS track ITT. 

 Sziasztok!

Az idei Patai Mátra videó anyaga:

http://www.youtube.com/watch?v=UZt4TE1ak0g

Fotók itt:  http://jzgturafotok.fw.hu/pataimatra45/

In memóriam Patai Mátra

Az elmúlt három hétvégére hagyományosan, érthetõ okok miatt közel negyedére csökkent a választható teljesítménytúrák száma. A Mátra túrák (július 09.) tikkasztó melege visszaigazolta, hogy létjogosultsága van a nyári "uborkaszezonnak", de valamilyen szinten biztosítani is kell a folyamatos túrázás lehetõségét. Az egyre népszerûbb Cuha túrák teljesítése a Mátraitól kisebb erõfeszítést követelt meg a teljesítõktõl. Ebben egyrészt a kellemesebb idõjárásnak, másrészt a kevesebb nyílt terepnek is döntõ szerepe volt. A hazai teljesítménytúrázás harmincadik, a TTT megalapításának huszadik évfordulójára kiírt pontgyûjtõ akció többeket elgondolkodtatott a június 4-i túranap elõtt, melyik bónuszpontos túrát válasszuk a három lehetõség közül. Választásunk a Velence 25-re és a Zselic éjszakai túrákra esett, de ekkor megfogadtuk, hogy a Kõrös túrát pótoljuk a Patai Mátrával. Arra vonatkozóan számadatom nincs, hogy a "bónuszpont vadászat" miatt hányan jártak hozzánk hasonló cipõben, most igyekeztek pótolni a bepótolhatatlant, de azt örömmel nyugtázták a rendezõk, hogy az elõzõ évihez képest közel 50%-al nõtt a résztvevõk, teljesítõk száma. A két hosszabb távon 193 fõ, a rövidebb távokon és az utólag kiírt kerékpáros teljesítésre 118 fõ adta le a nevezését. A meteorológiai elõrejelzés szerint a déli óráktól várható volt az esõ, ami menetrendszerûen meg is érkezett, hogy kisebb nagyobb szünetekkel hûtsön, hol fátyolszerû, hol szinte átláthatatlan ködpaplanba burkolja a tájat. Túratársainkkal ~16,30 magasságában érkeztünk a célba, az ezen idõpontig lehullott csapadék egy jólmegválasztott túracipõben a teljesíthetõséget nem befolyásolta. Korábban egy túrabeszámolóban azt olvastam, hogy a túra elsõ, hozzávetõleg 4,5 km hosszú szakaszát túratársunk kihagyná. Nem egyedül vagyok azon az állásponton, hogy Gyöngyöspata múltja megérdemli ezt a körsétát. Temploma építészettörténeti ritkaság, a fából faragott barokk fõoltár Európában egyedülálló, a Kecske - kõrõl szép a kilátás, ez egyébként a túra minden egyes magasabban fekvõ pontjáról elmondható. Többekben és régen megfogalmazódott már, hogy a Mátra talán legszebb csúcsa a Világos - hegy, ide többek között a Vár - hegy, Virág - domb, Káva, Tóthegyes után érkeztünk. Kettõ héttel korábban tizennégy fokkal melegebb volt itt (Világos - hegy), mint most. A továbbiakban azonos útvonalon a Kõmorzsás - tetõ érintésével érkeztünk vissza Fajzatpusztára a már ismert ellenõrzõ és frissítõ állomásra, majd a sokak által nem kedvelt Havas 599 méter magas csúcsának megmászása után (1,5 km-ben 260 méter szint az utolsó ellenõrzõpontig) ereszkedtünk vissza rajt - cél állomásunkra a Mekcsei Demeter Általános Iskolába, hogy elfogyasszuk a forró virslit, még egyszer belekóstoljunk a térségi gyümölcsökbe, megízleljük a méltán híres helyi bort. A túra során minden résztvevõ megtapasztalhatta mennyire gondoskodó az Alföldi Turista Egyesület, akik nem sajnálták a hozzávalókat a finomabbnál  finomabb sütemények elkészítéséhez, idõt és fáradtságot, hogy a "szedd magad" keretén belül frissen szedett õszibarack, nektarin, szilva jusson minden túrázónak, akár a zsebekbe is, zsíros kenyér, lila hagyma, valódi házikészítésû lekvár, mint Újladányban a Kõrös túrán. A bóléért továbbra is el kell mennünk a Kettõs - Körös hídhoz, most érnek, zamatosodnak a hozzávalók. Ott leszünk !

Az útvonalleírás, a jelzés és szalagozás egyértelmû, jól követhetõ volt. A közelmúltban váratlanul elhunyt barátunk, túratársunk, az Alföldi Turista Egyesület korábbi elnöke, Váradi László is elégedetten "nyugtázhatta" a sikeres rendezést. Köszönet érte az Egyesületnek, rendezõknek, gratuláció a teljesítõknek.

A túrán készült fotók.

Patai Mátra 45 48 hosszútáv

Kissé nehézkesen sikerült eljutnom szombat reggel Gyöngyöspatára, ugyanis saját hülyeségem miatt nem sikerült fuvart szereznem, így a MÁV és Volán szolgáltatásait kellett igénybe vennem, ezért csak fél nyolckor tudtam elrajtolni. A túra azzal kezdõdött, hogy megmásztuk a falut körülvevõ dombokat, elõször a délnyugatra lévõ Kecske-kõt, majd az északi Várhegyet. Szõlõk közt távolodtunk a falutól, s egy meglepetés frissítõpont közbeiktatásával, ahol többféle sütit és gyümölcsöt kínáltak, értük el a Fajzatpusztai ellenõrzõpontot, ami egyben a túra hivatalos frissítõpontja is volt, az elõbb említetteken kívül zsíros és lekváros kenyerek is sorakoztak a pontõri asztalon. Nosztalgikus szakasz következett a Tót-hegyes irányába, közben megmászva a Kávát. Ekkor kezdett el cseperegni az esõ (persze esõkabátot most az egyszer nem hoztam, gondoltam nyár van, erre az évszakra meg ugyebár a meleg a jellemzõ, semmint az esõ), de annyira komolyra egyszer sem fordult, hogy ez zavaró lett volna.

Tót-hegyes után a hosszútáv elindult egy körre Mátrakeresztes felé. Mivel a hivatalos rajtidõn túl indultam a mezõny nagyja már elment, így arra számítottam, hogy nem nagyon fogok túratársakkal találkozni, ám nem így történt, utolért egy sporttárs, akivel a két héttel ezelõtti Mátra 40 végén mentünk együtt, s a célig egymás társaságában haladtunk. Mátrakeresztesre gyorsan leértünk, közben volt egy ellenõrzõpont, ahol nagyon finom limonádéval kínáltak. A faluban a kocsmában tartottunk egy kis pihenõt, én egy teát, társam egy sört ivott.

Innen kezdõdtek aztán a problémák. Még a kocsmában meg is néztük, hogy merre fogunk továbbmenni, megállapítottam, hogy arra indulunk, amerre a Mátra 40-en, és mikor elhagyjuk a mûutat jobbra megyünk a sárgával. Elraktam az itineremet, hogy tudjak enni menet közben és elindultunk, de nem az úton, hanem a kis utcákon, majd mikor megláttuk hogy a sárga kanyarodik fel jobbra megörültünk, hogy erre jöttünk a Mátrra 115-ön is és rögtön el is indultunk arrafelé. Elértük a Hideg-kúti turistaházat, gondoltuk, túljöttünk és visszamentünk a keresztezõdésbe. Én úgy emlékeztem, hogy a M88 itt balra indult (ha Mkeresztes felõl nézzük), s bár társam azon a távon volt, Õk ott nagyon elkavartak, így nem tudta merre kell menni. Elõvettük a térképet és az itinert, viszont a térképen nem azt a helyet néztük, ahol voltunk, hanem, ahol az itiner szerint kellett volna lennünk (az lehetett a probléma, hogy társamnál lapozgatós térkép volt, én meg azt nem nagyon tudom jól használni). Így hát a térkép és a leírás szerint is jobbra kellett mennünk a Z+-en, bár azt furcsálltuk, hogy a leírásban említett négylábú villanyoszlopot sehol se látjuk (gondoltam, biztos valaki hazavitte ajándékba), de elindultunk jobbra. Az irány nemigen stimmelt, mert DNY helyett végig ÉNY felé mentünk, de azt hittem az én tájolóm bolondult meg az esõ miatt, minden jel arra mutatott, hogy jó felé megyünk (egy csomó lábnyom volt elõttünk). Egy idõ után gyanús volt, hogy már régóta jövünk és még nem vagyunk ott, de úgy voltunk vele, hogy elõbb-utóbb csak elérünk valami jelzést. El is értük, viszont nem a Z négyzetet, hanem a P-t, méghozzá a Nyikom-nyeregnél. Ekkor jöttünk rá, hogy tulajdonképpen merre is jártunk, és hogy ugyanott vagyunk, mint 3 órával ezelõtt. Egyetlen út pedig a visszaút volt, így elindultunk harmadszorra is végigjárni a Z+ ezen szakaszát és 1 és negyed óra múlva ismét ott voltunk a Hideg-kútnál. Ekkor már felismertük a helyet, hogy itt volt a limonádés pont és jelentõs idõveszteséggel indultunk el a Z+ másik ágán. Társam közben rájött, hogy tulajdonképpen a M88-on jófele jöttek, csak azt hitték, hogy nem.

Végül visszaértünk a Tót-hegyes aljába, ekkorra elállt az esõ is és rátértünk újra z ismerõs utakra. Felhívtuk a szervezõket, mert a társamnak el kellett volna érnie a fél hetes buszt és ehhez kért egy autós fuvart a faluba Fajzatról, ám ezt nem sikerült megszervezni, viszont megtudtuk, hogy a pontok még bõven nyitva lesznek, úgyhogy a folytatás mellett döntöttünk. Fajzaton valóban ott volt még a pont, gyorsan ettem pár zsíros kenyeret, mert már nagyon éhes voltam, s indultunk is tova. Itt tanakodtunk egy picit, nem volt teljesen egyértelmû a leírás, rohangáltunk oda-vissza a sáros úton, aztán végül elõvettük az én térképemet (a lapozósba már nem bíztam), s így sikerült megtalálni a helyes utat. A Havas errõl az oldalról is szivatós (bár szerintem könnyebb egy kicsit, mint a másik), de felértünk. Útitársam itt aztán elõrefutott, neki még volt esélye beérni 11:30-on belül, én tempós gyaloglással mentem lefele. Itt a szalagozás példás volt, a következõ 2-3 szalagot be lehetett látni, egész a falu határáig. Itt már nem volt szalag, ami nem feltétlenül lett volna baj, viszont a leírásból én egy kukkot nem értettem (még egy magyar mondatnak is helytelen volt, nem hogy instrukciónak), így a sáros lábnyomokat próbáltam követni, valamint a helyiek segítségét vettem igénybe, végül elértem a célnak helyt adó iskolát. Elõtte még láttam Rafteréket, amint indulni készülnek, majd kérésemre felajánlották, hogy elvisznek Pestig, így megúsztam az ottalvást (mert már nekem se lett volna buszom haza). Így villámgyorsan elintéztem a célbaérkezési procedúrát, annak ellenére, hogy 43 perccel kifutottam a szintidõbõl megkaptam a díjazást, elbúcsúztam a túratársamtól, kikértem a célvirslit és húztam is el a csíkot. Rafterék egész Budaörsig elhoztak, így már este 10-re hazaértem, ezúton is nagyon köszönöm Nekik a segítséget.

A túra összességében nem volt rossz, az útvonal jó volt, az ellátásra se lehet panasz, a szervezõk is nagyon kedvesek voltak, viszont sajnos kénytelen vagyok kiemelni egy negatívumot, ez pedig az itiner. Azzal még nem lett volna baj, hogy a rövidtávok itineréhez volt hozzátûzve egy oldal a hosszútáv leírásáról, inkább az volt a gond, hogy alapjában véve elég kusza volt az itiner, egy órát kellett forgatni, hogy az ember rájöjjön a struktúrájára, valamint a hosszútáv plusz körérõl semmilyen távadat nem volt feltüntetve, és néhol a többi résztávot is pontatlannak éreztük. Viszont az dicséretes dolog, hogy dõlt betûvel beleírták a látnivalókat és az egyik oldal Gyöngyöspatáról és a Fajzatpusztai kastélyról tartalmazott leírást. Szerintem egy kis fejlõdéssel egészen pazar túra lehetne, talán a 45-ös táv elsõ rendezése miatt csúsztak be ezek a hibák.

Az idén ismét hajnali zuhé után, ismét a 30-as távon, de ezúttal a családomból csak én egyedül indultam el a túrán. Éjszaka Pásztón irtózatos nagy vihar volt, gondolom a tõle ~20 kmre esõ Patán is, és a viharnak köszönhetõen max. 2 órát bírtam aludni, azt is forgolódva, valamint közrejátszott a meleg is. Megjegyezném, hogy Csütörtökrõl-Péntekre is csak 4 órát aludtam, tehát a túrát nem iskerült úgy kezdeni, mint ahogyan azt elterveztem, feltöltõdve. :S



A rajtból 07:34-kor indultam el, ismét félig gyalog, félig futó menetrendet terveztem, mivel a terep ismert volt, már az itinert sem kellett használnom. Viszonylag gyorsan felértem Kecskekõre, ahol egy villámgyors pecsétet begyûjtöttem, majd lefelé kocogtam az elsõ ellenõrzõ állomásról. Kocogás közben lefelé, nézegettem a szintemelkedés, megtett táv [...] táblázatot, és eközben a földbõl kiáló, egy hajdani bokor megmaradt  tövébe sikerült megbotlanom, ennek következtében a  jobb kezemre esõ Akácfát telibe boxoltam. Szerencsére nem zúgtam el, nem lett volna szerencsés a térdem levernem már a teljesítménytúra elején. Nem álltam meg, folytattam a lihegést, az útközben összeszedett 2 centis piercingeket pedig nem gyõztem kiszedni az újjaimból. Kiértem a Szûcsi útra, az út szélén kocogva elérkeztem a keresztezõdéshez, és a szembe lévõ utcában felfelé folytattam utam. Tavaly itt kavartam el, a falut megkerülve érkeztem Várhegyre. Kapartatok felfelé egy "kollégával", és már fent is vagyunk a második ellenõrzõ állomáson. Ismét gyors pecsét, majd robogtam tovább Acélos irányába, majd Kántordomb, és Virág-domb, és e környékén a mozgó ellenõrzõ állomást is megjárva kijutottam az aszfaltozott útra. Párszáz méter ezen az úton, majd balra térünk a S+ földúton, amelynek bejáratánál elérkeztem a frissítõ állomásra. A rendezõk jó szokásukhoz hûen friss, finom süteményekkel, gyümölcsökkel, és még sok jóval vártak bennünket, de nem álltam meg, hát felkaptam egy szelet dinnyét, 2-3 pogácsát és tovább indultam Fajzatpuszta irányába. Megjegyezném, hogy a pogácsa az valami isteni jó volt, rég ettem ahhoz foghatót. Útközben csemegézve, szapora léptekkel megérkeztem a harmadik ellenõrzõ állomásra Fajzatpusztára. Itt ál ellenõrzõ állomásként mûködõ frissítõ állomást találhattunk minden jóval ellátva(sütemény, gyümölcs, zsíroskenyér, lekvároskenyér és még sok más). Kicsit elidõztem, bekaptam pár barackot,  természetesen mag nélkül, dinnyéztem eggyet, igénybe vettem a túrán elõsször a vízvételi lehetõséget, bekaptam 2 csokit, a már-már kihûllõ combizmaimat, és vádliaimat Fastum-géllel megetettem, és ezután a ponton tartozózkodó hölgyektõl egy széles mosollyal távoztam. Következett az utunk egyik olyan etapja, amely mindíg megdobogtatja a szívem. Sás-tó domb és A Káva. :D Dombokon és hegyeken felkapaszkodva szokásomhoz hûen, az izzasztó emelkedõkön ismét magam mögé utasítottam pár túrázót. [...]. A Tót-Hegyesi ellenõrzõ állomás elõtt csak sikerült elkavarnom, szerencsére nem nagyon, csak pár száz métert, ott ahol a Z négyzet két irányba ágazik. Az itiner egyértelmûen leírja, hogy jobbra kell haladnunk tovább, én barra mentem(persze akkor még nem tudtam, hogy ez nem a helyes irány), majd százméterekkel késõbb felütötte a fejem az ismeretlen környezet, terep. Ekkor néztem bele a Útvonalleírásba, hisz kocogás közben kinek van kedve olvasgatni...?! :D Ezután visszakocogtam az elágazáshoz majd a helyes útvonalon eljuthattam Tót-Hegyesre. A csúcs alatt kicsivel, fölfelé, alkalmunk nyílt egy felhõ sétát tenni, és szippanthattunk ~ 99%-os páradús levegõbõl néhány slukkot, ugyanis a hegy egy nagy felhõbe burkolózott. Gyorsan fent is voltam az ellenõrzõ állomáson, ahol ismét nassolás következett. Nem számoltam meg, de ~8 csoki fajtából lehetett választani, és több fajta kekszet lehetett roppantani. Gyors nyalámság, még gyorsabb pecsét, és egy ennél is gyorsabb lakoma a lábamnak, majd ismét útnak indultam. Le a hegyrõl sok ismerõs arccal találkoztam. Fogyóban lévõ vízkészletem kiegészítettem a Babik forrásnál, ahol úgy mint tavaj, idén is éreztem az ott keresgélõ, sündörgõ, vendégszeretõ erdei hangyakolónia borsos erejét. ~15 percet  tartózkottam a forrásnál, és e közben rácsodálkoztam arra, hogy vajon a futó "kollégák" miért nem érnek már be engem, azok akikkel Tót-Hegyesrõl lefele találkoztam. Kezdtem az hinni, hogy eltûntek mint szürke szamár a ködben, vagy mint Petõfi. Ez eszmefuttatás alatt riasztottak a hangyák, hogy most már bizony indulnom kellene, mert nem szívlelik az ottlétemet, így kocogva tar kinézetû hegyünk felé vettem az irányt, az-az, a Világos-hegy felé. Felfelé a parton begörcsölt a lábam, mert hát erõbõl, izomból mentem, és muszáj volt a part kellõs közepén 1 percet szusszannom. Az ösvény, melyen jöttem mozgást észleltem, ezért el is indultam egybõl, ne hogy azt hidjék már, hogy nem bírom a strapát. A sziklákon felkapaszkodva, megálltam és vetettem pár pillantást a gyönyörû tájra. Csusszantam lefelé a Kopasz hegyrõl. A csúcs után kicsivel, szóváltásba keveredtem, egy velem egykorú sráccal. Kiderült, az egyik rendezõ fia, aki épp a Havasra igyekszik, ugyanis édesapjával déli 12 órakkor váltják az ott tartózkodó pontõrt. Beszélgetés közben lefelé ereszkedtünk a meredek lejtõn, majd a fellibbenõ témákban tékozolva már is sikerült eltérnünk a jelzett úttól, igaz csak egy 100 méterrel, nagyon kínálta magát lefelé az út. Leértünk a földútra, és felvetettem túratársamnak azt, hogy mennyünk az ösvényen, és ne a földúton. Ahogy elindultunk az út egyre jobban be volt nõlve, tiszta dzsindzsa volt. Hát kieveztünk az útra, és ott folytattuk tovább a túrát. Egy idõ múlva elérkeztünk az ötödik ellenõrzõ pontra, Fajzatpusztára, ami a harmadik ellenõrzõ pont is volt ugye. Itt megint dinnye, és pogácsa. Mivel innen már sietõsre vettem a figurát, nem tankoltam fel vízzel, még volt ~4-5 dl vizem. Elindultunk a Havasra, de a hegy alján elszakadtunk egymástól utitársammal, mert én már nem tudtam magam türtõztetni az izgató, és szívdobogtató Havasi, hosszasan elnyúló emelkedõktõl. Fölfelé menet, az izzasztó parton a 16-os távon lévõ túrázókkal találkoztam, akik szépen lassan kapartattak felfelé, és én mint szél halattam el mellettük, ekkor ismét erõbõl mentem, úgy ahogy csak tudtam. Hárman voltak, az egyik idõsebb néni pont a pulzusát mérte, ennyit hallottam félfüllel, hogy egyik társának mondja: 120 körül van. Hát én is rátapintottam a csuklómra, nekem olyan 160 környékére jött ki, a tempó miatt érthetõ... :D Megérkeztem az utolsó ellenõrzõ állomásra Havasra. Itt is szusszantam fél percet, majd tovább indultam. Lefelé ismét találkoztam túrázókkal, õket kerülgetve leértem Tehéntáchoz. Innen már kocogtam végig, ám a falu elõtt ~1 kmrel a vádlim bemondta az unalmast, és begörcsölt. Muszáj volt 1 percet pihennem. A faluba bérve az elsõ csap alá benyomtam a buksit, és fére-fére tekintve bikinis nõket láttam. Lehet, hogy csak a melegtõl... :D Indultam tovább a célba, 5 perc alatt bent voltam.  Az emléklap és kitûzõ átvételével el is küldtek zuhanyozni, persze diszkréten, szolídan. A cuccom amit a rajtba hagytam reggel, felkaptam, és átmentem a tornaterem öltözõjébe lezuhanyozni. Már éhes voltam, így mentem virslit enni. A távot 6 óra 26 perc alatt teljesítettem, így a tavalyi eredményemen javítottam több mint fél órát, aminek örülök.



Az ellátás, és az egész szervezés nagyon profi volt. Említésre méltó különösen a sok vízvételi lehetõség. Úgy mint tavaly, az idei túra is számomra nagyon élvezetes volt. A madarak azt csicseregték, hogy lehetséges, hogy jövõre egy hosszabb, 50 km-es táv is be lesz iktatva a túrába, amit én nagyon jó dolognak tartok.

Amit hiányoltam, az a Babgulyás. Tavaly sajnos nem sikerült megkóstolnom, mert siettem a buszhoz, idén sem sajnos egyéb okokból nem az volt az étel.



Köszönöm a túrát, jövõre találkozunk! :)

 

Patai Mátra 30

31,6 km, 1530 szint

Fél ötkor csörög az óra. A családom még aluszik, most fordulnak a másik oldalukra. Pár perccel öt elõtt indulok Csemõbõl. Az úton alig jár valaki, így gyorsan érek Gyöngyöspatára. Az iskolával szembeni parkolóban még találok helyet. A nevezést gördülékenyen sikerül lerendezni és már indulhatok is. Az elmúlt napok forrósága után kellemesen hûs szellõ járja az utcákat, amint megindulok utamon. A falu szélén az európai normákat kevésbé magukénak érzõ roma honfitársaink házai mellett vezet az út. A jellegzetes udvarkép elszomorít. Inkább kilépek és irány az erdõ. Még jó hogy a lábam elé néztem, mert az út közepén éktelenkedõ halmocska arról árulkodik, valaki nem ért el addig, ahová még a király is gyalog jár. Ennek fele sem tréfa. Szerencsére kiérek a faluból, ahol valamikor szebb napokat látott szõlõk között vezet az út. A villanyvezetéknél hirtrelen jobb kanyar, innen tényleg emelkedni kezd az út. A cserjésben keskeny utat vágtak, mindig a lábam elé kell nézni, ne botoljak a csonkokban. Már sokan jönnek visszafelé a Kecskés hegyrõl, köszönünk egymásnak. A hegy tetején van az ellenõrzõpont. A kedves pontõrök mindenkinek javasolják, hogy nézzen szét, mert nagyon jó a kilátás. Megfogadom tanácsukat. Ma úgyis olyan nézelõdõs, fényképezõs túrára készültem.

A faluba visszafelé vezetõ út hamar megvan, s itt a falu más arcát mutatja. Szép házak között, gondolatébresztõ pincesoron át vezet az utunk. Egyszer csak elveszítem a turistajelet, de az útvonalleírás alapján, a Várhegy tetején álló országzászlónál lesz az ellenõrzõpont. A szintvonalra merõlegesen, rövid, de erõs kaptatóval felérek. Pecsételés, majd szétnézek, a kilátás nagyszerû. Felülnézetbõl látható a település. Próbálom megkeresni szememmel a rajt helyét. Azt nem, de a jellegzetes Patai templomtorony szépen virít. Túloldalon a Havas, nem tûnik veszélyesnek, még ma azt is útba ejtem. Irány tovább. A pont után a vízmûnél a szalagozás elágazik. Nézem a térképet, olvasom az itinert, nem lettem okosabb. Elindulok egy irányba, majd a másikba. Lesz, ami lesz. Véletlenül jól döntöttem (sokan nem). Szerintem ezen az egy helyen kíván hagynivalót maga után az itiner (mint késõbb kiderült, másutt mindenütt jól követhetõ.) Újra szõlõ táblák között vezet az út, majd beér az erdõbe. Kellemes kanyargós ösvényen haladok, mely ismét kikanyarodik a nyílt terepre. Itt található az egyetlen mozgó ellenõrzõpont. Bíztatnak, hogy nemsokára lesz ellátmány is. Kevesebb, mint egy km múlva etetõpont. Több láda õszi- és sárgabarack, dinnye, pogácsa, ásványvíz. Még nem vagyok sem éhes, sem szomjas, udvariasságból veszek egy barackot. Egyenletesen emelkedõ, kanyargós úton érem el a Fajzati vadászház elõtti keresztezõdést, mely egyben a 3. ellenõrzõpont. Újabb lakoma. Zsíros kenyér, hagyma, csalamádé, legalább négyféle házi lekvár közül lehet választani és természetesen gyümölcs-gyümölcs. Nem tudok ellenállni, falatozok egyet. Feltöltöm vízkészletemet, irány a Tót-hegyes. A kaptató állandósul, néha jól esik megállni. A gerincen észak felé haladva egyik helyen jó kilátás.Szemben a Havas és ott mögötte a Muzsla, Koncsúr. Azonnal elõugranak a Hanák Kolos túra emlékképei. A hármas határ után letérek jobbra, majd kiérve egy dózerútra meglátom a Világos-hegyet. Csak semmi türelmetlenség, elõbb a Tót-Hegyes vár rám! Újra betérek az erdõbe. Gallyropogás, valaki jön szembe, nahát ezek vaddisznók! Három koca, összesen tizenöt malaccal. Megállok, hadd menjenek. Kicsit módosítják útvonalukat a sûrûbb rész felé, de nem rohannak. Hosszasan haladnak velem párhuzamosan, de ellenkezõ irányba. Õk vannak itthon. Tovább indulok, még egy kanyar és már itt is van a Z négyzet, majd Z háromszög. A lucfenyõk között haladok felfelé. A szembõl jövõk már pecsételtek. Elég hamar felérek a csúcsra. Nehezebbre emlékeztem a Mátra 115-rõl. Akkor éjszaka palacsintát sütött a pontõr a túrázóknak. Kicsit szemerkél az esõ, de jól esik a hûtés. A Csúcson a kedves pontõr hölgyek csokival kínálnak, de inkább megkérem Õket, fényképezzenek le. Innen irány a Babik kút.  Még van vizem bõven, de frissre cserélem. Ilyen jó vizet se iszok mostanában. Nemsokára fakitermelõk tisztítják a fiatalost. Köszönök, fogadják. Kis lejtõs rész után elérek a Világos-hegy elé. Egy rövid „Isten segíts!” és már lassan, de biztosan kaptatok is felfelé. A fák aztán elmaradnak, gyepes ösvényben folytatódik az út és a végén azok a csodálatos sziklák. A Mátra 115-ön megfogadtam, ide még eljövök, hát itt vagyok. Nyugodtan fényképezek, nézelõdök. Körben sok csúcsot megismerek. Ott is, és ott is jártam már! Hiába, a Mátra gyönyörû!

Tudom lefelé elég meredek, ügyelek a fájós bokámra. Elég egy rossz lépés... Jajj! ("Azt a ...!") Na errõl beszélek. Ettõl fogva kicsit asszimetrikusak lesznek a lépéseim. Aztán a meredek lejtõ szépen lankássá válik. Kárpótol a fájdalomért a gyönyörû táj, a pompás levegõ, a csend. Nagyon figyelem, mikor lesz a Z háromszögrõl a Z+ leágazás. Ma nem szeretnék Gyöngyöstarjánba menni. Aggodalmam alaptalan könnyen észrevehetõ, már itt is van. Hangulatos ez a szakasz, kár, hogy ilyen rövid. Az erdõbõl kiérve újra ellenõrzõpont, (a 3. és egyben az 5.). A zsíros kenyér már bevált, ezt választom és egy szelet dinnyét.

Irány a Havas. Minél feljebb érek az út egyre meredekebb. Nagyon becsapós, de élvezem a mászást. A végén sokszor meg kell álljak levegõt venni. Hiába a 125 kilómmal nem erre vagyok méretezve. De miért is ne? Csak azért is felmegyek, már nincs sok hátra. A csúcs elõtt srácok üldögélnek a 6. ellenõrzõponton. Pecsételés, fénykép és már megyek is lefelé. Pár kilométer a célig, hivatalosan már nem lesz szintemelkedés. A fájós bokámnak a lejtõ nem tetszik vissza is lassulok, de a szintidõ azért nincs veszélyben. A Havasról leérve már erõsen süt a nap. Egy patak mellett haladok a faluig, pár utca és már bent is vagyok a célban. Oklevél, kitûzõ gratuláció, s invitálnak ebédelni. Már megint enni? Azt mondják, van lehetõség tusolni. Miért is ne. Képzeljétek el, ennek a kis mátrai falu takaros általános iskolájának van saját tanuszodája és nem is akármilyen sportcsarnoka. Az öltözõben zuhanyzók, hideg-meleg víz. Mit akarsz még? Nagyon jól esett a zuhany. A ruhámat is kiöblítem, kicsavarom, vizesen visszaveszem. Jólesõen hût. Azért délutánra csak felmelegedett az idõ. Most már jöhet a fõtt virsli és a puha kenyér.

A szervezõk nagyon kitettek magukért. Mindent elkövettek, hogy jól érezzük magunkat mi túrázók. És sikerült nekik. Köszönet érte.

Jövõre feltétlenül elhozom a fiamat is.